Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-07 / 210. szám

Két Lőrinc köze Nemegyszer előfordult, hogy megkérdezték tőlem: melyik az igazi Lőrinc? Az augusztus tizedikei, vagy pedig a szeptember ötödikéi. Merthogy ki ne szeretné, ha Lőrinc csak szeptemberben esne bele a dinnyébe?! Hát nézzük. Naptárunkban kétszer szerepel ez a név. Az augusztusiról írja Bálint Sándor a Szegedi Szótárban: „Lőrinc, vn.... Lőrinc napja (aug. 10.) után a dinnye kezd túlérni, romlani. Ilyenkor mondják: Lőrinc belefosott a dinnyába". Ugyanő az Ünnepi kalendáriumban írja erről a Lőrincről: „...II. Xintus halála után rajta követelték az Egyház kincseit: a szegényeket vezette a bíró elé. Tűzhalálra ítélték, 258-ban halt meg, a máglyán siratta a bűnös világot. Innen van az, hogy a névünnepe táján hulló csillagnak lőrinckönnye a neve. (...) A napjához fűződő hagyományok mind naptári jellegűek. (...) A szegediek szerint a fa abban az esztendőben már nem fejlődik tovább, a lőcseiek szerint pedig ha olyan sok eső esik Lőrinc napján, hogy a kerékvágásban megáll a víz, jó lesz a bortermés. Országszerte ismert tréfás szentencia, hogy Lőrinc belepiszkít a sárgadinnyébe, ezentúl már nem jó fogyasztani. (...) högyészi szőllősgazdák pedig azért nem dolgoztak a hegyen, hogy Lőrinc tartsa távol a jégverést." A Szegedi Szótárben még megjegyzi: „Lőrinc, fn. közrendőr. (...) A szót nyilván egy közismert egykorú szegedi élclap, a Hüvelyk Matyi egyik állandó rendőrfigurája, Lőrinc, a város cselédje - nyomán vált általánossá". A másik Lőrinc (szeptember 5.) is az iménti szentet idézi, lévén, Brindisi Szent Lőrinc emléknapja július 21-én van, és hát - dinnye dolgában igen korai lenne, ha már akkor a fogyasztás mérsékléséről kellene beszélnünk. Mindennek ellenére sokan vannak, akik - a fogyaszthatóság idejét nyújtandó - a szeptemberi Lőrincet nevezik dinnyésnek. Azonban egyre nem figyelnek: alig száz évvel ezelőtt egészen más időjárás uralta a határt. Korábban hűvösödött, hiszen július 24-én, Bertalan napján már őszt írtak. Ebből máris következik, hogy augusztus 10-e táján már „okkal csiccsedt mög a sárgadinnya". Tehát a sárga. A görög valamivel később. És amelyikbe belepisált Lőrinc, arra egyszerűen ezt mondották: lőrincös. Durvábban: „No, mögfoskosodott mán." Szeged vidékein, a homokos talajon a világoszöld héjú, sárga bélű volt honos. A hibás alakúakat nevezték haskadinnyének (hosszú és lapos volta miatt), túlérettsége miatt pedig veszöttnek, illetőleg lőrincösnek. A dinnye - a sárga és a görög - a szőlő mellett népünk legkedveltebb gyümölcse. A piros bélű dinnye levét - talán egykori ritkasága miatt is - fájó szem gyógyítására használták eleink, mint ahogyan az orozva kelt dinnye szárával vágott, vérző sebet kötöttek el. Hallottuk, hogy a dinnye száraz gyökerét porrá törték, és hályogos szembe fújták, ami „levitte a hályogot". A fejlődő dinnye száráról a kaccsakat le szokták csípni, hogy kevesebb, ám nagyobbak legyenek a termések. Ezt nevezik dinnyaherülésnek. Herülést ember és asszony egyaránt végezhet, ám ha az asszony kapál is - szavukkal mondva - „mindön dinnya mögreped ám!" Bálint Sándortól olvastuk, hogy a hajdani gyerekek, amikor a Tiszában fürdöttek, a gyanútlan kisebbektől megkérdezték: Köll-é dinnya? Ha igenlő feleletet kaptak, akkor víz alá bukva meztelen feneküket mutatták a kíváncsiskodó felé. Jelen időnkben a két Lőrinc közét éljük hát, amikor azt lessük, meddig bicskahögyezhetünk még dinnyét. A sárgadinnye már eltűnőben van, de a görögdinnye még kitart. Talán a másik, a szeptemberi Lőrinc után is: sőt, ez már biztos, hiszen - jó ár ellenében - immáron karácsonykor is ehetünk úgynevezett téligörgöt. Merthogy vannak, akik nem söritallal, hanem ippenséggel görögdinnyelével öblítik át veséjüket a szeretet ünnepén. Ifj. Lele József • Véleményem szerint Körképlegenda és hídpénz A Feszty-körképet veszi védelmébe Vándosy Éva, kritizálván a televízió Tízórai című műsorában vele kapcsolatban elhangzottakat: „Felháborító módon olyan történészeket szólaltattak meg provokatívan, akik a Feszty-körképet értéktelen művészetnek, cirkuszi, vásári mutatvány cikknek minősítették... Ha a tévé véleményformáló szerepe itt is érvényesült, az amúgy is fogyó magyarságunkról már sokan azt sem fogják elhinni, hogy egyáltalán valaha is a Kárpát-medencébe jöttünk, mert legendává minősítették a történelmi tényeket... Nem tudom, ki engedhet meg ilyen idegenforgalmi „látványosságot" bemutató műsort? Annak gyalázatos volt, bár ahogy elnéztem éppen ellenkezője volt a célja: elriasztani a leendő látogatókat a megtekintésétől. Kulturális kincseink, történelmi emlékeink nem érdemelnek meg egy jó szót sem, ha azok nem Budapesten vannak?... Fiatalságunk igencsak kificamodott értékítéletet kap egy ilyen tévé-műsor megtekintésekor. Reméljük (vagy remélhetjük), hogy ilyen melegben nem sok nézőt tájékoztattak félre." Gecseli Géza hozzánk küldött levelében arról fejti ki véleményét, hogy „Nem szerencsés a választás, nem kellett volna a másfél évre kinyújtott hídfelújításba belemenni. A féléves teljes lezárást lett volna célszerű csinálni, a gyorsított ütemet. A két híd között nem olyan nagy a távolság, hogy órákra rugó időveszteséget okozna a tömegközlekedési járműveken utazóknak a kerülő. Megjegyzem, amúgy sem igazságos, hogy csak az autósoknak kerüljön több benzinjébe (és idejébe) a dolog, a tömeget közlekedtetőknek pedig ne legyen többletkiadásuk, sőt, a több buszbérletet váltó autósból még növekedjék is a hasznuk. A vonalhosszabbítások talán kiteltek volna a közlekedési társaságok nyereségéből, ha jól gazdálkodnak. Abban viszont egyáltalán nem vagyok biztos, tapasztalván a vágtató inflációt, hogy a városnak nem kell sokkal többet „kigazdálkodnia" másfél év alatt a pénztárcájából, mint amennyit most elterveztek a hídfelújításra. Nem kellene ezt újragondolni?" Könnyen megtéved az ember. Amikor még csak telefonon egyezkedtünk Szalai Mihállyal, azt mondta, kicsik még az ő struccai, várjunk, amíg megnőnek. Azt hittem, pipipipi méretűek csak, de mivel akkorát se láttam, kérve kértem, hadd menjek mindjárt. Hatalmas szerencsém volt. Körülbelül hatvan centis teraszon álltam a magam százhatvankilenc centijével, és így került a nagy madár feje az enyém magasságába. • Ez magának kicsi? - Biztos, hogy nő még. Legszívesebben periszkóposnak nevezném, olyan hosszú a nyaka. És olyan bordásán csavarodik, mint a körtefa, ha a vihar megcsavarja. Tudván tudom, tévedés, hogy a szél csavarta meg a fát, mint ahogy az a szólás is, hogy nyeli, mint kacsa a nokedlit, és az is, hogy homokba dugja a fejét földünk legnagyobb madara, ha veszélyt érez. Egészen közel hozza a kíváncsiság az egyiket, aztán szépen sorban a többit is. Mind piheg, tátva a csőre. Igen kicsike nyelve lehet, mert alig látni. A torkán pedig mindig nyitva a gégéje? Kicsike nyelve lehet az oka, hogy. emberi hullámhosszon teljesen néma? Furcsa egy jószág. Kilenc van belőle. Noteszomba mindegyik ízlelgetve belecsíp. Nem tudom, mit tennének vele, ha nekik hagynám, de most éppen szükségem van rá. Legalább mondanák, de jóízű írás van benne. Némák, de a szemük nevet. Kerek a világ, hozzánk már nem forró sivatagokból került, hanem Amerikából. Állítólag jól búja a telünket is, láttak már fényképet, amelyiken zúzmarás volt a csőre is, a szempillája is. Betegséget aligha hozott magával, amikor azonban még kicsi, melegre van szüksége, és a téli hideg elől is érdemes födél alá hajtani. Magas födél kell neki. Kettőhetvenre is megnő, és vigyázni kell, nehogy elgörbüljön a periszkópja. Most az ég borul rájuk, elférnek alatta. Öt hónaposak voltak, amikor Szegedre kerültek, és egy méter negyven centisek. Hároméves korban ivarérettek, akkor kezdenek tojni, de az első tojásokat még nem érdemes keltetőbe vinni, mert akkor még hiányos a frasságuk. Látom ülni, feküdni, sőt heverni is, de nehéz elképzelnem, hogy tojásokon is megülne, és egy se törne össze alatta. Hatalmas tojásai vannak! A gazda szerint tizenkét tyúktojással ér föl egy-egy, de föltehetően soha nem mérte össze, mert a lexikonban negyvenet írnak. Früstökre egy kisebb laktanyának egy is elég. Máshol hallottam, a fias tojás harmincezerbe kerül. A minap lóvásárt láttam a televízióban, két roma kupec fél óráig verte egymás markát, • L&gjobb h&rcp&la a partvis ? A strucc és a biogiliszta amíg végül harmincötezerért kelt el a jó ló. Összehasonlításnak szántam. Közeli a példa, szokták mondani, futásban a versenylovat is lehagyja és jobban rúg, mint a szilaj ló. Árban már tojás korában közelít hozzá? Csupa játékosságból egymást is képesek úgy megrúgni, hogy fölhasad a húsuk. Valahol megesett, kihívta a gazda az állatorvost, de nem merte összevarrni. Megsaccolta, mennyi kábító injekció kellhet bele, hagyott ott tűt is, cérnát is, és Azt mondják, kíváncsi vagyok Tojásból lesz a strucc is. (Fotó: Somogyi Károlyné) elment. A gazda maga varrta össze, és azóta sincsen semmi baja. A gazdának se. Másik történet: szintén merő játékból egyiknek eltörött a lába. Úgy tudják, nem forr össze, ahogy a lóé se, megpecsételődött a sorsa, levágták. Előkelő étterembe vitték el a hét végén a húsát, kedden megjelent a vendéglős: akármikor lenne megint kényszervágás, vevő rá világpiaci áron. - Puha a húsa, akár a kecsegének. • Evett már? - Még soha. Csak az ember tud ennyire bolond lenni. Még ki se gyönyörködte magát, már a húsáról beszél. A gazda is, párja is azt mondja, nem tudják, hogyan lehet egyáltalán levágni. Biztosan szerveződik majd valami vágóhíd a többi strucctartó összefogásával. Hátrahajtani a fejét, akár a csirkének, biztosan nem lehet. És a lekaszálás is morbid ötlet lenne. Mindenesetre látni se akarják kivégzésüket, annyira hozzájuk nőtt mind a kilenc. Nyolcnak már neve is van, és kettő hallgat is rá. Zsuzsi, Lili, Csilla, Galamb és Picúr a tojó? Pepi, Béla, Elemér a kakas. Pepi fölüti a fejét, ha szólítják, és oda is jön, Csilla pedig elernyed, ha a nyakát simogatják. Leül, lefekszik, teljesen elnyúlik, annyira szereti a kedveskedést. Ezt a nyakat elvágni? Még szerencse, hogy hetven évig is elélhet. És negyvenéves koráig tojik. Akár hatvanat is évenként. Egy kakas és két tojó egy család. A kettőből az egyik „hites feleségnek" tekinthető, a másik „mellékállású ágyasnak" csak, de kettejük között féltékenységnek nyoma sincsen. Egy udvarban biztosan megoldhatatlan lenne a kakascsere. Ha elvennék, és másik két tojóhoz vinnék, nehéz elképzelni a következményeket. Mindkettőhöz ragaszkodóan hűséges, és a tojást úgy kell ellopni tőle. Nem a tojótól, a kakastól! Két ember tereli el a figyelmét, amíg a harmadik veszélyt megvető bátorsággal kilopja. De ezt még csak hallomásból tudják. Tény viszont, hogy van egy palotapincsi a házban, és vannak alkalmak, amikor az a legnagyobb legény. Kiment egyszer nagy peckesen a teraszra, úgy elkezdte rugdalni az egyik - nem a kutyát szerencsére, csak a falat mellette -, azóta erőnek erejével se lehetne kivinni. A macska puszta látása is szédületes vihart tud kelteni közöttük. Legfőbb hergelőjük azonban a partvis. Nem tudni, milyen ősi ellenségre emlékezteti őket. Elfelejtettem kérdezni, állva, vagy fekve nem viselik el. Talán azért, mert az is annyira fönn hordja a fejét? A porszívót még nem próbálták ki. Hamarosan Domaszékre kerülnek. Nem a homok miatt, hiszen úgyse dugja bele a fejét, csak azért, mert tanyán jobb lesz neki. Lószállító utánfutóval viszik majd mind a kilencet. Egyetlen zöld gazzal valamennyit az udvar sarkába lehet csalni. Van egy darab vezeték, rágják azt is. Zöld, azért. Puszta az udvar, árnyék is alig akad. # Ha esik, esernyőt tartanak nekik? - Imádják az esőt! Csonka szárnyukat széttárják, úgy élvezkednek. Melegben dél és kettő között szoktam zuhanyórát tartani nekik. Beléjük rögződött az idő: van, amelyik előre lefekszik, elveti magát, és gyönyörrel várja a tusolást. Gyerekek még. Hirtelen strucctartó nemzet kezdünk lenni. Félek minden hatalmas nekibuzdulástól, akár a liget szépe nevű szép virágú növényt kezdte termelni, akár nutriát tenyészteni, akár a trágyagilisztára kapott rá a nemzet. Mind csődbe vitte, aki csak belekóstolt is. Egyetlen fölnőtt példánynak egymillió körül van az ára. Mi lesz itt, ha ez is magától dugul el? A gazda szerint a 21. század étele a strucchús. Semmi koleszterin nincsen benne. A tojásában se. Horváth Dezső