Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-14 / 293. szám
CSÜTÖRTÖK, 1995. DEC. 14. • Hogyan csalunk adót? Az APEH sem tehetetlen Az országban több per zajlik jelenleg is az úgynevezett fiktív számlák ügyében, amelyek közül egy eljutott a Legfelsőbb Bíróságig. Ott olyan állásfoglalás született, hogy amennyiben megvan a számla és vannak termékek, akkor jogos az áfavisszaigénylés kérelme. Tehát elvben szabad a vásár. • Statisztáló önkormányzatokkal Rendkívüli közgyűlés a Démásznál November 8-i, majd november 25-i dátummal, tehát két részletben hívták össze a Démász Rt. tegnapi közgyűlését, összesen 7 napirendi ponttal. A szegedi önkormányzatot Básthy Gábor gazdasági ügyekért felelős alpolgármester képviselte, s elsőként azt nehezményezte, hogy a napirendi pontokhoz előzetesen semmilyen írásbeli előterjesztést nem kaptak. (Nehéz is lett volna, hiszen például az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok cseréjéhez legalább azt kellett volna tudni, hogy melyik pályázóval köt előszerződést az ÁPV Rt., a tenderbontás pedig november 8. után történt.) Összeféreelve F érc mű - mondta még a kormánypárti képviselő is a parlamentben dúló vita hevében. Úgy látszik honatyáink már-már keresztként cipelik magukkal ezt a médiatörvény nevezetű fordított keljfeljancsit, melyet hiába próbálnak hat oldalról ujjaikkal bökdösve felállítani, a fránya jószág nem találja meg a nyugvópontot. S nem elég, hogy a sok bába között el akar veszni az a szegény gyermek, de mintha itt túlontúl is csak generális kérdésekről folyna a vita - természetesen Vízfejországban. Mert mostanában egyre többet hallatják vészsikolyaikat az állami intézmények vidéki rádió- és televízióstúdiói. Sőt, nemrégiben Simkó János, a Magyar Rádió alelnöke közleményben tudatta, hogy a rádió a jövőben is fenntartja stúdióit. No ezen igazán nem csodálkozunk, merthogy a Magyar Rádió vezérkara szinte hagyományosan körbeturnézza évente az országot, hogy biztosítja a régióban élőket: megmarad a rádióstúdió, s fejlődni fog. Ami végülis teljes mértékben érthető, a Magyar Rádiónak nagy szüksége van ezekre, itt a régióban talán elég lenne az elnöknek és két alelnöknek az összes ujja ahhoz, hogy hányan hallgatják mondjuk a keleti URH-n a nagy állami adókat. A középhullámról pedig egyre többen állnak át a nyugati URH frekvenciákra - merthogy ez a korszerű, ez az elérhető és ezen sugároznak a közelmúltban megindult magánrádiók. Feltűnően furcsa azonban az előbb említett közlemény egyik mondata, melyben az MR szorgalmazza, hogy valamennyi körzeti stúdió önálló frekvencián sugározhassa műsorait. Kicsit rosszízű ez a kijelentés. Főleg, ha annak fényében néztük, hogy a médiatörvény megszületése után a Danubius-t szeretnék privatizálni A pénz az jól jönne érte, ám kérdés, hogy mit adnának el A Danubius ugyanis már másfél éve hirdeti magát a reklámpiacon mint országos kereskedelmi adó - 4 vidéki frekvenciával mm érdes, akad-e olyan vevő, aki kifizeti a vaskos •m summát egy fővárosi frekvencián sugárzó kereskedelmi adóért? Merthogy ismereteink szerint a Danubius vidéki frekvenciái a MR körzeti stúdiónak a műsorát hivatottak szolgálni s Szegeden is csak az úgynevezett kieső időkben használja ezeket a Danubius. Lehet, hogy a vásárló igényt tart majd a vidéki frekvenciákra, mert mit kezdene ő csupán egy fővárosi adóval? Elképzelhető, hogy a kormánynak is hajlana eféle egyezségre, merthogy így jóval nagyobb összeget söpörhetnének be a kasszába - s majd csak összefércelik az országos kereskedelmi adót? Egy biztos: a frekvenciák száma véges. Csak éppen arra nem figyelt a testület, hogy a megfelelő számlákhoz a megfelelő termékeknek kell tartozniuk. Hiszen így hatósági segédlettel bárki visszaigényelheti az áfát, elkezdődhet a költségvetés „kirablása". Mivel a fiktív számla nagyon kényes pontja az adócsalásnak, megérdeztük dr. Tihanyiné Filep Irént, az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságának ellenőrzési igazgató-helyettesét, mi erről az adóhatóság véleménye. - Való igaz, hogy a Legfelsőbb Bíróság a fiktívszámla kibocsátók ügyében hozott egy jogerős határozatot. Eszerint, amennyiben a vevő rendelkezik a termékkel és a számla formaiNem hirdet sztrájkot a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete karácsony után és újév között. A közművelődési területen dolgozók körében végzett országos felmérés szerint a munkavállalóknak csupán alig több mint a fele támogatná az év végi munkabeszüntetést. Mivel csak komoly, szervezett lag megfelel az áfatörvény előírásainak, az APEH nem tagadhatja meg az áfavisszaigénylést. Sajnos, ez (gy van abban az esetben is, ha a számlakibocsátó elismeri, hogy ő a terméket nem forgalmazta. 9 Mit tesz az APEH annak érdekében, hogy ez a „siker" ne kecsegtetesse hiú reményekkel azokat, akik fiktív számlákat használnak? - Igazgatóságunk a jövőben megmozdulás adhatna esélyt a jogos követelések kikényszerítésére, az adatok ismeretében a sztrájk „lefújásáról" döntött a KKDSZ Országos Ügyvivői Tanácsa szerdán, többórás vita után. Mindezt Vadász János, a szakszervezet elnöke jelentette be a tanácskozást követő sajtótájékoztatóján. is minden számlát ellenőriz, utánajár, hogy valós gazdasági esemény áll-e mögötte, a számlakibocsátótól származik-e az áru és hogy jogos-e az áfavisszaigénylés. Ez nagyon sok utánajárást követel, de nem sajnáljuk az időt. Sajnos, nyomozati jogkörünk még nincs... 9 Jövőre döntő változás következhet-e be azáltal, hogy az adóhatóság kap bizonyos nyomozati jogköröket? - Eddigi ismereteink szerint Az időjárás késlelteti az amerikai békefenntartó erők szállítmányainak érkezését. A tervek szerint szerdán hat repülőgépnek és egy helikopternek kellett volna leszállnia a taszári légi bázison, délutánra pedig egy 39 nehézgépjárműből álló kocsioszlopot vártak ugyanoda. A havazás és a rossz látási viszonyok miatt azonban a repülőgépek nem indultak el Németországból. A leendő tábori kórház helyének előkészítését is hátráltatja a kedd óta folyaEmbercsempészek Három magyar embercsempészt fogott el és vett őrizetbe tegnap a rendőrség. A csempészek öt albán nemzetiségű jugoszláv állampolgárt akartak Budapestre szállítani, akik Mórahalom térségében útlevél nélkül lépték át a magyar-jugoszláv zöldhatárt. A három férfi egyelőre nem nagyon akar együtt működni a nyomozókkal. A rendőröknek lapzártánkig csak annyit sikerült kideríteni, hogy a mórahalmi csempészeknek jugoszláv társai vannak, ők indították útnak honfitársaikat - állítólag Budapestre tartottak. A nyomozók még azokra a kérdésekre sem kaptak választ, hogy első alkalom volt-e a tegnapi, vagy netán máskor is próbálkoztak, és a szótlan urak arra sem válaszoltak, hogy egyáltalán mennyi a csempészek bére. Nem lehet elvetni: egy jól szervezett banda bukott le tegnap. Ezt egyébként alátámasztani látszik az is, hogy a magyar-jugoszláv vállalkozók rádiótelefonon tartották a kapcsolatot. Ami néha nem működött. A szállítmány egyébként egy közúti ellenőrzésen akadt fenn. eléggé mértéktartó lehetőségeket kapunk. Nem tartom valószínűnek, hogy ezen a területen nagyot léphetnénk előre, illetve marad az, ami eddig is volt, hogy rendőrségi segítséget bármikor igénybe vehetünk. 9 Szájhagyomány útján terjed, melyik az az önsegélyző egyesület, ahová belépve csekély összeg ellenében visszaigényelhetjük a bejizetett adónkat. Úgy tudom, a szervezők egy újabb rést találtak az adójogszabályok között. - Valóban, bizonyos egyesületek alapítványok közbeiktatásával próbálják megrövidíteni a költségvetést. Egyelőre a bíróság az Apeh vizsgálati jogát az egyesület tekintetében megkérdőjelezte. A bírósági eljárás azonban folytatódik, (gy annak eredményéről még nem beszélhetünk. Lehet, hogy a szervezők megússzák következmények nélkül, de a magánszemély ráfizethet. Fukutu Klára Nem tudtak leszállni matosan tartó havazás. A megyei munkaügyi központ felhívására jelentkezettek közül 400-an dolgoznak Taszáron, de a 16 ezer négyzetméternyi területen felépítendő sátorkórházat - az előzetes tervekkel ellentétben csak a jövő héten kezdik felállítani. Az alpolgármester szerint az első törvénytelenség ott történt, hogy az önkormányzatnak még a privatizáció előtt meg kellett volna kapnia a „közművet üzemeltető gazdasági társaság állami tulajdonú vagyonrészének 25 százalékát", ahogy arról az 1995. évi LXX. törvény rendelkezik. (Ez egyébként az állami 50 százalék negyede, vagyis 12,5 százalék.) A tegnap született döntésekben természetesen 12,5 százalékkal éppen úgy nem tudtak volna beleszólni az önkormányzatok, mint ahogy 2,02 százalékkal nem tudtak. Mindezzel együtt Szeged egyetlen szavazáson sem vett részt, s ehhez a néma tiltakozáshoz más önkormányzat is csatlakozott. Gyakorlatilag csak a 7. napirendnél mondták ki a nyertes francia cég, az EDF nevét, a vételárat azonban nem közölték a tulajdonostárs önkormányzatokkal. Persze abból, hogy a második és a harmadik napirendi pontban az igazgatótanácsba, illetve a felügyelőbizottságba, 3-3 francia úr került, valamint a kiszivárgó hírekből azért lehetett következtetni a tendernyertesre. Szeszen gurultak Röszkén A Békés és Csongrád megyei pénzügyőröknek az elmúlt héten 38 felderítésük volt, amelyek értéke meghaladta az 5 millió forintot. Csempészettel gyanúsítják Sz. P-t, aki a nyáron települt haza Magyarországra. A 2,7 millió forintot érő gépkocsiját vámmentesen hozta be. Utólag derült ki, hogy hamis számlákkal bonyolította az ügyletet, mivel az autó a hazatelepüléskor még nem volt az övé, így a vámmentességet csalással szerezte meg. Lökösházán hamis 100 dollárost találtak D. I. román állampolgárnál. Honfitársáról, I. S.-ről pedig kiderült, hogy magyarországi vámszabadterületről rendszeresen visz ki számítógép-alkatrészeket, ám a csomagban nem az van, ami számlákon szerepel. Az elmúlt heti eset alkalmával 1,2 millió forint hibádzott. Tüzesvizen gurult autójával két honfitársunk N. G. és CS. I. A jármű kerekeit nem levegővel, hanem tiszta szesszel töltötték fel. A röszkei vámosok megkérték őket, hogy ne vicceljenek a jövőben. A következő csempészárukat gyűjtötték be az elmúlt héten: 160 kilogramm fonal, 1160 liter gázolaj, 362 liter vodka, 364 karton cigaretta, 182 kilogramm dióbél és fél mázsa tökmag. V. F. S. Básthy úr sérelmezi, hogy olyan fontos és stratégiai kérdésekben csökkentették az államnál maradó aranyrészvényhez kötődő vétójogokat, mint a fejlesztés- és osztalékpolitika. A jelenlegi tulajdonosi összetétel: 2,02 önkormányzatok, 47,8 EDF, 50 százalék a Magyar Villamosművek Rt. Ennek tükrében az a tény, hogy az öttagú igazgatótanácsban egyszerű szótöbbség elég a döntéshez, azt jelenti a jövőben, hogy a 3 francia taggal elvileg minden keresztülvihető - mondja Básthy Gábor. Aki különben azt is sérelmezi, hogy sem az felügyelőbizottságban, sem az igazgatótanácsban nem maradt képviselője az önkormányzatoknak. Az alpolgármester úgy érBELÜGYEINK 3 zi, hogy azok az engedmények, amit a befektetőknek tettek a tegnapi közgyűlésen, nem lehetnek arányban a vételárral, legyen az bármilyen magas. Básthy úr kijelentette, hogy az önkormányzat persze,* közgyűlésen keresztül - minden lehetséges jogi eszközt igénybe fog venni, hogy a privatizáció ilyen módon ne történhessen meg. • Eddig tart a tegnapi történések összefoglalója és tanulsága a gazdasági ügyekért felelős alpolgármester szerint, amihez lapunk nem sokat tud hozzátenni, hiszen nem kapott meghívót a közgyűlésre. Annyit viszont egymás mellé tud rakni, hogy a szegedi víz-, a csatorna-, a telefon-, a gáz-, és az áramszolgáltatás kivétel nélkül francia érdekeltségű. Talán nem véletlenül. Kovács András • Ülésezett az ópusztaszeri országos emlékbizottság Legyen a park nemzeti emlékhely A honfoglalás 1100. évfordulójának méltó megünneplése érdekében az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Országos Emlékbizottsága áttekintette a legaktuálisabb feladatokat. Ennek keretében Szabó G. László, a bizottság titkára elmondta: tavaszra az ATIVIZIG az általa felépíttetett tóparti gátőrházat be is rendezi, és ugyanerre az időre készül el a Csete-épületek második csoportjában „Az erdő és az ember" című kiállítás. A Magyarok Világszövetsége egy kiállítási pavilon építésének költségeit vállalta magára, amelyben a határainkon kívül élő magyarok életét mutatják majd be. A Feszty-körkép épületében viszont már látható a Szermonostor és kora állandó kiállítás, az elsó emeleten pedig megkezdték a „Promenád 1896 " magyarországi viselettörténeti bemutató anyagának rendezését, annak ellenére, hogy a múzeum egyelőre csak a költségek 58 százalékával rendelkezik. Sőt, anyagiak hiánya akadályozza a második emeletre tervezett magyar szellem pantheonjának elkészítését is. Hasonló okok miatt bizonytalan még néhány más elképzelés megvalósítása, így például a főbejárattól jobbra lévő bódékat „felváltó", Ízléses szolgálati épület megépítése. Dr. Trogmayer Ottó, múzeumigazgató - az emlékbizottság titkárával együtt egy javaslatban viszont azt fogalmazta meg, hogy az Országgyűlés miként örökítse meg törvényben az 1100. évfordulót, amelynek során nemzeti emlékhellyé is nyilvánítanák az ópusztaszeri emlékparkot. Ennek érdekében az országos emlékbizottság tagjai megállapodtak abban kiknek juttatják el a javaslatot, hogy azzal a döntéshozók mielőbb érdemben foglalkozhassanak. A megyei közgyűlés elképzelése szerint - melyet Lehmann István ismertetett - 1996. június 28-án, az Ópusztaszerre kihelyezett Országgyűlésen lehetne az erről szóló törvényt kihirdetni. A közgyűlés elnöke azonban rámutatott arra, hogy a tervezett színes és tartalmukban is értékes programok megrendezéséhez mindenképpen szükséges technikai, valamint infrastrukturális feltételekkel ma még nem igazán rendelkezik a park. N. Rács Judit Ünnepeljen velünk! Arkedvezményes karácsonyi akció. Ötéves a Porsche Hungaria! Szeretnénk, ha ez a karácsony mindenki számára emlékezetes maradna, ezért a Porsche Hungária és márkakereskedésünk összeállított egy kedvezményekkel teli csomagot, amiben mindenki találhat kedvérevalót. Szalonunk aranyvasárnap is nyitva tart. <3880 Dél-Autó Kft., Audi Szeged, Sárosi u. 11. Tel.: 62/486-911 Akciós típusok Volkswagen: Polo 45* Golf 1,6 CL Rabbit Vonto 1,6 Business** Golf Variant 1.4 CL Golf Variant 1.9 D Transporter Profit Transporter Joker Akciós ár 1 596 000 Ft 2 767 000 Ft 2 120 000 Ft 2 989 000 Ft 2 393 000 Ft 2 697 000 Ft 2 633 200+áfa 2 752 500+áfa Árkedvezmény (a listaárból) 170 000 Ft 352 000 Ft 150 000 Ft 266 000 Ft 270 000 Ft 480 000 Ft 654 400 Ft 615 000 Ft Audi A4 és A6 Mobiltelefon ajándékbal *A Polo 55 és 75 modellek is akciós árakon vásárolhatók meg. ** A Business többletfelszereltség: magasságában állítható vezetőülés, hövédá üvegezés, hátsó fejtámlák. Akciós áraink december 23-ig érvényesek, a raktárkészlet erejéig