Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-15 / 12. szám
HÉTFŐ, 1996. JAN. 15. PANORÁMA 11 A hatalom megtartása Válogatott szemrehányásokat olvasok, melyeket az egyik Csongrád megyei város volt MDF-es képviselője a városi MDFszervezet elnökének ír, nyílt levélben említve mindazt, ami normális esetben egy zártkörű taggyűlés résztvevőire tartozik. A volt képviselő megemlíti, hogy kérésével ellentétben pártja az önkormányzati választások idején nem azt a polgármesterjelöltet támogatta, akit ő javasolt; az addigi polgármestert. Érdekes, hogy ugyan nem olyan régóta dolgozom ebben a városban, azt azonban már tudom, hogy ez az MDF-es képviselő ezzel az egykori polgármesterrel, míg mindketten hivatalban voltak, ugyanilyen, hűvös hangulatú nyílt levelekben tárgyalt. Ezért egy picit kínos, hogy azóta folyamatosan békülnek. Az egyszerűen gondolkodó, általánosításokra hajlamos emberben, aki nyomon követte az ilyen levelek hangvételének és címzettjeinek változását, az a gondolat ötlik föl, hogy a magyar politikusok még legádázabb ellenségükkel is hajlandók kibékülni, ha úgy látják, hogy ellenségük némi viszontsegítség ellenében - segítheti őket a hatalom megtartásában. Persze, lehet, hogy az általánosítás erre az esetre nem alkalmazható. Meglehet, én is csak azért általánosítok, mert e levél elolvasása közben eszembe jutott Walesa, a volt lengyel elnök, aki választási kudarca után visszament villanyszerelőnek a gdanski hajógyárba. Vajon miért nem hallottam még egyetlen leköszönt magyar politikusról sem, aki, felismerve, hogy nincs rá szükség, ott folytatná életét, ahol a politizálás előtt abbahagyta. Nem hallok ilyenekről, csak a sok, rosszindulatú pletykáról, melyek arról szólnak, hogy „ez is jól megszedte magát, míg hatalmon volt, és most jó dolga van." Sok magyar politikus persze úgy gondolja, ez csak egy ügyes fogás Walesától, e tettének hatását kihasználva akar visszakerülni a hatalomba. De vajon a magyar politikusokat miért nem viszi rá a lélek arra, hogy éljenek ezzel a fogással? Bakos András • Vajdasági elképzelések Kasza: Megbüntették a magyarokat A politikus, aki azután nyilatkozott, hogy ismertette a párt autonómiával kapcsolatos elképzeléseit, hangsúlyozta: arról sem mondhatunk le, hogy a vajdasági magyarság maga válaszza meg vezetőit, s alakítsa ki vezetési, politikai struktúráit. „Ha ezekben a kérdésekben engedményeket tennénk, akkor saját magunkat hazudtolnánk meg, s saját jogainkat taposnánk sárba" - mondta Kasza József. A VMSZ elnöke azt is elmondta, hogy vannak olyan kérdések is, amelyekben a szervezet hajlandó a kompromisszumos megoldás elfogadására. „Egy biztos: mi nem akarunk olyan funkciókat kisajátítani, amelyek meghatározzák az államiságot, de részarányunknak megfelelően részt kívánunk venni ezen struktúrák működésében. Nem lehet a magyar polgár kirekesztett" - hangsúlyozta a VMSZ első embere. Vannak olyan minimális követelések, amelyekről nem mondhatunk le. Nem állhatunk el a magyar nyelvű iskolahálózat kialakításától, a nyelvhasználat biztosftásától, a tájékoztatás intézményeinek megszervezésétől, vagy művelődési életünk biztosításától mondta az MTI-nek adott topolyai nyilatkozatában Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. A katonai behívók elől külföldre - jelentős részt Magyarországra - menekült fiatalokat érintő amnesztiatörvény ügyében Kasza kifejtette: a hatalmon lévő szocialisták hivatalosan hallgatnak, de már a párton belül is vannak elmozdulások az egy vagy több évvel ezelőtti állásponthoz képest. „Túlsúlyba kerülnek azok az emberek, akik a polgárosodást követelik, s biztos vagyok abban, hogy az új szelek az amnesztiatörvény elfogadásához vezetnek" mondta a VMSZ elnöke, majd emlékeztetett arra. hogy Jugoszláviát nemcsak magyar fiatalok hagyták el, hanem tömegesen távoztak a behívót megtagadó szerbek is. „Ennek az országnak szüksége van ezekre az emberekre, hiszen egy olyan potenciál vándorolt ki, amelynek hiánya akadályozza a változásokat, a fejlődést" - tette hozzá. Kasza sajnálatosnak nevezte, hogy Koszovó és a Vajdaság ügyében párhuzamot vontak a nyolcvanas években, s mindazokért a cselekedetekért, amelyekért az albánokat elítélték, a magyarokat büntették meg. „Nem azonosak a problémák, nem azonos az irányvételünk sem. Mi sohasem akartunk kiválni ebből az országból, mi csak saját jogaink tiszteletben tartását követeltük. Mégis büntetést kaptunk: ezért zárták be iskoláinkat, ezért változott meg a tanterv, ezért történt sok minden ebben az országban" - mondta a VMSZ-elnök. (MTI) A Vatikánban pénteken és szombaton tárgyalt az orosz ortodox egyház magas szintű küldöttsége Kirill, Szmolenszk és Kalinyingrád metropolitája vezetésével. Az ortodox küldöttséget pénteken hosszú, rendkívül szívélyes légkörű magánkihallgatáson fogadta II. János Pál pápa, aki szűk körben elfogyasztott ebédre is meghívta a vendégeket. A tárgyalásokról - melyeken a vatikáni felet Edward Iris Cassidy ausztrál bíboros, a keresztényi egység pápai titkárságának elnöke vezette - az első hivatalos vatikáni közlemények azt hangsúlyozták: „A fő cél mindazoknak a kérdéseknek a megvizsgálása volt, amelyek elősegíthetik és elmélyíthetik a katolikus és az ortodox egyház közötti kapcsolatokat mind az egyházi vezetés szintjén, mind pedig a FAK országaiban élő katolikusok és ortodoxok békés együttélésének, együttműködésének szintjén". A Vatikán a megindult párbeszéd rendszerességét kívánta kiemelni azzal, hogy a mostani tárgyalásokat az egy évvel korábban Moszkvában tartott - jóval alacsonyabb szintű találkozó folytatásaként említette. Az ezer évvel ezelőtti első nagy egyházszakadás, a nyugati - római - és a keleti bizánci - kereszténység elkülönülése óta mindössze néhány éve kezdődött meg a tényleges „olvadás" a két egyház között. I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökume• II. János Pál és II. Alekszij talán találkozik Pannonhalmán - félúton A pápa (is) a békéért imádkozik A Vatikánhoz közel álló jól tájékozott források szerint erősödik annak lehetősége, hogy június 20. környékén a pannonhalmi bencés apátságban létrejön II. János Pál pápa és II. Alekszij moszkvai pátriárka történelmi találkozója. nikus pátriárka már találkozott a katolikus egyházfővel, de a Vatikánnal való megbékéléssel szemben II. Alekszij, a több mint 60 millió hívőt irányító moszkvai pátriárka súlyos fenntartásokkal él. Ezért is hatott szenzációnak, amikor tavaly februárban Göncz Árpád köztársasági elnök a pápánál tett látogatása után kijelentette, hogy Magyarországon, a pannonhalmi bencés apátság alapításának milleneumi ünnepségei alkalmából találkozni fog a két egyházfő. A vatikáni információk sokkal lassabban szivárogtak ki, és a megfogalmazások is sokkal óvatosabbak voltak. Kezdetben azt tartalmazták, hogy egyetértés van Róma és Moszkva között; az esetleges találkozót a pápa egyik külföldi útján „félúton" tartsák meg. Á szóba jöhető pápai utazásként később II. János Pál tervbe vett berlini látogatását említették, melynek részeként a pápa néhány Duna menti települést is felkeres. Ekkor még szó volt egy ausztriai látogatás lehetőségéről, de az osztrák katolikus egyházban támadt feszültségek miatt az út egyelőre lekerült a napirendről. A közelmúltban a Yatikán már hivatalosan is bejelentette, hogy II. János Pál június második felében Magyarországra - Győrbe és Pannonhalmára - látogat. Paskai László bíboros, Magyarország prímása tavaly novemberben II. János Pál pápánál tett látogatását követően úgy nyilatkozott, hogy személy szerint bízik a pannonhalmi találkozó létrejöttében. (MTI) Luzsica díszpolgár lett Vasárnap Érsekújvár díszpolgárává avatták a város szülöttjét, a Budapesten élő Munkácsy-díjas festőművészt, Luzsica Lajost. Csanda Endre polgármester az ünnepségen további hét személyt tüntetett ki Pro Urbe díjjal, köztük In memóriám Thain János muzeológust, akinek díját a ugyancsak Érsekújvárról elszármazott Thain-unoka, Thirring Viola, a budapesti Thália Színház művésznője vette át. (MTI) Dél-Korea ifjúsága a szerelmet nem bízza a véletlenre. Aki partnert keres, gyakran barátait, rokonságát hívja segítségül, vagy éppen egy hivatásos házasságközvetítő-nőhöz fordul. Utóbbiak igazán nem panaszkodhatnak, van, amelyikük évi 70 millió vont (körülbelül 12,5 millió forintot) is megkeres. Mivel az összehozott partnerek csak ritkán elégedettek egymással, a kísérletek mindaddig ismétlődnek, amíg siker nem koronázza azokat. Dél-Koreában csak tudják A szerelem majd magától" megjön n A konzervatív beállítottságú koreaiaknak a nyugati felfogással ellentétben messze fontosabb a romantikus szerelemnél a partner származása, vagyona és társadalmi helyzete. A házastársnak ranghoz illőnek kell lennie. A végső szót, akárcsak régen, most is a szülők mondják ki, és aki ez ellen fellázad, az kockáztatja a kenyértörést a családjával. Az itteni közfelfogás szerint egy stabil párkapcsolat alapja a kölcsönös tisztelet, a szerelem idővel majd magától megjön. Tudósok szerint az első lépés a bőrrák okozta halál elkerüléséhez vezető úton az önvizsgálat. Ha ugyanis a melanomának is nevezett betegséget idejekorán felfedezik, az gyakran gyógyítható, ellenkező esetben viszont könnyen rosszindulatúvá is válhat. Olyannyira, hogy évente körülbelül 7 ezer 200 ember hal meg ebben a betegségben csak az Egyesült Államokban - írta a Reuter brit hírügynökség. Az önvizsgálat fontosságát bizonyítja az a tanulmány is, amelyben tudósok Önvizsgálattól a bőrrák ellen 650 melanomában szenvedő beteget vizsgáltak párhuzamosan 549 találomra kiválogatott emberrel. Mind a két csoportnál olyan rizikófaktorokat vizsgáltak, mint az anyajegyek, korábbi betegségek, haj- és bőrszín. Részletekbe menően kikérdezték őket arról is, szokták-e vizsgálgatni saját bőrüket, s ha igen, ezt kozmetikai vagy egészségügyi szempontból teszik-e. Az összegyűjtött adatok alapján a kutatók kimutatták, hogy azoknál az embereknél, akik rendszeresen vizsgálják bőrüket, máris 34 százalékkal csökken a melanoma kialakulásának veszélye. Ennek ellenére a tudósok elismerik, hogy még tovább tanulmányok szükségesek ahhoz, hogy nagyobb biztonsággal magyarázhassák a most elért legfontosabb eredményt, nevezetesen az önvizsgálatnak a megelőzésben játszott igen jelentős szerepét. Nemcsak ehhez szükségesek még további tanulmányok - állítják -, hanem ahhoz is, hogy a megfelelő közegészségügyi stratégia keretében kidolgozzanak egy megbízható önvizsgálati módszert. Ez fontos lenne abból a szempontból is, hogy az emberek fel tudják ismerni a valódi veszélyre utaló jeleket, s ezáltal elkerülhetnék a fölösleges vizsgálatot ártalmatlan anyajegyek esetében. (MTI) • Elizabeth, avagy könyv a brit királyi párról A kegyvesztett udvarhölgy öngyilkossága A szenzációval egy könyv szolgál, amely „Elizabeth" címmel gyakoraltilag a brit uralkodó és férje, Fülöp edinburgh-i herceg házasságának hivatalos krónikája. Hivatalos annyiban, hogy a szerző, Sarah Bradford történész hírek szerint „minden lehetséges segítséget" megkapott a kötet összeállításához az udvartól, amely nyilvánvalóan az előremenekülés taktikáját választotta, attól tartván, hogy a könyv valamilyen formában mindenképpen megjelenik. Á történetből így is meglehetősen viharos uralkodói házasság képe tűnik elő, s Fülöp töretlen házastársi hűsége kapcsán is jókora kérLedőlt az utolsó korlát, elenyészett az utolsó tabu is: a brit uralkodói család másod-, illetve harmadvonalának hosszú évek óta tartó, kíméletlen „sajtóüldöztetése" után immár az eddig íratlan és ki nem mondott, de valós immunitást élvező Erzsébet királynő intim családi titkai is a lapok első oldalaira kerültek. dőjelek merülnek fel. A palotabeli mindennapok is inkább hasonlítanak egy teljesen átlagos család életéhez, semmint azokhoz a tündérmesékhez, amelyekkel a külvilág hajlamos azonosítani az uralkodói létformát: Bradford könyve szerint nem szokatlan jelenség Erzsébet és Fülöp hangos szóváltása, amelyek során meglehetősen vaskos kifejezések is el-elhangzanak mindkét részről. A herceg hűségével kapcsolatos mendemondák egyébként nem gyakorolnak közvetlen hatást a királyi házasságra, legalábbis a felszínen nem. A könyv szerint amelyből előzetesen a The Times szombati melléklete kezdett részleteket közölni Erzsébet úgy döntött, hogy nem kíván tudni ezekről az afférokról, olyannyira, hogy egyik udvarhölgyét, aki megpróbálta figyelmeztetni férje ügyeire, azonnal menesztette a palotából. A kegyvesztett udvarhölgy, akit előzőleg személyes barátság is fűzött a királynőhöz, néhány évvel később öngyilkosságot követett el. A brit királyi család magánéletének kiteregetése ezzel eljutott a legmagasabb szintre. A Buckingham-palota titkai mindig is a sajtó találgatásainak középpontjában álltak, de az igazán kíméletlen „szennyesturkálás" Károly trónörökös és neje, Diana hercegnő házasságának zajos összeomlásával kezdődött. A folyamat abban a példátlan interjúban csúcsosodott ki, amelyben Diana néhány hete a BBC tévé 25 milliós nyilvánossága előtt, könnyes suttogással nevezte első számú ellenségének a walesi herceget, akinek uralkodói alkalmasságát is megkérdőjelezte. (MTI) Guinitess-rekordok könyve 1996 Tudja-e valaki véletlenül, hogy ki tartja a gumicsizma hajítás világrekordját? Vagy hogy mely nemzetbeli amazon tudta legmesszebbre dobni a sodrófát? Esetleg tippelne-e arra, hogy hol készül a legtöbb a játékfilm? Persze, ha ez utóbbi esetben fogadást kötne, akkor érdemes fellapozni a Guinness rekordok könyvének kiadását, így véletlenül sem mond Hollywoodot - hanem Indiát, merthogy ez az óriásország gyártja a világon a legtöbb játékfilmet. A Guinness idén negyvenedik születésnapját ünnepli, szerte világon, hiszen jelenleg már 35 nyelven forgathatják a furcsaságok, különlegességek, természeti és tudományos legek gyűjteményét. Az egységes angol kötetet minden országban nemzeti szerkesztőségek egészítik ki, így a magyar változatban sem csupán a hazai illetőségű világcsúcsok olvashatók, hanem a fontosabb rekordok magyar megfelelői is. Persze azért a legfrissebb kiadást lapozgatva sincs szégyenkezni valónk, hiszen a világon leghoszabb ideig magyar ember volt országgyűlési képviselő - Madarász József megszakításokkal 1832 és 1915 között, összesen 83 évig működött törvényhozóként -, Harasztosi László személyében magyar személy tartja a parafenomének világcsúcsát - két, összesen 51,1 kilogramm súlyú fémkorongot helyezett el és rögzített bionergiájával 30 másodpercig partnere mellkasán -, és még túróscsuszában is legyőzhetetlenek vagyunk - az 1995-ös békéscsabai majálison 300 kg fodros tésztából, 120 kg túróból, 100 1 tejfölből és 70 kg szalonnából készült az étek. Guinness-rekordok könyve (Officina Nova) 260 oldal, 400 színes képpel illusztrálva Ez valóban a rémségek kicsiny boltja. Allan Hall a XX. század legelvetemültebb orvostudorainak történetét szerkesztette fényképekkel illusztrált könyvébe. A sorban megtalálhatjuk Jack Kevorkiant, azaz „Doktor Halált", akinek személye körül még mindig élénk vita folyik világszerte. Kevorkian névjegyén eutanatológusként hirdeti magát, s olyan készüléket fabrikált, mellyen a halálos betegek önként juthatnak át a túlvilágra. A többiek körül azonban nincs vita, egyértelmű a megdöbbenés. Dr. Kari BaAlán Hall: Új Frankensteinek bor a treblinkai koncentrációs tábor gyilkos orvosa volt, aki később az etióp császári udvarban tűnt fel, az afrikai uralkodó vendégszeretét és védelmét élvezve. Paul Vickers, az ismert angol orvos szerelmi kapcsolatba gabalyodva rák elleni gyógyszerrel tette halálos beteggé feleségét. Klaus Fuchs is doktor, ám ő atomtudós, s az angol és amerikai atomkutatási titkokat adta ki a Szovjetuniónak. Cecil Jacobsont a sajtó csak „sperminátornak" nevezte - genetikai klinikáján folytatott tevékenységével legalább 70 gyermek természetes apja lett. Orvosok, tudósok, ápolók, akik a modem kor eszközeivel érvényesítették gonoszságukat. Á kötet a huszadik század nyolc kegyetlen alakját mutatja be, feltár megdöbbentő bűneseteket, lefesti az okokat és a szándékokat. Különös, de igaz - Új Frankensteinek (Pesti Szalon Könwkiadó), nagyalakú, 80 oldal SroUvien gumijttefyáj Szeged, Kossuth L. sgt. 1. ® 312-457