Délmagyarország, 1996. február (86. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-26 / 48. szám

lÉtvynö* iaslűvr . ivl 2 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1996. FEBR. 26. történelmi krónika Közel harminc halott Február 26, 1500. II. Ulászló kine­vezi Tolnai Máté kancel­láriai jegyzőt pannonhal­mi apáttá és megbízza a bencés rend reformjával. 1543. Erdélyi ország­gyűlés Kolozsvárott. Ka­tonai segítséget kér I. Fer­dinándtól. de elhatározza, hogy végszükség esetén csatlakozik a királyság el­len tervezett török hadjá­rathoz; Fráter György helytartót Izabella király­né hatalma alá rendeli. 1618. II. Oszmán szul­tán lép trónra Isztambul­ban. Uralkodik 1622-ig. 1657. Kisdi Benedek egri püspök e napon Já­szón kelt alapítólevelében 40 ezer forintos alapít­ványt tesz a kassai jezsui­ta iskola javára, azzal, hogy a jezsuiták irányítá­sa alatt bölcseleti, jogi, és hittudományi kar nyíljék, s ezzel az iskola akadé­miai (egyetemi) rangra emelkedjék. 1680. Abdurraman aga, a nagyvezér e célból ide­küldött megbízottja, Eger­ből felszólítja Thököly Imrét, hogy tegyen intéz­kedéseket kettejük szem­élyes találkozására. 1810. I. Ferenc (O'Donnel kamarai elnök devalorizációs elgondolá­sa szerint) az infláció megfékezésére váltócédu­lák formájában 600 millió forint értékben jelzálog­kötvényt bocsát ki. 100 váltócédula 300 forint bankót ér. A jelzálogköt­vény felét Magyarország­ra osztották ki. Az infláci­ót nem sikerül megállítani. 1835. Az országgyűlés az uralkodó elé terjeszti az úrbéri javaslatot. A meglevőnél valamivel szi­gorúbban szabályozza a jobbágyszolgáltatásokat. 1845. A király főispáni helytartókat (adminisztrá­torokat) nevez ki azokba a vármegyékbe, ahol a főis­pánok személye nem biz­tosítja a kormánypolitika erélyes képviseletét. 1850. Az uralkodó feloszlatja a horvát báni tanácsot. 1906. Budapesten be­tiltják a hírlapok utcai árusítását. 1919. A párizsi béke­konferencián (a francia vezérkar javaslatára) a külügyminiszterek taná­csa határozatot hoz a ma­gyar és román csapatok közti nemleges zóna létre­hozásáról. 1975. A szocialista or­szágok tudományos aka­démiáinak ülésszaka Bu­dapesten. A témája a „fel­szabadulás". M Öngyilkos merénylők robbantottak Izraelben Legalább 26 ember életét oltotta ki és további nyolc­van személyt sebesített meg két robbantás, amelyet min­den valószínűség szerint ön­gyilkos palesztin merénylők követtek el vasárnap reggel Izraelben, az egyiket egy au­tóbuszon Jeruzsálem belvá­rosában, egy másikat pedig Askelón városában egy busz­megállóban. Ez volt a legsú­lyosabb vérengzés a békefo­lyamat kezdete, az első pa­lesztin-izraeli megállapodás 1993. szeptemberi aláírása óta - mutat rá az AP. A gyil­kos merényletek ellenére Si­mon Peresz izraeli kormány­fő a békefolyamat folytatását ígérte, ugyanakkor „megal­kuvást nem .ismerő harcot" helyezett kilátásba a palesz­tin terrorizmus ellen. Az izraeli rádió arab nyel­vű szolgálatának telefonálva egy férfi azt állította, hogy a merényletek értelmi szerzője a Hamász nevű iszlámista palesztin szervezet. A telefo­náló azt mondta, hogy a rob­bantásokat két öngyilkos me­rénylő követte el a testére erősített robbanóanyaggal, s hogy a merényleteket az A mentöalakulat tagjai áldozatok után kutatnak az autóbuszroncsban. (MTI-Telefotó) Ajas halálát követő 50-napos gyász leteltéhez, illetve an­nak a hebroni mészárlásnak második évfordulójához idő­zítették, amelyben egy izrae­li telepes 29 palesztint teri­tett le géppuskával egy me­csetben. Az izraeli hatóságo­kat egyébként már figyel­meztették arra, hogy a pa­lesztin szélsőségesek várha­tóan izraeli célpontok elleni merényletekkel fogják majd megbosszulni fó pokolgép­készítőjük, Jehija Ajas janu­ár 5-i, széles körben Izrael­nek tulajdonftott likvidálását. Simon Peresz kormányfő, iszlámista szélsőségesekre hárítva a felelősséget a vé­rengzését, elsó kemény rea­gálásként felfüggesztette a kapcsolatokat a Jasszer Ara­fat vezette Palesztin Ható­sággal, s lezárta a Jordán-fo­lyó nyugati partját, illetve a gázai övezetet, megakadá­lyozva 60 ezer arabot abban, hogy eljusson izraeli munka­helyére. A miniszterelnök a jeruzsálemi robbantás szín­helyére sietett, ahol a bá­mészkodók közül többen ki­fütyülték, s távozásra szólí­tották fel - számolt be az AP helyszíni tudósítója. A merényletek az izraeli kormány számára kényes időpontban, a május 29-i vá­lasztásokat megelőző kam­pány kezdetén történtek ­mutat rá az AP. Peresz, aki most még megelőzi kemény­vonalas jobboldali ellenfelét, Benjámin Netanjahut, a me­rényletek következtében vár­hatóan veszít támogatottsá­gából jobboldali vetélytársai javára, akik a békefolyamat lassítását, sőt teljes leállítását követelik - véli a hírügynök­ség. Jeruzsálemben a reggeli csúcsforgalomban, helyi idő szerint röviddel 7 óra előtt repült a levegő a 18-as autó­busz a Jaffa utcában. A deto­náció szétvetette az autó­buszt és embereket röpített a levegőbe. Egy szemtanú állí­tása szerint a robbantás a magasba emelte az autóbuszt is, amelyből emberi testré­szek repültek szerte szét. Alig egy órával a jeruzsále­mi robbantás után pokolgép robbant a dél-izraeli Askelón tengerparti városban egy buszmegállóban is, amelyet általában katonák használnak autóstopolási pontként. Az itteni merénylet három em­ber életét oltotta ki a rendőr­ség adatai szerint. Az izraeli televízió kettes csatornája szerint izraeli katonai egyen­ruhát viselő öngyilkos me­rénylő vegyült el izraeli ka­tonák között, felrobbantva önmagát és magával együtt kioltva két katona életét is. Az askelóni polgármester húszban adta meg a sebesül­tek számát. (MTI) • Megölték Szaddam vejeit A család áruié ágát levágták GÖRDÜLŐCSAPÁGYAK NAGYKERESKEDELME NOVIKI Szeged Kft. Tel.: (62) 436-562, 436-563 Fax: (62) 436 564 Szereti, ha csemetéje csinosan Öltözik? Hozza el, 68 mi segtttlnk önnek! A tavasz színei a Kárász Üzletházban. P A 'IPDUBsúm® gyerekdivat n Saját rokonaik megölték Szaddám Húszéin iraki el­nök két vejét, akik fél évvel ezelőtt menekültek Jordá­niába, s a napokban tértek haza. A beszámolók szerint Húszéin Kamel Haszán al­tábornagyot, az ország tit­kos fegyverkezési program­jainak korábbi irányttóját és fivérét, Szaddám Kamelt a főváros környékén lévó re­zidenciájukon lezajlott fegyveres összetűzésben gyilkolták meg a klánjuk­hoz tartozó al-Madzsid és Szultan-család tagjai. Vé­geztek a testvérpárnak a helyszínen tartózkodó apjá­val és harmadik fivérükkel. Hákimmal is. Az elnök két veje - feleségével együtt ­kedden tért haza Irakba, mi­után biztosítékot kaptak ar­ra, hogy megkímélik életü­ket. Megérkezésük után né­hány órával a hivatalos tájé­koztatási eszközök jelentet­ték is, hogy az elnök - Hú­széin Kamel korábbi kéré­sét teljesítve - megbocsátott nekik. Az iraki belügyminiszté­rium szóvivőjének közlése szerint a pénteki rajtaütés után a támadást végrehajtó klán üzenetet intézett az el­nökhöz, amelyben megál­lapította, hogy „a család áru­ló ágát levágták", mert az elnök két veje „az államtól kegyelmet kapott ugyan, de ez nem mentesíthette őket a büntetés alól". (MTI) EasyCall digitális üzenettovábbító. a végtelen üzenet, mert korlátlan mennyiségű szöveg elküldésére és tárolására kifejlesztett mobil telekommunikációs rendszer T^V 4v ^ .yyi. v : a tapintatos üzenet, mert a rezgő üzemmódban ^ M lU^ diszkréten jelzi az üzenetek érkezését a sokszoros üzenet, mert a csoporthívás sok ember egyidejű értesítését teszi lehetővé i t V 1 1 4 a hasznos Üzenet, mert az aktuális közhasznú információk 0 ® » továbbítására is alkalmas mobil telekommunikációs rendszer Ügyfélszolgálat: Bp., XIII. Váci út 19. Tel.: 467-5566 Easy Call Szem élybivó SzotgtM Ajánlattételi felhívás ISKOLARENDSZEREN KÍVÜLI KÉPZÉST FOLYTATÓ SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNYEK, ISKOLÁK ÉS SZERVEZETEK SZÁMÁRA MUNKANÉLKÜLIEK KÉPZÉSÉRE A Csongrád Megyei Munkaügyi Központ az alább szakirányokra várja a képzési ajánlatokat: I. Csoportos képzések (intenzív, minimum heti 20 óra) Általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőknek: - felzárkóztató közismereti képzés (Szegeden) 8 általános iskolát végzettek részére: - élelmiszereladó (Szegeden) - vagyonvédelmi és biztonsági őr (Szegeden és Szentesen) Szakmunkások részére: - minősített hegesztő (Szentesen) Érettségizettek részére: - komplex ismereteket adó képzések (nyelvi és alapfokú számítógép-kezelői, munkaerő-piaci tréninggel) (Szegeden és Hódmezővásárhelyen) - alapfokú számítógép-kezelői, munkaerő-piaci tréninggel (Szegeden és Szentesen) - középfokú szoftverüzemeltetői, munkaerő­piaci tréninggel (Szegeden) -középfokú szoftverüzemeltetői, pénzügyi és számviteli asszisztens (Szentesen) - mérlegképes könyvelői, munkaerő-piaci tréninggel (Szegeden) II. Egyéni képzések (félintenzív: a heti egy- vagy kétnapos elfoglaltságot nem haladják meg) 8 általános iskolai végzettségűek részére: - vendéglátó eladó - élelmi szereladó - cipőjavító - pék - húsfeldolgozó, eladó - masszőr - kereskedő-boltvezető A tanfolyamok indítási ideje: 1996. április hónaptól október végéig folyamatosan. A képzési ajánlattétel a munkaügyi központ adatlapján történik, amelyek a képzési csoportnál vehetők át (igény esetén postai úton is kérhető). A képzési ajánlatokat 3 példányban a felhívás megjelenésétől 1996. évben folyamatosan lehet benyújtani a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ címére: 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. A hiányosan benyújtott pályázatokat a munkaügyi központ az elbírálás során figyelmen kívül hagyja. Tájékoztatás: a képzési csoportnál személyesen, illetve a 485-2854 58 telefonszámon. - gyorsétkeztetési vendéglátó eladó - virágkötő - szakács - felszolgáló - asztalos - kőműves - K 2 kazángépkezelő - K 3 kazángépkezelő - targoncavezető - kéz- és lábápoló - varrónő - ápoló - minősített hegesztő Szakmunkások részére: - síkkötő, síkhurkoló, körkötő (textilipari végzettségűeknek) - könnyűgépkezelő (jogosítvánnyal rendelkezőknek) - nehézgépkezelő (jogosítvánnyal rendelkezőknek) - NC-CNC kezelő (forgácsolóknak) - TIR, ADR, C, D, E képzés (jogosítvánnyal rendelkezőknek) - számítógépes gépírás (gépíróknak) Érettségizettek részére: - valutapénztáros - marketing- és reklámügyintéző - külkereskedelmi ügyintéző - vámügyintéző - képesített könyvelő - TB-üayintéző - alapfokú számttógép-kezelő - középfokú szoftverüzemeltető Felsőfokú végzettségűek részére: - közép- és felsőfokú nyelvvizsgára felkészítő képzések (angol és német) - alap- és középfokú számítástechnikai képzések - mérlegképes könyvelő • NATO-bővítés Moszkva nem emel vétót? Moszkvának nem áll szán­dékában, és eszköze sincs ár­ra, hogy megakadályozza a kelet-európai országok csat­lakozását a NATO-hoz - je­lentette ki Jevgenyij Prima­kov orosz külügyminiszter. Az Interfax által idézett vezető orosz politikus szavai szerint országa nem akadá­lyozhat meg egyetlen térség­beli országot sem, ha ilyen lépést kíván tenni. Primakov bolgár kollégája előtt kifej­tette: országa a kapcsolatok fejlesztését kívánja ezekkel az országokkal, nem pedig fenyegetni őket. Mint az AFP megjegyzi, az orosz diplomácia vezető­jének e szavai szöges ellen­tétben állnak azokkal a kije­lentéseivel. amelyeket kine­vezése óta tett ebben a téma­körben. A külügyminiszter kijelentette még, hogy a kap­csolatok fejlesztése Közép­és Kelet-Európa országaival politikai prioritásai közé tar­tozik. Ez a térség annál is in­kább fontossá vált, mivel több ide tartozó ország kérte felvételét a NATO-ba - idéz­te Primakovot a francia hír­ügynökség, megjegyezve, hogy Bulgária nem tartozik a NATO-hoz csatlakozásra je­lentkezett országok sorába. (MTI) Csecsenföldi „kaland" Fegyveres támadás érte szombaton Csecsenföldön a Magyar Ökumenikus Szere­tetszolgálat missziójának gépkocsiját. A Dagesztánban és Csecsenföldön tevékeny­kedő misszió járművét az is­meretlen támadók - feltéte­lezhetően rablási szándékkal - megpróbálták megállítani, majd amikor ez nem sike­rült, tüzet nyitottak rá. A gépkocsiban hárman utaztak. Szabados Argentína, a se­gélyszervezet misszióveze­tője, Fekete János, a szere­tetszolgálat munkatársa és egy helyi lakos. A támadás következtében szerencsére senki sem sérült meg.

Next

/
Thumbnails
Contents