Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-24 / 20. szám

10 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1996. JAN. 24. Iskolaszentelés Tápén Nem túlozunk ha azt ír- az elmúlt fél évszázadban S zeretem a munkámat. Magam választottam a napközis neve­lői feladatkört. Örömforrás szá­momra a gyerekek között töltött idő, s arra törekszem, hogy tanívá­nyaim számára is az legyen. Ezért akár örülhetnék is annak, hogy feb­ruár elsejétől a heti kötelező óra­számunkat kettővel fel akarják emelni. Nem örülök. Akkor ugyan­is havonta plusz kilenc órát dolgoz­na minden napközis nevelő a tava­lyi fizetéséért. Ellentmondásnak tű­nik, hogy miközben az óraszám felemelését tervezik, a napközis foglalkoztatási idő hárommal, nyolccal, kilenccel kevesebb lesz (első-második, harmadik-negyedik osztályban, felső tagozatban) a ter­vezet szerint, amit a januári köz­gyűlés elé fognak tárni az illetéke­sek. Miután nem biztosított, hogy a fennmaradó időben lesz munka a nevelőknek, sorsa teljességgel ki­számíthatatlan. Ha csoportösszevo­násra került sor, félek, tartalmilag a napközi nem lesz más, mint gyer­mekmegőrző. Az igaz, hogy közel száz évvel ezelőtt abból a célból jött létre, hogy meleg helyet s ételt kapjanak a rászorulók, de úgy vé­lem, ma ennél jóval fontosabb sze­repe is van. Várhatóan a szaktan­árok óraszámát is fel fogják emel­Napközisirató ni, ami ismételten a napközis mun­kaidő rovására mehet. Attól tartok, mindez a napközik megszűnéséhez vezet. Oka mindennek a város anyagi helyzete, amely sajnos eddig isme­retlen volt számomra. Szeretném azonban átlátni. Úgy vélem, ahogy egy családban is fellelhető, hogy például egy adott hónapban a csa­lád valamely tagja túlköltekezett, úgy a nagyobb közösségekben is ismertek a döntéshozók. Ebből a szemszögből nézve tehát „ország" vagy „város" nevű döntéshozó nem létezik. Név szerint hoz valaki dön­téseket, amiért felelős. Szeretném úgy érezni magamat kis hazámban, a városomban, mint a családom­ban. Ahol a gyerekek is tudják elő­re, hogy egy mai megszorító döntés (például egy divatos bakancs vagy egy farmer megvásárlásának elha­lasztása) konkrét jövőbeni ered­mény, például nyaralás érdekében történik. De ők ekkor még választ­hatnak: lemondanak a nyaralásról, vagy dolgoznak, hogy legyen pén­zük, stb. Érdekeltek a megoldás­ban. Én is látni szeretném a célt. A perspektívát, amiért áldozatválla­lásra szorítanak. Hihessem, hogy a gyermekeimnek már nem lehet majd azt mondani, hogy a város anyagi helyzete miatt nem lesz ál­lásuk. Szeretném tudni, hogy ha most a napközisek bőrén megspó­rolunk ennyit és ennyit (pontosan kiszámolható), akkor mennyi idő múlva nem lesz hiány. S nem milli­ós hiányokról értesülünk majd, ha­nem az elsó „filléresről". Ebben te­hát érdekeltek lennénk. Úgy, ahogy azok a képviselők, akik (ahogy a Köznevelés dec. 15-i számában ol­vashattuk a Fejér megyei Nagyka­rácsony község önkormányzatának képviselőiről) tavalyi tiszteletdíjuk­ból, egymillió kétszázezer forintért alakították át a kazánházat az isko­la tornaszobájává. Munkám során igyekeztem tu­datosítani tanítványaimmal, hogy felelősek vagyunk a tetteinkért. Nyolc éves tanulóim a napköziben néhány hónap alatt megértették, hogy van választásuk. Senki nem azért rúg bele a társába, mert az a másik szidta az anyját, hanem azért, mert bele akar rúgni. Egy ilyen esetet közösen megbeszélve napköziseim számtalan más megol­dást soroltak: elfordulok tőle, el­megyek onnan, egyik fülemen be, a másikon ki, befogom a fülem, szó­lok a tanárnéninek, én is mondom neki stb. Metértették, hogy a sorsu­kat a kezükbe vehetik, ahelyett, hogy másokat hibáztatnának, pa­naszkodnának. Megoldást keres­nek. Azt gondolom, most is van vá­lasztás. Ha több millió felnőtt is összedugja a fejét, megtalálja azt a megoldást, ami mindenki számára megfelelő. Úgy tapasztaltam, hogy annak a gyereknek, akinek legalább egy te­rületen észrevesszük a tehetségét, sikerélményt, önbizalmat adunk, aminek hatására jókedvű, kiegyen­súlyozott, egészséges lesz. Akár egy felnőtt, aki örömmel végzi a munkáját. Most elszomorodott, bi­zonytalanságban lévő kollégákkal találkozom. Lesz-e minden nevelő­nek ereje így életörömöt sugározni a tanítványok felé? Vagy felneve­lünk egy céltalan, szomorú nemze­déket? Tényleg megéri a tervezett változtatás? Dr. Feleky Gáborné napközis nevelő olvasószolgálat Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az itt közölt irások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Dáci köszönetek „Kis gazdaságosság0 Köszönet Férjem, ki súlyos beteg 1995. december 28-tól 1996. január 1 l-ig az Újklinika ne­urológiai osztályának betege volt. Rendszeresen látogat­tam, és nem tudtam úgy be­menni hozzá, hogy ragyogó tiszta ne lett volna. A hófe­hér ágyneműt és pizsamát szükség szerint cserélték. (In szeretném megemlíteni, hogy nem volt önellátó.) A professzor úrtól a taka­rító nőig készségesen segí­tették férjemet minden ellen­szolgáltatás nélkül. Köszö­net az ápoló gárdának, akik borotválták is. Kecskés Lászlóné Mécs mellett A második világháború után, ahol éltem, no meg a szomszédos falukban, na­gyon sok helyen mécsessel világítottak szobákban és az iskálókban. Ezekhez repce-, vagy napraforgó-olaj kellett, amit a tótkomlósi malomban sajtoltak. Néhányan még sertészsírral is világítottak. Jelentős szerepe volt a ka­nócnak, mely barhent anyag­ból készült, ez szívta magá­ba legjobban az olajat. A mécsesül szolgált üveg, bög­re, vagy erre a célra bádog­ból készült edénybe olajat öntöttek, majd a kanóc végét meggyújtották. Ilyen világosság mellett sok gyerek tanult, olvasott, vagy házi leckét készített. Ma már az ember nem is hinné, hogy a második világ­háború után mi mindenen mentünk keresztül. Komoly Pál LAST MINUTE ÚTON ­LAST MINUTE ÁRON - Velencei karnevál febr. 15-18-ig félpanzióval 13 000 Ft/fő - Nizzai karnevál márc. 1-4-ig reggelivel 21 900 Ft/fő TOUR-MIX UTAZÁSI IRODA Szeged. Attila u. 14. Tel.: (62) 328-879 Meglepődve olvastam az 1996 január 11-i Délmagyar­ban az FKGP „Pénzügyi li­dércnyomás" című cikkét. Nemrégen úgy nyilatkozott a pártelnök, hogy ők társadal­mi munkában dolgoznak (ezt akkor nevetségesnek tartot­tam), akkor pedig a milliókat takarosan be lehetne osztani. Senki nem kényszerltette a pártot, hogy saját szervezé­sében finanszírozzon egy tüntetést. Senki nem utasította, hogy Tajvanra kiránduljon feleségével együtt. Nem kér­tük, hogy amerikai kirándu­lásuk kapcsán a magyar nép nevében nyilatkozzon. A magyar nép nem adott neki felhatalmazást, mégis meg­tette. Ha nekünk takarékos­kodni kell, akkor az minden­kire legyen igaz. Ha jók az értesüléseim, akkor a pártel­nöknek a drága nyugati ko­csi mellett még helikopter is rendelkezésére áll, ezzel jár­ja toborzó körútját. Az a tisztességes, becsü­letes ember, aki ledolgozott negyven évet, két-három műszakos munkarendben, kemény fizikai munkát vé­gezve, az kap 8-10 ezer fo­rint nyugdíjat. A belső része összeragad a csirkefejtől, meg a csirkelábtól, annak azt ne mondják, legyen türelem­mel, imádkozzon, majd az Isten megsegíti. Én javasol­nám az FKGP-nak, próbál­jon ilyen elvek alapján élni és takarékoskodni. Fohász­Karácsony előtt néhány nappal a községi könyvtár zenés, műsoros estet rende­zett a Dóc községben élő nyugdíjasoknak. Felléptek: a Budai Sándor citerazenekar, Sándorfalva, a Dóci Asz­szonykórus és a Dóci Általá­nos iskola tanulói. A nyugdí­jasoknak szerény csomagok­kal kedveskedtünk a dóci Vegyesbolt dolgozói és Bürgés Katalin vállalkozó által felajánlott ajándékok­kal. A nyilvánosság előtt sze­retnék köszönetet mondani a fellépőknek, akik szabadide­jüket nem sajnálva, önzetle­nül szórakoztatták az idős embereket. Itt köszönöm meg valamennyi segítőmnek a közreműködést. Vala­mennyiüknek kívánok sok sikert és jó egészséget to­vábbi munkájukhoz. Tóth Margit könyvtáros kodjon, a csoda hátha bejön, sohasem lehet tudni. Nekünk nem jött be. Lázár Lajosné nyugdíjas A dóci általános Iskola és óvoda karácsonyi ünnepsé­gén nagy meglepetés érte gyermekeinket. A képviselő­testület ajándékkal kedves­kedett valamennyi kisgyer­meknek. A kicsik és nagyok boldogan bontogatták a cso­magokat. Öröm volt látni felhőtlen, kíváncsi tekintetü­ket. Köszönjük a képviselő­testületnek, hogy igazi meg­lepetést szereztek gyermeke­inknek. Valamennyi képvi­selőnek jó munkát kívánunk ebben a nehéz gazdasági helyzetben, ha az elkövetke­ző években is (gy szívükön viselik községünk sorsát, csak elismeréssel szólhatunk áldozatos munkájukról. A dóci szülők nevében: Biczók Imre, Milos Zoltán­ná, Bürgés Katalin, Tóth Margit, Gulyás Jánosné, Kormányos Cs. Magdolna. juk: országos példa is lehet. Az iskolát, amely eredetileg is egyházi tulajdon volt, 1990-ben igényelte vissza Tápé egyházközségének elöljárósága. Terveink sze­rint Kalot Népfőiskolát sze­rettünk volna itt indítani gazda-, illetőleg gazda­asszonyképzővel. Ez a terv bizonyos árnyékos ügylet miatt füstbe ment, amelynek bűnterhelt oka az akkori or­szágos Kalot-vezetés volt. Rosszkor jött ez a bánat, hiszen Murányi plébános úr a tápaiak nagy segítségével hozzálátott a templom, a plé­bániaépület nagy összegeket igénylő felújításához, amely miatt senki se mert arra gon­dolni, hogy egyszer mégis sor kerülhet a volt kántorta­nítói lak, illetőleg az igen le­romlott állapotú, visszaka­pott iskola felújítására is. És lám, a buzgalom, a fel­tétlen segíteni akarás Tápén szerencsésen találkozott az egyre nyilvánvalóbb, egyre mérhetőbb igénnyel, mert nemrég már a nagy részben felújított épületeket szentel­hette föl Gyulay Endre me­gyés püspökünk. Rendeltetését tekintve sokirányú gondolatok szín­helye lesz a két épület, ame­lyekben most három megle­hetősen fölszerelt tanterem van. Itt készülhetnek azok a - nem csak tápai - főiskolá­sok, egyetemisták - termé­szetesen kiváló szakemberek irányítása, tanítása mellett ­akik a hitoktatói pályát vá­lasztják első, vagy második élethivatásuknak. Merthogy a hitoktatást is oktatni kell, lévén korábban ilyen szakok nem létezhettek - mármint nem. Hogy milyen nagy szük­ség van és lesz képzett hi­toktatókra, nem kell külön bizonygatnunk. Egyrészt azért, mivel papjaink idejé­ból, energiájukból nemigen futja e feladat végzésére. Másrészt pedig így a világi hitoktatók számára is adva van a lehetőség az egyházi munkákban közvetlenül részt venni. És ez a részvétel egyre fontosabb lesz, hiszen - hála Istennek - szaporod­nak a hittanra jelentkezők, és azok a felsőbb iskolákba je­lentkezők, akik hitoktatók (is) akarnak lenni. Az iskolaszentelés elótt dr. Nagy Ádámné hitoktató tanár beszélt az iskolaindítás időszerűségéről, fontosságá­ról. Kis diákjai - lévén kará­csony hete - részleteket ad­tak elő a tápai templomban Jézus születésének idejéből. Ezt követően vonultunk át a megiljodott iskolába, hogy a püspöki iskolaszentelésen imáinkkal és énekeinkkel vegyünk részt; és bepillant­hassunk a szép tantermekbe, amelyekben hamarosan megindulhat a leendő hitok­tatók felkészítése, illetőleg olyan szellemi és tárgyias vallásos foglalkozások, ame­lyeknek lélekemelő üzenete­it majd diákokba plántálják az onnan kikerülő hittanta­nárok: óvodáktól az egyete­mekig. Áldja meg az Isten a kez­deményezőket és mindazo­kat, akik tehetségüktől füg­gően bármilyen módon részt vettek ebben a munkában, amely hisszük, megtermi a maga nemessszép gyümöl­csét, és országunk más tájain is követőkre talál. Ifj. Lele József * Január 27-en, szombaton í a BOUNTY PUB-ban * -K Nonstop rock and roll a Dollár Bovs-szal , ­Belépő' 250 Ft. Szeretettel várunk minden e < J haspárti zene- és táncrajongót. l + Asztalfoglalás a 326-500 (21265-os mellék) telefonon 12 órától, '••fl ******************** ióta az ember lejött a fáról, szereti, ha tető van a feje fölött. A cinikus Diogenésznek megtette egy kimustrált hor­dó is, de mások, (gy a rómaiak is házi iste­neik, - a Lareszek - oltalmába ajánlották lakásaikat, kis szentélyeket állítva. A lakás tehát szent dolog a család, a közösség szempontjából. Annyira, hogy manapság a privatizáció során sokan azért vásárolnak lakást, mert félnek, hogy elveszik fejük fö­lül a tetőt. így aztán anyagi erejükön felül kötnek szerződést, abban bízva, hogy majd csak lesz valahogyan, hiszen, ha az övé, nem lehet elvenni sem. Óriási tévedés! Az utóbbi pár év már mutatja, hogy a korábbi kedvező lakáshitelek a kegyetlen piacgazdálkodás, de inkább a még kegyet­lenebb politikusok révén a családok ezreit kergette a tönk szélére. Újabb jelenség: az új tulajdonosok ezrei bánták meg a vásárt és keresnek - főleg Budapesten - valami­lyen megoldást, sőt a sajtó már jelezte, esetleg alkotmánybírósági ügy is lehet ezekből. Mármint azokból a szerződések­ből, amelyek a pszichés okokból, netán ép­pen pénzügyi-műszaki megalapozatlanság okán egyenlőtlen felek között jöttek létre. Vannak, akik ki sem tudják számolni a tő­ke- és kamattörlesztés terheit, ami talán még érthető is, hiszen a gazdaság finoman szólva virul, benne minden változik, főleg a kisember terhére. Műszaki kérdésekben pedig már van fontos figyelmeztetés ­egyelőre Budapesten az Ó utcai lépcsőle­szakadás - a 80-100 éves épületeknél. Ne A lakástulajdon veszélyéről feledjük: Szegeden hasonló korú épületek keltek el és várnak még boldogtalan tulaj­donoskra. Miért is ne lenne veszély, hiszen a sebtében „felmért" épületek műszakilag évek során vizsgálhatók meg komolyan, amire se idő, se pénz. A volt IKV és a ma­gáncégek pedig nem rendelkeznek tőkével ahhoz, hogy egyáltalán megalapozott és szavatolt véleményt adjanak. Az csak hab a tortán, hogy nálunk is kia­lakult, na nem az ingatlanpiac, de az ingat­lanspekuláció. Ez nem felületes állítás, ha­nem tény, a neves szaklapok, pl. a The Fi­nancial Times és a hazai Figyelő, néhány írása alapján. E spekuláció miatt a nyugati tőke inkább maga épített, főleg Budapes­ten, irodaházakat és ruház be „zöldmezős" alapon. Különben bárki tapasztalhatja, hogy jobb épületek iránt igen udvarias tu­dakozódások folynak most is, amikor bein­dul a „második menet". Mintha az idő ma nem lenne alkalmas a népesség tömeges boldogítására, a lakások értékesítése révén lebukott a szegedi népboldogító CON1N (Eszperantó u. 5.) is! Csalásra inkább! Különben pedig számos fejlett ország­ban, Így pl. Svájcban, Belgiumban és a skandináv országokban jelentős az állami tulajdonú lakások aránya. Ki tudja, miért mi, a koldusok igyekszünk ennyire meg­szabadulni az állami bérlakásoktól? A mai ár- és értékviszonyok alapján kizárható, hogy akár egy tíz év múltán esedékes teljes felújítást - lásd a panelek már napirenden lévő esetét -, fedezni tudjon a lakóközössé­gi tőke, kivált ilyen inflatorikus időben. Az IKV-ket igen sok bírálat érte az elmúlt év­tizedekben, de mivel egy katasztrófa esetén az állam, illetve önkormányzat így is viseli, viselnie kell a terhet, mint pl. az ismert óbudai robbanás, az Ó utcai omlás esetén, talán jobb lenne, ha új alapokon, - persze nem egymilliós álkáeftékkel — koncentrálni az erőket. Különben az ábra szerint, ha mindent el­adnak a jobb épületekből, a romokat sem lesz miből tákolni. Különös, hogy most, amikor a bérekben még annyi újratermelési költség sincs a la­kás címén, mint korábban, amikor az állam azért panelekből százezres nagyságrenddel könnyítette a lakhatást, miért kell éppen a szociális piacgazdaságot, ami nincs, politi­kai nonszensz, szajkózva még jobban elbi­zonytalanítani a társadalom jelentős, sót fontosabb városlakó részét. Jellemző, hogy nálunk a lakáspolitika a Belügyminisztérium hatásköre, mintha az egész rendészeti kérdés lenne. Ez inkább pénzügyi-szociálpolitikai kérdés. Érdekes, ezt nem kopírozzuk le az USA-tól, bár ott is jelentős probléma a szorult helyzetbe ke­rültek ház- illetve lakástörlesztései (az új amerikai filmsorozat, a „Vészhelyzet" már első részében bemutat egy rákos beteget, akinek nincs kifizetve a háza, de még az anyjáé sem! így még meghalni sem könnyű! Pedig azt mondják: ott jobban ke­resnek az emberek). Nos, előrelátható, mi­szerint a boldog lakástulajdonosok nem fognak lampionos felvonulást szervezni, inkább godolható, hogy a mindig és min­denütt készenlétben álló ingatlanspekulán­sok áldozatává fognak válni. Ne feledjük azt se, hogy a vagyonosok, ma már milliár­dosokról kell szólni, már fölépítették villái­kat, tehát nem ők nyomakodnak majd pél­dául a Klauzál térre, ahol éjjelente bizony még patkány is akad, de mivel lakni kell, a pénznek pedig köztudomásúan nincs szaga (Vespasianus), jól lehet majd a szerencsét­lenek révén nyerészkedni. Már régen porladó kereskedelmijog ta­nárom vesszőparipája volt: „Uraim, csak olyan szerződést írjanak alá, aminek idő­távját belátják, mert csúnyán ráfizetnek!". Ez jut mindig eszembe, amikor az önkor­mányzati rendelet lehetőséget ad arra, hogy amennyiben van beugróm, - ama bizonyos tíz százalék! - akkor 25 békés év alatt tör­leszthetem a többit. Hogy mi itt a problé­ma? Ma az ember, ha a kizsákmányoltak körébe tartozik, netán nyugdíjas, még 25 napra is nehezen lát előre. És pont most van lehetőségem lakáso­mat megvenni! Hát nem szörnyű? Marosi János nyugdíjas

Next

/
Thumbnails
Contents