Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-12 / 61. szám
Az idén ünnepli alapításának ezredik évfordulóját a pannonhalmi apátság. A nagyszabású ünnepre tíz éve készülnek, a felújítási munka befejezéséhez közeledik. A képen: újraépítik a díszkutat a zárt udvaron. (MTI Telefotó) Isten éltesse! GERGELY A név eredeti formája a görög Gregoriosz, vagy a latinos hangzású Gregoius volt. A név a görög nyelvben „éberen őrködő"-t jelent. Magyar formája úgy fejlődött ki, hogy nyelvünk a magas és mély magánhangzókat és a mássalhangzó torlódást nem szerette, igy hangátvetés és magánhangzó hasonulás után lett a Gregorból Gerger, majd az utolsó „r" betű „ly"-vé lágyult. Használatos családi névként is régi okiratokban, és még Gergő és Gerő formában szerepel. A népi megfigyelés szerint: „Gergely napján ritkán jó, Hideg, szeles, sokszor hó." • Kormányeskü Letette a hivatali esküt hétfőn Canberrában a John Howard vezette új ausztrál kormány. A ceremónia a II. Erzsébet államfőt képviselő Sir William Deane kormányzó jelenlétében történt. A Howard liberális pártjából és helyettese, Tim Fischer nemzeti pártjából álló konzervatív koalíció március másodikán vetett véget a Munkáspárt 13 évi uralmának. A koalíció a parlament alsóházának 148 mandátumából mintegy 100-at szerzett meg, de a végleges mandátummegoszlás még nem dőlt el. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 1 5 és 23; Kistelek: 9 és 14; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! • Olaszok öse A Róma mellett talált 800 ezer éves koponyával alighanem az olaszok legkorábbi őseinek egyikére bukkantak a régészek. A leletről Antonio Ascenzi és Aldo Segre paleontológus számolt be Rómában. A kutatók szerint a Rómától délre lévő Frosinone közelében talált csontdarabok egy késői homo ereetus - azaz a két lábra emelkedett előember - testéből származnak. Az ugya.nott már két évvel ezelőtt egy vulkáni tufarétegben fellelt koponyadarabok az alsó pleisztocén korból származnak a kutatók szerint. • Izetbegovics a televízióban Alija Izetbegovics bosnyák elnök vasárnap este megjelent a televízióban, első ízben, amióta február 22én szívpanaszokkal kórházba szállították. A 71 éves politikus a kórházban a látogatására érkező Hasan Muratovics miniszterelnök és Ejup Ganic, a kollektív elnöki testület tagja társaságában volt látható. Izetbegovics viszonylag jól nézett ki, de nem adott nyilatkozatot a tévének. Orvosai szerint az elnök állapota javult, de arról nem nyilatkoztak, mikor távozhat a kórházból. o Boszorkányos lassúság Hatvan évre volt szükség ahhoz, hogy egy postai levelezőlap 15 kilométeres utat megtegyen és eljusson Esslingenből Stuttgartba. Doris Prassas ugyancsak meglepődött, amikor levélszekrényében meglátta a levelezőlapot, rajta a Hindenburg tábornagy arcképét ábrázoló 1936-os kiadású nyolc pfenniges bélyeggel és 1996. február 29-i postai bélyegzővel. A levelezőlap címzettje, bizonyos Lina Allgaier már régen eltávozott az élők sorából. • Szöuli per Szöulban hétfőn megkezdődött a zendüléssel vádolt Ro Te Vu és Cson Tu Hvan volt elnökök pere. A vádpont az 1979-es államcsínnyel kapcsolatos, amelynek révén a két volt tábornok hatalomra került, valamint az 1980-as kvangdzsui tömegmészárlással, amikor a katonai uralom ellen tiltakozó polgári személyeket gyilkoltak meg. A két politikusnak egy másik perben még korrupció vádja miatt is felelnie kell. További tizennégy személyt állítottak még bíróság elé. Sokan közülük magas tisztségeket töltöttek be a hadseregben. ryi int ha már láttam, éreztem^ _/_/J hallottam volna ezt valahol, az időt, a helyet és a személyt nem tudnám megnevezni. Habár nem kizárt, hogy akkor is tavasz volt, és a kezem ott babrált a kapcsolón. Vagy talán azt kell hinnem, máson keresztül mindig magamnak okozok reszkelést azáltal, hogy hiába tudom magam egészen egészben, valami nem jön át, valami hiányzik, valami kis hiba felüti a fejét, ami már nincs velem, bár nem is ellenem, csak épp elérhetetlen és irányíthatatlan. Egészen kicsire zsugorodok össze, a láthatatlanság határáig, a szám nem szól, a kezem nem beszél, hideg van, fázom, nincs ruha, amely átmelegítene. És igy, éppen e törpelétben százezer lépés a kapcsolóig, de már tudom, hogy arra tartok egészen átfagyva, s az a szelídség, amely elfogad és magára ölt, sem helyét, sem idejét nem találja egy más számára: halkan bezárult a csöppnyi végtelen. Legbelül Poamaniczky Szilárd halkan valami zongorahang forog át a homályon, könnyen lépdel, mint akinek nincsen teste, már csurom levegő. Hát megint újra itt élni át ezt, mintha kortalanná tenne ez a hideg láz, amelyből még felrázom magam, de később az összes érzéki talány távolra, messzire repül. És már nem fáj megélni újra azt a lülktető fájdalmat, amely ismét bemutatkozott, mintha elfelejtett volna, hogy egykor, néhány napra járt tuílam. De mégis, milyen nap ez a mai, ha már egyszer volt, s titkát akkor sem mutatta, csak hogy titok, ennyi, most is láthatom újra. Későre jár, ideje felráznom magam. mint ama folyékony gyógyszert használat előtt, amely készenlétben tartja az érzelmi tartományt. Meghátrálok önmagam csapása elől, hogy legalább te egészben maradj, és lopva kenjem szét e szikrázó jeget, amelyben a szomjúság örökre befagyva áll. Nem tudom, miért keresek mindent a fölső polcon, mikor itt sorakoznak a dolgok lábmagasan, és micsoda butaság ez részemről, nyújtózkodva fölfelé vágyni, amíg a vágy szét nem szakajt. Ez a nap hosszabb lesz, mint maga az élet, de rövidebb a kéznél, mely kinyúTfelém mutatni: a távolba tart. Fogalmak, hangok, szóbeszédek, leheletnyi félsz kavarog, és nincs miért megálljt szólni rá, nincs miért megállni, s nem is akarok. Végszó nincs, hallgatok. Az izzó fénye egy villanással kialszik, alszik, de mintha már megtörtént volna ugyanez, valahol, velem valamikor. o Azonosították A Guardian cfmű napilap hétfő száma szerint egy Milán Lukics nevű boszniai szerb felelős a visegrádi Drina-hídon 1992 tavaszán és nyarán kivégzett többszáz muzulmán haláláért. Lukics nem szerepel a hágai nemzetközi törvényszék által közzétett háborús bűnösök listáján. Bűnösségét egy Gorazsdéban fogva tartott szerb katona vallomására alapozzák. A katonát később elengedték egy fogolycsere alkalmából, s azóta nem tudni hollétéről. Lukics az újság szerint a szerbiai Obrenovacban él. A lap egy eddig ismeretlen volt koncentrációs tábor nevét is megírta. A tábor a Visegrád melletti Uzamnicában volt. o Madárkalitka ihlette Madonna amerikai popénekes és színésznő a Ne dalt énekelte az Evita című film forgatásán a Buenos lyén. Az Evita Peront játszó Madonna hamarosan hogy itt folytassa a film forgatását. (MTI Telefotó) o Windows '95 hamisltá A japán rendőrség a szerzői jogok megsértésének gyanújával indított széleskörű nyomozást egy bankalkalmazott ellen, aki állítólag mintegy 350 ezer dollár értékben adott el hamisított számítógép programokat. A japán piacra novemberben bevezetett, nagysikerű Windows '95-ös programcsomag is az ajánlatai között szerepelt, e program hamisított változatát a bolti ár negyedéért adta el a jelentkezőknek. • A Kisosz vendéglátó eladói tanfolyamot indít. Jelentkezni: Szeged, Debreceni u. 24/B. alatt. (62/ 313-891) lehet- (x) Fekete sas u. 25. sz. (Su-Uinanii áruház) TECH NO ÉS KA VE ŐRÜLET! Megérkezett az új tavaszi kollekció! Nem volt sem ötös, sem hatos a lottón Moszkvában is sorra tartják ezekben a napokban a divatbemutatókat, amelyeken igazi „csemegékre" lelhetnek az érdeklődök. Ilyen például a képen látható, Valentyin Judaskin neves orosz divattervező madárkalitka ihlette kreációja. (MTI Telefotó) 5/90-es lottó Öttalálatos szelvényt nem találtak (a következő hétre átvitt nyereményösszeg 215 millió 248 ezer 202 forint). A négyesek nyereménye egyenként 465 ezer 40, a hármasoké 4459, a ketteseké 269 forint. 6/45-ös lottó Itt sem volt telitalálatos szelvény (a következő hétre átvitt nyereményösszeg 14 millió 10 ezer 761 forint). Az egy darab 5 plusz 1 találatos szelvényre 8 millió 683 ezer 706 forintot fizetnek. Az ötösök 129 ezer 131, a négyesek 2238, a hármasok 358 forintot értnek. A jokeren egy darab telitalálatos akadt, nyereménye 9 millió 669 ezer 987 forint. Ausztria lottó Hattalálatos szelvény 5 darab volt, nyereményük egyenként 2 millió 688 ezer 822 schilling. Az 5+l-esekre 248 ezer 965, az ötösökre 12 ezer 564, a négyesekre 347, a kettesekre 29 schillinget fizetnek. Joker 4 darab volt, nyereményük egyenként l millió 107 ezer 995 schilling. • Környezetvédelmi fórum A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ma, kedden délelőtt 10 órai kezdettel környezetvédelmi fórumot tart a Tantusz Művelődési Házban. Ezen dr. Major Tibor, az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség igazgatója tart tájékoztatót a környezetvédelmi törvényről, valamint a Központi Környezetvédelmi Alap 1996-os támogatási irányelveiről. sirj értem, Argentína című Aires-i elnöki palota erkéMagyarországra érkezik, • Bandák tűzharcai Egy halott és négy sebesült az eredménye annak a két tűzpárbajnak, amelyek vasárnap délután törtek ki a koppenhágai és az oslói repülőtéren a Banditák és a Halál Angyalai nevet viselő motoros bandák között. Az első incidens a dán főváros repülőterén történt. A Halál Angyalai várták a rivális Banditák megérkezését Finnországból. A lövöldözésben egy rocker meghalt, hárman pedig megsebesültek, egyikük igen súlyosan. Az oslói repülőtéren egy személy súlyos sérüléseket szenvedett. A Banditák egyik tagja elmondta, hogy ez a lövöldözés is a bandák háborújának része volt. • Jól sikerült fónyes gála Jótékonysági céllal fégyes gálaműsort adott vasárnap Washingtonban Plácido Domingo spanyol operaénekes, az amerikai főváros operájának új művészeti igazgatója. Az eredmény: 2,6 millió dollár folyt be az opera pénztárába. A művész több mint kétezer barátja és csodálója, köztük sok közismert politikus volt jelen a Kennedyközpontban megrendezett parádés hangverseny közönségének soraiban. A műsorban a világhírű tenorénekesen kívül számos más neves külföldi vendégművész is fellépett. • Chilei repülöshow Orosz rakétakilövők éppúgy helyet kaptak az idei chilei légibemutatón, mint az amerikai Boeing cég legújabb polgári repülőgépe, a 777-es. A vasárnap megnyílt, egy hétig tartó kiállítás a maga nemében immár a kilencedik, s szervezője a chilei légierő. A 42 országból 330 kiállító érkezett a chilei fővárostól valamivei délre fekvő légikikötőbe, Los Cerillosba. A közönség 32 fajta harcirepülőt, 14 teherszállítót, s 24 polgári utasszállítót csodálhat meg - a portéka összértéke 2,5 milliárd dollár. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig többnyire erősen felhős lesz az ég, és sokfelé várható havazás, hózápor. Párásságra, ködfoltokra is számítani kell. Többfelé élénk lesz a szél, amely néhol hóátfúvást okozhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire mínusz 2 és plusz 3 fok között valószínű. Az elmúlt ötven év legnagyobb természeti katasztrófája történt az idei télen a Börzsönyben. Az ónos eső és a sok hó a királyréti körzetben 34 ezer köbméter fát szinte tövestől fordított ki a földből, mintegy 70 millió forintos kárt okozva. (MTI Telefotó) Teddy, a kutya hazatalált Nick Árpád magyar erőművész újabb vállalkozásának kezdetét rögzíti a kép: fogaival húzva egy másfél tonnás mikrobuszt, hátrafelé sétálva indult el Budapestről az osztrák főváros felé. A Guiness-rekorder az atlantai nyári olimpiai játékok és a 100 éves Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletére teszi meg az utat Bécsig. (MTI Telefotó) / e , f*2T taxi ^490-490^ TÖRZSUTAS KÁRTYA Hét hónapig kóborolt és több mint hatszáz kilométert tett meg Teddy, a hü kutya, amíg meg nem találta Horvátországból Szerbiába menekült gazdáit. Teddy akkor veszett el, amikor tavaly augusztusban Zágráb villámháborút indított Krajináért, és a kutya gazdái lakhelyükről, Vrginmostból elmenekültek. Matija és Milorad Mamuzsics Szerbia keleti részén telepedett le, s most Teddy rájuk talált. Hosszú és nehéz útja alighanem Bosznián át vezetett, ahol a széles folyókon alig akadnak hidak, nem is szólva a számos frontvonalról. Teddyl rftár állatorvos is megvizsgálta, és nyilván a kutya állapotából ítélve - nem kételkedett a Mamuzsics házaspár állításában. v Törzsutas kártyával olcsóbb! ír S/wwwvwvwwwrt RENDELJE ME6 LAPUNKAT TELEFONON: m) /iiJLtó/jjy-'jj Az Országgyűlési Könyvtár WtlomónuóhAI tftrölve