Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-27 / 302. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Hirdetésfelvétel Csűri Andrásék Komáromi Károlyék Mekitner Imréék • Arany és gyémánt 1 Lakodalmak Szegeden Kétszeresen is ünnep volt néhány idős embernek ez az idei. esős, fekete karácsony. Több évtizede együtt élő há­zaspárok ezekben a napok­ban ünnepelték arany-, lletve gyémántlakodalmukat. Csúri Andrást és felesé­gét, Sümegi Bertát csöndes, tarjáni lakásukban kerestük föl. Magányosan élnek itt, egészségük is megromlott már. de meleg, családi kap­csolat fűzi őket két fiukhoz, lányukhoz, hat unokájukhoz és négy dédunokájukhoz. A féij az építőipari kátéesztől. felesége a cipőgyárból ment nyugdíjba. Aranylakodalmu­kat ünnepelték csendesen. Komáromi Károly is öt­ven évvel ezelőtt kérte fel­eségül Szabó Évát. A férj szabómester, angol úriszabó volt Zalaegerszegen, onnan Komáromi Károlyék kerültek Szegedre. Mindket­ten a ruhagyárban dolgoztak, innen is mentek nyugdíjba. Olyan fiatalosak, jókedélyű­ek, hogy szívből reméljük, gyémántlakodalmukról is megemlékezhetünk majd. Két fiuk, két unokájuk, egy dédunokájuk és sok rokon, barát köszöntötte őket ünne­pükön. Mekitner Imre és felesé­ge, Bogdán Mária már meg­érhették gyémántlakodalmu­kat. Kolozsvárról kerültek Szegedre, 1941-ben, „első" lakodalmukat még ott tartot­ták, hatvan évvel ezelőtt. A férj a helyközi távbeszélő igazgatóság vezetője volt nyugdíjazásáig, felesége pe­dig kézimunkás a Pannónia Szőrmegyárban. Egy fiuk, egy leányuk és öt unokájuk vigyáz ma is egészségükre, nyugalmukra. Sok boldogságot, nyugodt életet, jő egészséget kívá­nunk mi is a munkában meg­fáradt házaspároknak. Kép és szöveg: Somogyi Károlyné Európa-nap Szegeden A szentesi tanyavilágban egy szociális gondozó viszi az ebédet a rászorultaknak Szegénység A szegénység megpróbáltatásainak sötétjébe úgy visz fényt az istenhit, ahogyan a karácsonyi éjféli misé­re az éjszakai sötétségben a templom felé tartó ember megpillantja a világos ablakokat, és oda igyekszik, hogy részesüljön a megszületett betlehemi gyermek su­gárzó fényéből. Ebben a karácsonyi gondolatban, amelyet Gyulay Endre püspök szőtt éjjeli prédikációjá­ba, egy zsúfolt templomteremnyi emberrel együtt hall­gatva az volt a szokatlan, hogy egyszerűen, körülmé­nyesség nélkül ki lehet mondani: szegénység van. Nevezték ezt már sok mindennek a szakszerű és mértékletes kifejezést keresve; mondták, hogy létmini­mum alatti, meg alacsony életszínvonalú, beszéltek le­csúszó rétegekről és romló életkörülményekről, csak ezt a múltízű szót nem fogadták vissza, hogy szegény­ség. Pedig a mienk; a mienk meseivé lett világával, amelyre félelemmel és iízetettséggel rátelepedett a szá­zad, és a mienk, mert csupa-anyagiság életünk összea­szik, mint a múmia, ha nélkülöznie kell a múlttól meg­érlelt, élettel teli szavakat. Azt hiszem, a létminimum meg az életszínvonal az állam dolga; a betlehemi gyermek születése a szegé­nyeknek viszen fényt. Panek Sándor SZEGED. STEFÁNIA 10., SAJTÓHÁZ REGGEL 7-TÖL 16-1(3! SZERDA, 1995. DEC. 27. A VÁROS 5 szerű formában megismer­tetjük a város lakosságát az integrációs folyamat céljai­val, eredményeivel. Ehhez természetesen elvárjuk az EU és a Külügyminisztérium szakmai segítségét, tanács­adását is. Igyekszünk meg­szólítani az embereket az önkormányzaton és helyi ci­vil szerveződéseken keresz­tül, fórumokon, kulturális műsorok keretében, melyek­hez természetesen a média közreműködését is kívánjuk. Mi itt Szegeden bevonjuk e tevékenységbe az egész régi­ót, a határon túli települése­ket, s meghívjuk testvérvá­rosaink küldöttségét is. Bí­zom a június 28-i Európa­nap sikerében. • Szegednek ebben már van némi tapasztalata... - Igen, mi korábban is szerveztünk már hasonló rendezvényeket, mind a ré­giónak, a határon túli ki­sebbségeknek, mind a test­vérvárosoknak, de ilyen nagyszabásút még nem. 0 Mennyivel támogatja a rendezvényt az Európai Unió? - Összesen 33 ezer ECU­vel. 0 Feltehetőleg olyan kér­dések is felmerülnek majd az EU-napon, amelyek nem csak bennünket érin­tenek, de egész Európa fej­lődését is befolyásolják? - Igen, a mi régiónk szempontjából, de tágabb ér­telemben is, nagyon fontos az M-5-ös autópálya meg­építése és én személy szerint ezt szeretném e nap egyik központi kérdésévé tenni. Annál inkább, mert a térsé­günkben immár béke honol, ezért ki kell kényszeríteni a gyorsabb építkezést. Úgy ér­zem: a jelenlegi terveknél korábban ei kell készülnie az útnak, hiszen ez közös és ál­talános érdekként jelentke­zik Európa e részében, ezért roppantul fontos a megvaló­sítása is. Kisimre Ferenc IESTEL Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket és ta­pasztalataikat ezen a héten Szabó C. Szilárddal oszthatják meg. Ügyeletes munkatársunk munkanapokon 8 és 10 óra között várja hívásaikat a 06­60-327-784-es telefonszámon. Felhív­juk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tár­csázni kell. Ha ötletük van a Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. Elveszett tárgyakat, kutyákat, stb. kereső olvasóink kedvezményes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel 7 és 19 óra között a Sajtóházban. Alszanak, mint a tej... Magát megnevezni nem kí­vánó hölgyolvasónk elmond­ta: december 24-én felfede­zett két menekültet a Kos­suth Lajos sugárút 18-20. szám alatti épülettömb udva­rán. A menekültek azóta is a lépcső alá húzódnak be éjje­lente, s ott alszanak. Telefo­nálónk elmondta: a hajlékta­lanokhoz még senki sem in­tézett kérdést. Ő is tanácsta­lan az ügyben, hogy kihez forduljon. Angyal. A 320-363-ról telefonáló férfi olvasónk szenteste taxival utazott fele­ségével együtt a Mars téri buszállomásról otthonába, a Petőfi Sándor sugárűtra. Éle­te páija csak a lakásban vette észre, hogy a taxiban felej­tette a táskáját, benne fontos iratait. S láss csudát, nem telt el néhány perc, amikor a ta­xisofőr megjelent a táskával. Telefonálónk szívből köszö­ni a Volán Taxi munkatársá­nak. Farkas Gábornak a se­gítségét. Mint mondta: a ta­xisofőr csillagos ötösre vizs­gázott emberségből és becsü­letből. Ma AZ MDF szegedi szer­vezte 13-16 óra között ügyeletet tart a Szeged, Ró­mai körút 31. szám alatt. DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szege­den, a Szilágyi utca 2. II. em. 204-es szobában. DR. CSENKE LÁSZLÓ alpolgármester fogadóórát tart 16-17.30-ig a polgár­mesteri hivatal ügyfélszolgá­latán (Széchenyi tér 11.). DR. PIRI JÓZSEF, Algyő városrész önkormányzati képviselője 17 órától, az al­győi kirendeltségen (Kas­télykert u. 40.) képviselői fogadóórát tart. • Maratoni filmvetítés Felszállás o Uiftiére-vonafra A Kép-Szín-Ház Művész­mozi Alapítvány és a Szege­di Mozgókép Kft. „Hárma­sünnep - 100 éves a mozi" című rendezvénysorozatának utolsó állomásán; december 28-án, az első nyilvános filmvetítés századik évfor­dulóján a Belvárosi mozi ka­maratermében maratoni filmvetítés lesz. A program: 0.00-tól Lu­miére fivérek - A vonat ér­kezése (1895), E. S. Porter­A nagy vonatrablás (1903), Abel Gance - A száguldó kerék (1921); 2.00-tól Jean Renoir - Állat az emberben (1938); 4.00-tól Jerzy Kawa­lerowitz - Éjszakai vonat (1959); 6.00-tól Gfigorij Csuhraj - Ballada a katoná­ról (1959); 8.00-tól Szabó István - Szerelmesfilm (1970); 10.00-tól Sándor Pál - Szerencsés Dániel (1982); 12.00-től Fred Zinnemann ­Délidő (1952); 14.00-től Alfréd Hitchcock - Londoni randevú (1938); 16.00-tól Ji­ri Menzel - Szigorúan ellen­őrzött vonatok (1966); 18.00-tól Wim Wandres ­Az amerikai barát (1977); 20.10-től Allain Robbe-Gril­let - Transz-Európa expressz (1966); 22.00-től Lars von Trier-Európa (1991). Holnap JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me­gyei Képviselete (Szeged, Eszperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig. Dr. Hajdú István ad felvilágosítást a munkavállalók, munkanél­küliek, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT szegedi szervezte a Fő fasor 9. szám alatti helyi­ségében 16 órától díjmentes pénzügyi és jogi tanácsadást biztosit az érdeklődőknek. Tanácsadók: dr. Lázár Sán­dor szakközgazdász, dr. Ha­lasi Szilveszter szakjogász. A jövő év június 28-án Európa-napot rendeznek Szegeden. Ézzel kapcsolat­ban folytatott megbeszélést a múlt hét végén Budapesten dr. Ványai Eva alpolgármes­ter Hans Beck-ke\, az Euró­pa Unió Budapestre akkredi­tált nagykövetével. Ennek kapcsán kérdeztük az alpol­gármester asszonyt, mi a je­lentősége a jövő évi rendez­vénynek? - Alkalmas lesz arra, hogy bebizonyítsuk önma­gunknak és Európa országai­nak, hogy nem csak földrajzi vonatkozásban vagyunk Eu­rópa része, hanem gazdasági és kulturális vonatkozásban is ott a helyünk. 0 Az Európa-napot más magyarországi városok­ban is megszervezik. Ho­gyan járul ehhez hozzá az Európai Unió? - Anyagilag támogat ben­nünket. Mi igyekszünk ezt a támogatást az alkalomhoz méltó módon felhasználni. Olyan rendezvényeket szer­vezünk, amelyek megfelelő színvonalon mutatják be vá­rosunkat, annak minden jel­legzetességével. Erre a sze­gedi önkormányzat megfele­lő garanciát tud vállalni. 0 Mindez nem jár ered­Dr. Ványai Éva: Bebizonyítjuk önmagunknak és Európának... (Fotó: Schmidt Andrea) ménnyel, ha a lakossá­got, úgymond, nem ké­szítjük fel kellőképpen a „témából"... - Vállaljuk, hogy polgá­raink érdeklődését megfelelő módon felkeltjük és fokoz­zuk az Európai Unió tagság iránt. Közérthetően és nép­„Vajon kinek a céduláját húzom ki...?" (Fotó: Karnok Csaba) • Véget ért a Mars téri Lego-show A „fáraók ajándékai0 A gyerekek számára leg­fontosabb két decemberi ün­nep, Mikulás és karácsony között zajlott a Götz Baba­ház és lapunk, a Délmagyar­ország közös játéka, „A fára­ók világa - Lego-show a Mars téren" címmel. Öt kér­dést tettünk föl a Lego-kiál­lftás látogatóinak, s a vála­szokat a Délmagyarország­ból kivágott játékszelvényre kellett ráírni, a cédulát pedig bedobni a Mars téri „N" pa­vilonban, a Lego-fáraók bi­rodalmában elhelyezett gyűjtődobozba. December 23-án, szomba­ton délután 4 órakor aztán eljött a várva-várt pillanat: kérdezz-felelek játék részt­vevői között kisorsolták a Götz Babaház ajándékait. Az ünnephez méltatlan, esős idő ellenére sokan össze­gyűltek a kiállttócsarnokban - a gyerekek nagy lelkesedé­sükben majd' föllökték a pa­vilonban berendezett „Lego­üzlet" pult-asztalait; a legki­sebbek pedig a szülők nya­kában kuksolva lesték, vajon kapnak-e ók is valami aján­dékot. Róvó Béla a Götz Baba­ház képviseletében köszönte meg mindenkinek, hogy részt vett a játékban - ezután pedig megkezdődött a sors­húzás. Előbb Lego-kifestő­ket, majd piros sapkákat osz­tottak ki a szerencsés jelen­lévők között, később a na­gyobb dtjak következtek: itt már nem volt újrasorsolás, így a kihúzott nevek cédulái­val megjelölt ajándékokat félretették - a nyertesek a Kárász utcai Götz Babaház­ban jelentkezhetnek értük. Kis Lego-dobozt vihet ha­za Szalóndy Zsolt (Makó, Sírkert u. 14.), Bujdosó Ta­más (Szeged. Székely sor 21.), Mircsov Gergő (Sze­ged, Csongrádi sgt. 65/A.), és Lajos Szilvia (Röszke, Felszabadulás u. 27.). Két Guiness-rekordok könyve is gazdára talált: az egyiket Gercsó Zsolt (Al­győ, Bartók Béla u. 56.), a másikat Sója Szabolcs (Sző­reg, Újvilág u. 91.) teheti a könyvespolcára. A második díj egy nagy­méretű űrrepülőgép: tulajdo­nosa Zádori Zsolt (Üllés, Dózsa György u. 45.). Utoljára maradt a fődíj ki­sorsolása: már csak egy Le­go-system családba tartozó, hatalmas doboz nyertesének neve maradt titokban. Per­sze, nem sokáig. A nagy iz­galmak közepette végül Szarka Debóra (Szeged, Ta­bán u. 18.) játékszelvénye került elő az „urnának" kine­vezett papírládából. A vá­laszcédulából még az is ki­derült, hogy Szarka Debóra még csak hat esztendős ­úgyhogy a vfz alatti Lego­város összerakásához való­színűleg egy kis segítségre is szüksége lesz. A Lego-játék sorsolásán összesen mintegy 40 ezer fo­rint értékű ajándékot osztot­tak ki. A helyszínen át nem vett játékokért a Kárász ut­cai Götz Babaházban lehet jelentkezni. Azért reméljük, hogy kö­zös játékunkban azok is szí­vesen részt vettek, akiknek most nem jutott ajándék. Hi­szen játszani mindig jó. En­nek reményében köszönnek el játszótársaiktól a sorozat szervezői: a Götz Babaház és a Délmagyarország. Ny. P.

Next

/
Thumbnails
Contents