Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-29 / 202. szám

KEDD, 1995. AUG. 29. „Shelfíeldben megnyertük az ezüstöt, Bécsben elvesztettük az aranyat,.," SPORT 7 Vannak ve­reségek, me­lyeket sokáig nem fogunk megemészteni. A vasárnapi olasz-magyar vízilabda dön­tő is ezek közé tartozik. Nem csak a közvé­lemény vette biztosra a si­kert, a játékosok is magabiz­tosak voltak - legalábbis a mérkőzés kezdetéig. Vasár­nap délután, három órával a döntő kezdete előtt, az esé­lyeket firtató kérdésemre Rajmund csak ennyit mon­dotta a telefonba: „Ugyano­lyan meccs mint a többi, ezt is meg kell nyerni". S aztán tegnap délután mégis a vere­ségről faggattam Rajmundot. - Igazán nem tudom mi­vel magyarázható, hogy alulmaradtunk. Túl frissek még az emlékek - vág bele „Rajmi" nagy sóhaly után. Ez a megfiatalított olasz csa­•aaábaaBBBBHHBBi • Két arany-, hat ezüst-, és négy bronzérem lett a szege­di rádiós tájékozódási futók mérlege az országos bajnok­ságon. A budapesti erőpró­bára igen bozótos és nagy szintkülönbségű terepet je­löltek ki, amely jócskán pró­bára tette a résztvevőket. A sportág legnagyobb hazai versenyén most is népes me­zőnyök indultak. Ez azonban nem zavarta az éremszerzés­ben a szegedieket, akik most is a Szekolor Kft. anyagi tá­mogatásával tudtak részt­venni, hiszen a Deák János edző által kitűnően felkészí­tett rádiós tájfutók nagyon szépen szerepeltek. A Tisza­partiak ugyanis klubjuk fen­nállása óta most szerezték a legtöbb bajnoki pontot. A szegediek helyezései. Rövidhullám. F 14: ... 5. Bíró Tamás. F 16: ... 4. ifj. • László Károly. F 18: ... 3. Bozsó Norbert, ... 5. Révész Fodor: „Ezen a döntőn nem jött össze..." (Fotó: Karnok Csaba) pat számunkra szinte telje­sen ismeretlen volt, még a nemzetközi kupák állandó résztvevőinek, a Vasas és az UTE játékosainak is ismeret­len volt az olaszok zöme. • Mikor kezdted azt érez­ni, hogy itt baj lehet, ezt a meccset el is veszíthetjük? - Erre elég, ha csak annyit mondok, hogy április­ban játszottunk egy tornán az olaszok ellen, ahol 3 perccel a mérkőzés vége előtt két góllal vezettek elle­nünk az itáliaiak - mégis mi nyertünk. Ezen a döntőn semmi nem jött össze ne­MWMMMNMNMMHNMNWNMMMMMBNM künk, az emberelőnyös hely­zeteinket kihagytuk, a véde­kezésünkkel bajok voltak, a centergólok is hiányoztak. • Volt már lelkierőd ar­ra, hogy vidón visszanézd a mérkőzést ? - Dehogy, erre talán csak karácsony táján leszek ké­pes. A döntő után a szüleim­mel jöttem haza Bécsből, Szegedig jó ha öt percet be­széltünk a kocsiban... A két évvel ezelőtti, sheffieldi eu­rópabajnokságon megnyer­tük az ezüstérmet, Bécsben az aranyat veszítettük el, s ez nagy különbség. • Milyen érzés volt egy közel 50 ezres stadionban pólózni ? - Elég jól megrendezték az osztrákok a versenysoro­zatot, de a medence úgy né­zett ki az arénában, mint ele­fánt fülében a fülbevaló. • Mi lesz a következő napok programja, ho­gyan próbálod túltenni magad fiaskón ? - Igyekszem nem gondol­ni erre az egészre, egy pár napig edzeni sem fogok, de aztán munkába kell állni, hi­szen nyakunkon az atlantai vízilabda világkupa, ahol mindenki jelen lesz, aki szá­mít. Olaszország is... Beck Artúr • Rádiós tájékozódási futó OB • Paskuj Mátyás Elhcsapatot hirdetett Tizenkét szegedi érem Gábor. F 19: ... 2. Hajnács Tamás,... 5. Németh László, ... 7. Paskuj Mátyás, 8. Papp János. F 40: ... 2. László Ká­roly. N 14: 1. Kiss Andrea, 2. László Dóra. N 18: ... 3. Kiss Ildikó. N 19: ... 3. Fent Marianne, 4. Savanya Gyön­gyi, ... 8. Nagy Katalin. Ultrarövidhullám. F 14: ... 2. Bíró Tamás. F 18: ... 5. Bozsó Norbert. F 18: ... 6. Révész Gábor. F 19: ... 4. Hajnács Tamás, ... 6. Paskuj Mátyás, 7. Papp János. F 40: ... 6. László Károly. N 14: ... 2. László Dóra, 3. Kiss And­rea. N 18: 1. Kiss Ildikó. N 19: ... 2. Fent Marianne,... 5. Nagy Katalin, 6. Savanya Gyöngyi. Paskuj Mátyás, a sportág szövetségi kapitánya a ver­seny után kihirdette a szep­tember 6-10. között Szlová­kiában lebonyolítandó Euró­pa-bajnokságon résztvevő magyar válogatottat. A kon­tinensviadalon résztvevő 12 versenyző között négy sze­gedi is élvezi a kapitány bi­zalmát. Savanya Gyöngyi a felnőtt női, Hajnács Tamás a felnőtt férfi, Bozsó Norbert az ifjúsági fiú, míg László Károly az old boy-kategóriá­ban áll rajthoz, s igyekszik öregbíteni a magyar és a sze­gedi rádiós tájékozódási fu­tás jó hírnevét. • Három esztendeje furcsa apróhirdetés jelent meg a Délmagyarországban: Sze­geden rögbicsapatot szervez­nek, aki tehetséget és kedvet érez magában ehhez a játék­hoz, jelentkezzenek. A hir­detés ötlete Palásti Jenőtől származott, aki Dunaújvá­rosban már játszott, onnan került a Tisza-partjára és itt is szeretett volna csapatot alakftani. Gyorsan akadtak társai is, mint Kárpáti Gábor volt gerelyhajító, Papp Sza­bolcs volt cselgáncsozó, Na­csa István volt diszkoszvető, Ladányi Zsigmond volt súly­lökő, akik révén már meg­volt a csapat „magva". Hoz­zájuk aztán a hirdetés nyo­mán többen is csatlakoztak, olyannyira, hogy jelen pilla­natban már 25 tagja van a Szegedi Mogorva Gorillák Rögbi Klubnak. Nacsa Ist­ván, a Gorillák kapitánya így emlékszik vissza a kezdetre és a folytatásra: - Három évvel ezelőtt né­hány lelkes fiatalember nagy dologra vállalkozott: Szege­den egy addig ismeretlen sportág alapjait rakta le, s amint az eredmények is iga­zolják, olyan erős volt az alap, amelyre építeni lehe­tett. Az „építmény" pedig mára elkészült, hiszen a csa­pat már a legjobbak között, az NB I-ben kezdi a bajnok­ságot - meséli a kapitány. • Gondolom ehhez meg­felelő segítséget is kap­tak... - Sajnos nem! Még a mai napig is saját zsebünkből fi­zetjük az útiköltséget, s az étkezést, ha kiszállásra kell mennünk. Márpedig az NB Il-ben is volt néhány távo­labbi hely, ahova el kellett utaznunk. • Nincs egyáltalán szponzoruk? - Ma már van néhány. Újsághirdetésre alakult csapat Saját költségükön utaznak, étkeznek Szombaton már a bajnoki pontokért Az II l-ben rajtolnak a Gorillák Nacsa István csapatkapitány bizakodva tekint az I. osztályú szereplés elé. (Fotó: Karnok Csaba) Továbbra is támogat ben­nünket a Papp Autóház, s hozzá csatlakozott a MacPal Kft., az M-Copy Kft., a Mű­szertechnika, a 2x2 Kft., az Egészséges Életmódért Ala­pítvány, a városi sportigaz­gatóság és nem utolsó sor­ban a városi önkormányzat. De az önkormányzatot leszá- ' mítva, amelytől 100 ezer fo­rintot kapunk évente, a többi támogató segítsége, ha hat­hatós is, nem pénzben nyil­vánul meg. Szeretnénk olyan szponzorhoz hozzájutni, aki az utazási és étkezési költsé­geinket tudná finanszirozni... • A hét végén, pontosab­ban szombaton, 16 órai kezdettel, a Felső Tisza­parti stadionban már baj­noki mérkőzést játsza­nak. Ki lesz az első NB I­es ellenfél? - Jó csapat jön hozzánk, hiszen a GAMF Kecskemét az elmúlt idényben a bajnok­ság élcsoportjában végzett, s most még csak tovább erő­södött. Labdarúgó-toborzó a Picknél A Pick Szeged labdarúgó csapata augusztus 29 és 31-e között 15 órától labdarúgó toborzót tart. A játékhoz kedvet érző, 1980 után született fiúk jelentkezését a fenti időpont­ban, a Horgosi út 15.sz. alatti pályán várják. • Amint arról pénteki szá­munkban már beszámoltunk, az őszi szezon hátralevő ré­szében az SZVSE NB III-as labdarúgó-csapatának - a futballkörökben jól ismert ­Himer István lett az edzője. Az ismert mestert kiskőrösi otthonában értem utol telefo­non, még a vasárnapi bajno­ki mérkőzés előtt. • Sokáig kellett győzköd­niük a Vasutas vezetők­nek? - kérdeztem a nem­sokára 55 éves trénertől. - Megmondom őszintén, elég hamar sikerült megálla­podnunk. Bár azon némi­képp csodálkozom, hogy nem júliusban jött a felké­rés... Lehet, hogy ezen kije­lentésemre többen felkapják a fejüket, de én ezt tényleg így gondolom. • Bár már több ízben edzősködtél Szegeden, ar­ra kérlek, mutasd be ed­digi pályafutásodat, amit a kispadon töltöttél. - 1976-78 között a SZE­OL-lal NB I-ben dolgoztam, innen Szolnokra vezetett az utam, két évig voltam a MÁV edzője. Ezt követően 1980-8l-ben következett a Zalaegerszeg, ahonnan visszatértem Szegedre, a Dózsa szakmai főnöke let­tem. A napfény városából hazatértem szülőföldemre, Gyulára, majd 1982-től két és fél éven keresztül a Makó gárdájának edzéseit irányí­tottam. A következő állomás Vásárhely volt, a HMSE tré­• Harmadszor szegedi csapat élén m Rumpf és Halász személye döntött Himer: „Korábban vártam a felkérést! w Az elmaradhatatlan Mariborokra a bajnoki meccseken is szüksége lesz Himer Istvánnak. (Fotó: Gyenes Kálmán) nereként pontosan öt évet melóztam. Innen áttettem a működési területemet Kiskő­rösre, ahol is '92-ben bajnok­ságot nyertünk az NB III­ban. A sort a Baján eltöltött másfél év zárja. Arról is hadd tegyek említést, hogy 1981-tól kezdődően öt éven át voltam a CSLSZ edzőbi­zottságának elnöke, s vele párhuzamban a megyei ser­dülő válogatott edzője. • Igaz, hogy két vereség­gel kezdte az idényt az SZVSE, a csapattól, illet­ve tőled ennek ellenére bajnoki címet várnak a vezetők... - Ez lehet, hogy így van, mégsem jelentem ki: mi le­szünk az aranyérmesek. Azt viszont igen, hogy minden tőlünk telhetőt elkövetünk ennek érdekében. Hogy ez mire lesz elég, ma még tel­jességgel megjósolhatatlan. Van már két zakónk, s az el­következő hat fordulóból négyszer megyünk idegenbe. Már akkor nagyon elégedett leszek, ha az őszt olyan he­lyen zárjuk, amely után biza­kodással nézfietünk a tavasz elé. Addig viszont kötéltán­cosként kell egyensúlyozni... • Az Alföld-csoport elég­gé kiegyensúlyozott. - Sőt, én még továbbme­gyek: meggyőződésem, hogy erősebb, mint az NB II. Keleti csoportja. Sok a jó csapat, nincsenek előre lefu­tott meccsek. • Mennyire követted fi­gyelemmel az utóbbi időkben a szegedi futball­ban történteket? - Nyugodtan állíthatom, mindvégig „képben" voltam. Hogy mégis igent mondtam a Vasutas felkérésének, an­nak két oka van. Az egyik Rumpf László személye. Nekem ugyanis az borzasztó szimpatikus, hogy valaki a saját pénzéből, ráadásul nem is keveset áldoz arra, hogy Szegeden ismét minőségi futball alakuljon ki. A másik ok pedig a leköszönő elnök, a rövidesen nyugdíjba lépő Halász Tónihoz fűződő több évtizedes barátság. • Lehet, hogy azért is ju­tott ilyen mélységbe a szegedi labdarúgás, mert ugyan voltak, vannak jó­szándékú, segítőkész em­berek, csak az a baj, hogy ők rosszul, nagyon rosz­szul választják meg a „súgókat"... - Értem a célzásodat. Nos, itt az újság hasábjain keresztül kijelentem: a pénz­szerzés nem az én dolgom, viszont történjék bárhogy is, a szakmai munkáért egyedül én felelek, abba senkit sem engedek beleszólni! • Úgy tűnik jól választottak a Vasutas vezetők, mert az új szakmai főnök bemutat­kozása remekül sikerült, hi­szen Ciganék a minden csa­patra veszélyes Kunbaja ott­honában arattak magabiztos, 4-1 arányú győzelmet. Szélpál László A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 34. fog­adási heti totó és góltotó nye­reményei a jövedelemadó le­vonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 57 darab, nyeremé­nyük egyenként 102 ezer 889 forint, 13 találatos szelvény 81 darab, nyereményük egyen­ként 25 ezer 554 forint, 12 találatos szelvény 3372 darab, nyereményük egyenként 784 forint, 11 találatos szelvény 28 ezer 308 darab, nyeremé­nyük egyenként 249 forint. A 10 találatos szelvények • Ugyanezt elmondhat­juk a Gorillákról is? - Mi ugyanazzal a gárdá­val kezdünk, amelyikkel a bajnoki címet kivívtuk az NB Il-ben. Már három esz­tendeje játszunk együtt, na­gyon összeszokott, egységes a gárda. Nem véletlen, hogy Papp Szabolcs, Vokoszav­lyev Zorán, Veréb Balázs és jómagam tagjai lettünk a magyar válogatott keretnek. • Milyen célkitűzéssel vágnak neki a bajnok­ságnak? - Mindenképpen a közép­mezőnyben szeretnénk az el­ső évben végezni, de nem kizárt az sem, hogy az első négy hely valamilyikét csíp­jük meg. • Mennyire fogadta ke­gyeibe a szegedi sportsze­rető közönség a rögbit? - Örömmel mondhatom, hogy az Érd elleni bajnoki találkozónkon, ahol az NB I­be jutás volt a tét, több mint 600-an szurkoltak nekünk. De átlagban minden mécs­esünkön ott volt 300-400 ember. Ismerve a többi sportág nézőátlagát ez nem is rossz arány. A hét végén az első NB I­es bajnoki találkozójukon egész biztosan még többen lesznek kíváncsiak a szegedi rögbisekre, akik reméljük csak a találkozó előtt lesz­nek mogorvák... P. Sándor József Totó­nyeremények nyereményösszege nem érte el a 100 forintot, így a nye­reményösszeget a 11 találu­tosok között osztották fel. Góltotó: 4 találatos nem volt, a kö­vetkező hétre átvitt nyere­ményösszeg 999 ezer 726 forint. 3 találatos 27 darab, nye­reményük egyenként 4712 forint. ••••••••••HB H 2+1 Nincs nyeites, halmozódott a nyeremény Góltotó játékunkon egyetlen olvasónk sem találta el mind a kél főmérkőzés számszerű eredményét. így ezen a héten megduplázó­dott a nyeremény. Akik eltalálják mind a két fő mérkőzés eredmé­nyét 80 darab kéthasábos totószelvényt nyerhetnek. Ha pedig a +1­esre is „ráéreznek", akkor még 20 szelvénnyel lesznek gazdagab­bak. Végeredmény 1. Kiskundorozsma-Kiskunfélegyháza 2. SZVSE-Kiss/.állós +1 mérkőzés: Szeged FC-Mezőberény Tartalékmérkőzés: Gyálarét-Mórahalom NEV:. CIM: Beérkezési határidő szeptember 1„ péntek déli 12 óra. I Címünk: Délmagyarország szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10. I A levelezőlapra kérjük ráírni: 2+1, sportrovat. I

Next

/
Thumbnails
Contents