Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-12 / 291. szám
8 SZEGEDI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1995. DEC. 12. Sokan mondják, a búza az élet. Sőt: Élet! Ezért az Életért érdemes teljes életet élni. Szegeden többen is ezt tették és teszik, Marika egy a sok közül. A gabonakutatóban ismertem meg, nem sokkal azután, hogy Martonvásárról Szegedre költözött. Barabás Zoltán „bokrában" akadtam rá, de a bokrot ne tessék pejoratív értelemben gondolni. Akkor még a brigád szó uralkodott mindenfelé, és éppen arról beszélgettünk a neves búzanemesítővel, mivel lehetne helyettesíteni ezt a nisnya szót. Először a bandát ajánlottam, a régi aratóbandák mintájára, másodszorra a bokrot. Mintha a kubikosok dolgoztak volna bokorban. Utólag se hiszem, hogy meghonosodott volna akármelyik is, bár a brigád eltűnőben van. # Honnan kezdjük, Marika? - Talán onnan, hogy Kiss Árpád asszisztense voltam, amikor a triticale nemesítésébe kezdett. Jó helyem volt, és szerettem a munkát. Jött ötvenhat, az én főnökömet megválasztották a munkástanács elnökévé. Nem csak nálunk történt így, de nálunk is leváltották az igazgatót. Akadémiai kutató intézetben csekély volt az ő képessége. Ahogy a népmesében a sárkányt belevágja János a földbe térdig, de az kiugrik, és belevágja Jánost derékig, aztán nyakig, hajszálra így történt ott is. Kiugrott a sárkány, és el kellett mennie a kiváló kutatónak. Mészöly Gyula nyújtotta ki érte a kezét Kecskeméten, és fölajánlotta munkahelyként a zöldségtermesztési kutatóintézetet. • A triticale erős jóindulattal se nevezhető zöldségnek. - Nem hát, de abbahagyni is bűn lett volna azt a munkát. Kibúvóként megkapta a mag nélküli görögdinnye nemesítését, és meg is oldotta sikerrel. Amikor tehát el kellett mennie, ott maradtam „gazda" nélkül. Odacsapódtam valakihez, de szinte semmiben nem tudtunk kijönni egymással. Még az ezerszemsúlyban sem, pedig az konkrét fogalom. Barabás Zoltán mondta egyszer, 6 i „Alor/, Élet • •• maga szemtelen a búzáért Marika, a búza mindenese. (Fotó: Somogyi Károlyné) szívesen átveszi azt a renitenskedő hölgyet. Segédmunkatárs volt akkor még, és én kísérleti munkaerő. Köznapibb szóval: asszisztens. Tele tettvággyal, szinte eszméletlen elvárásai voltak Zoltánnak, és én mindig reszkettem, amikor eléje álltam. De jó volt vele együtt dolgoznom, mert igyekezete, magahajszolása átragadt ránk is. Amott fölöslegesnek éreztem magamat, mellette azonnal értelme lett a munkámnak. Átjött Szegedre 1969-ben, kért, jöjjek át én is. • Kukac a horgon? - Jó nagyot akasztott rá. Két gyermekünk volt, háromszobás családi házban laktunk, itt viszont egyszobás garzon várt ránk. Még melegvíz se volt benne. Mondjam még? Megmondtam neki, ezt az ajánlatot nem szabad elfogadnom. • Mégis átjöttek. - Zoltán mindent bevetett. Hogy itt jó a határforgalom Szabadkára, hogy itt jó középiskolák vannak, és egyetemek is, gondoljunk Bőven vannak adósságaim. Meg se tudnám mondani, mióta rakosgatom azok nevét agyacskám egyik polcáról a másikra, akikről még írni akartam, de biztosan közöttük volt Schulcz Józsefné is. Szorft az idő, amit lehet, még beváltok, de tudván tudom, tartozásaim inkább növekednek. Akiben igyekezetet és emberi tisztességet láttam, fölvettem a le soha nem írt listámra. Marika előkelő helyen szerepelt rajta. Most jött el az ideje. gyermekeink jövőjére. A férjem azonnal viszsa akart költözni, de én halogattam. • Megbánta? - Szeged nem a Dunántúl, az biztos. Itt hidegebbek, közönyösebbek az emberek. • Mentség? - Maradt a tudomány, és a család. De végig azt hajtogattam, ha elér a nyugdíj, megyek vissza Martonba. • Nem ment. Hogyan fogadták az itteniek? - Volt, aki azonnal lerohant, és olyan kedves volt hozzám, amilyet elképzelni se tudtam azelőtt. Azt hitte szegény, Zolihoz jut közelebb, ha nekem kedveskedik. Más még azért is kikelt ellenem, amiért végül mégis kaptunk villanybojlert a tenyérnyi lakásba. És olyan is akadt, aki bemutatáskor a kéznyújtásomat se fogadta el. Egy évre rá megkaptam a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetést. Ez is betette a kaput. Hogyan jövök én ehhez, amikor csak egy éve vagyok itt? Hogy előtte mit tettem, azt nem tudhatta. • Mit tett? - Benne voltam a triticaleban, aztán jött a szudáni fű és a szemes cirok. Amikor Barabás Zoli átjött Szegedre, egyedül maradtam a cirokkal. Ha benne voltam az előállításában, kötelességem volt kitartani mellette. • Utána? - Minden búza nemesítésében is, ami később született. Elsorolni se tudnám, mennyiben. A lényeg az, volt olyan munkatársam is, aki jóval később bocsánatot kért, amiért ellenem szólt a kitüntetés átvételekor, de volt olyan is, aki később se adta föl makacsságát. Nem csalódtam, mert nem is vártam tőlük. Már Martonvásáron a triticale kapcsán megtanultam a búza kasztrálását, ezt a gyakorlatot hoztam át ide is, de mindent csináltam, ami a búzával összefüggött. Öthalmon például magunk húztuk a kisparcellás vetőgépet. Megállt némelyik autós, és hergelt bennünket: csapjatok a lovak közé, kislányok! Alapelv volt, hogy a véleményünket mindig meg keli mondanunk, és van egy elviselhetetlen rossz tulajdonságom, mindig megmondom. Igaz, megesett, hogy Zoltán is mondta: Mari, maga szemtelen. Rávágtam: van, akitől tanultam. Lejött hozzánk egyszer valaki, nagy körülményességgel megkérdezte, szerintem mikor lesz hibridbúza. Rávágtam arra is, kétezer előtt biztosan nem lesz. Megkaptam akkor is: nem kell mindent kimondani. Mit lehet erre felelni? Az én véleményemet kérdezték, és én csak azt mondtam. Erősen úgy tűnik, használható hibrid búza valóban nem lesz addig. • Lépcsőbéli különbségek voltak kettejük között. - Ezt mindketten tudtuk, de soha nem éreztették velem. Későn érő fajta vagyok, a családban a legkisebb, de a kicsi embernek van egy nagy bűne: mindig bizonyítani akar. • Másról is tudok. - Az akarnokságot gondolja? A napóleonságot? Az egyik unokám is olyan, mint én. Mindent elkövet, hogy megmutassa, többet tud, de érdemtelenül soha nem törekszik mások elé. Mondogattam Zoltánnak, nem szabad olyan kutatót nevelni, aki íróasztal mellől akar búzát nemesíteni. Ő meg biztatott, iratkozzam be az élelmiszeripari főiskolára, mert a tudás önmagában nem sok, papirosra is szükség van. Azt mondtam neki, a család, a két gyerek mellett nem tudnám úgy megállni a helyemet, ahogy érdemes lenne, fél munkára pedig soha nem voltam kapható, tehát nem vághatok bele. • Ezt se bánja? - Egy csöppet se. Rendes időmbe mentem nyugdíjba, de még tavaly is dolgoztam, szerződéssel. • A gumicsizmája megmaradt? - Meg hát. Vissza van hajtva a szára, és bele van írva a monogramom. Csak azért kérdeztem, mert minden búzabemutatón nagy sár szokott lenni. Horváth Dezső Úi$ág(író)-olvasó találkozó Tisztelt Szerkesztőség! Nem igazán tudom, magukra tartozik-e a probléma, de meg kéne írni. Azt, hogy az önkormányzatoknak nincsen elég pénzük. Az én rokonaim egy Szegedhez közeli, elhagyott, műveletlen földön élnek, faházban, nagyon szegények. Kértek már segítséget sokszor, de már a polgármesteri hivatalban is azt mondták nekik, hogy az idén nem lesz több segélypénz. Mindenfelől kémének, de sehonnan sem tudnak annyit kapni, hogy ki tudják húzni a telet. Munkához nem bírnak jutni, mostan télen még annyi sincsen, ami nyáron volt, napszám néha. Teljesen kilátástalan a helyzetük, de a környékükön még másoknak is. Borzasztó ez, hogy az egyik napról a másikra élnek, nyomorognak, pedig ők törekednének, hogy ne így kelljen tengődniük. A hivatalokból már a segélyezőkhöz tanácsolják őket állandóan. De hát a jóságoskodó szervezeteknek sincsen mindég, amiből adni tudnának. Ha sehonnan nem kapnak, akkor mi lesz velük? Tessenek már megkérdezni! És mi lesz, ha bejönnek a nagyobb hidegek? Állandóan csak megyen a nagy szónoklás, hogy így meg úgy kellene segíteni, ilyen meg olyan törvény, meg jogszabály kellene, vitáznak összehordva hetet-havat a parlamentben, pedig inkább tenni kéne valamit. Tényleg nincsen már pénze az országnak, az önkormányzatoknak, hogy segítsék a szűkölködőket? Kisiregi György né Kedves Asszonyom! Azt nem tudom, hogy tényleg nincsen-e pénzük az önkormányzatoknak. Csak azt látom, hogy a környékbeli falvakból egyre több olvasói levelet kapok, amelyekben segítséget kérnek a megélhetéshez. Meg azt is megértem mostanában néhányszor, hogy a kisebb települések polgármesteri hivatala az újságírót kérte, próbáljon valahogy segíteni azokon, akiknek a hivatal már nem tud segélyt adni. Az ország házában pedig valóban mindent összehordanak. Többnyire olyasmit, amivel nemigen lehet segíteni. Mostanában aztán azon töprengek, az egyes választókerületek parlamenti képviselőihez kellene talán átefmezni a panaszokat. Tudnának-e vajon segíteni a választóikon? Üdvözlettel: Szabó Magdolna Tisztelt Szerkesztőség! Nem baj, ha többen is látják, akkor sincs tanú. Ez a szisztéma működik, amióta .jogállamról" beszélünk. Ma már a Föltámadás utcai orvosi rendelő messze a környéken a „civilizáció" egyik fellegvára. Célba dobással szétzúzott cégtáblája arról mesél, hogy ez a patinás épület valamikor jobb napokat is látott. Vele szemben, az utca másik oldalán fölgyújtott, illetve lebontott ház romjai hirdetik, hogy az 1988 óta betelepítettek nem töltötték hiába a szabadidejüket... Európa felé közeledünk? Szó sincs róla! Egyenletesen gyorsuló sebességgel távolodunk, amióta ilyen esetek előfordulhatnak, hogy az orvosi rendelő beteg várójából kilopják a székeket, leszerelik a gázkonvektor védősisakját... A rendelőre nyugodtan ki lehet tűzni az S.O.S. zászlót!... Itt az emberi civilizáció van végveszélyben, és sürgősen rendet kell csinálni... Bánhidy Béla Kedves Bánhidy Úr! Nehéz lenne vitatkozni azon, hogy a fenti példában említettek az Európától való távolodás jelei. Abban is egyetértünk, hogy sürgősen rendet kellene csinálni az említett városrészben. Sőt szerintem az egész városban. A probléma csak az, hogyan... Sz. M. Cserepes, Cserepes sor. Fogalom Szegeden. Ezrek zarándokolnak ide nap mint nap. Kivéve, amikor zárva a zsibi. A karácsony már feltűnt a kanyarban. Ideje beszerezni a lepetéseket. Hol lehet olcsón ajándékhoz jutni? Persze, hogy a Cserepesen. És itt még dívik az alku. Tessék? Hogy rengeteg a bóvli? Ki mondta, hogy nem? A hamisított márkájú cipő, ketyere is úgy tűnik, mintha... Nem hosszú életűek, az igaz. De mégis csak jobban mutat új korában a fényű alatt, mint egy az ünnepi szerényebb ajándék, még ha az igazi is. Állítólag az idén kevesebben vannak a piacon. Ezt persze az árusok mondják. Jól is néznénk ki, ha dicsekednének. A 4-es villamoson meg egymást tapossák a szegediek, hogy kijussanak. Pulcsi, nadrág, bakancs, fenyőégő (nem fordítva), kesztyű (legyen mibe dudálni), bekecs, miegymás. Amire éppen még futja. Csak szerényen. Cserepes. Az ünnepi. (Fotó: Nagy László) - V. f. s. -