Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-02 / 206. szám
SZOMBAT, 1995. SZEPT. 2. BELÜGYEINK 3 Több mint háromórás megbeszélés után, pénteken kora délután véget ért a két kormánypárt küldöttsége között az egyeztetés. A kormányátalakítási elképzelések kapcsán kialakult ellentétek tisztázása a jövő héten magasabb szinten, a Koalíciós Egyeztető Tanácsban folytatódik. A szocialista küldöttség kilencpontos javaslattal érkezett az SZDSZ-székházba, többek között a koalíciós megállapodás működési tapasztalatainak elemzését, egyeztetési mechanizmusának áttekintését kezdeményezték. A tárgyaláson személyi kérdésekről nem esett szó. • MSZP-SZDSZ-egyeztetés • Hét pontra kilenc a válasz Mégis marad a koalíció? - A koalíciós válság még tart, de nem elképzelhetetlen. hogy megoldódik - fogalmazott Bauer Tamás, az SZDSZ ügyvivője. Úgy vélte: az, hogy milyen esély van a megoldásra, a szocialistákon múlik. Az MSZP tárgyalócsoportja által pénteken délelőtt átadott kilencpontos javaslatról Bauer elmondta: igen bonyolultan megfogalmazott álláspontokat tartalmaz, amelyek jelentenek ugyan bizonyos elmozdulást a napokkal ezelőttiekhez képest, de a javaslat alapján mégsem lehet határozottan állást foglalni abban, hogy van-e esély a megegyezésre. Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter, a szocialista küldöttség tagja úgy vélte: a szerdai és a pénteki tárgyalások során kialakult egy „közös mező", amelyen el lehet indulni a megállapodás felé. A kilencpontos javaslatban egyébként a szocialisták - szemben az SZDSZ szerdán megfogalmazott álláspontjával - leszögezik: nem kérdőjelezhető meg a privatizációs miniszteri poszt szükségessége. A „gazdasági miniszter" elnevezés egyetlen pontban sem szerepel. Azt azonban kifejtik, hogy a gazdasági stratégia fejlesztésére sem a Pénzügyminisztérium apparátusát, sem a szabbaddemokraták által ajánlott Gazdaságstratégiai Bizottságot nem tartják alkalmasnak. Ehelyett „olyan szervezeti megoldást kell kialakítani, hogy a kormány valamely tagja meghatározó feladataként és felelősséggel végezze ezt a munkát". A szocialisták nem zárkóznak el attól, hogy felülvizsgálják az ifjúságpolitikai államtitkár tevékenységét, de azt a művelődési és közoktatási miniszter ifjúságpolitikai munkájával együtt kívánják értékelni. A két párt vélhetően megegyezik abban, hogy a Miniszterelnöki Hivatal vezetője miniszteri rangot kapjon, továbbra is eltérően vélekednek azonban a médiaügyekért felelős államtitkári posztról. A szocialisták nem értenek egyet azzal a szabaddemokrata javaslattal sem, hogy a kormánypárti frakciók képviselői részt vegyenek a Gazdasági Kabinet munkájában. Az MSZP három új javaslatot is megfogalmazott: célszerűnek tartják a Nemzetbiztonsági Kabinet működésének értékelését; az önkormányzatokkal kapcsolatos kormányzati tevékenység egységesebbé tételét, valamint a koalíciós megállapodás tapasztalatainak elemzését, egyeztetési mechanizmusának áttekintését. A pénteki megbeszéléssel a tárgyaló delegációk befejezték munkájukat, az egyeztetések a Koalíciós Egyeztető Tanácsban folytatódnak, a jövő hét elején. (MTI) A pápa ©pusztaszerre látogat? Vatikán a világ legkisebb, de a legnagyobbakkal azonos súlyú (ha nem tekintélyesebb) állama - érzékeltette a „60 futballpályányi" ország diplomáciai jelentőségét dr. Bratinka József, vatikáni magyar nagykövet. Magyarország vatikáni kapcsolatairól, az egyház és politika viszonyáról beszélgetett a diplomata tegnap délután a Kereszténydemokrata Néppárt székházában összegyűlt szegediekkel. A vatikáni nagykövet, az egykori nyelvész és egyetemi oktató lényeges tennivalójának tartja, hogy összegyűjtsék a római magyar emlékeket. Az egyházfő a honfoglalás 1100. évfordulója kapcsán a jövő év júliusában-augusztusában valószínűleg ellátogat Pannonhalmára. A pápát, magyarországi látogatása alkalmából, a megyei és a szegedi önkormányzat meghívja a 10. századi egyházi központra, Szerre is emlékeztető Ópusztaszerre. Ú. I. Azt hiszem, nem vitatható, hogy az emberek zöme még a jónak ígérkező személyüket érintő - változásokat is fenntartással fogadja. Amennyiben pedig az hatással lehet egzisztenciájukra, aggodalommal telve mérlegelik jövőbeni esélyeiket. Nos, feltehetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy azok, akik - jelenleg a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának dolgozóiként az Opusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban végzett munkájukért kapott bérből biztosítják maguk és családjuk megélhetését, tegnap délelőtt kivétel nélkül megjelentek a körkép épületének emeleti helyiségében. Mint arról ugyanis hírt adtunk, a fenntartó, Csongrád megye közgyűlése közhasznú társaságot hoz létre a park működtetésére. Emiatt - a törvényi előírásoknak megfelelően - értesítették őket munkaviszonyuk megszűnéséről, illetve arról, hogy a továbbiakban a KHT foglalkoztatná őket. Mivel ez a körülmény izámtalan kérdést vetett fel az érintettekben, tegnap az emlékparkba látogatott a megyei közgyűlés elnöke Lehmann István, alelnöke Ratkai Imre, a személyi ügyek felelőse Molnár Sándor, dr. Trogmayer Ottó múzeumigazgató, illetve az • A magyarok kimenetele a közalkalmazotti státusból Ópusztoszeri körkép - kórképpel intézmény gazdasági igazgatója. Pap János is. A fórum természetesen mindvégig annak jegyében zajlott, hogy a dolgozókat meggyőzzék: senki sem kívánja őket „utcára tenni", az átalakulás szükségességét az élet diktálja, de annak feltételeit a közgyűlés nagy körültekintéssel dolgozza ki. A park további zavartalan működésének biztosítása mellett ugyanis garanciákra van szükség annak érdekében, hogy az alkalmazottak se szenvedjenek hátrányt a társaság létrejötte miatt. Lényegében ezt hangsúlyozta bevezetőjében Lehmann István, majd hozzátette: a KHT nem csupán nagyobb mozgástérrel rendelkezve működtetheti - üzleti szempontból is - eredményesen a parkot, de létrejötte után a közgyűlés nem nyúlhat Csendes Imre többek között arra volt kíváncsi, megkapják-e, és ha igen, kitől a 13. havi fizetésüket. (Fotó: Karnok Csaba) hozzá - úgy mint ma tehetné - az ottani bevételekhez. Kiderült: szerződésben rögzítik majd azt, hogy a KHT milyen feltételekkel és feladatokkal kezdheti meg működését. Ez többek között azt jelenti, hogy a megyei önkormányzat nem mond le tulajdonjogáról, de legalább akkora összeggel alapítja meg a KHT-t, amelyből az első év bér- és egyéb költségei - a bevételektől függetlenül - fedezhetők. Az emberek 13. havi fizetésének időarányosan járó részét pedig a Fesztykörkép próbaüzemi „forgalmából" befolyt pénzből biztosítják a múzeumnak. Az átalakulást követően a közalkalmazotti státus megszűnésével ugyanis ez a jogosultság - a jubileumi jutalommal és a vasúti kedvezménnyel együtt már nem illeti meg a park dolgozóit. Ugyanakkor a kollektív szerződésben foglalt egyéb juttatásokra vonatkozó igényeket - az újabb elkészültéig - a KHT tiszteletben tartja, és azok kielégítését garantálja majd számukra. A fórum összefoglaló gondolatait dr. Trogmayer Ottó a következőképpen fogalmazta meg: bár egy még nem létező, csupán megalakulófélben lévő társaság működéséről, a dolgozókat is érintő feladatairól folyt a vita, az mégsem volt haszontalan, hiszen a megyei közgyűlés az itt elhangzottak alapján egyértelműbben tudja majd megfogalmazni a kért garanciákat. Végül a jelenlévők megállapodtak abban is, hogy a megyei közgyűlés szeptember 21-i ülését követően - a pályázat útján megválasztott KHT-ügyvezetővel egyeztetve - valamennyi dolgozó kap majd egy szerződéstervezetet, amely segítségükre lesz, hogy a 30 napos határidő előtt eldönthessék: elfogadják-e a KHT által felajánlott munkát. N. Rácz Judit Szép holnap »ezdödik. Az ember hajlamos ezt mondani IV minden szeptember elsején. Taián mert belénk ivódott zsenge gyermekkorunkban amikor a fejlődéspszichológusok szerint minden eldől -, hogy a nyár laza? A kasza meg egyenes. Erről meg az a néhány éves történet jut eszembe, hogyan volt, amikor a nyugat-dunántúli kisváros kaszagyárát megvette egy osztrák tákés, aztán berendezte benne a raktárt - saját otthoni gyártású kaszáinak. Majd háromszor annyiért árulta itten a jó osztrák kaszákat... Hogy kinek kell manapság - egyenes, vagy görbe - kasza, azt a tudatlanság homálya fedi, de hogy harc kezdődik, az biztos. Itt van például az iskola. Az elbocsátások réme ül a tanár fejében, amikor lendületet imitálva bemegy a frissen összevont osztályába fogy a magyar, rá mégis évről évre több gyerekszem szegeződik. Kiteszik a padra a nyomdaszagú tankönyveket. Nincsenek bekötve, részint mert a bekötő drágább lett, másrészt nem tudta a gyerek, vajon a megvásárolt kötetek közül melyik kerül majd használatba. A Nemzeti Tankönyvkiadó limitált árú, meg „tetszésdíjas" (csak a Magasságos tudja, ez mit jelenthet?) könyvei mellett vett a gyerek 654-ért egy RAM-ba zárt világot is. Szlogennel. Hogy: „Aki tanul, s aki tanít, - nem nélkülözheti az..." - nem írom ide, melyik kiadó könyveit. Mert ez nem a reklám helye. Szerintem a tankönyv borítója sem, de hát én öskövület vagyok, s élénken emlékszem a „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded"-szerűségekre a kockás irkám borítójáról. Aztán mi lett a vége! Szóval nemigen tudni, hogy a Windows 95 betörése idején, William Gates magyarországi látogatása küszöbén tényleg jó lesz-e ez a kiadója szerint - „számítástechnikai előtanulmányok nélkül" is használható könyv? Lehet, hogy egy másik kell, újabb 650-ért, ÁFÁ-val. Hétezren felül volt a limitált Nemzeti Tankönyvkiadós csomag - nem voltak benije atlaszok'és "nyelvkönyvek. Majd az első órán megmondja az egzisztenciális gondoktól nem sújtott nyelvszakos tanár (a miniszteriális ember szerint a nyelvszakosokból még mindig hiány van, ellenben sok a magyar, történelem, földrajz és biológia szakos, a napközis, a szerződéses, a nyugdíjaskorú). Majd kiválasztja, hogy milyen nyelvkönyv kell. Csak az a biztos, hogy drága lesz. Az iskolakezdés fölemészti a legeslegutolsó otthoni tartalékokat. A egzisztenciális félelmekkel már évek óta együtt élö szülő este mégis rászánja magát az ominózus kérdésre: milyen volt az első nap az iskolában? Fásultan hallgatja a rázúduló igénytömeget. A nulla kulcs nélküli adótáblázat, a két százalékkal megemelt tb-járulék, a havonta várható forintleértékelés, a jövő havi gázsszámla, a megemelt lakbér, alapítványi kisbefektetésének befuccsolása, évek óta változatlan bére jár az eszében. Révetegen fölnéz a konyhaplafonon éktelenkedő barnássárga foltokra - mi a fene lehet? csőtörés a falban? Automatikusan bekapcsolja a tévét, a kép rossz minőségű, de hogy háború van, az biztos. A számítástechnikai segédkönyvből, a RAM-ba zárt világ címűből fog tanulni a gyerek. Számára már nem lesz nóvum, hogy ül a tévé elótt és a világ bármely pontján éppen kirobbanó háborúban - részt vesz. Mint egy számítógépes játékban. De ne ábrándozzunkl Még meg kell venni az Élö számítógép cimü munkafüzetet, amely persze csak az etsá kötet a RAM-ba zárt világhoz, s amelyet további kiadványok követnek. Vajon a kővetkező számítógépes bombázásjátékban hol lesz a gyerek? Azok között, akik adják, vagy azok között, akik kapják? • Kiből érdemes vállalkozót faragni? Egyelőre 2 millió Sok-sok sikertelen próbálkozás láttán az emberben kételyek támadhatnak: a vállalkozás nem egyenlő az engedély kiváltásával. A megélhetés kényszere, a munkanélküliség sokszor azt is a ringbe szólítja, akit a természete, lehetőségei egyáltalán nem tesznek alkalmassá az egyéni boldogulásnak erre a talán túlfavorizált formájára. Az egyéni tragédiák megelőzését szolgálhatja a jóindulatú lebeszélés is, amennyiben az szakavatott segítőtől származik. A Munkaügyi Központ is a munkanélküliség leküzdése egyik aktív eszközének tartja a vállalkozóvá válást, bár mindenki tudja, hogy ez nem lehet tömegméretű. Megyénkben tavaly 322-en vették igénybe a foglalkoztatási alapból e célra adható támogatást. Az újdonsült vállalkozó még legfeljebb 6 hónapig kaphatta tovább járadékát, emellett a központ által ajánlott szaktanácsadás, valamint a tevékenység gyakorlásához szükséges tanfolyam költségeinek felét is megtérítették. Hitelfelvétel esetén a hitelfedezeti biztosításba is besegítettek. E rendszer továbbélő lehetőségei mellett most új ajánlattal is előrukkoltak, melynek alapjául a Progress Vállalkozásfejlesztő Alapítvány Csongrád Megyei Vállalkozói Központjával tegnap aláírt megállapodás szolgál. A Progress Phare-segélyből származó pénzéből az első ütemben 2 millió forintot tud áldozni arra, hogy közösen kiválasztott felkészítők vállalkozást alapozó tréningeket tartsanak munkanélkülieknek. E foglalkozás végső momentumaként elkészített üzleti terv alapján biztatni tudják ügyfeleiket, hogy megalapozott terveik megérik a további erőfeszítést. Ellenkező esetben nem riadnak vissza a lebeszélésről sem. T. Sz. I. A Kurir csütörtökön felröppentett egy hírt, miszerint egy honpolgárunk a 34. hétre érvényes telitalálatos lottó-szelvénnyel rendelkezik, s a Szerencsejáték központban most lázasan kutatnak az eltűnt, vagy soha be nem érkező, ellenőrző és fogadási szelvény után. Vajon mekkora az esélye az óvást benyújtó egyénnek, hogy valaha is felveheti az elmúlt heti ötösért járó 340 milliót? - tettem fel a kérdést dr. Tombácz Lászlónak, a Szerencsejáték Rt. 3-as Számú Szegedi Területi Igazgatóság hálózati osztályvezetőjének. - Azt hiszem, az ügy teljes megértéséhez tisztázni kell, hogy ma Magyarországon háromféle módon lehet beikszelni a mezőt. Az on-line tipusú gépen azonnal továbbítjuk a köz-, pontunkba a megjátszott számokat. Az off-line gépen a szelvényt előbb vali• Az ávós alatt nem fizetnek Egy lottócsalás anatómiája dáljuk, majd postai úton a központba küldjük. Ezek számítógépes feldolgozásra kerülnek. Végül pedig a hagyományos szelvényekkel és módon is lehet még fogadni, ezeket a jó öreg módszerrel értékelik ki, de június 26-tól már azt is a fővárosban végzik el. # A Kurírban megjelent szelvény melyik kategóriába tartozik? - Konkrétan tudom, hogy biankószelvény tartalmazza az ötöst. Ha a hagyományos szelvényt időn túl, péntek 16 óra után, adják fel, akkor az késve érkezik be, s nem vesz részt a játékban. A biankónál azonban más a helyzet: ha később fut be, akkor a következő héten veszik figyelembe. Lehet, hogy ilyen eset történt most is. • Egyébként, ha most megvan a jogosságot igazoló szelvény, akkor hogyan fizették volna ki a 340 milliót és az erre a hétre esedékes 370et? - Az óvási időn belül, a húzást követő hét péntekjéig senkinek nem fizetünk egy fillért sem, majd ha beigazolódik a reklamáció jogossága, akkor kifizetjük a nyereményt. • Mennyire gyakori az óvás és azoknak van-e alapjuk? - Ahogyan emelkedik a nyereményösszeg, úgy szaporodik az óvásszám. Egyébként a mi 3 megyés Bács, Békés, Csongrád területünkön, a 30 éves szerencsejátékos időszakom alatt, mindössze egy négyest néztek el hármasra. Ilyen ma már elképzelhetetlen. • A reklamáló erről a területről való? - Szinte teljesen kizárt, ugyanis nem nálunk nyújtotta be az óvást. # Ha kiderül, hogy csalás volt az egész, akkor mi a következménye? - Mivel nem lehet bebizonyítani, hogy lóvá akarta valaki tenni a Szerencsejáték Rt.-t, ezért semmiféle jogi, vagy rendőrségi következménye nincs a dolognak. Az ilyen esettel járó pluszkiadást pedig „lenyeli" a cég... Süli József