Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-16 / 191. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1995. AUG. 16. Pusztamérgesi falunap Augusztus 20-án rendezik meg először Pusztamérgesen a falunapot. Reggel 7-kor zenés ébresztőt tartanak a község utcáin. Egy órával később felvonják a település zászlaját a polgármesteri hivatal előtt lévő parkban. Fél 9-kor kezdődik a felvonulás és a térzene. Ezt követően kerül sor a néphagyományokat őrző aratóünnepségre. A római katolikus templomban 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise. A művelődési ház nagytermében 11 órakor tartják a központi ünnepséget. A köszöntő után történik Pusztamérges díszpolgárának avatása, emlékérem és oklevél átadása. A faluban épülő gazda- és gazdaasszonyképző iskola előtt lesz a zöldágavatás. Délután a művelődési házban családok játékos vetélkedőjét rendezik meg, 4 órakor kezdődik a lovasbemutató a sportpályán, amelyet labdarúgómérkőzés követ. Ezenkívül lesz még divatbemutató, a Sellő étterem udvarán pedig tekeverseny. Este 8-kor kezdődik a falubál, amelynek keretében menyasszonyiruha-bemutatót és a község fiataljainak vidám műsorát is láthatják, hallhatják az érdeklődők. Vasárnap egész nap kiállítások várják a művelődési ház előterében a pusztamérgesieket, a parkban és a Forró fogadó parkjában autóbemutatót, az utóbbi helyen kerti bútor kiállítást tartanak, a piactéren pedig borkóstoló lesz. f-j eggel fél nyolckor hív valaki iij telefonon. Kérdezi: lehet-e az állatoknak órájuk? Mondom neki, pontosabb, mint az emberé. Tudják, mikor kell enniük, aludniuk, ébredniük, és mikor van tavasz vagy ősz, a szerelem hónapja. Nem ezt kérdezi, mondja, egészen másról lenne szó. Inkább mondd te. Mondja. Szokatlan, hogy Szegeden a Dóm tér környékén vagy menyétet vagy görényt lát valaki. Nem színpadi kellék, az biztos, eleven jószág. Nem lehet annyira könyvből megtanulni az állattant, hogy pontosan tudná, melyik is van ott, csak találgatja. Annyira szelíd, a takarítónő már meg akarta simogatni. Intette, ne tegye, mert lehet, hogy veszett. Sok a veszett állat, és szelídség az ismertetőjük. Bár az is lehet, csak elütötte valami autó, és nem tud elmenekülni. Felelősségérzetből dupla adag jutott neki, ezért vette a telefont, és fölHorváth Dezső U/rnsSíM^ MmM hívta a megyei állategészségügyi központot. Azt mondta neki egy mély hang, korán van még, legföljebb kilenctől lesz benn, aki felelni tudna. Lép egyet a telefonkönyvben, már tárcsázza is a tisztiorvosi hivatalt. Hasonló a válasz: korán van, kilenc után inkább. Telefon a városi önkormányzathoz: hová gondol, uram? A vadasparkba: ugyanaz. A gyepmesterhez: bányában dolgoznak a fiúk, de majd délelőtt kimennek, és megnézik. Azért lázadozik most a vonal végén, ki lesz a felelős, ha mégis veszett jószág lenne, és csak egy embert marna is meg. Vagy egy másik állatot, amelyik aztán tovább gyűrűzted a veszedelmet. Mert ha csak egyszerűen elütötték, akkor is a menekülési ösztön lenne benne erősebb, és nem a simogatásra vágyó. Mit mondhattam volna? Hivatali órája biztosan nincsen se menyétnek, se görénynek, de semmiféle vadnak. Az, hogy bejön a városba, idestova természetes, mert vannak urbanizációs tünetei is az állatvilágnak, de az is meglehet, tévedésből keveredett be, és nem talál ki belőle. Elütheti ilyenkor autó? Biztosan elütheti. Kell-e minden állat esetleges balesete mellé ügyeletet szervezni? Netán szirénázó autóval menjenek érte? Ha ezerszer gazdagabbak lennénk, akkor is lenne előbbre való is. De ha mégis veszett? Nem tudtam rá mondani semmit. Tíz év börtönbüntetésre ítéltek egy orosz tisztet, aki a német hírszerzés megbízásából adatokat gyűjtött és adott át. A Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsa hazaárulás vádjával szabta ki a súlyos ítéletet Vlagyimir Lavrentyevre, aki a volt NDK területén állomásozó orosz csapatok soraiban szolgált parancsnoki rangban, amikor a német titkosszolgálat beszervezte őt. Az általa átadott titkos dokumentumokért több mint 10 ezer dollár öszszegű ellenszolgálatatásban részesült. Az orosz kémelhárítás 1994. március 10-én tartóztatta le Lavrentyevet. A tiszt a tárgyaláson elismerte bűnét, s azzal próbálta magyarázni tettét, hogy saját maga és családja életkörülményein akart javítani. • Távozik Groer érsek Hans Hermann Groer bíboros, Bécs érseke szeptember 14-én átadja hivatalát kijelölt utódának, Christoph Schönbornnak. A bejelentés magától Groer érsektől származik, aki a keddi ausztriai vallási ünnep alkalmából a Stephansdomban celebrált misén azt is elmondta, hogy a Vatikán döntését tartalmazó levelet a pápai nunciustól kapta meg. • Félix miatt Bermuda k490-490. ITÓRZSUTAS KÁRTYÁI Bármikor, bárhonnan, bárhová a legolcsóbban, 50 Ft/km. Ezért kell a törzsutas kártya! A Félix nevű hurrikán miatt kedden a bermudai hatóságok meghatározatlan időre elhalasztották a brit gyarmat függetlenné válásáról kiírt népszavazást. Leo Mills kormányfőtitkár a rádió útján értesítette a lakosságot a népszavazás elhalasztásáról. - Nem tartottuk volna bölcs dolognak, hogy a szavazókat kitegyük az időjárás veszélyeinek - hangsúlyozta. • Kudarc Kudarc érte az amerikai felderítő szolgálatot Boszniában. Az idén nyáron a térség légterébe a válság nyomon követése céljából kiküldött négy, pilóta nélküli felderítő gép közül kettő nem tért vissza. A gépek eltűnésének körülményei egyelőre tisztázatlanok, de úgy tűnik, hogy legalábbis az egyik repülőgépet lelőtték. mAKétLotti (33-ból 3-at) 33. játékhetén a 3+3-asokra jutó nyereményösszeg tovább halmozódott, már 57 millió 572 ezer 275 forint. A 3 találatosok nyereménye 25 ezer 877 forint, a kettesek 248 forintot érnek. A nyerőszámok: 9, 33, 53 és 6, 14, 46. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei postahivatalokban, takarékszövetkezetekben, IBUSZ és Express irodákban. Sorsolás keddenként 10.08-kor a Kossuth Rádióban, (x) • Parkolási tilalom és útlezárás. Augusztus 17-én 16 órától parkolási tilalom lép életbe az Alsó rakpart Belvárosi híd - Béke Úszóház közötti szakaszán. Augusztus 18án 9 órától, augusztus 21-én 5 óráig pedig teljes lezárásra kerül a fenti útszakasz a Stefánia Part'y rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében, (x) • Halálos baleset Kiskundorozsma külterületén, a közúton augusztus 14-én délután Cs. Sándor Róbert gépkocsijával nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt, az úttest menetirány szerinti bal oldalán az árokba hajtott, egy fának ütközött, majd a kórházba szállítás közben meghalt. • Házkutatás a püspöknél Rudolf Balaz besztercebányai püspök lakásán házkutatást tartott július 17-én a szlovák rendőrség - jelentette kedden az AFP a Szabad Európa Rádióra hivatkozva. A CTK cseh hírügynökség besztercebányai tudósítása szerint Jozef Hrtus püspöki titkár megerősítette a jelentést. Hrtus közölte a CTK hírügynökséggel, hogy a hatósági intézkedés feltehetőleg összefügg azzal, hogy a szlovák püspökkari konferencia - amelynek Balaz az elnöke - májusban bírálta a pozsonyi parlement Michal Kovác államfő elleni bizalmatlansági szavazását. A rendőrség a püspök távollétében hajtotta végre a házkutatást, amelyet egyébként azzal indokoltak, hogy „egy eltűnt műtárgy után kutatnak". RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON: E hét felért egy évvel Csongrád városában, a kedvelt Körös-torokban e hét felért egy évvel - annyi látogató özönlötte el a fövenyt. Köztük számos külföldi... (MTI Telefotó) Az ügyvéd szerelmi vallomása Majd kilencszázezer - egészen pontosan 890 ezer 229 példányban tett vallomást egy ismeretlen olasz szíve hölgyének. A gáláns üzenet a feladónak legkevesebb 80 millió lírájába (több mint 6 millió forint) került. A legnagyobb példányszámú olasz napilap, a Corriere delta Sera számának utolsó oldalán furcsa egészoldalas hirdetés jelent meg. Az oldalon egyetlen mondat volt olvasható: „1995. augusztus 15. Arról álmodva, hogy az utolsó három év egy együtt töltött élet első esztendei voltak". A hirdetést természetesen nemcsak az olvasók nem értették, hanem a laptársak sem, melyek másnapra - részben - kiderítették a titkos üzenet jelentését. A vallomást egy ismeretlen veronai ügyvéd küldte szerelmének. A Corriere della Serában a hirdetési szempontból legfontosabbnak számító utolsó oldal 80-100 millió lírába kerül. Az olasz sajtóban nem ritkaság, hogy szerelmi vallomások hirdetés formájában jelennek meg, de nagyon kevesen vannak, akik ilyen célra egy egész oldalt megvásárolnak. Legutóbb februárban, Bálint napján bérelte ki egy vállalkozó a Bergamo oggi című helyi lap egyik oldalát, hogy a nagy nyilvánosság előtt szeretetéről• biztosítsa családját. m Átmeneti tilalom Az ausztrál haditengerészet biztonsági megfontolásból megtiltotta a Microsoft cég új, Windows 95 elnevezésű szoftveijének a használatát. Az eset előzménye, hogy az Internet nemzetközi számítógépes szolgáltatási láncon figyelmeztetések jelentek meg, melyek szerint a Windows 95-öt használók adataihoz kívülállók is hozzáférhetnek. Az ausztrál haditengerészet tilalma egyelőre csupán átmeneti, sorsa az ellenőrző vizsgálatok eredményének függvénye. A Microsoft cég tagadta, hogy a panasz helytálló lenne. • Kremljov töröltetett Borisz Jelcin orosz elnök aláirta azt a törvényt, amely szerint az egykori titkos szovjet nukleáris központnak helyet adó Kremljov város visszakapja történelmi nevét, és ezentúl ismét Szarovnak nevezik. A nyizsegorodi körzetben található városban 1946-ban hoztak létre egy titkos nuklreáris központot, amelyben a Szovjetunió legjobb atomfizikusai és mérnökei dolgoztak, azok, akik részt vettek az első szovjet atombomba létrehozásában. • A Namíbia tengerpartján ezen a héten agyonvert fókák ezreinek nemi szervét Ázsiába adják el, hogy ott szerelmi vágyat gerjesztő italokat kotyvasszanak belőle, prémjüket európai szűcsök vásárolják meg, csontjukat pedig porrá zúzzák, hogy műtrágyát készítsenek belőle. Az állatvédők tiltakozásai ellenére a dél-afrikai országban hétfőn megkezdődött a nagy idei fókairtás, amelynek során a helyi lakosok selejtezés címén 19 ezer állatot verhetnek agyon husánggal. Namíbia atlanti-óceáni Vágygerjesztő fókaszerv partján él a világ egyik legnagyobb fókapopulációja, melyből tavaly 55 ezer hímet és 12 ezer főkabéhit vertek agyon a namíbiaiak. A windhoeki kormány tavaly megtiltották a fotózást és filmezést, állatvédők azonban titokban felvételeket készítettek, hogy felrázzák a világ közvéleményét a mészárlás ellen. Természetvédő szervezetek szerint idén még kevésbé lehet igazolni az öldöklést, mivel tavaly számos fóka pusztult el a halakat, a fókák fő táplálékát elűző éghajlati változások következtében. A környezeti katasztrófa miatt 200 ezer fóka halt éhen a 6-800 ezresre tehető fokföldi prémfóka-populációból. A fókamészárosok azt mondják, hogy az agyonverés az állatok leölésének leghumánusabb módja, s a fókák fő eledelét lehalászó nagy halászhajókra mutogatnak, mint a fókahalál fő felelősére. (MTI Panoráma) A RADI0 „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra között a 94,9 MHz-en Hirdetésfelvétel: Szeged, Párizsi krt. 32. Tel.: 325-930, 323-811 TeUFak: 491-119 m „ Titkos " erőmű Újabb atomerőmű építését hagyta jóvá a kínai kormány. A Ktna északi részén megépülő új erőműnek négy blokkja lesz, és mindegyik ezer megawattos teljesítményű. Az építkezés a tervek szerint 1998-ben keződik el, és az első reaktor 2004-től kezdene áramot termelni. Nem tudni, hogy pontosan hol épül fel a létesítmény, s hogy melyik cég kapná a megbízást. • Néhány pfennig Németországban szép-tembertől felemelik a nyilvános telefonállomások tarifáit a pályaudvarokon, repülőtereken, autópálya-pihenőkön és a vásárokon. A felsorolt helyeken egy beszélgetési egység a költségektől függően a jelenlegi 30 helyett 4050 pfennigbe fog kerülni. A jövő év januárjától további 10 pfenniggel emelik a tarifákat • Parancsra ölt A berlini tartományi bíróság szándékos testi sértés vétsége miatt héthavi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt egy egykori NDK-határőrt. A katona parancsnoka halálos lövésre való utasítás miatt tízhavi felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A határőr 1969. novemberében a berlini falnál rálőtt egy menekülőre, aki már a földön feküdt. • Megérte? Visszanyerte szabadságát Kim Szung Mung, a világ legidősebb „lelkiismereti foglya". Az idős férfit a japán megszállás végének évfordulója alkalmából kiadott közkegyelem keretében helyezték szabadlábra. A 71 éves Kim 44 évet töltött börtönben, miután 1951-ben kommunista meggyőződése miatt letartóztatták. A férfi igen legyöngült állapotban nyerte vissza szabadságát. • A Daewootervek A Daewoo dél-koreai cég - amely gépkocsigyártó vegyes vállalatával a legjelentősebb külföldi beruházóvá lépett elő Romániában - a balkáni állammal kapcsolatban újabb terveket szövöget. A Daewoo több - így a bankvilág és a telekommunikáció - területen is fejleszteni akarja kapcsolatait a román cégekkel és érdeklődik a román hajógyártás iránt is. • Orosz gabona Oroszország az idén 70 millió tonna gabonát csépelhet ki, a hozamok azonban lényegesen elmaradnak az egy évvel ezelőttitől. Az orosz mezőgazdasági minisztérium illetékese szerint az országban augusztus közepéig 32 millió tonna gabonát takarítottak be, a hektáronkénti termés mindössze 1,4 tonna volt, szemben az egy évvel korábbi 2,3 tonnával. • Testületi ülés Csütörtökön délután testületi ülést tart a sándorfalvi önkormányzat. Az ülés napirenndjén szerepel egy beszámoló elfogadása a korábbi tanácskozás óta hozott döntésekről, utasításokról, tárgyalásokról, valamint a határozatok végrehajtásáról. Szó lesz az 1994. évi költségvetés és fejlesztési rendelet időarányos végrehajtásáról, valamint 'beszámoló hangzik el a Gondozási Központ munkájáról. • Kannibálhír Egy eddig ismeretlen kannibáltörzset fedeztek fel a kelet-indonéziai Irian Dzsaja szigeten. A törzslakók meztelenül élnek. A törzsnek eddig nem volt kapcsolata a külvilággal. Irian Dzsaja hegyvidéki dzsungelteriilet. amely nehezen átjárható, s valószínűleg ezért „rejtőzhetett" el eddig a törzs a világ szeme elől. Legutóbb 1974. ben fedeztek fel kannibáltörzset, szintén Indonéziában. • Bilincsben Hat héttel a berlini „alagutas" bankrablás után a német hatóságok letartóztatták a bűncselekmény egy újabb gyanúsítottját. Az 1957-ben Bejrútban született férfi állftólag a négy bankrabló egyike, akik június végén Berlin Zehlendorf kerületében a Commerzbank egyik fiókjában túszokat ejtettek, majd egy alagúton keresztül elmenekültek. Még két gyanúsított van szabadlábon. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak jelentűs közlekedési akcióra a járművezetők - Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Mórahalom: 15 és 23; Szentes: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! KENŐANYAGHÍREK Multiszuper 51 1187 Ft AgipSHD 51 1357 Ft Esso Diesel 51 1187 Ft Viszonteladóknak kedvezmény! Kenóanyagdepó, Szeged, Dorozsmai út 33. Telefon: 62361-855390, 191 Tiltott tomporok, lógó keblek Bírósági kereset benyújtásával fenyegetőzik egy neves olasz ügyvéd annak nyomán, hogy egy olaszországi fürdőhely, Diano Marina polgármestere ki akarja tiltani a városka utcáiról a bikinis sétálókat - igaz, csak azokat, akik nem jelentenek esztétikai élményt a szemlélődőknek. A rendeletet megtámadó ügyvéd az egyéni szabadságjogok megsértésére hivatkozik. - Nem akarok csúnya látványt a városban - jelentette ki Andrea Guglieri az II Giorno riporterének. Ebben az évben mén kivételt teszünk, de jövőre a tekintélyes tomporok, kövér combok és lógó keblek ideje lejár: egyszerűen kitiltjuk őket a városból. A lap kérdésére, hogy hogyan kíván érvényt szerezni az új rendeletnek, a polgármester elmondta: kiadványt jelentetnének meg arról, mik is a városban a kívánatos megjelenés követelményei. (MTI-Panoráma) Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szeri" ma estig többször erős felhősödés zavarja meg a napsütést záporok, zivatarok mindenütt kialakulhatnak. A szel felhős időszakokban élénk lesz. A legmagasabb nappa 1 hőmérséklet 23-27 fok között alakul.