Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-08 / 6. szám
1996. január 8. » A világ leggazdagabb Aranylabdása Weah nem lesz államelnök • Megérkezett a szakmai igazgató m Verebes-módszerekkel kíván dolgozni • Legyen ismét rangja a sportágnak Jó csapatot, szegedi focistákkal... Tavaly ősszel majdhogy a szenzáció erejevei hatott a hír, miszerint a SZEAC NB III-as labdarúgócsapatának Híres Gábor (38 éves) lett a szakmai igazgatója. Az a határozottságáról és keménységéről híres hátvéd, aki a Vasas SC, majd az MTK színeiben 394 NB l-es mérkőzésen játszott, a válogatott címeres mezét négyszer öltötte magára. Aktív pályafutását befejezve, Verebes József mellett pályaedzősködött, majd Sárbogárdon, a megyei I. osztályú csapatnál játszott és irányította a szakmai munkát. Mostantól viszont csak és kizárólag a SZEAC-nál ténykedik az egykori hátvéd. Idén újított a Francé Football vezetése, és mostantól nemcsak az európai, hanem a kontinensen játszó bármely nemzetiségű futballista elnyerheti az Aranylabdát. A változások bevezetésekor talán maga a főszerkesztő sem gondolt arra, hogy rögtön az első kiírásban egy afrikai viszi majd el a pálmát. Pedig George Weah nem számított titkos favoritnak: „rendes" favoritként tartotta őt számon mindenki. A tavasszal még a PSG-ben játszó, majd onnan a Milánhoz igazoló játékos góljait, cselezőkészségét, az égi csatornáknak hála. minden futballrajongó ismerheti. A párizsi vébésorsoláson és az Aranylabda átadásakor vele beszélgetve ezért inkább arra törekedtünk, hogy ne a játékost, hanem az embert mutassuk be olvasóinknak. • George, az első reakciója az volt, hogy meglepte az Aranylabda elnyeré' se... - Természetesen, hiszen bármennyire is jól játszik az ember, sohasem lehet biztos a végső győzelemben. Csak végig kell nézni az Európában futballozó számtalan kiváló játékos névsorát és máris egyértelmű: legalább öt másik labdarúgó is elnyerhette volna a trófeát. Ami még meglepett, az Klinsmann második helye, nem azért, mert kétségbe vonom tudását, hanem azért, mert az előzetes latolgatásoknál tulajdonképpen fel sem merült a neve. Soroljam a többi riválist? Maidini, Baresi, Del Piero, Zola vagy éppen Litmanen. Ők ugyanúgy megkaphatták volna az Aranylabdát, mint én. • Két afrikai Aranylabdája után ez a mostani tulajdonképpen „történelminek" is mondható... - Össze sem lehet hasonlítani a kettőt, mert a mostani trófeám már túllép Afrikán, az egész világra „szól".-Azelőtt Idestova hatodik éve van részem abban a megtiszteltetésben, hogy a híres francia szaklap, a Francé Football olvasóit tájékoztathatom a - sajnos, egyre ritkább - magyar futballsikerekről. A lap tudósítóinak minden év vége felé egy kellemes kötelességnek is eleget kell tenniük: szavazataikkal eldönteni, hogy ki az adott naptári év legjobb európai futballistája, azaz: az Aranylabdás. is sajnáltam, hogy az afrikai és a többi kontinens játékosait kizárták ebből a versengésből, amikor pedig közzétették az új kiírást, azt gondoltam: mindent megteszek azért, hogy ott legyek az élmezőnyben. Ha már az európai vetélytársakat felsoroltam, hadd emlékeztessem a szurkolókat néhány „veretes" afrikai névre is: Yeboah. Abedi Pelé, Amunike, Amokachi, Finidi, Milla, Bell... 9 Akárhogy is vesszük, három - „összetett" — Aranylabdájával olyan királyokkal lett egyenrangú „uralkodó", mint Piatini, Beckenbauer, Van Basten, Cruyff... - Az összehasonlítás nehéz, hiszen Van Bastent kivéve ők már nem az én generációmhoz tartoznak. A mostaniak közül számomra Baggio a legnagyobb „ellenfél", minden idők legjobbjai viszont minden kétséget kizáróan Pelé és Maradona. Ahhoz, hogy a mostani Aranylabda jogosságát bebizonyítsam, még legalább egyszer el kelj nyernem majd. 9 Úgy hírlik, eléggé mozgalmas gyerekkora volt... - Rosszcsont kölyök voltam, állandóan a verekedésen, a kártyázáson, a kockázáson járt az eszem, tizenkét éves koromban még marihuánát is szívtam. Aztán egy nap nagyanyám úgy döntött, hogy a guineai határ mellé költözünk. Amikor az autóbusz megérkezett utazásunk céljához, és leszálltam a buszról, egy maszatos gyerek jött felém, kezében egy labdával. Sorsom eldöntetett, bár még akkor is inkább amolyan utcagyerek féle voltam, pattogatott kukoricát, nyalókát árultam. Aztán egy nap - bármilyen hihetetlen hazatérve, megjelent előttem az Isten, és attól kezdve gyakran imádkoztam, fordultam hozzá segítségért. Még sohasem hagyott cserben, mindent neki köszönhetek. 9 Köztudott, mennyire szereti hazáját. Libériában bizonyára mindenki tiszteli, imádja önt... - Szó sincs erről, nagyon sokan utálnak. Ez érthető is, hiszen még nem találtak fel semmilyen gyógyszert irigység, féltékenység ellen. Sokan mondogatják, hogy indulnom kellene a libériai elnökválasztásokon, de ez csak afféle rajongói túlzás. Attól, hogy valaki egy egyeneset tud rúgni a labdába, még nem biztos, hogy egy egész államot képes elkormányozni. 9 Kinek dedikálná az Aranylabdát? - Nagyanyámnak, akit a világon mindenkinél jobban szerettem. New Yorkba utaztam egy júliusi napon, és még kikísért a repülőtérre. Másnap telefonáltak. hogy nem sokkal utána meghalt. Azt hittem rám szakad az ég. Nagyanyám tanított meg arra is. hogy sohasem szabad sírni, és arra, hogy képes legyek megbocsátani az embereknek. Azt hiszem, ez a tudás a legnagyobb gazdagság. IMRE MATYAS Korábban, amikor elvállalta e tisztet, közölte - egyéb kötelezettségei miatt - csak januártól tudja új feladatkörét betölteni. Az év első hónapjának második hetét kezdjük, és Híres Gábor, ahogyan ígérte, tegnap este Szegedre költözött, a ma délutáni edzésen pedig már be is mutatkozik a csapatnak. Érkezése előtt, illetve közvetlenül utána invitáltuk beszélgetésre a rendkívül szimpatikus szakmai igazgatót, aki készségesen állt rendelkezésünkre. 9 Bizonyos, hogy a fővároshoz közelebb is találtál volna testhezálló munkát a sportágban, de mégis Szegedet, a futballjáról az utóbbi években negatív értelembe elhíresült várost választottad. Mi motivált döntésedben? - Akárcsak a SZEAC elnöke, Bereczk Imre, jómagam is Sárbogárdon születtem, ismeretségem vele így régi keletű világított rá, milyen messzire nyúló szálak fűzik az MTK labdarúgóit és sakkozóit is támogató Budalakk Titán igazgatójához. - Szülővárosomba is az ő kérésére tértem vissza, amikor pedig átvette a Szeged FC-t, pontosabban életre hívta a SZEAC-ot, megint megkeresett, hogy segítsek neki jó focit csinálni a Tisza-parti városban. Örömmel vállaltam a megbízatást, megkapott elképzelése, az, hogy az általunk irányított csapatnak mielőbb az NB I-ben kell játszania. 9 Kemény, nagyon kemény fába vágtátok a fejszéteket, mégis őszintén kívánjuk, mihamarabb hasadjon az a bizonyos rönk. Mégsem kerülhetem el a kérdést, azt, hogy Híres Gábor konkrétan mit tud a napfény városáról, az itteni emberekről? - Gyönyörű város, a kultúra, a tudomány egyik fellegvára... 9 Bocsáss meg, de nem erre gondoltam... - Hm... Ne várd, hogy kielégítően tudok válaszolni arra, amire gondolsz. Azért sem, mert őszintén be kell vallanom, utolsó emlékeim az NB I-ből kiesett csapathoz kötődnek, azóta nem sokat tudok az itteni viszonyokról. Azt azért hallottam, hogy a különböző belharcoknak, acsarkodásoknak Szegeden a labdarúgás látta kárát, közel sem kapta meg azt a támogatást és figyelmet, mint amekkorát egy ilyen nagy városban megérdemelne. Bereczk úr és én is azt szeretném, hogy a futball Szegeden is visszakapja azt a rangot, ami megilleti. Ezért, ígérhetem, mindent megteszünk! 9 A ,Jutballcsinálásban" Híres Gábornak, mint szakmai igazgatónak, mi lesz a konkrét feladata? - Az már biztos, ha tetszik, ha nem, oknyomozást (is) kell folytatnom, hogy kialakíthassuk a rendkívül fontos egységes szemléletet. A lehető legjobb körülmények megteremtéséért, az edzések milyenségéért, az alkalmazandó taktikáért, tehát mindenért én leszek a felelős! Velem Bereczk úr kötött szerződést, az ő alkalmazottja vagyok. A klubelnök, csakúgy, mint én, mihamarabb jó focit akar SzegeHíres Gábor: - Azt szeretnénk elérni, hogy a városban a futball visszakapja a rangját! (Fotó: Révész Róbert) den, aminek megvalósításához nagyon sok segítő kézre lesz szükség. A vár, aminek építésébe belevágtunk, stabil alapokon kell, hogy álljon. Elkészítése nem megy egyik napról a másikra, de a most elkezdett munkánknál az ilyen-olyan halogatásnak nincs helye. Ha lesz eredménye ténykedésemnek. márpedig én nagyon bízom abban, hogy lesz, bizonyos, hogy Bereczk úr hosszú távon óhajt majd együtt dol3. gozni velem. Segítőmmel, Borbély Lászlóval azon leszünk, hogy minél több régi, volt szegedi labdarúgót vonjunk be ebbe a munkába, mert támogatásuk nélkülözhetetlen elképzeléseink valóra váltásához. 9 Korábban említetted már, hogy a Verebes József által alkalmazott módszerekkel kívánsz dolgozni... - Hogy mik ezek a pszichés és szakmai metódusok, most ne feszegessük, mert ez egy összetett dolog. Sokféleképpen lehet értelmezi munkásságát Verebes Józsefnek, de azt senki sem vitathatja el tőle, hogy az elmúlt húsz év legeredményesebb edzője! Munkásságáért, szakmai hozzáértéséért, mint embert és edzőt egyaránt messzemenően tisztelem, becsülöm. A mi ténykedésünk lényege, hogy nem hozott, hanem kizárólag szegedi futballistákra akarjuk építeni azt a csapatot, amely reményeink szerint hamarosan annyi nézőt csalogat a Tiszaparti stadionba, mint a^ város labdarúgásának fénykorában. Búcsúzóul Híres Gábor közölte, hétfőn délután az edzés előtt mutatkozik be a csapatnak, és akkor ismerteti majd a klubvezetés kívánalmait. Valamennyi játékos előtt ismertté válnak a lehetőségek és az elvárások. tehát a focisták nyomban dönthetnek, képeseke megfelelni az igényeknek, avagy más egyesület után néznek... GY. E. Hét nap alatt nyolc kétkapus foglalkozás vár a szentesi pólós fiúkra. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Kurca-parti pólósok a válogatottban • Kuna Sydneyben, Matajsz Mátraházán Dr. Tóth Gyula január 3-án megelégelte a sok ünnepet, s az uszodába rendelte mind női-, mind pedig férfi vízilabdacsapatát. A szentesiek mestere azóta napi öt órában gyötri játékosait, hogy minél tökéletesebben tudják folytatni a bajnoki szereplést. A szakembertől először a férfi együttesről érdeklődtem. • Vízilabda G visszavágón döntetlen az ausztrálok ellen - Az év első hetében napi öt órában alapoztunk Szentesen. Január 8-án Budapestre tesszük át az edzések helyszínét, ahol 15-ig folytatom az „izzasztást". A fővárosi edzőtábor elsősorban azt a célt szolgálja, hogy minél többet játsszon a csapat. Már sikerült lekötnöm néhány mérkőzést. így a KSl-vel egyszer, a Vasassal és az UTE-val kétszer-kétszer, míg a BVSC-vel háromszor is összemérjük erőnket. Természetesen ezek a napok nem telnek el erősítés nélkül sem. 9 Van-e változás a keretben? - Csak annyi, hogy Szénászky autóbalesetet szenvedett, s a jelenlegi állapota szerint már ebben a bajnokságban nem tud vízbe szállni. Az ifiből meghívtam a felnőtt keretbe Tordayt, Orbánt, Pittit és Barthát. Közülük hárman a budapesti edzőtáborban is ott lesznek. A fiatalok bekapcsolása egyrészt azt a célt szolgálja, hogy megismerkedjenek a felnőtt követelményekkel, másrészt pedig így nyugodtan folytathatunk magunk között is kétkapus edzéseket. 9 Ha jól tudom, Kuna Sydneyben van a válogatottal. - Igen, a kapusunk 11-én csatlakozik hozzánk. Matajsz pedig a junior válogatottal Mátraházán készül, ő pedig 10-én kapcsolódik be a klubmunkába. 9 Mikor lesz az első erőpróba? - Január 20-án a BVSCvel játszunk a Magyar Kupa keretében, majd másnap 17 órakor Szentesen a Kordax lesz az idei első bajnoki ellenfelünk. 9 Azt javaslom, hogy térjünk rá a női pólóra. Ha jól tudom, a gyengébb nem címeres mezt viselő része nyolcadikától szintén Budapesten tart edzőtábort. - így igaz! Egy hétig a kanadai válogatottal edzőtáborozunk Budapesten. A juharlevelesek a legutóbbi világbajnokságon az ötödikek lettek, tehát jó erőt képviselnek. Úgy egyeztünk meg, hogy egy hivatalos mérkőzést is játszunk a hét nap során. Ami számomra öröm, hogy a Vasas játékosok közül Soós, Tiba és Tiborcz is jelezte: szívesen bekapcsolódna a válogatott munkájába. 9 A VIT-AmericaHungerit SC-ből kik kaptak meghívást a válogatottba? - Öten tagjai a keretnek. Stieber Mercedes, Tóth Gabriella, Tóth Noémi, Szremkó Krisztinák, Sipos Edit biztos tagja a magyar válogatottnak. Eke Andrea is a Szentes játékosa, de most nem tud résztvenni a foglalkozáson, azonban a BEK-döntőn, valamint a válogatott nemzetközi megmérettetésén már a rendelkezésünkre áll. 9 Ha már a BEK-et említette, akkor megkérdezem: tudja már, hogy hol lesz az idei nyolcas döntő? - Ez ügyben csak február közepén várható döntés. Nagyon szeretném ha Magyarország, azon belül is Szeged kapná a rendezés jogát. 9 Ennek mekkora az esélye? - Fogalmam sincs! Nem ismerem a többi pályázót... S.J. Lejátszotta második barátságos mérkőzését az Ausztráliában edzőtáborozó magyar férfi vízilabda-válogatott. Horkai György szövetségi kapitány tanítványai a szombati vereség után döntetlent értek el a hazaiak legjobbjai ellen. Ausztrália-Magyarország 10-10 (3-2, 0-0, 4-3, 3-5) A magyarok góldobói: Tóth L. 4, Tóth F. 3, Benedek 2, Kásás 1. A rosszul sikerült (9-6-os magyar fiaskó) szombati el• Úszás Világcsúcs Hongkongban Új világcsúcsot állított fel a kínai Han Xue az 50 m női mellúszásban a hongkongi rövidpályás úszó Világ Kupa-verseny második napján. Az alig 14 esztendős úszónő 31.11 mp-es eredményt ért el, amivel a svéd Louise Karlsson 1992 novemberében elért 31.19 mp-es eredményét adta át a múltnak. só mérkőzés után sokat javított játékán a magyar válogatott, jobb összpontosításának köszönhetően az első negyedben 2-0-ra elhúzott ellenfelétől. A vendéglátók gyorsan „összekapták magukat". Az első hét perc leteltével már ők vezettek 3-2re. A második negyed gólok helyett kemény küzdelmet hozott. A harmadik játékrészben az ausztrálok alaposan ráijesztettek a magyarokra: 6-3-ra „megléptek". A befejező negyedet 7-5-ös ausztrál vezetéssel kezdték a csapatok. Benedek két góljával egyenlített. Az utolsó percekben 10-9-re fordított a magyar válogatott. A mérkőzés utolsó találatát nem kis szerencsével érték el a hazaiak, csaknem tíz méterről vették be Kuna kapuját. A magyar együttes hat emberelőnyös helyzetből hármat értékesített, az ausztrálok kilencből ugyanannyit. Benedekék még három napot töltenek el Sydneyben edzéssel, jövő csütörtökön érkeznek haza. A totó 1. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Atalanta-Juventus . 0-1 2 2. Cagliari-Padova 0-1 2 3. Milan-Sampdoria 3-0 1 4. Napoli-Lazio 1-0 1 5. Piacenza-Udinese 0-2 2 6. Roma-Fiorentina 2-2 X 7. Torino-Parma 2-2 X 8. Vicenza-Cremonese 1-0 1 9. Cesena-Andria 2-1 1 10. Chievo-Bologna 0-0 X 11. Cosenza-Foggia 3-0 1 12. Genoa-Venezia 0-1 2 13. Palermo-Salernitana 2-1 1 Pluszmérkőzés: 14. Perugia-Brescia 3-1 1