Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-01 / 205. szám

12 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1995. SZEPT. 1. Bankfüggetlen automata Megkezdődött az első bankfüggetlen bankjegykiadó automata rendszer telepftése hazánkban. A készülék va­lamennyi forint és devizaalapú Visa-kártya kezelésére al­kalmas. A kiépítés alatt álló országos hálózat műhold­rendszerrel működik és a tervek szerint 400 automata felállítása várható. (MTI Telefotó) Kicsi forint Könnyen össze le­hetne szedni egy kegye­lem lottóra való pénzt a régi érmékből, sokan egyszerűen elszórják az utcán. Kevesen hajol­nak le érte, úgy érzik, a kegyes legenda cse­resznye után hajlongó Szent Pétere lenne be­lőlük, ha összeszednék. A gyűrött ötszázért ér­demesebb lenne. Itt-ott lehet látni az út szélén vadonatúj fo­rintost is. Sokan elmen­nek mellette, és nem biztos, hogy fájós dere­kuk lenne az oka. Szent Péter könnyen hajlon­gott az elhullajtott cse­resznye után. mert ab­ból minden szem kivo­natos, de mit lehet kez­deni a kicsike forintos­sal? A ttzfilléresnél is kisebb, igaz, nem is ér annyit, mint régen a tlz fillér. Negyven fillérért szép méretű zsömlét le­hetett venni egykor, most a zsugorított vál­tozat is jóval drágább négy forintnál. Tupírozván a lehe­tetlent, azt mondja va­laki, érdemes lett volna lukat fúrni a közepébe, mint régen a kétfdlésre. Svájcisapka „ villámhá­rítójára" legalább rá lehetett húzni. Talán vissza lehetne hozni di­vatba a svájcisapkát is? Vagy két lukat egy­más mellé, és új ingre szép gombként föl le­hetne varrni. Aztán megszólal a szigorú gazdaságtan: többe ke­rül, mint amennyit ér. Lehet ma inggombot venni egy forintért ? H. D. A k490-490. | TORZSUTAS KÁRTYA | Bármikor, bárhonnan, bárhová a legolcsóbban, 50 Ft/km. Ezért kell a törzsutas kártya! • Nyársirató Mórahalmon Ma este már mindenki nyugodtan sírhat és mulat­hat, a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, ugyanis la­pun^ Tinimagazinja „Nyár­sirató" néven fergeteges bu­lit rendez Mórahalmon, a Bounty Szórakoztatóköz­pontban. A hagyományok­nak megfelelőlen természe­tesen nem csak diszkóval várunk mindenkit, hiszen az este és az éjszaka folyamán élő koncertet ad St. Martin és zenekara, felvonulnak a Designe Divatstúdió manö­kenjei, a rockot kedvelőknek pedig a Blues Bell húzza majd a talpalávalót - kivilá­gos kivinadatig. • A magnézium és az agyvérzés Általában a vitamin- és nyomelemhiányok okoznak súlyos tüneteket, s az orvosi tanácsok között is ritkábbak, amelyek valamely elem túl­súlyára figyelmeztetnek. A University of Pennsylvania kutatóorvosai a magnézium toxicitását vizsgálva úgy ta­lálták, hogy ezt a tényezőt eddig mind a fogyasztók, mind az orvosok alábecsül­ték. A magnéziumtartalmú gyógyszerek - például savle­kötők - vagy egyéb termé­kek túlzott fogyasztása sú­lyos tünetek kialakulásához vezethet. így megállapítot­ták, hogy a magnézium túl­adagolása például az agyvér­zéshez hasonló tüneteket produkálhat. • Az L & D Majorette Csoport felvételt hirdet gyermek és felnőtt csoport­jába. Bővebb felvilágosítás és beiratkozás: Szeptember 6-7-én, valamint 12-13-án, 15-18 óráig a Kőrössy Jó­zsef Közgazdasági Szakkö­zépiskolában. Oktatók: Lá­zár György, Dancsik Tünde. • Középfokú nyelvvizs­gára felkészítő eszperantó nyelvtanfolyam indul szep­tember 8-án. Érd.: a 312-458 és a 321-733-as telefonon. [716 15 V°'' Előállt egy lU molnárlegény, egyszál dudájá­val, és kimuzsikált egy teljes lakodal­mat. Kecskefejű, kosfejű vagy me­nyecskefejű volt leginkább a duda, de ismerős a jancsifejú is. Ha igénye­sebb volt a násznép, hegedű is csatla­kozhatott a dudaszóhoz. Most nem erről szólunk. Nem is a skótok szintén híres zeneszerszámá­ról, amelynek még a világháborúban is szerep jutott. Nem is hangszerről. Autódudáról. Rendes körülmények között meg­nyomni is tilos. Lakodalmas menetekben „el van nézve", hogy egész úton nyomják. Az ártó szándékú gonosz szellemeket akarta hatalmas zajjal, zenebonával elkergetni a régi idők embere, ez ma­radt meg a mai napig. De erről se most szóljunk. Azt tervezi az egyik úrvezető, a polgári engedetlenségi mozgalom mintájára KRESZ-engedetlenségi mozgalmat hirdet. Arra kérné a vo­lánnál ülő masinisztákat, hogy... Allj az egész! A KRESZ tiltja a du­dálást. Azért lenne engedetlenségi mozga­lom. mert tiltja. Ha tehát bárki emberfia azt látná, hogy a legújabb és legidétlenebb hó­bortnak hódolva kocsijából telefonál­gat valaki menet közben, nyomja tö­vig a dudáját. Aki fél kézzel, elterelt figyelemmel akar vezetni az őrültek útjához hasonlítható mai forgatag­ban, az annyira félvállról veszi em­bertársai életét, legalább ennyi fi­gyelmeztetést megérdemel. Álljon fél­re addig, amíg kibeszéli magát! Értelmes külföldön már kötelező. Nem a telefon, a kiállás. Volt a múltkor egy súlyos baleset, mindenki emlékszik rá. A fölvezető rendőr halott állapotában pottyant a nagy autó első ülésén utazó másik rendőr ölébe, aki ebbe a szokatlan esésbe szintén belehalt. Úgy szólna tovább a fölhívás, akkor is nyomja mindenki a dudáját, ugyancsak tövig, ha a normális menettel szemben ro­han a fölvezető, őrült sebességgel. Akár hetvenhét megkülönböztető jel­zéssel van is fölcicomázva. Majdcsak észreveszi a főember magát, és előreszól rendőreinek: esi­hadjatok! Hol van az előírva, hogy valakinek - jelen esetben két rendőrnek - azért kelljen meghalnia, mert valaki rosszul osztotta el az idejét Debrecen és Miskolc között? És azért kelljen hetekig kómában feküdnie a Traban­tot normálisan vezető, nászútra utazó újasszonynak is? Neki nemrég még a nászmenet au­tói dudáltak. Csak azért, mert nekik szabad megszegniük az értelem törvényét? Hogy mindkettő hajszálra hasonlí­tana a lakodalmasok zenebonájához? Azt hiszem, egyik se. De életet menthet mindegyik. Azt nem tudom, mit szólnak a rend közlekedési őrei hozzá, de magam életrevaló ötletnek tartom. A szó leg­szorosabb értelmében: életre! Amíg végre törvény meg nem tiltja, hogy menet közben a vezetővel telefonálni tilos, és menet közben - a menettel szemben - vijjogva szirénázni, úri passzióból, szintén tilos. Ha alkalmam adódik, rokonszen­vem jeléül biciklicsöngővel kontrázok hozzá. Eltűnt, keresik • Volkswagen, a sikeres Sikeresen zárta az év elsó felét a Volkswagen, Európa legnagyobb autóipari kon­szernje: 113 millió márka nyereséget ért el a múlt év hasonló időszakának kétszáz millió márkát meghaladó veszteségével szemben. 1994-ben a rossz kezdés el­lenére végül 150 milliós nyereséggel zárták az évet. Az első félévi eredmény is tükrözi, hogy a cég jó úton halad és kikerül abból a mély kátyúból, amelybe 1993-ban jutott, amikor is 1,94 milliárd márka veszte­séget könyvelt el. r Aranylakodalom Traffipax Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthat­nak jelentős közlekedé­si akcióra a járműveze­tők - Szeged: 5 és 7, va­lamint 15 és 23; Makó: 9 és 14; Hódmezővásár­hely: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változta­tás jogát fenntartja! • Falubeliek voltak Vésztőn Hajka Sándor, a fiatal fod­rászlegény és a huszonegy éves Kiss Zsuzsanna, amikor összeházasodtak. Régen volt ez, ötven éve már. Az ifjú férj hamarosan rendőrnek állt, majd 1950-ben Szegedre kerültek mindketten. Főhad­nagyi rangot viselt Hajka Sándor, amikor - egyenruhá­ját levetve - „polgári" fog­lalkozást választott s végül a Déléptől ment nyugdíjba, ahol addig rendészként szol­gált. A feleség is a rendőrka­pitányságra került, ott az Éli­ker alkalmazottjaként közét­kezés-vezető volt, s az itt fó­zött finom kávét sokáig em­legették. Mint kiderült, eb­ben a félj is közreműködött, hfres-jó kávét tud ma is főz­ni. Hosszú munkás évtizedek után most ünnepel a házas­pár, aranylakodalmukat csendes, családi és baráti körben tartják. Két fiuk, két uokájuk és barátaik mellett mi is sok örömöt, jó egészsé­get kívánunk az aranylako­dalmas párnak. (Kép és szö­veg: Somogyi Károlyné) A túlélés művészete KENÖANYAGHÍREK Multiszuper 5 I 1187 Ft AgipSHD 51 1357 Ft Esso Diesel 51 1187 Ft Viszonteladóltnak kedvezményi Ken&anyagdepó, Szeged, Dorozsmai ét 33. Telefon: 62361-855490,191 • A KÍSOSZ szakképesí­tést nyújtó tanfolyamaira le­het jelentkezni: Szeged, Debreceni u. 24/B. alatt. Te­lefon: 62/326-642, 62/ 313-891. ABC eladói, ven­déglátó eladó, boltvezető, üzletvezető, kisvállalkozá­sok gazdasági ügyintézője, áruházi-üzletházi eladó. Munkanélküliek támogatást kérhetnek a Munkaügyi Központtól. (x) A túlélés mes­terei - a 90 körüli életévet megért, szellemileg és tes­tileg friss embe­rek - életútját ta­nulmányozva az amerikai Pur­due 's School of Nursing kutatói arra a következte­tésre jutottak, hogy a családon kívüli társas kap­csolatok fenntar­tása, a változá­sokhoz való alkal­mazkodás és a po­zitív életszemlélet játszik meghatá­rozó szerepet a késő időskori jó testi-szellemi álla­pot fenntartásá­ban. A vizsgált sze­mélyek fele napi kapcsolatot tar­tott fenn ismerő­sökkel, barátok­kal, vagyis csalá­don kívüliekkel. Igen fontosnak bi­zonyult a testi­szellemifrissesség Jenntartásánál, hogy az életben bekövetkező vál­tozásokat - sok­szor olyan tragé­diákat, mint a családtagok el­vesztése - na­gyobb megráz­kódtatás nélkül legyenek képesek átvészelni. Jelen­tős tényezőként említették a kuta­tók végül azt is, hogy a magas életkort viszony­lag jó állapotban megért emberek ­bár számos beteg­ség, főként érel­meszesedés és szívproblémák kí­nozzák őket - po­zitív elképzelést alakítottak ki sa­ját egészségi álla­potukról, s nem hagyták, hogy a betegségtünetek uralják kedélvál­lapotukat. (MTI Panoráma) kerámiaház Egy dél-afrikai kera­mikus úgy gondolja, hogy megoldást talált a Dél-Af­rikát sújtó krónikus la­káshiányra, ami legin­kább az igen kispénzű emberek számára megol­dást jelentő olcsó laká­sokból mutatkozik. Elképzelése szerint, amelynek gyakorlati megvalósítását már meg is kezdte, nyers agyagtég­lából emel házakat, majd belülről addig égeti, amfg azok megfelelő szilárdsá­gúra nem keményednek ­számolt be a Reuter a bi­zarr ötletről. Thijs Nel már el is ké­szítette egy ilyen techno­lógiával épült ház prototí­pusát. A háromszobás házat belülről három kü­lön e célra tervezett ége­tővel körülbelül 1000 CeK cius fokon égette ki. A rendkívül magas hőmér­sékleten való kezelés ke­rámiát eredményez, amely ellenállóvá teszi a majdani olcsó lakásokat még a legnagyobb nyári .viharok ellen is. - Az ilyen házak sok­kal jobbak, mint azok a bádogkunyhók, amelyek­ben a dél-afrikai szegé­nyek nagy része meghúz­za magát - bizonygatta a találékony művész ripor­tereknek Johannesburg­tól 70 kilométerre nyu­gatra „felépített" első há­za előtt. - Egy kedves kis ház sokat javít az élet mi­nőségén, s valószínűleg kevesebb lesz a bűnözés is. Ezek a házak nyáron hűvösek, télen pedig me­legek lesznek, mivel a szi­getelésről 40 centiméter vastag falak gondoskod­nak - érvelt a művész. Nel az általa kitalált la­kások külön előnyeként említette, hogy az épít­kezni vágyók a szükséges alapanyagot, nevezetesen az agyagot akár a kertjük végéből is kiáshatják, s a legnagyobb kiadást a né­hány segédmunkás bére, és az égetéshez használt fűtőanyag költsége jelenti csupán. • Privatizált régészet? A perui kormány mérle­geli, hogy az 1992-ben kez­dődött privatizációs program keretében az ország régésze­ti látványosságait is magán­kézbe adja. így könnyen le­hetséges, hogy a spanyol hó­dítók elől a 16. században rejtve maradt legendás inka város az ország déli részén, Machu Picchu, és északkele­ten „a világ legnagyobb agyagvárosa", Chan-Chan is magánszemélyek vagy cé­gek kezébe kerül majd fenn­tartásra és üzleti hasznosítás­ra. Hivatalos adatok szerint egyedül a csupán az 1911­ben felfedezett, Limától 6ÍK) kilométerre délre fekvő Ma­chu Picchu-t az év első hat hónapjában több mint 50 ezer látogató kereste fel. • Kasszát csináltak A Roliing Stones szerdán este a hollandiai Rotterdam­ban befejezte világ körüli turnéját, s ezt követően amszterdami üzleti központ­jukban kasszát csináltak a fi­úk. A több mint hatmillió eladott belépőjegy árából be­folyt tiszta bevételt 265 és 405 millió márka közötti összegre becsülik. A trikók­ból, emlékérmekből, kitű­zőkből és más ajándéktár­gyakból további 400 millió márkára tett szert a banda. A Volkswagen konszern, amely a nemzetközi koncert­körút fó szponzora volt, a hí­rek szerint 20-30 millió már­kával támogatta a tűmét. Eltűnt Börcsök Andrea Kinga (beceneve: Romi), Kiskundorozsma, Bródy M. utca 31/b. alatti lakos. A 17 éves lány 174 centimé­ter magas, vékony testalka­tú, haja szőke, szeme zöl­desszürke. Ruházata: fehér kötött pulóver, lila garbó, farmernadrág, sportcipő. Aki hollétéről valamit is tud, értesítse a családot (te­lefon: 06-20/ 422-722), vagy a rendőrséget. • Hazánk és a Vatikán Ma délután fél 5-kor dr. Bratinka József, Magyaror­szág vatikáni nagykövete előadást tart Magyarország vatikáni kapcsolatai cfmmel a KDNP székházában (Vic­tor Hugó u. 3.). Címszavak azASER Enciklopédiából SZŐLŐ: Ámokfutó textilmunkás a fegyve­rét használja. PROSTI (Alaine): Francia Forma l-es autóversenyzőnő, aki­nek gumija épp a futam végén lyukadt ki. BAROMÉTER: Marhákon végzett it)ű­téteknél használatos altatószer. CSÚSZDA: A „Köszvényesitő Állo­más" köznyelvi elneve­zése. FOKHAGYMA: A szájszag erősségének mértékegysége. A RADI0 „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra között a 94,9 MHz-en Hirdetésfelvétel: Szeged, Párizsi krt. 32. Tel.: 325-930. 323-811 Tel /Fax: 491-119 m Turkolégusok Szegeden Rangos nemzetközi tudo­mányos szimpózium kezdő­dik szeptember 3-án a Tisza parti városban. A József At­tila Tudományegyetem Alta­jisztikai Tanszékének szer­vezésében három napon át turkolológusok tartanak elő­adást a török nyelvek törté­netéről. Az előadók között a szegedi nyelvészeken kívül Törökországból, Németor­szágból, Norvégiából és Hollandiából érkezett ven­dégprofesszorok is szerepel­nek. Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése sze­rint ma estig inkább borús, mint napos időszakokra szá­míthatunk, többször ismétlődő esővel, záporral. A szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 13-18 fok között alakul. RENDELJE ME6 LAPUNKAT TELEFONON:

Next

/
Thumbnails
Contents