Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-31 / 204. szám

4 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1995. AUG. 31. Hogyan kellene Jömegközlekedni"? • Az ügynevezett első ajtós felszállás bevezetése óta vi­tatéma lapunkban. A közle­kedési vállalatok vezetői es­küsznek rá, hogy a rendszer működőképes, kiszűri a blic­celőket, tehát csökkenti a na­pi árbevétel-kiesést. Állftják azt is, hogy Nyugaton, sőt más hazai városokban zok­szó nélkül tűrik az utasok, vagyis: elégedettek vele. Csak a szegediek gyomra nem veszi be az új rendsza­bályokat. Mivel a Csörögben már sokan kipanaszkodták magukat (és még a jövőben is van rá lehetőségük), ezút­tal arra vagyunk kíváncsiak: van-e megoldás? Piukovics Dávid (nyug­díjas): - Nincs különösebb problémám a bevezetett újí­tásokkal kapcsolatban. Meg­értem a közlekedési cégeket, hiszen rengeteg káruk szár­mazott a bliccelők miatt. Ugyanakkor amikor több az utas, nyilván nagyobb a tüle­A HÉT KÉRDÉSE kedés is, főleg reggel és a műszakváltások idején. Az emberek pedig türelmetle­nek, s ilyenkor gondot okoz, ha csak egy ajtót nyitnak ki a buszokon. Amerre én uta­zom, az l-es villamos von­alán, sok a diák, és még több lesz, amikor megkezdődik az iskola. Az elégedetlenke­dőknek is valahol igazuk van, tehát szerintem a meg­oldás az lenne, ha legalább két ajtót nyitnának ki és a másodikhoz is állítanának egy ellenőrt. Hogy tényleg azok szállnak-e föl, akiknek van bérletük. És esetleg csak Fotó: Somogyi Károlyné az első ajtón lehetne jeggyel föllépni... Siklósi Csaba rádióri­porter: - A régi rendszer sem lehet ma már megoldás, hiszen hogy jól működjön, rengeteg ellenőrt kellene al­kalmazni. Meg lehetne vi­szont próbálni, hogy két aj­tót nyitnak ki és azokból az ellenőrökből, akiket most nyilván elküldtek, egyet még odaállítanának, aki adná a jegyet. A jelenlegi közleke­dési redszabályok nagy hát­ránya, hogy késésben van­nak a járatok, későn nyitják ki a hátsó ajtót, ami feszült­séget okoz az utasok között. A bliccelő különben szerin­tem nem lesz kevesebb, mert a jeggyel is lehet csalni: nem lyukasztják ki, csak kattinta­nak egyet. Sinkóné Hortobágyi Éva (nyugdíjas pedagógus): ­Eddig még akárhová utaz­tam a kisunokámmal, meg tudtam oldani a le- és föl­szállást, fölmutattam a bérle­temet is. De nem tudom, mi lesz, amikor elromlik az idő, kabátban kell utazni, no és elkezdődik az iskola. Ez, ugye, nagyon logikus. Ha mindenki mindent betartana, nem lenne semmi probléma. Ilyen azonban nincs. Hogy mi lenne a megoldás? Állít­sák vissza a régi rendszert. (Lapunkban hamarosan az illetékesek is nyilatkoznak az első hetek tapasztalatai­ról.) F. K. MEGJÖTTÜNK Luttrell Duncan augusztus 29-én, 14 óra • 20 perckor született, 4000 grammal. Édesanyja Kardos Erzsébet, édesapja Luttrell Warwick (Szeged). Tasi Zsolt augusztus 29-én, 15 óra 35 perckor jött a világra, 3340 grammal. Édesanyja Mándoki Beatrix, édesapja Tasi Tamás (Szeged). Pojzán Zsana augusztus 29-én, 23 órakor született, 3570 grammal. Édesanyja Serfőző Zsuzsanna, édes­apja Pojzán Béla (Szeged). Joó Naomi Edit augusztus 29-én, 23 óra 5 perckor jött a világra, 2920 grammal. Édesanyja Juhász Edit, édesapja Joó György (Makó). Kovács Tfmea augusztus 29-én, 19 óra 35 perckor született, 3400 grammal. Édesanyja Scheibel Andrea, édesapja Kovács Attila (Tiszasziget). Gyuris Réka augusztus 30-án, 4 óra 10 perckor jött a világra, 3150 grammal. Édesanyja Kulcsár Erzsébet, édesapja Gyuris János (Forráskút). Szfvből gratulálunk! Nyílt nap az autóklubban A nyári autózásnak lassan vége. Hamarosan itt az ősz, a párás idő. Az autósnak szá­molni kell a köddel, a látási viszonyok romlásával, a hida­kon, felüljárókon a páralecsa­pódással, a csúszós utakkal. Az időjárásváltozással néhány műszaki kérdés is előtérbe ke­rül. A fényszórók helyes beál­lítása, egyforma-e a fékhatás mind a négy keréken, a fagy­állófolyadék hogy (űri majd a hideget, a gumiabroncs nyo­mása megfelelő-e? Az autóklub a figyelemfel­híváson túl felajánlja az autó­soknak, vegyék igénybe a nyílt napokon díjmentesen a szegedi műszaki állomás se­gítségét. Immár hagyomány, hogy nyílt napokat szervez­nek a régi és leendő klubta­gok részére. Idén ősszel nem­csak szeptember 2-án 7-től 13 óráig, hanem, a hónap min­den csütörtökjén 14-től 18 óráig jelentkezik a klub ezzel az akcióval. Ez alkalommal a klubtagok kocsiját díjmentesen átvizs­gálják. A fék, lengéscsillapító állapotáról a tulajdonos kezé­be kapja a legkorszerűbb di­agnosztikai műszerekkel ké­szült számítógépes adatlapot, és a gépkocsi környezetvédel­mi mérésének eredményét. A szerelők tájékoztatják a jármű közlekedésbiztonsági állapo­táról, és az őszi autózáshoz szükséges fontos tennivalók­ról. A nyílt napokon a belépés kedvezményes áron történik. A klubtagság a megkötéstől egy évig érvényes, ami alatt természetesen a klub egyéb szolgáltatásait is élvezhetik. Ezekről felvilágosítást a 474-874 telefonszámon kap­hatnak az érdeklődók. • Több száz vasúti kocsi torlódása miatt egyelőre nem fogadja a fiumei (Rijeka) ki­kötő a hazai export búza­seállítmányokat. A korláto­zást előreláthatólag a hét vé­gén, legkésőbb a jövő hét elején oldják fel - tájékoz­tatta az MTI-t Koronics Zsoltné, a MÁV árufuvari­zási igazgató helyettese. Mint ismeretes, a torlódások enyhítésére a MÁV megáll­apodott a román vasúttal: a CFR megfelelő számú vasúti kocsit bocsát a MÁV rendel­Veszteglő magyar búza kezésére annak érdekében, hogy az esetlegesen átirányí­tott, hazai búzaszállítmá­nyok a konstancai kikötőn keresztül eljuthassanak a Közel-Keletre. Kovács Atti­la, az Agrimpex vezérigaz­gatója kifejtette: a legna­gyobb hazai búzaexportőrök üdvözlik a MÁV lépését. Ez ugyanis előnyösen érinti azokat, akik már rendelkez­nek bérelt silókkal a kons­tancai kikötőben. A konstan­cai kikötőnek ugyanakkor az Agrimpex tudomása szerint már nincsenek szabad kapa­citásairezeket már a szállítá­si szezon elején lekötötték romániai és más külföldi ex­portőrök. A hazai gabona ki­szállítók nagy többsége eb­ben az irányban már nem tud új üzletet kötni. (MTI) Háború Kübeken Már megszokhattuk, hogy Kübekházán rendszeresen történik valami új, valami ér­dekes. Hol gyermekönkor­mányzatot választanak, hol meghívják a hármashatár kö­zelében lévő településeket, focitornát rendeznek, most szombaton pedig hadat üzen­nek a határőröknek. Az akció békés lesz természetesen, hi­szen barátságos számháború­ról van szó. Kübekháza pol­gármestere, Boldog Krisztina néhány nappal ezelőtt levelet frt Keleti György honvédelmi miniszternek, melyben tájé­koztatta a tárca első emberét, hogy beosztottjait, a kiszom­bori határőröket kihívta egy barátságos viadalra. A kihí­vást természetesen elfogad­ták a kiszomboriak, (gy sem­mi akadálya, hogy 2-án, szombaton a Rábéi erdőben összeméijék erejüket a határ­őrök és a kübeki gyermekön­kormányzat tagjai. A hada­kozás után közös bogrács­partin pihenik ki „vesztesé­geiket" a felek. Boldog Krisztina véleménye szerint egy ilyen megmozdulás hasznára válik mindkét részt­vevő csapatnak, s alapja le­het a jövőbeni együttműkö­désnek. A. L. (DM PROGRAMAJÁNLAT AZ IFJÚSÁGI BAZBAk ma és holnap: Imre Mariann „Hallhatatlan hang" című kiállítása. MA INGYENES JOGI TA­NÁCSADÁST tart 14-18 órá­ig dr. Csepregi Tamás a Uni­(ed Way Eszperantó u. 1. szám alatti irodájában. VAKÁCIÓ AKCIÓ. Fél 3 órakor a Gyermekkönyvtárban Állatok őseink mondáiból: A bárány; 15 órától A Koppányi Aga testamentuma cfmű fil­met vetítik a Dugonics moz­ban. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig nosztalgiabuli - újdon­ságokkal. HOLNAP CSERE-BERE klubba vár­ják a gyerekeket 16 órától a Ságvári Endre Művelődési Házba (Újvidéki u. 4.). A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész u.) 18-21 óráig láto­gatható. A KÁLVÁRIA GALÉRIÁ­BAN Margaret Gauss Keown és Balázs József kiállttá nyílik 18 órakor, melyet Tóth Attila művészeti író ajánl az érdeklő­dők figyelmébe. A tárlat meg­tekinthető naponta 10-18 órá­ig (vasárnap és hétfő kivételé­vel). m\ M KlVi DMDMM w^rij IMBODÓLTÓSISEOU ^• US 30% elméleti kedvezménnyel! ST Tanfolyam indul szeptember 5-én, S 6 16 órakor a Gábor Dénes "g Szakközépiskolában, Mars tér 14. s3 '2! IMBODÓLTÓSISEOU Jelentkezni lehet: Bodó Autósiskola, Mars tér 20. Nyitva: 9-17-ig T.: 325-083 Görögország (Oiympic Boach) luxusbusz+aparlman 11 900 Ft/fű Kréta: repulö+apartman UTAZÁSI IRODA Korfu: ropulö+opartmon Rodosz: repülö+szálloda+reggeli Tunézia: repulö+szálloda+féTpanzió Málta repulö+szálloda-rfelpanzió Kanári szigetek, repülö+apartman Olasz körút: (Nápoly-Sorrento-Capri) WEST TRAVEL UTAZÁSI IRODA, SZEGED, OROSZLÁN u. 1 Tel./fax: 62/471-066, 312-005 21 500 Ft/ló 22 500 Ft/fő 2ó 900 Ft/ló 43 900 Ft/f6 46 900 Ft/fa 49 900 Ft/fe 23 600 Ft/Iá Evolucio 450 IVI Hz-en Nos, igen, a fejlődés. Akinek van mobiltelefonja, már szinte elképzelni sem tudja az életét nélküle, pedig alig öt éve, hogy a Westel munkába állt. És mennyi mindenre volt elég ez a néhány esztendő... Nemcsak a szolgáltatások köre bővült rohamosan, hanem a készülékek is egyre kisebbek, egyre könnyebbek lettek. Sokan nem tudják, de már a 450 MHz-es telefonok családjában is van jónéhány „ap­róság". A Westel Rádiótelefon Kft.-amely mindmáig az egyetlen országos hálózattal rendelkező mobil szol­gáltató- mindenkinek személyre szabott megoldást kínál a kommunikáció területén. Jöjjön el bármelyik Westel irodába, és személyesen is tapasztalhatja, milyen az evolúció 450 MHz-en. M 9 a s a n a u I e Általános tájékoztatással 24'órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyén hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon k IKOflIlllI 111 WESTEL T mobiltelefonról a 03-as ingyén f f f/S~\\\J | I I I I I i késséggel áll tendelkertsére jjj (fl'////// / / / WESTEL IRODA: SZEGED, 6720 TISZA LAJOS KRT. 2-4.. TEL.: (06 62) 421-575. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-600 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: SÁRI ZOLTÁN TEL.: (06 60) 327-621, „ á „, ó T E t f , „ m „„ VARGA LÁSZLÓ TEL.: (06 60) 327-635 WESTEL FORGALMAZÓK: • SZENTES, ELEKTR0FIL KFT.. 6600 JÓZSEF A U. 6/B. TEL (06 63) 311-730. RÁDIŰTELEFON: (06 60) 337-092 • MAKÓ. PUSZTA HÍRADÁSTECHNIKAI BOLT ÉS SZERVÍZ.. 6900 SZEGEDI ÚT 2., TEL.: (06 62) 413-055, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-918

Next

/
Thumbnails
Contents