Délmagyarország, 1996. február (86. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-03 / 29. szám
.! iW¥ Balázsáldás Budapesten. Szent Balázs örmény püspök híres volt gyógyító képességéről. A keresztényüldözés idején elfogták, 316-ban lefejezték. A katolikus egyházban a XVI. századtól tartják neve napján a balázsáldást, mely megőriz a betegségektől. (MTI-Telefotó) Isten éltesse! BALÁZS A római Cornelius nemzetség egyik ága Blaise névvel különböztette meg magát, és vagy ez, vagy a görög Basilius a név alapja. Görög formája után jelentése királyi. Az angolban Blase, az olaszban Biago, a franciában Blaise alakot vette fel, és csak a német nyelvben tartotta meg az eredetihez leghasonlóbb Blasiust. Nyelvünk nem szereti a két mássalhangzás szókezdést, így ékelődött be az „a" betű, míg a név utolsó hangjának az a magyarázata, hogy nálunk a latin „s" betűt nem sz-nek, hanem „n", vagy „zs"-nck ejtették. RÁHEL, CSENGE Vasárnap köszöntjük őket. A Ráhel ősi héber név, jelentése: „anyajuh" vagy „bárány". Rachel misztikus bibliai alak volt a monda szerint, ez a zsidó ősanya a sírjából siratta meg fiai sorsát, amikor fogságban hurcolták őket az egész törzzsel. A Csenge is női név, de teljesen ismeretlen, a statisztikák szerint egyetlen kislány sincs, aki ezt a nevet kapta volna. Ladó János úgy tartja, hogy régi magyar személynév, de eredetére ő sem mond magyarázatot. • Kemény vámosok Mintegy 300, a kubai kórházaknak szánt számítógépet foglalt le, és a segélyt szállítók közül 11 személyt letartóztatott az Egyesült Államok vámőrsége a mexikói határon, San Diego mellett. A számítógépek egy egyházi szervezet gyűjtéséből származnak. E szervezet 1992. óta többször szállított élelmiszer- és gyógyszeradományokat a kubai lakosságnak. A RÁDIÓ „PARTISCUM" zenés hírmagazinja szombat Szerkesztő: l ang János. Zenei szerkesztő: Horváth András. 16.00 Hirek, időjárás, útinform. A zene órája. 16.30 Dugó Közlekedők figyelmébe. 17.00 Hfrek. időjárás, útinform. A turizmus és a vidék. 18.00 Hírösszefoglaló, időjárás, útinform. Rejtvényes versenyzők. Sport, vasárnap Szerkesztő: Torony kői Márta. Zenei szerkesztő: Justin Attila. 16.(81 Hirek. időjárás, útinform. Ixtvagok ma. Zene. 17.00 Hirek, időjárás, útinform, lapclózetcs. A nap hirei. 17.10 Családterve/és. 18.00 Krónika. 18.15 Hangkorkák. Sportidő. „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mindennap 16-19 óráig a 04,9 MHz un Hirdetésfelvétel: Stéged. Párizsi krt. 32 Td: 325-930. 323-811 Tel /Fax: 491 119 • Orvlövész A Boszniában állomásozó nemzetközi erők, az 1FOR francia katonái csütörtökön lelőttek egy orvlövészt Ili— dzában, Szarajevó nyugati, szerbek által ellenőrzött városrészében. Egy másik orvlövészt letartóztattak. A közlemény szerint a francia erők súlyosan megsebesítették a fegyveres férfit, aki később sebeibe belehalt. • Marokkói áradások A tfz napja tartó esőzések és áradások következtében 23 ember vesztette életét Marokkóban - jelentette be a rabati belügyminisztérium. Az ország északi részén 90 ezer hektár szántóföld került víz alá, a térségben 600 családot költöztettek ki otthonaikból. Az országutakat több helyen elárasztotta a víz, megszűnt a telefonösszeköttetés és megszakadt az áramszolgáltatás. • Célkeresztben a király Az ETA baszk szakadár terrorszervezet három tagja, aki tavaly augusztusban Palma de Mallorcán merényletet kísérelt meg I. János Károly spanyol király ellen, távcsöves puskájával háromszor is célba vette az uralkodót - jelentette Madridból az AFP a madridi ügyészségre hivatkozva. .Azért nem lőttek, mert még nem készítették elő kellőképpen menekülésüket. Az államfő elleni merénylet tervét Ignacio Gracia, az ETA vezetője hagyta jóvá" - volt olvasható a közigazgatási minisztérium jelentésében. A halálbrigádot augusztus 9-én fogták el, s tagjai azóta előzetes letartóztatásban vannak. A minisztérium kérte az ügyészséget, hogy a három terroristát az államfő elleni összeesküvésért, fegyverek és robbanóanyagok birtoklásáért, valamint fegyveres szervezethez való tartozásért helyezzék vád alá. rtíl a mondjuk külföldről idejön egy Lnl vendégművész és megkérdezi tőle valaki, hogy hogy' érzi itt magát, akkor azt fogja mondani, hogy jól érzi magát, így mondja a tolmács hangján, köszönöm, jól érzem magam. Ha pedig Szegedről kérdezzük, azt fogja mondani, hogy nagyon szép város, hogy nagyon tetszik neki, így: szerintem nagyon szép város, nagyon tetszik. Soha nem azt mondja ez a külföldi vendégművész, hogy a lehető legjobban érzi magát ebben a világ legszebb városában, nem azt mondja, hogy életének fantasztikus, soha vissza nem térő élménye, hogy itt ebben a városban. Szegeden van, hanem csak azt mondja, hogy szép város és jól érzi magát. Pedig mi már azzal megelégednénk, ha azt mondaná, hogy pocsékul érzi magát, még soha nem volt ilyen rosszul, se éjjele, se nappala, minden összefolyik a szeme előtt, a város pedig borzalmas, visszataszító, unalmas és egyhangú, amiről azt mondták neki, hogy a napfény városa, az a sötétség és vakság Podmaniczky Szilárd m városa, és nem is érti, mit keres itt, legszívesebben azonnal venné a kabátját vagy kalapját és azonnal elutazna, és még a naptárból is kitörölné azt a napot, amikor itt járt, azt is kitörölné az emlékezetéből, amikor elfogadta a meghívást, mert, mondaná, itt minden művészetellenes és életellenes, és hogy itt a legnagyobb mértékű hazugság bármilyen művészetről beszélni, mert ahol nincs élet, ott művészet sincs, mint ahogyan a Holdon sincs se élet, se művészet, de, mondaná, itt még a Holdnál is rosszabb és földhözragadtabb minden, még a levegő is visszataszító és kitaszító, itt csak azt tanulja meg az ember, hogy hogyan kell elmenekülni, vagy minden életellenesség ellenére mégis életben maradni, vegetálni és hülyét csinálni magából, s mindezzel hogyan kell felőrölni egy egész életet, hogyan kell kibírni a dögunalom ismétlődését, miközben száll a fejére a por, és elcsigázottsága ellenére is emberformájú arcot mutatni, megtanulni tehát a képmutatást, és megkötni a legvégső kompromisszumot is, amellyel élő halottá avatja magát, megtanulni minden finom érzés és érzelem elvesztését, kemény kérget növeszteni a szíven és legfőképpen az agyon, hogy gondolkodásnyi idő se maradjon, belefulladni az embertelenség mocskába és elfelejteni reménykedni valami jobban, valami méltányosabban vagy méltóbban, ami nem csak a művészetnek, de minden embernek kijárna, az állatoknak és növényeknek is, és nem a lehető legpiszkosabb módon elhagyni a gyöngédséget, elhagyni a kedvességet, elhagyni mindent, ami még emberre emlékeztet, de nem, nem ezt mondja a vendégművész, hanem azt, hogy jól érzi itt magát, ezt mondja a tolmács, és nagyon szép, gyönyörű ez a város. steilmmn SZEGED, Fekete sas u. 25. Német női konfekció 40% Német kabátok 50% >NNA M#RA Olasz női laóátok 20% férfiSIR Import férfiöltönyök, nadrágok 30% • Renault-nap Szegeden a Mégane • Látványos kampány A japán hatóságok látványos kampányt folytattak a főváros közeli Narita légikikötőben: a kábítószer-csempészés ellen agitálták az utasokat. A repülőtér biztonsági személyzete, a vámosok és a hozzájuk csatlakozó 14 légitártársaság alkalmazottai a kábítószerek behozatalára vonatkozó tilalmakat ismertették az utasokkal. Vélhetően az utasok együttműködésére számítanak a hatóságok a gyanús alakok leleplezésében. A notórius csempészeket ugyanis aligha lehet jobb belátásra bfrni a szórólapokon olvasható felhívással, miszerint: „Hagyj fel a csempészéssel!" o Nagy Pál kitüntetése Göncz Árpád köztársasági elnök a magyar-francia kapcsolatok elmélyítése és a magyar kultúra franciaországi terjesztése érdekében kifejtett tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét adományozta Nagy Pál franciaországi magyar írónak. Az érdemrendet a párizsi magyar külképviseleten Szombati Béla nagykövet adta át a kitüntetettnek. Nagy Pál a Magyar Műhely című avantgard folyóirat alapítója és főszerkesztője. Renault Mégane: családi autó, gömbölyded formákkal! (Fotó: Révész Róbert) Az elmúlt hetekben volt a világpremierje a Renault legújabb modelljének - a 19-eseket felváltó - Mégane-nak, máris Szegedre érkezett a Renault-flotta legfiatalabb tagja. A ma divatos, gömbölyded formákkal építkező, középkategóriás családi autót most nemcsak megSzombaton túlnyomóan borult lesz az ég, egyre többfelé előfordul ónos eső, helyenként havazás. Párásságra, ködre is sokfelé számítani kell. Átmenetileg megélénkül, néhof megerősödik a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire plusz 1 és mínusz 4 fok között valószínű. Súlya 30 tonna, hossza 16 méter. Az ámbrás*et a partra vetódött; valószínűleg elvesztette tájékozódási képességét. Az emberek csak nézik - sokat nem tehetnek... (MTI-Telefotó) • Felelőtlen szomszéd A Borsod-Abaúj Zemplén megyei Tarcalon N. Sándor 36 éves helyi lakos a házának kazánjából eltávolított égésterméket szakszerűtlenül tárolta az udvaron, s ennek következtében a szomszédban lakó K. János 43 éves férfi és ugyancsak 43 éves házastársa súlyos, életveszélyes szén-monoxidmérgezést szenvedett, két gyermekük pedig, a 13 éves K. Adrienn és a 11 éves K. Gábor meghalt. A rendőrség eljárást indított a szén-monoxid-mérgezést okozó szomszéd ellen. Gyermektartásra ítélt leszbikus élettárs Méltán került a figyelem középpontjába Ui-Dél-Wales ausztrál szövetségi állam legfelsőbb bíróságának végzése, amely arra kötelez egy leszbikus nőt, hogy százötvenezer ausztrál dollár gyermektartást fizessen egykori, ugyancsak leszbikus élettársának. Á per során ugyanis tanúvallomások igazolták a felperesnek azt az állítását, hogy alperes közreműködésével mesterséges megtermékenyítés révén hozott a világra két gyermeket. Annak idején a leszbikus pár abban állapodott meg, hogy közösen nevelik fel a gyermekeket. Dávid Hodgson bíró a végzés indoklásában „felelőtlen magatartásnak" nevezte, hogy az alperes most hallani sem akar vállalt kötelezettségéről. A bíróság elrendelte, hogy sem a Icét nő, sem a gyermekek neve nem hozható nyilvánosságra. A két nő 1986-tól 1994-ig élt együtt. Az egyik gyermek 1989-ben, a másik 1992ben született. (MTI) ,490-490. ITÓRZSUTAS KÁRTYÁI nézni lehet a Dorozsmai úti Renault Szalonban, de tegnap és ma, szombaton próbaút során meg is győződhetnek az érdeklődők, milyen is lett a Mégane. A családi Mégane-hétvége alkalmából szombaton reggel 9től este 6 óráig váiják az érdeklődőket. • Kokainfogás Nagy nemzetközi kábítószer-hálózatot sikerült felszámolni a francia rendőrség nyomozóinak: az általuk összegyűjtött adatok alapján hatszázötven kilogramm kokaint foglaltak le és tizenöt embert vettek őrizetbe Venezuelában. A hálózat Kolumbiából kiindulva számos európai országot látott el kábítószerrel, amelyet Románián keresztül juttatott be a kontinensre. A letartóztatásra a „társulat" tagjainak egyik venezuelai találkozóját használták ki, s ott a helyszínen bukkantak rá a nagy mennyiségű kokainra is. o Robbant a gyilkos Egy gyilkosságért körözött bűnöző zsebében pokolgép robbant egy távolsági autóbuszon. A robbanás következtében a bűnöző szörnyethalt, 14 további személy - közöttük több gyermek - megsebesült. A robbanás az észtországi Tapa helyiségen áthaladó buszban történt, amelyben több diák is utazott. A bűnözőt. Alekszej Szafronovot az előző napon elkövetett háromszoros gyilkossággal gyanúsítja a rendőrség. o Siklórepülő ösegér Siklórepülésre is képes ősegér kövületére bukkantak német tudósok. A lelet meglepően jó állapotú, noha legalább ötmillió éves. A mókusokéhoz hasonló légimutatványokra is képes kisméretű egér élete utolsó pillanatában szó szerint feldobta a talpát: a hátán fekve bukkantak rá. Az „egerésző" német tudóscsoport vezetője, Gerard Storch a brit Nature című tudományos magazinban megjelent cikkében kiemelte, hogy az ósegér olyan rágcsáló családfához tartozott, amelynek létezését eddig csupán néhány fog bizonyította. Bármikor, bárhonnan, ; bárhová a legolcsóbban. Ezért kell a törzsutas kártya! o Elvert bírák Ruandában letartóztattak három kormánykatonát, azzal a váddal, hogy ők verték meg a Ruandában elkövetett népirtást kivizsgáló ENSZtörvényszék három vizsgálóbíróját. A ruandai hatóságok szerint közlekedési nézeteltérés fajult verekedéssé. A három vádlott katonai fogdában váija a vizsgálat végét. o Fogadóórák Dr. Szőke Péter ezredes, Szeged rendőrkapitánya február 5-én 14 és 17 óra között lakossági fogadóórát tart Szegeden, a Párizsi körút 16-22. szám alatti hivatali helyiségében. A Makói Rendőrkapitányság vezetője, ar. Nagy Mihály alezredes február 5-én 14 és 16 óra között Makón, a Teleki László utca 4. szám alatti hivatali helyiségében tart lakossági fogadóórát. o Tigriskaland Az orosz Távol-Keleten usszuri tigris támadt egy vadászra. A szerencsétlenül járt férfi vesztére egy vaddisznókra vadászó tigrispárt figyelt meg. Azok amint megpillantották őt, nyomban rátámadtak és széttépték. Az idei télen ez már a harmadik eset, amikor tigris támadt emberre. Egy tajgai falu közelében nemrég egy nőt támadott meg a csíkos ragadozó. A felesége segítségére siető féljet a fenevad halálra marta és magával hurcolta az erdőbe. A feleség súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte a szörnyű kalandot. A kihalás fenyegette usszuri tigris védett állat. Ennek köszönhetően az állomány az utóbbi években ismét szaporodásnak indult. o Kínai arány Hivatalos közlés szerint több mint 100 halottja és 491 sebesültje van annak a robbanásnak, amely Kína déli tartományában, Hünanban történt. Az egyelőre nem derült ki a híradásokból, hogy pontosan mikor történt a tragédia. Hivatalos források szerint szerdán volt a robbanás Saojang városában, más jelentések szerint közép-európai idő szerint csütörtökön este. A helyszíni jelentések szerint egy lakóház pincéjében illegálisan tárolt dinamit robbant fel. Rendörtoborzó Mondják, érezzük: a jelenleginél lényegesen több rendőrre lenne szükség az utcákon. Nem véletlen hát, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság most újra várja a szakma iránt érdeklődő, idén érettségiző (vagy már érettségizett) fiatalok jelentkezését, rendőr szakközépiskolai képzésre. Ami nem elhanyagolható: az első tanévben a fiúk „letudják" sorkatonai szolgálatukat; valamennyi diák teljes ellátásban és havi 14.500 forintos minimumösztöndíjban részesül, s ez utóbbi támogatás még kiegészülhet a szegedi önkormányzat által felajánlott juttatással is; a 2 éves képzés alatt a szakismereteken túl számítástechnikai, idegennyelvi, gépjárművezetési és önvédelmi oktatást is kapnak a nebulók. Bővebb információkkal a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság személyzeti osztálya (Szeged, Kossuth L. sgt. 22-24., tel; 62-477-577) szolgál. • Biztató hírek Az AIDS-gyógyszerek újabb osztályának egyik most kifejlesztett tagja kombinálva két, már az Egyesült Államokban árusított társával hatékony eszköznek tűnik az AIDS elleni küzdelemben - állítják az új gyógyszert kikísérletező Merck and Co. szakemberei a kezdeti humán kísérletek alapján. A Crixivan nevű proteáz inhibitor a piacon levő AZT-vel és ddl-vel (Vi,dex) együtt alkalmazva állítólag 99,9 százalékban csökkentette a vérben levő H1Vvírusok számát, bár teljesen nem tudta őket kiirtani. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenőrzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Szentes: 6 és 22 óra között. Vasárnap - Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Makó: 15 és 23; Szentes: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! p IC 11 1.1 A szex papnőjeként ismert Beate Uhse megvalósította élete nagy álmát: Berlinben megnyitotta szexmúzeumát. Európa legnagyobb eroti kagyüjteménye 1800 négyzetmétert foglal el, s tartalmazza mindazt, amit a világ művészete és fantáziája a nemiség terén alkotott. (MTI-Telefotó) Az XP OTSZ& (ésí Könyvár