Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-13 / 215. szám
Háttérben a pirkadat fényétől övezett Föld... Felvételünkön az Endeavour amerikai ürrepülögép robotkarja a világűrbe emeli azt a műholdat, amely szupervákuumot teremtve, maximum 45 mérföldes távolságban fog haladni az Endeavour mögött, hogy filmet készítsen a befogásig. (MTI Telefotó) Isten éltesse KORNÉL Cornelius volt a neve a Gracchusok és Scipiók történetéből ismert ókori római nemzetségnek, és ebből vált az ókor végén személynév. Jelentése megfejtésénél a „cornu": „szarv" vagy pedig a „cornum": „som" szavakból kell kiindulni, de inkább az előbbiből származhat, így „kürtös" a jelentése. • A gitárnyüvö szülinapja A blues a fekete amerikaiak zenéje, de az egész világhoz szól. Nemcsak zene, életérzés is - írja B.B King egy, a blues történetét átfogó könyv előszavában. A műfaj máig aktív, kitűnő gitárosénekes egyénisége szeptember 16-án tölti be 70. életévét. Születésnapját illetően egybecseng a szakirodalom „anyakönyve" - szemben a másik élő legendával. John Lee Hookerrel, akinek legalább három születési dátuma ismert. Megváltozott ügyfélfogadási rend Megváltozott az ANTSZ Csongrád Megyei Intézetének (Szeged, Derkovits fasor 7-11.) ügyfélfogadási rendjeAIDS vizsgálat rendelési idő: szerdán 14.30-tól 15.30ig, csütörtökön 9-től 1 l-ig. Külföldi állampolgárok letelepedéséhez szükséges hatósági ügyintézés: szerdán 14.30-tól 15.30-ig, csütörtökön 9-től 11-ig és 14-től 16 óráig. Külföldre utazók védőoltása: szerdán 9-től 11-ig, pénteken 8-tól 10 óráig. Hatósági ügyintézés, vállalkozások engedélyezése: hétfőn, kedden, szerdán 8-tól 10-ig és csütörtökön 14-től 16 óráig. • Holnapi mellékletünk: Lakás - Barkács 1991 óta hagyományos Lakás - Barkács mellékletünk őszi összeállításával jelenik meg lapunk holnapi, csütörtöki száma. Az építkezőknek, az otthonteremtőknek, a lakásmegújltóknak, a barkácsolni, kézimunkázni szeretőknek ad hasznos információkat. A többoldalas mellékletből az üzleti ajánlatok mellett tájékozódhatnak kedves olvasóink a lakberendezés világdivatjáról, a magyar bútorkereskedelemről, a szegedi kínálatról, a változó építési szabályokról, az építőanyagok árváltozásairól. Olvashatnak különös ötletekről, praktikus lakótértágításról, kapnak hasznos barkácstanácsot, s persze mindehhez sok szép képet. • Személy- és vagyonőr rendeletben előírt szakképesítő vizsgára felkészítő tanfolyamot indítunk a Dél-magyarországi Vagyonvédelmi Kamara szakmai támogatásával. KIT Szeged, Deák F. u. 22. Telefon: 325-805. (x) ISxi .490-490. ITÓRZSUTAS KÁRTYÁI Bármikor, bárhonnan, bárhová a legolcsóbban, 50 Ft/km. Ezért kell a törzsutas kártya! • AIDS-ellenes szer Invirase nevű új termékével a Hoffmann-La Roche cég engedélyezési eljárást kezdeményezett az amerikai gyógyszerellenőrzési és engedélyezési hivatalnál, az FDA-nál. Az Invirase-zal új fejezet nyílhat az AIDS-ellenes harcban: ez ugyanis a HIV-vírus proteináz enzimjét gátolja, amely a vírus szaporodása szempontjából létfontosságú. CZD* yönyörű vasárnap volt. A szaI 'c/ badságom utolsó napja. LiliI vel, másfél éves unokámmal élveztük a napsütést. Jólesően néztem, amint a ] kutyákkal évődik, időnként belekóstolva vizes edényükbe, vagy a hintán lebegve kacarászott. Elringatott a békés idill, amikor egy sikoltás törte meg a csendet. Lili hadonászott egy hatalmas lódarázs felé. Egy nagyobb rongydarabbal lecsaptam a földre, de mielőtt végeztem volna vele, felröppent, és mint egy vadászrepülő, elzúgott a szomszéd kert felé. Már régen megfeledkeztem az egészről, amikor kora délutáni matatásom közepette váratlan zúgással, mint egy kamikáze, rámzuhant a lódarázs. Ismét megriasztottam, de most csak néhány percig tartott a nyugalom, mert őrült körözésbe kezdett körülöttem. Mint a dugóhúzó, egyre lejjebb ereszkedett, egyre kisebb köröket írva le körülöttem, mármár súrolva a fejem. Most már nem tétováztam, jól kiszámított mozdulattal lecsaptam és rátapostam. Vége. Még arra sem volt időm, hogy megforduljak, amikor egy másik szemben velem, megállt a levegőben és fenyegetően bámult. Szinte éreztem, ahogy áthatol a tekintete a pupillámon, be egészen az agyamig, hogy gyűlöletes üzenetét belém marja. Szuggerált, meg akart ijeszteni, miközben a legapróbb részletekig rögzítette az arcomat, szagomat. Riadtan felé legyintettem. Úgy csinált, mintha feladta volna a küzdelOcsovszky László [hQKPQGP met. Felröppent a magasba és elzúgott a ház gerince fölött. Te jóisten gondoltam - ez a társa! Nem sokat váratott magára. Már felkészültem, vártam, kezemben egy csapóval. Már messziről hallatta zúgó, bizsergő, idegesítő hangját. Nem egyedül volt, nyomában még ketten repültek, szabályos harci alakzatban. Segítséget hívott - villant át rajtam. Ez akar valamit. Gyűlöl. El akar pusztítani. Egyenesen felém tartott, a többiek kétoldalt követték. Most már elkerülhetetlennek látszott az összeütközés. Közvetlenül előttem irányt változtatott, és mint a vércse, felrepült a magasba. A másik kettő fejmagasságban kétoldalt lebegett, tisztes távolságból méricskélve. Az ellenfelem zuhanórepülésbe kezdett. Becsületére legyen mondva, mindig szemből támadt. A két kísérő egy furcsa nyolcassal a hátam mögé került, és felerősítették zúgó hangjukat, mintha vészjelzésre kapcsoltak volna. Csaptam egyet, de elvétettem. Gyors forgásba kezdtem, és mint a szamurájkarddal, a kezemben lévő súlyos zsákdarabbal megpróbáltam eltalálni mindegyiket. Forgás közben azonban szembe kerültem a nappal, teljesen elvakított, és már csak a zúgó hangot észleltem. Idejében léptem hátra, mert most egyszerre támadtak, egyenesen az arcomnak. Kaszáltam, hadonásztam, de csak a közvetlen veszélyt sikerült elhárítani. Jó néhány rárepüléssel próbálkoztak, én ugyanannyi melléütéssel. Utolsó erőfeszítéssel nagyot köröztem, láttam, hogy kettőt sikerült megszédítenem. Kábultan estek a fűbe. Elintéztem őket. Most már csak ketten maradtunk. Ő meg én. Élet-halál harcra felkészülve. Itt nincs mese, ez ki akar nyírni. Lebegett előttem, most kétszer akkorának tűnt, mint korábban. Szinte égette az agyamat figyelmeztető tekintete. Sütött belőle a bosszú. Cikázott egyet, és belemart a karomba. Az égető fájdalom megrémített, egyben elszánttá is tett. Harci állást vettem fel, szabályos vívópózt, magam elé tartva a zsákdarabot. Rövid, de elkeseredett küzdelem kezdődött, váltakozó sikerrel. Végül Lili mentett meg. Gyanútlanul odatogyogott, elém állt és nézíe értelmetlen hadonászásomat. A lódarázs megmerevedett, körberepülte Lilit, még egyszer mereven rám szegezte tekintetét, aztán elzúgott. Azóta nem láttam, de várom a végső küzdelemre, persze az is lehet, hogy a gyermeki tisztaság még a gonoszt is távol tartja. • Tüz a csónakon Három albán menekült köztük egy gyermek - meghalt, tíz pedig eltűnt, miután tűz ütött ki azon a gumicsónakon, amellyel az Adriaitenger „kijáratán", az Otrantói-szoroson átkelve próbáltak meg illegálisan az olasz partokra jutni. Az albánok katasztrófája vasárnap éjjel történt, a 16 életben lévő hajótöröttet majd egy nappal később mentette ki a vízből egy amerikai hadihajó. Mindegyikük égési sérüléseket szenvedett. • Líbia kiutasít Líbia hétezer illegálisan bevándorolt egyiptomi munkást utasított ki az országból - adta tudtul az egyiptomi határőrség. A kiutasítottak többsége Tripoliban és Bengáziban dolgozott engedély nélküli napszámosként. Egyiptomi források szerint a líbiai intézkedés azután született, hogy Bengáziban szerdán incidens történt, s életét vesztette húsz iszlám aktivista, valamint tlz rendőr. • Társastánctanfolyam indul kicsiknek és nagyoknak a Százszorszép Gyermekházban. Jelentkezés: 1995. szeptember 16-án de. 10 óra. Oktató: Móczó János, többszörös magyar bajnok. (x) RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON: Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint ma estig kellemes, napos idő várható. Elvétve zápor, zivatar lehetséges. A déli szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2531 fok között alakul. Különdíj Gyenes Kálmánnak A közelmúltban hírelhettük: kollégánk, Gyenes Kálmán fotóriporter egy Japánban rendezett, több száz szakmabéli részvételével megrendezett kiállításon szép sikert ért el. Nos, legújabban az öreg földrész egyik miniállamában, San Marino Köztársaságban indult népes mezőny a zsűri kegyeinek elnyeréséért; a kijelölt téma: „A harmadik kor költészete" volt. Gyenes Kálmán műveivel a zsűri különdíját érdemelte ki. A díjazott, valamint a kiállításra érdemesnek tartott alkotásokat San Marino városállam Szent Ferenc Múzeumában mutatják be a nagyközönségnek; a megnyitót szeptember 30-án 11 órakor tartják, és november 22-éig tekinthetők meg a fotóművészek képei. • Függőlegesen felszálló harcigép Az orosz védelmi mimisztérium engedélyezte a Jakovlev repülőgépgyár mérnökeinek, hogy a Lockheeddel közösen kifejlesszék egy függőlegesen felszálló új harci repülőgép prototípusát. Amerikai források szerint a terv kivitelezésére négyszázmillió dollárt fordítanak 1997-1998ban. • Vírustörzs A fertőző májgyulladás újabb vírusát fedezték fel indiai kutatók, akik a vírustörzset hepatitis-F névre keresztelték, mint „következőt" a sorban az „E" után. Az F-vírus Indiában honos, ahol szórványosan üti fel fejét. Az indiai kutatók a Pasteur Intézettel együttműködve már az új vírus elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak. Az E- és F-vírustörzsek szinte egyforma nagyságúak, de genetikai felépítésükben különböznek. Az új felfedezés magyarázatot adhat azokra a nyugat-európai májgyulladásos megbetegedésekre is, amelyeknél az orvosok egy új vírus megjelenését sejtették. Jelenleg a hepatitisA és -B ellen létezik védőoltás. A hepatitis B és C vérrel, vagy szexuális úton, míg a májgyulladás többi formái élelmiszerekkel és vízzel terjednek. | Elefántom? Járja a cirkuszos autó Szegedet, kisebbfajta elefánt a platón, pléhhanI gon rikácsol a pléhpofa | rikkancs, hogy mi várja I a jókedvvel nekiinduló I nézőt. Többek között a I platón támolygó, 4 tonnás elefánt, melyet már I jól ismerhetünk a televíI zióból és a mozik filmI vásznáról - szól a hanI Nem kétlem. De azt I sem, hogy a széles közönI ségből bárki is megmonI daná, hogy ez most tényleg az az elefánt, amit a tévében vagy a moziban látott, vagy egy másik, amelyik erősen hasonlít rá. Olyan egyformák I ezek az elefántok, mint I két gyíktojás. De legI alább a szeme lett volna I piros, mert akkor abban I lehetnénk biztosak, hogy I ez volt az, amelyik elbújt I a cseresznyefán. (podmaniczky) Légikisasszonyok és a mellrák J* A légi utaskísérők kétszer olyan valószínűséggel betegszenek meg mellrákban, mint a más foglalkozású nők. A megfigyelést végző finn kutatók azonban nem tartják valószínűnek, hogy ez a nagy magasságban megnövekedett háttérsugárzás hatása lenne. Sokkal inkább arra gyanakszanak, hogy a stewardessek életmódjában lehet valami olyan közös tényező az étkezési szooiyan l például kások, vagy az időeltolódások következtében kialakuló rendszertelen alvási ritmus - amely hat a hormonháztartásra és elősegíti a mellrák kialakulásat. A megfigyelések eredményét a British Medical Journalben tették közzé. A kutatás során a finn légitársaság 1577 női és 187 férfi utaskísérójét vizsgálták az 1967-tól 1992-ig terjedő idő-szakban. Azt már korábban megfigyelték, hogy a stewardessek, zaklatott életmódjuk miatt általában későbbre halasztják a gyermekvállalást és sokuknak nincs is gyerekük, mert a munkáI'ukkal járó életritmusbei eltolódások nehezítik a teherbe esést. A vizsgálatban egyébként különös figyelmet fordítottak azokra a daganatfajtákra, amelyek elsősorban a radioaktív sugárzások hatására alakul ki: így például a leukémiára. Ennek előfordulási arányában azonban nem találtak kiugró eltérést. A légi utaskísérőkét évente az átlagemberhez képest kétszeres sugárzási dózis éri - két millisevert helyett négy. Összehasonlításképp: a hirosimai atomtámadás túlélői 280 millisevert dózisú sugárzásnak voltak kitéve, s közöttük is a mellrák előfordulási aránya csupán harminc százalékkal volt magasabb az átlagnépességben mérhetőnél - írja az AP. A Két Lotti (33-bói 3-at) 37. játékhetén a 3+3asokra jutó nyereményösszeg tovább halmozódott, már 59 millió 140 ezer 423 forint. A háromtalálatosok 68 ezer 290, a kettesek 389 forintot érnek. A nyerőszámok: 1, 23, 35 és 2, 4, 38. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei postahivatalokban, takarékszövetkezetekben, IBUSZ és Express irodákban. Sorsolás keddenként 10.08-kor a Kossuth Rádióban. Az a játékos, aki a megyében váltott szelvények közül először ér el 3+2 találatot, a háromszori nyereménye mellett további nettó egymillió forint jutalmat kap! Több találat esetén a jutalom egyenlő arányban oszlik meg. Az év 39. hetétől 48. hetéig (tíz héten át) tartó jutalomakcióban minden héten valamennyi, a megyében váltott szelvény részt vesz. (x) • Volvo-gond Tovább csökken a svéd Volvo személygépkocsik kereslete Nagy-Britanniában. Augusztusban a tavalyihoz képest 20 százalékkal kevesebbet, 6 ezer 886-ot sikerült értékesíteni belőle. Ugyanezen idő alatt a brit autópiacon a teljes forgalom 3,6 százalékkal, 468 ezer 945-re növekedett. Az idén januáraugusztus között 7 százalékkal kevesebb, 27 ezer 872 Volvo talált gazdára itt, míg tavaly ugyanezen idő alatt 30 ezer 124. • Hideg vagy meleg? Az ukrán energetikai ipar rendkívül nehéz helyzetben van az őszi-téli fűtési időszak kezdete előtt, de semmiféle válságállapot nem következik be - jelentette ki Jevhen Marcsuk ukrán kormányfő Cserkaszi megyében tett munkalátogatása során. Szavai szerint a télen nem alakul ki „hőmérsékletéhség". Az utóbbi hetekben a kormány több tagja is drámai képet festett az ország energiaállapotáról. Sznoboknak, s nem csak nekik: a Cartier cég gyémántberakásos, párduccal diszített lornyonjának pontos másolatát mutatja be a hölgy ugyanilyet készítettek 1927-ben a windsori hercegnőnek. Tel-Aviv egyik ékszerüzletében kínálják a vásárlóknak ezen apróságot. (MTI-Telefotó) • Az Intenzív Nyelviskola tanfolyamaira beiratkozás: Deák Gimnázium H-Cs: 16,30-18 között, (x) A RÁDIÓ ,,PARTISCUM" kereskedelmi adása 16.00 Kívánságműsor 17.00 „Egy érdekes kiállításon jártunk..." Blues fesztivál - előzetes 18.00 Krónika 18.30 Autósverseny 18.40 Diákfilmszemle volt Budapesten Szerkesztő: Toronykőy Márta Zenei szerk.: Horváth András „Hallgassa Ön is, Önnek Is szól!" mindennap 16-18 óra között a 94,9 MHz-en Hirdetésfelvétel: 1 Szeged, Párizsi krt. 32. Tel.: 325-930. 323-811 TelJFax: 491-119 • Vendéglátó eladó és üzletvezető tanfolyamot indítunk. KIT-Szeged, Deák F. u. 22. 325-805. (x) Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak jelentós közlekedési akcióra a járművezetők - Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Kistelek: 9 és 14; Hódmezővásárhely: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! , KENŐANYAGHÍREK Diesel S. Multigrode 2001 32 400 Ft+ófa Stondart S40 200 1 20 820 Ft+áfa Esso Diesel 15W40 205 I 26 855 Ft+Zifo Viszonteladóknak kedvezmény! Kenóanyagdepó, Szeged, Dorozsmai út 33. Telefon: 62361 -855190,191 Magyarbólyon a halasi határörök Miként tegnapi számunkban megírtuk, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság két határvadász századát - amelyben Csongrád megyei fiatalok is szolgálnak - az országos parancsnokság átcsoportosította Baranya megyébe. A hozzátartozók, érdeklődők nem csupán a 72/351-548 és a 72/ 351-104-es telefonszámon kérhetnek információkat. Tegnap megtudtuk, hogy a határvadászokat Magyarbólyon helyezték el, ennek az alakulatnak a telefonszáma 72/456-123, parancsnoka Nagy József alezredes. Információink szerint a közeljövőben tervezik az átvezényelt alegységek „visszatelepítését" Kiskunhalasra. A tea ni tó úr tanít J n Bokros ide. Fodor oda, Borbáson tanítanak. A kecskeméti önkormányzat feloszlatta a borbási általános iskolát. Ennek ellenére megtartották az évnyitót, a gyermekekhez ragaszkodó tanítónak s a tanítóhoz ragaszkodó szülőknek köszönhetően. (MTI Telefotó)