Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-20 / 17. szám
SZOMBAT, 1996. JAN. 20. • Csákány Béla is Szent-Györgyi Albert-díjas A magyar kultúra napia BELÜGYEINK 3 Az ÁNTSZ felhívása szám alatti Bellárium Áruházzal szemben az autóút mellől egy rókatetemet ismeretlen helyre szállított. A veszettség vírusával történő fertőzésveszély ugyanis fennáll. A fertőzés halálos, de védőoltással megelőzhető. Kérjük, hogy saját érdekében jelentkezzen az ismeretlen személy vagy személyek szombaton és vasárnap dr. Fodré Zsófia megyei tisztiorvosnál a 06/30-430-132-es rádiótelefonon szól az ÁNTSZ felhívása. 4z elsxalosxIoH mankó mm ég úgy 1990 magasságában, ha úgy hozta a naMWm pi sors, hogy nem tudtam előre, mi legyen az aznapi szentencia, aminek örvén mozgásba lendülhet a toll vagy a számítógép billentyűzete, elég volt gyalog besétálni a rendelőbe, pardon, akarom mondani, a szekesztőségbe, s ez alatt a röpke fél óra alatt annyi témát szedett föl az ember, amennyit nem szégyellett. (Szégyenen természetesen az akaratos hallgatózást értem.) Csak úgy röpködtek az utcai hírmagyarázatok félmondatai, közérzeti és egészen mélységes szociológiai szitukat feltáró kijelentések, furcsa, valami új értékrendben tapogatózó plakátok úgymond dögivei a falakon, áfákon. Egy séta - három téma. Volt így is. És ma hogy van? Mindenképpen másképpen. Ennek persze oka lehet a lanyhuló figyelem is, a plafonig érő ingerküszöb, vagy akár az újdonság varázsának elvesztése, mármint részemről. De ne legyek ennyire egyoldalú! Hiszen okkal gondolhatok arra is, hogy ami akkor pezsgett és forrott, mára megromlott. Csalódások okán egyre kevesebbet várunk a reggeltől, a hírektől, újra kiismertünk egy fortély- és élethalmazt, nem vitatunk és nem latolgatunk, újra megevett mindent a fene. A szellem és a váratlan szerelem útjairól visszatértünk a két magányos kezünk elé, az ábrándokat nem igazolta semmi, a futurológia még ködösebb lett. Elszalasztottuk a mankót, de ez se maradandóbb egy élcnéL Most már szinte elképzelhetetlennek látszik, hogy e röpke évek után megint valami bizalomféle, reményféle suttogjon a fülünkbe. Ez a szó, fellendülés, önmagából kifordulva nyikorog, mint egy játszótéri hinta láncfüzére, ami előbb-utóbb le- és elszakad, utasa pedig a bokrok közé repülve végzi, és már akkor szerencséje van, ha legközelebb egyáltalán rá tud nézni a hintára és nem fogja el tériszony. 1ÍJLJ^caU SZEGED, STEFANIA 10., SAJTOHAZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, ^ REGGEL 7-TÓL ESTE 7-IG!*^ DfeLMAQYARORSZÁQ KIT. Drágább a A magyar kultúra napja minden évben valódi ünnep, mert olyanok kapnak kitüntetést, akik életművekkel szervesen járultak hozzá a hazai kultúra fejlődéséhez mondta Göncz Árpád pénteken az Országházban rendezett ünnepségen. A magas állami kitüntetéseket - a Magyar Köztársasági Érdemrend különböző fokozatait - a köztársasági elnök adta át Magyar Bálint kultuszmniszter és Kosáry Domokos, az MTA elnöke társaságában azoknak az írókak, zenészekek, művészeknek, s a tudományos élet azon szereplőinek, akik munkásságukkal ezt kiérdemelték. Göncz Árpád ünnepi Több mint százmillió forint értékű benzint rejt az a 19 vasúti tartálykocsi, amelyet a MÁV békéscsabai állomásán azért foglalt le egy december végi följelentés nyomán a Vám- és Pénzügyőrség Békés Megyei Nyomozóhivatala, mert nem a papíron szereplő tulajdonos, a Kordax Rt., hanem egy annak nevében állítólag megbízott kft. igyekezett vámkezeltetni a Romániában megvett, s onnan behozott benzint. Klavács Antal, a békéscsabai nyomozóhivatal parancsnoka pénteken elmondta, hogy a kft. nevében bejelentkező ismeretlen személy valótlan nyilatkozatot tett a vámkezelési okmányokban. Alapszabályt módosítottak A Magyar Szocialista Párt Országos Elnöksége pénteki ülésén a március végi kongresszusra való felkészülés jegyében megtárgyalta az alapszabály-előkészítő bizottság vitaindító tézistervezetét. A dokumentum csupán felveti az alapszabály-módosítások során megoldandó problémákat, ám nem szabja meg az átalakítás fő irányait; így tehát a helyi pártszervezetekre bízza a konkrét módosítások meghatározását. Az elnökség egyetért ezzel az eljárással, és helyesli, hogy a helyi viták során érleljék ki a megoldásokat. Minderről Bárd András, az MSZP szóvivője számolt be az elnökség pénteki ülését követő sajtóértekezleten. A szóvivő hozzáfűzte: az előbbiekből adódóan az elnökség nem is hozott döntéseket az alapszabály-módosítás ügyében. Nem foglalt tehát állást sem az általános elnökhelyettesi poszt létrehozásáról, sem pedig a leendő országos elnökség létszámáról. (MTI) köszöntőjében azt is hangsúlyozta, hogy a magyar kultúra napja a folyamatosságot jelképezi és ezért kiemelt helyen van az állami ünnepek sorában. A köztársasági elnök a magyar honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából is köszöntötte a kitüntetetteket és megköszönte eddigi kimagasló munkájukat. • - Azon leszek, hogy a kormány és a parlament belássa: a művelődés öncél, de mint eszköz is tartósan jövedelmező beruházás - hangsúlyozta Magyar Bálint. A művelődési és közoktatási miniszter pénteken a magyar kultúra napja alkalmából írókat, a felső- és a közoktatása valóságosnál kisebb értéket közölt a békéscsabai vámhivatallal, amely ezt követően tett följelentést a nyomozóhivatalnál ismeretlen tettes ellen csempészet bűntettének az alapos gyanúja miatt. A papírok szerint a Kordax tulajdonában lévő 19 tartály vagon november 19-e óta vesztegel a csabai állomáson - több mint egymillió liter benzinnel. A kft. három alkalommal is megkísérelte a vámkezeltetést, ám a csabai vámhivatal ezt nem teljesítette, mivel jogellenes módon nem a tulajdonos akarta megvámoltatni a föltartóztatott benzinszállítmányt. Eredetileg nem 19 tartálykocsi ban kiemelkedő munkát végző tudósokat, oktatókat, tanárokat, tanítókat, valamint óvodai pedagógusokat és gyógypedagógusokat tüntetett ki a Néprajzi Múzeumban. A miniszter rámutatott: az ő dolga ezen a napon kijelenteni, hogy minden erejével munkálkodni fog annak a nagy kísérletnek a folytatásán, amelynek mindmáig a legpéldaszerűbb megfogalmazását Kölcseynek és nagy reformkori társainak köszönhetjük. Hozzátette: szeretné, ha tudnák, hogy a nemzet életének folyamatosságát elválaszthatatlannak tartja az állami és önkormányzati felelősségvállalástól a kultúra alanyainak, személyeknek és benzint hoztak be egyszerre az országba, ennél többet vittek tovább, de már Telekgerendásról. A nyomozók most az okmányokat vizsgálják s egyebek közt arra keresnek választ, milyen alapon ruházta át a Kordax a vámkezeltetést egy másik cégre, s hogy vajon ki jelentkezett be az őszszel a békéscsabai vámosoknál a kft. nevében. A büntetőeljárást tovább folytatja a csabai pénzügyőr nyomozóhivatal, amely a jövő héten sajtótájékoztatón számol be a nem mindennapi esetről, a földerítés során addig remélhetőleg napvilágra kerülő újabb részletekről. A parancsnok elmondta, hogy a csabai benszinszállítmány ügye nem függ össze a Kordax köztartozása miatt a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága által indított eljárással. (MTI) intézményeknek a megélhetésében. A Magyar Köztársaság művelődési és közoktatási minisztere az 1996. évi magyar kultúra napja alkalmából a magyar felsőoktatás területéről, az iskolateremtő személyeknek, nemzetközi elismertségű munkát végzőknek Szent-Györgyi Albert-díjat adományozott. Ezt a kitüntetést kapta megyénkből dr. Csákány Béla, a József Attila Tudományegyetem egyetemi tanára, a matematikatudomány doktora. Az alap-, közép- és felsőfokú oktatási-nevelési területen végzett magas színvonalú munkáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot seA Csongrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás kerületi főállatorvosától kapott információ alapján kérjük, jelentkezzen az az ismeretlen személy vagy személyek, aki vagy akik a Szeged, Alsóvárosi feketeföldek 38. A közlekedési tárca az Útalapból az idén 8 milliárd forintot fordít a hazai közutak fejlesztésére, 11 milliárd forintot a fenntartásra és 7,7 milliárd forintot az üzemeltetésre - közölte Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. A miniszter hangsúlyozta: a magyarországi közutak jelenlegi rossz • Elnök úr, egy korábbi szegedi látogatása alkalmával még a kisgazda egység megteremtéséről beszélgettünk. Rendeződtek az akkori nézeteltérések? - Kérem szépen, a valamivel több mint egy évvel ezelőtti helyzet lényegesen megváltozott: ma a város határában olyanok is vártak, akik egy évvel korábban még nem... Az egykori „eltántorítottak" 95 százaléka visszatért a pártba és erősíti sorainkat. Egyébiránt én azért vagyok most itt a Tisza parti városban, hogy a megyei alapszervezetek vezetőivel tanácskozzam és megfelelő informáltsággal felvértezve készüljek a január végén kezdődő 3 napos kibővített budapesti frakcióülésre. Nem csak Csongrád megyében, hanem az egész országban mind egységesebb a kisgazda párt, s jelenlegi nyilvántartásunk szerint 2 ezer alapszervezetünkben 70 ezer párttagunk tevékenykedik. • A Fgkp az egyetlen ellenzéki párt, amely továbbra is kitart a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívása mellett, azért, mert nem egyezik a magyar katonáknak az IFOR-erők kötelékében való részvételével? - Világosan kell fogalgítő kiemelkedő tudományos tevékenységért Apáczai Csere János-díjat adományozott a miniszter többek között dr. Csűri Károlynak, a József Attila Tudományegyetem egyetemi docensének, az irodalomtudomány kandidátusának, dr. Halász Tibornak, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főiskolai docensének és dr. Regdon Gézának, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi docensének, a gyógy szerész tudomány kandidátusának. A magyar neveléstudomány eredményeinek felhasználása területén kiemelkedő tevékenységet folytató pedagógusok és neveléstudományi kutatók szakmai munkájának elismeréseként Kiss Árpád-díjat adományozott megyénkből Vidákovich Tibornak, a József Attila Tudományegyetem tanszékcsoportvezető egyetemi docensének. állapota ennél több, legalább 40 milliárd forintos ráfordítást tenne szükségessé. Ennél többet azonban nem tudnak ilyen célokra fordítani. Az Útalapban az idén 53,4 milliárd forint áll rendelkezésre, ám ebből csak mintegy 27 milliárd forintot költhetnek a közutak fejlesztésére és fenntartására, a többi pénz más célra már le van kötve. (MTI) máznunk: nem kérdőjelezhetők meg azok a törekvések, amelyek hazánk NATO-tagságára és az Európai Unióba való belépésünkre vonatkoznak. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a magyar diplomácia nem használta ki kellőképpen az IFOR-egységek magyarországi tartózkodását, mitöbb, áthaladását sem. Nagy hévvel beszélünk a piacgazdálodásról, de az ilyen lehetőségeket, amelyek adottak: nem használjuk ki! Arra gondolok, hogy például a német állam minden egyes IFOR-gép leszállásáért bizony kemény pénzt kér... A másik dolog: ilyen felszereléssel, fegyverzettel nem lett volna szabad kiengedni a magyar egységet. AlapvetőEgységesen két forinttal drágább a gázolaj, a háztartási tüzelőolaj, illetve az ipari tüzelőolaj január 19-én, pénteken 0 órától - erősítették meg tegnap a Mol Rt. sajtóirodájában. Eszerint a gázolaj és a háztartási tüzelőolaj ára literenként a korábbi 101 forint 90 fillér helyett 103 forint 90 fillérre emelkedett. Az ipari tüzelően más helyzetben vagyunk mi, mint az IFOR-egységekben résztvevő más államok. Ezt mi figyelmen kívül hagyjuk. • A balkáni újjáépítésben viszont részt veszünk. - Ezzel az iparral? Ugyan kérem! Idegen kézbe adtuk a cementipart, az építőiparunk gyenge, nem tudjuk igazán felvenni a versenyt a nyugati vállalatokkal. Mások fogják ismét learatni a babérokat előttünk. • A közvéleménykutatások a kisgazda párt egyre nagyobb népszerűségéről adnak számot. Ön hogyan ítéli meg pártja helyzetét? - A Független Kisgazdapárt feltartóztathatatlanul olaj litere 100 forint 90 fillér helyett most 102 forint 90 fillér. A benzinek ára nem változott, a január 1-jei áremelés óta. A gázolaj, a háztartási tüzelőolaj és az ipari tüzelőolaj árának emelését a Mólban a külföldi tőzsdei jegyzésekkel, a forintleértékeléssel és a kereslet-kínálati viszonyokkal magyarázták. nyomul előre! A politikai váltógazdaság szerint is nekünk áll a zászló, mi következünk a kormányzásban. Nem ismerek olyan pártot, amelyet a választópolgárok megfelelőnek találnának az ország vezetésére. A kommunizmus végérvényesen megbukott, a liberalizmusról lassan lehull a lepel és felszínre kerül ellentmondásossága, a korábbi ciklusban vezető párt szintén a bukott jelzőt viseli. A szabaddemokraták a választások előtt egy évvel ki fognak ugrani a jelenlegi koalícióból, egyedül viszont ők sem képviselnek nagyobb politikai erőt. Egyszóval, mi leszünk a legerősebbek, s jobbközép pártként igazgatjuk az országot. Természetes szövetségesünk a KDNP, de csak abban az esetben, ha a jelenlegi markáns vezetés, Giczy György elnök úrral az élen, le tudja gyűrni a párt liberális szárnyát. Ha pártunk továbbra is olyan jól szervezi meg a nemzeti középosztályt, mint eddig, különösen 1995-ben, akkor szinte biztos, hogy mi győzünk az 1998-as választásokon. Kisiair* Ferenc Csapdahelyzetben van az egészségügyi kormányzat, hiszen a régi rendszert csak késve kezdte meg lebontani, a változás menedzseléséhez viszont nincs elegendő pénze mondta Kökény Mihály, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára pénteken egy kaposvári sajtótájékoztatón. Hangoztatva ugyan, hogy régóta akkut probléma az egészségügy alulfinaszírozottsága, de megnyugtatta a megyei közgyűlés, illetve a megyei kórház jelenlévő vezetőjét: a tárca egyetért azzal a kérésükkel, hogy a kórházi rekonstrukció befejezéséhez kormányzati támogatást kapjanak. Ez Csapdahelyzetben az egészségügy jelen esetben mintegy 250 millió forint. Valamennyi kórházrekonstrukció helyzetét áttekintik közölte - és ahol a befejezéshez szükséges összeg nem túlköltekezés miatt hiányzik, azokat beterjesztik támogatásra. Az államtitkár elmondta, hogy a kormány jövő csütörtöki ülésén ismét tárgyal a gyógyszeráremelésről. A javaslat szerint egyszeri, áprilisban bevezetett emelésről, illetve a rászorultaknak juttatandó ellentételezésről lenne szó. A kormány, majd pedig a Parlament döntésétől függően ugyancsak árpilistói lépne életbe az új szociális támogatások rendszere. Ha a privatizációs többletbevételekből a szerkezetátalakításhoz az egészségügy 68 milliárd forintot kapna, akkor már nem lennék elégedetlen - mondta Kökény Mihály hozzátéve: a tárcáknak - így a Népjóléti Minisztériumnak is - április végéig kell benyújtaniuk a kormányhoz a fejlesztésekre vonatkozó programjavaslataikat. (MTI) • Az APEH közleménye Mikor nélkülözhetetlen a „nyugta" felirat? A nyugtaellenőrzések során esetenként vitára adott okot a „nyugta" felirat számonkérése. Az Adó és Ellenőrzési Értesítő 1995. évi 8. számában megjelent közlemény I. fejezet 1.6.1. pontja a pénztárgépekkel szemben technikai követelményként határozza meg, hogy a kinyomtatott nyugtának - többek között - tartalmaznia kell a „nyugta" feliratot is. Éppen ezért az ellenőrzések során a „nyugta" felirat megkövetelése jogszerű. Ám ez a rendelkezés az 1995. július 25. előtt jóváhagyott, „AP" stilizált jellel ellátott és a 001-217 számtartományba tartozó pénztárgépeknél nem volt kötelező előírás. Ebből eredően az APEH Adóügyi Főosztálya átiratának megerősítése mellett a forgalmazók a későbbiekben sem kötelesek a feliratot a pénztárgépek memóriaegységébe beépíteni. A nyugtaellenőrzések során tehát csak azon pénztárgépeknél lehet megkövetelni - és hiánya esetén szankcionálni a „nyugta" felirat kinyomtatását, amelyeknél az adóigazgatási azonosító 9 jegyű számsor első három számjegye 218, vagy annál nagyobb. Tizenkilenc vagon benzin a vámosok kezén Nyolcmilliárd - közutakra • Tor gyári Szegeden A kisgazdákat nem lehet megállítani! Vidéki körútra indult dr. Torgyán József, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt elnöke. Tegnap Kiskunfélegyházán járt, ahol nem csak a helybéli kisgazdákkal tárgyalt, hanem meglátogatta a kórházban Gábor Imre plébánost, akit a közelmúltban egy szerb nemzetiségű rabló súlyosan megsebesített. Ezt követően látogatott Szegedre, s itt találkozott a megye és Szeged város kisgazda szervezeteinek elnökeivel és titkáraival. Ebből az alkalomból válaszolt a kisgazdák első embere a Délmagyarország munkatársának kérdéseire.