Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-01 / 178. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1995. AUG. I. Bíróság előtt az NDK tíz tábornoka Augusztus 18-án a berlini tartományi bíróságon meg­kezdődik az egykori NDK tíz tábornokának pere. Azzal vádolják őket, hogy felelő­sek azért a tűzparancsért, amelynek engedelmeskedve a keletnémet állam határőrei annak idején számos mene­külőt agyonlőttek. A hírt a Der Spiegel jelentette hétfői számában, de a berlini igaz­ságügyi szervek egyelőre nem erősítették meg. A német hírmagazin úgy értesült, hogy a bíróság egyik tanácsa már megküldte Kimerítő mézeshetek Hasogató hátfájás­sal és kimerültséggel sürgősen kórházba szállítottak egy kuvai­ti férfit, aki mézeshe­teinek első hat napján napi hatszor szeretke­zett 17 éves feleségé­vel. - Sápadt és erőtlen volt, annyire gyönge, hogy száját sem tudta már beszédre nyitni ­közölte az A1 Vatan című kuvaiti lap hét­főn. A cikk szerint a férj annyira kimerült, hogy társai vállukon vitték a mentőautóig. Az ifjú házasok úgy határoztak, hogy a férj lakásán töltik a mézesheteket. - A férfi kába volt és sajgó fájdalmat ér­zett hátában, majd összerogyott a nappa­li kellős közepén - ír­ja a lap, anélkül azon­ban, hogy kitérne a házastársak nemzeti­ségére, avagy az át­menetileg megrok­kant férj korára. ,490-490. ITŐRZSUTAS KÁRTYÁI Bármikor, bárhonnan, bárhová a legolcsóbban, 50 Ft/km. Ezért kell a törzsutas kártya! a vádiratot * az illetékes ügyészségnek, és kitűzte a az első tárgyalás időpontját. A vádlottak között van Wolf­gang Reinhold, a keletnémet légierő, Wilhelm Ehm, a flotta és Fritz Peter, a polgári védelem főparancsnoka. Az 571 oldalas vádirat az NDK védelmi minisztériuma úgy­nevezett kollégiumának jegyzőkönyveire támaszko­dik. Ez volt az a testület, amely minden évben kiadta a parancsot, hogy a határsértő­ket őrizetbe kell venni vagy meg kell semmisíteni. • Vulkánkitörés Egy ember életét vesztette az indonéziai Celebesz szi­getén annak nyomán, hogy 13 év szünet után vasárnap ismét kitört a Soputan vul­kán. Hivatalos adatok szerint a sziget termőföldjeinek nagy része megsemmisült. Az 1661 méter magas Sopu­tan reggel tört ki, a vulkáni hamu 25 kilométeres körben szóródott szét. Egy 14 éves fiú életét vesztette, mert egy kókuszdiófa rádőlt a házuk­ra. A láva több házat bete­metett. ff\ Z egész ott kezdődött, hogy iszo­CjU nyű hosszúnak tűnt az út, pláne vonaton. Aztán meg ott volt előttem egy bazi nagy tenger, majdnem bele­fulladtam, mert rohadt mély volt, meg mindenféle homokos parton kel­lett sütkérezni, egyszóval megittunk egy csomó sört. Meg egy csomó más­féle piát is, erre mindenféle dolgok történtek. A másik. Estefelé felmelegedett a levegő, forró volt a hangulat is, én meg leterítettem a zakómat. Szép fe­kete zakó, annyi minden kibírt már, hogy én is csodálkozom rajta. Rend­kívüli nyomokat őrzött, az idő vasfo­ga mélyen belerozsdásodott, de én szerettem. Könnyű volt, mint az az es­te, amikor leterítettem, de ezt már mondtam. Viszont ott hagytam ki és leterítve, ahogy kell, és amikor attól a bazi nagy tengertől visszatértem, és megint csapvizet ittam, na, akkor jöt­Arató László tem rá, hogy a zakót elhagytam. A szép feketét. Vasfogastól. Üsse kavics - gondoltam, ahogy szoktam, nagy­vonalúan. Több is veszett Mohácsnál, még jó, hogy nem sodrony ingben kel­lett menni a tengerhez. Akkor tuti, hogy belefulladok. Na jó, nem akar­tam ennyire elkalandozni. Hanem egyszer jön a telefon egy szállodából, hogy: miiszijő, itthagyta a zakóját, egy szép feketét. Benne hagyta az igazolványát is. Úgy meg­örültem, hogy elővettem az útról ké­szült fényképeket, amiken még a za­kóban feszítek. Hát küldjék vissza, üzentem diadalittasan a kedves szál­lodának. Egy frászt küldték. Teltek a hónapok, se híre, se hamva a vasfo­gas zakónak. S mint derült égből a villámcsapás, egy szép napon, ami­kor a hülye se vesz fel zakót, beállít a postás, és egy szép zacskóban idead­ta a zakót. El voltam ájulva a meleg­től, meg a boldog tudattól, meg is it­tam egy sört, a többiek is. Szép fekete felöltőmben ott volt az igazolványom, ott volt a Lennon-szemüvegem, ott vol egy belépő a siófoki diszkóba, meg ott volt húsz márka. Na most az utóbbi kettő véletlenül sem az enyém, nekem akkor, mikor a zakó lekerült rólam, egy vasam sem volt, nemhogy diszkóm. Azért nem reklamáltam, büntetésképpen zakóban mentem ha­za, nehogy elhaggyam, gazdagítot­tam a feketegazdaságot húsz makival, és visszatettem kedvenc zakómat az­óta is üresen lengő vállfájára. Isten hozott - piondta vállfa. i Hajnali pokolgép mEsjött Dean Halott földönkívülifői Nagy erejű robbanás rázta meg hétfő hajnalban Vlagyi­vosztok központját. A deto­náció tetemes károkat oko­zott. A független orosz hír­ügynökség által terrorcselek­ménynek minősített robban­tás egy parkolóban történt. A légnyomás hat gépkocsit ki­mozdított helyéről, és 300 méteres körzeten belül be­törte az ablakokat. A parko­ló, ahol a pokolgép műkö­désbe lépett, a japán autók forgalmazásával foglalkozó Dalzavodszervisz nevű cég tulajdona. A 845 ember halálát oko­zó amerikai hőhullám köz­epette vasárnap mintegy 70 kilométeres óránkénti sebes­séggel trópusi vihar söpört végig Texas államon. Ez meghozta a már nagyon várt esőt. A parti részeken a vi­har még olyan erős volt, hogy nevet is kapott: Dean. Később azonban hevessége alábbhagyott, majd estefelé egyszerű trópusi viharrá csendesedett. A partvidék idei hurrikánévadjában a Dean volt a negyedik trópusi vihar, amely nevet kapott. ara v ióEKSi ni A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint az ötöslottó 30. játékhetén sem akadt te­litalálatos szelvény; a követ­kező hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményösszeg 232 millió 761 ezer 687 forint. A négyesekre egyenként 925 ezer 511, a hármasokra 6012 forintot, a kettesekre 330 forintot fizetnek. Telita­lálatos joker nem volt, a kö­vetkező hétre átvitt nettó nyereményösszeg 11 millió 535 ezer 790 forint. A 6/45-ös lottón egy da­rab hattalálatos szelvényt ta­láltak, nyereménye 144 mil­lió 179 ezer 678 forint. 5+1 találatos szelvény szintén egy akadt, nyereménye 3 millió 414 ezer 621 forint. Az öttalálatos szelvények egyenként 87 ezer 554, a né­gyesek 1479, a hármasok 338 forintot érnek. A 30. heti AustriaLotton a 3 ílarab 6 találatosra egyen­ként 8 millió 913 ezer 683 schillinget fizetnek. Az 5+1 találatosok 470 ezer 127, az ötösök 15 ezer 810, a négye­sek 366, a hármasok 27 schillinget érnek. A 3 darab Jokerre egyenként 2 millió 566 ezer 594 schillinget fi­zetnek. Népművészek Békésben llCKIIIISi Hamisítás az a film, ame­lyet mintegy 50 évvel ezelőtt készített az amerikai hadse­reg és amely állítólag egy halott földönkívülit mutat be - állítja a Sunday Times cí­mű brit lap legújabb száma. A brit lap szerint szakembe­rek vizsgálatai számtalan va­lószínűtlen dolgot állapítot­tak meg a filmen. A Sunday Times a Chan­nel Four televíziótársaság­hoz - ez a tévé is bemutatja majd az amerikai filmet ­közel álló forrásokat idéz, amelyek szerint trükkmeste­rek, a filmszakma különle­ges effektusainak szakembe­rei megállapították: a film szemfényvesztés. A filmvetítés szervezője, Philip Mantle, a brit ufóku­tató egyesület tagja viszont állítja, hogy a 91 perces fel­vételt 1947-ben forgatták az új-mexikói sivatagban az amerikai légierő munkatár­sai egy repülő csészealj ba­lesetének színhelyén. Mantle elmondta, hogy az amerikai hadsereg akkori operatőre ­5 'jMi • • IKK wm aki most 82 éves - másolatot készített a filmről és azt át­adta egy angol dokumen­tumfilm készítőnek. Mantle elmondta, hogy a film a halott földönkívüli boncolását mutatja be. A 16 mm-es film egy másik, feke­te-fehérben készített felvéte­lén pedig a repülő csészealj maradványai láthatók. A brit lap az állítólag va­lószínűtlen dolgok közül azt emeli ki, hogy a felvételen az ufó-baleset színhelyén több helyütt Harry Truman is látható. Ami pedig nem lehetséges - írja a lap hi­szen akkortájt Truman nem utazott Új-Mexikóba. A halott földönklvülit, az ufó maradványait bemutató filmet a tervek szerint au­gusztusban vetítik majd az észak-angliai sheffieldi egyetemen tartandó kétna­pos, mintegy 500 kutató részvételével lezajló ufó-vi­lágkongresszuson. A Chan­nel Four a film vetítését au­gusztus 28-án tűzte műso­rára. Reinhold Messnei balesete Nemzetközi népművészeti tábort szervezett a Békés Megyei Művelődési Központ 160 fafaragó, néptáncos, bőrdíszműves és még sok más mesterséggel foglalkozó részére. A hazaiakon kívül Romániából, Szlovákiából és kis-Jugoszláviából is érkeztek a 10 napos táborba. A ké­pen: készül a bödönhajó. Leesett kasté­lya egyik faláról az olasz Reinhold Messner, az első ember aki oxigén­palack nélkül ju­tott fel a Mount Everestre. O volt egyébként az első alpinista, aki a vi­lág összes, 8000 méternél maga­sabb csúcsára fel­jutott. Az 50 éves Messner sarokk­csontját törte, amikor észak­olaszországi kas­télyának egyik fa­láról leesett. Je­lenleg kórházban „lábadozik". Hubert, Mess­ner testvére és né­hány hegymászó expedícióban tár­sa is, sietett cáfol­ni azokat a híre­ket, melyek szerint a veterán Everest­mászó azért mász­ta meg kastélya falát, mert kizárta magát a lakás­ból... De azt nem magyarázta meg, hogy mit keresett a jó testvér a fa­lon. • Pápai üzenet Palotára A Magyar Köztársaság Vatikánban akreditált nagy. Az év arca '95 címmel szépségversenyt rendeztek vasárnap Budapesten. A győztes részt vehet a Look of The Year '95 verseny dél-koreai döntőjén. A képen: a verseny helyezettjei és díjazottjai, középen a győztes, Manchin Mirjan. • Az évszázad havazása Az évszázad havazásaként emlegetik az argentínai Tűz­földön az elmúlt napokban le­esett hótömeget. A méteres­nél is magasabb hó gyakorla­tilag elzárta a külvilágtól Rio Gallegos és Rio Grandé váro­sokat. A déli repülőtereket bezárták, így az említett váro­sok mellett átmenetileg szü­netel a légi közlekedés Bari­lbche, Trelew, Ushuaia váro­sokban. Tűzföldön a hőmér­séklet elérte a mínusz 21,7 Celsius fokot az elmúlt na­pokban. Rádiójelentés szerint a havazás folytatódik és újabb hideghullám várható az Antarktisz felől. Buenos Ai­resben is fáznak, a hétfő reg­geli hőmérséklet 4 fok volt, ám hőérzetként minusz 4 Cel­sius fokot jelentettek, s ez már ugyancsak hideg a dél­amerikai ország fővárosi la­kosainak. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön Is, Önnek Is szól!" mindennap 16—18 óra között a 94,9 MHz-en Hirdetésfelvétel: Ij^feL^^B Szeged, Párizsi krt. 32: Tel.: 325-930. 323-811 Tel/Fax: 491-119 követe, dr. Bratinka József augusztus 2-án, holnap dél­után Csanádpaiotára látogat Ebből az alkalomból este 7 órakor a római katolikus templomban koncelebrációs szentmisét tartanak, szentbe­szédet Janka György görög katolikus parókus mond. Ezt követően a nagykövet tolmá­csolja II. János Pál pápa üze­netét. • Somos Miklós kiállítása Somos Miklós Mun­kácsy-díjas festőművész ki­állítása látható ma délután 5 órától a Juhász Gyula Műve­lődési Központban. A tárla­tot, mely 10 és 18 óra között látogatható a Vörösmarty ut­ca 5 szám alatt, dr. Dömötör János ny. múzeumigazgató nyitja meg. • Vendéglátó eladó és boltvezető tanfolyamot indí­tunk, Dél-alföldi Szakképző, Szeged Nagyáruház II. eme­let 421. Tájékoztatás: csütörtö­kön 9-12 óra között, (x) • Vendéglátó eladó és üzletvezető tanfolyamot in­dítunk. KIT-Szeged, Deák F. u. 22. Tel.: 325-805. (x) Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthat­nak jelentős közlekedé­si akcióra a járműveze­tők - Szeged: 5 és 7, va­lamint 15 és 23; Makó: 9 és 14; Szentes: 6 és 22 óra között. A rendőr­ség a változtatás jogát fenntartja! • LABE­felhívás A Szegedi Lakásbérlők Egyesülete felhívja mind­azon lakásbérlőket, akiknek lakása és lakóháza - bármi­lyen címen - az úgynevezett tilalmi listán szerepel, illetve maradt, hogy jelentkezzenek az egyesület fogadóóráján keddenként 16-18 óra között (Kálvária sgt. 8.) Jelen felhí­vás a listáról való levételhez szükséges adatok begyűjté­sét szolgálja. Egyúttal elfo­gadnak bárminemű támoga­tást, mely a LABE céljainak megvalósítását szolgálja. HT\ ÍRHATÓ ÍDCJARAS Túlságosan Tosca-előadás Túlságosan valóságos­ra sikeredett vasárnap este egy olaszországi Tos­ca-előadáson a kivégzési jelenet: a főszereplő te­noristát bal lábán súlyo­san megsebesítette az egyik puskából kirepülő fojtás. A balesetet szen­vedett énekesen hétfőn hajnalban kisebb műté­tet hajtottak végre. Az Olaszország közép­ső részén fekvő Macera­tában vitték színre Pucci­ni operáját A harmadik felvonásban - amikor a festő Cavaradossit az Angyalvárban kivégzik ­a szerepet éneklő Fabio Armiliato a kivégző osz­tag sortüze után nem ro­gyott össze „holtan", ha­nem a bal lábához ka­pott, és nagyon is fájlalni kezdte azt. Az előadás néhány másodperccel ké­sőbb félbeszakadt, s gyorsan kiderült, hogy Armiliato csúnyán meg­sebesült. Az első feltétele­zések szerint túlságosan sok lőszert használtak a puskákban, s az egyikből valódi „lövedékként" ki­repült a fojtás. Armilia­tót azonnal kórházba vit­ték, ahol nem sokkal ké­sőbb kisebb műtétet haj­tottak végre rajta. Ugya­nebbe a kórházba került az előadás tűzszerésze is, aki látván, hogy puskái bajt okoztak, a színfalak mögött lett rosszul. Az olasz tenoristának nem ez volt az első bal­esete színpadon: koráb­ban egy Cármen-előadá­son egy kardcsapás sebe­sítette meg. • Arad az áceán A japán meteorológiai in­tézet hétfőn figyelmeztette a lakosságot, hogy a chilei erős földrengést követően kisebb árhullám éri el a szi­getország csendes-óceáni partjait. Az intézet munka­társai szerint a mindössze néhány centiméteres cunami az északi Hokkaido szigettől egészen Okinaváig érzékel­hető lesz. A Tokiótól 1000 kilométerre keletre fekvő Csicsijima szigeten az óceán vízszintjének három centi­méteres emelkedéséről szá­moltak be. Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése sze­rint ma estig jobbára napos, meleg idő várható, az időn­ként megnövekvő gomolyfelhőkből szórványosan azon­ban kialakulhat egy-egy zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-33 fok között alakul. RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON: (Í02D ílQü^Qü^O

Next

/
Thumbnails
Contents