Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-30 / 230. szám

1995. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT Hogy miként fér össze a punk és a folk? A Levellers esetében ez már nem kérdés... • Hárman a Levellersbőb Simon, Jon és Jeremy. (Fotó: Déri Zsolt) % Levellers — Egyenlős ttőh A brit folk-punk utazó nagykövetei -A napokban megjelent ne­gyedik nagylemezetek német címet visel, ami egy brit folk­bandától igencsak meglepő. - Mikor a stúdiómunkát kezdtük, még nem volt meg az albumctm. A közös dalszerzés most nagyon gör­dülékenyen ment, volt is rá elég időnk, úgyhogy remekül szórakoz­tunk közben. Tudod, az előző le­mezt kutyafuttában kellett elkészíte­nünk, a mostanira azonban jutott időnk bőven". Miközben a dalokat írtuk, remek volt a légkör: úgy éreztük, hogy egy közös szellem uralkodik a zenekarban. Én még festőnövendék koromban, a nyolc­vanas évek elején láttam egy kiállí­tást az új német expresszionistákról, annak volt Zeitgeist, azaz Korszel­lem a címe. Végül ez lett az új albu­munk címe is, mert jól summázta a zenekarban lévő pozitív energiákat. A levellers (Egyenlős ttok) nevű brightoni folk-punk kvintett lassan törzszenekamak számit Prágában. A nyáron kétszer is jártak a cseh fővárosban: először a meghiúsult júliusi R.E.M.-koncert kapcsán, másodszor pedig augusztusban, Neil Young előzenekaraként, rá­adásul még november 20-ára is ki van tűzve ott egy ön­álló fellépésük. Az alábbi interjú is Prágában készült Jeremy Cunningham basszistával és borttótervezőveL — Mikor nemrég Skóciában, il­letve a Glastonbury Fesztivá­lon jártam, megdöbbentett, mennyi fiatal néz ki ugyan­úgy, mint ti a színpadon. A Levellers teremtette ezt a di­vatot, vagy már létezett előtte­tek is? — Mikor a punk véget ért Angliá­ban, valamikor a nyolcvanas évek közepén, a fiatalok újra elkezdtek mindenféle zenéket hallgatni, és a punk alapállás és ízlésvilág lassan átalakult. Én éveken át egy furgon­ban éltem, és kiszuperált katonai cuccokat hordtam, mert azok na­gyon olcsók voltak, és sokáig kitar­tottak. mostoha körülmények kö­zött is. A hajam attól lett olyan, amilyen ma, hogy sohasem fésül­tem... Minket a Levellersben soha­Ugly Kid Joe: Menace to sobriety Le mertem volna fogadni bármibe, hogy ez a rusnya Joe kölyök úgy eltűnik a süllyesztőben egynyári slágerével, mint teszik azt rendesen a diszkósztárok. És akkor lássunk csodát, a pattanásos, ame­rikai szörftinédzsereknek most megjelent a második nagylemeze, mely ráadásul még hallgatható is. Szerencsére megfeled­keztek most a piaci szempontokról, nem mentek át Bon Joviba a még néhány ela­dott milliócska kedvéért. No persze, vannak rajta első hallásra is könnyen megjegyezhető számok, mint például a Milkman's Song, de ha ezzel a lemezzel rukkol ki elsőnek az Ugly Kid Joe, akkor fel se tűntek volna... (PolyGram-Mercury) ® © ® ® Jimmy Sommerville: Dare to love Extrém magas hangjával vetette észre magát jó tíz évvel ezelőtt a Bronski Beat­ben, majd a Communardsban. Igazi disz­kómatuzsálemnek számít, minden valami­revaló slágerlistán szerepelt, s szépen ke­restek a Jimmy Sommerville-képekkel a poszter- és matrica gyártók is. Jimmy hat éve azonban szólókarriert folytat, első le­mezei egyenes folytatásnak tekinthetők, miként a mostani is. Azonban kétségtelen, hogy pontosan ez az, ami miatt visszafogott rimusával, szintetizáto­raival és dallamaival kilóg kopasz énekes produkiója mai csattogós, groove-os „diszkóslágerek" közül. (London Records) 16 8 8 Boyzone: Said and done Milyen csalóka a név, hiszen ez a zóna valójában a fiatal lányoké. Hiszen a NKOTB - ki emlékszik már rájuk? - sike­re óta megszaporodtak az igazi „tinizene­karok", megindult a harc az EAST17 és a Take That között, sorra alakultak a Fan Clubok, forr a posztromantika - és most itt az új jelentkező a ringben. Érdekesség, hogy ezúttal Írországból - nem ezt szok­tuk meg tőlük - érkezett a trónkövetelő és tökéletes konkurrenciát jelenthet: öt álomfiú és könnyen fo­gyasztható dallamok. Hogy valóban jobbak-e, arról dönt majd éde­sanyjuk - a piac. (Polydor) 16 8 8 zérus, 8 8 gyenge, 88 8 egyszer elmegy 88 8 8 jó, 8 88 88 szerezd be! sem érdekelt igazán a megjelené­sünk. Nem merném mondani, hogy mi csináltunk ebből divatot Angliá­ban, de az biztos, hogy miután be­futottunk, egyre több ilyen kinézetű fiatal tünt fel a koncertjeinken. - Van egy kedvenc LeveUers-so­rom: „A világ problémáit nem ez a gitár fogja megoldani". - Emlékszem, ezt pont én írtam, mikor még egy foglalt házban lak­tunk Brightonban, szóval nem álomvilágban éltünk, hanem a vé­res valóságban. - Radikális, politikus zene­karként ismernek bennete­ket... - A politika elég unalmas, csak akkor keveredünk bele, ha már fel­tétlenül szükséges. Végül is nem politikusok vagyunk, hanem zené­szek, mutatványosok - igaz, meg­van a határozott véleményünk. A tavalyi évet tüntetésekkel és szer­vezkedéssel töltöttük, idén már csak zenélni szeretnénk. - Mikor először hallottam a Levellerst, azt gondoltam, ez úgy hangzik, mintha a Water­boys zenészei Clasb-dalokat játszanának. - Igen, ez egy találó megállapí­tás. Azt hiszem, én is valahogy így definiálnám magunkat. Valóban ezek a kedvenceink: a Clash, a Wa­terboys, a Led Zeppelin, meg olyan punkzenekarok, mint a Crass vagy a Discharge, illetve olyan folkelőa­dók, mint Christy Moore, a Steeleye Span vagy a Fairport Convention. Mindent meghallgatunk. —A Levellerst elsősorban kon­certzenekarként tartják szá­mon. - Igen, mindig is a koncertezés volt az erősségünk. Régóta próbál­juk már a stúdióhangzást is az élő­ben nyújtott teljesítményeink szint­jére hozni. Azt hiszem, ehhez a cél­kitűzéshez az új albumon sikerült a legközelebb jutnunk. - Közelebb, mint remekbe szabott második nagylemeze­tek, az 199 l-es leveüing The Land idején? - Igen. Vissza is tértünk A1 Scott­hoz, ugyanahhoz a producerhez, aki a '91-es lemezt csinálta velünk, mert szerintünk is az volt a legsike­rültebb az első három közül. Az új album, a Zeitgeist remélhetőleg be­bizonyítja végre, hogy a stúdióban is erősek tudunk lenni. Déri Zsolt n Repwblic •ym ú| l uzet viszek EMI-Quint Ákos új Indiántánc BMG Tankcsapda 14 Az ember tervez Rózsa/Waerner Sipos F. Tamás 2 Táncolj Playboy! EMI-Quint IpsJI 1 PaDöDö Einstand BMG EB 4 Hungária Ébredj fel Rockandrollia H.D.T.Records/EMl-Quint Ki 19 FIM Megtalállak még BMG Scatman John 3 Scatman's World BMG La Bouchee •US 6 Sweet Dreams BMG KOI Horváth Charlie ÉJMS 5 Mindenki valakié Rózsa/Warner Soho Party új Szállj! BMG EDDA 13 15. születésnap Magneoton E-Rotic 7 Sex Affairs EMI-Quint Ifi Cipő és a lány 1 10 Amsterdam Rózsa/Warner EE2 n Horváth Charlie EE2 n Charlie Rózsa/Warner rri Rednex IJkB 8 Sex&Violins BMG 1X1 Green Doy jUUB 18 Dookie Warner Animál Cannibals új Fehéren fekete, feketén fehér Magneoton Akela 12 Fekete bárány Magneoton Batman Forever 17 Filmzene Warner „Ez volt az a zene, amit szeret­tem játszani. Miután az együttes feloszlott, nem zenéltem többet. Nem akartam senki mással együtt játszani, és nem is játszottam utá­na senkivel" - nyilatkozta néhány éve Sterling Morrison, a Velvet Underground hajdani gitárosa, a hatvanas évekbeli kultuszzenekar tagjai közül az egyetlen, aki az együttes feloszlása után nem kez­dett szólókarriert. Sterling Morrison 1942. augusz­tus 29-én született a Long Island-i East Meadow-ban, középosztály­beli katolikus családból. A hatva­nas évek elején beiratkozott a Syracuse egyetemre, ahol megis­merkedett egy Louis Allan Reed nevü hallgatótársával, akivel a Pasha and the Prophets, illetve a Moses and His Brothers nevü ze­nekarokban kezdett együtt penget­ni. Később egy évre szem elől vesztette Reedet, s mire legköze­lebb összefutott barátjával a met­róban, az már John Cale társas­ágában lófrált. Reed és Cale meg­hívták Morrisont egy kis közös zenélésre, s ő igent mondott. Ze­nekaruk, mellyel kezdetben un­derground némafilmek vetítését kísérték a vászon mögött ülve, néhány hónappal később a Velvet Underground nevet kapta a ke­resztségben. A Velvet a zenei avantgárd, a rockgyökerek és az addig sohasem hallott tematikájú dalszövegek ötvözésével stílust te­remtett, egy Nico nevű alkalmi énekesnővel kiegészülve részt vett Andy Warhol multimédia happeningjein, és fölvett néhány Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált eladási sikedista. • Sterling Morrison (1942—1995) A Velvet Underground háttérembere Sterling 1966-ban, kivételesen sötét szemüveg nélkül rocktörténeti jelentőségű nagyle­mezt. Sterling Morrison a Velvet Un­derground leginkább alulértékelt tagja volt, pedig szigorú gitárjáté­ka a hangzás egyik meghatározó összetevője volt, ráadásul ha az 1965-66 táján készült fotókat megnézzük, az idő tájt Sterling volt a legsötétebb szemüvegű, leg­Ötórai Tinitea Kötetetlen tiniklubként nagy sikerrel rendezték meg az elmúlt tanévben minden hétfőn a Szegedi Ifjúsági Ház­ban az Ötórai Tiniteát ­melynek indulásánál egyébi­ránt lapunk is ott bábásko­dott. Most pedig a nagy si­kerre való tekintettel újra folytatódik az Ötórai Tinitea, tehát, ha egy olyan helyet ke­resel, ahol nem üvölt a zene, ahol egyszerűen csak beszél­getni lehet, új ismerősöket, dögösebb rock and roll fazon a zenekarban - az általa képviselt image körülbelül egy évtizeddel előzte meg a korát. A közönségsiker hiánya és az ego-problémák miatt a Velvet las­san szétzilálódott. A feloszlás után Sterling Morrison teljesen vissza­vonult a zenéléstől. Visszatért ta­nulmányaihoz, lediplomázott, barátokat találni, és esetleg valami érdekes témáról dis­kurálni - akkor ott a helyed az IH-ban, hétfőn 17 órakor. A házigazda továbbra is dr. Szalma ibolya pszichológus, az első összejövetel témája pedig a Vízöntő kor, vagyis a New Age. nem sokkal később pedig iroda­lom-professzori állást vállalt az austini Texas Egyetemen. Lou Reeddel évtizedeken át haragban volt, amiért az a jogdíjak elosztá­sánál nem ismerte el az ő társ­szerzői érdemeit. Franciaországban, egy reimsi garázskoncerten találkoztam Ster­ling Morrisonnal: a műsor végez­tével saját maga pakolta össze ká­beleit és torzítópedáljait, miköz­ben szerényen és kissé zavartan válaszolgatott a köréje gyúlt rajon­gók kérdéseire. Egy évvel később, 1993 nya­rán, mikor az eredeti Velvet Un­derground egy egy hónapos turné erejéig összeállt, Morrison már stadionnyi tömeg előtt gitározha­tott a világ leghíresebb amatőr ze­nekarában, s ha csaknem három évtized késéssel is, de végre meg­kapta az őt megillető tapsvihart. Tavaly Morrison John Cale és Moe Tucker társaságában terve­zett egy közös produkciót, novem­berben fel is léptek egyszer a pitts­burghi Warhol Múzeumban, de a közös stúdiómunkára már csak idén ősszel került volna sor. Ezt azonban Sterling Morrison már nem érhette meg: 53- születésnap­ja után néhány nappal rák vég­zett vele. D. Zs. Blaskó-klub indul Újra indul a Blaskó Dixieland klubja a szegedi Tantusz Művelő­dési Házban. A zenekar minden hónap elsó keddjén várja a di­xieland zene rajongóit, első fel­lépésük október 3-án, hétfó este 7 órakor kezdődik. A csapat őrzi a hagyományokat: a belépés to­vábbra Is ingyenes!

Next

/
Thumbnails
Contents