Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-11 / 265. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1995. NOV. 11. • Opel Vectra, Peugeot 40ó Autóshétvége Talán nem véletlenül, de a Frank­furtban, majd nem sokkal utána Bu­dapesten bemutatott autóújdonságok közül kettő egyszerre érkezik meg a hazai márkakereskedőkhöz. Nyílt nap lesz az Opelnél a Vectra, a Peu­geot-nál a 406-os tiszeletére. A Fonó­gyári úti Opel Kupeskynél ma és hol­nap, azaz szombaton és vasárnap 9-16-ig, a Makkoserdősori Peugeot Kovácsnál 9-18-ig fogadják az ér­deklődőket. A Vectráról tudni kell, hogy ütközés esetén a pedálok bees­nek, s ezzel a világszabadalommal el­kerülhető a láhroncsolás, továbbá új az önbeálló futómű, hátul három len­gőkarral. A legolcsóbb modell az 1,6 literes, 75 lovas motorral szerelt vál­tozat 3 millió 50 ezerbe kerül, a full extra, 2,5 literes V6-os, 170 lóerős motorral 6,9 millió forint. A kecses vonalú Peugeot ötféle motorral, köz­tük két turbódízellel kinálja az új 406-ost, melynek alapára tízezer fo­rinttal alatta marad a hárommillió­nak, míg a legnagyobb motorral sze­relt full extra elmegy 5 millió forintig is. K. A. (Fotó: Gyenes Kálmán) Könyvtárostanárok találkozója A Magyar Könyvtárosok Egyesületének könyvtárosta­nárok szervezete kétnapos szakmai továbbképzést tart Szegeden. Tegnap, pénteken a Deák gimnáziumban a helyi tantervek kidolgozásához kap­tak ajánlásokat a tanárok, va­lamint a könyvtár szerepével, az informatikai műveltség je­lentőségével foglalkoztak. Ma, szombaton a Somogyi-könyv1 tárban a gyakorlatban ismer­kednek meg a könyvtárhasz­nálat lehetőségeivel a különfé­le tantárgyak tanításában. Össztánc Pesten A JATE Kulturális Titkár­sága szfnházbuszt indít Buda­pestre, a Vígszínház Össztánc című előadására, november 22­én. Jelentkezni lehet Tajti Gab­riellánál (Dugonics tér 13.). Római katolikus plébániák Belváros - Szombaton 7, 8 és 18 órakor szentmise. Va­sárnap 7.30-kor szentmise, 8.30-kor diákmise, 10 órakor énekkaros mise, 11.30-kor szentmise, 16 órakor Karoli­na mise, 18 órakor ifjúsági mise. Hétköznapokon 7, 8 és 18 órakor: szentmise. Alsóváros - Szombaton 7.15 és 17.30 órakor szent­mise, 16 órakor óvodások szentmiséje. Vasárnap 7, 9, 11 és 17.30 órakor szentmi­se. Gyálaréten 9 órakor. Kecskéstelepen 10.30 órakor szentmise. Hétfőnként 19 órakor ferences evangéliumi esték. Hétköznapokon szent­misék: 6.15 (zsolozsma, konventmise) és 17.30 óra­kor. Vecsernye hétköznap minden este a szentmise után 18.10 órakor, minden szombaton és vasárnap este 18 óra 30-kor. A kedd esti szentmisék után megemléke­zés Szent Antalról, a csütör­tök esti szentmisék után szcntségimádás. Felsőváros - Szombaton 18 órakor: szentmise. Vasár­nap 7, 8.30, 11, 18 órakor: szentmise. Hétköznap 6.30, 7, 18 órakor: szentmise. Rókus - Szombaton 7, 8, 18 órakor: szentmise. Vasár­nap 6.30, 8, 9, 11, 18 órakor: szentmise. Béketelepen 12 órakor: szentmise. Hétköz­nap 7,8, 18 órakor: szentmi­se. Móraváros - Szombaton 18 órakor: szentmise. Vasár­nap 7, 9, 11.30 és 18 órakor: szentmise. Vasárnap 15 óra­kor a II. kórház kápolnájá­ban: szentmise. Hétköznapo­kon 7 és 18 órakor: szentmi­se. Újszeged - Vasárnap 7, 9, 11.30 és 18 órakor: szent­mise. Szombaton a kápolná­ban 16 órakor: szentmise. Tarjánváros - Szomba­ton és hétköznap 17 órakor: szentmise. Vasárnap 9 (diák­mise), I 1 és 17 órakor: szentmise. Szent József jezsuita templom (Dáni u. 3.) - Hét­köznapokon és szombaton 6 óra 30-kor, 7 óra 30-kor és 18.30-kor, vasárnap 6, 8, 9, 11, 17.30-kor és 19 óra 30­kor szentmise. Szeged-Petőfitelep - Va­sárnap 8 és 11 órakor, hét­köznap 8 órakor szentmise. Szeged-Algyő - Vasárnap 10 órakor, hétköznap 17 óra­kor szentmise. Tápé - 8 és 17 órakor, vasárnap 8, 10 és 17 órakor szentmise. Kiskundorozsma - Va­sárnap 7, 9 és 17.30 órakor: szentmise. Szőreg - Vasárnap 9 és 18 órakor: szentmise. Hét­köznap 7 órakor: szentmise. Görögkatolikus egyházközség (Lechner tér) Szombaton 17 órakor: vecsernye, 17.30 szertartások órakor: szentliturgia. Vasár­nap 9 órakor: szentliturgia, 10.30 órakor: gyermekmise. November 8-án, szerdán Mi­hály és Gábor fóangyalok ünnepe 17 órától. Református egyházközség Honvéd tér - Hittanórák pénteken középsikolások és konfirmáltak részére 16 óra 30 perctől, szombaton az 1­2-3. osztályosoknak 9 óra­kor, a 4-5-6. osztályosoknak 10 órakor, a 7-8. osztályo­soknak 11 órakor. Szomba­ton ifjúsági csendes nap 9.30-tól 15 óráig, téma: Megmaradás... Vasárnap: 8 órakor, 11 órakor istentiszte­let, igét hirdet Papp László lelkész, 11 órakor gyermek istentisztelet, tartja: Czirok­né Botár Éva segédlelkész. 18 órakor istentisztelet, igét hirdet Czirokné Botár Éva. Újszeged (Szent-Györgyi Albert u. 6-8.) - Szombaton 18 órakor: imaóra, tartja Sí­pos Ete Zoltán. Vasárnap 9 órakor: gyermek istentiszte­let a kisteremben, tartja Ka­pató Ágnes. Vasárnap 9 óra­kor: istentisztelet a temp­lomban, tartja Sipos Ete Zol­tán lelkipásztor. Vasárnap 11 órakor Kisteleken isten­tisztelet, tartja Sipos Ete Zoltán. Evangélikus egyházközség (Tisza Lajos krt. 16.) Szombaton 15 órakor: kon­firmációs óra, 17 órakor ifjú­sági óra. Vasárnap 10 óra­kor úrvacsorai istentisztelet, igét hirdet Tóth Attila evan­gélikus lelkész, 14 órakor Makón istentisztelet, igét hirdet Tóth Attila. Kedden 17 órakor bibliaóra, csütör­tök 18 óra úrvacsorai isten­tisztelet, 20 óra egyetemis­ták, fúiskolások részére ifjú­sági óra. (Pénteken 17 óra­kor hittanórák.) Hit Gyülekezete Szombaton 14 órakor is­tentisztelet a Megyeháza ét­termében (Rákóczi u. 1.). Vasárnap 16 órakor: isten­tisztelet a Csonka János Szakközépiskola sportcsar­nokában (Temesvári krt.38.). Hétfőn 18 órakor Alap-vető klub a Korányi fasor 4. szám alatt. Csütörtökön istentisz­telet a Megyeháza éttermé­ben. Makón szerdán 18 óra­kor istentisztelet (Megyeház u. 20.). Hódmezővásárhe­lyen kedden 18 órakor a Ko­mócsin Z. Szakközépiskola fizikai előadójában (Hóvirág utca 2.). Metodista Egyház (Szeged, Londoni krt. 30.) Vasárnap 10 órakor is­tentisztelet, gyermekisten­tisztelet (serdülőknek, óvo­dásoknak). 17 órakor ünnepi istentisztelet, gyermekisten­tisztelet kicsiknek. (Csütör­tökön 17 órakor bibliaóra, pénteken 17 órakor ifjúsági óra.) Adventista Egyház (Batthány u. 15.) Szom­baton 9 óra 30-kor bibliata­nulmányozás, 11 órakor is­tentisztelet, 15 órakor biblia­óra. (Péneteken 18 órakor imaóra.) Baptista Gyülekezet (Hétvezér u. 5/b) Vasár­nap 9 órakor: gyermek isten­tiszteletek, 10 órakor: isten­tisztelet, 18 órakor: istentisz­telet. Hétköznap, hétfőn 18 órakor érdeklődők biblia órája, kedden 18.30 órakor: fiatalok biblia órája, csütör­tök 18 órakor: istentisztelet. (Időpontváltozásokat, eseményeket minden pénte­ken 8.30 és 9.30 óra között a Csörög a Westel rovat tele­fonszámán lehet bejelente­ni.) megjöttünk Papp Dániel november 9-én, 23 óra 27 perckor született, 3510 grammal. Édesanyja Balázs Terézia, édesapja Papp Zoltán (Kiskunhalas). Nacsa Péter november 10-én, 7 óra 55 perckor jött a világra, 2870 grammal. Édesanyja Tóth Ilona, édesapja Nacsa György (Mórahalom). Zsikai Tibor november 10-én, 6 óra 05 perckor született, 2740 grammal. Édesanyja Balog Zsuzsanna, édesapja Zsikai Ferenc (Szeged). Czékus Gábor november 9-én, 22 órakor jött a világra, 3500 grammal. Édesanyja Csoszor Irén, édesapja Czékus Gábor (Kiskundorozsma). Szögi Kinga Barbara november 9-én, 16 óra 22 perckor látta meg a napvilágot, 3150 grammal. Édesanyja Császár Ágnes, édesapja Szögi Imre (Szeged). Vass Krisztián november 9-én, 16 óra 15 perckor született, 3200 grammal. Édesanyja Zsótér Gabriella, édesapja Vass László (Ásotthalom). Kiss László november 10-én, 9 óra 52 perckor látta meg a napvilágot, 4050 grammal. Édesanyja Váradi Ida, édesapja Kiss László (Csengele). Hargitai Marcell november 10-én, 13 óra 14 perckor, 2050 grammal. Hargitai Ákos november 10-én, 13 óra 15 perckor, 2150 grammal született. Édesanyjuk Vágó Judit, édesapjuk Hargitai László (Szeged). Szívből gratulálunk! • Adókedvezmények a vállalkozóknak Kína házhoz jön Hamarosan Csongrád me­gyébe látogat Cheng An­dong, a kínai Shaanxi tarto­mány kormányzója és az ál­tala vezetett húsztagú üzlet­ember delegáció. Jövetelük célja, hogy részletes együtt­működési megállapodást kössenek a megyei közgyű­lés vezetésével. Pászti Tóth Gyula, a me­gyei közgyűlés terület- és gazdaságfejlesztéssel foglal­kozó alelnöke jelezte a Dél­magyarországnak: várják azoknak a cégeknek és vál­lalkozóknak a jelentkezését, amelyek a tisztes üzlet remé­nyében szeretnének bekap­csolódni a kínai-magyar gaz­dasági kapcsolatokba. Az előzmények Göncz Árpád köztársasági elnöknek és kíséretének két évvel ez­elótti kínai látogatásáig ve­zethetők vissza. A 36 milliós lélekszámú tartomány tavaly már egy delegációján ke­resztül jelezte: komolyan gondolja a kapcsolatépítést. Idén két Csongrád megyei csoport is viszonozta a láto­gatást Shaanxi tartomány­ban. Az egyikben részt vett Pászti Tóth Gyula, aki 360 konkrét gazdasági ajánlatot tartalmazó útipoggyásszal tért vissza. Ez a csomag a kamarákon keresztül bárki számára hozzáférhető. Az információáramlást segítheti a három kamara és a Prog­ress Alapítvány egységes, nemzetközi hálózatba kap­csolható, hamarosan kiépülő számítógépes információs rendszere. Kedvező a vegyesvállalat alapítás feltételrendszere Kí­nában: 15 éves távlatra vál­lalt tevékenység 5 év adó­mentességre és további 5 év kedvezményes adózásra jo­gosít. A magyarhoz képest olcsó munkabért csak jelen­téktelen járulék terheli. Az is elképzelhető, hogy jövőre Szegeden, a nemzet­közi vásár területén Kína­fesztivált rendeznek. F. K. A magyar nyilvánosság - mosl A magyar nyilvánosság 2000-ben clmmmel két napos konferenciát szervezett Sze­geden a JATE kommuniká­ció szakja, illetve a Budapest Média Intézetben működő ki­helyezett tagozata. A tegnapi programon azonban a hallga­tóság inkább arról szerezhe­tett benyomást, milyen a ma­gyar nyilvánosság - most. A tervezettói eltérően alakult az előadások rendje: Molnár Péter képviselő nem itt beszélt a médiatörvényről, hanem egy parlamenti fóru­mon. Másrészt a konferencia két előadója. Halmai Gábor alkotmányjogász és Havas Henrik újságíró „terven felü­li" vitába kényszerült, ezért elmaradt a vidéki és a fővá­rosi média viszonyáról szóló kerekasztal-beszélgetés. Halmai a társadalmi nyil­vánosságról szóló előadása végén felidézte a miniszter­elnök nyilatkozatát: Horn Gyula szerint az újságírók hibát követtek el, amikor nem értesítették az akkor ­már és még - címzetes ál­lamtitkárt, Havast, hogy egyik munkatársjelöltje (Mi­hályi Endre) ellen bűnügy­ben folyik rendőrségi eljá­rás. Halmai szerint a minisz­terelnök szavai a nyilvános­ság súlyos félreértésére utal­nak. Miután a következő előadó. Havas Henrik teljes részletességgel ismertette egy hetes címzetes államtit­kárságának a Mihályi­üggyel kapcsolatos esemé­nyeit, s azt hangsúlyozta, amit Horn, Halmai újságíró­szerepet vállalt; utolsó kér­dése, amelyet Havashoz in­tézett, az volt, hogy vajon le­mondott volna-e a címzetes államtitkárságról, ha „idő­ben értesítik a kollégák"? A válasz: nem. (A meghívóban egyébként Havas előadása a következő címmel szerepelt: Média és politika.) River klub Minden country rajongót várnak a River Country Klub­jába, melynek következő kon­certjét november 13-án. hétfőn este 8 órától tartják a tanár­képző főiskola pincéiben meg­húzódó Tamási Áron Szabad­idő Központban. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN hétfőn: 17 órakor Ötórai tinitea: Önbiza­lom, az önbizalom hiá­nya (fejlesztés techni­kák); Agykontroll klub felnőttek részére; ma és holnap: Csikós Tibor grafikusművész ki­állítása. MA BÁLINT FERENC grafi­kus, ex libris kiállítása látha­tó november végéig a Somo­gyi-könyvtár első emeletén. AZ MKE KÖNYVTÁ­ROSTANÁROK SZERVE­ZETÉNEK soros konferenci­ája fél 9 órai kezdettel foly­tatódik a Somogyi-könyvtár­ban, a helyi könyvtáros szer­vezet rendezésében. ŐSZI PEDAGÓGIAI NAP 9-13 óráig a Százszor­szép Gyermekházban. Be­mutatkozik a Pedagógiai Se­gítő Központ. EGÉSZSÉGESEBB ÉLE­TÉRT NAPOK Domaszé­ken, az iskolában: 9 órától szűrővizsgálatok, gyógynö­vények szerepe a gyógyítás­ban, Turul bemutató, do­hányzási szokások, élelmi­szerek, termények tárolása, ételek okoza gyomor-bél­rendszeri fertőzőbetegségek, magas koleszterinszint meg­előzése, Q10, Herbelife és korszerű edénybemutató és 13 óráig Turmix-bár. MÚZEUMI MATINÉ 10 órától a Móra Ferenc Múze­umban: „Miből lesz a csere­bogár?" címmel dr. Csizma­zia György tart biológiai foglalkozást. A VADASPARK Zoois­kolájában (Kálvária sugárút) 10—12 óráig játékos program angolul tanuló gyerekeknek. III. PAPAGAJ MARKÉT KUPA - akrobatikus rock and roll és boogie-woogie táncverseny a Ságvári Álta­lános Iskolában: elődöntők 13 órától, döntők 18 órától. Rendező: a Juhász Gyula Művelődési Központ Sasfé­szek tánccsoportja. KOZMO ARKANUM KLUB. Sugárzások, vegy­szerek, vírusok rákkeltő ha­tásai, védekezési módok címmel tart előadást Schultz Tihamér sugárzáskutató mérnök 15 órától, a Juhász Gyula Művelődési Központ­ban. Utána ingyenes sugár­zásmérés Geiger-Müller mé­rővel. NÉPZENEI DÉLUTÁNT rendeznek a Magyar Hon­védség Helyőrségi Klubjá­programajánlat nak színháztermében (Victor Hugó u. 6.), 16 órai kezdet­tel. A VÁROSI ROCK KLUBBAN, a Juhász Gyula Művelődési Központban 19 órától a Sickness és a Gold Reality együttes koncertje. A JATE KLUBBAN 21 órától Micsoda buli. Műsor­vezető: Mátrai Róbert. A BLUES BELL zenekar 21.30 órától a Jam Pub-ban (Pulzu. 23.) játszik. VASÁRNAP PÁRBESZÉD KONFE­RENCIÁT rendez 10 órától a Teljes Evangéliumi Diák­és Ifjúsági Szövetség a hatá­rainkon túli magyarság hely­zetének aktuális kérdéseiről a polgármesteri hivatal dísz­termében (Széchenyi tér 10.). A VADASPARK Zoois­kolájában (Kálvária sgt.) 10-12 óráig Gyere, alkoss csodákat természetes anya­gokból című játékos gyer­mekprogramra várják az ér­deklődőket. A JATE KLUBBAN 17 órától boogie-woogie tánc­klub Kalapos József vezeté­sével; 19 és 21 órakor Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! - vi­deómozi; 21 órától a Ramb­ling Blues együttes koncertje a kávézóban. HÉTFŐN GYEREKRUHA ÉS GYEREKJÁTÉK csereberét szerveznek a dorozsmai vé­dőnők a Petőfi Sándor Műve­lődési Házban, 10-14 óráig. A RENDEZVÉNYHAZ­BAN (Közép fasor 1-3.) 11 órakor A gazdasági élet kihí­vásai és a szakszerű emberi erőforrás gazdálkodás című, sajtótájékoztatóval egybekö­tött fórum lesz. Vendég: dr. Koltai Dénes, a Humán Me­nedzser Kamara elnöke, a pé­csi Janus Pannonius Tudomá­nyegyetem tanszékvezetője. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN Hétpróbás címmel zseton­szerző játszóház alsó és fel­ső tagozatosoknak, 14.30­15.30 óráig. AZ OLAJIPARI KLUB­BAN Málta-Szicília címmel diavetítéssel egybekötött úti­élménybeszámolót tart dr. Soproni Lajos, 17 órától. A MAGYARSÁG SPIRI­TUÁLIS ÚTKERESÉSE ÉS LEHETŐSÉGEI címmel Bakos Attila, az Édesvíz Ki­adó munkatársa tart előadást a BBMK Belvárosi Klubjá­ban (Bocskay-Madách utca sarok), 17.30 órától. A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 8.) 18 órától Csodák és más furcsaságok címmel filmve­títés lesz. TUDATLANSÁG, SZENVEDÉLY, JÓSÁG. Az anyagi természet kötelé­kei címmel Rácz Géza hindu szerzetes tart előadást 19 órától a Juhász Gyula Műve­lődési Központban. A JATE KLUBBAN 20 órától Bubik István és a Yam együttes műsora Me­sélj magadnak! címmel. /KKDVE7.MÉNYESX ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉG! Gran t'anaria - november 30., december 7„ 14., 2L, 28. Elhelyezés: *** apartmanban Részvételi dlj: 46 000 Ftfő' repülővel Jelentkezni tehet: SZIKI TOURS Szeged, Zrínyi u. 4-8. v Telefon: 485-891. >

Next

/
Thumbnails
Contents