Délmagyarország, 1996. február (86. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-22 / 45. szám
CSÜTÖRTÖK, 1996. FEBR. 22. Fél órával később (17.30-kor) kezdődik a rangadó Ha elővételben elkelnek a jegyek, nem nyitnak pénztárt Skaliczki László: - Fontos mérkőzés, de a bajnokságnak nincs vége Óriási az érdeklődés, úgy Szegeden, mint Veszprémben, de nem túlzás, szinte az egész ország kézilabdatársadalma a tévé képernyője elé ül szombaton 17.30 órától. A tavalyi bajnok hatvan szurkolójának érkezését jelezte. Sőt, a Pick Szeged City Kupa ellenfelének, a Hamelnek a mestere is szeretne a találkozón résztvenni, s a házigazdák engedélyét kérte, hogy az eseményeket megörökíthesse... A szegedi együttes Skaliczki László edző irányításával készül a nagy összecsapásra. A játékosok szinte a Fotex elleni mérkőzéssel fekszenek és kelnek. - Óriási a láz, s ezt én jónak tartom - mondta a szegediek szakmai irányítója. Majd így folytatta: - Az eddigi akadályokat egy kivételével jól vettük, most koronázhatjuk meg az eddigi szereplésünket. Kívánom a sorstól, hogy összejöjjön. • Tudom, hogy egy kicsit illetlenség, amit kérdezek, de mégis felteszem: mostanában imádkozik? Mármint a csapata sikeréért... - Vallásos nevelést kaptam a szülői házban. Hitem van, s ez érvényes a kézilabdára is. A pluszokat is innen szoktam meríteni. Természetesen sokat foglalkoztat ez a A férfi kézilabda NB I-ben a Pick Szeged-Fotex Veszprém összecsapás mindig rangadónak számított. A szombat esti talán még ennél is több, hiszen az utóbbi években most először, február 24-én 18.45 órakor, már nem a Fotex neve szerepelhet a bajnoki tabella első helyén... Addig azonban nehéz percek várnak mindkét csapatra. mérkőzés, mint ahogyan gondolom, a szegedi polgárok nagy részét. • Milyen állapotban vannak a sérültek? - Dobos József kivételével mindenki a „sínen van", csak abban térnek el egymástól a játékosok, hogy nem egyformán robognak... Komolyra fordítva a szót, még nem döntöttem el, hogy Grőber és Bajusz egyáltalán pályára lépjen-e. • Ez mikor dől el? - Nem szeretek elkapkodva határozni. Ilyen esetben jól meg kell fontolni a dolgot. Különösen azért, mert a szombati összecsapáson a lélektani teher sokkal nagyobb lesz, mint a fizikai. Egy Veszprémet legyőzni rangot jelent, de ha nem sikerül, akkor sem dől össze a világ. Ez egy fontos mérkőzés, de bajnokság még tovább folytatódik... A találkozó külső körülményei - a megszokott aréna és a közönség biztatása - mindenképpen bennünket juttatnak előnyhöz. Ezzel sikerül-e élni? - az csak szombaton este derül ki. Kővári Árpád, a Tisza Volán SC elnöke közvetítette a "gyorshírt, miszerint a tévé kérésére fél órával később (17.30-kor) kezdik a találkozót. A klubvezető gyorsan hozzátette még, hogy bár szövetségi kapitányként ilyet kijelenteni egy kicsit udvariatlanság, de sportvezetőként Pick-győzelemben reménykedik. Teimel Zoltán sportigazgató pedig fontos szurkolói információkat sorolt fel: - Ha elővételben eladjuk a jegyeket - vásárolni lehet a Tisza Volán Bartók Béla téri Közönségkapcsolatok Irodájában és az újszegedi Sportcsarnokban -, akkor a találkozó napján nem nyitjuk ki a pénztárakat. Egyébként a Sportcsarnokba 14 órakor engedjük be a szurkolókat. Egy órával később a Tisza Volán SC-Fotex Veszprém bajnoki ifjúsági mérkőzést tekithetik meg az érdeklődők. A B-közép tagjai 16 órakor léphetnek be a csarnok oldalsó ajtaján. Süli József SPORT 7 I. játszma (34 perc). A vendégek kaptak előbb lábra (1:3, 2:4). A szegediek sem játszottak rosszul, ám feleslegesen túlpörgették magukat, így aztán hiába mezőnyöztek nagyszerűen, a hálónál nem igazán sikerült elképzeléseiket megvalósítaniuk. Később sem nyugodtak meg, görcsös akarással játszva előnyhöz juttatták a vendégeket (6:9). Húsz percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Petheőék lehiggadjanak és utolérjék ellenfelüket (10:10). Úgy látszott, ezzel el is lőtték puskaporukat a hazaiak (11:14), de szerencsére más a látszat és megint más a valóság. Hulmannéknak sikerült összekapniuk magukat és megnyerni a szettet, amit már remélni sem mertünk. II. játszma (32 perc). Most már nemcsak a szegediek, a somogyországiak is idegesen röplabdáztak. Látványos megoldásokat és elkerülhető hibákat egyaránt láthattunk mindkét féltől, s mint ilyenkor lenni szokott, a kevesebbet botló került helyzeti előnybe. A szett elején a kaposváriak voltak ezek (1:4, 4:6). A szegediek változatlanul keresték önmagukat, sehogyan sem tudták rendezni soraikat (6:9). Ezután viszont káprázatos labdamenetek következtek, amikből rendre a medikémiások kerültek ki győztesen. Ellenállhatatlanul játszva sikerült kiegyenlíteniük (9:9), majd a rendkívül izgalmas végjátékban a szettet is sikerült megnyerniük. III. játszma (27 perc). Az első percek rossz nyitásfogadások és elütések miatt, me• Röplabda NB !., Extra-rájátszás Nem szenvedett csorbát a tekintély Medikémia Szeged-Kaposvári Balatel RC 3:0 Melnicsuk ügyes leütését nem tudja hárítani a kaposvári sánc. (Fotó: Gyenes Kálmán) gint a vendégeké voltak. El is húztak annak rendje és módja szerint (0:7), mígnem a szegediek is elkezdtek röplabdázni. Sorozatban szelídítették meg a nyitásokat, Schildkraut remekül osztogatott, Melnicsuk, Hulmann és Csíkos pedig bámulatos leütésekkel váltotta ponttá a feladásokat (7:7, 8:8). A csapatok apait-anyait beleadtak a küzdelembe, hatalmas ütésváltások, rafinált ejtések és fantasztikus sáncolások váltogatták egymást. A hősiesen küzdő szegediek ismét felülkerekedtek és a játszmával a mérkőzést is megnyerték. Nyári Sándor: - Nem az a fontos, hogy a mérkőzés előtt ki mit nyilatkozik, a produkció milyesége, mint most is, a pályán dől el. Vesztett állásból fordítottak a nagyszerűen röplabdázó srácok, s csúcstalálkozón csúcseredménnyel nyertek. A mérkőzés jegyzőkönyve. Medikémia Szeged-Kaposvári Balatel RC 3:0 (14, 11, 10). Férfimérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: Ferenczy, Csikós. Medikémia: HULMANN, SCHILDKRAUT, Belik, MELNICSUK, Csíkos, Petheő. Csere: Szabó, TAKÁCS, Somodi. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Kaposvár: Porkoláb, MÉSZÁROS P., Olajics, Pásztor, Kormos, POPOVICS. Csere: Mészáros D„ Endzin. Edző: Demeter György. Gyürkl Ernő Széchenyi (((«}))!) tér,7. MSIESTEL Rádiótelefon Kft. SZECOLOR KFT. TAXI 488-488 • Pozisgay Zsolt, a regi ismerős • WdeozU, mcjd „texnek • Tengervíziben — a LEN Kupáért Sibeniki kaland elölt a Szegedi VI A Szegedi VE vízilabdacsapata fennallasanak egyik legfontosabb mérkőzésére készül. Nincs ebben a megállapításban semmi túlzó, hiszen nem mindennap játszanak Fodorék nemzetközi mérkőzést, pláne nem egy LEN Kupa-elődöntőt. Márpedig szombaton este 8 órakor Steinmetz Barnabásék a horvátországi Sibenikben, a helyi Solaris ellen szállnak vízbe... Bár a kupa novemberi szegedi középdöntőjében a mieink a csoportelsőséget eldöntő találkozón 6-4-re legyőzték Milnoj Bebics legénységét, ez a mostani esélyeket illetően szinte semmit nem jelent. Már csak azért sem, mivel most két mérkőzésen dől el a fináléba kerülés (a másik párban a Fradi ellenfele az olasz Pescara); a február 24-i találkozónak március 2-án lesz a visszavágója az újszegedi Sportuszodában. A Tisza-partiak mestere, Pozsgay Zsolt némiképp szerencsés helyzetben van, hiszen a két nagyszerű gárda egymás elleni meccsén kívül még a Szegeden megrendezett Becsej-Solaris Sibenik kupanegyeddöntő videofelvétele is a tarsolyában van. - Eddig még jómagam sem láttam a filmet, arra gondoltam, az egész csapat együtt nézi majd meg - közölte beszélgetésünkkor a tréner. - Rengeteget tanulhatunk a felvételből, megismerhetjük a horvátok erényeit, gyengéit. G Milyen információkat sikerült begyűjteni a sibenikiekről? - Nagyjából a mienkhez hasonló játékerőt képviselnek, az ottani bajnokságban ők is az első öt csapat között helyezkednek el. A horvát vízilabda világszínvonalú, ez meglátszik a Solaris játékán is, hiszen az ott harcoló pólósok többsége remekül képzett. Három sztárt is tudhatnak soraikban. A kapus Percsinics a Becsej ellen egészen fantasztikus dolgokat produkált. A centerük, Renato Vrbicsics, ha jó formában van, akkor nemigen lehet őt semlegesíteni, egyértelműen rá épül a csapat támadójátéka. Nem szabad megfeledkezni az „öreg motorosról", Denis Supéról sem, aki jó pár klubot megjárt már, félelmetes bal kézzel rendelkezik. Egyébként a Solarisban csak úgy hemzsegnek a balkezesek, erre nagyon fel kell készülnünk. És akkor még nem szóltam az edzőjükről, az egykori olimpiai bajnok, Milnoj Bebicsről. Rendkívül célratörő, űzi-hajtja tanítványait. G Zsolt, az 1990/91-es szezonban egészen közelről volt szerencséd megfigyelned kupaellenfeletek játékosait... - így igaz, az utolsó Gyerekek, sós lesz a víz! (Fotó: Gyenes Kálmán) összevont jugoszláv bajnokságban irányítottam a sibeniki csapatot. Ahogy visszajöttem Magyarországra, rögtön kitört a háború... Az akkori gárdából is fellelhető egykét játékos a maiak között. Nyugodtan mondhatom, a Solaris háromnegyed részét jól ismerem, többeknek edzője voltam, másokat pedig a Sibenik ellenfeleként láttam többször játszani. G Milyen körülmények fogadják az SZVE-t? - Egészen biztosan, hogy telt ház előtt játszunk, de ez nem jelent többet négyszáz szurkolónál, miután az uszoda egy szállodában található. Ismerve a déliek temperamentumát, pokoli hangulatot képesek varázsolni. De a legfőbb nehézséget nem ez jelenti, hanem a tengervízzel feltöltött medence, melyben tömény sókoncentrátum van, s ráadásul lényegesen keskenyebb a medence, mint amit mi megszoktunk. Nem lesz könnyű dolgunk... G Mit vársz a találkozótól? - Nem számokban gondolkozom, olyan eredmény elérésére törekszünk, amivel marad esélyünk a szegedi visszavágóra. Be akarunk jutni a LEN Kupa döntőjébe! G Egy ilyen fontos mérkőzésen rengeteg múlik a bírókon. Tudjátok már, kik vezetik az elődöntő első felvonását? - Megkaptuk a hivatalos küldöttlistát. A találkozón a francia Patrick Clemencon és a spanyol Angel Moliner fújja majd a sípot. Csak halkan jegyzem meg, remélem számunkra „angyalian"... A delegátus személyében régi ismerősünket üdvözölhetjük, de megmondom őszintén, a bolgár Andrej Constantinovról nem a legjobbak az emlékeink. És akkor még finoman fogalmaztam... Két éve, amikor a LEN Kupa negyeddöntőjében Rómában játszottunk, 6-^t-es vezetésünknél a rendkívül jól küzdő Fodort Campagna leütötte. Rajmi nem tudta folytatni a játékot, s végül a hazaiak 14-6-ra nyertek. Érdekes módon, az esetnek semmiféle következménye nem lett... A római meccsen a delegátust Andrej Constantinovnak hívták... G Gondolom, rendkívül elszánt a hangulat a csapatban. - Mindenki nagyon készül, játékos, vezető, edző. A Szegedi VE az első olyan gárda, amely Sibenikben játszik a háború kitörése óta. A Solaris az eddigi „hazai" meccseit minden esetben idegenben vívta, most debütálnak otthoni környezetben. Szeretnénk egy kicsit elrontani a kedvüket... G A csütörtök déli indulás előtt hogyan alakult Molnár Tamásék programja? - Mivel szombaton és vasárnap is játszottunk, ezért hétfőn a játékosok kívánsága szerint alakult az edzés. Kedden délelőtt a City Fitness Stúdióban erősítettünk, délután pedig a medencében gyakoroltunk. Tegnap „összeengedtem" a srácokat, kétkapus játék szerepelt a programban. Csütörtökön délben pattanunk buszra, s meg sem állunk Nagykanizsáig, ahol egy laza átmozgató edzést tartok. Az éjszakát Zalakaroson töltjük, majd másnap reggel irány Sibenik... Szélpál László Totómonológ Hegyesi László, a Mórahalom játékosedzője végigjárta a labdarúgásban a szamárlétra minden fokát. Volt Békéscsabán NB l-es, majd ugyancsak ott NB II-es játékos, aztán tizenegy évig játszott az NB Ill-ban Kecskeméten, Lajosmizsén és másutt. Negyvenkét éves kora ellenére az aktív labdarúgást még most sem hagyta abba. Sokáig játszott a Kiskundorozsmában, majd Mórahalomra került, ahol a megyei I. osztályban szereplő helyi csapat éppen kiesésre állt. Hegyesi másfél év alatt nem csak a „zuhanástól" mentette meg az új csapatát, hanem elérte, hogy az őszi szezont a hatodik helyen zátják. Szeret totózni is, amikor módja és lehetősége nyílik rá, ki-ki tölt szelvényeket, s nem egyszer volt már kisebb nyereményt elérő találata is. A nyolcadik játékhét szelvényén szereplő mérkőzésekIII Hegyesi László. (Fotó: Nagy László) kel kapcsolatban meglátása szerint sok lesz a döntetlen, különösen az olasz bajnokságban. - Biztos győzelemre tippelem viszont az Internazionale-Atalanta összecsapást mondotta. - De az Udinese-Parma, valamint a Padova-Lazio találkozókon nem kizárt a vendégek sikere sem. A Bundesligában a Schalke 04 győzni fog, s a Bremen is elrabol egy pontot az elmúlt fordulóban bravúros győzelmet arató Karlsruhétól. íme a tippjeim a 8. játékhétre: 2 X X 1 2 1 X 1 1 2 X 1 X X 2 X X X 2 1 1. Düsseldorf (18. i-Schalkc 04 (8.) 2. Karlsruhe (ll.)-Bremen (15.) 3. Bari (17.)-Vicenza (9.) 4. Cremonese (18.)-Cagliari (12.) 5. Fiorentina (2.)-Napoli (10.) 6. Internazionale (6.)-Atalanta (13.) 7. Padova (15.)-Lazio (5.) 8. Roma (7.)-Torino (16.) 9. Sampdoria (I l.)-Piacenza (14.) 10. Udinese (8.)-Parma (3.) 11. Palermo (13.)-Lucchese (7.) 12. Reggina (19.)-Foggia (18.) 13. Salernitana (9.)-Brescia (16.) +l-es mérkőzés: 14. Venezia (12.)-Pescara (5.)