Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-01 / 52. szám

Csütörtök délig csak hármat azonosítottak annak az autóbuszbalesetnek a 29 halálos áldozata kö­zül, amely szerdán késó éjszaka történt a délspa­nyol Jaén megye Bailén nevű, 18 ezer lakosú váro­sának a közelében. Az autóbuszon a környéken élö Jehova Tanúi 58 fős csoportja utazott: kirándulásról tértek haza, és 4 kilométerre voltak úticéljuktál, Bailéntól. Egy személygépkocsival történt frontális ütközés után a busz kigyulladt, és a tüzet csak fél­órás munkával sikerült eloltani. Isten éltesse! ALBIN Azon személyneveink közé tartozik, melyek lé­tüket valamelyik színnek köszönhetik. Ugyanis az „alhus" latinul fehéret jelent. Egyébként az Al­binus az egyik római nemzetség neve volt. A középkor elején az akkori társadalmi kere­tek lassú fellazulása kez­dődött el, ami a nevek bi­rodalmában azt jelentet­te, hogy észrevétlenül a nemzetségnevek helyébe a család- és személyne­vek léplek. Igy az Albi­nus nemzetségnévből a francia Albin, az olasz Albínó, az ógermán El­win fejlődött ki, s ez utóbbinak „hű barát" a jelentése. Az angol és né­met nyelvben az Albuin, " Alpwin alakokon át ke­letkezett az Alwin név. • Csecsemő a kukában Csecsemőholttestet talált egy guberáló férfi Várpalo­tán. A boncolás megállapí­totta, hogy az életképes kis­fiú halálát minden bizonnyal az ellátatlanság és a kihűlés okozta. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illeté­kesei 1(X) ezer forint jutalmat Fizetnek a nyomravezetőnek, annak aki segít kideríteni az anya személyét, hollétét. Csongrád megyé­ben ma az alábbi városok körzetében számithatnak sebes­ségellenörzési akci­óra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, va­lamint 15 és 23; Kistelek: 9 és 14; Vásárhely: 6 és 22 óra között. A rend­őrség a változtatás jogát fenntartja! • Emberi bér bio­reaktorból Svájci tudósok olyan bio­reaktort fejlesztettek ki, amely emberi bőrt „termei". Nagy kiterjedésű égési sérü­léseknél már régóta kite­nyésztették a paciens bőré­nek sejtjeit, amelyeket az­után átültettek a sérülés he­lyére. Az új eljárás azonban olcsóbb és gyorsabb a ko­rábbiaknál. A számítógéppel vezérelt reaktor lehetővé te­szi, hogy a bőr felső rétegé­nek törzssejtjeit ellenőrzött körülmények között szapo­rítsák megfelelő táptalajban. Három-négy négyzetcenti­méteres bőrből 0,4 négyzet­méteres átültethető bőrt lehet kitenyészteni. A bioreaktor kifejlesztői szerint égési sé­rüléseken kívül sebek gyó­gyítására és kozmetikai cé­lokra is alkalmas az új eljá­rás. I V í hát akkor azt mondják meg, J J mikor is indult útjára Magyar­országon az első villanymozdony vontatású vasúti szerelvény? - vigyo­rog bele az MTV éppen helyszínen tartózkodó kamerájába nemzetked­venc Rózsa Gyuri, xtki széles mosolyú és műsorvezető. A hátiérben szurkoló táborok tombolnak, a feleitetős pad­nál meg tekergeti ám fejét a kamasz­lány, meri hogy fogalma sincs, mi is az a villany, a vonat, de leginkább a vontatás. Aztán a tippeljünk táblára kipötyögteti számítógép segédletével, hogy 1800. Mert hát miért is ne? Ró­zsa úr, bár ő sincs tövis nélkül, csak heherészik, mint akit műsorvezetői múltja ennél méretesebb marhasá­gokhoz is hozzászoktatott. A néző persze harapna aasztal sarkába, anyósa nyakába, ám edzett, mint Schwarzenegger hátizma, így nyállal tornáztatja különbejáratu gi­gáját, és fölidézi régen volt játékok szép pillanatait, amikor a kitűnő ta­nulmányi eredményére büszke diák , Bátyi Zoltán Arany Jánosról alig fél órai gondol­kodás után eldöntötte, hogy nem ék­szerész volt, de még csak nem is ha­risnya szemfelszedő, hanem kazán­kovács. És mélyrétegű tudásánál csak felháborodása volt nagyobb, midőn kiderült, hogy a középdöntő­ben mégis csak az a kortársa kapott helyet, aki családi segédlettel kinyo­mozta, az mégsem lehet, hogy Fer­deszáju Boleszláv fia lett volna Szép Fülöp. Persze ettől a vesztest is további játékra biztatták, mint ahogy játszik már ez az egész ország. Ki Vágó Ist­vánnal (jobb esetben), ki Rózsa Györggyel (ez azért már nem annyira agymelengető), ki pedig a nézők ide­geivel. Tengeren túlról, műsoros sze­métkukákból mentett, kifejezetten de­bileknek kifundált vetélkedőinken egy havi átlagjövedelem tízszeresét is megkaparinthatja, ha az a dagadék sárga golyó hamarabb csúszik a lik­ba, mint a hordó, vagy nekifutás nél­kül kiokoskodja, mely ország főváro­sa lehet az, amelynek neve udapestre végződik. De nem tudja! Agy simább, mint a biliárdgolyó, ám ujj fürge, mint hege­dű virtuózé. És mindig pontosan tár­csáz. Ajándéka pedig egy negyed bá­doglábos. S hogy mi, nézők se ma­radjunk szárazon, hát képünkbe szel­lem a liberós kutya, miközben büdös uraság mocskos ingének örül a fele­sége, és szárnyalhatunk, mint a pere­mes libressz. Ja, majd kifelejtettem: az egészet pedig fő műsoridőnek hívják. Éppen frissen reformálva. Aki pedig kitalál­ja, hány foga van a kapitánynak, át­kapcsolhat a kettes csatornára. Vagy verheti az asszonyt. Csak ki küld ezért bádog lábost? • Lovag lett Columbo A francia Művészeti Ér­demrend lovagja lett Peter Falk, azaz a világszerte is­mert Columbo hadnagy: az amerikai színésznek Gérard Dépardieu adta át a magas kitüntetést. Columbo ezúttal szokásos esőkabátja nélkül jelent meg az eseményen, s viharvert kocsiját is másikra cserélte. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy be akarná fejezni a híres soro­zatot: mint a hamarosan het­venéves színész kissé ironi­kusan nyilatkozta, nagyon jól el tudja képzelni a figurát öregen, olyan emberként, aki rossz hallására hivatkozva megismételteti gyanúsítottai­val a mondatokat, vagy ép­pen a lépcsőn lemenetelhez kér tőlük segítséget... Több száz meztelen férfit és nőt ábrázoló, üvegszálból formázott szobor áll az ankoli tengerparton. A szobrok Dadang Christianto 1001 alakos szoborcso­portjának egy részét alkotják, amelyek május végéig tekinthetők meg itt. A 130 ezer 400 dollárba kerülő kompozíció címe 1001 földi emberi lény, s a mű­vésznek a környezetről alkotott nézetét hivatott kifejezni. (MTI Telefotó) • vakbélriadó A világjáró teknősbéka Fiatal galaxisokat találtak Csillagászok új technika segítségével fiatal galaxisok nagy csoportját fedezték fel. A felfedezés módot ad arra, hogy megállapítsák, hogyan keletkezett a Tejút. A galaxiso­kat olyan technikával tudták megfigyelni, amely megszűri a fényt, azaz csupán bizonyos hullámhosszú fénysugarakat ereszt át. A tudósok legújabb elmélete szerint az univerzum jelenlegi formájában mintegy 15 milliárd évvel ezelőtt jött létre a Nagy Robbanás révén. Annak megértése végett, hogy mi következett ezután, a kutatók igyekeznek visszatekinteni a múltba. Korábban csillagászok már közvetett megfigyelést végeztek távoli galaxisokról. Most azonban lehetővé vált 23 galaxis közvetlen megfigyelése, abban az állapotban, amely nem sokkal születésük után állt fenn 12,8-13,5 milliárd év­vel ezelőtt. A galaxisok labda formájú alakzatok. 10-100 milliárd csillagból állnak A brit királyi légierő átfo­gó mentőakcióba kezdett csütörtök délután a skót par­toktól nyugatra egy orosz tengeralattjáró megsegítésé­re, radioaktív szivárgástól s egyéb, nemzetközi horderejű következményektől azonban nem kell tartani: a jármű egyik tengerészének heveny vakbélgyulladása miatt in­dult be az összehangolt mű­velet. A szabályos légi és tengeri akció keretében egy Nimród típusú haditengeré­szeti felderítő repülőgépe, valamint a légierő egész­ségügyi szolgálatának heli­koptere vett részt. Szinte az egész Földet „körbe­utazta" egy tenge­ri cserepes teknős. A teknősbéka a kaliforniai Bajá­ból „indult el", ahol 1994-ben a lábára erősttett gyűrűvel megjelöl­ték. Később Kiusu japán parti köz­ségben tűnt fel, te­hát II ezer kilo­métert úszott a Csendes-óceán­ban. Rosita törté­nete 1987-ben kez­dődött, amikor egy horgász hálójában fennakadt a kali­forniai partok mentén. A hor­gász, Antonio Re­sendiz biológus­nak adta át az ál­latot. Resendiz magánál tartottá a teknősbékát hét éven át, majd mi­kor az kifejlett pél­dánnyá érett, ele­resztette a Csen­des-óceánban. A teknőc egyúttal bi­zonyítékkal szol­gált egy régebbi feltevésre, amely szerint Japánban született cserepes teknősök Kalifor­niába emigrálnak, ahol kis rákokkal táplálkoznak, majd évekkel ké­sőbb visszatérnek születési helyükre, ahol párosodnak. • Visszatért az Euro-Mir­expedició Fél év után csütörtökön visszatért a Földre a Mir űr­állomáson járt 20. expedíció. A Szojuz TM-22-es űrhajó visszatérő egysége a három űrhajóssal, Jurij Gidzenko parancsnokkal, Szergej Av­gyejevvel és Thomas Reiter német űrhajóssal Kazahsztán területén ért földet moszkvai idő szerint 13.42-kor. • Melltartóval fizetnek Egy nehézségekkel küzdő orosz iparvállalat nem tudta munkásait rubellel fizetni, ehelyett melltartókkal he­lyettesítette a pénzt. Egy voronyezsi gépgyár vezette be ezt a szokatlan bérezést. A vállalat ugyanis kínai melltartók ellenében expor­tálta termékeit. Más voro­nyezsi vállalatok is hasonló módon fizették munkásaikat. Egy televíziót gyártó cég al­kalmazottait vodkával, cu­korkával és cementtel fizeti. Egy másik üzem olcsó női kabátokat kínált a munká­soknak. Szexipari alapnormák Las Vegas fő­városi címre áhí­tozik. A kaszinói­ról, játéktermeiről híres amerikai vá­ros egyetlen épü­lettel kívánja ezt elérni. A minden elképzelhető ké­nyelemmel és lu­xussal felszerelt, polinéziai stílus­ban épülő giganti­kus szállodájában, egy műszakban 300- hölgy űzi majd a világ leg­régibb mestersé­gét. Építeni kezdik a világ legna­gyobb bordélyhá­zát, s ez Las Ve­gast már 1998­ban a szex főváro­sává teszi- Leg­alább is az építte­tő szerint. James Powell, mint a Sunday Timesnak elmondta, 130 millió dollárt ál­doz e célra. Neve­zetesen arra, hogy minden érdeklődő, aki elvetődik a műintézetbe, meg­találhassa az igé­nyeinek leginkább megfelelő part­nert, ha már ráunt a különféle, rafi­nált szórakoztató részlegek szolgál­tatására - szeren­csejátékok, gokart, lőtér, satöbbi. S mit kell a lányok­nak tudni a szak­mai alapismerete­ken kívül? Nos, kétségtelenül ez a meglepő újdonság. „Idegen nyelveket kell heszélniök és elemi követelmény, hogy meg tudjanak különböztetni egy Picasso-képet egy Rembrandt-fest­ménytől. " Szépek, híresek ás priuszosak akik szépek, híresek és Törzsutas kártyával olcsóbb! I; Frank Sinatra, Jane Fonda, Gábor Zsazsa, Al Pacino, Jennifer Cap­riati... Jól ismert sze­replői a filmeknek, színpadoknak és a pletykalapok első olda­lainak. De nem a rend­őrségi nyilvántartóból. Eddig. Most azonban akadt egy úr Ameriká­ban, George Seminara, aki két esztendőt szánt az életéből arra, hogy beleásson a bűnügyi kartotékokba. És nem vesztegette feleslege­sen az idejét: 600 olyan sztárra bukkant, Í iriuszosak. Vagyis va­amiért már elítélték őket. Közülük 51 rend­őrségi nyilvántartó-fo­tóval is szerepel a kar­totékon. Ezeket egytől egyig reprodukálta, majd nyilvánosságra hozta. A témában ki­adott könyve - Mug Shots, Fotók a bűnügyi nyilvántartóból - egy csapásra sikert aratott. Hiszen nem akármilyen látvány a kábítószer­csempészésért lefogott Jane Fonda a képre nyomott „törzsszámá­val", a mogorva Al Pa­cino, aki 3 napot ült it­tas vezetésért, 19 éves korában, mert nem tudta kifizetni a kétezer dollár óvadékot, vagy a szent öregként ünne­pelt Frank Sinatra, a feltételezett maffiakap­csolatot dokumentáló bűnügyi nyilvántartó fotójával. Amikor Si­natra megtudta, hogy ez a kép is szerepel a könyvemben, ügyvéd­jével azonnal üzent: Hagyd abba a műlfínn.­ban való kijtcitást,\ vagy bajba kéYülsz.íi %\ 4fa teheti, ma se mulassza el a Sziesztát a TV2-n, déli 12 órától. A műsorban töb­bek között bemutatnak egy fafaragó kertészt, egy szüle­tésnapját ünneplő szimfoni­kus zenekart és egy beteg gyerekek pihenését szolgáló otthont. Szó lesz továbbá a fogászati térítési díjakról, a gázáremelésről és a telefon­zaklatásokról, a kabaré törté­netéről, végül a baleseti se­bészet munkájáról. • Afrikai sör A SAB dél-afrikai sörfőz­de is benevezett a versenybe az egyik utolsó megcsapolat­lan kelet-európai sörpiac megszerzéséért — a cél a ro­mán serfőzés megkaparintá­sa. Belgá, német, török és dán serfőzdék összesen 200 millió dollárárt vesznek üze­meket és építenek újakat Ro­mániában, hogy biztosítsák helyüket a 23 milliós lélek­számú piacon, amely Len­gyelország után a második legnagyobb a térségbeiv. A dél-afrikai cég egy Bukarest­től észak-keletre lévő üze­met, a Vulturul Breweryin Buzaut venné meg 18 millió dollárért a román állami va­gyonalaptól. Az otthoni piac telítettségével küzdő SAB­nak már van üzeme Magyar­országon, és licitál egy len­• A legdrágább európai film Kilencvenmilló dolláros tervezett költséggel az euró­pai filmgyártás eddigi leg­drágább filmjét forgatja Luc Besson. A „Nagy kékség" és a „Nyikita" című alkotások­kal hímevett szerzett francia rendező már meg is kezdte a nagyszabású futurisztikus já­tékfilm, „Az ötödik elem" felvételi munkálatait Lon­donban. A film főszerepét Bmce Willis játssza - közöl­te a filmgyártó cég, a Gau­mont. e A vásári boci Talán az izgalom okozta, hogy Josef Schneider bajor gazda Margót névre hallgató tehene éppen a párizsi mező­gazdasági vásáron adott éle­tet borjának. A bocit ugyanis egy hónappal későbbre vár­ták. A kisborjú stílusosan a „Párizsi hölgy" nevet kapta. A koraszülés nem akadá­lyozta meg anyját vásári fel­adatának elvégzésében: a szülés után már néhány órá­val egy versenyen kellett részt vennie. Ott azonban nem tudott nyerni. • BP-Mobil házasság Közös vállalatba egyesíti európai piaci tevékenységét a British Petroleum és az amerikai Mobil. A London­ban csütörtökön bejelentett fúzióval a földrész legna­gyobb olajipari konglomerá­tuma jön létre, amelynek éves eladásai a tervek szerint meghaladják a 20 milliárd dollárt. Londoni elemzések szerint a két óriás részleges frigyét elsősorban a takaré­kosság kényszere diktálta, njiután az európai piac pro­fitrése igencsak beszűkült. • Ma: Szieszta • Manökentanfo­lyam a KIT és a Bella Mo­da Stúdió szervezésében. Nagy érdeklődés miatt új felvétel! Március 2-án, szombaton 13-15-ig KIT, Szeged, Deák F. u. 22. 325-805. (x) • Harkály magániskolá­ban gépírói, számítástechni­kai, nyelvi tanfolyaűiok fo­lyamatosan indulnak. 321-536. (x) Az Országos Me­teorológiai Szolgá­lat előrejelzése sze­rint ma estig eleinte felhőátvonulásokra lehet számítani, majd szórványosan hózápor, kisebb ha­vazás várható. Az északi, északnyu­gati szél sokfelé megerősödik, időn­ként viharossá fo­kozódik. A legma­gasabb nappali hó­mérséklet minusz 1, plusz 4 fok között valószínű. J&SJ' v>! gyei vállalatra is . ággyölési Könyvtár llótnányából törölve Adua Pavarotti nyilt levele „Férjemnek, mint minden embernek, különösen a sikere­seknek, sok lehetősége volt az életben szerelmi kapcsolatok létesítésére, 6 azonban mindeddig képes volt bölcsen kezelni ezeket kihívásokat" - olvasható abban a levélben, amelyet a világhírű tenorista, Luciano Pavarotti feleségének ügyvédje juttatott el az olasz sajtóhoz. A keddi olasz lapokban megje­lent nyílt levél meglrásárára nyilván az késztette Adua asszonyt, hogy a világsajtóban kép jelent meg a hatvanesz­tendős Pavarottiról, amint Barbadoson a tengerben fürdik és csőkolódzik titkárnőjével és szeretőjével, a 26 éves Nico­letta Mantovanival. „Amikor az ember életében elkövetkezik a napnyugta, ak­kor az elsősorban a sikeres emberekre törő magányt régi, mélyen gyökerező kapcsolatok segítségével kell enyhíteni" ­idézi a Reuter Adua levelét. Az asszony aggodalmának ad hangot, amiért megeshet, hogy - mint írja - „a kezdeti eufó­ria után csalódás éri férjét, aki talán a kora, talán a másik fél agresszív fellépése következtében olyan útra lépett, ahon­nét már nincs visszatérés, és olyan döntésre határozta el ma­gát, amely remélhetőleg boldoggá teszi majd őt". Adua asszony végül cáfolta azokat a lapjelentéseket, ame­lyek szerint pereskedésre kerül sor közte és férje közt a va­gyonelosztásról, mivel - mint emlékeztet rá - 35 esztendős házasságuk alatt mindketten külön kezelték vagyonukat. RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON: imi) 43qq^í3q^a

Next

/
Thumbnails
Contents