Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-20 / 17. szám

SZOMBAT, 1996. JAN. 20. A kilencvenkél éves fanftónö - hetvenéves tanítványáról „Már akkor gondoltam, hogy híres ember lesz." (Fotó: Somogyi Károlyné) • Emma néni! Azért jöttünk, mert egykori tanítványa, Péter László irodalomtörténész néhány nap múlva lesz hetvenéves. Róla szeretnénk beszélgetni -Óh! Pontosan mikor tölti be a hetvenet? • Január 21-én. - De jó, hogy mondja! Nagyon örülök! Majd írok neki levelet, s felköszöntöm. A rendkívüli életerővel és szellemi frissességgel megáldott kilencvenkét esztendős mindszenti tanítónő, Tóth Emma meghatódva és elragadtatással beszélt Péter Lászlóról. „Nagyon aranyos kisfiú volt, a legkedvesebb tanítványom, ő volt a legjobb tanuló az osztályban; tisztelettudó, magatartása kifogástalan. Családi életüket példaként állítottam a többiek elé. " Tóth Emma, aki 1926-ban végezte a tanítóképzőt Szegeden, majd még egy évet tanult Cinkotán - negyvenkét esztendeig oktatta és nevelte az apróságokat Mindszenten. Az egykor volt tanítványok közül még most is sokan tartják vele a kapcsolatot. Idén karácsonykor és újévkor több mint ötven üdvözlőlapot kapott a régiektől. Még pár nappal ezelőtt is hozta a postás a jókívánságokkal teleírt képeslapokat Köztársaság téri otthonába. „De nemcsak karácsonykor és húsvétkor kívánnak szépet és jót a tanítványok. Péter László és Mihály József mindig küldenek dísztáviratot, amikor névnapomat ünneplem. Rendkívül ragaszkodók mindketten. Péter László, hitvesével többször meglátogatott már itthon, de eljött hozzám akkor is, amikor a vásárhelyi, vagy a szegedi kórházban feküdtem. Amikor Szegeden epekömütétem volt, bejött hozzám a kórházba; engem éppen akkor hoztak ki a műtőből. Mondják, sokáig ült az ágyam mellett, és várta, hogy felébredjek. Én még aludtam, amikor el kellett mennie, de otthagyta a névjegyét és egy újságot. Péter László rendkívül figyelmes ember." Emma néni néhány évvel ezelőtt combnyaktörést szenvedett, aminek következtében csípőprotézist kell hordania. Nyolc éve él házhoz kötve. De nem szomorkodik. „Ha a Jóisten éltetni akar, akkor azt elfogadom." A tanítványok, barátok és ismerősök sűrűn keresik fel a köztiszteletnek örvendő idős tanítónőt. Emma néni nem hagyja el magát. Igaz, a látása romlott az idők során, de még mindig bújja az újságot; igaz, közlekedni már csak járógéppel tud, és csak a lakásban, de vasárnaponként még mindig több tepsi teasüteményt süt. „Péter Lászlóról szorgalma, kitartása és egyénisége alapján már akkor gondoltam, hogy híres ember lesz Fejlődése, magatartása, tudásszomja jó ígéret volt jövőjére. Következetességével mindezek úgy növekedtek tovább az évek során, hogy megmaradt érző és szerető embernek. Úgy hiszem, nagyon szeretik és tisztelik kollégái és tanítványai. Legutóbb decemberben látogatott meg feleségével, akkor kértem, hogy szerezze meg nekem Mihály Jóska címét." S hogy mit jelentettek a diákok Tóth Emmának? Elmondta: a családot. „Ők voltak az én gyermekeim. Úgy vártam a szeptembert, az iskolakezdést, mint a karácsonyt. " Sz. C. Sz. • Tanár úr, nem is tudom, az elején kezdjem-e a sort, vagy a vége felé; a Szeged vidéki ö-zésről írott nyelvészeti dolgozatától az Új magyar irodalmi lexikonig, amelynek főszerkesztője, kötetben se fér el munkáinak címe. Úgye nem bántom meg, ha az Új magyar irodalmi lexikonnal kezdem, amelyet bizonyos sajtófórumok kritikusai eléggé rosszul fogadtak. - Részben joggal tették. Némely szerkesztőm - nem akarok nevet mondani - nem állt helyzete magaslatán. Bizony, botrányos hiba, hogy olyan írók maradtak ki, mint az urbánus Zsolt Béla vagy a népi Gellért Sándor. A lexikonban vannak természetesen elírások is, de ezek ezrelékben fejezhetők ki. A nagyobbik baj az volt, hogy a szerzőim egy része is fellázadt ellenem, és ők verték aztán a legnagyobb tam-tamot a sajtóban. Húztam a cikkeikből. Én szikár, egzakt, adatközlő lexikont képzeltem el, ők viszont a maguk ízlése szerint értékelő lexikont akartak. Márpedig egy lexikonnak éppen az értékelő része a legromlékonyabb. Nos, én minden frázist szigorúan kihúztam, s ezt többen sérelmezték. A hibákat természetesen ki fogjuk javítani, de szerkesztési elvemen nem változtatok. Remélhetőleg jövő karácsonyig megjelenik majd a lexikon javított, bővített kiadása. 9 Nézem, mit ír a Ki kicsoda, vajon melyik az ön tudományterülete: a nyelvészet?, a néprajz?, az irodalomtörténet? Kérem, mondja el, hogyan járta be ezt az utat? - Nyelvésznek indultam, de 1950-ben - titoizmus vádjával! - kirúgtak az egyetemről. Ezután botcsinálta néprajzkutató lett belőlem, mert Ortutay Gyula, aki akkor az országos múzeumi központ elnöke volt, Karcagra nevezett ki a múzeumba, ahol tárgyi néprajzzal kellett foglalkoznom. Könyörgésemre, hogy közelebb kerüljek Szőreghez, onnan helyezett át a makói múzeumba. Makón lettem irodalomtörténész. A múzeumot József Attiláról nevezték el, róla kellett tehát irodalmi emlékeket gyűjtenem. Az 1952-ben megjelent első József Attila kritikai kiadást 1955-ben már ki tudtam egészíteni a Makón gyűjtött kéziratok alapján. Ezért megkértek a javított kiadás lektorálására. Közben Baróti Dezső professzor irányításáHANGSÚLY 5 II A harmadik oldalon álltam" Születésnapi beszélgetés Péter László egyetemi tanárral val Szegeden megindult a Juhász Gyula kritikai kiadás készítése is, és a professzor meghívott maga mellé. Hallgatók segítségével dolgoztunk; olyanokéval, mint Grezsa Ferenc és Ilia Mihály. A munka ötvenhat után szakadt meg: Barótit két évre, engem nyolc hónapra csuktak börtönbe. Amikor kiszabadultam, az egyetem szerződéssel visszavett, hogy fejezzem be a kritikai kiadást. Ilia Mihállyal együtt zártuk le a munkát. így lettem nyelvészből néprajzkutató, majd irodalomtörténész. Ahogy a sorsom vetett. • Voltak a példaképei? - Mintaképeim voltak. Nem példaképet mondok, mert nem mindenben értettem egyet velük. Ilyen volt Bálint Sándor, Ortutay Gyula, Erdei Ferenc és Bibó István. Utóbbi három reális társadalmi szemléletével és stílusuk realizmusával ragadott meg, Bálint Sándortól pedig Szeged szeretetét tanultam. Ugyanakkor - talán Bibót kivéve - mindannyiuk elgondolásaiban volt több-kevesebb, amit nem fogadtam el. Erdei Ferenc megalkuvását például... Ó Nehéz idők voltak. Ön el tudta kerülni a megalkuvást? - Én is megalkudtam, ez kétségtelen. De, hogy kenyérért teszik-e, vagy kalácsért, az nagy különbség. Ha megítéli, előbb nézze meg, ártottak-e másnak. Nos, én a kenyérért tettem néhány gesztust, s ezeket többé-kevésbé vállaltam is. Ilyenek a munkásmozgalom-történettel kapcsolatos írásaim. De hát Juhász Gyulához is, József Attilához is hozzátartozik ez a téma; még Móra Ferenc 1919-i szereplése sem érthető nélküle. Ráadásul olyan emberekről van szó, akik nem is érték meg 1945-öt, tehát nem tudták, hogy az ő eszméik nevében később mi történik. Különben ez a kutatás nemhogy rokonszenvessé tett volna a pártemberek előtt, épp az ellenkezőjét értem el. Botrány is volt a dologból, mert amikor az első megyei munkásmozgalom-történeti lexikon megjelent, és én egy kritikában alaposan lehúztam, becitáltak a székházba, a könyvtárigazgató pedig pártfegyelmit kapott azért, mert a Somogyi-könyvtár kiadványában ilyesmi megjelent. Addig egyedül én írtam a Délmagyarországban évfordulós megemlékezési cikkeket munkásmozgalmi alakokról, ekkor azonban elvették tőlem. Elosztották egymás között a pártbizottságban, hogy mikor melyik elvtárs üjon. • Baloldali volt 1947ben? - Nem, sose voltam baloldali. Én mindig harmadik oldali voltam, a Németh László-i és a Bibó István-i értelemben. Jobb és baloldali eszmékben egyaránt látok értékeket és szeplőket. A népi írókon nevelkedtem, tehát meg tudtam érteni azoknak az igazát, akikről ők írtak. Érettségiző fejjel, 1943 körül magam is Horthy-korszak-ellenes lettem. De 1945 után nem léptem be semmilyen pártba, bár rokonszenveztem az akkori baloldallal, a nemzeti parasztpárttal. Fotó: Nagy László Ugyanakkor megőriztem érzelmi ragaszkodásomat azokhoz az eszmékhez is, amelyeket Bálint Sándor képviselt. Lehet, hogy bizonyos ellentétes eszmék másoknak kibékíthetetlenek. Énbennem mégis összebékülnek. ._• Volt-e politikus, akiben ugyanezt a szemléletet meglelte? - Csak olyan politikusokban, mint a népi írók általában. Mint Illyés Gyula, Veres Péter vagy Bibó István. Darvas József vagy Erdei Ferenc gyakorlati politizálása sokkal kevésbé tetszett. Veres Péter is túl sok engedményt tett a kommunistáknak, de ezt meg tudtam érteni; ő mondta egyszer 1947ben egy parasztpárti nagygyűlésen, hogy az ördöggel is összefogna a parasztság érdekében. Annyi elkeseredettség volt bennük a parasztság sorsa miatt a fönnálló társadalmi rend ellen, hogy nem vették észre, milyen csapdába mennek, amikor a kommunisták mellett kitartanak. Most is vallom, hogy az 1945-i földreform nagy történelmi igazságszolgáltatás volt. Én a szövetkezeti reformnak is híve lettem volna, de nem úgy ahogyan a kommunisták csinálták. • A családot érintette a szövetkezetesítés ? - Nem, nem volt földünk. Apám csendőr volt. Legutoljára itt Szőregen őrsparancsnokként szolgált; 1936-ban ment nyugdíjba. Semmi köze nem volt a későbbi zsidódeportáláshoz, 1945 után mégis megvonták a nyugdíját. Testvérnéném tartott el bennünket, aki a szőregi postán dolgozott. Nos, apám és köztem volt is nézeteltérés a politikát illetően. Ő természetesen mindent ellenzett, ami 1945 után történt, én viszont helyeseltem a földreformot, s egyáltalán, a negyvenöt utáni demokratizálódást. Egészen addig, míg a fordulat utáni években már én is láttam, amit mindenki. • Ötvenhat után politikai izgatás vádjával nyolc hónapra börtönbe zárták. Kiszabadult, de az egyetemen már nem kapott státust. Hol folytatta? - Az egyetemnek nem kellettem, ezért 1961 után a Somogyi-könyvtárban húzódtam meg. Jó ideig folyóiratkezelő voltam. Csaknem negyed századon át dolgoztam ott. Úgy adódott, hogy várostörténeti, és elsősorban művelődéstörténeti dolgokkal is foglalkozni kezdtem. A munkásmozgalommal ugyanúgy, mint például a szegedi ferencesek irodalmi tevékenységével. Mindenféle művelődési tevékenységet kutatandónak, értékelendőnek tartottam, és tartok ma is. Nos, az évek során csak lassan enyhült meg irántam annyira a helyzet, hogy 1967-ben a kandidátusi fokozatot megszerezhettem. Pár év múlva azonban, amikor a nagydoktori fokozat elérése végett is jelentkeztem, a Tudományos Minősítő Bizottság ebbe már nem egyezett bele. Végül 1989-ben rehabilitált az egyetem, és 1991ben szereztem meg az akadémiai doktori fokozatot. • Mindeközben, akárcsak Szegedhez, hű maradt az ö-zéshez is. Elvégre első munkái között volt az a nyelvészeti tanulmány a szegedi nyelvjárás jellemző ö-zéséről, amelyet máig alapműnek tartanak. Egyetlen egyszer sem hagyta el az özést? - Máig megőriztem. Az ö-zés olyan dolog, hogy csak húsz éves kor alatt lehet elsajátítani. Móra Ferenc például sose tudta megtanulni. De Tömörkénynek is, Juhász Gyulának is tökéletesen ment. Persze, én „kétnyelvű" vagyok. Ha az egyetemi katedrán adok elő, akkor irodalmi nyelven beszélek, de mihelyt egymás között vagyunk, ösztönösen átváltok ö-zésre. Ilyen az anyanyelvem. Panek Sándor V

* gy készül ez a sokszor beharangozott szegedi városismertető kalauz útmutató, mint a Luca széke. Évek óta pöngetik, hogy legyen, vagy hogy lesz, de még mindig csak „előkészületben" van. Hanem lesz benne egy rész a Szegedi séták, amely végigvezeti a bennszülött szegedit is, a várossal ismerkedni akaró vendéget is Szeged utcáin, terein; bemutatja neki városunk nevezetességeit, műemlékeit, történelmi jelentőségű épületeit, irodalmi vonatkozású házait, szobrait, emléktábláit, természeti szépségeit, technikai vívmányait. Nos, ebből ki-ki megtudhatja, mikor készült Dugonics András vagy Tisza Lajos szobra; ki készítette, bronzból-e vagy kőből... Kimaradt azonban a szövegből az a néhány anekdota, melyet a szegedi szájhagyomány őriz néhány szegedi szoborról... ' • Emlékezetes embere volt Szegednek Masa Miklós, népszerű nevén „Masa sógor". Tipikus alakja a korlátolt tudákosságnak, minden lében kanálkodásnak. Sok anekdota keringett jámbor bemondásairól. Ő volt az például, aki az emigrációból hazatért 48-as kultuszminiszter, Horváth Mihály szegedi látogatása alkalmával 1869 februárjában azzal köszönt el a püspöktől, hogy Isten éltesse - a családjával együtt... (a püspök nagyot nézett, és azon töprengett, vajon ez a kékmándlis városatya tán hallott valamit harangozni arról, hogy ő az 50-es években, mint fiatal emigráns, Hatvani Mihály néven Svájcban lakott, és házasságban élt bizonyos bájos, szőke francia hölggyel?...) Nos, ez a Masa sógor, amikor a DugoO Péter László Szobraink humora nics-szobor fölállításáról folyt a vita, amellett kardoskodott, hogy a jó öreg Dugonicsnak lovas szobrot állítsanak, mert ő látta „Kálikszbád fővárosában", hogy ott a szobrok mind lovon ülnek... Megírjuk a Szegedi séták megfelelő helyén, hogy a város első modern szobra, az Izsó Miklós tervezte Dugonics-szobor eredetileg nem a mai helyén állott, hanem a központi egyetem - akkor a főreáliskola - előtti kis parkban. Felekezeti elfogultság vitette el onnan 1883-ban. A dolgot hirtelen csinálták, egyik napról a másikra áthelyezték a szobrot mindenestül. Az alsóvárosi polgár álmélkodott ugyancsak. Meg is született a~ szegedi szóláshasonlat: arra, aki nyom nélkül eltűnik valahonnan, máig azt mondják Alsóvároson: „Möglépött, mint Dugonics..." Dugonicsról még egy szóbeszéd forog. Amikor a mai központi egyetem épületében az ítélőtábla tanyázott, az épület tetején állott az Igazság istenasszonyának szobra, tartva kezében azt a bizonyos, sokszor ideodabillegő mérleget. A mérleg idővel elpusztult, s felemelt keze hívogató mozdulatot látszott tenni. Dugonicsot hívja - mondta a szegedi tréfa, s hozzátette: az öreg meg azon töpreng (mert szemmelláthatóan igen erősen spekulál), menjen, vagy ne menjen...? Diákkoromban magam is foglalkoztam házitanítóskodással, gyöngén bútorozott fejű alsóbb osztályosok instruálásával. Ősz táján, meg az első félévi bizonyítványosztás után, februárban szoktak alkalmatos ajánlatok születni, hogy ezt vagy azt a gyereket, mindenre vagy csak egynémely tárgyból „agyusztálni" kell, s a pénzes, de fiukból „urat" nevelni akaró szülők ennyit meg ennyit szánnak. Ilyenkor szokták a tanítványt kereső nagydiákot megörvendeztetni, hogy tudnak egy gyerekről, csakhogy az keményfejű/ Nem baj, szól a válasz magabiztosan így hetvenkedtem jómagam is -, beleverem én a kölyök kemény fejébe is a tudományt... Lelkesülten ballagtunk, a jövendő kereset ígéretével, a „keményfejű" gyerekhez. A lelkesedés csak akkor lohadt le, amikor barátom megmutatja a „keményfejű gyereket" a Klauzál téri Kossuth-szobor mellékalakjai között. Azóta tudom már, hogy mindenkit ezzel ugratnak be, aki csak nem hallott még a „ keményfejű gyerekről"... bennszülött szegedi az itt megforduló idegennek, hogy ez valami különös szobor. Az a nevezetessége, hogy ha délben meghallja a városháza tornyában a harangszót, megemeli a kalapját! Mióta az emberek nem nagyon hisznek a szellemekben, viszont a technikában annál inkább, sokan úgy vélték, valami ötletes szerkezetet mesterkedtek a szobor fejébe ezek a furfangos szegediek. Ezért hát a legtöbben megkérdik: hogy-hogy... ? A válasz kissé kiábrándító. Mondom, ha meghallja: sajnos, eddig még nem fordult elő hogy a szobor meghallotta volna! • Tisza Lajos szobráról azt tartották régen, hogy ez az „igazság szobra". Mert az a keserű igazság, hogy a paraszt dolgozik - tessék csak megnézni a küszködő-erőlködő mellékalakokat -, az úr meg csak botjára támaszkodva nézi! Volt benne valami! Nem csak az árvíz utáni újjáépítésre vonatkoztatva, amely - királyi biztosság ide, Tisza Lajos oda - mégiscsak a magyar kubikos és építőmunkás két keze munkájából, a magyar mérnökök eszéből, fáradozásából született, de általában a régi magvar életre is. • Ü

ankó szobráról pajkos történetet mesélnek, mégpedig különösen a nőszemélyeknek. Úgy szól a fáma, hogy a híres muzsikus, ha szűzlány megy el szobra előtt, megpöngeti a hegedűjét. De azért ne tessék messzemenő következtetéseket levonni, ha a hegedűszó elmarad... Vásárhelyi Pál szobráról azt mondta a Délmagyarország, 1956. szeptember 16. Könyv - szülelésnapra Majdnem 400 oldalas könyvet adott ki a Somogyikönyvtár Péter László születésnapjára. A kötetben Benyik György, Lengyel András és Csaplár Ferenc tanulmányai mellett helytörténeti írások, valamint az ünnepelt munkásságáról szóló dolgozatok kaptak helyet. Végül Apró Ferenc közli Péter László bibliográfiájának második, egészen friss adatokat is tartalmazó részét. Mindörökké Szeged ' Az Argumentum kiadónál hamarosan napvilágot lát Péter László új könyve, amely a Mindörökké Szeged címet viseli. A kötet helye abban az életműsorozatban van. amelynek eddigi darabjai Péter László Szegedi örökség, Szerette város és Szőregi délutánok című könyvei. A könyvben Szegedhez kötődő művelődéstörténeti emlékekről, illetve elődökről és kortársakról jelennek meg írások. jg-- se a*í eill át al 8*