Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-15 / 12. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1996. JAN. 15. • Lezsálc-Für-párharcra van kilátás tavasszal • Csurka a nemzeti radikalizmusban hisz Pártos beszélyek Lezsák, az elnökjelölt Az önkormányzati SZDSZ-frakció mérlege: Mene tekel ufarsin Kedvenc reggeli lapommal (a Délma­gyarországgal) sokáig meglehetősen egy­oldalú viszonyban voltam, tudniillik csak olvastam. Az utóbbi időben kezdtem el né­ha írni is, amit - remélem - azért fog ne­kem megbocsátani a Jóisten, mert sohasem a magam jószántából tettem. Akkor érzek íráskényszert, ha megszólítanak, egyébként a velem született természetes lustaságom megóvja újságolvasó polgártársaimat at­tól, hogy gondolataim közreadásával zak­lassam őket. Szóval olvasom az újságban, hogy „ Tű­hegyi József frakcióvezető és Nagy Sándor képviselő értékelte a közgyűlés tavalyi ténykedését". Erről rögtön eszembe jutott az a hiteles történelmi anekdota, mely sze­rint egy fűzfapoéta felkereste a franciák ki­rályát azzal, hogy elkészttette a nemrég el­hunyt Moliere sírfeliratát. A király csengő aranyak helyett a következő bonmot-val fi­zette ki az ambiciózus epitáfium-fabriká­tort: „Istennek tetszőbb cselekedet lenne, ha szegény Moliere írta volna meg a ke­gyelmed sírfeliratát". Nos én is szíveseb­ben hallgatnám meg, hogy miként értékeli a közgyűlés Tűhegyi József frakcióvezető és Nagy Sándor képviselő tavalyi tényke­dését. No de az élet ilyen igazságtalan, mindig a nagyobb hatalom joga a minősí­tések kiosztása. A kiosztásról jut eszembe, ezúton köszö­nöm meg Tűhegyi úrnak, hogy sajtótájé­koztatóján szerény személyemmel is foglal­kozott, juttatván nekem egy csöppnyi hal­hatatlanságot a sajtó hatalma által. Sze­rény ember vagyok, ezért ennyivel is be­érem. Azt meg végképp nem fogadhatom el, hogy kinevezett - igaz, hogy utólag - a polgármester választási kampányfőnökévé. Maradjunk a tényéknél, én csupán egyik tagja voltam a polgármester kampánycsa­patának. A helyi SZDSZ frakció egyébként sokai tesz annak érdekében, hogy engem mint választási kampányfőnököt a nagyközön­ség kegyeibe ajánljon. Nagy Sándor képvi­selő úr, amikor attól a ballépéstől szerette volna megóvni Szeged város közgyűlését, hogy engem a Szegedi Ipari Vásár- és Pi­acigazgatóság élére kinevezzen - mesélték nekem -, súlyos vétkeim között azt is fel­említette, hogy én voltam Rózsa Edit sze­gedi SZDSZ-es országgyűlési képviselő­asszony kampányfőnöke. Maradjunk to­vábbra is a tényéknél, nem voltam. Azon­ban, hogy végre valami olyat is írjak, amit nem kell tagadnom: ugyanaz a Nagy Sán­dor, akkor még mint az SZDSZ szegedi el­nöke, az önkormányzati választások előtt feltette nekem a következő kérdést: len­nék-e az SZDSZ polgármesterjelöltje Sze­geden. No de nem árulok el több titkot (azt sem, hogy mit válaszoltam), mára elég lesz ennyi is. Az azonban nem titok, de legalább igaz hogy a kft. élére nem a polgármester neve­zett ki gőzerővel, hanem kilenc pályázó kö­zül választott ki egy - a közgyűlés tagjai­ból álló - ad hoc bizottság, majd ezen bi­zottság ajánlása alapján nevezett ki a köz­gyűlés (minősített többséggel) először a korábbi intézmény igazgatójává, majd há­rom hónap múlva a helyébe tépő kft. ügy­vezetőjévé. Ez bizonyára nagy csapás, de hátha kibírja a város. Ha jobban belegon­dolok, azt is kibírta, hogy Tűhegyi József négy éven át alpolgármester volt, most meg - hála az MSZP töredékszavazatainak - listán újból bejutott a közgyűlésbe. Nem kell azonban nagyon megijedni, mert Nagy Sándorral együtt megígérte, hogy frakciójuk a jövőben is a konstruktív ellenzék szerepét szeretné betölteni. Azt már bizonyára csak én látom úgy, hogy a képviselő urak közgyűlési tevékenysége kö­rülbelül annyira konstruktív, mint a plasz­tikbomba, de én nem is vagyok komoly em­ber, tehát nem számít a véleményem. Ko­molyan kell viszont venni, hogy küzdeni fognak az összefonódások ellen, ezért aki még fonott kalácsot akar az életben enni, az most szaladjon a pékhez. Dr. Katona András Magyarország romló ál­lapota sürgetően igényli ere­deti nemzetpolitikai céljaink megvalósítását - hangoztatta több felszólaló is vasárnap Gödöllőn, az MDF helyi szervezetének kezdeménye­zésére létrejött tanácskozá­son, amelyen a demokrata fórum megújulásának lehe­tőségeit vitatták meg a részt­vevők. Az ülésen felszólalt Boross Péter, a tisztségéről korábban lemondott alelnök, és Lezsák Sándor alelnök is. Egyebek mellett kifejtették: a cselekvés nem halogatha­tó, megújulás nélkül a párt hanyatlása megállfthatatian­ná válhat. Hangsúlyozták: vissza kell hívni azokat, aki­ket a párt határozatlanságai és kudarcai távozásra kész­tettek, akiket korábban nem becsültek meg. Helyre kell állítani a kapcsolatokat a nemzeti értelmiség legjobb­jaival és a konzervatív, pol­gári sajtóval. Az MDF nép­párt kell, hogy legyen, nem pedig választási rétegpárt, hiszen ez szabja meg szövet­ségi politikáját is. Boross Péter azt javasolta, Lezsák Sándort jelöljék pártelnök­nek a rövidesen sorra kerü­lőországos gyűlésen. Lezsák Sándor bejelentette: elfogad­ja a jelölést; amennyiben el­lenlábasát, Für Lajost vá­lasztják újra pártelnökké, nem működik vele együtt, viszont a pártból nem lép ki. • Több mint 10 megyei, va­lamint 2 fővárosi MDF-szer­vezet képviselői gyűltek össze szombaton a Heves megyei Detken, a párt politi­kai tanácskozásán. A talál­kozó célja a felkészülés a párt márciusi országos gyű­lésére. Mint azt Pokorny Endre, az MDF Heves me­gyei elnöke, az országos vá­lasztmány tagja, a rendez­vény házigazdája a tanács­kozást megelőzően az MTI tudósítójának elmondta: vé­leménye szerint a párt Bo­ross Péter nevével fémjelzett szárnya egyre inkább radika­lizálódik és mára már köze­lebb kerüli a Torgyán József által gyakorolt szélsőjobbol­dali politizáláshoz, mint az MDF centrumához. Hangsú­lyozta: a párt jelenlévő poli­tikusai, - köztük Kónya Im­re, Kulin Ferenc, Szabad György, Zsigmond Attila és Mile Lajos - hasonlóan gon­dolkodnak, vagyis az MDF szövetségi politikája tekinte­tében az eredeti polgári szö­vetséget támogatják. • A belpolitikai élet gyöke­res változására, esetleg va­donatúj pártformációk létre­jöttére számít idén Giczy György. A KDNP elnöke ezt a párt Országos Elnökségé­nek szombati ülését követő sajtótájékoztatón jelentelte ki. A párt ez évi tervei kö­zött kiemelkedő helyet fog­lal el programjuk szociális piacgazdasággal kapcsolatos részeinek népszerűsítése. A millecentenáriumi ünnepsé­gek keretében közös kong- _ resszusra akarják összehívni a Kárpát-medence magyar kereszténydemokratáit. Az Országos Elnökség foglalko­zott az autópálya-díjjal is: javasolják, hogy azt - a sváj­ci és a cseh példa mintájára - bérletes tikét formájában szedjék. Amennyiben a köz­lekedési tárca ez irányú tárgyalásai nem vezetnek eredményre, a keresztényde­mokraták aláírásgyűjtés kez­deményezését veszik fonto­lóra. • Megszégyenítő, ahogy az ország vezetői hanyatt-hom­lok rohantak Taszárra, hogy Bili Clintonnal találkozza­nak, aki elnökválasztási kampányának nyitányaként látogatta meg hadseregének még be sem vetett, máris győztes katonáit - mondta Csurka István a MIÉP orszá­gos nagygyűlés-sorozatának Pécsett tartott szombati meg­nyitóján. A pártelnök hang­súlyozta: a MIÉP nem ellen­zi hazánk NATO-hoz való csatlakozását, s elképzelhe­tőnek tartja, hogy az ország nem maradhat ki a boszniai béketeremtésből, de súlyos politikai hiba, hogy e fel­adatra anélkül vállalkozott az ország, hogy biztosítékot kértünk volna a déli határa­inkon túl élő magyarok jo­gainak érvényesítésére. Az ellenzék tehetetlenségét, gyengeségét mutatja, hogy nem tudta kihasználni az al­kalmat a hatalmon lévők po­litikai tekintélyének megté­pázására a kérdés újra tárgy­alásának kikényszerítésével - mondta Csufka István. Csak a nemzeti radikaliz­mus mentheti meg az orszá­got - hangsúlyozta a MIÉP elnöke -, s ehhez a polgári engedetlenséget is beleértve minden eszköz megengedett, mely nem önveszélyes. Úgy vélte, hogy a hatalom min­den törekvése, még a hon­foglalás millecentenáriumi évfordulójának tudatos elsi­lányítása is arra szolgál, hogy idegenek kezére játsszák át a magyar életet. A népet a betelepülők öntu­datlan, félművelt kiszolgáló­ivá tegyék. A MIÉP hamaro­san megalkotja nemzeti programját, melynek alapján bárkivel kész együttműköd­ni, aki a mostani hatalom le­váltására szövetkezik velük, de nem hajlandó az ország végveszélyében arról egyez­kedni, miként osztozzanak a választási listák biztos man­dátumokat jelentő helyein. Pécsett a harmadik legné­pesebb taglétszámú párt im­már a MIÉP - jelentette be Vörös György, a párt helyi szóvivője. Ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész, a MIÉP országos elnökségé­nek tagja sátáninak nevezte a mostani kormányt, mely kizsigereli az országot, olya­noknak ad hatalmat, akik so­sem tartoztak a nemzethez, és azt szeretné, ha a magyar nép önként feladná önren­delkezési jogát. Tudatos nemzetirtó politikának mi­nősítette az anyasági jogok megnyirbálását olyan idő­ben, amikor statisztikailag bizonyított, hogy visszafor­díthatatlanná vált a népesség fogyása. (MTI) A napokban nyilvános­ságra került adatok szerint Magyarországon öregszik az autópark életkora. Méghozzá a személygépkocsik átlag­életkora 14,44 évről 19,93 évre, és például az autóbu­szoké 9,59 évről 19,29 évre emelkedett. Ez ugyebár azt jelenti, hogy nem az öreg, hanem a fiatalabb járműve­Balesetek H. Stephan 29 éves oszt­rák állampolgár Nagycenken ütközött össze személygép­kocsijával F. Imre 33 éves kónyi lakos járműszerelvé­nyével. Az osztrák járműve­zető súlyosan, utasai közül ketten könnyebben megsé­rültek. D. Péter 39 éves oszt­rák állampolgár a helyszínen életét vesztette. Több mint hárommillió forintos az ket vonták ki a forgalomból - ésszerű!. Bár csoda tudja, hogy nálunk milyen ütemű­ek a változások, elvégre gyorsuló világban európá­zunk, és már elérhettük. anyagi kár. A balesetet a külföldi állampolgárságú férfi okozta, aki az egyirá­nyú úton a forgalommal szemben vezette járművét. G. Ferenc 31 éves tiszavas­vári lakos vontatóval elütötte Tiszavasváriban Lain Lester Taylor 32 éves Budapesten élő, amerikai állampolgárt, aki menet közben akart fel­szállni a járműre. A szeren­csétlenül járt külföldi a kór­házba szállítása köz,ben éle­tét vesztette. (MTI) hogy nálunk a személygép­kocsik átlagosan 5,49 évet, az autóbuszok pedig 9,7 évet öregedjenek egy év leforgá­sa alatt. (podoianiczky) • Alsóörsön Holttest a nádasban Emberi maradványokat találtak a horgászok Alsóör­sön, az úgynevezett nyárfa­sori horgásztanyánál. A Veszprém Megyei Rendőr­főkapitányság ügyeletének tájékoztatása szerint a holt­test már hónapok óta a víz­ben lehetett, így azt sem tud­ták megállapítani, hogy nő vagy férfi volt-e az elhunyt. Megtalálták személyi igazol­ványát is, azonban az is annyira megrongálódott, hogy nem nyújthatott segít­séget a rendőröknek. A nyo­mozás a személyazonosság megállapítására és az esemé­nyek felderítésére megkez­dődött. (MTI) • Tudományos válasz Anderle Ádámnak A piacot igenis „csinálni0 kell! Anderle Ádám egyetemi tanár szombaton megjelent, piacügyi írására vagyok bátor ­úgy is. mint megnevezett - az alábbi sorok­kal reagálni. Ki hitte volna, hogy a szegedi nagybani piac helye az egyetemes történelem lapjaira is bekerül, s íme a Latin-Amerika történet világhírű szaktekintélye is megszólal az ügy­ben?... (Piacvita - történészszemmel. Ha Dorozsma elszakad..., Délmagyarország, ja­nuár 13.) Szerencsére a tudományos lelkiismeret megelőzte Professzor úrban a (várospoliti­kai (választási propaganda)írót, s előrebo­csátja dorozsmai voltát, amit azután nem is tud tagadni egész írásában. Miután írása elején a Dorozsma-történet­ről szól, nem állhatom meg. hogy a dorozs­maifurcsaságok egyikére fel ne hívjam a fi­gyelmet: az említett könyv 357. oldala utolsó bekezdésének 6-9. soraiban írtakra: Vigyáz­zunk szegediek, nehogy mi is így járjunk! Ami a piac „csinálását" vagy „levését" illeti, igaza lehet a Professzor úrnak az egyetemes történetben: Szegedet sem „csi­nálták", hanem „lett", az erdélyi sószállítá­si út tiszai torkolatában (hogy messzebb ne menjünk), de Szeged város nagybani piaca mégsem „lett" soha Kiskundorozsma szélén - a majsai út torkolatában (s nem a halasi, meg a pesti út találkozásában) - hanem bi­zony „ csinálták " azt oda, közgyűlési döntés­sel. (Ahogy a Bosnyák téri nagybani piacot is „csinálták", majd „csinálták" a Nagykő­rösi úton Budapest nagybani piacát.) Ha dorozsmaisága nem homályosítaná el Professzor úr szemét, nem kezelné szinoni­maként a „piacot'' mint általános fogalmat (aminek létrejöttéhez kellenek a „piacképző tényezők", például mindjárt induláshoz a saját fogyasztási szükségletet meghaladó árutermelés) és a „piacot" mint azt a fizikai teret, ahol városrendezési, építészeti, köz­egészségügyi stb. szempontok figyelembevé­telével a kereskedést folytatni lehet. Mostanában mindenesetre (egy pár száz év óta itt, Európában) bizony a városi elöl­járóság (mikor minek nevezzük) jelöli ki a piac helyét, s ha tetszik, ha nem, a piacozók­nak ott kell kereskedniük. (így volt és szűnt meg Szegeden a Széchenyi tér helyén, a híd lábánál, a Klauzál téren, a Tisza Lajos kö­rúton piac, így volt és szűnt meg a Mars té­ren a nagybani piac, azt előbb közgyűlési döntéssel a Cserepes sorra téve, majd ideig­lenesen Kiskundorozsmán jelölve ki annak a helyét.) Ha nem így volna, miért nem érvényesül­lek a „piacképző tényezők " a közgyűlési döntés előtt, s miért nem a „ természetes pi­acközpont" -ban volt a nagybani piaca Sze­gednek már századok óta ? Tévedés ne essék: nem akarok én szege­diként egyebet, csak annyit, hogy a szegedi­ek érdekei határozzák meg a piac helyét; s ez nem a „Kakas piac" nevű intézmény, de (mindenesetre a sorompón innen) egyelőre (mert jobbat még senki nem tudott monda­ni) Szeged városában a Dorozsfnai út mel­letti terület (főként, ha ott szmogos gyárne­gyed legfeljebb álmainkban létezik) - még ha megszakad is a szívem a dorozsmai, zsombói polgárokért, dr. Géczi József vá­lasztópolgáraiért. Dr. Szilvásy László EasyCa" A telekommunikáció területén működő nemzetközi vállalat, szolgáltatásai értékesítéséhez keres mmmmimm h 'JM w >M u í Szeged területére. Amit ajánlunk: - egy nemzetközi vállalat telieskörű támogatása, - folyamatos képzés, - eredményorientált, versenyképes jövedelem. Amit elvárunk: -felsőfokú végzettség, - kitűnő kapcsolatteremtői adottság - jó szervezőkészség, - vezetői rátermettség, - tárgyalóképes angolnyelv-tudás, - kereskedelmi gyakorlat, - saját gépkocsi Ha úgy érzi, hogy ajánlatunk megfelelő kihívást jelent az ön számára, két]ük küldje el angol-magyar nyelvű önéletrajzát a következő címre: EasyCall Hungary RL, Bereczky Márta 1368 Budapest-5., PL: 180. Kéljük, hogy a borítékra írja rá: "Térület! vezető, Szeged" j Nagyon gyorsulunk MÉRNÖKÖK, ÜZEMMÉRNÖKÖK FIGYELEM! A Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Budapest) a legújabb ismeretek felhasználásával indítja Szegeden a legeredményesebb KÖZGAZDASÁGI SZAKOKLEVELES MÉRNÖK másoddiplomás képzését. Jelentkezhetnek mindazok, akik mérnöki, üzemmérnöki oklevéllel rendelkeznek. S«rv»l: * '^títtervojr' B« a főiskola megbízásából. Küldjön válaszborítékot és mi tájékoztatjuk! Jelentkezési határidő: 1995. december 20. Helyi szervezőnk: Tóth Jánosné Levélcím: 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. Pedagógiai Intézet Rendezvényház Telefon: munkanapokon 8-15 óráig (62) 431-499,(62) 431-599

Next

/
Thumbnails
Contents