Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-12 / 291. szám

8 SZEGEDI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1995. DEC. 12. Sokan mondják, a búza az élet. Sőt: Élet! Ezért az Életért érdemes teljes életet élni. Szegeden többen is ezt tették és teszik, Marika egy a sok közül. A gabonakutatóban is­mertem meg, nem sokkal az­után, hogy Martonvásárról Szegedre költözött. Barabás Zoltán „bokrában" akadtam rá, de a bokrot ne tessék pe­joratív értelemben gondolni. Akkor még a brigád szó uralkodott mindenfelé, és éppen arról beszélgettünk a neves búzanemesítővel, mi­vel lehetne helyettesíteni ezt a nisnya szót. Először a ban­dát ajánlottam, a régi arató­bandák mintájára, másod­szorra a bokrot. Mintha a kubikosok dolgoztak volna bokorban. Utólag se hiszem, hogy meghonosodott volna akár­melyik is, bár a brigád eltű­nőben van. # Honnan kezdjük, Ma­rika? - Talán onnan, hogy Kiss Árpád asszisztense voltam, amikor a triticale nemesíté­sébe kezdett. Jó helyem volt, és szerettem a munkát. Jött ötvenhat, az én főnökömet megválasztották a munkásta­nács elnökévé. Nem csak ná­lunk történt így, de nálunk is leváltották az igazgatót. Akadémiai kutató intézetben csekély volt az ő képessége. Ahogy a népmesében a sár­kányt belevágja János a földbe térdig, de az kiugrik, és belevágja Jánost derékig, aztán nyakig, hajszálra így történt ott is. Kiugrott a sár­kány, és el kellett mennie a kiváló kutatónak. Mészöly Gyula nyújtotta ki érte a ke­zét Kecskeméten, és fölaján­lotta munkahelyként a zöld­ségtermesztési kutatóintéze­tet. • A triticale erős jóindu­lattal se nevezhető zöld­ségnek. - Nem hát, de abbahagyni is bűn lett volna azt a mun­kát. Kibúvóként megkapta a mag nélküli görögdinnye ne­mesítését, és meg is oldotta sikerrel. Amikor tehát el kel­lett mennie, ott maradtam „gazda" nélkül. Odacsapód­tam valakihez, de szinte semmiben nem tudtunk ki­jönni egymással. Még az ezerszemsúlyban sem, pedig az konkrét fogalom. Barabás Zoltán mondta egyszer, 6 i „Alor/, Élet • •• maga szemtelen a búzáért Marika, a búza mindenese. (Fotó: Somogyi Károlyné) szívesen átveszi azt a reni­tenskedő hölgyet. Segéd­munkatárs volt akkor még, és én kísérleti munkaerő. Köznapibb szóval: asszisz­tens. Tele tettvággyal, szinte eszméletlen elvárásai voltak Zoltánnak, és én mindig reszkettem, amikor eléje áll­tam. De jó volt vele együtt dolgoznom, mert igyekezete, magahajszolása átragadt ránk is. Amott fölöslegesnek éreztem magamat, mellette azonnal értelme lett a mun­kámnak. Átjött Szegedre 1969-ben, kért, jöjjek át én is. • Kukac a horgon? - Jó nagyot akasztott rá. Két gyermekünk volt, há­romszobás családi házban laktunk, itt viszont egyszo­bás garzon várt ránk. Még melegvíz se volt benne. Mondjam még? Megmond­tam neki, ezt az ajánlatot nem szabad elfogadnom. • Mégis átjöttek. - Zoltán mindent beve­tett. Hogy itt jó a határforga­lom Szabadkára, hogy itt jó középiskolák vannak, és egyetemek is, gondoljunk Bőven vannak adósságaim. Meg se tudnám mondani, mi­óta rakosgatom azok nevét agyacskám egyik polcáról a má­sikra, akikről még írni akartam, de biztosan közöttük volt Schulcz Józsefné is. Szorft az idő, amit lehet, még beváltok, de tudván tudom, tartozásaim inkább növekednek. Akiben igyekezetet és emberi tisztességet láttam, fölvettem a le soha nem írt listámra. Marika előkelő helyen szerepelt rajta. Most jött el az ide­je. gyermekeink jövőjére. A férjem azonnal viszsa akart költözni, de én halogattam. • Megbánta? - Szeged nem a Dunán­túl, az biztos. Itt hidegebbek, közönyösebbek az emberek. • Mentség? - Maradt a tudomány, és a család. De végig azt hajto­gattam, ha elér a nyugdíj, megyek vissza Martonba. • Nem ment. Hogyan fo­gadták az itteniek? - Volt, aki azonnal lero­hant, és olyan kedves volt hozzám, amilyet elképzelni se tudtam azelőtt. Azt hitte szegény, Zolihoz jut köze­lebb, ha nekem kedveskedik. Más még azért is kikelt elle­nem, amiért végül mégis kaptunk villanybojlert a te­nyérnyi lakásba. És olyan is akadt, aki bemutatáskor a kéznyújtásomat se fogadta el. Egy évre rá megkaptam a Mezőgazdaság Kiváló Dol­gozója kitüntetést. Ez is be­tette a kaput. Hogyan jövök én ehhez, amikor csak egy éve vagyok itt? Hogy előtte mit tettem, azt nem tudhatta. • Mit tett? - Benne voltam a tritica­leban, aztán jött a szudáni fű és a szemes cirok. Amikor Barabás Zoli átjött Szegedre, egyedül maradtam a cirok­kal. Ha benne voltam az elő­állításában, kötelességem volt kitartani mellette. • Utána? - Minden búza nemesíté­sében is, ami később szüle­tett. Elsorolni se tudnám, mennyiben. A lényeg az, volt olyan munkatársam is, aki jóval később bocsánatot kért, amiért ellenem szólt a kitüntetés átvételekor, de volt olyan is, aki később se adta föl makacsságát. Nem csalódtam, mert nem is vár­tam tőlük. Már Martonvásá­ron a triticale kapcsán meg­tanultam a búza kasztrálását, ezt a gyakorlatot hoztam át ide is, de mindent csináltam, ami a búzával összefüggött. Öthalmon például magunk húztuk a kisparcellás vetőgé­pet. Megállt némelyik autós, és hergelt bennünket: csapja­tok a lovak közé, kislányok! Alapelv volt, hogy a vélemé­nyünket mindig meg keli mondanunk, és van egy elvi­selhetetlen rossz tulajdonsá­gom, mindig megmondom. Igaz, megesett, hogy Zoltán is mondta: Mari, maga szemtelen. Rávágtam: van, akitől tanultam. Lejött hoz­zánk egyszer valaki, nagy körülményességgel megkér­dezte, szerintem mikor lesz hibridbúza. Rávágtam arra is, kétezer előtt biztosan nem lesz. Megkaptam akkor is: nem kell mindent kimonda­ni. Mit lehet erre felelni? Az én véleményemet kérdezték, és én csak azt mondtam. Erősen úgy tűnik, használha­tó hibrid búza valóban nem lesz addig. • Lépcsőbéli különbsé­gek voltak kettejük kö­zött. - Ezt mindketten tudtuk, de soha nem éreztették ve­lem. Későn érő fajta vagyok, a családban a legkisebb, de a kicsi embernek van egy nagy bűne: mindig bizonyí­tani akar. • Másról is tudok. - Az akarnokságot gon­dolja? A napóleonságot? Az egyik unokám is olyan, mint én. Mindent elkövet, hogy megmutassa, többet tud, de érdemtelenül soha nem tö­rekszik mások elé. Mondo­gattam Zoltánnak, nem sza­bad olyan kutatót nevelni, aki íróasztal mellől akar bú­zát nemesíteni. Ő meg bizta­tott, iratkozzam be az élel­miszeripari főiskolára, mert a tudás önmagában nem sok, papirosra is szükség van. Azt mondtam neki, a család, a két gyerek mellett nem tudnám úgy megállni a he­lyemet, ahogy érdemes len­ne, fél munkára pedig soha nem voltam kapható, tehát nem vághatok bele. • Ezt se bánja? - Egy csöppet se. Rendes időmbe mentem nyugdíjba, de még tavaly is dolgoztam, szerződéssel. • A gumicsizmája meg­maradt? - Meg hát. Vissza van hajtva a szára, és bele van ír­va a monogramom. Csak azért kérdeztem, mert minden búzabemutatón nagy sár szokott lenni. Horváth Dezső Úi$ág(író)-olvasó találkozó Tisztelt Szerkesztőség! Nem igazán tudom, ma­gukra tartozik-e a probléma, de meg kéne írni. Azt, hogy az önkormányzatoknak nincsen elég pénzük. Az én rokonaim egy Szegedhez közeli, elhagyott, műveletlen földön élnek, faházban, na­gyon szegények. Kértek már segítséget sokszor, de már a polgármesteri hivatalban is azt mondták nekik, hogy az idén nem lesz több segély­pénz. Mindenfelől kémének, de sehonnan sem tudnak annyit kapni, hogy ki tudják húzni a telet. Munkához nem bírnak jutni, mostan télen még annyi sincsen, ami nyá­ron volt, napszám néha. Tel­jesen kilátástalan a helyze­tük, de a környékükön még másoknak is. Borzasztó ez, hogy az egyik napról a má­sikra élnek, nyomorognak, pedig ők törekednének, hogy ne így kelljen tengődniük. A hivatalokból már a segélye­zőkhöz tanácsolják őket ál­landóan. De hát a jóságosko­dó szervezeteknek sincsen mindég, amiből adni tudná­nak. Ha sehonnan nem kap­nak, akkor mi lesz velük? Tessenek már megkérdezni! És mi lesz, ha bejönnek a nagyobb hidegek? Állandó­an csak megyen a nagy szó­noklás, hogy így meg úgy kellene segíteni, ilyen meg olyan törvény, meg jogsza­bály kellene, vitáznak össze­hordva hetet-havat a parla­mentben, pedig inkább tenni kéne valamit. Tényleg nin­csen már pénze az ország­nak, az önkormányzatoknak, hogy segítsék a szűkölködő­ket? Kisiregi György né Kedves Asszonyom! Azt nem tudom, hogy tényleg nincsen-e pénzük az önkormányzatoknak. Csak azt látom, hogy a környék­beli falvakból egyre több ol­vasói levelet kapok, ame­lyekben segítséget kérnek a megélhetéshez. Meg azt is megértem mostanában né­hányszor, hogy a kisebb te­lepülések polgármesteri hi­vatala az újságírót kérte, próbáljon valahogy segíteni azokon, akiknek a hivatal már nem tud segélyt adni. Az ország házában pedig va­lóban mindent összehorda­nak. Többnyire olyasmit, amivel nemigen lehet segíte­ni. Mostanában aztán azon töprengek, az egyes válasz­tókerületek parlamenti kép­viselőihez kellene talán átef­mezni a panaszokat. Tudná­nak-e vajon segíteni a vá­lasztóikon? Üdvözlettel: Szabó Magdolna Tisztelt Szerkesztőség! Nem baj, ha többen is lát­ják, akkor sincs tanú. Ez a szisztéma működik, amióta .jogállamról" beszélünk. Ma már a Föltámadás utcai or­vosi rendelő messze a kör­nyéken a „civilizáció" egyik fellegvára. Célba dobással szétzúzott cégtáblája arról mesél, hogy ez a patinás épület valamikor jobb napo­kat is látott. Vele szemben, az utca másik oldalán föl­gyújtott, illetve lebontott ház romjai hirdetik, hogy az 1988 óta betelepítettek nem töltötték hiába a szabadide­jüket... Európa felé közele­dünk? Szó sincs róla! Egyenletesen gyorsuló se­bességgel távolodunk, amió­ta ilyen esetek előfordulhat­nak, hogy az orvosi rendelő beteg várójából kilopják a székeket, leszerelik a gáz­konvektor védősisakját... A rendelőre nyugodtan ki lehet tűzni az S.O.S. zászlót!... Itt az emberi civilizáció van végveszélyben, és sürgősen rendet kell csinálni... Bánhidy Béla Kedves Bánhidy Úr! Nehéz lenne vitatkozni azon, hogy a fenti példában említettek az Európától való távolodás jelei. Abban is egyetértünk, hogy sürgősen rendet kellene csinálni az említett városrészben. Sőt szerintem az egész városban. A probléma csak az, ho­gyan... Sz. M. Cserepes, Cserepes sor. Fogalom Szegeden. Ezrek zarándokolnak ide nap mint nap. Kivéve, amikor zárva a zsibi. A karácsony már feltűnt a kanyarban. Ideje beszerezni a lepetéseket. Hol lehet olcsón ajándékhoz jutni? Persze, hogy a Cserepesen. És itt még dívik az alku. Tes­sék? Hogy rengeteg a bóvli? Ki mondta, hogy nem? A hamisított márkájú cipő, ke­tyere is úgy tűnik, mintha... Nem hosszú életűek, az igaz. De mégis csak jobban mutat új korában a fényű alatt, mint egy az ünnepi szerényebb ajándék, még ha az igazi is. Állítólag az idén kevesebben vannak a pi­acon. Ezt persze az árusok mondják. Jól is néznénk ki, ha dicsekednének. A 4-es vil­lamoson meg egymást tapossák a szegedi­ek, hogy kijussanak. Pulcsi, nadrág, ba­kancs, fenyőégő (nem fordítva), kesztyű (legyen mibe dudálni), bekecs, miegymás. Amire éppen még futja. Csak szerényen. Cserepes. Az ünnepi. (Fotó: Nagy László) - V. f. s. -

Next

/
Thumbnails
Contents