Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-10 / 264. szám

PÉNTEK, 1995. NOV. 10. • Szombaton és vasárnap Teljes forduló a negyei labdarúgó-bajnokságban! SPORT 7 Az a hír terjedt el, hogy a rossz időjárás miatt, (behavazott pályák stb.) nem tartják meg a megyei labdarúgó-bajnokságban a hét végére kiírt mérkőzéseket. Az ügyben felhívtuk Ungi Gyulát, a CSLSZ elnökét, aki elmondta, hogy minden találkozót meg­tartanak szombaton és vasárnap a megyei bajnokság mindhárom osztályában. Lesz tehát forduló, s ez nagy feladatokat ró a rendező egyesületekre, hiszen az ő fel­adatuk, hogy a pályákat mindenütt játékra alkalmassá tegyék. Kövessenek el mindent, hogy egyetlen mérkőzést se kelljen a küz­dőtér használhatatlansága miatt elhalaszta­ni, mert ez a későbbiek folyamán bonyo­lulttá és áttekinthetetlenné tenné a bajnok­ságot. Tudósítóinkat kérjük, hogy a mérkőzések után azonnal hívják szerkesztőségünket a 481-730 és a 481-460-as telefonszámokon, és számoljanak be, amint azt eddig tették, a mérkőzésről. • Ma, az olajosklubban Puhl Sándor élménybeszámolója Jeles sportember, Puhl Sándor FIFA-játékvezető lesz ma délután 5 órától az Olajipari Dolgozók Klubjá­nak a vendége. A tavalyi. amerikai világbajnokság döntőjét, és azóta számtalan nemzetközi és hazai mérkő­zést közmegelégedésre diri­gáló sípmester kötetlen be­szélgetés keretében számol be élményeiről. A kiváló bí­rótól természetesen kérdezni is lehet. Bizonyosak va­gyunk benne, a kényes felve­tésekre ugyanúgy kendőzés nélkül válaszol majd, mint a sokak által ismertekre. BEIRATKOZAS a JATE Szabadegyetem EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI FELVÉTELI VIZSGÁRA ELŐKÉSZÍTŐ TANFOLYAMAIRA ! Az alábbi tárgyakból készítünk fel: BIOLÓGIA, FIZIKA, MATEMATIKA, TÖRTÉNELEM, MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. Részvételi dfj: 140 Ft/óra ! Részletfizetés lehetséges. Óraszám: tárgyanként 50 óra. JELENTKEZÉSI LAP KAPHATÓ 1995. november 15-ig: - Szeged, Dugonics tér 13. (JATE épülete) - portán. - Szeged, Tisza La|os krt. 103.1. emelet - JATE Szabadegyetem, - Szeged, Rákóczi tér 1. (JATE épülete) - portán. • Labdarúgó megyei III. osztály Gólok - futószalagon A mostoha időjárás elle­nére teljes fordulót rendez­tek a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A didergő nézőket Bordányban hét. Baktóban kilenc. Pitva­roson pontosan egy tucat góllal örvendeztették meg a játékosok. Az A-csoportban biztosan nyert a Szentmi­hály, az IKV-t egyszerűen nem tudják legyőzni, a Rú­zsa csapata pedig újabb ha­zai vereségével a tabella al­ján meditál a jövőt illetően... A B-csoport első helye­zettje, a tiszaszigeti csapat Földeákon is biztosan nyert, ószi elsőségéhez kétség nem férhet. Eredmények. A-csoport: Bordány Il.-Szentmihály 2-5 (2-1), Baktó SC-Balástya 8-1 (6-1), IKV-Alsóváros­Szatymaz 2-0 (0-0), Móra­halom IL-Öttömös 3-2 (1-2), Domaszék-Baktó Szi­lánk 1-0 (1-0), Ruzsa-Sán­dorfalva II. 0-2 (0-1), Ásotthalom-Pusztamérges 0-1 (0-1). Szabadnapos: Ópusztaszer. B-csoport: Szóreg II.­Eperjes 0-0, Deszk-Maros­lele 4-1 (0-0), UTC IL-Pá­zsit SE 1-3 (1-0), Ferencs­zállás II.-Derekegyház 3-0 • •• (0-0), Földeák II.-Tiszaszi­get 1-4 (1-3), Pitvaros­Nagymágocs 8-4 (2-2). Szabadnapos: Kübekháza, Ambrózfalva. A bajnokság állása A-csoport 1. IKV-Akóv. 11 10 ­1 42-10 30 2. Sándort II. 11 • 1 2 27-15 25 3. Domaszék 11 ( ­3 30-12 24 4. Baktó SC 11 4 3 2 30-li 21 5. Szenünihály II 4 3 2 29-17 21 6. Szatymaz 11 7 ­4 27-17 21 7. Asotthalom 12 « 3 3 20-12 21 8. Mórahatom II. 10 4 ­4 23-20 18 9. Pusztamérges II 5 1 5 17-24 14 10. Öttömös 12 4 2 4 18-25 14 11. Ópusztaszer 11 2 3 4 14-23 * 11 Baktó Szilánk 11 2 2 7 22-25 8 13. Bordány II. 11 2 1 8 14-36 7 14. Rúzsa II ­2 9 10-35 2 15. Baiáslya 11 ­1 10 ó—ló 1 B-esoport 1. Tiszaszigel 11 10 1 ­43-5 31 2. Ambrózfalva 10 4 2 2 24-15 24 3. Szóreg II. 10 S 4 1 17-7 19 4. Pázsit SE II 4 1 4 18-12 19 5.UTCIL 10 4 ­4 28-12 18 ó. Ferencsz. II. 11 5 1 5 19-22 14 7. Eperjes 11 4 3 4 17-17 15 8. Deszk 9 4 2 3 14-12 14 9. Kübekháza M 3 4 3 14-10 13 10. Pitvaros 11 2 S 4 17-18 II 11. Maroslele 10 3 2 S 12-20 II 12. Földeák II. 10 2 1 7 10-29 7 13. Nagymágocs 10 1 I 1 17-38 4 14. Derekegy ház M ' 1 S 7-37 4 Varga Annamária bronzérme A minap a szegedi Siketek Is­kolája adott helyszínt a hallássérült tanulók országos asztalitenisz és sakkbajnokságának, melyen 8 is­kola 64 tanulója vett részt. Az asz­taliteniszezők egyéni versenyében a szegedi Varga Annamária har­madik helyezést ért el. A rendez­vény szponzorai voltak: Hallássé­rültek Testnevelési és Sportbizott­sága, a HOSZ megyei szervezete, Autofrance Kft., Coca-Cola Ama­til (Hungary) Kft.. IBUSZ Utazási Iroda. Depó Kft., Centrum Áruhá­zak Rt.. Printker Plusz Rt., Sas Pa­lika. Sooters Foto (Oskola utca). Basler marad Brémában? Úgy tűnik, kútba esett Mario Basler olaszországi szerződése. ..Már nem hiszem, hogy valami is lesz ebből az egészből" - nyilat­kozta rezignáltán a 26 éves német válogatott labdarúgó. A hírek sze­rint elsősorban Basler magas „ára" miatt hiúsul meg az itáliai átigazo­lás, ugyanis mtg a Bréma 20 mil­lió márkát szeretne kapni a gólerős középpályásért, addig a meg nem nevezett olaszországi klub ajánlata csak 14.5 millió márka lenne. Ko­rábban Basler jövendőbeli egyesü­leteként szóba került a Juventus, a Milán, az Internazionale. a Fioren­tina, a Panna és a Sampdoria is. de egyik klub sem lépett a szerződte­tés ügyében. A sors pedig gondosko­dott arról, hogy a Pick Sze­ged kézilabdásai még a győ­zelmi örömükben se feled­jék, hogy szombaton mi vár rájuk. Ugyanis a DSF szer­dán este egyenesben közve­títette a Niederwürzbach -Wallau-Massenheim bajno­ki mérkőzést. A szegediek a Forrás Szállóban együtt néz­ték meg a Bundesliga-talál­kozót. • Milyen benyomást tett a City Kupa ellenfél? ­kérdeztem Skaliczki Lász­ló edzőtől. - Rengeteg tulajdonságu­kat jegyeztem fel. Egy gyors, agresszív csapatot is­mertem meg a németekben. Feltűnt, hogy egy-egy tá­madást milyen rövid idő alatt (10-15 másodperc) fe­jeznek be. Erőszakosak, s az ellenük elkövetett szabályta­lanságkor sem állnak le. A balszárnyuk hírül sem olyan erős, mint az ellenkező olda­li, a súlypont tehát a jobb oldalra tevődik. Jó a csereso­ruk is, s így az ászokat pi­hentetni tudják. Attól függő­en, hogy kik vannak pályán, variálják a támadási és véde­kezési formációkat. A két­méteres svéd óriás Olsson, továbbá Schwarzer, a 88 szoros német- és Dudzic, a hatvanszoros lengyel válo­• Holnap, 75 órakor City Kupát játszik a Pick Szeged Skaliczki: „Erővel, ésszel, magyar furfanggal Ha egy csapat 15 gól különbséggel nyer, arra a ké­zilabda berkeiben fel szokták kapni a fejüket. Minden bizonnyal ez történt a szerdai Pick Szeged találkozó végeredményének megismerésekor is. Még akkor is nagy fegyverténynek számít Fekete Robiék sima győ­zelme, ha nem feledjük: ez a Komló csak árnyéka a tavalyi önmagához képest. Ennek ellenére azt a 36 gólt mégiscsak belőtték a Tisza-parti srácok... gatott a meghatározója a csapatnak. • A közönség sem lebe­csülendő, mármint a lel­kesedése és kitartása... - A televízión keresztül is érezhettük a csarnok rendkí­vüli atmoszféráját. A dobok­kal diktálta ütem szinte haj­totta a játékosokat. Még a legjobb idegrendszerrel ren­delkezőket is kiborítja az egysíkú hang. • Véleménye szerint, a németekből nem vett ki egy kicsit sokat ez a baj­noki? - Ott olyan az orvosi hát­tér, hogy 2-3 nap alatt telje­sen regenerálják a sportolók szervezetét. Ha ez nem így lenne, akkor nem nyilatko­zott volna az edző olyan ma­gabiztosan, hogy nekik a bajnokságban valamennyi mérkőzésük nagyon fontos. Én a kollégám határozottsá­gát Kővári Árpádéhoz tud­nám hasonlftani. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a németek - akár a klub, akár a játékosok tekintetében - nagyon jól állnak anyagi­lag. # Verhető a Niederwürz­bach? - Miért ne? Szerdán lát­tuk, hogy nekik is vannak gyenge pontjaik. Éppen ezért, ha sikerül a játékunk­ba szellemességet vinni, ak­kor nem hiszem, hogy gon­• m dunk lesz. Elsősorban a szé­leken sebezhetők. Erővel, ésszel és magyar furfanggal nem reménytelen a szereplé­sünk. • A Komló elleni talál­kozó, én úgy láttam, nem vette ki a csapat erejét. - Számunkra is minden bajnoki tétre megy. Ez a mérkőzés sem volt annyira egyértelmű, mint sokan állít­ják. Fennállt a veszély, ami­nek árnyéka meg is jelent az első félidő harmadik harma­dában, hogy a biztos vezetés könnyelművé teszi a játéko­sokat. Ha a második félidő­ben is leül a csapat, akkor nem lett volna ilyen biztos a győzelmünk. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy mindössze csütörtökön regenerálódhatnak zavartala­nul a játékosok. Szerencsére dr. Oszlánczit és Bartókot pihentetni tudtam. Pénteken hajnalban indu­lunk a reptérre. Szombaton pedig olyan időpontban - 15 órakor - játszunk, ami telje­sen szokatlan számunkra. Süli József Trapp-nap-tómogaték Tegnapi lapszámunkban a Trapp-nap szponzorlistája tech­nikai okokból hiányosan jelent meg, (me a támogatók teljes felsorolása: Ex-press Globe, Levi's, Eldorado, Squash Club, Meló-diák, Csiga-pékség, Chio­chips. Délmagyarország, Hatos­rétes, Douwe Egberts, F-Trade, Ludányi Márton, Almahdin és Herlitz üzletek, Telebingó kft., HÖK, CD lemezvásár - Káro­lyi kollégium. Beck • Várjuk _ i| i. a nevezéseket Tina Volí t ín SC-Délmagyarorszag eremtorna '95 Az általános iskolák 1-2. és 3-4. osztályos tanulói október­ben szabadban, a Hunyadi tcren és a Kisstadionban mérték össze focitudásukat. Akkor azt Ígér­tük, hogy lapunk, a Délmagyar­ország, a Tisza Volán SC-vel közösen november végén terem­ben is megrendezi a srácok baj­nokságát. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Nos. örömmel közölhetjük, mi teljesítjük, amit vállaltunk. Az újszegedi Sportcsarnok­ban november 25-én. szombaton 8 és 13 óra között az 1-2. osztá­lyosok, mtg másnap, november 26-án ugyanebben az időpont­ban a 3-4. osztályosok lépnek a parkettára. A viadalon 5x2 m-es kapuk lesznek, a meccsek pedig 2x15-20 percig tartanak (a je­lentkező csapatok számától füg­gően). Minden iskola maximum 10 játékost nevezhet, ebből a pá­lyán egyszerre egy kapus és öt mezőnyjátékos lehet. Az iskolák együttesei no­vember 14-ig jelentkezhetnek. A jelentkezéseket írásban kérjük a Délmagyarország szerkesztősé­gébe (6740 Szeged, Stefánia 10.) eljuttatni Szélpál László­nak, a sportrovat munkatársának címezve. A nevezés dfjtalan. Mint ahogy már korábbról megszokhatták, ezen a tornán is lesznek díjak. Mindkét kategória győztes csapata kupát, az első három helyezett együttes min­den játékosa érmet, az összes résztvevő gárda oklevelet kap. Különdíjban részesülnek a leg­kiválóbb kapusnak és a legjobb játékosnak választott gyerekek, valamint a gólkirályok. Péntek Röplabda Női Extraliga: Szegedi DRE-Jászberény, Etelka so­ri csarnok, 16. Szombat Aerobic Coca-Cola Szeged Kupa nemzetközi verseny, újsze­gedi Sportcsarnok, 11. Teke Szuperliga, nők: Szegedi Petrolszervfz-Tatabánya, Ju­hász Gyula Művelődési Központ, 10. Szegedi Egysé­ges SK-Szank, SZESK-pá­lya, 10. Vízilabda , OB II., második forduló, Újszegedi Sportuszoda, 14. Labdarúgás Megyei I. osztály: Szék­kutas-Csongrád, Székkutas, 13, Csuka. Móraváros-Szen­tesi Kinizsi Bányai, Horgos úti pálya, 13, Kószó. Elő­mérkőzést az ifjúsági csapa­tok játszanak. Sportműsor Megyei II. osztály: Fe­rencszállás-Kiszombor, Fe­rencszállás, 13, Durst. Szi­káncs-Csengele, Szikáncs, 13, Kormányos. UTC-A1­győ, Kertész utcai pálya, 13, Tóth I. Előmérkőzést az ifjú­sági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Sán­dorfalva II.-Domaszék, Sán­dorfalva, 13, Kalmár. Dere­kegyház-Deszk, Derekegy­ház, 13, Németh J. Nagymá­gocs-Ferencszállás II., Nagymágocs, 13, Bálint. Vasárnap Kézilabda NB I/B, férfiak: Tisza Volán Emergé-Tiszavasvári, újszegedi Sportcsarnok, 15.15. KSZSE Kupa általános iskolások részére, Topolya sori csarnok, 8. Vízilabda , OB II., második forduló, Újszegedi Sportuszoda, 8. Labdarúgás NB III.: SZEAC-Baja, Felső Tisza-parti stadion, 13, Kokavecz. Élőmérkőzést az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei I. osztály: Csa­nádpalota-Nagylak-Mártély, Csanádpalota, 13, Samu. Gyálarét-Csanytelek, Gyála­rét, 13, Gábor. Kistelek-Zá­kányszék, Kistelek, 13, Rácz. Mórahalom-Tápé, Mórahalom, 13, Sipos. Sző­reg-Tisza-Új, Szőreg, 13, Molnár. Bordány-Sándorfal­va, Bordány, 13, Nagy S. Előmérkőzést az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Szeg­vár-Tömörkény, Szegvár, 13, Avramut. Apátfalva-Ül­lés, Apátfalva, 13, Mészáros. Röszke-Tanárképző, Rösz­ke, 13, Csende. Földeák-JA­TE, Földeák, 13, Marczi. Zsombó-Fábiánsebestyén, Zsombó, 13, Csikós. Elő­mérkőzést az ifjúsági csapa­tok játszanak. Megyei III. osztály: Bak­tó Sz.-Mórahalom II., Bak­tó, 13, Dudogh. Öttömös -Ópusztaszer, Öttömös, 13, Kiről. Pusztamérges-Baktó SC, Pusztamérges, 13, Szir­mai. Balástya-IKV, Balás­tya, 13, Magony. Szaty­maz-Bordány II., Szatymaz, 13, Bera. Szentmihály-Ru­zsa, Szentmihály, 13, Csaba A. Maroslele-Földeák II., Maroslele, 13, Király. Tisza­sziget-Szőreg II., Tiszaszi­get, 13, Tóth II. Eperjes­UTC II., Erperjes, 13, Hor­váth B. Ambrózfalva-Kü­bekháza, Ambrózfalva, 13, Bodor. ASZTALITENISZ. A Wanted Szegedi Asztalite­nisz Club NB l/B-s női csa­pata Komáromban 10:2 ará­nyú vereséget szenvedett a helyi gárda ellen. Győzött: Lendvai 2. Az NB III-as férficsapat a Szolnoki Szikra ellen 14:4 arányban diadalmaskodott. Győzött: Földi 4, Lukács 3, Szemendri 3, Kancsár 2, a Szemendri-Kancsár és a Föl­di-Lukács párosok. ATLÉTIKA. Mucsi Sán­dor, az SZVSE atlétája a kö­zelmúltban Palicson 12 órás futáson vett részt, s 145 km­es eredménnyel (mellyel egyben egyéni rekordját is megjavította) a második he­lyen végzett. BILIÁRD. A Biliárd Ca­sino SE csapata NB l-es mérkőzésen Budapesten ma­gabiztos győzelmet aratott. Aréna-Biliárd Casino SE 1:7. Pontszerzők: Tót Sán­dor 2, Bandula Norbert 2, Nagy Csaba 2, Boldvai Szi­lárd ill. Tábori Péter. BOWLING. Megszakadt a Biliárd Casino gárdájának ez év április 1-től tartó veret­lenségi sorozata: Navigátor Bp.-Biliárd Casino SE 8:0 (3093:2848). A szegedi csa­pat tagjai: Ótott Katalin, Bolgár Tamás, Fekete Attila, körbe-körbe Tornyosi László. A csepeli­ek ellen viszont javítottak: Biliárd Casino SE-Csepel HC 8:0 (2892-2725). A győztes csapatban Ótott Ka­talin, Fekete Attila, Pocsai Zoltán és Bolgár Tamás sze­repelt. KÉZILABDA. A Gábor Dénes Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégi­um diák sportköre tizenhato­dik alkalommal rendezte meg őszi kézilabdatornáját elsős középiskolásoknak. A torna végeredménye: 1. Gá­bor DSK (Szeged) 2. Bibó DSK (Kiskunhalas) 3. Ved­res DSK (Szeged). A torna legjobb játékosa Lukács Jó­zsef (Gábor DSK), legjobb kapusa Czombos Gábor (Bi­bó DSK), legjobb góllövője Bajorhegyi Ádám (Vedres DSK) lett. KOSÁRLABDA. A MOL Egyetemi Bajnokság során a Szegedi TK csapata Mezőtúron vendégszerepelt, s ott 77-66-ra győzött a ha­zai együttes ellen. A szege­diek legjobb dobói: Bődi (29/18), Soós (17) és Balogh (13/9). RÖGBI. EB-selejtezőt játszott Bécsben a magyar rögbiválogatott, amely 21-8­ra nyert az osztrákok ellen. A magyar együttesben szere­pelt a szegedi Papp Szabolcs és Vukoszavlyev Zorán is, akiknek teljesítményével elégedett volt Szláva Koz­menko szövetségi kapitány. SAKK. Megkezdődtek a küzdelmek Csongrád megye 1995/96 évi csapatbajnoksá­gaiban. A megye I. felnőtt (zárójelben az ifik) eredmé­nyei: Szentes IL-Maróczy 8:4, Biliárd Casino-Buda­lakk II. 4:8 (1,5:1,5), Portál II.-Domaszék 4:8 (0,5-2,5), Sakk Hmvhely.-Csongrádi Ép. 6.5:5,5 (2:1). Szabadna­pos: MSVSE II. Megye II., felnőtt: Biliárd Casino II.-Tiszaparti isk. 5:0, Mórahalom-Kiskundo­rozsma 2,5:2,5, Üllés-Sán­dorfalva 4:1, Polgár fi­úk-Domaszék II. 2:3, a Por­tál IV.-Portál III. mérkőzést elhalasztották. • Parkettre lép a sajtó és a rendőrség is Csongrád Kupa a Sághyban Úgy látszik, valamirevaló labdarúgótorna nem rendez­hető meg újságírók nélkül, mert a szegedi Sajtó SK (alakulásának időpontja: 1995. november 9.) is beadta nevezését november 9-én a csongrádi Sághy Mihály Fa­ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában november 11-én, szombaton lebonyolí­tandó, a polgármesteri hivatal művelődési és sportirodája által első ízben kiírt Csong­rád Kupa amatőr labdarúgó­tornára. A versenybíróság el­nöke egyébként dr. Kurucz Ferenc alezredes, rendőrka­pitány (egyben a Csongrádi Építők Spartacus SE elnöke), úgyhogy meghúzhatják ma­gukat a Délmagyarország­Csongrád Megyei Hfrlap (Dlusztus Imre főszerkesztő. Kovács András és Oláh Zol­tán), a Reggeli Délvilág (dr. Dányi László), valamint a Szabad Föld (dr. Majoros Ti­bor) tollforgatók A Sajtó SK egyébiránt kizárólag három napig, a torna végéig létezik majd, és tiszteletbeli tagjaivá fogadta a kisváros amatőr fo­cistái közül dr. Lantos Pál gyermekgyógyászt. Nagyis­tók Tibor, Petrő Dezső, Dósa Rácz Pál és Szántai Gábor vállalkozókat. Legalábbis egy kis közös égésre velünk (?). • Női röplabda Extraliga • Ma, 16 órakor: SZDRE—Jászberény Nagy szükség van a győzelemre* ** Rég nem kóstolta meg a győzelem ízét a Szegedi DRE női extraligás röplabdacsapata. Kaposváron, aztán hazai pályán kétszer (a Vasas és a BVSC ellen) vesztesként vonul­tak le a pályáról a szegedi diáklányok. Ma délután 16 órai kezdettel, az Etelka sori csarnokban olyan mérkőzésre kerül sor, amelyen a győzelem reményében kezdhetik a játékot a Tisza-partiak. Az ellenfél a Jász­berény csapata lesz, amelyet a Ducsai-tantt­ványok ebben a bajnokságban egyszer már ­idegenben - legyőztek. Mire alapozzuk optimizmusunkat? Elsősor­ban arra, hogy a szegedi lányok vasárnap sem játszottak rosszul a BVSC ellen, voltak idő­szakok, amikor ők irányították a játékot, s a harmadik szettet kivéve, nagyon megszorítot­ták ellenfelüket. A csapatba újra visszatért Ko­máromi Vera nagy erősítést jelent, hiszen vele a támadás és a védekezés sokkal hatékonyabb lett. Reméljük, hogy a mai találkozón Huff Melinda is a rendelkezésre áll, s (gy a legjobb összeállításban vehetik fel a harcot a diáklá­nyok, mert nagy szükség van a győzelemre...

Next

/
Thumbnails
Contents