Délmagyarország, 1995. október (85. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-30 / 254. szám
HÉTFŐ, 1995. OKT. 30. A VÁROS 5 Hogyan kell „fagyálni? Aki nem tudja, ne essen kétségbe: eddig ismeretlen kifejezéssel találkoztunk, amely Mars téri nyelvújítók leleményeként jött létre. „Fagyáló kapható" - ez olvasható az egyik pavilon ajtaján. Lássuk csak: „fagyálni", talán annyit tesz, mint „fagylalni", azaz fagyasztani. Aki tehát azt akarja, hogy már az első fagy szétrobbantsa a kocsiját, tegyen bele „fagyálót." Ha elsőre nem sikerülne az akció, vigye az autót éjszakára egy hűtőcsarnokba; mínusz húsz fok, plusz „fagyáló" - az eredmény garantált. (nyilas) i napló Ma JOGSEGELYSZOLGALATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged, Eszperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig. Dr. Hajdú István ad felvilágosítást a munkavállalók, munkanélküliek, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A SZOCIALISTA PÁRT IRODÁJÁN (Tisza L. krt. 2-4. I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek 15-16 óra között. A MUNKÁSPÁRT Szeged városi koordinációs bizottsága 15 órakor ülést tart a Fő fasor 9. szám alatti székházban. JOGSEGELYSZOLGALAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. Holnap PEDAGÓGUSOKNAK ingyenes jogi tanácsadást tartanak a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) irodájában. Szeged, Kálvária sgt. 14., 15-17 óráig. MUNKAJOGI TANÁCSADÁST tart dr. Óvári Judit a KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) megyei irodáján, a Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42., tel.: 432-578, 433-213), délután 5-6 óráig. „Katedra" a katedrán Az alapítványi iskolák körüli hurrá-hangulat elmúlt. Kiderült, oktatásból, szakképzésből manapság nehéz megélni. A Szegeden alapított Katedra Alapítványi Iskola igazgatójával, Kabódi Istvánnéval erről is beszélgettünk. • Miért lépett katedrára a Katedra? - Azokat a tehetséges fiatalokat szeretnénk segíteni, akik a mai gazdasági körülmények között nem tudnának továbbtanulni. Ezért olyan szakmákat tanítunk, melyekre óriási az igény, de még nem részei a négy éves oktatási rendszemek. így aztán a nehéz anyagi körülmények között élő tanítványaink valóban előnyhöz jutnak, hiszen egyrészt alpítványi segítséggel tanulhatnak tovább, másrészt olyan végzettséget szereznek, mellyel versenyképesek a piacon. • Milyen ismeretek birtokában adhatja el magát jól a munkaerőpiacon egy fiatal pályakezdő? - A legfontosabb a nyelvtudás. De szükségesek a számítástechnikai és a vállalkozói ismeretek. az etikett és a protokoll szabályainak elsajátítása is. Lényeges, hogy a fiatalembernek legyen rálátása egy vállalkozás működésére, a marketing munka lényegére. • Melyek a legdivatosabb szakmák? - A felsőfokú gazdasági informatikusainkat nagyon keresik. Népszerű az idegenvezetői hostess szakunk is, mert végzett hallgatóink hostessként, banki vagy idegenforgalmi ügyintézőként egyaránt jól el tudnak helyezkedni. A felsőfokig is eljutó általános ügyintézőre is nagy szükség lenne. • Ilyen és ehhez hasonló szakmákban különböző tanfolyamokat is hirdetnek. Mi a különbség egy oktatásszervező cég és az alapítványi iskola által nyújtott képzés között? - Nem kívánom minősíleni az ilyen-olyan óraszámú, ezérí ilyen-olyan színvonalú tanfolyamokat Alapítványi iskolánkban magas óraszámban, az oktatási intézményekben megszokott keretek között és módszerekkel, gyakorló szakemberek közreműködésével kapják meg hallgatóink az adott szakma alapos elsajátításához szükséges ismereteket. • Honnan származik az alapítványi iskola működéséhez szükséges pénz? - Más oktatási intézményekhez hasonlóan mi is megkapjuk az egy-egy hallgató után járó normatív támogatást. Részesülünk a szakképzési alapból. A nonprofit szféra is mellénk áll. Példaként említem, hogy a Kálvária sugárúti épület (a volt szakszervezeti ház) általunk használt részének felújítását társadalmi munkában végeztük. Egy oktatással foglalkozó vállalkozótól két számítógépes szaktantermünk színvonalas felszereléséhez kaptunk segítséget. Az épületben tevékenykedő könyvtár több százezer kötete és folyóiratállománya hallgatóink rendelkezésére áll. Másoktól tévét, videót, magnót kaptunk. Legutóbb a kecskeméti központú Stádium Sikerorientációs Alapítvány értékes fénymásolót adományozott. • A nonprofit szféra létét meghatározó pályázati rendszer jól működik? - Ezt nem mondhatnám. Nagyon sok pályázatot meg kell frni. mtg a létezéshez szükséges támogatást összeszedjük. Állandóan résen kell lenni, figyelni kell, mikor és hol jelenik meg egy, a tevékenységi körünkhöz illeszkedő pályázat. Ám a pályázatok jó része elvont vagy nehezen értelmezhető célt támogat, illetve a megadott rövid határidőig képtelenség az előirt információkkal felcicomázott pályázati anyagot összeállítani. Ritka, mint a fehét holló az egyszerű, mindennapi emberek gondjainak megoldását elősegítő pályázati kiírás, alapítványi támogatás! Újszászi Spanyolcsizma szorításába került az elmúlt években a kultúra: az állami támogatás, pénz híján igencsak apadóban, a magáncégek pedig még nem izmosodtak meg annyira, hogy átvegyék a „jóságos nagybácsi" szerepét. Ellenpéldák persze akadnak. A hét végén a Szegedi Nemzeti Színház Mecénás Köre egész napos évadnyitó találkozóra invitálta tagjait Opusztaszerre, majd estére a színházba és a Tisza Szállóba. Jóni Gáborral, a színház marketing-igazgatójával két, kemencében sült pite között sikerült szót váltani a pénzről: - Hatvan cég és magánszemély támogatja ma már a színházat. Nekem az az alapelvem, hogy nem kérni, koldulni kell, hanem üzleti ajánlatot tenni. Minden ezen múlik. De nekünk is türelmesnek kell lennünk, meg kell várni, míg megerősödnek a fiatal cégek. # Mennyi jön össze a mecénásoktól? - Két színvonalasabb előadásra való pénz mindenképp, ami nem kis dolog, hiszen a színház teljes költégvetésének alig több mint 10 százalékából lehet produkciót készíteni. A többit elviszi a fenntartás, a működés finanszírozása. Hírlik, a közhiedelemmel ellentétben, a bankok kevéssé jó mecénások: egyrészt mert minden fillért nagyon megnéznek, másrészt mert többségük fővárosi központú, s így a támogatás oda, és nem Szegedre áramlik. Szerencsére helyben is akadnak olyan nagy cégek, amelyeknek fontos a mecenatúra: - Az évi 2 milliárdos árbevételünkből 4-5 milliót használunk fel a kultúra támogatására - mondja séta közben Szabó Jenő, a Délmagyarországi MÉH Nyersanyag-hasznosító Rt. elnökvezérigazgatója. • Fontos, hogy cserébe kapjanak valamit? - Ez így számunkra nem mérhető. Azt gondolom, a reklám kevéssé fontos. Nem hangosan kell segíteni. A jól gazdálkodóknak kötelessége Közéleti Kávéház Hydro-light - A XXI. század kozmetikájának hatóanyagáról hallgathatnak meg beszélgetést az érdeklődők a Közéleti Kávéház rendezvényén, a Virág cukrászdában ma este 6 órától. Az American Express első embere, dr. Kraft Péter a színház igazgatójával, Kormos Tiborral is koccintott. (Fotó: Karnok Csaba) A napsütötte október végi szombaton negyven-ötven kultúraszeretö ember rótta a nemzeti történeti emlékpark fövényét, hagy a sok látnivaló szünetében arról is beszélgessen, ki, hogyan tudná támogatni Szegeden a kultúrát. lenne támogatni a művészeteket. A szegedi színház mellett irodalmi folyóiratot, könyvkiadást, énekkarokat, iskolákat segítünk. Szerintem az az igazi „fizetség", ha magas színvonalon teljesítenek cserébe. • Üzlet semmi? - De. Egy-egy előadás, találkozó kapcsán személyes üzleti kapcsolatok is szövődnek. Ez mindenkinek jó. A mecánások között egyre több kis- és magánvállalkozó is akad. Dr. Martonosi Istvánnal, a KISOSZ megyei elnökével is sikerült néhány szót váltani az ópusztaszeri tanyai iskolában. - Az érdekképviselet igyekszik jó példával elöljárni, magunk is támogatjuk a kultúrát. Igyekszünk közvetíteni a magánvállalkozók és a kulturális intézmények kö-' zött. Sajnos, ma még sokszor kiskapukat kell keresni, hogy segíteni tudjunk, hiszen minden forint csak alapítványokon keresztül írható le az adóból. Este, a színházi díjkiosztó ünnepség utánsodort össze a tömeg dr. Kraft Péterrel, az American Express magyarországi vezérigazgatójával. Cége évi több millió forintos támogatást nyújt hazai művészeknek. - Négy év alatt 30 millió forintot költöttünk Magyarországra. Az American Express New Yorkban saját alapítványt hozott létre a művészetek és kultúra támogatására. Jövőre például magyar idegenforgalmi szakemberek képzését támogatjuk majd. Az American Express jól csengő neve mögött persze csak kevesen tudják, milyen tevékenység rejlik valójában. A hitelkártya-forgalmazás mellett a világ egyik legnagyobb utazási irodája. - Megéri-e támogatni a kultúrát? - kérdezi szinte önmagától Kraft úr. - Mondok valami érdekeset. Egy átlagturista napi 50 dollárt költ Magyarországon. A mi cégünk által ideutaztatott vendégek viszont 330 dollárt. De ehhez az kell, hogy színházba, múzeumokba, kulturális rendezvényekre is el tudjuk vinni a vendégeinket. Érti már? Igen. Szóval a mecenatúra nemcsak jótékonykodás, hanem kőkemény üzlet is. Annak is, aki adja, és annak is, aki kapja. Késő este, a színházi előadást még „megfejelték" egy elegáns divatbemutatóval is a Tisza Szálló nagytermében. Vacsora közben üzletemberek beszélgettek: a dél-alföldi gazdaságról, befektetési lehetőségekről és persze múvészetpártolásról. A tegnap kiadott pénz, úgy látszik, holnap mégiscsak fial. Mindezt persze csendben igyekszik csinálni a többség. Éjfél már elmúlt, amikor a kezembe kerül a színházban kapott műsorfüzet, s benne Lao-Ce verse: „munkálkodnak de úgy mint aki maga nem is létezik / cselekszenek de aztán tovább ott nem maradnak / s éppen mert ott tovább nem maradnak / el sem hagyatnak..." Rafai Gábor CoMt^ÜCr I Irodabútorok, I konyhabútorok, N • ülőgarnitúrák, BUTORSZAI.ON _ , ,„ Szeged, Mars tér „M" pavilon " árnyékolók, T.: 62/321-389,421-368,312-090 • világítástechnika stb. A Ságvári kínálata A JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumból kapott tájékoztatás szerint az iskola az 1996-97-es tanévre ismét elindítja a korábban megismert osztályait. A gimnáziumban a következő tanévtől speciális matematika-fizika osztály, két nyelvvizsgára előkészítő általános tantervű (haladó nyelvek: angol, francia, német, olasz, orosz), valamint francia-magyar két tanítási nyelvű osztályok várják a jelentkezőket. Az iskola hatosztályos gimnáziumi képzést is indít a JATE Ságvári Gyakorló Általános Iskolával együttműködve. A Ságvári gimnázium egyik jellemzője a sokoldalú számítástechnikai oktatás; lehetőség van arra, hogy a tanulók még az érettségi vizsga előtt számítógép-kezelői vagy szoftver-üzemeitetői szakképzést szerezzenek. A gimnázium matematika-fizika speciális osztályaiban külön gondot fordítanak a programozás tanítására; a tanítási órákon túl programozói és alkalmazói szakkörök, valamint - újdonságként - számítógépes gépírás tanfolyam is része a képzésnek. Minden diák saját Internet-azonosítóval rendelkezik, s így elérhet a világ bármely helyén lévő adatbázist. Az iskolában negyedik éve francia kéttannyelvú osztály működik, anyanyelvű tanárral és franciaországi speciális képzésben részt vett magyar oktatókkal. Az ide járó diákok kis létszámú csoportokban és emelt óraszámmal 3 tárgyat tanulnak francia nyelven; képzésüket francia anyanyelvi lektori órák és francia nyelvű színjátszókör színesiti. A képzés során pár alkalommal a tanulók kijuthatnak francia nyelvterületre is pedagógiai programú, a francia nagykövetség által támogatott utak révén. Az iskolában a hagyományos fakultációs tantárgyak mellett 3. osztálytól az „Utazás és turizmus" tantárgy is felvehető heti 4 órában; ez a végzés után olyan oklevelet is ad, amely egyben ajánlólevél a turisztika területén való elhelyezkedéshez. (A képzés meglehetősen gyakorlatcentrikus, így a tanulók betekintést nyerhetnek ebbe a gazdasági ágazatba.) csorog a KinIestel Közérdekű problémáikat, észrevételeiket az elmúlt héten ügyeletes munkatársunkkal, Szabó C. Szilárddal oszthatták meg. Mától Takács Viktor várja hívásaikat a 06-60-327-784-es telefonszámon, munkanapokon reggel 8-tól 10 óráig, valamint vasárnap délután 2 és 3 óra között. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázniuk kell. Ha ötletük van Fekete pont rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. 6 héthetes. Ajándékba adnának hat héthetes kiscicát (érd.: 312-416). Kutyát találtak. ...egy tetovált fülű németvizslát a Tarján bisztró környékén (érdeklődni: a 470-104-es telefonszámon), egy dalmatát, amely napokig kóborolt Tápén, a Zágráb utcában (310-680). Nők, nem. Hölgy olvasónk hirdetésre jelentkezett. A Budalakk személygépkocsi-vezetőt keresett. Telefonálónk elmondta: tizenkét évet dolgozott hivatásos gépjárművezető és anyagbeszerzőként, ezért hívta a hirdető céget. Ott azonban közölték vele, hogy hölgyeket nem alkalmaznak ebben a munkakörben. Magyarország egyik legsikeresebb gyógyszergyára a CHINOIN országos kiterjedésű patikalátogató hálózatának bővítése céljából keres patikalátogató munkatársakat A munkakör fő feladatai: • Rendszeres, tervezett látogatás, jó kapcsolattartás a gyógyszertárakban dolgozó gyógyszerészekkel és patikatulajdonosokkal • A termékek megismertetése, forgalmának nyomonkövetése és növelése Elvárásaink: • gyógyszerész diploma • B kategóriás gépjárművezetői engedély • nyitott, jó kontaktusteremtő személyiség Ajánlatunk: • izgalmas szakmai munka • gépkocsi • vonzó jövedelem Olyan jelentkezőket várunk, akik szeretik az önállóságot és a kreativitást igénylő feladatokat. Várjuk fényképes önéletrajzát az alábbi címre: CHINOIN / 1045 Budapest, Tó u. 1-5./ Személyügyi marketing osztály, Demény Zsuzsa személyügyi munkatársnál. Telefon : 1692-853 h