Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-01 / 256. szám
SZERDA, 1995. NO V. 1. Szakad-e a Magyar Szocialista Párt? Az MSZP a hajósi tanácskozás és a hétfőibudapesti megbeszélés után két frakcióra válik? - firtatják „szenzációra" éhesen a nyilvánosság különböző fórumain. Mi is ezt kérdeztük dr. Nemcsók János MSZP-s országgyűlési képviselőtől, • Kik azok a hajósiak? Ez a szocialista platform! kiben az egyik, kiben a má- formot jelentik. Ám nem jelent például Szekeres is, sik értékorientáció erősebb. akarunk senkit kirekeszteni, ahol nem beszéltünk más Azok, akik Hajóson össze- Bizonyítja ezt a hétfói, buda- pártokról, csak magunkról, gyűltek, a szocialista plat^ pesti tanácskozás, ahol meg- arról, miképpen lehetne még • Az MSZP frakcióvezetője Szegeden Nem vihar előtti a csend Szekeres Imre, az MSZP parlamenti frakcióvezetője Csongrád megye kongresszusi küldötteivel találkozott tegnap délután Szegeden. A konzultáció elótt sajtótájékoztatót tartott - Mindenféle találgatásra válasz, hogy a Parlament MSZP-frakcióját még egyetlen képviselő sem hagyta el. Tőlünk senki nem ült át más képviselői csoportba! Tehát a mi esetünkben szó sincs szakadásról. Nyugodtan állíthatom: a szocialista párti képviselők mindegyike magáénak érzi a népnemzeti, a baloldali, a szociáldemokrata, a liberális értékeket. Igaz, A szocialista párt alelnöke elmondta, hogy a rendszerváltást követő változások mélységében érintették a társadalmat. A poltikai intézményrendszer átalakulása aránylag gyorsan ment végbe, a társadalom érettségét tükrözték a történések. A tulajdoni szerkezet is megváltozott, a magántulajdonon alapuló társadalom formálódásának folyamata 1-2 éven belül fejeződik be. Szekeres az előző kormány rovására írta, hogy a nagy állami elosztási rendszer felszámolását igazából meg sem kezdte, így ez a népszerűtlen feladat a jelenlegi vezetésre hárul. A frakcióvezető hangsúlyozta, még mindig jobb, hogy egy szociáldemokrata alapon álló párt végzi el ezt a munkát. Az elosztási rendszer átformálását megfelelő ütemezéssel, kiegyensúlyozottan, gondosan kell végrehajtani. Az MSZP háza tájáról szólva Szekeres Imre kifejtette: a társadalmat nem az érdekli, hogy melyik csoport kerül előtérbe a párton belül, Az országban egyedülálló előrelátással készül Csongrád megye - már amennyit anyagi ereje megenged - a jövő évi millecentenáriumi ünnepségekre. A programok összeállításán túl azok megfelelő propagálására is gondoltak a szervezők a megyei és a szegedi önkormányzat, valamint az idegenforgalmi hivatal -, amikor angolul, németül és magyarul egy nagyon színvonalas kiadványt jelentettek meg Vendégváró Csongrád megye '96 címmel. Az idegenforgalmi szempontból is jelentős, a három nyelven összesen tízezer példányban készült tetszetős küllemű lapot - mint azt a tegnapi sajtótájékoztatón megtudtukp - tartalmában is igyekeztek gazdaggá tenni, így "a külföldi és a hazai érdeklődők a közel 1100 információt szolgáltató kiadványból a kulturális, művészeti és sportesemények mellett számtalan érdekes, izgalmas rendezvényről, az Országgyűlés várhatóan Ópusztahanem az, hogy mi a vita tárgya, mi a döntés, mi lehet annak következménye. A kormánynak szilárd elhatározása, hogy a gazdasági stabilizáció folyamatát végig fogja vinni. Tisztázni kell, hogy melyek a legfontosabb feladatok az elkövetkező szeren megtartandó ünnepi üléséről is tudomást szerezhetnek. A vendégcsalogató kiadvánnyal kapcsolatban az is elhangzott, hogy támogatók segítsége nélkül a megyei és a szegedi önkormányzat együtt sem tudta volna felvállalni a költségek finanszírozását. Szerencsére azonban többen felmérték a kezdeményezésben rejlő lehetőségeket, és segítőkészen csatlakoztak e jó elképzelés megvalósításához. N. R. J. időkben. A 15 hónapos tapasztalatok fogódzókat adnak a párt számára. Az MSZP-n belül léteznek különböző irányzatok, de eleve platformok szövetségeként jött létre '89-ben. Meghatározó a szellemi irányzatok közül a frakcióvezető által A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagjai részére újra térítésmentesen szakmai továbbképzést és felkészítést szervez aktuális adózási, társadalombiztosítási és munkajogi kérdésekről. November 2. csütörtök, 10.00 óra: A társadalombiztosítás és a munkajog-szabályozások megtörtént és várható változásai. Előadók: Szokoly Tamás, a Csongrád Megyei Mostani esetünkben a szabadkai születésű Kovács László és társai azt használták fel „némi" zsebpénz összeszedéséhez, hogy 1992-93-ban a háztartási tüzelőolaj és a gázolaj ára bár lényegében ugyanarról a termékről van szó - lényegesen eltért. A hto adómentes, míg a házolaj adóköteles termék, a különbség az, hogy az előbbi pirosra festett, utóbbi pedig színezetlen anyag. Innen már csak ezt az apróbb különbséget kellett megszüntetni, azaz szőkíteni kellett az olajat. A vádlottak egyik csoportja fiktív vállalkozás nevében gázolaj eladásáról készpénzes közületi számlákat állított ki, holott az üzemanyagforgalmazáshoz szükséges feltételekkel nem rendelkeztek. A csapat másik része ezeket a bizonylatokat saját könyvelésében bevételként szerepeltette, ez„titkos platformnak" nevezett, amelyhez azok tartoznak, akik hisznek a politika ésszerűségében, hogy az nem szóbeli tudomány, hanem szervezetek összehangolt működtetése. A „csatározásoknak" nem a párton belül kell történnie, hanem a kormánypártok és az ellenzék között. Szekeres feltette magának a kérdést, hogy egységes-e a szocialista frakció. A csoportnak ma is 209 kilenc tagja van a Parlementben, miként 15 hónappal ezelőtt, a beterjesztett törvényeket minden alkalommal egységesen támogatták. A gazdasági átalakítás útján tovább haladva az inflációt jövőre 20 százalék alatt kívánják tartani, nem növekedhet tovább a nettó államadósság, a költségvetési hiány nem haladhatja meg a nemzeti jövetelem 4 százalékát. Készülnek a novemberi kongresszusra, viszont a tavaszin választják majd meg az űj vezetőséget, annak lesz feladata a '98-as választás előkészítése. Elmondta befejezésül, hogy a koalíciós pártok közötti csend nem vihar előtti, de úgy tűnik, az utóbbi idők zajos vitái hasznosak voltak mindkét fél számára. V. F. S. péntek, 10.00 óra: Aktuális adózási kérdések, az adórendszer 1996. évi várható változásai. Előadó: Pitti Zoltán, az APEH elnöke. Helyszín: Csongrád Megyei Közgyűlés Hivatala (Szeged, Rákóczi tér 1.) földszinti nagy tárgyalóterme. zel legalizálta a gázolajkészeletet. A brigád többi tagja pedig a fiktív számlákkal vásárolt gázolajat a véghasználók részére fogyasztói áron értékesítette. A 83 oldalas vádirat szerint 2 milliárd 770 millió forinttal károsították meg a költségvetést, a rossz jobban dolgoznunk. Ez a konstruktív megbeszélés igazolja: a párt vidékről indult értelmisége a politika iskoláját az elmúlt hónapokban kijárta, megtanulta a politizálás szabályait, s most „öntudatára ébredt", kezébe veszi a pártfrakció irányítását. Például elismeijük, hogy a fizetési egyensúly fenntartása fontos szempont, de állítjuk: az oktatásnak, a szociálpolitikának is hangsúlyos szerepet kell kapnia, a szakszerűségnek kell uralkodnia a kormányzati munkában. Tehát senki ellen, magért a Magyar Szocialista Pártért „szervezkedünk". Ú. I. Tőzsdére megy a Mol Rt. A Mol Rt. október 30-án beadta bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsde Titkárságára 98,4 millió darab, egyenként ezer forint névértékű, „A" sorozatú, névre szóló törzsrészvényeinek tőzsdei bevezetésére, a jegyzett kategóriába. A BÉT Tanácsa november 2-i ülésén határoz a részvények bevezetéséről - derül ki a BÉT hivatalos lapjának keddi számából. Az ülésen a tanács tagjai megtárgyalják továbbá az automatikus kereskedés használatában való továbblépés kérdéseit, valamint a kibocsátókra vonatkozó adószabályokat. Szó lesz a brókerek munkaállomásainak kihelyezési lehetőségéről is. (MTI) Havas, a címzetes államtitkár Göncz Árpád köztársasági elnök - Hom Gyula miniszterelnök javaslatára - Havas Henriket címzetes államtitkárrá nevezte ki november 1-jei hatállyal. A köztársasági elnök sajtóirodájának keddi közlése szerint Havas Henriknek a kormányzati tájékoztatási tevékenység összehangolásával kapcsolatos feladatokat kell ellátnia. (MTI) Az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint december 4-től az adózók kizárólag a számlavezető pénzintézet által kialakított bankszámlaszámaikat használhatják a pénzforgalomban, így az adóbefizetések és a folyósími nőséggel okozott kár pedig kb. 7,5 millió forint. A per első napja szavazással kezdődött. A vádlottak egyhangúlag voksoltak arra, hogy fotósok, tévések inkább ne örkítsék meg őket a múlt számára. így kizárlóag hátulról és oldalról, a tások lebenyolításánál is. Az APEH a pénzintézetek teljeskörű adatszolgáltatása alapján a közölt bankszámlaszámokat nyilvántartásba veszi. A pénzintézetek adatszolgáltatására figyelemmel az APEH eltekint attól, hogy az adózó bejelentse a váltovádlottakat fel nem ismerhetően lehet képfelvételt készíteni. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a majdnem 30 főnyi ügyvédi gárda is. Tekintettel a nagy létszámra, az első tárgyalási napra csak a védők és a vádlottak kaptak idézést, de az BELÜGYEINK 3 zást. De ez csak azokra bankszámlaszámokra vonatkozik, amelyek 1995. december 4-i hatállyal alakulnak át. Az egyszeri bankszámlaszám váltást követően ellenben az új számla megnyitása, illetve a meglévő megszüntetése esetén az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvénynek megfelelően továbbra is fennáll az adózók általános bejelentési kötelezettsége. ügyészi indítvány szerint 275 tanút is meghallgatnak majd. A vádlottak névsorolvasása során kiderült, hogy az 53 érintett körül négyen hiányoznak. Bár népes a vádlottak tábora, sokak szerint még sincs mindenki itt. Hiányoznak ugyanis a háttérben maradt ismeretlen gázclajbeszerzők, hétköznapi nevükön a nagyhalak. A tárgyalás várhatóan két hónapon át tart a Szegedi Városi Bíróság három tagú büntetőtanácsa előtt. (aratá) • Vendégváró Csongrád megye '96 Ezerszáz információ az 1100. évfordulóra VENDÉGVÁRÓ CSONGRÁD MEGYE 96 • Kereskedők, iparosok TébérAl is adózásról Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója, Dudás Józsefné, a Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatóhelyettese. Helyszín: Csongrád Megyei Közgyűlés Hivatala (Szeged, Rákóczi tér 1.) földszinti nagy tárgyalóterme. , November 11. A nagy halak és kis halak E gymásnak adják nálunk a fellegajtó kilincsét a harcirepülő-kereskedők. Az oroszok még alig rótták le a szovjet adósságot - vagy annak csak egy részét? - a Mig 29-esekben, máris itt a Gripen, és nyomában az F-16-os. A svéd légierő hétfőn bemutatta Kecskeméten a SAAB JAS 39 Gripen többfunkciós harci repülőjét, amelyet ők is majd csak 1997-től rendszeresítenek. A svédek még el se mentek, amikor - szintúgy hétfőn megjöttek az amerikai F-16-ost gyártó konzorcium képviselői is. Keleti György honvédelmi miniszter, aki a közelmúltban feleségével együtt járt Amerikában tessék elképzelni, mi lehetett ott bedobva! - megerősítette a hírt, hogy hazánk az F-16-os iránt is érdeklődik. Az adófizető honpolgárnak, aki a számlákat majd állni fogja, a közmondás jár a fejében: „Kis hal, jó hal". Mi vagyunk a kis hal, jó hal azonban csak akkor lesz belőlünk, ha fizetünk. De kinek? Hát akitől majd repülőgépet, meg más egyéb fegyvert vásárolunk. De megtudjuk-e valaha, hogy kitől vásárolunk? Hogy az eladó cégére mögött valójában ki tartja a markát? Hogy akik megszabják, hogy a NATO-ba lépéshez miből mennyit kell vásárolnunk, azok milyen kapcsolatban vannak azokkal, akik a harci eszközöket gyártják, és eladják nekünk? És mindkettőjüket milyen szálak fűzik a harmadik, de talán legfontosabb szereplőhöz, aki mindehhez a hiteleket adja majd nekünk, s akinek fizethetjük majd a kamatokat, nem az életünk, hanem az unokáink életének a végéigE gy csomó bizonytalan kérdés, és nincs rájuk válasz, Csak annyi bztos, hogy a nagy halak jönnek, már itt is vannak, és felfegyverzik a kis halakat. Úgy látszik, mostanság ez a megevés előjátéka. A gazdasági felzabálás előtt egy kis hadiipari petting. JAMINA MINTABOLT - CSABAI HÓFOGÓS ÉS HOLLAND TÍPUSÚ CSERÉP Y • > - KÖRÖS 30; 36 VÁLASZFAL, KERÁMIA BÉLÉSELEM MAMII RAH megrendelhető gyári áron. mtlUUL DnU 8 raklaptól jngyenes házhoz szállítás. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022. Dorozsmai u. 5—7. Tel.: 62/311-092 oh) KING nn( Atléták, pólók, teniszingek, mezek, sportalsók, szabadidóruliák. Csapatoknak, viszonteladóknak kedvezmény. Szeged, Takaréktár u. 1. ™ARD TANKÖNYVBOLT 7 ^^r/ Papír-írószer termékek, ünnepi csomagoló- és díszítőW anyagok, 1996-os naptárak kedvező áron! fv Egyes termékek 30%-os árengedménnyel' Szeged, Budapesti krt. 5. (volt Lila Akác étterem) Tel: 62482-776. • Az APEH közleménye A bankszámlaszómokról Az első olajper Magyarországon - így emlegetik a tegnap Szegeden megkezdődött tárgyalást melynek nem kevesebb, mint 53 vádlottja van. Korábban már lezajlott ugyan az ún. olajezredesek pere, ezt azonban mint a hadikészültség elleni bűncselekménynek tekintették. • Megkezdődött a szegedi olajper 53 vádlott - 2,7 milliárd kár