Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-28 / 279. szám

KEDD, 1995. Nov. 28. SZEGEDI TÜKÖR 9 • Diákportré A táncparkett „ördögei" a Tömörkénybe járnak A táncparkett ördögeit nem feltétlenül a diszkókban kell kéresnünk, sót igen rosszul tennénk, hiszen Törökgyörgy Melindának es Szűcs Simonnak nemigen jut ideje effajta szórakozásra. Márpedig ezt leszámítva, őket valóban nevezhetjük a táncparkett ördögeinek, hiszen társastáncban többszörös magyar bajnokok, s a junior világbajnokságon is az igen előkelő 20. helyezést érték el. Törökgyörgy Melinda és Szűcs Simon foglalkozására nézve természetesen tanuló, a Tömörkény István Gimnáziumba járnak - negyedik, illetve harmadik osztályba -, mindketten speciális német tagozatra. Az iskolán kívüli szabadidejüket azonban teljes egészében a társastáncnak szentelik, immáron egy esztendeje táncolnak közösen a Pro-Art Táncstúdió színeiben, azóta aratták legnagyobb sikereiket. Jelenleg a junior korosztályban S kategóriások - ez egyébként az ún. „sonder", azaz legfelső osztály -, s már maga ez is fegyvertény. „Jelen pillanatban három páros van, amelyik junior kategóriában sonderes, de jövőre már csak ketten maradunk, hi• szen két pár kinövi az osztályt" - meséli Szűcs Simon. Felmerülhet persze a kérdés, hogy miként lehet majd így versenyezni, ám már jelenleg is az A, B és S kategóriát összevonva, gyakran a felnőttekkel együtt indítják őket a versenyeken - hogy legyen egyáltalán ellenfél. De nem csak a csúcskategória számít nagy dolognak,, hiszen a szegedi páros az idei évben junior magyar bajnok lett, s így utazhattak ki szeptemberben a dorsteni junior világbajnokságra. Itt 68 pár közül a 20. helyezést érték el, amit a társastánc világát ismerők igen értékesnek tartanak. A ínagyar élvonal ugyanis messze van a világszínvonaltól, a felzárkózásra pedig szinte semmi esélyünk: „Óriási a különbség, tanulni igazán csak külföldön, mondjuk Angliában lehet, ami persze rengeteg pénzbe kerül. Nemrég vettünk néhány órát egy olasz tanártól, aki az olcsóbbak közé tartozik, s ő is 11 ezer forintot kért a tanításért" meséli a magyar valóságot Melinda. A társastánc ugyanis rettentő költséges sport, s nem csak a különleges ruha, a tanítás kerül pénzbe, hanem a gyakorlás is. „Szerettük volna, ha az iskolánkban használhatjuk ingyen a tornatermet délutánonként, hiszen a gimnázium hírét öregbítjük, ám nem aratott sikert az ötletünk. Hetente egyébként hat napot gyakorolunk, hétköznap másfél-két órát, vasárnap pedig hármat edzünk" - világít rá Simon, hogy anyagiak mellett nem kevés szabadidőre is szükség van. Hogy mit hoz a jövő, azon még csak tétován mosolyognak mindketten. Egyelőre az iskola befejezése, az érettségi a cél, majd a továbbtanulás. Azonban határozottan rázzák a fejüket ha a tánc kizárólagossága kerül szóba: „Majd később, harminc éves korom után talán, akkor is csak tanítani szeretnék, természetesen táncot" - mondja Melinda, kinél magától értetődő ez, hiszen a Törökgyörgy híres táncpedagógusi família Szegeden és Kisteleken. I. V. Törökgyörgy Melinda és Szűcs Simon - a táncparketten A Szegedi Nemzeti Színházról, az intézmény működését, életét befolyásoló városházi döntésekről az utóbbi hetekben már többször is szó volt lapunkban. Dlusztus Imre főszerkesztő vitaindítónak szánt írására jó néhány válasz érkezett, amelyek közül hármat már közöltünk. Most a Szegedi Színkör elnökének véleményét is megismerhetik. A Turandot sikerére jó emlékezni A balett-tagozatra mindenki büszke Tizenegy futballista még nem csapat ff Tisztelt Főszerkesztő Ür! „Ki képvisel kit?" címmel, a színházigazgató-választással kapcsolatban írt cikkében Ön alaposan nekiront a honatyáknak: „Magára valamit is adó európai közösségben a köz választott képviselői azért kapják megbízatásukat, hogy a köz véleményét képviseljék. Nota bene: akár a magánvéleményük ellenére is!" Az isten szerelmére, tessék nekem megmondani, ki az a köz? Hol lakik? Mikor jön össze? Szóljon nekem, oda szeretnék menni én is egy kicsit informálódni. És ho|y képzeli a kivitelezést? Minden döntés előtt, amire a tornyos házban készülnek, valamennyi képviselő fogadja fel körzetében a Szonda Ipsost? Vagy tartsunk népszavazást minden kérdésben? Akkor minek a képviselő? „Ki képvisel kit?" - kérdezi Ön, és ezt kérdezhetném én is, de nem kérdezem. Helyeslem, hogy választott magának egyet a pályázók közül, és az ellen sincs kifogásom, ha elmondja. De már megbocsásson, én az Ön helyében álláspontomat nem igyekeznék ilyen érvekkel alátámasztani, mint hogy: „A színház vezetése rendszeresen tudakolja véleményüket (mármint a nézőkét), ebből kiderül, hogy elégedettek a színház működésével, sőt, 65 százalékuk kifejezetten büszke a Szegedi Nemzeti Színházra". Nem vonom kétségbe az adatok valódiságát, de azért mégiscsak minden cigány elfogult egy kicsit a maga loifával, és a felmérőt mégsem az ENSZ delegálta. Sokféleképpen lehet kérdezni is, mint tudjuk. Vannak, akik nem szeretnek nyilatkozni, és véleményük a homályba vész. Bennem például nincs annyi szadizmus, hogy egy nekem nem tetsző előadásról kijőve mindezt még írásban is regisztráljam. Nem mindegy az sem, hogy mikor kérdeznek meg. Ha például a Turandot bemutatója után kérdeztek volna meg, valószínűleg én is rávágtam volna, hogy büszke vagyok a Szegedi Nemzeti Színházra. De nem eszik olyan forrón a gesztenyét! Az Operatagozat működése nekem is tetszik, de lehet, hogy csak azért, mert ahhoz keveset ért az igazgató úr és nem nagyon avatkozik bele a munkába. De a prózai tagozat már a szive csücske, ő is amatőr rendező yolt! Nincs is főrendezője a színháznak, mióta Árkosy Árpád elvonult, annak pedig már két éve. Én például vitatkozom Önnel abban, hogy a mostani igazgatónak még négy évet kellene adni. A következő okokból: 1. Nincs Magyarországon egyetlen olyan prózai társulat sem, amelyiknek élén ne állna főrendező vagy művészeti vezető. Ennek biztosítása az igazgató kötelessége. 2. De a színháznak még rendezője sincs (egy van, az se rendez). Azt mondja Ön erre: viszont vendégrendezők jönnek. Most én jövök: jönnek-mennek. A magyar színházkultúra Nyugat-Európaszerte irigyelt vívmánya a társulatokon alapuló színházi rendszer. Mi ennek a lényege? Tizenegy futballista még nem csapat. A színészek között is ki kell alakuljon egy közös játékstílus, valamely elvek, amelynek alapján játszanak, kell egy világkép, amihez igazodnak, egy ízlés, amelynek jegyében fejlődnek. Tehát egy elveken nyugvó összhangra van szükség. De az állandó társulathoz nemcsak állandó színészek kellenek, akik magukra hagyatottan dolgoznak, hanem kellenek állandó rendezők is. 3. A Szegedi Nemzeti Színház az ország egyetlen olyan szinháza, amelynek nincs stúdiószínháza. 4. Nevezett idő alatt a Szegedi Nemzeti Színház prózai tagozata egyszer sem jutott el az Országos Színházi Találkozóra (pedig tavaly Veszprémen és Szegeden kívül az ország minden színháza meghívást kapott). 5. Árkosy távozása után a színészek száma jelentősen megfogyatkozott. Nem arról van szó, hogy akik itt vannak, nem tehetséges, jó művészek (itt szeretnék egy üzenetet küldeni Nikolényi úrnak: a szegedi színészek közül többen kéretik, ugyan jelenjen már meg egyszer a nézőtéren. ha már pályázatáért korteskedve annyi rosszat kürtöl róluk, mert ők úgy tudják - talán azért, hogy elfogulatlanságát jobban meg tudja őrizni - az utóbbi években be se tette lábát a színházba). A probléma az, hogy kicsi a létszám és a társulat aránytalan. Alapvető szerepkörök vagy hiányoznak (pl.: fiatal szerelmes hős), vagy amiből volna megfelelő (fiatal hősnő), az igazgató úr nem mer a színészeire szerepet osztani. Ennek következtében a „lábával szavazó" szegedi néző nem láthat olyan darabot, amely pl.: egy fiatal fiú és egy fiatal lány szerelméről szól (pedig elég sok ilyen darab van a világirodalomban). Látja viszont Svejket, Böffen Tóbiást, Falstaffot a Windsori vlg nőkből, Schneider Mátyást a Hippolytból, ami jó, mert Király Leventét látni mindig jó... Bevallom, mégis kíváncsian szemlélem, hány évadot tudnak még Levente pocakjából összehozni ebben a dramturgia nélküli színházban (mert hogy el ne felejtsem, nemcsak a rendezőkre pikkelnek, hanem általában a szakemberekre, ebben a színházban még dramaturg sincs, szerencse, hogy színészből legalább megtűrnek néhányat). Elismerem, hogy a színház vezetése gazdaságilag működtetni tudta a rábízott időszakban a színházat, és ez lehet, hogy nem is kevés ezekben a nehéz időkben (bár a többi színház is működött, azokat se csukták be). „Közel százezer néző", nagy szám önmagában (bár ez nem „Szeged lakosságának fele" mert vannak ugye, akik ötször-tízszer is elmennek egy évben színházba). A statisztikai adatoknak azonban önmagukban nincs semmi értelmük. Ezek viszonyszámok. Lássuk hát a viszonyt: a Nemzeti Színháznak 1991-ben 163 ezer nézője volt. Ez a szám 1992-ben (ez Kormos uralkodásának első esztendeje) több mint 40 ezres lefelé irányuló szökkenéssel 120 ezer 500-ra zuhant. 1993-ban a színháznak - további csökkenéssel - 95 ezer nézője lett. Itt tartunk most. Az emberben mocorog a kis demagóg ördög, hogy fennhangon kijelentse, ez azt mutatja, hogy az „adófizető választópolgárok" 63 százaléka Kormos 4 éve alatt arra „szavazott a lábával", hogy köszöni szépen, de neki ez a szfnház nem kell. Azonban nem szabad egyetlen adatsorból ilyen messzemenő következtetéseket levonni (annak, aki nem politikus), de abban azért azt hiszem megállapodhatunk, hogy a „közel százezer néző" - Kormos melletti tömegdemonstrációként nem igazán értékelhető adat. Egyébként a Szabadtéri és a Nemzeti összevonását én is kételyekkel telten fogadom. A 34 méter színpadnyflású szabadtéri díszleteit nehéz lesz betuszkolni a 12 méter színpadnyflású színházba; az sem tetszik nekem, hogy a zavartalan együttműködés jegyében két hónappal meg kell kurtítani a kőszínházi évadot; azután a szimfonikusokkal kapcsolatban rájöttek, hogy legjobb úgy hagyni őket, ahogy vannak: a jegyirodával kapcsolatban, hogy azt összevonás nélkül is lehetne közösen üzemeltetni. Mire jó akkor az egész?-Hogy az igazgatók fölött legyen egy csúcsigazgató? Ezek volnának azok az indokok, amelyek az összevonás ELLEN szólnak. A bajom az, hogy ezeket értem. Az összevonás használ viszont - bármennyire értetlennek tart is Nikolényi úr — nem értem. És az a baj, hogy sokan vagyunk ilyenek. De hát együtt vagy külön. Istenem... közös lónak túros a háta, egyedül az ember árva... mindegy is nekem. Nagyobb baj .az, .hogy én is „úgy hallottam",-hogy a „parlament elé vitt finanszírozási rendszer nem kedvez az összevonásnak". Utána kellene nézni! Hátha így van. Varsa Mátyás, a Szegedi Színkör elnöke Tisztelt Varsa Mátyás! Örömmel olvastam levelét, azaz vitacikkét. Jó látni, hogy ebben a személyzeti politizálástól túlzsúfolt városban — ahol a legtöbb mondat mögött érdekbarátok csaholnak az ellenséges tábor irányába - egy értelmiségi komolyan veszi önmagát. Fölvetéseire nem kívánok válaszolni, mivel nem én vagyok a Szegedi Színkör elnökének vitapartnere, hiszen én nem a színház belső életéről, művészi munkájáról írtam értékelést, hanem arról, hogy az önkormányzat az általam - és sokak által - működőnek ítélt színházról nem mond semmit, tehát az önkormányzat nem viselkedik tulajdonosként. (Az igaz, hogy szerény tudásomhoz mérten minősítettem is, de csak azért, hogy bemutathassam, most nem botrányoktól hangos a színház.) A gazdától ugyanis elvárhaló, hogy kimondja: mivel ért egyet, mit nem fogad el, s ha új főnököt akar látni a portáján, akkor attól a személytől mit vár el. Apropó porta: ha én portást keresek a Sajtóházba, akkor én határozom meg a feladatát, s nem a jelentkezőt kérem meg arra, hogy írja le munkakörét. Gondolom, magasabb beosztásban ez a logika még inkább igaz Egy dolgot viszont, épp a megbízó-megbízott kérdéskör központi problémája miatt sérelmezek, engedelmével: Ön azt állítja, hogy én szerintem „a mostani igazgatónak még négy évet kellene adni." Nos, az elképzelhető, hogy többet járok színházba, mint főszerkesztő kollégám, Nikolényi István, mégsem vállalnám a szlnidirektor kijelölésének felelősségét. Egyértelműbben szólva: nem is írtam ilyet. Városi szavazópolgárként és lapcsináló újságíróként viszont elvárom a helyhatósági képviselőktől, hogy tulajdonosként viselkedjenek. Én a köz és az aktuális hatalom viszonyát úgy értelmezem, hogy a köz azért bízza a vagyonát egy, a tömegnél lényegesen kisebb körre, hogy az a jó gazda gondosságával óvja vagy gyarapítsa azt. De ne herdálja, s ne kockáztassa. Maradok tisztelő híve: Újság(író)-olvasó találkozó Tisztelt Szerkesztőség! Két héttel ezelőtt, egyik nap délután benéztem egy maszek üzletbe, mely a passzázs-soron van. Nem kimondottan vásárlási szándékkal tettem ezt, de az eladó igazán kedves segítőkészségének köszönhetően nézelődőből vásárló lettem. Kellemes érzéssel föltöltve mentem a pénztárhoz, hogy fizessek. Sajnos a kellemes vásárlás tudata helyébe a felháborodásom költözött, ugyanis a pénztárhoz lépett egy úriember és nagyon határozattan ledorongolta a hölgyet, miszerint már kétszer kiment dohányozni, és ez levonásra kerül az ebédidejéből, mert... stb. stb. Miután végighallgattam az egész dörgedelmet, ezután fizethettem. Bevallom, nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Máig sem tudom megérteni, miért nem lehetett négyszemközt lerendezni az ügyet, hisz vásárló rajtam kívül nem volt az üzletben. Felmerült bennem a kérdés, a szóban forgó üzletvezető nem tudja, hogy a beosztott, illetve az alkalmazott is ember? Sajnálatos. Széplaki Lászlóné Kedves Asszonyom! Hasonló „tulajdonosi" kirohanásnak a napokban magam is tanúja voltam egy Kárász utcai „üzletben". Az ilyen főnökök viselkedése szerintem több, mint sajnálatos - megengedhetetlen és elítélendő. Tenni ellene legfeljebb annyit tudunk, hogy az ilyen tulaj üzletében többet nem vásárolunk. A „bojkott" azonban sajnos nem védi meg az alkalmazottakat a megaláztatásoktól. Az ő kiszolgáltatottságuk az ilyen főnökkel szemben legfeljebb akkor szűnne meg, ha a bolt tönkremenne. Gondolom, Önnel* együtt kívánom, bár bezárnák az ilyen „üzletet"... Szíves üdvözlettel: Szabó Magdolna Tisztelt Szerkesztőség! Gyorsan, frissen reagálok a Délmagyar karácsonyi kezdeményezésére, nagyon jónak tartom, hogy összefognak a jótékonykodókkal és szebbé, könnyebbé akarják tenni sok szegedi család ünnepét. Meghatottak az adományokat kérő atya sorai. Remélem, másokat is, és lesz elég segítő. Eddig még túl sokat nem hallottam az újgazdagok segítőkészségéről, pedig arra lenne mostmár szükség. A városban egyre több a szegény ember, sok az adományra szoruló. Rá bírják vajon vezetni a módosakat, hogy adjanak nekik? Kerki Péter Tisztelt Kerki Úr! Köszönjük a gyors reagálást, a dicsérő szót, a szurkolást akciónk sikeréért. Kéljük, tegyen is érte! Felvetett kérdésére az adományozás után tudunk majd válaszolni. Szeretnénk remélni, a kérő szó meghallgatásra talál, s nagyon sokan adnak — a módosok közül is. Üdvözlettel: Sx. M.