Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-18 / 296. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1995. DEC. 21. Könyv a felvételiről Megjelent a Felvételi tájékozttó 1996 című könyv. A kötet az elmúlt évek gyakorlatánál jóval korábban, már kapható a könyvesboltokban és a középiskolai terjesztőknél. A kiadvány részletesen ismerteti a jelentkezés megváltozott feltételeit és mindazokat a képzési formákat és szakokat, amelyekre a jövő évben jelentkezni lehet. Első alkalommal közli a tájékoztató a Magyarországon engedéllyel működő külföldi felsőoktatási intézmények adatait. Jövőre - mint ismeretes korlátlan számú helyre lehet pályázni a felsőoktatási intézményekben továbbtanulni kívánóknak, és az új szabályoknak megfelelően megváltozott a jelentkezési rendszer is. A jelentkezési lapokból két tfpus kapható: az egyik a törzslap, ebből egyet kell beadni, a másik az intézményi jelentkezési lap, ebből pedig annyit kell kitölteni, ahány helyre a fiatal jelentkezik. A törzslap, illetve a jelentkezési lapok ára példányonként 1200 forint. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a tájékoztatóval együtt megjelent az a kiadvány is, amelyik tartalmazza az 1995. évi Írásbeli felvételi tételeket, illetve a legfontosabb statisztikai feladatokat az elmúlt évek jelentekezőiról, felvételi ponthatárairól. Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben 1995 címmel. A bemutatott kötetek ára 455 forint, illetve 252 forint. A lányok a sálkötéssel bíbelődnek Lakatosmunkával barátkoznak a fiúk. (Fotó: Gyenes Kálmán) • A mórahalmi tagozat másfél éve Zöldségtermesztök lesznek a fiatalok - Az iskolát az önkormányzat hozta létre, PHARE-pályázati támogatással sikerült beindítani a képzést - mondta Makra István, a tagozat vezetője. - Azoknak a hátrányos helyzetű gyerkeknek, fiataloknak igyekszünk segítséget nyújtani, akik nem tanulnak tovább szakmunkásképzőben, vagy kiestek onnan, nem nagyon tudják az életüket sfnre lenni. A második év elvégzése után betanított munkások lesznek, zöldségtermesztők. • Hány évesek járnak az iskolába? A tanulók valamennyien mórahalmiak? - A 8 osztály elvégzését követően jöhetnek hozzánk, többnyire 15-16 évesek, de akadnak 18-19 esztendős tanulók is. Az iskolába nem csak helybéliek járnak, jelenleg is van öttömösi, rúzsai, zákányszéki és ásotthalmi diákunk. A homoki kistérségből iskolázunk be. • Heti hány órában foglalkoznak a fiatalokkal? - Reggel 8-tól délután fél Tavaly ősszel csöngettek be először Mórahalmon az általános iskolához tartozó szakiskolában. Pontosabban szakiskolai tagozatról van szó, amelyben most már két évfolyamban tanulnak a diákok. Jelenleg tizennyolcan vannak, akik mezőgazdasági ismereteket szereznek az egykori szolgálati lakásból átalakított intézményben. kettőig tart a tanítás - magyarázta a tagozatvezető. - Heti 12 órában tanulják a közismereti tárgyakat, 6 órában a szakmaiakat és 12 óra a gyakorlat. Hárman vagyunk pedagógusok. A szegedi alternatív iskola igazgatója sokat segített nekünk az elindulásban. A másfél év alatt sokat fejlődött a szakiskolai tagozat. A tarack irtásával kezdték, ma már komoly fóliasátorral rendelkeznek. Lakatos és asztalos műhelyük van, éppen a gázt vezetik az iskolába, 1,8 milliót nyertek pályázattal eszközbeszerzésre, az önkormányzattól kaptak egy területet, ahová barckost telepítenek, a szakképzési támogatásból modern öntözőberendezést szerelnek fel. Lehetőség nyílt arra is, hogy az iskola elvégzése után néhány 4-5 diák még másfél esztendőre maradjon az intzéménynél továbbfoglalkoztatottként. - A napokban olasz delegáció jön Mórahalomra a Milánó melletti Stradella városából tájékoztatott Makra István. A PHARE-program ugyanis segfti az eszközbeszerzést, de elvárja a partnerkapcsolatok kiépftését, amelynek folytatása lesz a diákok 1 hetes csere utaztatása. A vendégek hasonló profilú iskolából érkeznek. Reméljük, hogy sikerül velük kölcsönösen hasznos megállapodást kötni. A gyakorlati oktatás a téli időszakban nem a kertben történik. A fiúk a műhelyben foglalatoskodnak, a lányok pedig bent az épületben a főzéssel, a kötőtű forgatásának mesterségével ismerkednek. - Az ünnepek közeledtével adventi koszorút készttettünk, asztali díszeket, beszélgettünk a hagyományokról - avatott be a tanmenetbe Kószó Zoltánná tanítónő. - A lányokkal gubát csináltunk, megtanulják azt is, hogyan kell bejglit sütni. Most éppen sálat kötünk. • Érdekli őket az, amit igyekszik nekik megtanítani? - Ha látják a kézzel fogható eredményt, akkor már igen. így van ez most a sállal is. A mórahalmi Demeter Betti másodikos a szakiskolai tagozaton. Jól érzi magát az iskolában, szívesen jár ide. - Főleg a kertrmunkákat szeretem - válaszolta, amikor arról faggattam, mi a leginkább kedvére való a gyakorlati foglalkozások közül. - Nincs különbség, ugyanúgy dolgozunk, mint a fiúk. Ha kell. akkor kapálunk, vagy éppen ásunk. Amikor tavaly elkezdtük, nagyon megszenvedtünk, mire a tarackot kiirtottuk. De, sikerült. A tarackossal kezdték, most pedig a barackos következik... V. Fekete Sándor Prónai Péter december 15-én, 17 óra 40 perckor született, 3760 grammal. Édesanyja Kálló Csilla, édesapja Prónai István (Szeged). Ador Sándor december 16-án, 9 óra 28 perckor jött a világra, 4450 grammal. Édesanyja Komora Gyöngyi, édesapja dr. Ador Sándor (Kiskunhalas). Juhász Gréta december 16-án, 13 óra 05 perckor látta meg a napvilágot, 3600 grammal. Édesanyja Jenei Gabriella, édesapja Juhász Péter (Ullés). Horváth Márkó december 17:én, 1 óra 10 perckor született, 3070 grammal. Édesanyja Kocsis Mária, édesapja . Horváth Zoltán (Szeged). Szász Zoltán december 17-én, 11 óra 10 perckor jött a világra, 4440 grammal. Édesanyja Paulik Zsuzsanna, édesapja Szász Sándor (Szeged). Bakó Krisztina december 17-én, 11 óra 30 perckor látta meg a napvilágot, 3120 grammal. Édesanyja Boros Tünde, édesapja Bakó Mihály (Szeged) Király Dániel József december 17-én, 15 óra 20 perckor született, 3920 grammal. Édesanyja Vincze Piroska, édesapja Király József (Mezőhegyes). Kis Orsolya december 17-én, 13 óra 40 perckor látta meg a napvilágot, 2140 grammal. Édesanyja Borsos Anita, édesapja Kis János (Nagylak) Varga Róbert december 16-án, 18 óra 20 perckor született, 4050 grammal. Édesanyja Tanács Gyöngyi, édesapja Varga Nándor (Domaszék). Fenesi Vivien Noémia december 17-én, 6 óra 30 perckor jött a világra, 3200 grammal. Édesanyja Móra Zsuzsanna, édesapja Fenesi Attila (Domaszék). Sebők Fanni december 17-én, 14 óra 50 perckor látta meg a napvilágot, 3600 grammal. Édesanyja Szántó Piroska, édesapja Sebők László (Szeged). Szívből gratulálunk! Finn kiskarácsony A Magyar-Finn Baráti Kör finn kiskarácsonyi „pikku joulu" összejövetelt rendez december 18-án 17 órától a Tabán Altalános Iskola 70-7l-es termében. A programban Maurice Maeterlink - Kék madár cfmű karácsonyi játékát a Tabán iskola hetedikes és negyedikes tanulói adják elő a felsős énekkar közreműködésével. programajánlat AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 17 órakor Ötórai tinitea. Szeretet az ünnepek előtt: jelszó vagy valóság?; ugyancsak 17 órakor Agykontroll Klub gyermekek részére; ma és holnap: Sejben Lajos képzőművész kiállítása MA A JUHÁSZ GYULA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 18-ától zárva tart. A „G" GALÉRIA hagyományos karácsonyi festménykiállítása december 28áig, naponta 10-19 óra között tekinthető meg a Helyőrségi Klub Victor Hugó utcai kiállítótermében. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 14.30 órától a megyei mesevetélkedő városi középdöntője. PERU-BOLÍVIA 1993-1995 címmel diaképes útibeszámolót tart Varga András a Móra Ferenc Múzeum dísztermében, 17 órakor. A MAGYAR-FINN BARÁTI KÖR hagyományos finn kiskarácsony „pikku juolu" összejövetelét 17 órakor tartja a Tabán Általános Iskolában. A program: Maurice Maeterlink: Kék madár ctmű karácsonyi játéka. Előadják az iskola 7/a és 4/a osztályos tanulói. Közreműködik az iskola felsős énekkara. A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 8.) 18 órakor Advent utolsó napjai címmel tart előadást Becsei József klubvezető. A JATE KLUBBAN 19 órakor videómozi - Woody Allén: Fogd a pénzt és fuss! HOLNAP A RÖSZKE1 MŰVELŐDÉSI HÁZBAN 10 órakor tart előadást Jakucs László Csodálatos sziklatornyok címmel. A CSILLAG TÉRI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Kereszttöltés u. 29.) 15-17 óráig számítógépes játék. A RÓKUSI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Vértói u. 5.) 16 órakor, a Karácsonyváró című foglalkozáson díszeket készíthetnek a gyerekek. A CSEMETE BIOKERTÉSZ szakosztály rendezésében dr. Terjéky József tart előadást A biotej házilag címmel, 17 órakor a JGYTF klubjában (Boldogasszony sgt. 6.). A JATE KLUBBAN 19 órakor videómozi - Woody Allén: Banánköztársaság. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc utca 1-3.) ma 14-18 óráig csipkeverés (felnőtteknek); holnap 15.30-18.30-ig fazekas szakkör felnőtteknek. A Magyar Köztársaság első szabadon választott miniszterelnökének személyiségét, eszméit fölidéző konferencián - amelyen jelen volt a néhai kormányfő özvegye és egyik fia is - az előadók és a hallgatók arra keresték a választ, hogy Antall József tervei miként valósultak meg, és mi az, .amivel követői még adósak a nemzetnek. Für Lajos, a Magyar Demokrata Fórum elnöke nyitóelőadásában szólt arról, hogy éppen előző napon járt egy kis baranyai faluban, ahol népes gyülekezet emlékezett szentmisén Antall Józsefre. Megítélése szerint az a tény, hogy egy ilyen kicsiny településen még mindig ilyen élő valakinek az emléke, azt is jelzi, amit már két esztendővel ezelőtt sejteni lehetett: történelmünkben kivételes helyet készít elő az idő a jeles államférfi számára. Az ország históriájának nagy sorsfordulóira utalva párhuzamot vont a reformkor, az 1848-49-es szabadságharc, a kiegyezés, valamint az 1989-90-es évek nagy Az antalli örökség Érték es irány, az antalli örökség címmel konferenciát tartottak szombaton Kecskeméten. A rendezvény a közelmúltban alakult (a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz-Magyar Polgári Párt helyi szervezeteit tömörítő), Kecskeméti Konzervatív Kör első nyilvános fóruma volt. hazafiai között, hangsúlyozva: a történelem nagy fordulói mindig megtalálják a megfelelő személyiséget, így találta meg a rendszerváltás időszaka a kiválasztottat: Antall Józsefet. Azt az embert, aki körültekintően, cselekvően, józan megfontolásokkal fogott az építkezéshez. Aki tudta, hogy elsőként az alapot, vagyis az ország demokratikus alkotmányát kell megteremtenünk. Für Lajos a továbbiakban azokról az antalli alapvelvekről szólt, amelyek közé tartozik a nemzeti állami függetlenség megvalósult eszménye. A két évvel ezelőtt elhunyt miniszterelnök emléke előtt tisztelgő szellemi, politikai örökségének számbavételével a jelen gondjainak megoldására is választ kereső fórum végén felolvasták a Kecskeméti Konzervatív Kör által megfogalmazott felhívást. A konferencia résztvevői által aláirt, s az esemény záródokumentumának minősített felhívás összefogásra szóittja fel a felelősen gondolkodó, mérsékelt, a jogállamiság, a nemzet kulturális és gazdasági felemelkedése, az ország polgárosodása iránt elkötelezett politikai erőket. Telin-só és Szeged Körét '95 Az idei utolsó Telin „sószóró" ma esti, 18.30-kor kezdődő nyilvános tévébeszélgetés vendégei Somlai Valéria ifjú zongorista, valamint két szegedi magános „közéleti" harcos: Halász Miklós újságíró és Oláh Attila úri szabó lesznek. A Szegedi Városi Televízió ma este 20.10-kor kezdődő Szeged Körút '95 című műsorának tartalmából: Szegedre érkezett a Land Rover. Autószalont nyitott a Kossuth Lajos sugárúton a Délász Kft. - Ipari jövőkép: leszakad-e Csongrád megye az ország közép- és nyugati régiójától? - Római kövek; búvár régészeti feltárás Szegeden - Ha tél, akkor hideg. Ha hideg, akkor távfűtés. Az alsóvárosi iskolai alapítvány estje Az Alsóvárosi Általános Iskola Alapítvány december 18án 19 órakor karácsonyi hangversenyt rendez a szegedi konzervatórium nagytermében. Az alapítvány javára fellép Weninger Richárd karmester, a Weiner Kamarazenekar, Alain Besson brácsaművész Franciaországból, Szécsi Edit művésztanár (ének) és Csanádi László művésztanár (orgona), valamint az Alsóvárosi Általános Iskola énekkara. Lázárné Tóth Klára és Tóth Éva általános iskolai tanárok. A hangverseny műsora: Kodály - Pásztortánc; Mozart - Ave verum corpus; Bach - Parasztkantáta (részlet); Telemann - Versenymű brácsára és vonószenekarra; Albinioni - Adagio; Schubert - Ave Maria; Mozart - Kis éji zene. A hangverseny belépődíja önkéntes az Alsóvárosi Általános Iskola Alapítvány javára. Jótékonysági érverés Aranyvasárnapi előzetesnek is nevezhetjük azt a nagyszabású képaukciót, amelyet a zürichi Erika Galéria jóvoltából a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportjánák javára szerveztek szombaton este az Árboc utcai Alkotóházban. Az Interagent Co. szervezésében tartott képárverés bevezetéseként rövid kultúrműsorral kedveskedtek a megjelentek. Dr. Bőzsöny Ferencnek, a Magyar .Rádió főmunkatársának konferálásával lépett a közönség elé Szonda Éva és Németh József szegedi operaénekesek és Koczka Ferenc szegedi zongoraművész. A hazai és külföldi festők, grafikusok, kerámiaművészek alkotásaiból összesen 47 alkotás került kalapács alá. Azok a művek, amelyek nem keltek el az árverésen, az év végéig megtekinthetők és meg is vásárolhatók az Interagent Co. Rákóczi téri irodájában (a megyeházán, a 4. emelet 404-es szobában). A művek értékesítéséből befolyó összeget az említett Galéria tulajdonosa továbbra is a Szeretetszolgálat segítésére szánja. Az alkotók között találhatjuk egyébként Macskássy Izoldát, Kesztyűs Ferencet, Csernó Juditot, Ágh-Aljekin Lajost, Tóth Ferencet, Korga Györgyöt, Hans Meiert, Lupták Mihályt, valamint több osztrák és svájci képzőművészt is. K. F. Tg A szeretet lángjai a Csanádi utcában Sokan tettek eleget a „máltaisok"meghívásának. (Fotó: Révész Róbert) Karácsony előtt szeretetcsomagokat kézbesített a rászorulóknak a Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Csoportja. Összesen mintegy 150 ilyen kis batyut vittek ki a szegénysorsú és idős embereknek a szeretetszolgálat aktivistái. A csomagban meghívót találtak a címzettek, amellyel a Csanád utcai otthonba invitálták őket egy kis műsorra, beszélgetésre, kötetlen, felszabadult társalgásra. Tegnap délután a hagyományos összejövetelen finom házi sütemény (az aktivisták maguk sütötték és ajánlották fel a szeretetvendégségre), tea és megható kis műsor várta a meghívottakat. A szatymazi általános iskola tanulói a karácsonyról és a szeretetről szavaltak, énekeltek az időseknek, ezzel mintegy bevezetve a későbbi vidám társalgást, i gondűző beszélgetést.