Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-20 / 298. szám
SZERDA, 1995. DEC. 20. BELÜGYEINK 3 A keddi hatpárti egyeztetésen a pártok képviselői egyetértettek abban, hogy a magyar-román alapszerződésnek és az Ion Iliescu román elnök által átnyújtott három dokumentumnak az aláírás megfelelő tartalommal fontos lenne Magyarország külpolitikai érdekei és a romániai magyarság jogainak érvényesítése szempontjából egyaránt - mondta Kovács László külügyminiszter. A román államfő által Horn kormányfőnek átadott dokumentumok tartalmaznak egy megállapodást a kapcsolatok formáiról, szintjeiről, a találkozók rendszeréről, egy kisebbségi kérdéssel foglalkozó magatartási kódexet és egy nyilatkozatot a megbékélésről Az ellenzéki pártok a dokumentumok bővítésére, illetve egyes esetekben szűkítésére tettek javaslatokat. Orbán Viktor elmondta: a Fidesz leszögezte, hogy a kormány nem frhat alá olyan dokumentumot, amely nem rendezi a kolozsvári konzulátus, a magyar nyelvű Bolyai Egyetem és a Romániában működő egyházak ingatlanainak visszaadását. Kovács László az egyeztetésen hangsúlyozta: a Külügyminisztérium és ő maga is kész minden olyan javaslatot beépíteni, amely megfelel az európai normáknak és Magyarország érdekeivel, törekvéseivel összhangban áll. A találkozót a külügyminiszter összességében hasznosnak értékelte. Elmondta, hogy a lehetséges módosításokat a dokumentumokba átvezetik, s figyelembe veszik az RMDSZ véleményét - a párt vezetőivel szintén kedden Budapesten tárgyalt Tabajdi Csaba államtitkár. Kovács László elmondta, hogy az így véglegesttett tervezeteket a két ünnep között átadják a román félnek. Hozzátette: Horn Gyula és Iliescu elnök egyetértettek abban, jó lenne, ha márciusig sor kerülne az alapszerződésnek és a három, román részről javasolt okmánynak az aláírására. (MTI) Elkelt a BB Létrejött a megállapodás az ország ötödik legnagyobb kereskedelmi bankjának, a Budapest Bank privatizációjának ügyében. A tájékoztatás szerint a GE Capital Services és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank hozzávetőlegesen 87 millió dollárért vásárolta meg a Budapest Bank részvényeinek körülbelül 60 százalékát. A GE Capital Services a bankrészvények 27,5 százalékához, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 32,5 százalékához jutott hozzá. A megállapodás alapján a bank igazgatósága és ügyvezetése feletti ellenőrzés az államtól a pénzintézet új tulajdonosaira száll át. A GE Capital Services átveszi a bank irányítását, valamint új pénzügyi szolgáltatásokat, technológiaváltást és továbbképzést biztosit a banknak. A BB jelenleg 74 fiókkal rendelkezik A privatizáció során a magyar kormány és a Budapest Bank közös tanácsadói a tranzakció végrehajtásában a Salomon Brothers és a Lehman Brothers volt. Kovács képviselő védi Rcapcsékot Tudósítások, cikkek, interjúk jelentek meg a szegedi - városi és megyei - lapokban. A nyilatkozók aktuális politikai és gazdasági életünkről, annak helyzetéről mondtak véleményt. A nyilatkozók - egy neves közgazdász, valamint a vásárhelyi polgármester - nem éppen rózsaszínben tüntették fel mai valóságunkat. Nos, az elmarasztaló hangnemű írások kapcsán ragadott tollat Fritz Péter, az MSZP megyei elnöke és egyik lapban nyílt levelet intézett dr. Kovács Kálmánhoz, a KDNP és Pancza Istvánhoz, a FGKP megyei elnökéhez. A nyílt levél olyannyira „hatásos" volt, hogy az Országgyűlésben is napirendre került, mégpedig nem is akármilyen helyen és időben: napirend előtti felszólalásban Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője „szedte le a keresztvizet" a KDNP és a FGKP megyei elnökeiről és szervezeteiről az ország nyilvánossága előtt. A meglehetősen durva hangú felszólalásban elmarasztalta a két pártot, mondván, hogy a megyei szervezeteknek - a kisgazdáknak és kereszténydemokratáknak - el kellene határolódniuk a nyilatkozóktól. így mintegy országos jelentőségűvé is tette az ügyet. Ezután újabb levelek következtek: dr. Kovács Kálmán, Pancza István és dr. Rapcsák András reagált, s egyúttal a szocialista megyei elnök bírálatát is visszautasították. Közben az Országgyűlésben is történt egy s más... Például: az érintettek nem szólalhattak meg, nem válaszolhattak az őket érintő vádakra. A napirend előtti felszólalásra ugyanis - a házszabály értelmében csak a frakcióvezetőknek és helyetteseiknek van joguk. Dr. Kovács Kálmán ugyan szót kért Szekeres frakcióvezető úr felszólalása után - a személyes érintettség jogán -, de az elnöklő Gál Zoltán nem adott szót neki. így csak Csépé Béla, a KDNP frakcióvezető helyettese szólhatott fel és utasíthatta vissza vádakat. Dr. Kovács Kálmán felkereste szerkesztőségünket és közölte velünk, hogy: alaposan áttanulmányozta a házszabályt. Abban pedig az áll, hogy a Parlament elnöke elfogultsággal kezelte ezt az ügyet, mivel az említett szabály értelmében meg kellett volna szavaztatnia, hogy a T. Ház óhajtja-e meghallgatni az érintettet vagy sem. Ezt Gál Zoltán elmulasztotta. Később, már egy napirend tárgyalása közben ugyan megszavaztatta a honatyákat, s akkor két percben mondhatta el a KDNP Csongrád megyei elnöke a mondandóját. Az ügyről viszont tegnap este - napirend utáni felszólalásban - tájékozódhattak részletesebben a honatyák, amikor dr. Kovács Kálmán végre reagálhatott az őt ért vádakra. Ebben elmondja, hogy a parlamenti és a közéleti politizálás tisztasága érdekében kért szót, s véleménye szerint a nagyobbik kormánypárt az elmúlt időszakban olyan módon támadta a KDNP-t, hogy ezzel átlépte azt a határt, amely a parlamenti demokráciában még megengedhető, másrészt, ami a legsúlyosabb: elővette a bűnbakkeresés régi, jól bevált gyakorlatát. Ez veszélyt jelent a magyar parlamentarizmusra, s ő erte a veszélyre hívja fel a figyelmet. A kereszténydemokrata honatya szerint az MSZP rádöbbent arra, hogy képtelen kormányzati feladataival megbirkózni, ígéretei közül egyet sem tud beváltani. Ilyenkor bűnbakot keres, s ebben az esetben ez az ellenzék, amely bírálni merészeli a szociál-liberális kormányzat intézkedéseit. De bűnbak az Alkotmánybíróság is, amely úgy szétszedi a Bokros-csomagot, hogy lassan már csak a csomagkötő zsinegje marad. Ugyanakkor bűnbakként szerepel a pedagógus társadalom is, annak ellenére, hogy tüntetéseit egy kormánypárti képviselő szervezi. Dr. Kovács felszólalásában leszögezte, hogy KDNP-s képviselőként reagál a Rapcsák Andrást ért támadásokra is, s kifejti, hogy: „Megértem, az MSZP még ma is nehezen viseli el azt a súlyos vereséget, amelyet a kereszténydemokraták mértek rá Hódmezővásárhelyen. Nehezen viseli, hogy — van rá példa, hacsak helyi szinten is -, hogy lehet jobb, emberségesebb irányítást megvalósítani, mint amit a jelenlegi kormánykoalíció gyakorol". A kereszténydemokrata képviselő felszólalásában leszögezte: „Javaslom, hogy a jövőben a kormányzás és az ország gondjaira koncentráljanak és kíméljenek meg bennünket az ilyen demagóg levelektől és parlamenti felszólalásoktól. " Kisimre Ferenc • Ma már a 68 milliárd is kevés Nem elegendő a gyógyszertámogatás mértéke A társadalombiztosítás évenkénti gyógyszertámogatási keretösszegei 1990-1995, milliárd Ft Mrd Ft 1990 1991 1992 1993 1994 1995 Forrás: Gyógyszer Piac / Nemzelközi Gyógyszergyártók Egyesülete Hollak tsatája H alottak vjaskodnak mostanság a slágerlistákon. A népszerű angliai fogadóirodákban már novemberben tippelhetett mindenki: vajon karácsonykor a Queen vagy a Beatles új felvétele áll majd a lista élén; úgy emlékszem, a Beatlesnek volt nagyobb a sansza. Persze a lényeg az, hogy nem mezei válogatás vagy best of albumokról van szó, hanem igazi, eredeti, originális, vadonatúj felvételekről. A Queennek egy teljes albumot sikerült összehoznia - telitalálat a cím: Made in Heaven -, a Beatlesnek pedig mindössze egyetlen dalocska elég volt - Free as a Bird. A metódus természetesen azonos; az énekes még halála előtt felénekelt néhány nótát szólóban egy szalagra, később pedig hozzákomponálta és muzsikálta a magáét a többi tag. A marketingterv azonban, úgy látszik, nem ér a halállal véget. A Beatlesnél nem érheti szó a ház elejét, mert a legenda szerint Yoko Ono és Paul McCartney között romlott meg olyannyira a viszony, hogy Mrs. Lennon nem volt hajlandó odaadni a fiúknak az utolsó felvételt - csak most. Am ha visszaemlékezünk, akkor láthatjuk, hogy a Queen Freddie Mercury halála után jópár korongot jelentetett meg. Ezek az i. u. - időszámítás utáni - lemezek között pedig a mostani az első, amelyen még soha nem publikált Queen-dalok szerepelnek, eddig ugyanis ott hevertek a szalagok a producer asztalfiókjában, minek is vegyék elő, gondolták, következzenek először a bestofok-koncertfelvételek-emlékalbumok, a sor végén pedig fog ez az új is majd pénzt fialni. MM agyarország nem vesz részt egyébként a csatéMWM ban, fityiszt mutat az egész rockbiznisznek. Asztalomon a legfrissebb slágerlista, melyen 8. helyen áll a Queen, a 29-en (!) pedig a Beatles. Nekünk más kell. Első Zámbó Jimmy, második Pap Rita „Csodacsacsi csodái" című új alkotása. Grafikánknál aligha jelezhetné bármilyen más ábra kifejezőbben azt, hogy mennyire közellenségszámba megy az infláció. Mert amint a mellékelt ábra mutatja, 1990-ben még nagyjából a költségvetés (illetve az adófizetők) 19 milliárd forintja elegendő volt a gyógyszerek ártámogatására, manapság már a 68 milliárd is kevés. Reálértékben alig több, mint az 1990-es. y Puma King Szeged, Szeged, Takaréktár u. 1. nM HASZNÁLTÉRT ÚJAT! PUMA-AKCIÓ 1996. JANUÁR 15-ig. Hozza be hozzánk régi (rossz) pulóverét, melegítőjét stb. és vegyen helyette újat 2 S árkedvezménnyel! —/Sta JAMINA MINTABOLT jy&yQ^ - CSABAI HÓFOGÓS ÉS HOLLAND TÍPUSÚ CSERÉP Y V > - KÖRÖS 30, 36 VÁLASZFAL, KERÁMIA BÉLÉSELEM linnill DIII megrendelhető gyári áron. 8 raklaptól ingyenes házhoz szállítás. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022. Pontzsmal u. 5—7. Tel.: 62/311-092 • A polgármester tiltakozik: • Megkérdőjelezett döntések Ópusztaszer újabb „meglepetése0 Ismét egyedülálló esemény miatt került a figyelem középpontjába Ópusztaszer, hiszen mint tudomásunkra jutott Kecskeméti János polgármester a megyében ezidáig egyedülálló lépésre szánta el magát. A még november 3-án az önfeloszlatás mellett döntő képviselő-testület - amely a január 6-i időközi választásig a települést érintő legfontosabb és halaszthatatlan ügyekben még döntést hozhat - pénteken ülést tartott az 1996. évi költségvetési koncepció elfogadása érdekében. Ezen kívül engedélyezte a polgármesternek egy korábbi. 62 ezer forintos kötelezettség kifizetését. Az előterjesztések között viszont - a december 13-án este, öt képviselő jelenlétében megtartott együttes pénzügyi és szociális bizottsági ülésen született javaslat alapján - további három fajsúlyos kérdés is napirendre került. A gyógyszertár privatizációjával lényegesebb vita nélkül értett egyet a testület, de a két másik „vihart" idézett eló. Azok javaslat szerinti elfogadását ugyanis a polgármester az önkormányzat és a község érdekeit sértónek ítélte, sőt egy magát feloszlató testület esetében még megvitatásukat is etikátlannak minősítette. Ezért bejelentette, hogy törvény adta lehetőségével élve az ülést követő három napon belül írásban kéri ezen ügyek újratárgyalását. A 9 tagú testület két tagja Kiszner Lajos és Kecskeméti Zoltán - szintén úgy vélte, hogy az osvosi rendelő privatizálásáról, valamint a Pusztaszeri major 105.szám alatt lévő volt Községi Könyvtár épületének élelmiszerbolt nyitása céljából történő bérbeadásáról már az új testületnek kellene dönteni, ezért tiltakozásul elhagyták a termet. Ennek ellenére a bent maradt hatból öt képviselő igenlő voksával - az orvosi rendelő privatizálásában érintett orvoséval együtt, mivel mindkét esetben Széplaki Ferenc tartózkodott, Kecskeméti János pedig nem szavazott - a kérdés első „körben" eldőlt. Hasonló módon fogadták el az egyik képviselő javaslatát arra vonatkozóan, hogy december 29-én közmeghallgatáson találkozzon még a testület a lakossággal. A polgármester e felvetést azzal utasította el, hogy az ünnepek, illetve a január 6-i választás közelsége miatt nem lenne helyes a lakosság nyugalmát ismét megzavarni. Ezért erre vonatkozóan hétfőn, szintén trásban, - a másik két ügyhöz hasonlóan az önkormányzati törvény 35.§/3/ bekezdésének értelmében - jelezte a jegyzőnek: az általa 15 napon belül összehívott ülésen ezt a döntést is vitassák meg a másik kettővel együtt. így a legkésőbb január 2-ig megtartott újabb testületi ülésen dől majd el például - a képviselők ismételt szavazata alapján -, hogy a jelenlegi háziorvos megkapja-e a rendelőt. De határozhatnak úgy is, hogy januárban az új testület válasszon majd - esetleg pályáztatással - orvost, illetve döntsön arról, hogy előnyös-e a községnek az említett ingatlan bérbeadása a most megfogalmazott feltételekkel. N. Rácz Judit HALMOZOTT KEDVEZMENYEK AZ OPELNEL! DECEMBERBEN A HÉTVÉGEKEN IS NYITVA TARTUNK —Már 50% kezdőösszegtől, kamatmentes hitel; —Ingyen Casco 1 évig; -ASTRA SEDAN több mint 200 000 Ft-tal olcsóbban; - Rádiós magnó alapárotif DECEMBERBEN MINDEN VÁSÁRLÓNK TÉLI CSOMAGOT KAP AJÁNDÉKBA! UHtL t^ RUPESKY KFT. 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4. Tel.: 62/324-800, fax: 62/324-070.