Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-13 / 266. szám
1995. november 13. 3. A hétvégén a nemzetközi kupák miatt nem rendeztek férfi OB l-es mérkőzést, a hölgyeknél viszont elkezdődött a bajnokság. A szentesi lányok remekül rajtoltak, valósággal kiütötték a Kosicét A férfi OB II-ben az Újszegedi Sportuszodában tartották meg a keleti csoport második fordulóját, melyet a Dentál Stúdió-Szegedi VE Senior gárdája nyert meg. A szentesi seniorok kissé halványabban szerepeltek, mindössze a miskolciakat tudták legyőzni A bajnoki cfmet védő Kurca-parti lányok Dunaújvárosban a magyar pontvadászatban szereplő kassaiak ellen kezdték idei bajnoki menetelésüket. A szentesiek számítottak a találkozó esélyesének, de azért 18 gólos sikerre senki sem gondolt... Már az első szentesi támadásból pompás gólt dobott Stieber, melyre ugyan még válaszoltak a kassaiak - Galianová révén -, ám ezzel el is lőtte puskaporát a szlovák együttes. A folytatásban már csak a magyar bajnokcsapat volt a vízben... A válogatottak - Stieber, Szremkó, Tóth Noémi - sorozatban lőtték a szebbnél szebb gólokat. Dr. Tóth Gyula: - Megmondom őszintén, jóval nagyobb ellenállást vártam a Kassától. Az első negyedben a csapat kimondottan szellemesen, nagy lendülettel játszott, ez teljesen demoralizálta az ellenfelet. A folytatásban a hatalmas előny birtokában mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni. A beállítottak nem okoztak csalódást. SKP Konex KosiceVit-America-Hungerit SC 3-21 (1-8,0-5,1-3,1-5). Női mérkőzés. Dunaújváros, 100 néző. Vezette: Tibai, Bujka. SKP Konex Kosice: Kii mová - Tejová, Babuscaková I, M. Hrosiková, Turbáková, GAL1NOVÁ 2, Bellová, D. Dominiková, Z. Dominiková, K. Hrosikov, Szkladanyiová, M. Hrosiková. Edző: Jozef Hrosik. Vit-America-Hungerit SC: Huff - TÓTH G. 1, Sípos E„ TÓTH N. 4, STIEBER 7, Vincze I. Debreceni 2, Pengő, SZREMKÓ 5, Verbó, Sipos A. 1, Kádár. Edző: dr. Tóth Gyula, Fülöp Tibor. Gól - emberelőnyből: 3/1, ill. 4/2. • Szegeden szinte tarolt a hazai pálya előnyét élvező Dentál Stúdió-SZVE Senior csapata. Reáék mind a négy ellenfelüket két vállra fektették, meggyőző fölénnyel nyerték meg az OB Il-es vízilabda-bajnokság keleti csoportjának 2. fordulóját. Nem ment ilyen jól a SzenAz OB II. második fordulójában nagy harcot hozott a Dentál Stúdió-SZVE Senior-Szentesi SC Senior mérkőzés. Képünkön: dr. Török (8-as sapkában) Szénászki mellől indít. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Gólzáporral mutatkoztak be a szentesi lányok Négyszer nyert a Dentál Stúdió-SZVE Senior tesi SC Seniornak, Szénászkiék vereséget szenvedtek a Békéscsabától, a Dentál Stúdió-SZVE Seniortól, valamint a Nyiregyházától is. Egyedül csak a miskolciakat „gyűrték le" 10-5-re. A legnagyobb érdeklődés a szegedi és a szentesi seniorok csatáját kísérte. Nagyon készültek a Tisza-partiak, mert a legutóbbi meccsükön döntetlent értek el a Kurcapartiak ellen, előtte pedig - a tavalyi bajnokságban a 3. helyet eldöntő találkozón vereséget szenvedtek. Vízilabda OB I. és OB II. A dentálosok kezdtek sokkal jobban, az első negyedet 3-0-ra nyerték. A másodikban élesedett a küzdelem, s ennek hatására a játékvezető tisztább játékot és kevesebb „szöveget" kért a két gárda játékosaitól. Már 5-l-re, majd 6-2-re húztak a szegediek, mikor két szentesi találat visszahozta a reményt Pengőéknek. Továbbra is sok volt a kakaskodás, a harmadik negyedben Bajusz játékvezető Hajóst - nyomdafestéket nem tűrő szövegért - cserével végleg kiállította. Az utolsó hét percet is a szentesiek nyerték, de ez számukra sovány vigasznak bizonyult, a tetemes szegedi előnyt csak csökkenteni tudták, ledolgozni nem. A kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb együttes nyert. Dentál Stúdió-SZVE Senior -Szentesi SC Senior 9-8 (3-ú, 2-1,2-4, 2-3) Újszegedi Sportuszoda, 200 néző. Vezette: Bajusz. SZVE: JUHÁSZ-Rea 1, dr. Cseri, RIGÓ 2, Lengyel 2, DR. TÖRÖK 3, Éles 1, Lakó, dr. Csernus, Vida, dr. Borzi, dr. Körffy. Edző: Kuczora Gyula. Szentes: DR. FALUDI Szénászki, Halász 1, PENGŐ G. 2, PENGŐ L. 3, Melkuhn 1, Hajós 1, dr. Rébeli, Pásztor, Kádár, Orbán, Csiszár, Tari. Edző: Dongó László. Megyénk csapatainak további eredményei: Békéscsaba-Szentesi SC Senior 6-3 (1-0, l-l, 3-1, l-l). Szentesi gólszerzők: Pengő L., Melkuhn, Kádár. Dentál Stúdió-SZVE Senior-Miskolc 10-8 (4-1, 3-0, 1-2, 2-5). G.: dr. Cseri 4. Éles 2, dr. Körffy 2, Rigó. Lengyel. Dentál Stúdió-SZVE Senior-Nytregyháza 12-3 (5-0, 3-0, 2-2, 2-1). G.: Rigó 4, dr. Török 3, dr. Cseri 2, Rea, Lakó, Szélpál Z. Nyíregyháza-Szentesi SC Senior 9^8 (3-1, 1-2, 3-2. 2-3). G.: dr. Rébeli 4, Szénászki 2, Halász. Pásztor. Dentál Stúdió-SZVE Senior-Békéscsaba 11-8 (4-2, 3-4, 2-0, 2-2). G : Rigó 6, dr. Török 3, Lengyel, Éles. A 2. fordulót pontvesztés nélkül nyerő szegedi gárdában játszott: dr. Kasza. dr. Borzi, Rea. dr. Cseri, dr. Török, Rigó, Lengyel, Éles. dr. Körffy, Márkus, Haraszti. Szélpál Z, Szélpál G., Dalmádi, Juhász, dr. Csernus, Vida. A bajnoki forduló és a Dentál Stúdió-SZVE Senior támogatói: Pepsi-Cola (főszponzor), Dentál Stúdió, GOBOKER Kft., Mammut Bt., Sing-Sing Disco. SZ. L. 2. p.: Egy tétova vendégakció végén Győri a jobb összekötő helyén, a kaputól 18 méterre lövésre szánta el magát, a labda a bal alsó sarokban kötött ki, 0-1. 22. p.: Dr. Kovács a kaputól 5 m-re lőhetett, a labda Soósról kipattant Vén elé, aki Barna Csaba fejére ívelt, a kecskeméti „gólgyáros" pedig a bal alsó sarokba fejelt, 1-0. 25. p.: NB l-es góllal szerzett vezetést a KTE! Vén saját térfeléről indította Majort. A szőke csatár végigviharzott a vásárhelyi térfélen, s az alapvonal közeléből a második hullámban érkező Barna fejére varázsolta a labdát, aki gyorsan helyére tette a papírformát, 2-1. 36. p.: Pisont 25 m-ről tüzelt, Soós melléről kipattant a labda, és Major közelről a hálóba lőtt, 3-1. 55. p.: Újból látványos akciót vezetett a KTE. A támadás befejezéseként Barna perdttett Lázár elé, aki balról a kapus felett átemelve szerzett gólt, 4-1. 60. p.: Pisont a bal szélről ívelt középre, ahol Major egyedül fejelhetett, ám a labda a felső lécről kifelé pattant. 88. p.: Hat perccel előbb dr. Kovács is a kapufát találta el, most azonban nem hibázott. Márics beadását követően úgy fejelt a kapuba, hogy a labda előbb egyet pattant a bizonytalankodó kapus előtt, 5-1. Egy kicsit ráijesztett a zord időben is kitartó szurkolóira az újonc éllovas. Ám az is igaz, hogy a vezetés után sem hitte senki komolyan azt, hogy az utolsó helyezett vásárhelyi csapat valóban labdába rúghat ezen a mérkőzésen. Tulajdonképpen a vendégek az első félidőben góljuk után már nem • Pedig a HA VFC vezetett... A lelkesedés csak ennyire fatotta in Kecskeméti TEHódmezővásárhelyi Astra VFC 5-1 (3-1) Kecskemét, Széktói stadion, 1500 néző. Vezette: Vavika (Balajti, Szőke). Kecskeméti TE: Molnár - Márics, Virágh, Pisont, Forgó (Gebri az 55. percben) - Major, Linka (Farkas a szünetben), Lázár (Pintea a 76. percben), Vén - Barna, dr. Kovács. Edző: Linka József. Hódmezővásárhely: Soós - Luczás, Sípos, Varga, Gardi - Fazekas, Bánfi (Talmácsi az 57. percben), Mucsi, Budai - Markó, Győri. Edző: Kérdő Sándor. Sárga lap: Mucsi a 16., Gardi a 26. percben. fok-Tatabánya 4-0 (2-0) Keszthelyi Haladás-Nagykanizsai Olajbányász 1-3 (0-1) Paksi ASE-Százhalombattai FC 0-1 (0-1) Érd-Matáv Sopron 0-2 (0-1) Kaposvár-Balatonfüred 2-0(1-0) Siófok-Dunaferr 2-2 (0-1) Soproni LC-Mohács 3-0 (2-0) Veszprém-BKV Előre 3-2(1-1) A keleti csoport állása: Va Labdarugó - NB II. is jutottak el a hazai kapuig, a fordulás után is csak egy fzben ment lövés Molnár hálójának irányába. A meccs a papírformát igazolta, a fiatal vendégcsapat lelkesen játszott, szervezetten védekezett, s ennek köszönheti, hogy az eredmény szerényebb különbségű annál, mint amekkora a különbség a két csapat tudása között. Jók: Pisont, Barna, Lázár, Major, ill. Győri. Linka József: - Szépen búcsúztunk a bajnokságban végig kitartó szurkolóinktól, s hálásak vagyunk azért, hogy kitartottak mellettünk, s most is ugyanolyan lelkesen biztattak, mint tették azt a Diósgyőr elleni mérkőzésen. Kérdő Sándor: - Nem kell szégyenkeznünk az eredmény miatt, ám lelkesedésünk csak erre volt elegendő. További eredmények Keleti csoport: GödöllőVerzál LC-Kazincbarcika 2-1 (2-0) III. ker. TVE-Kabai Cukor FC-Hajduszoboszló 2-1 (2-0) FC Sényő- FC Eger 2-6 (0-2) Hajdúnánási FC-Kecskeméti SC-RSC 2-0 (2-0), Diósgyőr-FC Halvan 2-0 (0-0) Salgótaiján-Nyíregyháza 1-0(1-0) Tiszakécske-Tiszavasvári 1-0 (0-0). Nyugati csoport: Buda1. Kecskeméti TF. 14 II 1 2 21-9 34 2. Diósgyőri FC 14 10 3 I 28-4 33 3. 111. ker. TVE 14 9 4 1 30-9 31 4. Tiszakécske 14 9 2 3 30-12 29 5. Tiszavasvár 14 ( 3 3 19-11 27 6. Nyíregyháza 14 S 1 5 29-14 25 7. Kabai Cukor FCHajdószobos/ló 14 7 3 4 21-13 24 8. Salgótarjáni 14 5 í 3 14-9 21 9. Hajdúnánási 14 4 í 4 16-13 18 10. FC Eger 14 5 3 6 24-22 18 11. (iödölld 14 4 2 1 12-26 14 12. Kazincbarcika 14 3 3 8 16-20 12 13. FC Sényd 14 3 1 10 15-39 10 14. FC Hatvan 14 2 2 10 12-31 8 15. KSC 14 1 4 9 11-22 7 16. Hódmezdv. 14 1 13 6-50 0 A Nyugati csoport állása: I. Siófoki Bányász 14 10 2-Soproni 14 9 3. MalávSC Sopron 14 9 4. Kaposcukor FC 14 X 5. Dunafcrr SC 14 7 6. Nagykanizsai Olajbányász SC 14 7. Paksi Atomerőmű SC 14 8. Százhalombatta 14 9. BKV Hőre 14 10. Budafoki LC 14 II.Balalooniredi 14 12. Veszprém FC 14 13. Érdi VSC 14 14. Keszthely 14 15. Tatabánya 14 16. Mohácsi FC 14 3 1 30-12 33 2 3 30-13 29 9 2 3 22-15 29 8 4 2 22-9 28 7 5 2 25-11 26 7 4 3 29-22 25 5 17-17 21 5 17-17 21 4 26-18 20 8 18-26 14 7 13-20 13 7 13-23 13 8 12-18 12 1 10 11-27 10 5 8 15-33 8 2 10 15-34 8 • Labdarúgó EB-selejtező Végre győzelem... Szombaton este a Vasas Fáy utcai stadionjában utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét játszotta a magyar és az izlandi labdarúgó válogatott. Magyarország-Izland 1-0(0-0) Fáy utca, 3000 néző. Vezette: Georgios Bikas (görög). Magyarország: Hajdú Bánfi - Mónos, Csábi, Szlezák - Bükszegi, Nyilas, Illés, Duró - Orosz, Vincze I. Izland: B. Kristinsson G.Bergsson - T. Örlygsson, O. Adolfsson, K. Jonsson, S. Gislason - R. Kristinsson, A. Gretarsson, E. Sverisson - A. Gunnlaugsson, A. Gudjohnsen. Csere: Orosz helyett Farkasházy (75.), Vincze helyett Nagy (88.), Illés helyett Zombori (89.), illetve Gretarsson helyett Hlynur Stefansson (82.), R. Kristinsson helyett Einar Thor Danielsson (85.). Gólszerző: Illés (56.) A 3. csoport állású 1. Svájc 8 5 2 1 15-7 17 2. Törökország 7 4 2 1 14-6 14 3. Svédország 7 2 2 3 7-8 8 4. Magyarország 8 2 2 4 7-13 8 5. Izland 8 1 2 5 3-12 5 • Mészöly Kálmán, a magyar szövetségi kapitány: A svédek elleni, korábban megnyert EB-selejtező óta meglehetősen rossz szériát mondhattunk magunkénak. Most javítottunk, az 1-0-ás diadalt nagyra becsülöm, noha olyan különösen nagy haditettet nem hajtottunk végre. Közelednek a vb-selejtezők, ezt a szombati harcosságot illik majd „átmenteni". Hajdú Attila: - Mindenki amolyan kötelező győzelem besöprését várta tőlünk. Az izlandiak jól védekeztek, de ennek ellenére egyszer megadásra késztettük őket. Számomra külön öröm, hogy negyedik válogatottságom alkalmával először lehettem győztes együttesben. Bánfi János: - Úgy hiszem, jól fogtunk embert hátul, ebből fakadóan a mérkőzés zömében a. mi kezünkben volt a kezdeményezés. Megérdemelt a győzelem, végül is oly mindegy, hogy 5-0-ra nyertünk volna vagy az 1-0 kerül az évkönyvekbe. Illés Béla, a gólszerző: Körülbelül olyan teljesítményt nyújtottunk, mint hónapokkal ezelőtt a lettek elleni barátságos találkozó alkalmával. Akkor is gól nélküli első félidőt követett a második játékrészben egy találatunk, ami megnyugtatta csapatunkat. A feladatot teljesítettük: nyertünk, ez boldogsággal tölt el. • Forma-1 Hillnck tapsoltak Óriási érdeklődés kísérte a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság idei utolsó versenyét, az Ausztrál Nagydíjat, amelyet vasárnap Adelaide-ben rendeztek meg. A hírügynökségi jelentések szerint 205 ezren voltak kíváncsiak a 81 körös erőpróbára, ekkora nézősereg még soha nem gyűlt össze F-l-es vb-futamon. A győzelmet a brit Dámon Hill (Williams-Renault) szerezte meg, ez volt idei negyedik, összesítésben pedig 13. sikere. Az Ausztrál Nagydíj (81 kör, 306.180 km) végeredménye: 1. Dámon Hill (brit, Williams-Renault) 1:49:15.946 ó 168.129 km/ó átlagsebesség 2. Olivier Panis (francia, Ligier Mugen-Honda) 2 kör hátrány 3. Gianni Morbidelli (olasz, Footwork-Hart) 2 kör h Az Üllés csapata Apátfalván elszenvedte első bajnoki vereségét a megyei 11. osztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Nem járt nagyobb szerencsével a fábiánsebestyéni együttes sem a zsombói kiruccanáson, csakúgy, mint a Tanárképző Röszkén. A megtáltosodott Csengele zsinórban már második győzelmét szerzi, ennek ellenére a táblázat alján foglal helyet Földeák-JATE 1-2 (1-2) Földeák, 100 néző. Vezette: Marczi Földeák: Bán - Szűcs, Horváth, dr. Grezsa, Bátori, Szalai, Orosz, Szabó, Ku.runczi. Bugyi, Papp. Edző: Tóth Imre. JATE: Végh - Tóth, Varga, Molnár, Gardi (Bíró), Vass, Semlyényi, Rácz, Péter, Bencsi, Kovács. Edző: Tóth Kálmán. Gólszerző: Szabó, ill. Kovács, Szűcs (öngól). Jók: senki, ill. Tóth. Gardi, Rácz, Vass. A szerencsésebb csapat nyert a nagyon sok helyzetet kihagyó Földeák ellen. Szegvár-Tömörkény 2-0(0-0) Szegvár, 250 néző. Vezette: Ambramov. Szegvár: Bíró - Jancsovics, Koltai, Hornyák, Bárány, Szalai, Gila (Marton), Buda, Kádár (Rajos), Drágán, Tolnai. Edző: Szécsényi András. Tömörkény: Papp Z. Kiri, Gémes, Szalai, Örmándi. Veres, Rácz J. (Tóth), Forgó, Papp L., Rácz Cs., Horváth. Edző: Fehér L. Góllövő: Szalai (11-esből), Dragan. Jók: Buda, Rajos, Bárány, ill. Papp Z., Horváth, Szalai, Papp L. Szépszámú néző előtt küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyert a Szegvár. Ifjúságiak: Szegvár-Tömörkény 1-3. Szikáncs-Csengele 1-4 (0-1) Hódmezővásárhely, 50 néző. Vezette: Kormányos. Szikáncs: Dornstadter Trényi S., Ajtai, Lászlai, Trényi Z. (Szabó), Sulyok, Dunai J., Dunai A., Gulyás, Kordó, Telek. Edző: Aracsi János. Csengele: Kucsora - Pigniczki T. (Szabó Zs.), Dóczi, Böröcz, Dorogi, Bania, Szabó P., Pigniczki Á., Túri fiz éllovasok fekete vasárnapja TA Labdarúgó - Megyei II. o. (Kunszabó), Bencsik (Vígh), Muhel. Edző: Kunszabó Tibor. Góllövő: Telek, ill. Muhel (4, kettőt 1 l-esből). Jók: Trényi Z., Telek, ill. Muhel, Dorogi, Barna. Kiállítva: Ajtai Az irreális talajú pályán a Csengele találta fel jobban magát. Röszke-Tanárképző 3-0 (2-0) Röszke, 100 néző. Vezette: Csende. Röszke: Szabó - Csiszár, Hornyák, Kovács A., Papdi, Kovács R.. Szalma (Tanács R.), Tanács A., Bodor, Szekeres, Farkas. Edző: Berki István Tanárképző: Barcza Rónai, Bucsi, Pintér, Gyüre, Csipak (Paszternák), Klem (Pávai), Lukács, Répás, Albert, Sümegi. Edző: dr. Miskolczi József. Küzdelmes mérkőzésen a szerencse is a hazaiak mellé szegődött. • Gólszerző: Pintér (öngól), Szekeres, Tanácsa A. Jók: Szabó, a mezőny legjobbja, Csiszár, Szekeres, ill. Albert, Lukács, Gyüre. UTC-Algyő 1-2 (0-1) Újszeged, 100 néző. Vezette: Tóth A. I. UTC: Szekeres - Nemes, Benkő, Kollár, Makra - Bodor (Farkas), Tóth, Molnár, Szokol (Fülöp) - Szalai, Miksi (Somodi). Edző: Péczely György. Algyő: Horváth - Lica, Kiss, Beck (Somosi), Dobos - Boldizsár, Piti (Süli), Makra, Sz. Hetényi - Ács, Hegedűs. Edző: Portörő J., Portörő L. Hóval borított pályán többet támadtak a vendégek, csak szépíteni tudtak... Góllövők: Somodi ill. Ács, Hegedűs. Jók: Makra, Szalai, Farkas, ill. Dobos, Ács, Hegedűs. Ifjúságiak: UTC-Algyő 3-1 Ferencszállás-Kiszombor 0-0 Ferencszállás, 100 néző. Vezette: Dust. Ferencszállás: Csapó Bottyán, Ludányi, Vörös, Török, Gabnai, Madránszki, Katkó, Nagy (Bíró), Juhász (Czérna), Tamasi (Kovács). Edző: Kovács József. Kiszombor: Gulyás Szűcs, Uracs, Tóth, Moldován, Méhes, Fancsali, Juhász, Dégi, Cseh, Botlik. Edző: Haklik János. A játékra alkalmatlan talajú pályán csak szikrázóan kemény, olykor a durvaság határait súroló küzdelem alakult ki. Kiállítva: Ludányi, ill. Moldován. Jók: Török, Bottyán, Katkó, ill. Uracs, Szűcs, Fancsali. Ifjúságiak: Ferencszállás-Kiszombor 2-5 Apátfalva-Üllés 2-0 (1-0) Apátfalva, 150 néző. Vezette: Mészáros. Apátfalva: Rakity - Pécsi, Restás, Bartucz, Somodi, Mátó, Sóki, Juhász (Jani), Köteles (Rutkai), Balogh, Berényi. Edző: Restás János. Üllés: Abonyi - Bálint, Fodor, Szremka, Tóth, Ágoston (Balogh), Popovics, Szirovicza, Juhász, Ándracsek, Csikós. Edző: Búza Mihály. Jó iramú, kemény, de sportszerű mérkőzésen a lelkesen játszó hazai csapat győzelme megérdemelt. Góllövők: Mátó, Juhász. Jók: az egész hazai csapat, Rakity (a mezőny legjobbja), ill. senki. Ifjúságiak: Apátfalva-Üllés 0-A Zsombó—Fábiánsebestyén 3-1 (3-0) Zsombó, 50 néző. Vezette: Csíkos Cs. Zsombó: Kakuszi - Katona, Ottlik, Farkas E„ Bálint, Szűcs L„ Szűcs A., Stefkovics, Varga, Kiss, Miklósi. Edző: Vasas Róbert. Fábiánsebestyén: Kiss G. - Rózsa, István, Harkai, Simái, Gallyas, Szivák, Györgyi, Felföldi, Komlovszki (Pataki), Mizik. Edző: Pataki Antal. Biztos hazai siker született. Góllövők: Stefkovics (2), Miklósi, ill. István. Jók: Stefkovics (a mezőny legjobbja), Ottlik, Miklósi, Katona, Farkas E., ill. István, Kiss G. A bajnokság állasa 1. Üllés 13 8 4 I 24-12 28 2. Apátfalva 12 7 3 2 24-14 24 3. Szegvár 13 7 3 3 21-11 24 4. Fábiánsebestyén 13 7 2 4 32-21 23 5. Kiszombor 13 5 7 1 1940 22 6. Algyd 13 7 I 5 21-26 22 7. Tanárképző 13 5 5 3 19-17 20 8. Ftrfczzilii 13 4 6 3 19-19 18 9. Röszke 12 5 2 5 24-18 17 10. JATE SC 13 4 5 4 18-21 17 11. UTC 13 4 4 5 14-14 16 12. Zsombó 13 4 - 9 21-27 12 13. Tömörkény 13 3 2 8 16-30 11 14. Szikáncs 13 3 2 8 16-34 11 15. Földeák 13 2 4 7 15-19 10 16. Csengele 13 3 - 10 21-31 9 A félbeszakadt Apáfalva-Köszke mérkőzési a láblázat nem tartalmazza.