Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-11 / 265. szám

• lEMUDM, 1995. NOVEMBER 11., SZOMBAT Amíg a világ nagyobb része az Ace of Base és a Roxette mézes puszedlijeivel azonosít­ja a skandináv zenei tálentumot, addig egy csapat bebizonyította, hogy a svédek rock­zenében tudnak valami eredetit is produkálni. Ők a Clawfinger. • Clawfinger: szigorú zene Legalább olyan meglepő mó­don botlottak egymásba a Claw­finger, mint amilyen extrém ötlet­nek tűnt elsó hallásra a rap és a metál házassága. A szóbeszéd azt tartja, hogy a csapat tagjai 1990­ben találkoztak először katonai szolgálatuk teljesítése közben a Stoekholmon kívüli Rosenlund Kórház elfekvőjének mocskában. Zak Teli rappelve. vonult végig a folyosókon közellenségnek álcáz­va magát, Hurd Tostensen |x-dig ­biztonságos távolságból - egy metalos kezdeményt hümmögött hozzá. Ez a rendkívül szerencsés ese­mény nemcsak arról szólt, hogy egy pár svéd találkozott egy pár norvéggal, sokkal fontosabb, hogy ez magába foglalta annak kockázatos lehetőségét is, hogy a rap találkozhat a mctállal. Valójá­ban ha a kortárs fekete zene öt­vöződik a kortárs fehér zenével, akkor az könnyen látványos bu­kást eredményezhet - feltéve ha az ember azt várná, hogy a hatás megduplázódik de ahogyan a Clawfinger közelített, erősen tá­maszkodva a rendkívüli hiteles­ségre, precizitásra, valamint a tel­jes elkötelezettségre, úgy egysze­rűen nincs esély a túlkapásra. Ismét jön a Clavvfinger Rap-metál hibrid Bár nemrég járt nálunk a Clawfinger, azonban úgy tűnik, jól érezték magukat a Szigeten, hiszen rövide­sen újra jönnek. A svéd rapmetálhorda november 25­én lép színpadra az Olimpiai Csarnokban. A szavakat fegyverként hasz­nálták. Dülips vokált használnak, melyet sikoltásokkal, nyesett gi­tárral tesznek nyomatékossá; pü­fölik a basszusgitárt, nyírják a rif­feket és ugatnak a mikrofonba. Meggyőződésük, hogy a gondolat gyorsabb a puskagolyónál, s na­gyobb a robbanóereje, mint egy kézigránátnak Mindennel babrál­nak, kivéve a ravaszt. Van eszük, ízig-vérig skandinávok. Talán időnként kicsit faragatlannak tűn­nek. Hát aztán! Ilyen a rockzene is. Bár távol állnak tőlük a rock and roll külsőségek, se kábszer, se alkohol, a fajgyúleletet pedig szív­ből utálják. A fő zeneszerző Zak. aki fenn­tartja magának a jogot, hogy meghúzza a féket, amikor a metál gitár aláfestések túl giccsessé vál­nának. Nem véletlenül tetováltat­ta felkarjára példaképét, Frank Zappát S akit megfékez Zak, az Bard, a régi iskolából való heavy metál gitáros. De ne feledkez­zünk meg Eriend Ottemről és Joc­ke Skogről sem, hiszen itt nincse­nek másodhegedűsök. Bizonyít­ják ezt minden fellépésükön is, debütáló korongjuk, a Deaf Dumb Blind 1993-as megjelenése óta stúdiózenekarból igazi kon­certező bandává nótték ki magu­kat. 1993 nyarán minden jelentő­sebb skandináv rockfesztiválon felléplek, ősszel 'egy intenzív, tíz állomást érintő turnén vettek részt Norvégiában, melyet egy európai turné követett, előbb az Alice In Chains, majd az Antbrax társaságában. Budapesten az Olimpiai Csar­nokban magyar előzenekaruk lesz a Warpigs személyében. A fővárosi .harci disznókat" 1993­ban alakította Bardóczy Gábor, akit addig úgy ismerhettek, mint az egykori Neoton dobos cseme­téje. A Warpigs óta azonban már leginkább csak az extrém hard­core zene miatt hírhedt, no meg az idei Marlboro Music kapcsán, melynek nagy vesztese a banda, ugyanis csak hajszál híján nem jutottak be döntőbe. — tévé — A BIOTEKA Gyógynövényszaküzlet Novemberi akcióink: kamillavirág 70* 58 Ft cickafark 33 25 Ft csalánlevél 35** 27 Ft HERBALIFE ®QG 6900 Ft cím: Mara tér-Mikszáth K. u. sarok (a volt cukrászdában) V^ Tel.: fol2/'314-b3fe J/ turbószolárium a Mira szalonban Tudjuk, hogy az idő milyen drága kincs ma­napság, valamint azt is, hogy sokunknak a szolárium által nyújtott téli barnulás lehetetlenné válik a telje­sen zárt napágy „bezártsága" miatt. Nos, az ilyen gondokkal — küzdő hölgyeknek, uraknak ajánljuk Szegeden, az Osztrovszky u. 2&B. alatt megnyílt MIRO szalonban a Szegeden egyedülálló szoláriumot, melyen vitathatatlan előnyei vannak: - az itt eltöltött idő alatt szabadon mozoghat, így a test min­den részét egyenletesen érik a barnító sugarak - higiénikus, a bőrfertőzés kizárva, hiszen a test sehol sem érintkezik a szolárium felületével - négy ventilátor működik a napfürdőzés alatt, így csak kel­lemes meleg járja át a testet, nem izzad - a professzinális, bőrkímélő gyorsbarnító csövek feltőtleníte- J nek is, a pattanásokat és egyéb bőrbetegségeket leszárítják, sugarai D-vitamint képeznek, segítik a mérgező anyagok kivá­lasztását, üdítően hat nem csak az idegrendszerre, de a cson­tokra-ízületekre is. A népszerű komédiás, Steve Mariin (Örömapa, Sors kegyeltje, Filléreső) karrierje legbolondabb szerepében öngyilkosjelölteket próbál telefonon keresztül meg­győzni az élet szépségéről. Köze­ledik a karácsony és az elszánt embermentó eddig sem túl nyu­godt napjai teljesen kaotikussá válnak. Menyasszonya elhagyja, a háziúr felmondással fenyegetőzik, egy hisztérikus perszóna (juliette Lewis - Született gyilkosok) szülni készül, ő viszont a körülmények fura összjátéka folytán egy nónek öltözött férfival kénytelen tangóz­ni. Amikor azt hinnénk, hogy vég­re minden megnyugtatóan a feje tetejére állt, még érkezik egy pisz­tolyos télapó és túszokat szed, egy sorozatgyilkos pedig lecsapni készül. Karácsony? Röhögni kell! Cukor a léleknek Szerda este a JATE Klubban mutatta be legújabb lemezét a Se­xepil. Akik már régről ismerik a zenekart, a Sugár for the Soul ka­zetta meghallgatása után elége­detten állapíthatták meg, hogy a fiúk továbbra is a megszokott soktémás, húzós számokban utaznak. Az meg kifejezetten jót tett, hogy a lemez készítésénél Brian Anderson bábáskodott; nemhiába, dolgozott már ő a Nir­vánának is. Szóval jó kis bulinak Ígérkezett az este. Az előzenekar levonulása után, pár percnyi átszerelést kö­vetően beindultak Mick Ness-ék. Az első három-négy szám a ré­gebbi anyagokból került be a műsorba, és ezt a publikum érté­kelte is. Kocsis Tamás ütött-ko­pott gitárjával már az első nótától félmeztelenül pengette a riffeket és László Viktor is dögösen bánt a basszussal. Mégis, úgy félidőtájt egyre többen akadtak, akik a bü­fében vagy az előtérben folytat­ták. Nyilván közrejátszhatott, hpgy új számokról volt szó, de meg kellett állapítani, hogy ez a Sexepil már más. Profik - a szó minden értelmében. A harmadik gitárként megszokott sempler né­ha egymaga szólt a dobbal, az új • lemezről sokat építettek rá, talán túl sokat is. Mindenesetre szá­mukra valóra vált az „Egyesült Ál­mok", remélhetőleg enerváltság és közöny nélkül. Papp Csaba Hogyan neveljük a házi legyet? Feladatunk végtelenül egy­szerű, mert a házi légy nagyon intelligens állat. Tegyük fel, hogy egy szobában vagyunk a házi léggyel. Mi Michael Jack­son Kill me or love! (Ölj meg vagy szeress!) című altatódalát szeretnénk hallgatni, miközben ő, vagyis a házi légy fel-alá ci­kázik és vadul zümmög. Ter­mészetesen a helyzet egy idő után tarthatatlan lesz, mert le­gyünk nem annyira muzikális, hogy összhangban zümmögjön Jacksonnal. Ilyenkor a követke­ző alapszabályokat Jtell figye­lembe venni,- ha azt akarjuk, hogy a zavaró repülés meg­szűnjön. Ne legyünk idegesek! A házi légy érzékeny lélek. Nem bírja, ha kiabálnak vele, vagy csapkodnak körülötte. Próbáljunk az értelmére hatni. Például így: figyelj ide te ked­ves légy! Én elismerem a te jo­gaidat a zümmögésre és az összevissza repkedésre, de most kivételesen szeretnék ze­nét hallgatni, úgyhogy próbálj megülni egy csöndes sarokban és aluszkálni egy kicsit a békés egymás mellett élés jegyében! Időnként elképzelhető, hogy legyecskénk erre az okos és humanista szónoklatra sem hagyja abba az idétlen szágul­dozást és zimmegést. Ilyenkor a második módszert vesszük elő és így szólunk a kevésbé intelli­gens légykollégához. Figyelj ide te butuska légy! Én itten bent zenét akarok hallgatni. Ha te mindenáron zümmögni akarsz, légy szíves, menj ki a szobából és zümmögj odakint. Akkor én se zavarlak téged a Jacksonnal és te sem zavarsz engem a zümmögéseddel! Ezzel kinyitjuk az ablakot és könnyed hessentő mozdulatok­kal mutatjuk a javasolt irányt. Általában egy-két perc elegen­dő ilyenkor, hogy a legyünk ki­repüljön és helyette negyven másik légy jöjjön be e szobába. Ekkor lép életbe a harmadik módszer, amikor is felragadunk egy seprűt vagy törlőruhát és vadul csapkodni kezdünk, mi­közben a következő nevelési tanácsokat adjuk a legyeknek: A nyavalya törjön ki benneteket rohadt állatok! Hogy nem tud­tok már kipusztulni a francba?! Ez a módszer általában hatá­sos. Ugyanis minden légy bejön a szobába és így mi nyugodtan kimehetünk a kertbe zenét hall­gatni. (A humoreszk Nógrádi Gábor „Hogyan neveljük...?"című könyvében jelenik meg) MBi^piWMMMWiiiwaii'ifiiiiiiifujMnrn ii DiniBi'Tfirwi winfwnfinf * liiniig^riiiH'i ifin Jimi Hendrix-emlékkoncert A gitárkirály, Jimi Hendrix halá­lának 25- évfordulójára emlékkon­certet szerveznek, melyet novem­ber 18-án tartanak meg a Petőfi Csarnokban. Az est fellépői között lesz a Rufe Buzzi, a Grund, a Fuchsia's Fali, a Stone Free (Deák Bili, Vadász, Huszti, Réti, Bara­bás), a Tűzkerék Revival Band, a Felkai Blues Brothers, a Sing-Sing, a Kisfiái és a Teknősbéka Experien­ce, a Sziámi, a Hobo Blues Band és a Magyar Atom Blues Brothers (Tátrai, Solti, Tóth Zsoldos) VIDEÓ CAPAK KÖLCSÖNZŐ SZALON Szeged, Kereszttöltés u. 31. ^ Hegylakó 3. sci-fi Flamex jrfi Kis gézengúzok vígjáték DunaFilm Részeges karatemester karate Best sci-fi Best krimi Fox vígjáték Fox akció Columbia vígjáték Columbia krimi Mokép vígjáték Fox ^ Csillagkapu ^ Megérint a halál ^ Csoda New Yorkban ESS23Z1 „ . — — — Segitseg, Karacsony! ^ Ponyvaregény jjír Szabadnapos baba Republk Tüzet viszek Vangelis Vokes Queen Ma de in heaven Hevesi Tamás Abo, abo Tátrai Band A Hold szerelme Madonna Something remember Hungária Micsoda buli! Ozzy Osbourne Ozzmosis Tankcsapda Az ember tervez AC/DC Ballbreaker ^ Videó CD Toronto yil ^ Szeged, & Vedres u.13. GD TOP 10

Next

/
Thumbnails
Contents