Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-05 / 208. szám

KEDD, 1995. SZEPT. 5. A VÁROS 5 72Y-os, közkívánatra! (Fotó: Schmidt Andrea) Új busz Baktöba Tegnap óta új autóbuszjá­rat közlekedik Szegeden, 72Y-os jelzéssel. Végállo­mása Baktó, Völgyérhát ut­ca. Az újonnan beállított buszjárat tehát olyan terület­re szállítja az utasokat, amelynek lakói eddig akár több kilométert is gyalogolni voltak kénytelenek, ha be akartak jutni a városba. Tegnap délben, a Mars té­ri végállomáson (pontosab­ban a Szent Gellért utcai megállóban), egy idős néni­ke tudakozódott, mikor indul az új busz. Mikor megtudta, hogy még negyed órát kelle­ne várakoznia, „biztos, ami biztos", mégiscsak fölszállt a 72-esre, „hátha nem jön az a másik..." Aztán persze a 72Y-os is befutott. Egy hölgy, még fölszállás előtt elmondta, hogy örül az új járatnak. Bár ő Gedóban lakik, neki is könnyebb lesz ezután haza­jutnia, mert a két 72-es, egy­mást kiegészítve, sűrűbben jár. A József Attila sugárúti megállóban várakozók szemmel láthatóan örültek, hogy a déli eső nem áztatja őket tovább: a Gedói Általá­nos Iskolánál pedig tanév­nyitóhoz öltözött gyerekek egész hada zúdult föl a busz­ra. Mint később kiderült, szinte valamennyien az Al­kotmány utca megállóiban szálltak le - tehát olyan vá­rosrészben, ahová korábban nem járt autóbusz. alig vártuk, hogy bein­duljon az új járat, már szá­moltuk a napokat, az órá­kat...!" - ezt már két nyugdí­jas korú hölgy mondta a Völgyérhát utcai végállomá­son. Kiderült, hogy egyikük már öt éve a közelben lakik, s télen-nyáron, esőben-nap­sütésben ki kellett gyalogol­nia az Algyői úti megállóba. „Az én koromban ez bizony fél óráig is eltartott! Nagyon örülünk, hogy végre itt ez á busz!" Azért olyan véleménnyel is találkoztunk, amely sze­rint még lehetne javítani a 72Y-os autóbusz menetrend­jén. Egy anyuka a követke­zőképpen nyilatkozott: „Az ablakból rálátok a végállo­másra, de mégsem tudom ezzel a busszal iskolába kül­deni a gyerekeket: a hét óra ötössel még túl korán érnek oda - egyiküket még be sem engedik az iskolába -, a kö­vetkező busz pedig fél óra múlva indul, azzal meg el­késnek... lehet, hogy tovább­ra is át keil járniuk a 72-es­hez..." A 72Y-os első. napjának déli forgalmát tekintve sem­miképpen sem mondható fö­löslegesnek az új menetvo­nal kijelölése. Ny. P. napló HOLNAP A PARKOLÓGAZDÁL­KODÁS előkészítésének ta­pasztalatairól tart előadást Sipos László alosztályvezető (Budapest Főváros Főpol­gármerteri Hivatal Közleke­désügyi Ügyosztály) délelőtt 10 órakor, a Szegedi Közúti Igazgatóságon (Juhász Gy. u. 9.1. em. 205.). DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácso­sa, 15-16 óra között ingye­nes jogi tanácsadást tart Sze­geden, a Szilágyi u. 2. II. 204-es szobában. DR. BEREKNÉ DR. PETRI ILDIKÓ, a 1 l-es vá­lasztókerület képviselője, szerdán, fogadóórát tart 16-17.30 óráig a Városháza 113-as szobájában (Széche­nyi tér 10.). Több mint 30 ezer diák kezdi el mától az iskolát Sze­városi azt kérte a'z oktatóktól, legyenek tudatában annak, hogy a pénzínséges időkben mit jelent a szegedi közokta­IVVU IIIIIII illf UCI UIUA K»UI Cl IIIUIl/l UX IMVIUI d geden: őket és pedagógusaikat köszöntötte a vái tanévnyitón dr. Szalay István polgármester, aki tásra szánt közel 5 milliárd forint. A városban soha ennyit mé idén: a rek fontosnak w zirendjében a felújítások megbecsülése is szerepeljen. igsúlyozni, hogy olc • Más városokkal ellentét­ben Szegeden nem voltak tö­meges pedagóguselbocsátá­sok, összevonni is csak Ta­bán Általános Iskolát és a kislétszámú Szilién sugárúti tagiskolát kellett, vagyis a város oktatási vezetésének sikerült elkerülni a draszti­kus lépéseket. A polgármes­ter ezért köszönetet mondott az önkormányzat oktatási bi­zottságának, a közoktatási és közművelődési irodának, s egyúttal ígéretet tett, hogy meglepetésszerű lépéseket ezután sem tesznek. Mint el­hangzott, gond csak akkor lenne, ha a városi költségve­tésben az óraszámokra vo­natkozó kalkuláció a peda­gógusok kötelező óraszámá­nak nagymértékű emelése miatt felborulna. Mind a pol­gármester, mind dr. Ványai Éva alpolgármester remé­nyét fejezte ki, hogy ez nem következik be. A város vezetése a jövő­ben fokozni szeretné az ér­dekeltségi rendszert a városi iskolák és a civil szervezetek viszonyában, vagyis a költ­ségvetés elosztási rendszerét némileg átalakítanák. Ez azt Szalay István polgármester és hallgatói. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Tanévnyitó a városházán Civil szervezetek az iskolákban? jelenti, hogy a civil szerve­zetek pályázat útján kapná­nak kihasználatlan helyet az iskolákban, a befizetetett összegeket pedig az önkor­mányzat iskolai célokra for­dítaná. A tanévnyitón az iskola­igazgatók előtt is bemutatko­zott Szigeti Károly, a közok­tatási és közművelődési iro­da új vezetője, aki folyama­tos egyeztetést, jó munkatár­si kapcsolatot és közvetítői szerepet ígért az intézmé­nyek és a városi közgyűlés között. Az új irodavezető a hét végén egyébként egy mi­nisztériumi tájékoztatón vett részt Budapesten, ahol Bát­hory Zoltán helyettes állam­titkár úgy értékelte, hogy idén nem várható „racionali­zálás" a közoktatásban, illet­ve, hogy az országban tör­tént intézménybezárások csupán „vadhajtásoknak" te­kinthetők. (A budapesti tájé­koztatón az is elhangzott, hogy a NAT a társadalmi és politikai konszenzus állapo­tában van, és csak kisebb tartalmi változások várható­ak. A szegedi iskolaigazga­tók a hírre egyöntetűen rea­gáltak: megmosolyogták.) A közoktatási törvény módosítása és a hozzá kap­csolódó kormányrendelet előkészítése november végé­re fejeződik be. Ezzel kap­csolatban Szigeti Károly iro­davezető továbbította a hírt: vita kezdődik az alapművelt­ségi érettségi vizsgáról, s en­nek zárultával november vé­gén adják majd ki az új vizs­gaszabályzatot. P. J. Gyulay Endre megyés püspök előadása a Keresztény-Zsidó Társaság találkozóján • Keresztény-zsidó lelkésztalálkozó Azt hangsúlyozni, ami közös A szimpóziumon dr. Gráf Imre a Szegedi Zsidó Hit­község elnöke köszöntötte az egybegyűlteket s beszélt a zsinagóga múltjáról és az egyházközség életének ne­hézségeiről. Keresztény részről a lelkészkonferencia meghívottjaként Gyulay Endre szeged-csanádi me­gyés püspök előadásában is­mertette a római katolikus egyház katekizmusának a zsidókra vonatkozó nézeteit. Róma jelenlegi álláspontja szerint a zsidókra nem mondható ki a kollektív fele­lősség Jézus keresztre feszí­téséért, a korábban hangoz­tatott úgynevezett istengyil­kosság vádjának pedig nin­„Egymásról a hit­oktatásban és a szószéken" címmel rendezett lelkész­konferenciát a Ke­resztény-Zsidó Tár­saság a két vallás lelkészeinek és hi­toktatóinak a szege­di zsidó hitközség dísztermében. csen teológiai alapja. A mai egyház ugyancsak alaptalan­nak tartja a Jézus korabeli zsidó hatóságok és a mai zsi­dó állam összehasonlítását. Az, hogy ezek a nézetek a katekizmus részei, azt jelen­ti, hogy amikor a hitoktatás­ban részesülő katolikusok a zsidókról hallanak, ezeket a nézeteket meg kell ismerni­ük. Gyulay Endre kiemelte, hogy a hitoktatásban a két vallás közös gyökereit, vala­mint az imádságok, a liturgia és az énekek közös elemeit kell hangsúlyozni. A lelkészkonferencia má­sodik előadója Schönberger András rabbi saját vélemé­nyét tolmácsolva kifejtette: a zsidóság örül annak, hogy több évszázados ellenséges­kedés után a katolikus egy­ház visszavonta a fenti váda­kat. A rabbi kijelentette, hogy a zsidók elfogadták a kereszténységet, a maga va­lójában, mint létező vallást ­s ugyanezt kérik viszont; a zsidó vallás nem akarja megtéríteni a kereszténye­ket, s a zsidók szeretnék, ha a kereszténység sem töre­kedne térítésre. Ami a ke­resztény-zsidó jóviszony távlatait illeti, Schönberger András rabbi úgy vélte, amellett, hogy a zsidóüldö­zések kegyeleti emlékét me­gőrzik, a keresztényekkel való kapcsolatokban előre kell tekinteni, hogy a jövő másként alakuljon. A lel­készkonferencia előadásait kérdések követték, s megva­lósnlt az összejövetel legfon­tosabb célja is: a párbeszéd. S. P. S. • Megkezdődött a szegedi biblikuskonferencia Előadók hét vallási egyetemről Gyulay Endre megyés püspök megnyitójával és Benyik György teológus tanár köszöntő szavaival tegnap este meg­kezdődött a Szegedi Hittudományi Főiskola, a Faludi Ferenc Akadémia és a Keresztény-Zsidó Társaság által közösen megrendezett 1995-ös szegedi biblikuskonferencia. A szent­írástudományi ülésszak négy napjának előadásaiban a mes­siási gondolatról, a messiási eszme fejlődéséről (Deutero­Izaiásnál és az után) esik majd a legtöbb szó. A konferencián a Szegedi Hittudományi Főiskolán kívül a Pázmány Péter Római Katolikus Egyetemről, a Károlyi Gáspár Református Egyetemről, a Szent Gellért Római Katolikus Hittudományi Főiskoláról, az Evangélikus Teológiai Akadémiáról vala­mint az olaszországi Paviai Egyetemről érkeztek előadók. Az ülésszak érdekessége, hogy a messiási téma biblikus fel­dolgozását négy előadásban művészeti határterületek egészí­tik majd ki. Igaz, a jegy nélküli uta­zásért 700 forint büntetést fizetett K. Z.-né, de ez a szomorú tény sem gátolta meg abban, hogy örüljön az ellenőr stílusának, aki - az elmúlt héten csütörtökön a 920-as villamoson - meg­szégyenítés és durvaság nélkül tette a dolgát. Ugyancsak a stílust di­csérte L. K.-né. aki kutya­harapás nyomaival kereste fel szombaton reggel az új klinika baleseti ambulan­ciáját, ahol orvos és asszisztense egyaránt ked­vesen fogadták. Telefoná­lónk az egészségügyben már-már szokatlan és meg­lepő hangnemért mond ezúton köszönetet. A stílus maga az em­ber, következésképpen a Nagyáruház előtt valutázók nem lehetnek büszkék ma­csorog a |(((<p»))))) MVlESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Kalocsai Katalinnal oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között várjulc nívósaikat. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velnük. gukra azért az ordenáré stí­lusért, amivel zaklatják az arra járó nőket. A panaszos telefonáló arra a kérdésre keresi a választ - immáron hosszú-hosszú idő óta -, miért nem tudják megtisztí­tani Szeged Belvárosát a békés polgárokat zaklató, láthatóan nem bérből és fi­zetésből élő elemektől. Az alsóvárosi temető­ben mosta a kocsiját szom­baton - feltehetőleg amíg utasára várt - az EBA 063­as rendszámú taxi tulajdo­nosa. Telefonálónkat - aki­nek neve és címe szerkesz­tőségünkben - mélységesen felháborította az eset, s ezért tálja a nyilvánosság elé. K. F.-né a 310-449-ről kérdezi, miért fizeti a lakó a negyedévi 1300 forintos szemétszállítási díjat, ha la­kóháza elől hetekig nem vi­szik el a felgyülemlett hul­ladékot. Esetünkben a Saj­ka utca 1/A-ról van szó. A Lomnici utca és a Agyagos utca közötti sza­kaszon parkoló autósok ­és egyben az illetékesek ­figyelmét szeretné felhívni Okos József arra az „aprócs­ka" tényre, hogy a járda nem parkoló. Erre a célra kijelölt hely áll a gépkocsi-tulajdo­nosok rendelkezésére. Elveszett tárgyak és kutyák garmadáját keresik ezúton: a 322-918-ról a Tá­pé és Petőfitelep között el­hagyott UOV 223 -as mo­torrendszámot; Kistelek, Petőfi utca 73.-ból egy pénztárcát, amiben nyugdí­jas utazási igazolvány volt; a 318-471-ről vasárnap vir­radóra eltűnt, tigriscsíkos, vágott fülű kan boxert; a 06-30-453-958-ról ­szombaton nyomaveszett ­bernáthegyit és a 06-20— 460-422-ről egy angol masztifot. CajJb^Uxr l BŰTORSZALON Szeged. Ylars tér „M" pavilon " T.: 62/321-389. 421-368. 312-090 • Irodabútorok, konyhabútorok, ülőgarnitúrák, árnyékolók, világítástechnika stb. Az előadások a következő időpontban kezdődnek: Szeptember 5.: 9.00 Jüan Luigi Corti (Pavia, Olaszor­szág) - Creatione del Deute­ro-Isaia; 10.30 Frőhlich Ida (Budapest) - Izaiás értelme­zése Qumranban; 14.40 Ta­vaszy Noémi képzőművész tárlatának megnyitója; 15.00 Benyik György (Szeged) ­A rabbinikus irodalom és az Újszövetség; 16.00 Szabó Júlia (Budapest) - Csont­váry, A két „cédrus"-kép; 17.00 Gelencsér Gábor (Bu­dapest) - Tarkovszkij: Áldo­zathozatal (filmvetítés és elemzés). Szeptember 6.: 9.00 Marjovszki Tibor (Buda­pest) - Deutero-Izaiás a rab­binikus irodalomban; 10.30 Frőhlich Róbert (Budapest) - Messiáskérdés a Bibliában és a Talmudban; 14.00 Ka­rasszon István (Budapest) ­Az Ebed Jahve-dalok óke­resztény értelmezése; 15.30 Szécsi József (Szeged) ­Jegyzetek Qumran és az Új­S. P. S. szövetség messianisztikus írásmagyarázatához; 17.00 „Dicsérjétek az örökkévalót" hangverseny zsinagógában, a Nemzeti Filharmónia szer­vezésében (a koncerten be­szédet mond Tóthpál József filharmónia-igazgató, Ange­Io Acerbi pápai nuncius. Fo­dor Gábor művelődési mi­niszter, Joel Alon izraeli nagykövet és Schönberger András rabbi). Szeptember 7.: 9.00 Su­lyok Elemér (Pannonhalma) - Az Úr szolgája és a szen­vedő szolga Iz. 53. fejezeté­ben; 10.30 Jutta Haussmann (Budapest) - Gottesbezeich­nungen bei Deutero-Jesaja; 15.00 Nagy Katalin (Buda­pest) - „Ezékiel látomásai" Kondor Béla művészetében; 16.30 Szilárdffy Zoltán (Bu­dapest) - Aspektusok a mes­sianizmus ikonográfiájából, kisgrafikai ábrázolások a XVII-XVI1I. századból; 18.00 Zárszó - Benyik György (Szeged). Kétmillió a jutalom V A rendőrség nyomoz azok után az ismeretlen tettesek után, akik augusztus 18. és 20. között betörtek egy pilis­borosjenői családi házba, ahonnan 30 millió forint ér­tékű festményt és értékes szőnyegeket loptak el. A műalkotások között Med­nyánszky László, Szőnyi Ist­ván, Koszta József, Gulácsy Lajos és Rippl-Rónai József festményei szerepelnek. A károsult tulajdonos 2 millió forint jutalmat ajánlott fel annak a nyomravezetőnek.

Next

/
Thumbnails
Contents