Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-27 / 278. szám

HÉTFŐ, 1995. NOV. 27. MŰSOR 15 1995. NOVEMBER 27., HÉTFŐ NÉVNAP: VIRGIL A Nap kel 7 óra 05 perckor, nyugszik 15 óra 58 perckor. A Hold kel 11 óra 06 perckor, nyug­szik 21 óra 40 perckor. A Tisza vízállása vasárnap Szegednél 375 cm, vízhőfok 3,5 "C, Csongrádnál 438 cm, Mindszentnél 448 cm, a Maros Makónál +14 cm. SZÁZ ÉVE 1895-ben e napon kelt Alfréd Nobel (1833-1896) svéd mér­nök, föltaláló végrendelete, amelyben hatalmas vagyonát a róla elnevezett díj létesítésére áldozta. 1901 óta - néhány há­borús év kivételévei (1940-42) - évenként az alapitó halálának évfordulóján, december 10-én adják át. HETVENÖT ÉVE született Lakat Károly (1920-1988) labdarúgó, edző, szakíró. 1964-ben és 1968-ban az olimpiai válogatott edzője, 1979-80-ban a nagy válogatott szövetségi kapitánya volt. 0 mozi SZEGED, KORZÓ: Damb és Damber - Dilibogyók. Színes, m. b„ amerikai vígjáték. Kezdés délelőtt 10, délután fél 4, este háromnegyed 6 és 8 órakor. BELVÁROSI: Száguldó erőd. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): Flört. Színes, amerikai film. Kezdés: esle háromnegyed 6 és 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Keserű méz. Színes, francia film. Kezdés: délután 5 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: Dilibogyók. Amerikai filmvígjáték. Kezdés: délután fél 4, este háromnegyed 6 és 8 órakor. SZENTES: Játssz a túlélésért. Színes, m. b., amerikai akció­film. Kezdés: esle 6 és 8 órakor. CSONGRÁD: Eszelős szere­lem. Szines, amerikai film. Kez­dés: este 7 órakor. magyar tv TV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Határtól határig. 6.00 Napkelte. 9.00 Tíz­órai. 9.05 Anyagias világ. Kana­dai tévéfilmsorozat, 19/6. Gyer­mekkorom (ism.). 9.30 Tízórai. Benne: . 9.50 Játék. 10.00 Jo­goskodó. 10.45 Játék. 10.50 Hf­rek. 11.00 Walt Disney bemutat­ja (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Gazdasági ábécé, 78/39. Növekedési erők a gazdaság­ban.Összefoglaló adás. 12.15 Telepakk, 12.45 Képújság. 14.50 Brit posta. U.K. Today. Élet és események az Egyesült Királyságban. 15.20 Repeta. Matek. 16.00 Htrek. 16.05 A pénz beszél, 16/8. Kicsi a kár­tya, de erős. 16.25 Vidéki Ang­lia. Angol ism.terj. filmsorozat. 17.00 Képhiba. 17.05 Zenelánc. 17.20 Múlt-kor. Az ember min­dig is tudni akarta, mit tartogat számára a jövó. 17.35 Félix. 17.45 Mint (a) NAT. Az ember és természet: biológia. 18.00 „Engedjétek hozzám!..." . 18.05 Válaszolunk... 18.10 Csellen­gők. 18.15 Üzlet. 18.30 Szeren­csekerék. 19.00 Esti mese. 19.13 Múzsa. 19.30 Híradó. 20.05 X­Aklák - Történetek az FBI tit­kos ügyeiből. Amerikai tévé­filmsorozat. Szellem a kompu­terben. 21.00 Panoráma. 21.35 Osztogatás, fosztogatás. Angol tévéfilmsorozat, 4/2. 22.30 Klip­mix. 22.40 Attól én még férfi vagyok... avagy létezik harma­dik nem? 23.40 BBC-h(radó. 24.00 Képújság. TV 2 13.55 Képújság. 14.00 Parla­menti Napló. 15.00 Közvetítés a Parlament üléséről. 17.05 Szá­zéves a mozi. A film és... 14/11. A film és a ló, a vonat és az au­tó. 18.00 A körzeti híradók. 18.13 Magyarország ma. 18.45 Telesport. 19.00 Sportműsor. 21.00 Kék percek. 21.10 Min­dent, vagy semmit! . 21.45 Hír­adó. 22.00 Objektív. 22.35 Uno­káink is látni fogják. 23.10 Dreyfus. George Whyte odissze­iája. Angol dok.film. DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 14.00 La­pozó. 14.15 Gazdakör. 15.00 Pufóka kalandjai. Rajzfilmsoro­zat. 15.10 Múzeumalapító - Dr. Molnár István. 15.30 Az én Kalevalám.. 16.00 Az éld test Angol ismeretterjesztő filmsoro­zat 26/3. Az alvás. 16.30 Har­mónia. 17.00 Heléne és a fiúk. Francia ifjúsági filmsorozat. A hazatérés. 17.25 Gyerekeknek. 18.00 Híradó. 18.15 Okavango, a vadon szive. Gibraltári filmso­rozat. 19.05 Helikon. 19.35 Ze­nei pillanatok. 19.40 Csak ha ugatok. Munkakutyák. 20.00 Talpalatnyi zöld. 20.45 Esti kér­dés. 21.00 Híradó. 21.15 A hon­talanság krónikása - Dr. Janics Kálmán. Dok.film. 22.05 Angol nyelvlecke. 22.30 Irány a világ! Belga ismeretterjesztő film. Imádságok és templomok. 23.20 Pilinszky János: Elég - Az em­ber itt. HBO 16.30 Tapsi Hapsi és vendégei. Bolondos dallamok. Rajzfilm. 17.30 Falcon Crest. Sorozat. 18.30 Mad Max 3. Az igazság csarnokán innen és túl. Am. ak­ciófilm. 20.15 A Harmadik Bi­rodalom. Am. film. 22.05 Vesz­élyes nő. Am. film. 23.45 Egy teljes nap. Magyar film. VTV SZEGED 0.00 Képújság. 18.50 Műsorkez­dés. 19.00 Álláspont: Munkás­párt. 19.30 Ahogy a macskafal­viak megbüntették a verebet. Rajzfilm. 19.43 Zene. 20.00 Esti műsorkezdés. 20.10 Szeged Kö­rút '95. Magazin. 21.00 Kék Du­na keringő. Magyar szatíra. 22.42 Képújság. TELIN 6.00-18.00 Képújság. Minden órában: műsorismertetés, szege­di programok, lakás-lakberende­zés, háztartási gépek, elektroni­ka, autómánia, szolgáltatások; komplex reklámjáték. 19.00 Szív TV: Gyermekmozi. 19.35 Kereskedelmi műsor. 20.(8) Gil­lette World Sport. 20.30 Más. 21.00 Bűnös viselkedés. Ameri­kai film. TKTV 1. 7.30 Képújság. 8.00 ATV hétfő (ism.). 18.30 Képújság. 19.00 ATV hétfó. TKTV 2. 19.00 Szív TV szombat (ism.). ' SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Szfv TV: Gyermekmozi. 20.(8) Sport. 20.30 Más. 21.00 A szerelem megszállottja. Ameri­kai film. VÁSÁRHELYI TV 17.00 Képújság. 18.00 A VTV magazinja. Mozaik - Milyenek lesznek a helyi adók? A vízgaz­dálkodásról. Műsor előtt és köz­ben hívható telefonszámok: 341-081, 342-460. 19.(8) Debre­cen-HKE kosárlabda mérkőzés. 20.10 HTV 30: Rajzfilm. 20.25 Kék Duna keringő. Magyar film. 23.00 Képújság. 0 műhold EUROSPORT 8.30 Golf. Heineken kupa. 9.30 Műkorcsolya Párizsból.10.00 Sífutó világkupa. 11.00 Alpesi sf világkupa. 12.00 Ökölvívás ­a Brit Nemzetközösség bajnok­sága. 13.00 Nemzetközi mo­torsport. 14.00 Teherautóver­seny. 15.00 Motoros magazin. 16.00 Snooker. 16.30 Darts Chicagóból. 17.30 Súlyemelő­vb. Kínából. 18.30 Tractor puliing, 20.00 Nemzetközi motorsport-magazin. 22.00 A legszebb gólok. 23.00 Pank­ráció. 6.30 Csodálatos sportok. DFS 8.30 Játékok játéka. 9.00 Bi­liárd. 10.00 A nagyvilág sportja. 11.00 Olasz labdarúgás. 12.00 Ötös akció. 13.00 Varázslatos sportok. 15.00 Olasz labdarúgás. 16.00 Labdarúgó Bundesliga. 17.00 Ötös akció. 18.00 Ame­rikai labdarúgás, 19.55 Sport­riport. 20.00 Tenisz Hollan­diából. A döntő összefoglalása. 21.00 Motorsport. 22.05 Nem­zetközi labdarúgás. 22.55 Sport­riport. 23.00 Német boksz­klasszikusok/Motorsport. SAT 1 5.30 Németország ma reggel. 9.00 Cannon. Am. sorozat. Gengszterek fogságában. 10.00 Fantázia-sziget. Am. sor. 11.00 Egy bajor Rügen szigetén. Né­met sor. (ism.). 12.00 Szerelem­hajó. Am. sor. A csibész téved. 13.00 Trapper John főorvos. Am. sor. 14.00 Űrszekerek. Az új generáció. Soong hagyatéka. 15.00 MacGyver. Am. sor. Figyelmeztető álmok. 16.00 Mindent vagy semmit. 17.00 A Partridge család. Am. sor. 17.30 Regionális műsorok.18.00 Ilyen az élet! - Wagenfeldék. Német sor. 19.00 Hfrek.19.15 Sporthí­rek. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Minden esetre Stefanie. Német sor. Sok élet. 21.15 Kérlek je­lentkezz!. Eltűnteket keresünk. 22.15 A 95/45-ös akta. 23.00 Újdonságok és történetek. 23.50 Donner napja. Donner előkelő izeket akar becsempézni a virs­lis bódéba. 0.20 Négyes csator­na. Zenés magazin.0.50 Ismétlé­sek... RTL 5.30 RTL-hfrek. 5.35 Családi párbaj. 6.05 Jeopardy(ism.). 6.35 Jó idók, rossz idők. 7.00 Reggeli magazin. 7.35 Egymás közt (ism.). 8.05 A Springfield­sztori. Am. sor. 9.05. Kalifornia klán. Am. sor. 10.00 Gazdag és szép. Am. sor. 10.30 Hétköz­napjaink. Am. sor. 11.00 Forró nyeremény. Játék. 11.30 Családi párbaj. 12.00 Déli magazin. 12.30 Arany lányok. Am. sor. Levél Gorbacsovnak. 13.00 Gyilkosság a hobbija. Am. sor. Ne zsarolj zsarolót! 14.00 Be­szélgetés. Egymástól függünk. 15.00 Ilona Christen. Beszélge­tés. A gyermekem szerveit áltültethetik. 16.00 Hans Meiser. Beszélgetés. Voodoo - csak va­rázslat? 17.00 Vetélkedő. 17.30 Egymás közt. Német sor. 18.00 Jó estét! Az RTL vidéki maga­zinja. 18.30 Sztármagazin. 18.45 Híradó, 19.10 Robbané­kony. Politikai magazin.1 9.40 Jó idők, rossz idők. Német sor. 20.15 Herkules és az amazonok. Am. akciófilm. 22.10 Extra ­RTL magazin. 23.00 Kulturális magazin. 23.30 Bajnokok Ligá­ja. 24.00 RTL - Éjszakai hfrek. 0.30 Cheers bár. Am. sor. Kis kompromisszumok. 1.00 Is­métlések... PRO 7 5.00 A mi kis farmunk. 5.45 Taff. 6.05 Egy fedél alatt. 6.25 Johan és Peewit a törpöknél. 6.50 Hupikék törpikék. 7.20 Batman és Robin. 7.45 A Simp­son család. 8.10 Waltonok. Am. sor. 9.05 Viersteinék. 9.35 Gra­ce. Am. sor. 10.05 Csodálatos Nemo kapitány. Am. film. 12.05 Szívtől szívig. Am. krimisor. Halál háromnegyedes ütemben. 13.00 Remington Steele. Am. sor. 14.00 Arabella Kiesbauer talkshowja. 15.05 A mi kis far­munk. Ám. sor. A járvány. 16.05 Hupikék törpikék. 16.35 Animaniacs. 17.00 Tapsi Hapsi. 17.25 Flintstone család. Am. rajzfilmsor. 18-00 Egy fed­él alatt. Am. sor. 18.30 Alf. Am. sor. A házasságszédelgő. 19.00 Grace. Am. sorozat. Egy meg három. 19.30 Taff. Magazin. 19.55 Hírek. 20.15 Baleseti se­bészet. Am. sor. Megszámlált órák.21.15 New York-i zsaruk. Am. sor. Kelly utolsó napja. 22.15 Testközelben. Hétfői ma­gazin. 0.05 Ismétlések. 0 rádió KOSSUTH Óránként: hfrek. időjárás, útin­form. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsorszemle. 8.30 Szonda (ism.). 9.05 Napközben. 11.05 A tegnap slágereiből. 11.34 Be­tyárok, pandúrok és egyéb régi hírességek, 11. rész: A pusztai élei. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvény­könyv. 12.50 Külpolitikai figye­lő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 A Keleti Egyház liturgi­kus énekeiből. 13.30 A görög katolikus egyház félórája. 14.05 Öt perc a Rádióról - mindenki­nek. 14.10 Klasszikusok min­denkinek. 14.55 Babits Mihály: Cigány dal. 15.05 Giacomo Joy­ce. James Joyce Írásai. 15.35 Tetten ért szavak. 15.45 Közön­ségszolgálat. 16.00 Délutáni Krónika. 16.10 Mindennapi gaz-, daság. 16.20 Forró drót a rend­őrséghez. 16.25 Találkozás a stúdióban. 17.05 Eco-mix. 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éj­szakát, gyerekek! 19.40 „A mú­landóság cáfolatául..." - I rész. 20.05 A népzene hagyományőr­zői. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kritikusok dija, 1985. 21.42 Színészek énekelnek. 22.00 Ké­ső esti Krónika. 22.30 Vissz-. hang. 23.05 Lemezmúzeum. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 15.00 Közvetítés az Országgyűlés üléséről. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Né­met nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyel­vű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hfrek. 4.33 Hajnali dalla­mok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.00 Állomáskere­ső. 8.10 Szívességközvetftő. 8.20 Rivaldafényben. 8.50 Apró csepró - gyerekekről. 9.00 Hír­percek. 9.10 Háló. Villám angol öt percben. 9.15 A hét embere (ism.). 10.00 Zeneszó - Varsá­nyi Zsuzsával. 11.10 Háló - Mai tipp. 11.52 Gordiusz plusz. 12.00 Nótakalendárium. 12.50 Korkérdés. 13.00 Hlrpercek. 13.10 Háló - Magánklinika. 13.15 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől ötig. Kívánság­műsor. 17.00 Hírpercek. 17.10 Háló - A pénz beszél... 17.15 Mágnes - Kiadó-híradó. 18.00 Kölyökrádió. 18.30 Kapaszko­dó. 19.00 Hírek. 19.03 Hangfal­festő. 19.30 Heavy metál híradó. 20.00 Sötéten szikrázó csillag. Rádiójáték Janus Pannoniusról. 21.00 Hírpercek. 21.10 Háló ­Manapság... 21.15 Jazzmagazin. 22.15 Húszas stúdió. XX. száza­di történet. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Záróra. Sportshow. 0.15 Éjszaka. 0.15 Az én slágerlis­tám. 1.03 Szálkák. 3.03 Régi idők filmzenéje 4.03 Verbunko­sok, csárdások. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 Pó­dium. 10.00 Hírek. 10.05 Nevek ürügyén/Emberi dolgok (ism.). 11.05 Jussi Björling operaáriá­kat énekel. 11.30 A hét zenemű­ve. 12.00 Hírek. 12.05 Hangver­seny délidőben. 13.22 Onczay Csaba gordonkázik. 14.00 Hí­rek. 14.05 Feljegyzések a kéze­lőn. Jelenetek Mihail Bulgakov éleiéből és műveiből. 15.04 Le­hel György magyar zeneszerzők műveit vezényli. 16.00 Hírek. 16.05 Kóruspódium. 16.30 Ope­rarészletek. 17.00 Zenei tükör. 17.50 Ez van! 18.00 Hírek. 18.05 Szimfonikus zene. 19.05 A libapásztorból lett professzor. 100 éve született Öveges József. 19.35 A Magyar Rádió legszebb operafelvételeiből. Donizetti: Lammermoori Lucia. Háromfel­vonásos opera. 21.48 Gitármu­zsika. 22.00 Hírek. 22.05 Új Ze­nei Újság (ism.). 22.50 A Rádió­ból indult el. Üzenet túlélőknek. Kopányi György hangjátéka. 24.00 Hírek. 0.05 Évszázadok muzsikájából. SZEGED RÁDIÓ 5.55 Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk. mv.: Bencsik Márta. A tartalomból: Műsoris­mertetés, időjárásjelentés, útin­form. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Egyetemi nyilvánosság: a Pru­dentia Alapítvány ügyei. 6.30 Hírek, tudósítások, meteor, programajánlat. lapszemle. 6.45 Reggeli párbeszéd: véradók napja. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Mitől kell félteni a szegedi közgyűlés tekintélyét? 7.25 Or­szágos lapszemle. 7.30 Hírek, tudósítások, lapszemle, körzeti időjárásjelentés, programajánlat. 7.50 AIDS-szűrés Szegeden. 8.00 Hírek, időjárásjelentés, sporthírek. 8.15 70 éves a Ma­gyar Rádió. Válogatás a szegedi stúdió műsoraiból. 8.55 Hír­összefoglaló. 9.00 Műsorzárás. 16.00-19.00 óráig délutáni szó­rakoztató magazin a 94,9 MHz­en. RÁDIÓ 88 a 95,4 MHz-en, és 17 órától 100,2 MHz-en. Az adás ideje alatt hívható tele­fonszámok: 421-253, 421-353. 6.30-tól 8-ig félóránként. 8.00­tól 20.00 óráig óránkét: hírek, sport, jelentés az időről, útin­form. 6.00 Ébredjen ránk! Reg­geli információs műsor. Benne: lapszemle, útravaló, horoszkóp, évfordulók, szülinapi, névnapi köszöntő, recept, garaboly. 8.20 Programajánlat. 8.30 Rádió-lot­tó. 8.50 TWG percek. 9.10 Börze. Szerk. m.v.: Hegyesi Sándor. 10.05 Marsról jelentjük. Szerkesztő-műsorvezető: Ádám Péter. 14.05 Kívánságműsor. 15.05 Dj Genscher. 18.05 Sporthétfő. Szerkesztő­műsorvezető: Petrovics Kálmán. 21.00 Angol nyelvű játék ­Simon Nórával. 21.30 Német nyelvű műsor - Tóth Róberttel. 22.00 Popsoroló. Szerkesztő­műsorvezető: László István. Zenei szerkesztők: Tóth András, Tóth Péter, Genscher. Molnár Sándor, László István. MÉDIA 6 RÁDIÓ SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegy óráig a 100,2 MHz-en. Tel.: 325-202. Szerkesztő-műsorve­zető: Halkó Gabriella. 5—8-ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hírek, időjárásjelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztő névnapi köszöntővel, évfordulónaptárral, slágerlistá­val, népi kalendáriummal. 6.00 Vegyes vágott. Információs százhúsz perc. Benne: 6.10 Köz­életi blokk: Klebelsberg Kúnóra emlékezünk. 6.40 Lapozgató. 7.10 Véradók napja. Koncz Zsu­zsa koncert-előzetes. 7.38 Sport­hírek. 7.55 RTV-műsorajánlat. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. Benne: 8.10 Ismerós hang. 8.20 Noé bárkája. 8.30 Játék. 9.10 Hangversenykörkép. 9.20 Sport. 9.30 Játék. 9.45 Ufók emberkö­zelben. Ufókrónika, 2. 10.00 Bi­oépítészetről, nem csak építke­zőknek. TISZA RÁDIÓ a 100,2 MHz-en, naponta 11-17 óráig. Adástelefon: 495-495. Minden órában hírek, időjárás. 11.05 Papp-pak - Papp Zsolt műsora. 12.05 Tisza Magazin. 13.05 Díszlet - Bolha a fülben bemutató. Mv.: Száraz Ferenc. 13.30 Deutsche Welle nem­zetközi hírek Kölnből. 14.05 A kilencvenes évek slágereiből válogat Vigh Zoltán. 14.35 Muzsikáló orvosok - Pacsika Emília műsora. 15.30 Utazás ­Száraz Ferenc műsora. 16.05 JAM - Kisvárdai Zsolt műsora. MÉDIA 6, SZENTES Adásidő: 5-13 és 18-02 óráig a 95,7 MHz-en. Telefon és fax: 63/312-148. 5.00-től minden egész órában Hírek, időjárás. 5.35 Programajánlat. 5.50 Köz­lekedésmeteorológia. 6.20 Az utca hangja. 6.40 Mozifigyelő. 6.45 Útinform. 7.15 Lapszemle. 8.15 Régi idők zenéje. 8.45 In­formációk. 9.15 Telefonos inter­júk. 9.45 Érdekességek. 10.15 Társasági magazin. 11.15 Prog­ramajánlat. 12.45 Napi hírössze­foglaló. 18.00-tól minden egész órában Hírek, időjárás. 18.30 Moziműsorok. 19.10 Jogi fó­rum. 21.10 Tudományos maga­zin. 22.10 A nap riportja. 23.10 Éjszakai beszélgetések. 24.00 Másnap. 00.10 Gyuszimanó show. 01.00 Zene. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz­en, kábeltévén: Szentesen a 67,25 MHz-en, Csongrádon a 103 MHz-en. Az adás alatt hív­ható telefon: (63)315-482. 13.30-kor, majd óránként: helyi hírek, tudósítások, időjárás. 13.00 Hangoljon ránk! 14.00 Miénk a mikrofon. A rádió ke­reskedelmi és szolgáltató műso­ra. 15.00 Kezdődik a hét. Maga­zin. Szerk.: Bartha László. A hét embere. Önnek hogyan kezdő­dött a hét? Vendég a stúdióban. A hétvége sporteseményei. Sportrendezvények a héten. horoszkóp -y KOS: Jót tett a hét­végi pihenés, most családja kisebb tagjai is méltányolták e fajta igé­nyeit. Hagyták, hogy lazlt­N/- BIKA: Ha igazán akarja, ma sok min­dent képes elvégezni, olyan dolgokat is, amelyet más­kor nem. Használja ki a kedvező szelet. ar IKREK: Szeretné ked­vesével megosztani örömeit, bánatait. Nem min­dig a megfelelő módon fog hozzá, s nem mindig kelle­mes a fogadtatás. G*, RÁK: Gyomra, fe­szült állapota miatt is gyengélkedik. Csak olyat adjon neki enni, amit ked­vel, amit kíván. Könnyű ét­rendet válasszon. Sl OROSZLÁN: Le­szállni az egekből a földre mindig keser­ves. így van ez akkor, ami­kor alcellemes hétvége után vissza kell térnie a hétközna­pokba. np SZŰZ: Azt tartják Önről, hogy túl sokat beszél. Természetéből fa­kad, sőt még akkor is úgy érzi, hogy nem volt elég meggyőző. MERLEG: Kíván­csisága nem hagyja nyugodni, szeretne mindent tudni, szeretne mindenütt ott lenni. Faragjon le egy csep­pet ebből az „erényéből". nu SKORPIÓ: Nem engedheti meg magá­nak a pazarlást, pedig szíve szerint azt tenné. Inkább a takarékoskodás lehetőségeit vegye számításba. NYILAS: Nyugodt £— tempóban elvégez­heti ma minden munkáját. Még jut idő arra is, hogy magánügyeit is elintézze. Délután sétálgathat is. BAK: Valóban re­mek hangulatban kezdi a hetet. Minden olyan könnyen megy, esz­ményi nap ügyes-bajos dolgainak intézésére. VÍZÖNTŐ: Renge­teg tennivalója kö­zepette eszébe jut, hogy változtatni kellene. Még nem tudja, hogy min, de az elhatározás már megvan. X HALAK: Nem ked­veli a tisztességtelen dolgokat akkor sem, ha ez által előnyök közé juthat­na. Most sem él a lehető­séggel. 8201 Veszprém, Pf.: 296. Telefon: 88328-499. Lapunk tartalomismerte tőjét a TOP TV TELETEXT 136. oldalán olvashatják. pEDIt G/OGYASZATI Karácsonyig kedvezményes sutometa vérnyomásméró-akciő" r V * C 7 * T I • Tb-vények beváltásakor ü I A 5 L A III meqlepetés, ajándék! SEGEDESZKOZ BOLT L( SZEGED. VASAS SZENT PÉTER Dr" Torok Ed" kontaktlencse es U. 2/C. Tel.: 62/314-818 szemészeti szakrendelés ugyanitt. Solti a zongoránál Magyar világhirességek és a nem kevésbé neves Londoni Szimfonikus Zenekar közremű­ködésével nagyszabású Bartók­emléksorozat színhelye vasár­naptól a brit főváros. Az ugyancsak komoly hír­névnek örvendő londoni kultu­rális központban, a Barbicanben Sir Georg Solti, a magyar szüle­tésű karmesteróriás vezényli a zenekart, sőt, a program szerint egy alkalommal - ritka módon ­maga is zongora mögé ül. A 83 éves, ám fáradhatatlan mester jegyzi az egész sorozatot, amelynek címe: Solti Bartók­ünnepe. A három egész estés hangversenyre a magyar zene­szerző halálának 50. évfordulója adott alkalmat. A csürtörtökön esedékes má­sodik koncert fő műsorszáma az egyfelvonásos Bartók-opera, a Kékszakállú, amelyben Polgár László és Várady Júlia lép fel. Ezen az esten lesz hallható a második zongoraverseny is, Schiff András előadásában. Igazi csemegét kínál a Bar­tók-értőknek a sorozat záróaktu­sa, a december 3-ára meghirde­tett kamarahangverseny: ezen ül majd - Schiff mellett - Solti György is a zongorához. A kon­certen elhangzó vonós darabok­ban Pauk György is közreműkö­dik. (MTI) Műholdvevők már 14 0(8) Ft-tól Duna TV+40 műholdas program 19 500 Ft-ért Szuper hitellehetőség! Orion magyar televíziók Toshiba képcsővel, reklámáron! Szeged, Petőfi S. sgt. 81/B. Telefon: 62313-113. Szilveszterezzen / az Egő Arany Sztékházban FOGLALJA LE SZÉKÉT A SZTÉKBEN Kétfajta menüajánlat, éjféli svédasztal, tombola ÉLŐZENE: Szabácsi duó Érdeklődni: T.: 312-910 Asztalfoglalás személyesen Szeged, Oskola u. 3. Honatyát öltek Szibériában Újabb orosz parlamenti képviselő esett gyilkosság áldoza­tául. A 34 éves Szergej Markidonovot a szibériai Petrovszk­Zabajkalszkij városában lőtték le, ahol kortesúton tartózko­idott. A duma kétéves működése alatt a most meggyilkolt képviselő már a negyedik, erőszakos halált halt honatya. Markidonov a Jegor Gajdar vezette liberális Oroszország Demokratikus Választása nevű frakcióhoz tartozott és a du­ma tulajdoni és privatizációs kérdésekkel foglalkozó bizott­ságának tagja volt. A gyilkosság oka és körülményei egyelő­re nem ismertek. Markidonov már a negyedik meggyilkolt orosz honatya. A két, korábban lelőtt képviselő ügyében utóbb bebizonyosodott: zűrös Uzeleteik álltak a gyilkosságok hátterében, egy honatya pedig rablótámadás áldozatává vált. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents