Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-20 / 272. szám

JT 1L A kormány átcsoportosít L p. oldal) JT A „bátor" képviselők Szilvásy millióiról (5. oldal) ALAPÍTVA: 1910-BEN LNAuYARORSZAu kránok lőttek ukránokat Hangos volt a Csöndes utca I HÉTFŐ, 1995. NOV. 20., 85/272. ARA: 27 FT • Lengyelországban Este nyolckor döntetlen Az első jelentések szerint döntetlen az állás a vasárnapi len­gyelországi elnökvá­lasztáson. A pontban nyolc órakor nyilvá­nosságra hozott két köz vélemény kutás ugyanazt az 51-49 százalékos arány jelö­li meg, ám mig az egyik szerint a balol­dali Aleksander Kwasniewski áll az el­ső helyen, a másik Lech Walesa győzel­mét vetíti előre. Mindkét felmérés a délután négy órakor érvényes állapotokat tükrözte. Az első kommentá­rok szerint a nagyjá­ból azonos esélyek mindkét elnökjelölt számára sikert jelen­tenek, függetlenül at­tól, hogy miképpen alakul a hétfő esti hi­vatalos végeredmény. Walesának és Kwas­niewskinek egyaránt figyelembe kell ven­nie, hogy egyikük tá­mogattsága sem lebe­csülendő, s így nem lehet majd a lengyel nép egyöntetű akara­tára hivatkozniuk. „A rendőr­ség továbbra is nagy erők­kel keresi a szombati rablás tette­seit, a gyanú­sítottak nin­csenek meg." E rövid köz­leménnyel a Csongrád megyei Rend­őr-főkapi­tányság ügye­letes-tisztje válaszolt, amikor meg­kérdeztük: elfogták-e a Csöndes ut­cai ukrán-uk­rán csata győzteseit. Egyelőre csak annyi bi­zonyos, hogy egy szegedi panzióban embervér folyt és a mentők több A rendőrök először a tett helyszínén néztek körül. (Fotó: Karnok Csaba) személyt is kórházba szállítottak... (További részletek lapunk 3. oldalán.) Csak vaktöltény! ## A hely, ahol az autók és az emberek is „keringenek". (Fotó: Nagy László) Körbe-körbe a Csillag téren... A szegediek lassan megszokják a Csillag téri körforgalom rendjét. Az átalakítás persze még nem ért véget. s a sokat emlegetett „rendkívüli" ha­vazás sem siettette a befejezést. A nyúlós-sáros időben minden nehe­zebben megy. Az autók és buszok azért szorgalmasan róják a Csillag téri köröket... (írásunk az 5. oldalon.) n Jichak Rabin izraeli kor­mányfő gyilkosa a zsidó ál­lam belső elhárításának ügy­nöke volt, s a „cég" pénzelte is azt a szélsőséges csopor­tot, amelyben Jigal Amir te­vékenykedett - írja a The Observer című londoni heti­lap, hozzátéve: nem zárható ki a Sábák (köznyelvi nevén Sin Bet) cinkossága sem a példátlan bűncselekmény­ben. „Megbízható izraeli forrá­sokat" idézve a terjedelmes cikk szerzője kijelenti: a tit­kosszolgálatot „kapcsolatok egész sora" fűzte az Ejalhoz, ahhoz a zsidó fundamentalis­ta szerveződéshez, amelynek már hét tagja került rács mö­gé a Rabin ellen két hete el­követett merénylet vizsgálata során. Amir már akkor való­jában a Sabáknak dolgozott, amikor 1992-ben három hó­napot Lettországban töltött ­írja a The Observer. (A tel­avivi gyilkos hivatalosan hé­ber nyelvi tanfolyamokat ve­zetett a balti államban), A lap forrásai - most első ízben - felfedték: a merénylő érvényes biztonsági azonosí­tó kártyájával tudott áthatol­ni a kormányfőt védelmező embergyűrűn, s amikor lövé­seit leadta, azt kiáltozta: „csak vaktöltény, csak vak­töltény!". Pontosan ezt az el­járást tanítja a titkosszolgálat saját ügynökeinek, egyrészt zavarkeltés végett, másrészt a testőrök azonnali megtorlá­sának elkerülésére - olvasha­tó a The Observerben. Az MSZP és a fordulat A társadalmi-kulturális különbségek tovább nem fo­kozhatóak, fordulatra van szükség az MSZP politikájá­ban - jelentette ki Krausz Tamás, a Baloldali Tömörü­lés alelnöke a szervezet szombati tanácskozásáról tartott sajtótájékoztatón. A tömörülés tagjai az ülésen azt az elvi nyilatkozatot vi­tatták meg, amelyet a no­vemberi pártkongresszus elé terjesztenek. Bravó, Pick és Dorozsma! A hétvégi sportesemények közül kiemelkedett a Pick Szeged-Niederwürzbach City Kupa-visszavágó talál­kozó, amelyen a szegedi ké­zilabdások a hazai döntetlen­nel (29-29) kiharcolták a to­vábbjutást. Dorozsmán a he gó-legények 2-l-re nyertek, s így tavasszal nyolcpontos előnnyel folytathatják a küzdel­met. (Mindezekről és a többi sporteseményről részletesen lyi focicsapat a második he * lapunk mellékletében, A Dél lyezett Makót fogadta. A Vá- Sportjában szólunk). W1 Boldogan gesztikuláló dorozsmai futfoallszurkolók... (Fotó: Karnok Csaba) A hétgólos Bartók rászolgált a puszira. (Fotó: Gyenes Kálmán) Szeged: centralizált városállam? „A városok az autonómia és a demokrácia zászlaját lengették s eközben kevés fi­gyelmet kapott az a kérdés: a magyar nagyvárosok, mint Szeged is, belső ügyeikben mennyire centralizáltak. Az önkormányzás eszménye ugyanis a városháza privilé­giuma maradt, azé a negy­ven-ötven képviselőé, akik a város minden kicsi, legki­sebb és nagy ügyében is ma­guk akarnak dönteni. A vá­rosi demokrácia a négyéven­kénti egyszeri aktusra korlá­tozódik (választás), s azután a tisztelt önkormányzat, párthovatartozástól függetle­nül, zárt testületként műkö­dik, idegesen reagálva a „külvilágból" (ami „melles­leg" a városi közvélemény) érkező kérdésekre." Az idézet Anderle Ádám írásából való, aki azt járja körül, hogy a városi önkor­mányzat szegedi modellje képes-e megbirkózni azok­kal a követelményekkel, amelyeket egy ekkora mére­tű város támaszt a demokra­tikus képviseleti- és intéz­ményrendszerrel szemben. (Cikkünk a 6. oldalon) Vagy kisebbséghez való tartozása miatt, vagy több­ségiként valamely nemzeti­ság önrendelkezési jogát segítendő, tegnap Szegeden körülbelül 1200 polgár élt választójogával. Városunk­ban - mint megírtuk - egy kisebbségi önkormányzat megválasztásához 100 ér­vényes szavazat szükségel­tetett. Dr. Tóth László jegyzőtől megtudtuk: Sze­geden eredményes volt a választás, vagyis négy új kisebbségi önkormányzat alakul. A számokról és arányokról annyit mond­hatunk, hogy lapzártakor -124 szavazókör eredmé­nyei, azaz 91 százalékos feldolgozottság alapján - a cigányok 272, a görögök 266, a németek 564, a ro­mánok 104 érvényes szava­zatot kaptak. Szegeden vasárnap, a kisebbségi önkormányzati választáson a város 134 szavazókörében 1200-an, a Városházán körülbelül 80­an dolgoztak azért, hogy a törvényekben előírt módon történhessen meg a szava­zás. Nem csak eredményes, de „súlyos" döntés is volt a vasárnapi: körülbelül 6 és fél millió forintunkba ke­rült. (Beszámolónkat a 4. oldalon olvashatják.) • Dr. Tóth László: Érvényes és eredményes a választás Négy új kisebbségi önkormányzat alakult Kevesen, de hatékonyan voksoltak. (Fotó: Karnok Csaba) ÁJÁ NDÉK TÁ RÉTÁ VÁGÓ KÉS - HA EXT A HIRDETÉST A PÉNZTÁRNÁL LEADJA! Óriási választék, olcsó áron m ffC fW* ADJA! / M . ím k .ftUK Szőnyegpadló 4-5 m szélességben, 4 m-es már 1 330 Ft/nm-töl / / PVC-padlók 1 2-3-4 m4*er I szélességben 1 2 m-es már / 590 Ft/nm / / Tapéták | 290 Ft/tek. ártól, j festhető: 890 Ft/tek. ártól / / Hőszigetelő tapéta 1090 Ft/tek. hőszigetelő lap 390 Ft/m1 1 1 Lábtörlők ' 99 Ft/db-tól, nagy választékban! AZ ÖN MEGBÍZHATÓ, ERŐS PARTNERE MENNYEZETFAL- ÉS PADLÓBURKOLAT VÁSÁRLÁSAKOR TAPETEN­TEPPICHBODEN UND TTi-service: • szaktanácsadás • méretre vágás • szegés „ i Szeged, Vásárhelyi Pál U. 3-5. Tel.: 62/322-545 Nyitva: hétköznap 9-l8-ig, szombaton: 9-13-ig •házhozszállítás

Next

/
Thumbnails
Contents