Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-16 / 64. szám

SZOMBAT, 1996. MÁRC. 16. Újság(író)-olvasö találkozó SZEGEDI TÜKÖR 7 Idős, megrokkant, nyolcvan éven felüli ismerősömnek nem tellett, hogy kis nyugdíjából a gyógyszerét kiváltsa. Január 26-án zálogházba vitte ékköves aranygyűrűjét, hogy záloghitelt vegyen fel. A 3800 forintra értékelt gyűrűre február 5-i lejáratra (10 napra) 2 ezer forint hitelt kapott, kézhez azonban csak 1900 forintot adtak neki, mert 100-at levontak kezelési költség címén. Mivel pénze a gyűrű kiváltásához nem volt, február 4-én kérte, hogy egy hónappal hosszabbítsák meg záloghitelét. Kétszáz forint befizetése után március 4-ig meghosszabbították a hitelt, de furcsa módon erről semmiféle bizonylatot nem adtak, csupán ceruzával jegyezték fel a zálogcédulán az újabb lejáratot. Február 27-én ismerősömet a mentő kórházba vitte, s megkért, hogy gyűrűjét váltsam ki. Felkerestem a zálogházat, és ekkor ért a meglepetés. Ugyanis a kétezer forinton felül 208 forint űjabb kamatot kellett fizetnem. Felháborodtam, hiszen egy hónapra 100 forint kezelési költséget, 400 kamatot + 8 forintot, azaz 508 forintot számítottak fel egy 2000 forintos hitel után... Törvény szerint engedélyezett ez, és vajon milyen adót fizet a zállogház? B. I. (Név és cím a szerkesztőségben) Kedves Olvasónk! Nem hinném, hogy a fent leírt „ügylet"-et törvényesen bonyolították a hitelt adók. Ez a kamatláb jobban kilóg, mint ama bizonyos lóláb. Uzsorakamatnak is sok havi kétezerre az ötszáz forint. Akkor pedig különösen az, ha számításba vesszük, hogy beteg embert „vágtak meg" vele. Aki elkövette, semmiképpen sem érdemel aranygyűrűt. Ékköveset pláne nem! Az Ön felháborodásában osztozva én a magam részéről .jutalmul" egy szigorú APEH-ellenőrzést kívánok neki, ami a be nem fizetett adója után óriási uzsorakamatot ró ki rá. Üdvözlettel: Szabó Magdolna Tisztelt Szerkesztőség! Szomorú szívvel, és elkeseredéssel írok Önöknek. Sajnos, nagyon beteg vagyok, ősztől tavaszig az asztmám miatt nem tudok kimozdulni a lakásból. Sem a nyugdíjintézettől, sem az önkormányzattól semmiféle fűtési támogatást nem kapok. A nyugdíjintézet azt írta, hogy a 12 ezres nyugdíjamra nem jár, tavaly pedig az önkormányzat azért utasította el az olajfűtési támogatást, mert két főre 15 ezer a jövedelem. Nevelek egy teljesen idegen, árva kislányt. S a beiskolázásra sem kapok semmit, 1990 óta még ki sem jöttek hozzánk. A kislány második osztályos a gimnáziumban, mondani sem kell, mibe kerül. És egy éve már korrepetáltatni kell két tárgyból... Ugye megértik az elkeseredésemet. Kár volt 44 évig dolgozni becsületesen. H.J-né Kedves Asszonyom! Sajnos, egyre több, az Önéhez hasonló, elkeseredett levelet címeznek az újságnak. Próbáljuk megkeresni az igazi címzettet, azt, aki segíteni is tud. Önnek talán az önkormányzat. írja meg helyzetét részletesen a népjólétért felelős irodának, a segélyeket adóknak! S reménykedjen abban, talán az e sorokat olvasók között is lesz valaki, aki segítséget kínál Önnek. Kedves Olvasók! H.J-né címét szívesen átadnánk egy jótékony hajlamú, segítőkész polgártársunknak. Sx. M. X W' Akiben még mindig él a babona, hogy az újság leginkább a faliújsághoz hasonlít, azt most megkérem, tegye félre minden régi szokását. A mindig nagyon élenjárók és a mindig nagyon lemaradók népes tábora között létezik egy még nagyobb, a mindig dolgozóké; a mennybe emelendő dicsőségesek, és a pokolra való latrok között azok, akik se ide nem tartoznak, se oda, de jó, hogy vannak. Szegeden orvos, a kórház cerebrovaszcularis rehabilitációs osztályán. Agyi katasztrófán átesett embereket gyógyít, olyanokat, akiket agyvérzés vagy agytrombózis szele ért, esetleg súlyos agyműtéten estek át. A köznyelv elfekvőnek mondja ezt az osztályt. 9 Tehát orvos a siralomházban? - Ne használjuk ezt a kifejezést, mert nem igaz. Az élő embernek minden útja a temetőbe vezet, ezt mindenki tudja, és aki ide került, egy arasszal közelebb van hozzá, de mi azt szeretjük mondani, van igazi halasztás, van másik kijárat is. És mindig azt a másikat keressük. Engem inkább a többi intézettől kapott meg nem értés szokott zavarni, az együttműködési képtelenség. Mások igen sokszor leírják már, akiket hozzánk küldenek. • Mindig ide vágyott? - Tüdőorvosnak jöttem Szegedre. Akkor még volt elég tébécés beteg, hogy önálló osztályok és szanatóriumok hálózata gyógyítsa őket. Akármilyen furcsán hangzik is, mi még örülni tudunk, ha egy betegről kiderült, csak tébíécés. « • Nem lehet igaz! - És nem rákos! Kitűnő orvosságaink voltak a tébécé ellen, és kitűnő orvosok is. Kiépült, és tökéletesen működött az ernyőképszűrés, idejében el lehetett csípni a bajt. Egyszercsak észre kellett vennünk, elfogytak a betegeink. 9 Csúfondárosan úgy is lehet mondani, a hálózat orvosai maguk alatt vágták áfát? - Aki csak egy fában tud gondolkodni, legföljebb az mondhat ilyet. Akkor tettem le a tüdőorvosi mellé a belgyógyász szakvizsgát. 9 Most megint hallani, újra támad a „morbus hungaricus". - Talán el is bízta magát az egészségügy. A hatalmas lendületek világában elhitte, teljesen le lehet győzni ezt is. Más régi járványok is újra fölütik a fejüket, sajnos, Orvos a siralomházban? Egy tüdőgyógyász állomásai Dr. Hörcher Andrea. (Fotó: Somogyi Károlyné) közibük került ez is. Azt eddig is tudtuk, hogy minden meggyógyult betegbe ketyeghet időzített bomba, mert a hegekben és a gyógyult gócokban megmaradhat a kórokozó, de új betegek lehetőségében annyira nem hittünk, hogy a védekezés legfőbb eszközét, a röntgenszűrést is ritkították már. A hajléktalanok, az alultápláltak, netán az AIDS-esek között találjuk a legtöbbet, de egyetemisták között is egyre több akad. A kialvatlanság, az állandó stressz is ott van az okok között. 9 Szomorú betegség volt és maradt, miért akart éppen tüdőgyógyász lenni? - A pesti egyetemen végeztem, kitűnő tanáraim voltak. És később se bántam meg, mert Szegeden is a kitűnő Szabó Rezső keze alá kerültem. Nagyon nem is törekedtek oda az orvosok, féltek, hogy ők is megfertőződLehet, hogy dr. Hörcher Andreáról is megtudtam volna egy csokorra való dicső csélekedetet, mint ahogy minden emberben lennie kell ilyennek, de nem hagyta. Kézzellábbal tiltakozott ellene, hogy egyáltalán szóba hozzam az újságban. Ez az egy tulajdonság elég nekem, hogy ne hagyjam. hetnek. 9 Szabad kötekednem a másik oldalról is? Az agyi katasztrófák áldozatait Szegeden miért a belgyógyászatokra viszi a mentő? Miért nem az idegklinikára, netán egyenesen az idegsebészetre? - Bízom benne, jó helyre kerülnek. Minden esetben kéznél van az ideggyógyász konzilíárius is, tehát szakszerűen döntenek további útjáról. 9 Sajnos, tudok rá példát, hogy a kicsi késedelem is külön katasztrófához vezetett. - Látja, benne vagyok, de nem tudok rá felelni. Ismerek olyan kórházakat, ahol egyenesen az ideggyógyász kezeibe kerül, nálunk más szervezési utakon jut el hozzánk. Kellene egy olyan alközpont, ahol ideggyógyász, belgyógyász és intezlv osztály várja a beteget, sőt speciális kardiológus is, de a mostani pénztelen világban erről álmodni is dőreség. A nagy magyar szervezetlenségbe ez is beleillik. Már az a tény is nehezítette a dolgunkat, hogy bizonyos életkornál vonalat húztak: a klinikára vigyék vagy a kórházba? Sőt a területi elv is belejátszik. 9 Jól tudom? Tanított is? - A Kossuth Zsuzsában, a nővérképzőn. Nagyszerű érzés volt, amikor negyven egészséges, szép és érdeklődő lánnyal találtam szembe magamat. Ma is jólesik, ha megismernek, akár az utcán találkozunk, akár valamelyik gyógyító intézetben. Nekem azonban kevés volt maga az oktatás, kellett, hogy a gyakorlatban is csináljam, amit tanítok. 9 Magánrendelő is elég lenne erre. - Volt is magánrendelőm, és előreláthatóan hamarosan megint lesz, de csípi is a bőrömet. Szívem szerint azt szeretném, ha minden beteget ingyen gyógyíthatnék. Az egészségnek, sajnos, ára van. és egyre nyomasztóbb teher ez minden emberen. Igen sokszor úgy érzem, nem erre a világra való vagyok. Mi viszont erősen bízunk benne, sok olyan jó orvos van még mindig, akik erre a világra termettek ugyan, de nem a pénz után futó világra valók. 9 Mondta, Pesten tanult. Képes volt „lejönni", „vidékre"? - Nemcsak tanultam Pesten, de ott is születtem. Egyetemista korunkban ismerkedtünk össze férjemmel, ő szegedi, és ragaszkodott is városához, tehát egyenes út vezetett ide. 9 A család se tiltakozott? - A családom tudta, szeretjük egymást, és akkor tesz jót velem, ha elhiszi, hogy jól döntöttem. Legalább annyi idő telt el már rajtam Szegeden, amennyit Pesten éltem, talán joggal mondhatom magamat szegedinek is. Jólesik időnként „fölmenni", de föltelepülni már nem akarok. Az életem a munkám és a családom ölelésében telik, panaszom nem lehet. Horváth Dexsó Első Szeged táji gyüjtőutamat Juhász Antal társaságában tettem, valahol az 1960-as évek vége táján. Madzagvasúton zötyörögtünk. Egyikünk jobbra, a másikunk balra tekingélt, keresve a hagyományos építésű tanyákat. Lassan haladt a vonat. Ha megállt, nem sokat időzött, hanem egy fütty után máris bandukolt tovább. Akkor még a mainál valamivel több lakott tanya állott akár az Ásotthalom felé menő vasút, akár a Pusztamérgesre nyújtóztatott sínek, megállók közelében. Aztán, hogy itt is, ott is ki-kinéztünk tanyákat, oda később, már mikrobusszal visszamentünk gyűjteni. Igaz Juhász tanár úr korábban biciklivel is bejárta a tájat, így volt sok tanya, ahova visszamehettünk. Magam igazából ezeken a tanyabejárásos gyüjtőutakon ismertem meg a tanyai életet: a hajnaltól napestig dolgozó embereket, az építkezés és a házberendezés tanyai szokásait. Sok családdal szinte rokoni kapcsolatba kerültünk. Emíékszem a röszkei Nagy Tóni bácsira és feleségére, akik csodálatos, zárt •advará tanyában laktak. Meglepett, hogy Tóni bácsi megösmert: harmincöt évvel ezelőtt magam is hordtam télidőben hozzájuk kocsiszámra a trágyát, amiért bort kaptunk. IdőGazdacsere a tanyán sebb rokonaimat, akikkel hozzájuk jártam, névről kérdezte, vajon megvannak-e még. És örültem, hogy egy alkalommal, amikor nem tudtam Juhász tanár úrral menni hozzájuk tanyaleltárt fölvenni, Tóni bácsi eképpen hiányolt: „Hát azt a tápai lacibétyárt hun hagyta, tanár úr?" Aztán mentünk a Vajas tanyába, a Kispétör tanyába, és ki tudja, hány tucatba még, hogy a szögedi tanyavilg kialakulásától napjainkig megvizsgáljuk a tanyai embörök életét: kétköznapjukat és ünnepeiket. Útjainkról teleirt jegyzettömbbel, megtelt filmtekercsekkel, olykor gyűjtött tárgyakkal tértünk haza. Mindig vittünk magunkkal kosztot, de a tanyai emberek szíveslátásának köszönhetően legtöbbször érintetlenül haza is vittük azt, és lett belőle gyermekeink örömére madárlátta kenyér. Az 1980-as évek derekán jártam először Kántor néni Szögihegy-beli kis tanyájában. A madzagvasút annak a közelében is megállt valaha. Most autóbusz vitt, mint azután oly sokszor még, és a Matuskatanyától egy kilométert kellett talpalnom, mire a tanyához értem. Margit néni egyedül élt a tanyán. Gyermekei, miután kirepültek a családi fészekből, városlakókká lettek. Csak látogatóba jöttek ki, igaz, egyik lánya szinte hetente. Margit néni mindegyik gyermekének besegített unokáinak a nevelésében. A tanya körül alig egy hold föld megtermette szűken a szükségletet, amit kevés nyugdijából egészJUgetett ki. Igaz, nem volt igényes, de mindig kitelt valami finom étel, sütemény érkezésemre is. Margit néni dorozsmai földről került Zákányszékre, de olyan sokat tudott erről a tájról, hogy kazetták sora őrzi emlékezéseit az itteniek életéről. És a magáéról. Ki tudja, hátha kikerekedik még belőlük egy könyvecskeTavaly leesett lábáról Margit néni. Egyik leánya, aki időközben eltartója lett - maga is beteges kint élt vele, ám mégiscsak úgy határoztak, jó lenne lánya szegedi lakásába beköltözni. A tanyától ugyanis messze van a falu: a bolt, az orvos, meg minden. Meghirdették hát a tanyát. Attól fogva Margit néni egyre búsabb lett, és már nem beszélt másról, mint arról, miként is építette ezt a kis tanyát, amibe átvészelte a család a legnehezebb időket is. És most, ha elkel, menni kell. Jobb helyre, a lányához, ahol naponta fürödhet kádban, ahol sok minden más, jobb lehet, mint itt. Ráadásul Margit néni lába, keze igen eldeformálódott a sok-sok nehéz munkától, és hát a szemei sem jók már. Mégis, amikor a behurcolkodás ideje elérkezett, nagyon elnehezedett szegény. Emlékszem, milyen szépen elköszönt a „kis tanyácskám"-tól. Megsimogatta a falakat, a melléképületeket, az udvari, magaépítette katlant, amelyen oly sok barack-, illetve szilvalekvárt kifőzött. Amikor a kiskaput utoljára becsukta maga után, könnyes szemekkel ennyit mondott: „Isten veled, kicsike tanyám." Nemrég kint jártam, megnéztem, vajon él-e az új gazdákat befogadó tanya? Élt, már hogyisne élne, ráadásul galambok is vannak: ők is új fészekrakók itten. És földereng bennem: lesz-e még Szeged határában új, virágzó tanyai élet, amelyben örömét és számítását meglelheti a jövő parasztnemzedéke: itt, a zákányszéki határban is? Adja Isten: legyen! If|. Lele József • Véleményem szerint Számítás és javaslat „Családi inflációs" eszmefuttatását juttatta el szerkesztőségünkbe dr. Katona Endre: „A kormány - a hivatalos tájékoztatás szerint - 1996-ra 20 százalékos infláció mellett 19,5 százalékos béremelést ajánlott fel a szakszervezeteknek, összességében ebben az évben 2 százalék reálbér csökkenést terveznek. Hát, ugye, ez egészen elfogadhatóan hangzik, ez az év talán könnyebb lesz, mint a tavalyi. De biztosan így van ez? Utánaszámolok a saját családom esetére, nézzük csak! Kezdjük az inflációval! Ötven százalékos energiaáremelés előtt állunk, ami minden fogyasztói árban érezteti majd hatását. Hogyan lesz ebből 20 százalékos infláció? Nem tudom, de, kormányunk talán csodákat tud művelni, és 25 százalékos inflációval megússzuk. Én a továbbiakban ennyivel számolok. A feleségem gyeden van, ami meg fog szűnni. De nekünk szerencsénk van, mert az Alkotmánybíróság döntése értelmében a már megfogant, illetve megszületett gyermekek után továbbra is jár a gyed.A gyed marad, ám egy fillérrel sem emelkedik, a feleségem reáljövedelme tehát 20 százalékkal csökken. Van négy kiskorú gyermekem. Ismét szerencsém van, mert így a családi pótlékot nem vonhatják meg tőlünk. De nem is emelkedik. A gyermekeim „reálbére" tehát szintén 20 %-al csökken. Végül itt vagyok én, a családfenntartó. Egyetemi oktató vagyok... Az idén várhatóan bruttó 4600 forinttal * emelkedik a fizetésem. Igaz, az elmúlt évben kaptam havi 4000 forint előadói pótlékot, amit 1996-ban már nem tud folyósítani az egyetem. Ugyancsak le kell monda• nom havi 1200 forint étkezési jegyről, amelyre az egyetemnek már szintén nincs pénze, hisz csak (gy kerülhette el további oktatók elbocsátását. Ha mindezt összeadom, 1996-ban névértékben is kevesebb pénzt viszek haza, mint tavaly, a reálbérem tehát mintegy 23 százalékkal csökken! Nos, az én családom reáljövedelme összességében több, mint 20 százalékkal lesz kevesebb idén, noha mindenféle számítás szerint már eddig is a létminimum alatt éltünk... Tisztelt Szerkesztőség! Jó lenne egy reáljövedelem felmérést kezdeményezni. Ha a fenti számítást sokan elvégeznék a maguk esetére, talán reálisabb képet kapnánk arról, hogyan is élünk ma Magyarországon." Csikéri Géza röviden fogalmazta meg véleményét és óhaját: „Rettenetesen szemetes, piszkos a város. Jönnek a tavaszi ünnepek, jöhetnének előtte a takarítások is. Itt-ott már látni a köztereken közhasznú munkavégzés címén gereblyélőket, azaz inkább gereblyével álldogálókat. Tőlük pünkösdig se lesz kitakarítva a város. Valami nagyobb akciót kellene szervezni! Vagy már egy kis szervezőkészségre se futja a Torony alatt, csak umbuldákra?"