Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-19 / 194. szám

12 ÜNNEP DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1995. AUG. 19. Cséplőhanda a múltban • Ilyen aratóünnepek voltak a közelmúltban Mórahalmon és Zákányszéken, mely hálanapoknak messze, századunk elejére nyúlnak vissza a hagyományai. Vagyis: „Tanyai népünk mindig nagy tisztelettel kezelte a kinyeret, a mag elvetésitül az asztalra kerülésig, amit fgy foglalt imába: »Mindönnapi kinyerünket add mög nékünk ma«." Szent Antal-nap (június 13.) táján már megszakad a búza töve, vagyis már nem vesz nedvességet a gyökere, és megindul a viaszérés. Nem csak a homoki tájon van ez (gy, hanem a kötött-szurkos feketeföldön is. A hagyomány szerint az aratás kezdőnapja Péntörpál (Szent Péter és Pál apostolok emléknapja, június 29.). Ezen a napon hajdanában az- árpa vágása kezdődött meg, majd a szegedi homokon a rozsé. Ünnep a mában Szögedi embör ajkán könyér, még inkább kinyér - a legszentebb szentelmények egyike. Ez abból adódik, hogy a kenyérgabonát - a búzát, a rozsot - vetés után többször is megszentelték: Márk napján, a búzaszentelőkor (április 25.), Keresztjáró napokon (Aldozócsütörtök előtti napokon), illetőleg az aratóünnepek alkalmával. Csak az egyre szárazabbá váló jelenkorban tapasztaljuk, hogy ez időre a kombájnok nagyrészt már felfalják a takarmánygabonákat és á kenyérgabona-táblákat is. Bezzeg régen... Alig néhány évtizeddel ezelőtt nagy és komoly előkészület után került sor az aratás megkezdésére. Itt kell megjegyeznünk, hogy legtöbben Sarlós Boldogasszony napján (július 2.) láttak hozzá az életet adó munkákhoz. Még akkor is levágott az asszony egy-két maroknyit - természetesen sarlóval Az új kenyér -, ha Sarlós Boldogasszony ünnepe vasárnapra esett. A levágott kalászokat otthon a jószágokkal etette meg, hogy ne legyenek betegek, ne hulljanak el. A kaszák azonban csak a rávaló napon lendültek, suhantak: rendre vágták az aranysárga szálakat, amelyeket kévébe kötés után keresztbe raktak. Azért kereszt alakba, hogy a kalászokat a rossz idő elől elrejthessék. Az aratásban a család minden egészséges tagja részt vett: heteken át arattak, hajnaltól napnyugtáig. Ha közben esett az eső, azt mondták: „Arató embör kukoricáért alszik." Ez azt jelentette, hogy az eső - bár az aratást lassította, a csövesedő kukoricának mégiscsak jót tett. Aratás után a század elején a nyomtatás következett. A kereszteket szekerekkel hordták a nyomásra. A tövével földre állított kévéket kibontották, és hosszú gyeplőszáron rávezették a lovakat. „Kirugtattuk a szömeket, aztakkor lészödtük róla a szalmát, a léhát, majd jól kiszeleltük, és lött ugyé a tisztabúza." Az 1910-es évektől már megjelennek a szalma-, majd fatüzelésű gőzgépek által működtetett cséplőgépek, amelyet cséplőbandák szolgáltak ki. A cséplést általában az aratóbandák vállalták, másutt egy-egy falu szegényeiből verődött össze a banda. Akár a részesaratók, akár a cséplők, bizonyos mennyiségű rész-ért, fejadagért dolgoztak heteken át, hogy a családoknak meglegyen az évi kinyere. Hajdan a nyomtatás, később a cséplés után minden gazda hazavitte a kenyérgabona-termést. Kik magtárban, mások a lakóház hófehérre meszelt padlásán tárolták a magot. Időközben meg-megforgatták, hogy ne gyulladjon, ne penészedjen be. Ha elfogyott a tavalyi rozs és a búza, ha nem, augusztus 20-ára, Szent István király napjára szinte minden családban új búzából sült a kenyér. A kenyér, amelyet a régiek kalácskinyérnek, mások kinyérkalácsnak tisztöltek, és mielőtt megszegték volna, mindnek az aljára keresztet írtak a szegőkés hegyével. Ez a keresztvetés volt az elfogyasztás előtti utolsó áldás, miközben a kenyeret szegő apa, kalapját levéve mondotta: „Isten nevibe szegőm, köszönve, hogy mindönnapi kinyerünket ebbe az évbe is mögadtad. Uram." Ifj. Lele József •••••••• • Az első évszázadokban főleg angolok, írek, normannok, franciák érkeztek - jobbára hajón. Azt mondják, Hódftó Vilmos lovagjai 1066-ban - közvetlenül a hódítás előtt - látogatták meg Compostelát. A XI1-XII1. században az északnémet Hanza-városokból jöttek sokan - ők is a hajós zarándoklathoz tartoztak. A XIV. századi salvus conductus listák tanúsága szerint Szent Jakab slija immár jelentőségű zarándokhely, amely alapján megrajzolhatók a keresztény Európa keleti, délkeleti határai is: a balti állmoktól Lengyelországon át Erdélyig, Boszniáig és ltáliáig. Sok jel utal arra, hogy Jakab kultusza a XII. században már Magyarországon is meghonosodott. Bogyay Tamás professzor, aki a legtöbbet tette a magyarországi Jakab-kultusz és a Szent Jakabnak szentelt egyházak feltérképezésében, egy levélben ezt írta? „Compostelai Szent Jakab kultuszára jáki monográfiámon dolgozva figyeltem föl. Ott ugyanis az apátsági templom előtt álló négykaréjos egykori plébánia egyház ma is Szent Jakab kápolna néven ismert. Akkor még nem gondoltam rá, de ma már jóformán biztosnak tartom, hogy emelete zarándokszállásnak szolgált." S azt is jelzi több történész, hogy meglepő egyezések vannak a Szent Jakabról és a Szent László királyunkról szóló legendák között, ami tudatos átvétel lehetett, s amely megkönnyítette az úton a zarándokok énekét. 1160 körül a Calixtinus Kódex már említi a magyarokat. Szent Albán apátságának évkönyve pedig 1212-ben rögzítette: egy magyar püspök, útban Compostela felé, kolostorukban halt meg. Valószínű, hogy Bertalan pécsi püspök, aki Árpádházi Jolánta és aragóniai Jakab házasságát (1235) készítette elő, maga is elzarándokolt Jakab sírjához. A pécsi Jakab-hegy neve talán erre utalhat. A XIV. században a leghíresebb-leghírhedtebb magyar zarándok minden bizonnyal az 1329ben született Krizsafán fia György lovag, akinek 250 gyilkosság terhelte lelkét. Hogy ettől a nyomasztó tehertől megszabaduljon, Rómába zarádokolt, majd, mert ezt nem érezte elegendőnek, népes kíséretével Szent Jakab sírját is felkereste, hogy látomásaiban megnyugvást leljen. Egy 1380-as spanyol salvus conductus-listán két magyar nevét is ott találhatjuk - s valószínűleg a véletlen felfedezés még további magyar neveket is ismertté tehet. Brassói, Selmecbányái, soproni polgárokról is tudunk, akik bűneik bocsánatáért Compostelába zarándokoltak. Rátóti Lőrincet viszont, amikor lelki buzgalmától indíttatva elhatározta, hogy ellátogat Szent Jakab compostelai szentélyébe (1408), már más, új motiváció is mozgatta: vitézi tettekben kívánta magát gyakorolni. És Tar Lőrinc útitervei között is szerepelt (1409-1411) Compostela meglátogatása. Példáinkban világosan kitapintható egy változás a zarándoklat motívumaiban. Míg a XV. század előtt fő és egyetlen motívum a bűnbánat és bűnbocsánat ájtatossága, a XV. századtól e motívum mellett a világ felfedezése, új országos megismerése is erős motiváló tényező immár. Ez tehát már lovagi zarándoklat, amely, mert Hispániában állt még mór állam, Garanada, a keresztes háború lehetőségét is megadta a lo,vag-zarándokoknak. Ahogy egy német évkönyv írta: sokan „Ritterschaftot mentek csinálni" Granada alá. Zsigmond uralkodása idejéből szaporodnak ismert példáink. 1415-16-ban például Csehi Péter püspök és testvérei hatalmas kísérettel nemcsak a Santiago de Compostela-i utat járták meg, de engedélyt kaptak az éppen megszerzett afrikai hídfőállás, Fez meglátogatására is. S ezután csatlakoztak Zsigmond kíséretéhez Perpignanban. 1430-ban pedig Ciliéi Ulrik út• Santiago de Compostela zarándokai Magyarok Szent lakab útján Jakab apostol Keresztelő Szent János testvére, a halász Zebedeus és Salomé fia, aki hispániai evangelizációs missziója után visszatérve Jeruzsálembe i. u. 44-ben mártírhalált halt. Földi maradványait tanítványai hozták vissza az Ibériai-félszigetre és helyezték el a galíciai „Finisterrae" földjében. Itt találták meg sírját a IX. század elején (812-814) Iria Flavia (ma Padrón) püspöki székhelyhez közel, ahol - e hagyomány szerint - „egy éjszaka erős fényt láttak, s ahol angyalok jelentek meg". A város püspöke és az aszturiai király itt emelték az első épületeket Jakab kultuszának, s a látott fényekre utalva a hely „campus stellae" - azaz Compostela nevet kapta. Az apostol megtalált sírjának a híre gyorsan bejárta a keresztény Európát. Úgy tudják, Nagy Károly, a hírt megismervén, maga is Santiago de Compostelába zarándokolt. Jeruzsálem és Róma után a katolikus világ harmadik legfontosabb zarándokközpontja lett. A középkorban évente 200-500 ezer hívő kereste fel Compostelát. ján rögzítette II. János kasztíliai király évkönyve, amikor a magyar báró hatvan ékes lovaggal érkezett Kasztiliába. Az évkönyv szerint Zsigmond császár rokonát a spanyol király nagy tisztelettel fogadta, vele evett, lovakat, öszvéreket, brokátszövetet és aranypikkelyes nyakéket adott neki ajándékul, majd húsz napon át a király és királyné nagy fiesztákat és lovagi tornákat szervezett számukra, s aztán - így az évkönyv - „innen indultak el, hogy folytassák útjukat Santiagóba". Csehi Péter és Ciliéi Ulrik esetében azonban ne hagyatkozzunk csupán kasztfliai krónikákra. A fieszták mögött komoly politikai tárgyalások is folytak-folyhattak a kasztíliai és aragón udvarokkal. Diplomácia és zarándoklás így kapcsolódtak össze. Valószínűleg a XV. század a csúcs e Santiago de Compostelába irányuló magyar zarándoklatban. Az 1434-es Szent évben, amikor II. János, Kasztilia királya Európa népeit invitálta zarándoklatra, jelentőségük szerint Itália, Franciaország és Németország után negyedikként Magyarországot említi. A XVI. században a reformáció háborúi és II. Fülöp inkvizíciós buzgalma, mely lezárta Spanyolország határait, egyként e középkori kapcsolatrendszer széteséséhez vezetett. A magyarországi református-katolikus konfliktusok idején Szkárosi Horvát Ádám az Istennek irgalmasságáról és ez világnak hálátlanságáról című versében már gúnnyal említette Santiagót: „Az Krisztus mondja: jertek énhozzám; mit futunk Rómában, Bódogasszonyhoz Coloniában, onnat a nagy Ágba;' Bölcsős helyekre a Szent Jakabhoz Compostelába." A XVII. században nemcsak Hispánia hullott ki Európából és lett periférikus régióvá, de Magyarország és Közép-kelet Európa is azt is mondhatnánk: ez európai történelmi tér hirtelen kitágult, vagy inkább széttört, fényévekre távolítva el egymástól - a XX. század nyolcvanas évtizedéig Európa két „szélét" egymástól. A kölcsönös egymásra figyelés és egymásról tudás évszázadai - ami a középkor évszázadaiban oly megkapó bizonyítékokat is felmutat, mint a katalán-aragón népballadák, amelyekben Brachfeld Olivér talált magyar témákat és motívumokat - tovatűntek. Ezután csupán egy-egy elszórt adat bukkan elénk. 1537-ben Santiagóban egy „magyar hercegnő" érkezését regisztrálták (valaki a Mohács után elmenekülő Mária királyné udvartartásából?); 1688 májusában pedig egy pap, Francisco Sorani - Szörényi Ferenc? érkezett, aki a compostelai városi tanácsnak mondta el zarándoklatának motívumait: 1687-ben az eszéki csatában negyvenötöd magával elfogta a török. Megfoga'dta: ha megszabadul, Compostelába zarándokol, megköszönni szabadságát. S mert sikerrel megszökött, átúszta a Drávát, gyalog vándorolt el Szent Jakab sítjához. Hogy visszatértek az eredeti, kegyes, vallásos motívumok, mutatja néhány XVIII. századi spanyol adat (1724, 1725, 1767), amikor magyarok segélyezéséről esik szó: „hatvan reál két szegény magyarnak", rögzíti például a compostelai segélyezési lista (1767). E században lett erős igény a nemzeti nyelven való gyónás, s jelent meg a magyarul tudó gyóntató pap is. • S ezután ismereteink elfogynak - egészen az utolsó esztendőkig. Kétségkívül, a XIX. századi állandósult spanyol politikai zavarok, majd a XX. századi diktatúrák és a polgárháború akadályozták e peregrinációt. Csupán 1975 után, amikor Hispánia újra kinyitotta kapuit Európa felé, valamint a régiónkban lezajló demokratikus átalakulás, s a magunk spanyolokhoz hasonló ambíciói egyaránt a Szent Jakab hagyomány és zarándoklat újjászületését és új-régi értelmezését is hozták: Jakab és Compostela az európai egység szimbóluma lett, s ahogy Európa két szélső régiója ismét egymás felé fordult, jelzi a történeti tér „leszűkülését" is: ismét közeledünk egymás felé. Nagy példája ennek az európai közeledésnek és egymásra találásnak 1989 volt, amikor augusztusban a compostelai zarándoklat történetének leghatalmasabb eseménye zajlott: a 80 ezres városba kb. 400-450 ezer katolikus fiatal érkezett, s velük a pápa. II. János Pál, valamint nyolc bíboros és több, mint kétszáz érsek és püspök. Köztük volt a 82 éves lázadó érsek, a brazil Helder Cámara is. Ott voltak a magyar fiatalok is, ahogy azóta is folyamatosan megjelennek Santiago útján magyar csoportok. Amikor e sorokat (rom, éppen három szegedi diákcsoport - spanyol szakosok - járja valahol a Roncesvalles és Compostela között 787 kilométeres zarándokutat. A „ruta jacobea" - Jakab útja - ismét fogad magyar peregrinusokat. Jüiderle Ádám