Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-18 / 15. szám
CSÜTÖRTÖK, 1996. JAN. 18. • Hallgattassák meg a másik fél is • Bába Sándor további informáciákkal szolgál SPORT 7 A játékvezetők bálját azért megtartják... • Miként fogadta a szigorú ítéletet? - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kitörő örömmel, de nem estem kétségbe, mert meg vagyok győződve igazamról. Természetesen a határozat ellen fellebbeztem az MLSZ-hez, ahonnan alapos kivizsgálást és igazságos elbírálást várok. • Elárulná, mi késztette Önt a már lapunkban is ismertetett visszaélések feltárására? - Azt szeretném, ha Csongrád megyében tiszta eszközök felhasználásával folyna a labdarúgással kapcsolatos munka, ha visszaélések és szabálytalanságok nem zavarnák a sporttevékenységet. Egyébként a visszásságokra több esetben is rámutattam, számos levelet Írtam a CSLSZ elnökségének, de sajnos szinte egyikre sem kaptam választ. 9 Ha néhányat megemlítene ezek közüL.. - Tisztázni szeretném, hogy ezek nem az én „személyes" feljelentéseim voltak, hanem valamennyit a JB elnöksége nevében tettük. Megemlítettük például azt, hogy a CSLSZ elnöksége miért nem folytat vizsgálatot olyan játékvezetők ügyében, akik a JB-vel kapcsolatosan valótlanságokat állítottak, vagy olyan dolgokat követtek el, amelyek összeegyeztethetetlenek voltak játékvezetői mivoitukkal; rámutattunk arra, hogy Zsembery István főtitkár nem egy esetben megpróbálta átlépni hatáskörét, s a JB tudta nélkül játékvezetőket személyesen küldeni mérkőzésekre; megválaszolatlan maradt az a levelünk is, amiben a szőregi és kübekházi pályákon tapasztalható hiányosságokra hívtuk fel a figyelmet; azt is firtattuk, miért nem értesítettek bennünket azokról a bejeLassan tengeri kígyóvá növekszik a Bába kontra CSLSZ ügy. Az csak természetes, hogy Bába Sándor nem enged vélt igazából, és a kilátásba helyezett ötéves eltiltás ellenére (vagy éppen azért?) tovább folytatja sajátos küzdelmét. Ha kicsit későn is, de létre jött a találkozónk Bába Sándorral, ahol szóba kerültek eddig már ismert és újszerűen hangzó dolgok is. lentésekről, amelyeket a JB háta mögött tettek a CSLSZ elnökségéhez; nem kaptunk válasz arra sem, hogy mi lett a Gyólay János által a CSLSZ-re hagyott házzal, mivel ez nagyon megfelelt volna a játékvezetők továbbképzésére; miért kellett a CSLSZ-nek három mobiltelefont vásárolnia (amit egyébként luxusnak tartok), hogy csak a legfontosabbakat soroljam... 9 A beadványok után Önt felfüggesztették... - így van! De kérdem én: miért csak engem. Bába Sándort, a JB elnökségét, az intéző bizottságot, és a Csongrád megyei játékvezetőket képviselő, azok döntő többségének deklarált és aktuális bizalmával rendelkező megbízott JB-elnököt igyekszenek félreállítani?! Annak ellenére, hogy JB elnöksége írásban tájékoztatta Ungi Gyulát, hogy a levelekről minden esetben tudomása volt. Miért kellett engem öt esztendőre eltiltani, amikor a CSLSZ elnöksége által felállított vizsgáló bizottság nem is javasolta ezt? Miért nem vonták azokat (is) felelősségre, akik az MLSZ, az UEFA, a FIFA határozatait nem tartották be? A kiállított játékosok 70 százaléka miért csak „felfüggesztett" büntetést kapott? A Tápé-Bordány mérkőzést miért kell újrajátszatni, amikor bebizonyosodott, hogy ezen a találkozón nem történt bírói műhiba? Úgy gondolom, hogy a megyei játékvezetés „környékén" eddig történtek, különösen azok számára, akiknek alkalmuk volt a megyei labdarúgás ügyeit közelebbről megismerni, több mint elgondolkoztatóak. Ha így mennek továbbra is a dolgok, lehet, hogy ezt az öt év eltiltást a végén talán még le is kell ülnöm... 9 Ön nem hibázott semmiben sem? - Ezt soha nem állítottam, de egyet mondhatok: mindenkor a Csongrád megyei játékvezetők érdekeit képviseltem, nem néhány sanda szándékú emberét. Teszem ezt addig, amíg ez a közösség bízik bennem és amíg szolgálom a becsületes játékot, a labdarúgás felemelkedését. Hiszek a tiszta sport mindannyiunkat nemesítő, jobbító erejében. Ezért váratlan, de legalább ugyanannyira elfogadhatatlan a CSLSZ elnökségének döntése, ami ellen fellebbezéssel kívánok élni. 9 Végül egy utolsó kérdés: megtartják-e mindezek ellenére a játékvezetők Ön által szervezett, idénynyitó bálját? - A JB elnöksége döntésének megfelelően a bált szombaton este megtartjuk, s bfzom benne, hogy aki eljön, az jól is fog szórakozni... P. Sándor József Egy kicsit hosszúra nyúlt - belegabalyodtunk egy IFOR konvojba - de zavartalan utazás után kedden délben érkezett a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata City Kupa mérkőzéseinek újabb állomására, a horvátországi Sisakba. A vendéglátók nemigen ostromolták programokkal a szegedieket, így aztán az esti edzésig mindenki kiélhette felfedező képességét az ötvenezres, a Kupa és a Száva folyó közé épült település megismerésében. Közben egy újságíró kolléga kifaggatta Skaliczki László edzőt a játékosokról és a csapat eredményeiről. Én pedig információkat kaptam a 12 csapatos horvát első osztály tavalyi bronzérmeséről. Többek között megtudtam, hogy a dobogón végzett együttes időközben széthullott, az edzővel az élen nyolcan távoztak. Ez pedig mély nyomot hagyott a mostani szereplésükön, hiszen félidőben bebiztosították maguknak a sereghajtó helyet. Ám mégis optimista Dragicsevics Ivica, az új szakmai irányító, mert fiatal együttesében - négy ifiválogatott van - a jövő csapatát látja. A mérkőzés helyszínén • Süli József jelenti Sisakból • Kézilabda City Kupa a négy közé jutásért A visszavágó csak formalitás lesz tartott kedd esti edzésen pedig az derült ki, hogy Dobozi Iván nagyon szabadosan fordította a csarnok méretére vonatkozó adatokat, mert nem tízezren, hanem a legjobb esetben is 2500-an férnek be. Ami pedig a Pick Szeged együttesét illeti, a játékosok nyugodtan készültek az összecsapásra azzal a tudattal, hogy a papírforma szerint nem lehet gondjuk a továbbjutást illetően. Skaliczki edző ennek ellenére többször is felhívta játékosai figyelmét arra, hogy nem szabad lebecsülni a Sisak gárdáját, hiszen a fiatalok lelkesedése és lendülete meglepetésre képes. A három busznyi szegedi szurkolótábor már egy órával a találkozó előtt elfoglalta helyét és próbálgatta hangerejét. Ennek ellenére a találkozó első öt percében szinte meghűlt a vér az ereinkben, hiszen ahány hazai támadás futott a pályán, annyi horvát gólt jegyezhettünk fel. Aztán Borsodi két, majd Oszlánczi egy góljával az első tíz perc 3-3-as döntetlennel záiult. Nem sokkal később Avar révén megszerezte a vezetést a vendégcsapat, majd Oszlánczi még rátett egyet. A hazaiak erejéből a 18. percre az egyenlítésre futotta, de ami aztán következett, az minden szegedi szívnek a boldogságot jelentette. Oszlánczi hétméteres gólja vezette be a félidő fináléját, majd a mezőny egyik legjobbja, Borsodi - a másik Fekete kapus volt lőtt a kapuba. Őt Bartók követte, s ezzel már a 27. percben kialakult az első félidő 9-6-os eredménye. A második játékrészt repülőrajttal kezdték Borsodiék, a hazaiak csak válaszolgatni tudtak a szegedi gólokra, így percről percre egyre biztosabbá vált a Tisza-partiak győzelme. A két török játékvezető mindent elkövetett, hogy a Pick Szeged ne mérjen megalázó vereséget a hazaiakra. Az 50. percben például Fekete Robi kifogásolni merte, hogy a beugró játékos veszélyeztette testi épségét, majd amikor nem hagyta abba a szegedi portás a méltatlankodást, piros lappal végleg kiállították. A helyére lépő Dobos J. azonban ott folytatta, ahol válogatott csapattársa abbahagyta, s így az 55. perctől kezdve szinte már csak szegedi gólokat jegyezhettünk fel. RK Sisak-Pick Szeged 20-27 (6-9). Sisak, 2200 néző. Vezette: Onut, Izgören (törökök). Pick Szeged: FEKETE R. - DH. OSZLÁNCZI 5 (1), Brajdics, BARTÓK 4, Mezei 1, BORSODI 6, Avar 2. Csere: Dobos J. (kapus), GRŐBER 1, DOBOS L. 5, Fekete L. 3 (3), Csavar. Edző: Skaliczki László. Kiállítások: 8, ill. 10 perc., Hétméteresek: 2/2, ill. 4/4. -S^ege, EMESJGÉ NISSAN Stepp-aerobik Szegeden Világszerte hódít a stepp-aerobik. Ha valaki figyelemmel kíséri a televízióban a Eurosport adását, az már régóta láthatja, milyen nagy népszerűségnek örvend ez a Magyarországon még gyerekcipőben járó remek időtöltés, amely pompás fogyasztó, zsírégető tevékenység. A sorból nem maradhat ki Szeged városa sem, február 5-tól a Mars téren található Élelmiszeri Főiskola tornatermében beindul a nagyüzem, minden hét első négy napján este 7 és 8 óra között tartanak foglalkozásokat. A helyszínen lehet érdeklődni Csejtei Andreánál, aki mindenkit szeretettel vár. Báloznak a futballbirék Szombaton este hét órakor az újszegedi Talent Center éttermében gyülekeznek megyénk labdarúgó játékvezetői, hogy a hamarosan induló bajnokság előn, úgy „istenigazáből" ők is kikapcsolódjanak egy bál erejéig. A szervezők kérik a síp mestereit, hogy a tőlük megszokott pontossággal jelenjenek meg. TáncsporHoborzé A Papíron SC Szeged Versenytáncklubja vátja azokat a kezdőket, haladókat és idősebbeket (házaspárok is jelentkezhetnek), akiket érdekel a társastánc. A foglalkozásokon megismerhetik a standard (tangó angol és bécsi keringő, slow-fox, quick-step) és latinamerikai (samba, cha-cha-cha, rumba, passodobl, jive) táncok alapjait, megtanulhatják a divattáncokat. Akik tehetséget éreznek magukban a táncsporthoz, a továbbiakban a klub versenytáncosaiként folytathatják. Jelentkezni január 20-án (szombat) 17, és január 21-én (vasárnap) 18 órától lehet az újszegedi Sportcsarnok földszinti edzőtermében. Bővebb felvilágosítás a helyszínen. I MJ •TjtBmU Hulmann ismét a csapat egyik legjobbja volt. (Nagy László felvétele) Röplabda MK „Fél gőzzel" a négy között Medikémia Szeged-Dunaferr SE 3:0 júsági válogatott Péterfy is bemutatkozhatott. III. játszma (20 perc). Az első pontot a vendégek szerezték, ám a továbbiakban újfent Szabóék vitték a prímet, mégpedig oly mértékben, hogy csupán 4 pontot engedélyeztek ellenfelüknek. A szegediek a döcögős kezdés után istenigazából belelendültek, s egy percig sem volt vitás, hogy nullra nyerik a mérkőzést. Nyári Sándor: - Fél gőzzel is sikerült a legjobb négy közé jutnunk, ami megnyugtató az elkövetkezendőkre . A mérkőzés jegyzőkönyve. Medikémia Szeged-Dunaferr SE 3:0 (6, 6. 4). Férfimérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok, 700 néző. Vezette: Horváth, Pelikán. Medikémia: SCHILDKRAUT, Belik, MELNICSUK, Szabó K., Torma, HULMANN. Csere: Péterfy, Takács, Petheő, Úrfi, Somodi. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Dunaferr SE: Hvorosztyanov, GUBIK, Kiss, Szabó G., FORGÓ, Gerencsér. Csere: Varga A., Koperdák, Varga Z. , Edző: Kelemen István. Györki Befejeződtek a küzdelmek az NB II. Tóth László déli csoportjában. Az utolsó fordulóban a Makói SVSE „hazai pályán" fogadta a jó erőkből álló kecskemétieket, és nagyszerű játékkal a csoport legnagyobb különbségű győzelmét érte el. A találkozó minden partijában nagy küzdelem folyt és a játszmák többsége a é. órában dőlt csak el. Érdekesség, hogy a kecskemétiek a kétszámjegyű vereséget egy teljesen elvesztett partiból kölcsönös időzavarban talált ponttal úszták meg. A Makói SVSE versenyzői közül győztek: Papp Zoltán Csaba, Nagy János, Papp László, Restás Péter, Linczer János, Diamant Tibor, Kovács Arthur, Balázs Tibor és Kovács Zsolt. Döntetlent ját• Sakk NB II. Csúcsformában a Makói SVSE szőtt: Farkas Tibor. A mérkőzést a Jacksson Bt., a Carló óraszalon és Juhász János vállalkozó támogatta. A 7. forduló további eredményei: Hódmezővásárhely-Szegedi Portál SE 4,5:7,5, Budalakk Titán Szeged-Baja 6:6, Orosháza Kiskunhalas 5:7. A bajnokságban egyedül az MSVSE maradt veretlen. A déli csoport végeredménye: 1. Makói SVSE 52 pont, 2. Budalakk Titán 47,5, 3. Portál SE 46,5, Hódmezővásárhely 41, 5. Baja 40, 6. Kiskunhalas 38, 7. Orosháza 35,5, 8. Kecskeméti Széchenyi 33,5. Örvendetes, hogy megyénk mind a négy csapata „a felső házban" folytatja tovább a küzdelmet az északi csoport első négy helyezettjével az NB I B-be jutásért. Mindkét csoport továbbjutó csapata magával viszi az egymás elleni eredményeket. így az összesített tabella alapján, március 10én a nyolc csapat a következő sorrendben kezd: 1. Dunaharaszti 22,5 pont, 2. Makói SVSE 21,5, 3. Budalakk Titán Szeged 20,5, 4. Portál SE 17,5, 6. Újszász 17, 6. Karcag 16,5, 7. Szolnok 16, 8. Hódmezővásárhely 10,5. A Balástyai Alkotmány Tsz HE január 21-én (vasárnap) 9.30 órakor az Orhidea Hotelben tartja közgyűlését. • A Zsigmondi Vilmos Olajbányász szakosztálya január 21-én reggel 8 órakor az algyői horgásztanyán rendezi évi közgyűlését. Horgászhírek A Szegedi Hermán Ottó HE börzenapjai január 23. és 30. Az egyesület irodájában (Szentháromság u. 63.) tartandó összejövetelen az érdeklődők 16.30 és 18.30 között csereberélhetnek ötleteket, élményeket és készségeket. A Hermán Ottó HE irodájában már vásárolhatók az új engedélyek. Az egyesület vezetése az idén is értékes tárgyjutalmakat sorsol ki azok között, akik (a halasftást segítendő) március elsejéig kiváltják a területi engedélyt. Totómonológ A Magyar Kupa legjobb négy közé jutásának visszavágóját játszották tegnap a medikémiások. Ellenfelük az a dunaújvárosi csapat volt, melyet az első meccsen otthonában 3:2-re vertek. A mostani találkozó esélyesei - az ottani küzdelmes összecsapás ellenére - egyértelműen a szegediek voltak. I. játszma (21 perc). A kezdet ezúttal sem ígért „könnyű álmot", a vendégek feltűnően nagy akarással igyekeztek féket rakni ellenfelük lendületére (0:1, 1:2, 3:3, 5:6). Olykor hatalmas adok-kapok csata alakult ki, egy-egy pontért ádáz harcot vívtak a felek. Szerencsére Melnicsuk a mezőnyben és a hálónál is átlagon felülit nyújtott, így aztán a játszma közepétől sikerült „meglépnie" a Medikémiának. II. játszma (20 perc). A folytatásban sem hagyott alább a vendéglátók lendülete (4:1), mígnem egy-két hosszúra sikerült szegedi ütés következtében egyenlítettek a dunaújvárosiak (4:4). Örömük azonban nem tarthatott sokáig, mert Schildkrauték villogásai vakítóan hatoltak a kohászokra. Olyannyira, hogy a szegediek üdvöskéje, a játékmester-igérel, a 17 éves ifISKOLAK SPORTBOLTJA Amiért minket érdemes választani: A JÉGPÁLYÁN - kölcsönözhet korcsolyát - cleztcthet, szervizeltethet. 9 Boltunkban korcsolyák, óvodai és iskolai sportszerek nagy választékban. Madách u. 1/B. Telefon: 329-158. Széchenyi tér 17. IWÍIWjJ/JJ] WIESTEL Rádiótelefon Kft. SZECOLOR KFT. TAXI 488-488 Hegyi József a Széchenyi téri és a Mars téri totózókban már több mint öt esztendeje veszi át a szelvényeket, fizeti a nyereményeket. Egyszóval „testközelben" van a szerencsével, amit ő maga is hetente „kísért" totó-és lottószelvényekkel. Fiatal korában Hódmezővásárhelyen és Szegeden védett, majd az aktív labdarúgástól elbúcsúzva a CSLSZ Utánpótlás Bizottságában tevékenykedett. Egy nyolctagú totókollektfvában vesz részt, hetenként töltik ki a szelvényeket inkább kisebb, mint nagyobb szerencsével. Amióta a Szerencsejáték Rt.nél dolgozik, fizetett már ki 13+1-es nyereményt is. - Szerintem az elmúlt héttől eltérően, most lesz egykét meglepetés a totószelvényen - hangoztatta, amikor arra kértük, hogy tippeljen a 3. heti szelvényen szereplő mérkőzésekre. - Elsősorban a Cagliari-Udinese és a Chievo-Lucchese találkozókon várok vendéggyőzelmet. A többi összecsapáson viszont szerintem sok lesz a döntetlen. Talán az sem tűnik utópiának, hogy Cremonéban veszíthet a Juventus, Vicenzában pedig az Internazionale... íme tippjeim a 3. heti szelvényen szereplő találkozókra: Hegyi József (Fotó: Gyenes Kálmán) 1. Cagliari (13.)-Udinese (7.) X 2 2. Cremonese (18,)-Juventu.s 4.) 1 X 3. Milán (l.)-Padova (17.) 1 4. Napoli (10.>-Bari (15.) 1 X 5. Parma (3.}-Atalanta (12.) 1 6. Roma (6.)-Sampdoria (11.) 1X2 7. Torino (14,)-Fiorentina (2.) 12 8. Vicenza (9.)-Internazionale (8.) 1 X 9. Avellino (19,)-Venezia (11.) X 10. Brescia (13.)-Pescara (1.) 1 ll.Chievo (I8.)-Lucchese (17.) 1 2 12. Foggia (16.)-Perugia (10.) 1 13. Genoa (3.)-Verona (7.) IX +1 mérkőzés: 14. Palermo (5.)-Reggiana (8.) X