Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-07 / 210. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1995. SZEPT. 7. Mennyibe kerüli a beiskolázás? Árendás Csilla, magánkertész: - A kisebbik gyermekem még óvodás, neki ruhákat, cipőket kellett vennem, mert a tavalyi őszi holmijait jócskán kinőtte. Az idősebb 3. osztályba lépett. Az ő tankönyvei árát, 3 ezer forintot már tavasszal befizettem, így mostanra „csak" a füzetek, íróeszközök megvásárlása maradt. Ezekre közel ezer forintot költöttem. Az idén lényegesen kevesebb az iskolakezdés költsége, mint amikor első osztályba ment, hiszen akkor táska, tornafelszerelés, tolltartó, vonalzó és számos más egyéb „tartós használati cikket" kellett vennem a könyvek és füzetek mellett. Szerencsére nem panaszkodhatom az anyagi helyzetünkre. Sokakkal ellentétben, számunkra egyelőre nem jelent megfizethetetlen anyagi terhet az iskoláztatás. a hét kérdése Fotó: Somogyi Károlyné Szeptember legaktuálisabb kérdését tettük fel tegnapi városi körsétánkon az érintetteknek, szülőknek, diákoknak. Villáminterjúink alanyaitól arra kértünk választ, mennyit fizettek a tanszerekért? Gazdag Csilla, főiskolai hallgató: - Most kezdem a főiskolát német-angol szakon. Az eddig megkapott jegyzetekért, ami az összesnek kb. a fele, háromezer forintot fizettem. Arról fogalmam sincs, mennyibe kerül még a hiányzó jegyzetcsomag. Sejtésem szerint legalább még ötezerre lesz szükség a többi könyv, spirálfüzet megvásárlásához. Ehhez jön még a beiratkozási díj, ami 500 forint, a kétezres tandíj, plusz a menza. Albérletet vagy kollégiumot nem kell fizetnem, mert szegedi lévén, a szüleimnél lakom. Édesapám nyugdíjas, a tanulásom költségei nagy terhet rónak a szüleimre, éppen ezért a tanulás mellett nyelvórákat adok, s így próbálok hozzájárulni a családi költségvetéshez. Bullás Aranka, könyvelő: - Tavaly ilyenkor, amikor a lányom elsőbe ment, 10 ezer forintba került az iskolakezdés, hála Istennek, az idén a feléből kijövünk. A napközi díját tartom soknak, ami havonta közel háromezer forintot jelent. Ez súlyos pénz, kivált olyan családban, ahol az egyik szülő munkanélküli, mint nálunk is. A költségek, az iskolai osztályok számának emelkedésével párhuzamosan nőnek, s bizony félek, mi lesz később, tudom-e a gyereket felsőbb iskolában taníttatni. A címben olvasható mottóval a Géniusz együttes indult országos AIDS-drog turnéra, melynek keretében szeptember 7-én, csütörtökön lépnek fel Szegeden, a Dugonics téren. A turnéban nemcsak a Géniusz vesz részt, a szervezők között ott találjuk a Baloldali Ifjúsági Társulást és a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet AIDS Megelőzési és Szexuális Felvilágosító Csoportját is. A szegedi rendezvény • AIDS-drog koncert a Dugonics téren Szárnyalj, ne szállj el! délután kettő óra előtt 10 perccel kezdődik Újhelyi István, a BIT országos alelnökének megnyitójával, ezt követően indul útjára a középiskolások akadályversenye. Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke mond beszédet öt óra előtt, majd öt órakor az Útközband együttes csap a húrok közé, utánuk, hét órakor pedig dr. Szalay István, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere szól az egybegyűltekhez. Ezt követően muzsikál Gerendás Péter, majd negyed kilenckor Botka László, országgyűlési képviselő mond beszédet. Az est fénypontja, a Géniusz együttes koncertje fél kilenc körül kezdődik majd a Dugonics téren. A rendezvény alatt természetesen folyamatosan lesz AIDS- és drogtanácsadás, felvilágosítás a helyszínen, s különféle vetélkedőket is tartanak majd e témakörökben. T. V. AZ IFJÚSÁGI HAZBAN holnap: 15 órakor Szerepjáték klub (Ad & D, Mágus, Gyberpunk, és amit akartok); 17 órakor: Manta könnyűbúvár és természetfotós klub; 18 órakor: Dark New Wave Club - Vendég: a Popular együttes. ma és holnap: eM. Soós György fotókiállítása és Pataki Ferenc grafikáinak kiállítása. programajánlat MA INGYENES JOGI TANÁCSADÁST tart 14-18 óráig dr. Csepregi Tamás a United Way Eszperantó u. 1. szám alatti irodájában. A JGYMK NYUGDÍJAS KLUBJÁBAN (Kossuth L. sgt. 53.) 15 órától A pogány madonna című magyar filmet vetítik. A PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET Nyugdíjas Klubja 16.30 órakor tartja tanévnyitó foglalkozását - a szokott helyen. A TIBETI BUDDHIZMUS napjainkban előadássorozatban: Gyakorlatok a megvilágosodás felé vezető úton címmel tart előadást Manfred'Seegers 18 órakora Bartók Béla Művelődési Központban (Vörösmary u. 3.). A KOZMO ARKÁNUM klubban 18 órakor Benárik Ádám asztrológus tart előadás Szellemi áramlatok címmel. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig nosztalgiabuli - újdonságokkal. HOLNAP A CSONGRÁD MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZETBEN: 10 órakor 2 ország - 2 kultúra 1100 évvel ezelőtt és most dán-magyar nyitófoglalkozása lesz. A SZEGED ÉS TÉRSÉGE DIABETES EGYESÜLET ifjúsági tagozata alakuló rendezvényt szervez fiatal cukorbetegek részére 16 órától a Fóka szabadstrandon, szalonnasütés lesz. CSERE-BERE KLUBBA, a Ságvári Endre Művelődési Házba (Újvidéki u. 4.) várják a gyerekeket 16 órától. A GYÓGYÍTÓ SZERETET KLUBBAN (Indóház AZALKOTOHAZBAN Árboc u. 1-3. ma: 15.30-18.30 órái fazekas szakkör gyerekeknek; 16-20 óráig fafaragó, szakkör, kosárfonás és csuhéfonás, 16.30-18.30 óráig: csipkeverés - gyerekenek; holnap: 14-18 óráig m West Travel UTAZÁSI IRODA Görögország (Olympic Beach) luxusbusz+apartman 11 900 Ft/fő Kréta: repülő+apartman 21 500 Ft/fö Korfu: repülő+apartman 22 500 Ft/fö Rodosz: repülő+szálloda+reggeli 26 900 Ft/fő Tunézia: repülő+szálloda+félpanzió 43 900 Ft/fő Málta: repulő+szálloda+félpanzió 46 900 Ft/fő Kanári-szigetek repülő+apartman 49 900 Ft/fö Olasz körút: (Nápolj^Sorrento-Capri] 23 600 Ft/fö WEST TRAVEL UTAZÁSI IRODA, SZEGED, OROSZLÁN u. 1. Tel./fax: 62/471-066, 312-005 MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját az 1995. szeptember 9-én megrendezésre kerüld V. MINIPLASZT KUPÁRA ....... —Helye: Cserkeszőlő PROGRAMOK: - ünnepélyes megnyitó (8 órakor) - kispályás labdarúgótorna - helikopteres sétarepülés -üzemlátogatás (10-11 óráig) -kirakodóvásár ' - gyerekeknek egésznapos program (gumivár, körhinta, sergők) - divatbemutató (11 órakor) - ökörsütés - ebéd: birka- és marhapörkölt - este zenés táncmulatság Mindenkinek jó szórakozást kíván: a MINIPIAlSZT LOMBARD A LOMBARD Vagyonkezelő Kft. fiatal, agilis, szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat keres az alábbi munkakörök betöltésére. 1. FŐKÖNYVELŐHELYETTES Pályázati feltételek: - felsőfokú szakirányú végzettség - adózási és számítógépes felhasználói ismeretek - kreatív, önálló munkavégzés 2. FŐKÖNYVI KÖNYVELŐ Pályázati feltételek: - adózási és számítógépes felhasználói ismeretek - kreatív, önálló munkavégzés - felsőfokú végzettség előnyt jelent. Jelentkezési határidő: szeptember 15. Jelentkezni írásban a Szeged Pf.: 739 címen lehet. tér 2. MÁV vendégház) 18.30 órakor Bornemisza Gergely klubvezető tart előadást A lélek struktúrája címmel. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész u.) 18-21 óráig látogatható. Pedagógiai előadás Kisteleken Deme Tamás, az Országos Közoktatási Intézet tudományos főmunkatársa tart előadást és beszélgetést Megértés: iskola - család kultúra címmel ma délelőtt 11 óra 30 perctől Kisteleken, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. A szervezők minden érdeklődő pedagógust szeretettel várnak. A Trevi-kút egy bank A világhírű római Trevikútnál szokássá vált pénzdobálás ezen a nyáron rekordbevételhez juttatta az örök város kincstárnokait. Júliusban és augusztusban 382 zsáknyi pénzdarabot halásztak ki a barokk márványmedencéből - 150 zsákkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az erről beszámoló Corriere della Sera című milánói lap keddi száma szerint a szokatlanul gazdag fogást a Rómába látogató turisták száma erőteljes növekedésének köszönhetik a városatyák. Tavaly több mint 360 millió lírát dobtak a turisták a Fontana di Trevibe. Egy régi hagyomány szerint ez biztosítja, hogy visszatérjenek a Tevere parti városba. SZEGED. STEFÁNIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELflDHflTJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-T0L ESTE 7-IG! ^ DÉLMAGYARORSZÁQ <3 megjöttünk Bálint Bence János augusztus 11-én, 12 óra 7 perckor született, 2700 grammal. Édesanyja Rostás Ibolya, édesapja Bálint János (Csanytelek). Bálint Bertold Vencel augusztus 11-én, 12 óra 8 perckor jött a világra, 2300 grammal. Édesanyja Rostás Ibolya, édesapja Bálint János (Csanytelek). Bálint Barbara Ibolya augusztus 11-én, 12 óra 9 perckor született, 1940 grammal. Édesanyja Rostás Ibolya, édesapja Bálint János (Csanytelek). Csamangó Janka szeptember 5-én, 15 óra 30 perckor jött a világra, 3280 grammal. Édesanyja Tokaji Ibolya, édesapja Csamangó Csaba (Szeged). Gyémánt Gergő Ferenc szeptember 5-én, 12 óra 45 perckor született, 3530 grammal. Édesanyja Dékány Éva, édesapja Gyémánt József (Szeged). Szabó Ádám szeptember 5-én, 15 óra 45 perckor jött a világra, 2700 grammal. Édesanyja Luczó Anikó, édesapja Szabó Róbert (Makó). Pintér Kinga szeptember 6-án, 1 óra 25 perckor született, 3200 grammal. Édesanyja Masir Erika, édesapja Pintér Zoltán (Bordány). Szondi Tamás szeptember 6-án, 12 óra 50 perckor jött a világra, 3600 grammal. Édesanyja Asztalos Éva, édesapja Szondi Károly (Kecskemét). Barna Martin szeptember 5-én, 14 óra 40 perckor született. 3500 grammal. Édesanyja Illés Andrea, édesapja Barna István (Öttömös). Paplógó Diána szeptember 6-án, 11 óra 25 perckor jött a világra, 4000 grammal. Édesanyja Maróti Erzsébet, édesapja Paplógó János (Bordány). Förgeteg Nikolett Katalin szeptember 6-án, 12 óra 20 perckor született, 3500 grammal. Édesanyja Zsigovics Éva, édesapja Förgeteg István (Szeged). * Szívből gratulálunk! Az 5-ös számú választókörzet (Taijántelep) képviselőjének megbízása alapján a Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városgondnoksága értesíti a lakosságot, hogy szeptember 8-án, 9-én és 10-én lomtalanítási akciót szervez. A megjelölt napokon a kiszállított konténerekbe a háztartási hulladékot, mellé a feleslegessé vált tárgyakat, eszközöket, különrakva a fémhulladékokat kérik elhelyezni. Lomtalanítás Ezek összegyűjtés utáni elszállításáról a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. gondoskodik. A kijelölt gyűjtőhelyek az alábbiak: Olajbányász tér gépkocsiparkoló, Tarján Bisztró mögötti parkoló, Építő u. 11. sz. épület melletti füves terület, Víztorony téren a Gábriel taxi épülete melletti füves terület. HAJDÚ, SZABOLCS és BORSOD megye ulán szeptembertől Önök is hétről hétre megtalálhatják nostaládájukban az immár félmiliós példányszámú lapcsalád legújabb tagját, a CSONGRÁD MEGYEI PIACZ-ot, amely teljesen az Önökinthető, hatékony hirdetésekkel igyekszünk szolgálni hirdetőink érdekeit és olvasóink tájékoztatását. Aki a PIACZ-ban hirdet, stabilabb pozíciót szerezhet a piacon, aki olvassa, fontos információk birtoké. Igényesen megtervezett, átte- kába juthat. Címünk: 6721 SZEGED, Tisza Lajos krt. 17. L/6 Irodavezető: Vass Imre • Koordinátor: Győző-Molnár Ágota Tel.: (62) 322-358 : Hirdetésszervezők Szőriné Laczkó Judit, Dobó Katalin, Karaf Gyöngyi, Tóthné Révész Éva, SZEGED Frankó Tamás, MAKÓ Molnár Gabriella. MAKÓ