Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-11 / 187. szám

^jjjíjjjjjjj n de fognak lőni - mondta a tejes, és a szomszédíj asszony szaporán bólogatott. Én az ablakból néztem. Anyám kezében még akkor is remegett a tejeskanna, amikor megpróbálta a konyhaasztalra letenni. Természetesen a szerbekről van szó, akiktől minden kitelik. Hiába magyarázom én anyámnak, hogy ne hagyatkozzék az utcai közvélemény meghatározó személyiségeire. Elvégre ő jóval többet tud erről a kérdésről, hiszen az ő édesapja volt a húszas évek elején a református pap a szlavóniai Szentlászlóban. A templomot azóta megismerte ország-világ, amikor a múltkor az etnikai problémák rendezése közepette lelőtték tornyáról a sisakot. - Hát ez az - mondta anyám -, nincsenek ezek semmire se tekintettel. Unokája a vállát vonogatja. Ő három nap múlva indul Görögországba Szerbián keresztül, és eszébe sem jut, hogy hadicselekmények áldozata lehet. Egy közlekedési balesettől jobban szorong. Am hiába próbáljuk közösen meggyőzni anyámat, ő hallotta a rádióban, turistákat hívnak vissza Jugoszláviából, harmadik világháborúról beszélnek. Magyarázhatom én, hogy Horvátországból, a hadmüveletekhez közeli területekről indult el a nyaralók sietős menete. Világháborúval pedig a krajinai szerbek hazardírozó vezérei ijesztgették az ijedősnek látszó nyugati nagyhatalmakat. Érveim leperegnek máskor rám mindig hallgató anyámról. Egy háború emlékei élnek benne kitörülhetetlenül. Az utcában is azok a hangadók, akik a saját bőrükön tapasztalták, hogy egyik pillanatról a másikra minden tönkremehet, amihez eddig biztonságunkat kötöttük. Ha nagyon akarnák, Szabadkáról óriási menekülő áradatokat indíthatnának el néhány hangszóróval. Szerencsére eszükben sincs ezzel törődni. Lesz nekik gondjuk elég, saját menekültjeikkel. De miért csodálkozunk a háborúhoz kötődő irracionális félelmeken? Lényegében minden problémát észérvekkel nehezen befolyásolható érzelmeivel közelítenek meg az emberek. Olvassuk csak végig Gál Zoltán balesetének kommentátorait. Minden vizsgálatnak elébe vágva, a kék fénnyel robogó elnöki konvojon verik el a port. Még aki kérdez, az is gondosan olyan kérdéseket választ ki, amelyek egyértelműen a kísérő motoros hibáját sugallják. Hiszen világos, a Trabant nem mehetett át a felezővonalon, de az is világos, hogy egy motoros bőven elfér két autó között, ha azok helyet adnak neki. Am aki a vizsgálatot megelőzően véleményt nyilvánít és formál, már tudja magában a választ. Bent van a vérében, a zsigereiben, hogy gyűlöli azokat, akik a törvény felett élnek, száguldanak. Akik a KRESZ-ből is megcsinálták saját kivételeiket, és csak akkor csodálkoznak el, amikor kiderül, hogy a fizikai törvényei ellenállnak kivételkereső szándékaiknak. z emberek legvilágosabban kifejtett gondolatai is ott belül születnek. Az érzelmek, indulatok, félelmek, gyűlöletek melegágyában. Nem az agyban, a zsigerekben. Ezt nagyon pontosan tudják, akik visszaélnek vele. Azoknak is pontosan kell tudniuk, akik meg akarják*nehezíteni az ilyen visszaéléseket. Rigó Béla • A magyar ipar megújulásának támogatását, a magyar műszaki értelmiség és munkásság szerephez juttatását tartja céljának a Magyar Ipari Védegylet. A tavaly decemberben alakult érdekképviseleti egyesületet a napokban jegyezte be a Fővárosi Bíróság és a védegylet megkezdte országos hálózatának kiépítését. A hazai és nemzetközi piacon egyaránt versenyképes árualapok létreTermékdíjat alapítanak hozásának elismerésére a védegylet termékdíjat alapít, amelyet évente ítél oda. A Magyar Ipari Védegylet a hazai ipar jövőjének szempontjából fontos tényezőnek tekinti az ipari szakképzést és a kutatás-fejlesztést. Támogatja és kezdeményezi olyan gazdaságpolitika kialakítását, amelynek célja, hogy a hazai ipar a mezőgazdasággal együtt a nemzetgazdaság meghatározó erejévé váljon. Minden olyan tőkebeáramlást üdvözöl, amely a termelő és árualapok bővítését szolgálja, munkahelyeket teremt, műszaki színvonalat emel és a magyar ipart partnerének tekinti. • A horvát vasúti társaság csütörtök éjféltől megkezdi a határnál kiléptetésre váró 250 magyar vagon átvételét és az üres vagonok visszaküldését, valamint 24 órán belül tájékoztatást ad az áruforgalmi korlátozás feloldásának idejéről - erről írtak alá jegyzőkönyvet csütörtökön Budapesten a MÁV, valamint a horvát és szlovén vasútak vezetői. A horvát fél Szabad a pálya arra is ígéretet tett, hogy intézkedéseket tesznek a rijekai kikötőben a kapacitás növelésére, hogy a szállítmányok fogadása, átrakodása és raktározása minél gyorsabb legyen. VMMHMMNMHHMMHMMMHHMBHHMHMH^ HAZAI TÜKÖR 7 Magyar-román közös kiképzés Vásárhelyen Ünnepi a fogadtatás az alakulótéren A románok új körletükkel ismerkednek. (Fotó: Gyenes Kálmán) • A magyar és román védelmi miniszter tavaly kötött megállapodása értelmében, tíznapos közös kiképzésre Vásárhelyre érkezett a.temesvári 90-es dandár 80-as gyalogos zászlóaljának egy szakasza. A 34 fős egység látogatásának viszonzásaként augusztus 28-án a vásárhelyiek utazhatnak Lúgosra. Ezt követően pedig a tervek szerint - ősszel egy román harckocsi század érkezik majd Magyarországra. A vásárhelyi laktanya alakulóterén, a közös kiképzés megnyitója alkalmából rendezett csütörtök délelőtti ünnepségen, a csapatzászló ünnepélyes" behozatala után, a debreceni katonazenekar eljátszotta a két nemzet himnuszát. Ezt követően Csorba Mihály dandártábornok, a Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár parancsnoka köszöntötte a vezetőket és a honvédeket, Kőhegyi András vásárhelyi alpolgármestert, valamint a román gépesített szakasz minden katonáját, majd az elkövetkező napok feladatairól szólt. Ezután Rába Imre vezérőrnagy, a Szárazföldi Csapatok Anyagi Technikai Főnöke, parancsnokhelyettes lépett a mikrofonhoz. Beszédénben kifejtette: Bár a kijelölt állomány mindkét fél részéről csak szakaszerő, de a közös kiképzés jelentősége messze túlmutat az alegységek nagyságrendjén. A parancsnokok számára ugyanis különösen fontos, hogy kölcsönösen megismerhetik egymás kiképzési módszereit, követelménytámasztási és értékelési rendjét. De hangsúlyt helyeznek arra is, hogy a vendégek minél jobban megismerkedjenek történelmünkkel, kulturális értékeinkkel. A vezérőrnagy végül reményét fejezte ki, hogy a románok egyúttal katonabarátokra lelnek itt, és alkalmuk nyílik megismerni a dolgozni szerető, nyíltszívű magyar népet. Csorba Mihály dandártábornok ezzel kapcsolatban elmondta: A hétvégén Hódmezővásárhelyet és környékét mutatják be a vendégeknek, a következő héten pedig harcászati gyakorlatok következnek. Külön örömét fejezte ki, hogy közösen ünnepelhetik augusztus 20-át, a Magyar Állam ünnepét. Ezt követően Nicolae Dinca alezredes, a román katonai küldöttség vezetője adta át a román hatóságok és az ötödik Román Hadtest jókívánságait. Megköszönte a figyelmes fogadtatást, és hangsúlyozta: a magyar bajtársak is hasonló vendéglátásban részesülnek majd. Végezetül Kőhegyi András alpolgármester kívánt jó egészséget és katonaszerencsét a közös munkához. A dandár vezényszóra elvonult, csak a terepszínű egyenruhás román szakasz és a magyar alegység maradt az alakulótéren. A katonák parancsnokaik biztatására közelebb léptek, kezetszorítottak, és cigarettával kínálták egymást, majd rövid eszmecsere és sorakozó után elmasíroztak szálláshelyeik felé. Sz. A. • Tüntessenek a szülők! Leszorítva, Európa peremén? Beszélgetés Szabó Gébor lézerfizikussal Most, hogy történik, amire rossz álmainkban sem gondoltunk, hogy a szemünk előtt rombolódik szét egy úgyahogy még működő ágazat, az oktatás, és semmisül az egyetlennek tartott tőkénk, a szellemi - érezhetően fölerősödött az aggodalmunk. De tudjuk-e pontosan, miért jogos ez az aggodalom? Reflex-szerűnek látszanak a közvéleményt közvetítő média oktatást védő gesztusai is, az érveket már unalmasnak gondofjuk ismételgetni. Pedig most tényleg itt a farkas! Kerestem valakit, akire nem illik a szokványos ráfogások egyike sem; nem lehet ráfogni, hogy egyetemi folyosókon őgyelgő széplélek, hogy a saját egzisztenciáját félti, hogy attól tartana, eztán nem lesz módja békésen hajózgatni a tudomány oldalvizein, és a többi. Dr. Szabó Gábor egy olyan tudományegyetemi tanszéken vezető professzor, amely tanszék képes volt bekapcsolódni a tudományos kutatási világélvonalba; rendszeresen meghívják az USA-ba és Japánba - de nem megy végleg, csak vendégkutatónak. Vagyis fizetőképes kereslet van arra, amit csinál. Ismeri a fejlett országok oktatási politikáját, az ezzel kapcsolatos társadalmi, politikai és gazdasági megfontolásokat és magatartásokat. A JATE Optikai és Kvantumelektronikai tanszékének tanára, lézerfizikus, aki rendszeres, okszerű gondolkodáshoz, a tények-törvények és a képzelőerő összeműködtetéséhez szokott. • Jogos az az aggodalom, ami az oktatás viszszaszorítása miatt megnőtt az emberekben ? - Nem látom eléggé aggódóknak az embereket. Azt látom, hogy hagyják elterelni a figyelmüket lényeges, a létüket meghatározó kérdésekről. Attól tartok, hogy a szeptember közepére tervezett pedagógus- és diáktüntetések ismételten félrevezetik a társadalmat. Az emberek megint azt fogják hinni, hogy ezeknek a csoportoknak az érdekeiről, egzisztenciális félelmeikről, a rossz közérzetükről van szó. Mások politikai érdekeket gondolnak egy-egy ilyen tüntetés mögé. Márpedig a poilitika érdeke mindig rövid távú: talpon maradni a következő választásig. Ez nem a magyar politikusok gyengéje, hanem - a világon mindenütt - a politika természete. Világos tehát, ha a társadalom ragaszkodik a maga távlataihoz, ha érdekli a jövő, a gyerekek és az unokák felnőtt élete, akkor magának kell tennie ezért. Hiszen mindenki választópolgár; ha képes a jövőről szóló érdekeit erőteljesen megfogalmazni, a politikusok nem tudnak eltekinteni ennek figyelembevételétől. Ha tehát tüntetni kell, mert már nincs más eszköz, akkor nem a diákoknak, a pedagógusoknak, vagy az egyetemi oktatóknak - akik kétségtelenül a legvilágosabban, mert közvetlenül látják a társadalom jövője elleni merényleteket; hanem a szülőknek kell tüntetni! • Miből láthatja a polgár, hogy veszélyben van a jövő? - Aa. oktatás minden szinten visszaszorul. Mindenki ismeri, mi történik a felsőoktatással és nem nehéz előre látni, mi fog történni az alap- és középfokú oktatással, ha az önkormányzatoknak visszajuttatott adójárulék 15 százalékra csökken a jelenlegi 35-ről. Az a szülő, aki elgondolkodik rajta, hogy tud-e jövőt kínálni a gyerekének, hogy milyen jövőt kínál ez az ország a gyerekének, észreveheti, hogy még mindig van választási lehetősége. Annak dacára, hogy a jelek szerint elindultunk az egyik úton: megpróbálunk Európához tartozni Albánia szintjén. Egy improvizált program keretében megvonjuk a támogatást egy még működő ágazattól, az oktatástól. Amelynek nem egyszerűen annyi a következménye, hogy egy működő ágazattal kevesebbünk lesz. Miért jönne ide Európából, vagy Amerikából bárki a csúcstechnológiával és a tőkéjével, ha itt nincs elfogadhatóan képzett szakember? Miért hisszük, hogy a világ tőkéseinek olyan a természete, hogy rajtunk akarnak segíteni? Nem. A világnak tökéletesen meg fog felelni az is, ha itt olcsó bérmunkásokkal cipőfelsőrészkészítés folyik. Egy éhbérből vegetáló, de űzető Szegényország nem rossz nekik. Senki sem fog lépéseket tenni, hogy Magyarországon inkább a viszonylag jó hatásfokkal működtethető, jólfizető iparok, a csúcshoz legalább közelítő technológiák váljanak honossá. Csak mi magunk tehetnénk lépéseket. A csúcstechnológiát működtetni képes szakemberek, a megfelelő infrastruktúra felkínálása esetén jönne a korszerű ipar, a tőke - mert igenis ilyen a természete. Ám ha így folytatjuk, ötéven belül eléljük, hogy farmergatyák összevarrására legyünk képesek, semmi többre. És ennek megfelelő szinten éljünk. Az a kérdés, hogy akarjuk-e ezt? • A politikusok és sok közgazdász szerint nincs választásunk: az adósság kamait fizetni kelL - Valóban? Azon az áron is, hogy alacsonyrendű bedolgozók legyünk Európa szélén? Miért lenne ennél rosszabb egy épkézláb adósság-átütemezési javaslat? Egy valódi érvekkel operáló alku? Valóban erre a mostani, fejvesztett improvizálásra van szükségünk? Hogy megteremtsük Aibánia-státusunkat Európa peremén? Én képes vagyok nagyon szűkre húzni a nadrágszíjamat, ha valaki azt mondja: muszáj, csak így érhetjük el, hogy két év múlva elinduljunk valamerre. De így? Hogy tudván tudjuk, ugyanitt tartunk két év múlva is? Kifizetjük az esedékes kamatokat - a jövőnk, az oktatás szétrombolása árán? Ehhez nem kell pénzügyi-közgazdasági szakértelem! Bárki meg tudja csinálni, hogy az eléjetárt összegekből elvon valamennyit! • Japánban a szülők az önfeláldozásig arra fordítják erejüket-pénzüket, hogy a gyerekük a lehető legmagasabb képzésben részesüljön; el tudja ezt képzelni nálunk? - Ebben a témában mindig féligazságok és teljes valótlanságok kavarognak. Jelenleg is azzal érvel a minisztériumunk, hogy a felsőoktatás költség-szerkezetét át kell alakítani, mert túl sokat vállal az állam, keveset az egyén. Meg kell beszélni, milyen értelmes átalakításokra van szükség; de szögezzük le, hogy a világon egyetlen olyan ország sincs, ahol a diploma árát teljes mértékben a hallgatókkal fizettetnék meg. Pontos számokat arról az egyetemről tudok mondani, ahova járok dolgozni, de az arányok nagyjából másutt is ilyenek: a Rice egyetemen, amely egy jónevű, konzervatív magánegyetem, a tandíj a költségeknek kb. 15 százalékát fedezi; a működési költségeknek 60 százalékát az egyetem maga termeli ki azzal, hogy a saját, 1,1 milliárdos vagyonával gazdálkodik; további 15 százalék a professzori kar megnyert kutatási pályázataiból rezsiköltség címén elvont összeg, a maradék egyéb támogatásokból adódik. Ami az állami egyetemeket illeti Amerikában is most akatják megnyirbálni a központi támogatást. Erre mi történik? Nem kell a szülőknek tüntetni, mert a legtekintélyesebb iparvállalatok vezetői azonnal levelet írnak a legtekintélyesebb szenátoroknak. Tessék, nézze meg, kik írták alá ezt a levelet: a legnagyobb hadi-, autó-, olaj-, mikroelektronikai-, kommunikációs konszernek elnökei. Az van benne, hogy ők, mint ipari vezetők aggódnak: tudják, nehéz választás eldönteni, milyen programok érdemlik meg a központi támogatást, prioritásokat kell állítani. De azt is tudják, hogy az Egyesült Államokat az tette a világ vezető iparigazdasági hatalmává, hogy a támogatott tudományos kutatások folyamatosan „üzemanyagot" adhattak a fejlődéshez. Ha a támogatást csökkentik, az amerikai ipar elveszti a lehetőségét, hogy. hozzáférjen az alapvető technológiákhoz, elveszti jól képzett tudósait és mérnökeit. „Üzenetünk egyszerű" így fogalmaztak, s mindenki tudja, mit jelent, ha üzen a nagytőke: az lesz, amit ők akarnak. Amerikában az ipari tőke, Japánban a szülők magatartása, Dél-Koreában - láss csodát - a politikai akarat vezetett oda, hogy eztán is jól fognak élni, mert az oktatást és kutatást első helyre sorolták. Nálunk mi lesz? Ezt a kérdést mindenkinek fel kell tenni magában és meg is kell válaszolni. Mindenkinek, akit érdekel a jelenből következő jövő. Sulyok Erzsébet