Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-12 / 188. szám

• Ismerje meg önmagát! (9.) Szüksége van szív- és cukorbetegségre? Dehogy van rá szükségem. fogalmazódik meg bennünk a válasz, pedig a tiltakozást egyre inkább fel kellene váltania a gondolkozásnak, hiszen hafánkban is mind több orvos teszi fel páciensének a kérdést: miért éppen ez a betegség kell Önnek? Aki valóban szeretne megszabadulni nyavalyáitól, annak először is meg kell értenie betegsége üzenetét. Sorozatunkkal a tünetek jelentésének megfejtésében szeretnénk segíteni olvasóinknak. Sorozatunk beköszöntő írásában hangsúlyoztuk, hogy okfejtéseink nem lesznek kényelmes olvasmányok. hiszen olyan őszinte szembenézést várnak el tőlünk, amelyek bizony megrengethetik az önmagunkról bennünk élő képet. A megrázkódtatásért cserébe viszont esélyünk van a gyógyulásra, s ezért talán érdemes vállalni egy átmeneti kiborulást. Sajnos, a cukorbaj nemcsak testi, de lelki szinten is a legnehezebb betegségek közé tartozik, feldolgozása egyedül szinte lehetetlen. Egy jó pszichológus azonban átsegíthet a nehézségeken, s a végeredmény: az élet örömtelivé válása. Először nézzük meg, milyen lelki probléma jelenik meg testünkben cukorbaj képében. Már utaltunk arra, hogy nyelvünk gyakran árulkodik a bajok valódi gyökeréről. A cukorbajt eredetileg cukorhúgyárnak, cukorhasmenésnek nevezték. A betegség orvosi elnevezése, a diabetes szó a görög diabeinein-böl származik, melynek a jelentése: átvetni, átmenni. A cukor tehát átmegy az emberi szervezeten, s belőle a vizelettel távozik. Nem tud beépülni a sejtekbe. Az orvosok tájékoztatják is betegeiket a rendellenesség élettani okairól, mi most nézzük a lelkieket. Egy korábbi fejezetünkben már tisztáztuk, hogy az édesség és a szeretet életünkben analóg fogalmak. Az édesség utáni fokozott vagy a be nem teljesült szeretet iránti sóvárgás jelképe. A cukorbetegek esetében arról van szó, hogy édesség formájában hiába próbálják csillapítani szeretetvágyukat, a cukrot nem képesek beépíteni sejtjeikbe. A folyamatot értelmezve ez azt jelenti, hogy be nem vallott szeretetvágyuk párosul a szeretet befogadásának a képtelenségével. Cseppet sem csodálkozom azon, hogy a leírtak ellen a legtöbb cukorbeteg elsó olvasásra tiltakozik és bizonygatja, hogy ö mennyire szereti például a gyermekeit és milyen sok embertói kap szeretetet. Nem is szabad ezzel vitatkozni, hiszen a felszínen legtöbben valóban ezt élik meg, de gondoljanak csak arra, hogy mennyi keserűséget hordoznak magukban, s milyen ritkán élnek meg örömtelinek egy-egy pillanatot. Louise L. Hay: Éld az életed című könyvében megfogalmazza a leggyakoribb betegségek lelki okait, s azokat a pozitív gondolatokat, amelyek segítenek megváltoztatásukban. Szerinte a legtöbb cukorbetegre jellemző gondolkodás. magatartás: „Sóvárgás az után, ami talán lehetett volna. Visszafogottság. Mély fájdalom. Csak keserűség maradt." Mindezt a következőkre kellene felcserélni: „Örömteli ez a pillanat. Kész vagyok megélni a jelen édes örömeit." Sok sikert hozzá! A szívbetegség üzeneteinek megértéséhez forduljunk először ismét a szólásokhoz, melyek ebben az esetben is beszédesen árulkodnak a lényegről: dagad a szíve a boldogságtól; fáj a szíve valakiért; megesik a szíve valakin; meghasad a szíve; a szívébe markol valami; a szívére veszi; nyomja a szívét valami; összeszorul a s/ive a rémülettől; torkában dobog a szíve és így tovább. A felsorolt szófordulatokból is jól érzékelhető, hogy a szívünket mindig valamilyen érzelem billenti ki megszokott ritmusából, nyugalmi állapotából. Az érzelem lehet öröm, bánat, rémület, félelem, reménykedés - a szív ezekre reagál. Korábban már utaltunk arra, hogy az emberi cselekedetek meghatározói az érzések és a gondolatok. Van, aki inkább a szívére hallgat, más inkább az eszére. A szívbetegségek elszenvedői elsősorban az eszükre hallgatnak, mert attól félnek, hogy az érzéseik kibillentik őket megszokott biztonságukból. Egy idő után a szív ezt nehezen viseli, s vadul dobogni vagy fájni kezd, hogy a „gazdája" kénytelen legyen rá is figyelni. A szívtünetek tehát szabályosan kényszerítik az embert a szív felé fordulásra. Természetesen a panaszok gyógyszerek hatására is szűnnek vagy gyógyulnak, de a tapasztalatok szerint legtöbbször csak átmenetileg. Valódi javulás csak a gondolkodás, az életvitel megváltoztatásakor áll be. A legijesztőbb megnyilvánulása a szívnek a szívinfarktus, melynek legkedvezőbb talaja a magas vérnyomás. A magas vérnyomásban szenvedő emberek is azok közé tartoznak, akik nem merik agressziójukat nyíltan vállalni, viszont kellő önuralommal, önfegyelemmel rendelkeznek, segítségükkel képesek indulataikat megzabolázni. Á meg nem valósult agresszív cselekmények összege lesz azután a szívroham, s a felhalmozott energiák kisülési módja a szívinfarktus. A szívpanaszokkal kínlódó embereknek érdemes a köyetkező kérdéseket feltenni önmaguknak: megfelelő ritmusban élem az életem; egyensúlyban vannak érzelmeim az értelemmel, képes vagyok kifejezni az érzelmeimet; van időm megélni az élet örömteli oldalait is? Amelyik kérdésre nem a válasz, azzal ajánlatos addig foglalkozni, míg a szív nem kezdi egyre markánsabban, egyre türelmetlenebbül követelni a feléfordulást. Nem véleüenül vezetik a szívés érrendszeri betegek a halálozási listát. Korunk jelenlegi értékrendje szerint a hajtás, az anyagi siker vívja ki a legnagyobb elismerést. Aki a kor normáihoz igazodik, könnyen bele is sodródik a divatos elvárásokhoz való igazodásba. A szívinfarktust menedzserbetegségnek is szokták nevezni. A tények önmagukért beszélnek. S tény, hogy nem a romantika korában élünk, a vészjelek mégis arra figyelmeztetnek, ajánlatos lenne többet hallgatni a szívünkre... Lenthár Márta SZÓRAKOZTATÓ MELLÉKLETÜNK dania és valami más i Nem kell rögtön orvoshoz futni! 1913 elején komoly probléma foglalkoztatta Albániát: királyt keresett! Az albánok nem sokkal korábban lázadtak fel a török udvarral szemben és független királysággá nyilvánították magukat. Ez önmagában remek dolog, de ki fog a trónra ülni? A szultán unokaöccse Az egész világ azzal foglalkozott, hogy királyt találjon Albániának. Londonban még egy speciális konferenciát is tartottak ebből a célból, ám hiába. Az albánok ugyanis - mint köztudott - muzulmánok, és természetesen muzulmán királyt szerettek volna, nem angolt, németet, vagy éppen franciát. Esszád pasának, aki ideiglenesen vezette az országot, már jelöltje is volt: Halim Eddin, a szultán unokaöccse. Diplomáciai úton már felvették vele a kapcsolatot, történetünk idején éppen a válaszát várták. Tiranában ezalatt egy német vándorcirkusz ütötte fel sátrát. Két - Európa-szerte ismert sztár is a társulathoz tartozott; Ottó Witte, a bohóc, és Max Schlepsig, a kardnyelő. Ők ketten is elolvasták az Esszád kezdeményezéséről beszámoló újságot, amelyből Halim Eddin képe mosolygott rájuk és megdöbbentette őket a királyjelölt Wittével való hasonlósága. Azonnal pokoli terv született agyukban: Ottó lesz Albánia királya! Bécsből operettjelmezeket hozattak, Witte először őszesre festette haját és hatalmas bajuszt ragasztott: jöhetett a következő lépés! Egy konstantinápolyi barátukat megkérték, küldjön táviratot a következő szöveggel: „Halim Eddin herceg érkezik!" Albán lányokat a hárembe! Egész Albánia felpezsdült, a trónörökös érkezését 1913. augusztus 13-ára várták. Witte és cinkosa inkognitóban szálltak a hajóra, így futottak be a durazzói kikötőbe, ahol hatalmas tömeg ünnepelte őket. A nép büszke volt leendő királyára, erősnek látszott, délcegen feszített piros fezében. Tábornoki egyenruhájának zakója roskadozott a kitüntetésektől. Esszád pasa a lábaihoz borult, úgy köszöntötte leendő uralkodóját. Tiranába érkezve Witte és Schlepsig átestek a szokásos formaságokon, majd az est beálltával összeállították „programjukat". Másnap reggel az Esszád pasa vezetésével jelenlévő főurak megelégedve hallgatták Witte elképzeléseit. - Először is: koronázásomat holnapután tartjuk! Másodszor: hadat üzenünk Montenegrónak, a fővezér: Esszád! Harmadszor: nem akarok több idegen lányt a háremben, az albán lányok messze földön híresek szépségükről! Végül: kérem a kincstár kulcsait, hogy mindenkit érdemei szerint jutalmazhassak! A köznép, mikor ezt megtudta, üdvrivalgásban tört ki. Montenegró régi tüske az albánok szemében, ám jól tudták: a • Királyi lakhely Sajnos, amikor napjainkban kimondjuk a „Balkán" szót, mindenkinek a tőlünk nem messze zajló háború jut az eszébe. Azt is .tudjuk, hogy Európának ezen a részén csak nagy ritkán volt nyugalom, a több nép által lakott Balkán mindig afféle puskaporos hordónak számított. • /. Ottó, Albánia királya A bohóc és a kardnyelő története A muzulmánok nem isznak > Albán település pálmafákkal. Turistaparadicsom lehetne Itt, kontinensünk vérrel és könnyekkel teli részében hajtotta végre két német szélhámos azt a csalafintaságot, amelyen az első világháborút megelőző időszakban az egész világ teli szájjal kacagott. szomszéd katolikus ország jóval erósebb náluk, Halim Eddin mögött viszont ott áll a török porta, nem lehet baj Az pedig, hogy az új uralkodó csak albán lányokat óhajtott az ágyába vezetni, valósággal könnyekig hatotta a népet. 1913. augusztus 13-án koronázták meg tehát az első albán királyt. A megfigyelők azt jelentették, hogy az új uralkodó finom diplomáciai érzékére vall, hogy „nyugati" nevet választott: I. Ottó! A 18 fogásos vacsora alatt aztán a két csirkefogó megismerte a rosszabbik oldalát is uralkodásuknak: a muzulmánok ugyanis nem isznak alkoholt. Alig várták tehát, hogy a vacsora végetérjen, és rohantak fel szobáikba, ahol bőröndjeikben - előrelátóan - elegendő mennyiségű snapszot rejtettek el. A palotába érve azonban újabb meglepetés várt rájuk: valóságos „nőtenger" fogadta őket! Az albán hölgyek mindegyike meghatódott az új kiráy nekik szánt szavaitól, és mindegyikük úgy érezte: Halim Eddin vele is megosztaná ágyát... Egyszer, persze, minden csodának vége szakad. Augusztus 15-én Esszád pasa táviratot kapott az Igazi Halom Eddintől. aki Konstantinápolyban hírét vette', hogy „megkoronázták" Tiranában. Esszád a gárda testőreitől követve rontott be Witte hálószobájába, aki azonnal rájött, hogy lebukott ám félelmetes hidegvérrel rámutatott Essádra, és így szólt a testőrökhöz: - Tartóztassák le az árulót! Bizonyára Montenegro vette rá az árulásra, hogy elkerüljék a háborút. Nem bíztok meg a királyotokban? Nem voltam bőkezű veletek? Igaz, ami igaz, amikor Halim Eddint megkoronáztak egyike volt első intézkedéseinek, hogy tíz aranyat osztatott ki minden testőrnek. A katonak nem tudtak, mitévők legyenek, mert amikor Esszád fegyverbe szólította őket, azt hitték, forradalom tört ki a palotában, most pedig ott látták a királyt épen, egészségesen. Némi vita után átálltak Witte oldalára, olyannyira, hogy az csak nehezen tudta megakadályozni őket abban, hogy levágják az „áruló" Esszád fejét. Álruhában, nyúlcipőben Miután elcsitult a zaj, Witte és Schlepsig megraktak két bőröndöt a kincstár aranykészletéből, és elinaltak. Érdekes, hogy ebben a fiatal albán lányok segítették őket: nőnek álcázták a két pernahajdert, így szökhettek ki a palotából. Durazzóba érve azonnal kibéreltek egy olasz halászbárkát, és reggelre már Bariban élvezték csalafinta úton szerzett vagyonukat. Ebül szerzett jószág, persze, ebül vész: Witte és Schlepsig hamar a nyakára hágtak a vagyonnak. Visszatértek tehát egy cirkuszba az egyik bohócként, a másik kardnyelőként. Igaz, Ottó Witte még sokáig pózolt a különböző magazinok címoldalán, mit 1. Ottó, Albánia királya. Később egy olyan szélhámosságba keveredett, ami miatt börtönbe jutott, és ott fejezte be mozgalmas életét 1958. augusztus 13-án. Királlyá koronázásának 45 évfordulóján... Imre Mátyás