Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-06 / 260. szám

vendéglátói messze földön híres fi magyaros Nem újkeletű dolog, a magyaros vendéglátás messze földön híres. Erről győződhettek meg a vízi­labda LEN-kupa középdöntő résztvevői is, egy olyan eseményen, amilyen még soha nem volt Szegeden. Az SZVE vezérkara (dr. Török Béla elnök, Do­bóczky Károly szakosztályvezető és Juhász György technikai vezető) ugyanis alaposan kitett magáért. A pénteki meccsek után a felújított Öreg Kőrössy Ha­lászcsárdában halmozták el mindenféle étel- és ital­különlegességgel a magas rangú vendégeket. A „program" szombaton délelőtt egy ópusztaszeri ki­ruccanással folytatódott. A vendégek a Nemzeti Történeti Emlékparkot tekintették meg. Mindvégig remekül érezték magukat, de amikor Nagy László ügyvezető igazgató megmutatta nekik a Feszty-kör­képet, egyik ámulatból a másikba estek. Ilyen csodát csak ritkán lát az ember. Hazafelé, a Szeri Csárdá­ban elfogyasztott pörkölt után is elismerően csettin­tettek. Este sem utankoztak, erről az Alabárdos bo­rozó minden földi hívsága „gondoskodott". Szóval minden jó és szép volt. Nem mellékes szempont, hogy az SZVE gárdája is bejutott a leg­jobb nyolc közé. Mindent összegezve: a külföldi ven­dégek csupa jó hírünket vitték szerteszét, öregbítve ezzel is Szeged városának nagyságát. SZ. L. • Röplabda Interliga Medikémiás mérleg: hat vesztett ellenében két nyert játszma A LEN-kupában a legjobb nyolc közé került Szegedi VE csapata. Állnak balról: Dobóczky Károly szakosztályvezető, Juhász György technikai vezető, Fodor Rajmund, Mdinár Tamás, Steinmetz Barnabás, Pozsgay Zsolt edző, dr. Török Tibor, Csapó István, Dmitrij Scsegyerkin, dr. Török Béla elnök. Guggolnak balról: Kiss Csaba, Kreschák József, Bólya László, Halász Miklós, Mód Péter, Dongó László, Megyeri Attila, Csányi György, Csörgő Péter. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Vízilabda LEN-kupa, középdöntő Legjobb nyolc között o Szegedi VE! A gólzáporral végződött sikeres rajt ellenére a hazaiak mestere, Pozsgay Zsolt a németek elleni összecsapás előtt kissé idegesnek látszott. Kicsinyke félelme megala­pozottnak tűnt, hiszen az SC Rote Erde Hamm csapata az első napon, a Solaris Sibenik ellen jó teljesít­ményt nyújtott, nagyobb szerencsé­vel meglepetést is okozhatott volna. Meg persze arról sem volt szabad megfeledkezni, amennyiben a mie­ink legyőzik a germánokat, már biztos továbbjutónak érezhetik ma­gukat az utolsó meccsüktől függetle­nül. A Medikémia Sze­ged férfi röplabdacsa­pata az országhatáron kívül töltötte az elmúlt hétvégét. A tavalyi baj­nokcsapat szombaton a horvát fővárosban, majd vasárnap Mura­szombaton vendéges­kedtek. Mindkét ellen­felüktől bizonyára, hogy egyik se sértődjön meg, 3:l-es vereséget szenvedtek Hulman­nék. A két összecsapás­ról Nyári Sándor edző számolt be a havas ha­zatérésük közben. A horvát bajnokcsapat ne­véhez méltó módon kezdett és végig nagy iramot diktált, 6:2-re és 9:4-re vezettek a hazaiak. A folytatásban né­hány jól sikerült cserével „megmozdult" a szegedi együttes és 12:9-re felzárkó­zott. Innen azonban elsősor­ban nyitásfogadási zavarok miatt gyorsan eldőlt a játsz­ma. A második játékrészben ismét cserélt a szegedi egy­üttes, bár a vendéglátók is­mét 11:4-re megugrottak, el­sősorban Csíkos és Hulmann lendületes támadójátéka, va­lamint Kása és Szabó Kál­mán mezőnybeli ügyeskedé­se folytán beérte nagynevű ellenfelét a Tisza-parti egy­üttes. 13:13-nál percekig egyik csapat sem tudott pon­tot elérni, majd két nagysze­rű hazai blokk vetett véget a játszmának. A harmadik já­tékrészben fej-fej mellett ha­ladtak a csapatok. 12:12 után Szabó Kálmán két remek mezőnybeli alakításával játszmalabdához jutott a vendégegyüttes, bár a hazai­ak még egy pontot tudtak szerezni. Csíkos bombája véget vetett a maratoni küz­delemnek. A több mint más­fél órája tartó ádáz harc, mely helyenként magas szín­vonalú volt, sokat kivett a szegediekből. Fokozatosan felőrlődtek és az utolsó játszmában csak statisztálni tudtak a kitűnő erőket felvo­nulható horvát bajnokcsapat­tal szemben. Mladost Zágráb (hor­vátfe-Medikémia Szeged 3:1 (9,13,-13, 0) Zágráb, 600 néző. Medikémia Szeged: Schildkraut, Belik, CSÍKOS, SZABÓ, Torma, HUL­MANN. Csere KÁSA, Pet­heő, Takács. Edző: Nyári Sándor, Nusser Lajos. A vasárnapi mérkőzés több sikertélményt sejtetett a Tisza-partiak számára, hi­szen a szlovén bajnokság ezüstérmese, a Muraszombat szemmel láthatóan alacso­nyabb játkosokból állt. Na­gyon rendezetten, taktikusan és jól játszott a Szeged az el­ső játékrészben. Melnicsuk, Hulmann pontosan fejezték be a támadásokat, Schildkra­ut pedig rendkívül agilisan és lelkesen szervezte a játé­kot. A biztosan nyert első játszma után érthetetlen megtorpanás következett a szegedieknél. 3:3-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, de ezután amihez hozzányúl­tak a medikémiások, az mind szerencsétlenül pattant. A mezőnyben kitűnőt nyújtó hazai együttes villámjátsz­mában egyenlített. A szege­diek ismét cserékkel próbál­koztak, de a Zágrábban re­meklő Csíkos vállsérülésü­lésre panaszkodva nem tudta vállalni a játékot, így a pá­lyán vergődők helyére be­cserélt játékosok sem tudtak érdemlegeset produkálni. A harmadik játékrészt is bizto­san hozta a hazai gárda. A negyedik játszmábán újra megcsillant a remény, a fia­tal Torma néhány jó blokkja kimozdította a csapatot a holtpontról. Sajnos, csak na­gyon kevesek voltak azok, akik tudásukhoz méltót nyújtottak, hiszen Melni­csuk, Belik és Szabó, a csa­pat kulcsemberei, csak ár­nyékuk voltak önmaguknak. Végülis a rendkívül fegyel­mezetten játszó hazai együt­tes az erősen közepes telje­sítményt nyújtó szegediek ellen megéremelt győzelmet aratott. Murska Subota (szlo­vén)-Medikémia Szeged 3:1 (-5, 4,5,9) Muraszombat, 300 néző. Medikémia Szeged: SCHILDKRAUT, Belik, Melnicsuk, Szabó, Petheő, Hulmann. Csere: Úrfi, Kása, Torma, Takács. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. Számunkra jól kezdődött a találkozó, Fodor egy szem­telen csel után irtóztató erő­vel lőtt a kapuba, 1-0. A já­tékvezetők azonban nem igazán álltak feladatuk ma­gaslatán, a németek egymás után kapták az emberelőnyö­ket. Az egyik ilyen után az orosz vendégmunkás, Ogo­rodnikov messziről vette be Scsegyerkin kapuját, l-l. A 2. negyed elején Fodor rázta meg magát, gólhelyzet­ben csak szabálytalanul tud­ták elválasztani a labdától. A jogos büntetőt Dongó érté­kesítette, 2-1. A másik olda­lon a nehéztüzér, Reimann váratlan lövést eresztett meg, 2-2. Ez nem szegte a mieink kedvét: Mód és Mol­nár T. találatával megnyug­tató előnyre tettek szert a szegediek, 4-2. A 3. negyedben újfent Reimann igazolta a félelme­tes lövőerejéről szóló híre­ket, a megdermedt Scsegyer­kin mellett vágódott bombá­ja a kapuba, 4-3. Az SZVE játékosai naggyá tették Vosst, a németek kapusát. Szinte minden elakadt a Hamm hálóőrében. A ne­gyed utolsó perceiben aztán megtört az átok, előbb dr. Török bikázott egyet, majd egy káprázatos akció végén Molnár T. sem kegyelme­zett, 6-3. Az utolsó hét perc - a biz­tos vezetés tudatában - már csak formaságnak tűnt. Min­denki így gondolta, kivéve a hatalmas küzdő németeket. Rabello és Ogorodnikov ta­lálatával újra nagyon szoros­sá alakult a mérkőzés, 6-5. Már kezdtünk megijedni, amikor egy szándékos dur­vaság végleg megpecsételte az SC Rote Erde Hamm sor­sát. Három és fél perccel a vége előtt ugyanis J. Dresel Megyeri arcába vágott. A fe­jét „elvesztő" németet a já­tékvezető azonnal végleg csere nélkül állította ki. Ez nagy megkönnyebbülést ho­zott a szegedieknek, klasszi­suk, Fodor gyors egymás­után kétszer is mattolta a germánok kapusát, 8-5. A végén még Ogorodnikov mutatta meg káprázatos lö­vőtechnikáját, jó tíz méterről lőtt egy hatalmas gólt, 8-6. Pozsgay Zsolt: - Elis­merem, a mutatott játékunk hagyott némi kívánnivalót maga után, de a kivívott to­vábbjutásunknak nagyon örülök. Rendkívül küzdel­mes meccsen a rossz hely­zetkihasználás eléggé bosszant. SZVE-SC Rote Erde Hamm 8-6 (l-l, 3-1, 2-1, 2-3) Újszegedi Sportuszoda, 500 néző. Vezette: Süngü (török), Picchetto (olasz). SZVE: Scsegyerkin ­Csapó, FODOR 3, Dongó 1, MOLNÁR T. 2, Steinmetz, Megyeri, DR. TÖRÖK 1, Mód 1, Halász, Kiss Cs., Csányi. Edző: Pozsgay Zsolt. SC Rote Erde Hamm: VOSS - OGORODNIKOV 3, T. Dresel, Rabello 1, Schmidt, REIMANN 2, J. Dresel, Drescher, Hermann. Edző: Thilo Khil. Gól - emberelőnyből: 10/3, ill. 8/4. Négyméteresbó'l: 1/1, ill. 0. A szombati nap másik mérkőzésén: Solaris Sibenik-Givors 14-9 (3-3,4-1, 3-1, 4-4) Újszegedi Sportuszoda, 200 néző. Vezette: Belevsz­tov (ukrán), Chirculete (ro­mán). Gólszerzők: Vrbicsics 5, D. Supe 3, T. Supe 2, Ron­csevics 2, Tucak, Vlahovics, ill. Benromdhane 4, Rolland 3, Brenet 2. A vasárnapi első találko­zón az eddig még pontot sem szerző két csapat, az SC Rote Erde Hamm és a Gi­vors találkozott. Bár szoro­sak voltak a negyedek, az esélyesebb németek maga­biztosan győzték le a fran­ciákat. SC Rote Erde Hamm­Givors 10-5 (3-2, 1-0, 3-2, 3-1) Újszegedi Sportuszoda, 200 néző. Vezette: Süngü (román), Belevsztov (ukrán). Gólszerzők: Reimann 3, T. Dresel 2, Ogorodnikov 2, Weber, Drescher, Rabello, ill. Benromdhane 2, Brenet 2, Rolland. Ezután következett a cso­portelsőséget eldöntő mér­kőzés. Mindkét együttes na­gyon készült, mind az SZVE, mind pedig a Solaris Sibenik elsőként akart a leg­jobb nyolcba jutni. Nehezí­tette a mieink helyzetét, hogy a horvát gárdában há­rom felnőtt és két junior vá­logatott szerepelt. A meccset megtekintette dr. Ványai Éva alpolgármester és dr. Horkai György szövetségi kapitány is. Rettentően idegesen kezd­ték a csapatok a mérkőzést. Sok volt a hiba, csak a két kapus, Scsegyerkin és Per­csinics nyújtott maradandót. Már majdnem három perce nyüstölték egymást a csapa­tok a 2. negyedben, amikor végre gólt kiálthattak a né­zők, Molnár T. a kapufa se­gítségével juttatta a labdát a horvát kapuba. Mintha csak ez lett volna a jel, ezután már-sűrűbben potyogtak a gólok. D. Supe előnyből egyenlített, majd Fodor lö­vése után ismét a szegediek­nél volt a vezetés. Nem so­káig, mert Roncsevics találta meg az utat Scsegyerkin ka­pujához," 2-2. Sőt, a vezetést is megszerezhette volna a Solaris, de D. Supe négymé­teresét a megint szenzációs formában védő, Scsegyerkin kivédte! A 3. negyed remek szege­di játékot, valamint három szép hazai találatot hozott. Először Dongó messziről, majd egy kijátszott helyzet után Steinmetz közelebbről volt eredményes. Az i-re a pontot újfent Dongó tette fel, miután értékesítette a négy­méterest, 5-2. A záró hét perc második felében Gulin csökkentette a hátrányt, 5-3. Az éledő hor­vát reményeket Molnár T. hűtötte le gyorsan,- s az már senkit sem zavart, hogy E. Brkics bevarrt a meccs vé­gén egy büntetőt, 6-4. A hazaiak teljesen megér­demelten nyerték meg a mérkőzést, s jutottak pont­vesztés nélkül a LEN-kupa legjobb nyolc csapata közé. Gratulálunk! Pozsgay Zsolt: - Az el­lenfél taktikája tökéletesen megfelelt nekünk. Egy-két hiba ugyan becsúszott, de összességében elégedett vol­tam a látottakkal. Csoport­győztesek lettünk, természe­tesen boldog vagyok. Dr. Török Béla, az SZVE elnöke: Madarat le­hetne most velem fogatni, annyira örülök. Pontosan ezért vállaltuk el a rendezést. Nem került kevésbe, de megérte. Igyekeztünk kiten­ni magunkért, remélem, si­került. Dr. Horkai György szö­vetségi kapitány: - Gratu­lálok az SZVE csapatának a továbbjutáshoz! De ez a já­ték lehet, hogy nem lesz elég a négy közé kerüléshez... Ahhoz alaposan fel kellene javulnia egy-két embernek. Fodorra ez nem vonatkozik, vele meg voltam elégedve. SZVE-Solaris Sibenik 6-4 (0-0,2-2,3-0,1-2) Újszegedi Sportuszoda, 500 néző. Vezette: Picchetto (olasz), Chirculete (román). SZVE: SCSEGYERKIN - Csapó, FODOR 1, DON­GÓ 2, Molnár T. 2, Stein­metz 1, Megyeri, Halász, dr. Török, Csörgő, Kiss Cs., Kreschák. Edző: Pozsgay Zsolt. Solaris Sibenik: Percsi­nics - Gulin 1, Vrbicsics Re­nato, D. Supe 1, E. Brkics 1, Tucak, Vrbicsics Rato, T. Supe, Roncsevics 1, Vlaho­vics. Edző: Milnoj Bebics. Gól - emberelőnyből: 5/4, ill. 13/2. Négyméteresből: 1/1, ill. 2/1. • A LEN-kupa középdöntő­jének támogatói voltak: To­kaj Kereskedőház Rt., Pepsi­Cola, Makai Ford Autócent­rum (Hódmezővásárhely), PC-BOX Kft., Noriko Kft., Pick Szeged, Virág Cukrász­da, Illés Kft. SZÉLPÁL LÁSZLÓ ImcDiKémmJ Rádió­telefon Kft. P#STA BÁNK Széchenyi tér 17. SZECOLOR TAXII KFT. l™****

Next

/
Thumbnails
Contents