Délmagyarország, 1995. október (85. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-11 / 239. szám

yitunk! Egyike a legszebb és legnagyobb áruházaknak! m TAPÉTÁK, U PADLÓBURKOLÓK B SZERSZÁMOK Óriásiszínes választék! Minden valában alacsony áron! Minden azonnal vihető! TTL-SZENZÁCIÓ SZEGEDEN! V/ A _ • / ATM** 'femf-''-, Yits i r ti 0 i " \, -1. 1 í S 11.. zi'-f 1 1, ii 1 r? J V MIOH. Ili Jtd ! Míj —' *,É Mérete vágott, minőségi szőnyegek ,M NAGY VÁLASZTÉKBAN Tapétavágó kés Mim spaklikészlet PVC-padlók, 2-3-4 m Ft/db rvr Ft/db Ft/m2-től! nagy Bordázott filc szőnyegpadló HIHETETLEN ÁRON: QQA OOU Ft/m2 Hurkolt szőnyegek lff|lll Előszobai Tapéták Ft/m2-töl Ft/db-töl Ft/tekercs ártól F.LV/LF ÉÉÍdáMÓI SZEGEDEN, A PIROS CSARNOKBAN! I Kényelmes Szeged, Vásárhelyi Pál u. 3-5. Tel.: 63/322-545 \ mindenhol! SZERDA, 1995.0KT. II. HAZAI TÜKÖR 11 Régi idők kávéháza.. Tízéves produkciót elevenített fel a Bartók Pódium sorozatában négy egykori vándorszínész - ma: Marik István rádiós, Lang János rádiós, Bálint Zsolt televíziós és Bicskey Lukács színművész. A pódiumdarab a Kávéházi elégia címet és a Torpedó bácsi meséi alcímet viseli és elejétől végig Tóth Árpád-írásokból állították össze (a rendező: Marik István). Azonban, mint a két cím is sugallja, a színpadon történtek legalábbis felforgatják a bús homállyal itatott, régmúlt ködétől kéklő, vagyis a szokványos Tóth Árpád-pódiumműsor szabályait. Ami a játékot illeti, először is nagy stílusbiztonság kellett ahhoz, hogy Tóth Árpád mindenki által ismert, mély világú verseit alig ismert, kupiészerű verseivel és iróniatelt rövid írásaival társítsák. Aztán rendkívül intenzív játék és találó zene kellett, hogy kávéházzá tudjanak változtatni egy nem éjrpen illúziókeltő színpadot. És jókora bátorság is kellett, .. (Fotó: Nagy László) hogy a nagy versek után felfelvillanyozott klasszikus kabarépoénok közé ízig Vérig groteszk motívumokat iktassanak be. Néhány nem túl jelentős döccenőtől eltekintve, a produkció fergete-, ges volt. Csaponghatott « mélabútól a rumliig, az clvá*' gyódástól a csúfolódátajg, 5 ugyanott maradt: egy százig-'; eleji kávéházban. Marik Jutván versmondása szépen töltötte a versek terét; úgy mondta a verseket, ahogyan egy kávéházban verset lehet mondani, s ezzel elkerülte, hogy az előadás egyik fele kabaré legyen, a másik meg irodalomóra. Bicskey Lukács és Lang János bravúrosan bújtak egyik szerepből a másikba, játékuk teli volt mozgással, több zenés szám poéngörgeteggé változott kettejük alakítása nyomán. Ha a zongoránál ülő Bálint Zsoltot is hozzávesszük, kitűnő kávéházi kabarépáros válnék belőlük. Nem is tudom miért szünetel ez a műfaj. Panelt Sándor őseink nyomában aki tizennéggyel lett könynyebb. Szerencsére ez nem viselt meg egyikünket sem olyan mértékben, hogy belebetegedjünk. Csupán egy társunk sérült meg, leesett a lóról, ezért neki meg is kellett szakítania az útját, és előbb visszatérni Magyarországra - folytatta az élménybeszámolót a túra parancsnoka, miközben egy kedves kis puli szaladgált körülöttünk. - Ő Baskirka - mutatta be a Budapesten banktisztviselőként dolgozó-41 éves Baka Virág a kiskutyát. - Kint, pár hetes korában kaptuk ajándékba. Azóta jóban, rosszban velünk volt. A délutáni emlékparki ünnepi programra készülődő utazók közül még a legfiatalabbal, a 19 éves Diószegi Edinával váltottunk néhány szót. A talpraesett fiatal lány, aki mindössze egyéves lovaglói múlttal vállalkozott az erőpróbára - társai szerint is -, példásan megbirkózott a nehézségekkel. Mint elmondta: nem félt útközben, pedig lövöldözésbe is „belekeveredtek", sőt egy éjjel rablók támadtak táborhelyükre. Ám az őket mindvégig kísérő testőröknek és természetesen saját lélekjelenlétüknek köszönhetően, nagyobb baj nélkül megúszták ezeket az incidenseket. Sőt, a nyomukban haladó kolerajárványt szintén sikerült megelőzniük, így ha fáradtságukat - a még hátralévő ötnapi út után - otthon, Budapesten teljesen kipihenik, akkor már csak a szép emlékek maradnak meg és biztosan sajnálják majd hogy véget ért életük talán legnagyobb kalandja. N. Rácz Judit A nagy kaland „A hosszú út során nagyon összeszoktunk." (Fotó: Gyenes Kálmán) Mintha 1100 esztendőt fordultak volna vissza a történelem „kerekei". Megelevenedett ugyanis a régmúlt azok számára, akik látták pénteken a lóháton, illetve kocsikkal Ópusztaszerre érkező „őseink útján" lovas emléktúra résztvevőit. Az emlékpark mellett a tábort vert 14 tagú csapat tagjai megkönnyebbülten szálltak ki a nyeregből és lovaikat is igyekeztek megszabadítani szerszámjaiktól. Ám voltak, akik először inkább friss víz után néztek maguk és a hónapokig hűen kitartó négylábú társuk részére. - Ez inkább csak megszokásból történt most így, mivel utunk során a legtöbb gondot az ívóvíz beszerzése jelentette - tudtuk meg Csobolyó Miklóstól, a csapat vezetőjétől, aki „civilben". amikor nem honfoglaló magyar a budapesti lovasrendőrség helyettes parancsnoka. - így igaz - vette át a szót Baka Virág - a sztyeppén a 40-45 fokos embert és állatot egyaránt megviselő forróságban sokszor egy korty hűvös víz mindennél többet jelentett volna nekünk. Ezért, amikor vízpartra értünk, első dolgunk volt megúsztatni eltikkadt lovainkat a hűsítő habokban. Én erre különösen nagy gondot fordítottam miután kiderült, hogy a Meleuz környékén vásárolt lovamnak kiscsikaja lett. A hosszú út során nagyon összeszoktunk, igaz sokat is ültem rajta. - A lányok, hárman vettek részt a túrán, kitettek magukért - vette vissza a szót Csobolyó kapitány. Ők és Borbély Sándor töltöttek legtöbb időt a nyeregben az elmúlt 126 nap alatt, szembeszállva a forrósággal, vagy éppen a süvítő hideg széllel. Tőlünk kissé távolabb ketten, Szamonek István és Kohus László a kocsijuk elé befogott lovakat látták el, miközben bekapcsolódtak a beszélgetésbe. - Utunk során, a Vereckei-hágó előtt például kezdte László - nyolc napon át folyamatosan vert minket az eső. Máskor hatalmas távolságokat tettünk meg mire vizet láttunk. Jómagam '69 óta lovagolok, a szakmám is hozzájuk köt, kovács vagyok, de most megborzongok ha arra gondolok, mire vállalkoztam. - Öt évig készültünk a túrára, hogy végigjárhassuk honfoglaló őseink útját - tette hozzá a társa —, mégis a vártnál nagyobb megpróbáltatásokkal kellett szembenéznünk. A négy hónapig tartó út során, bár nagyon szép, vadregényes tájakon is megfordultunk, mégis túl sok volt a sivár pusztaság. Ezért aztán előfordult, hogy a földön, máskor a fogaton vagy jobb esetben a kukoricásban, illetve lovaink mellett az istállóban aludtunk. - Persze a lakott területek egy jelentős részén szeretettel és gondoskodással fogadtak minket, sőt várták érkezésünket. így volt ez a doni kozákoknál is. Ilyenkor jólesett ha friss ételt kaptunk, hiszen az élelmiszerszállító teherautónkban csak konzerveket és száraz, nem romlandó ennivalókat vihettünk magunkkal. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy többségünk megkarcsúsodva érkezett haza. Én kilenc kilogrammot fogytam, de volt