Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-10 / 186. szám
10 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1995. AUG. 10. ORVOSI ÜGYELETEK 1995. AUGUSZTUS 10., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: LŐRINC A latin Laurcntius név rövidüléséből. Jelentése: a Róma melletti Laurcntum vidékéről származó férfi. A Nap kel 5 óra 33 perckor, nyugszik 20 óra 6 perckor. A Hold kel 19 óra 32 perckor, nyugszik 5 óra X perckor. A Tisza vízállása szerdán Szegednél 88 cm, vízhőfok: 24,7 "C, Csongrádnál -101 cm. Mindszentnél 0 cm, a Maros Makónál -44 cm. SZÁZ ÉVE született Vértes Marcell (1895-1961) festó, grafikus. Ő készítette Karinthy Frigyes „Tanár úr, kérem" című kötetének nagy sikerű rajzait. A forradalmak után Franciaországban. 1940-46 közt az Egyesült Államokban élt. SZÁZ ÉVE született M. M. Zoscsenko (1895-1958) orosz Iró. Szatirikus elbeszéléseivel vált országszerte ismertté. Műveit 1946-ban Zsdánov szovjetellenesnek bélyegezte. Bár később újra kiadták műveit, ettől kezdve már nem alkotott jelentőset. HETVENÖT ÉVE születtt Nyfri Tamás (1920-1994) Széchenyidíjas teológus, filológus; egyetemi tanár. 1968-tól apesti katolikus hittudományi főiskola bölcselettanára volt. Műveiben a kereszténység és a modern kor követelményeinek összhangját kutatta. • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri (13/57-es) este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgós esetben! • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a D. kórház. (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!!) felvételi ugyeletet a Sebészeti Klinika (Pécsi ú. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják el. • ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére. Szeged, Szentháromság u. I. sz. alatt. Telefon: 310-100. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgós esetek orvosi ellátása. • ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 435-535. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 10.30-12, csütörtökön 15-18 óráig. • CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál. Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 324-824. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS, OPTIMÁLIS CSALÁDTERVEZÉS: Család- és Nővédelmi Tanácsadó, Debreceni u. 2. Telefon: 322-740. • S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 311-000. A hívás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Minden munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkoholgyógyszer) krízisellátó, ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriai osztály. Kálvária sgt. 57. KŐZERDEXÚ TÁJÉKOZTATÁS • MENTŐK: 04 • RENDŐRSÉG: 07 • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 324-312 • TŰZOLTÓSÁG: 05 • MÁV-INFORMÁCIÓ: 421-821 • INTERC1TY menetjegyrendelés: 310-136 • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. • VÁMUDVARI szolgáltatás: Zoll-Platz Kft. 325-788 • A POLGÁRŐR SZÖVETSÉG ÉS A VAGYONVÉDELMI KAMARA Szegeden, a Rákóczi tér 1. 419-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 483-583/194-es vagy 208-as mellék. • ÖNKORMÁNYZATI POLGÁRŐRSÉG. Szeged. Rókusi krt. 66. Tel.: 06-60-301-125. SZERVIZEK • ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. • GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE. Földgáz: DÉGÁZ RT. Munkanapokon 7-18, szombaton 7-12 óráig: 482-084, 312-287; éjszaka és munkaszüneti nap: 482-084, 314-968; PB-gáz: CELSIUS KFT.: 485-649. • GÁZKÉSZÜLÉK-JAVÍTÁS, HIBABEJELENTÉS: 314-097 (SZÉSZ); 485-649 (CELSIUS KFT.); 314-583 (FÉG); PROMETHEUS RT. Munkanapokon 7-15 óráig: 310-222, hét végén, ünnepnapokon 0-24 óráig: 472-197; POLY-GÁZ BT. Tel.: 62/361-594. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588. éjjel-nappal hívható (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 310-155. LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS /GÁBRIEL? / TAXI / / Törzsutaskártya nélkül is garancia az olcsó utazásra PALMA FOTO Szeged, Bartók tér 6. Tel.: 326-312 Szeged, Zrínyi u. 3. Tel.: 323-572 Igazolványkép 1 perc alatt színesben és fekete-fehérben! ADMIRALITAS Hajózási és Kereskedelmi Kft FOLYAMI HOMOK, SÓDER, ZÚZOTT KŐ és BETON házhoz szállítás Megrendelhető: (62) 313470.312-692 Szeged, Csongrádi sgt. 27. Telephely: Szeged, Boszorkány-sziget számítógépes. BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉSI A szolgáltató oldal lakossági, közösségi szolgáltatások és szabadidő-szórakozás rovataiba adásvétel és konkrét időponthoz kötött szolgáltatások, események megjelentetését nem vállaljuk. Csak költségtérítéssel veszünk fel információkat, leadás legkésőbb a megjelenés előtt 2 nappal levélben, vagy hétköznap a 481-460-as telefonon (Czakó Julianna). BITUMENES TETŐFEDŐ ZSINDELY 784 Ft+áfaóim, valamint amerikai nyflászárók kedvező áron! f tj IBt. Szeged, József A. sgt. 63. Telefon: 62324-187 Nyitva: H-P.: 7-17 óráig. Szo.: 7-12 óráig. ÁREMELÉS ELŐTT!!! (vili. 14 i9) H • E7 gerendák, • A-AD áthidalók 'ÖEEEnZE • PK tedémpallók I SZEGED, DEBRECENI U. 16. T.: 62/312-211, 312-848. | Nyitva: h-p.: 8-16, sz.: 9-12. NYOMTATVÁNY névjegykártya, etikett, meghívó cégespapír, sorszámozott jegy Saliber Szeged, Oroszlái a. 3. T.:<62)326-151 HŰTŐGÉP, KLÍMA Awtóklimo GÁZKÉSZÜLÉK javítása. Pácza & Társai Kft., Szeged, Brüsszeli krt. 31. Tel : 62/491-006. ^'tssu Nyári • fi cipovásár az emeleten !W!k engedménnyel, amíg a készlet tart! SHUi HÁTIZSÁKOK, NŐI TÁSKÁK 40%-os engedménnyel az emeleten, amíg a készlet tart! J] ÍM Az OTP értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Szeged, Takaréktár u. 1. szám alatti lévő banjegykiadó automata 1995. augusztus 9 és 11-e között a berendezés cseréje miatt nem üzemel. Az Aradi vértanúk téri fiókunknál lévő bankjegykiadó automata ez idő alatt is folyamatosan működik. ÍME, AZOK AZ ÜZLETEK, AMELYEK ÖNNEK ÉS CSALÁDTAGJAINAK MINDEN VÁSÁRLÁSKOR KEDVEZMÉNYT BIZTOSÍTANAK: VIRÁG. AJÁNDÉK, ILLATSZER SZEGED I Anita Virág-ajándek, Debreceni u. 24. -662. Viráa ajándék Tul : 325-662. Viróg-a|ándek 1 UTk • Illatszer bolt, Mikszáth Kálmán u 23. (Erzsébet virágüzletben) • Kínai Sárkány Ajándék 10% bolt, 5% [inai Sárkány Torok u. 11/A. T 326"-536 Kínai fűszerek, ajándéktárgyak vásárlásakor 1 0% • Flóra Desing Stúdió, Texilgyári út 3. Cserepes virág, viráqkerlészeti és ültetési kellékek 10% BALÁSTYA • Virág-ajándek, Felszabadulás u. 2. 16% SÁNDORFALVA • Dianella, Ady E ~~TT io% • Illatszer és háztartási, vegyi áru, Ady u. 20/A. 1000 Ft feletti vásárlás felett 3% KISTELEK • Pálma Virág-ajándék, Petűfi u. 8 • Rózsa Ajándékbolt, Rákóczi u. 3. POMASZÉK io% 5% 16. 5% [ • Rózsa Virágüzlet, Rózsa F. A virág, ajándék, játék árából FORRÁSKÚT • Ótveczki Ajándékbolt, Felszabadulás u. 15. Ajándékvásádás esetén 3% KÖNYV. PAPÍR. ÍRÓSZER SZEGED • Liber Kft. Könyvesbolt, Tisza L. krt. 83 1: 62/473 600 SzilléH sgt. 47/B 10% • Pelikán Papír-, írószer- és Játékszaküzlet, Kárász u. 13. Akción kívüli teljes árukészletre 5% • Szezám Papír Bt., Eötvös u. (Eldorádo mellett) A teljes készletre 10% JI • Vrtarex Bt. Papír- írószer nyomtatványbolt. Kálvária tér 32. A teljes árukészletre 10% • Vitáris Papír, irodaszer, nyomtatványbolt, Tisza 1. krt. 69 A teljes árukészletre 10% ÚJSZENTIVÁN • Trafik-lroszer - Videotéka, Felszabadulás u. 92. Iskolai felszerelések-papíráruk 10% CIPÓ. SPORTRUHÁZAT SZEGED • Divat Box Sportcipő és Sportruházat, Mikszáth K. u. 16 Teljes árukészletre 5% • Ree Box Sportcipó és Sportruházat, Mikszáth K. u. 17. Teljes árukészletre 5% KISTELEK • Cipőbolt, Kistelek, Bocskai u. 2/A. (a piactérnél) Teljes árukészletből 5% ÉKSZER. ÓRA SZEGED • Aranykígyó Ékszerüzlet, Szeged, Kígyó u. 6. Készpénzes vásárlás esetén a teljes árukészletre 5% * Aranytopáz Kft., Kárász u. 6., Kígyó u. 2. Ajka kristály, arany-ezüst ékszerek, Zsolnay, hollóházi porcelán árából 10% • Ékszergödör Ékszerüzlet, Kelemen u. 4 Készpénzes vásádás eselén a teljes árukészletre, valamint a javításra 5% • Noriko Kft., Ékszerüzlet, Szeged, Nagyáruház emelet, 5% • Kreiner Órás, Attila u. 8 Tel.: 310-230. Javítás, elemcsere, óravásárlás 10% MŰSZAKI. HÍRADÁSTECHNIKAI CIKKEK SZEGED • Audió bolt, Mikszáth K. u. 17. 62/322-342. A teljes árukészletre 3% • Conel CO. Bt„ Zárda u. 6/A (volt Komócsin tér). Tel.: 62/324-123. Bosch szerszámgépekre 5% • Delfin Computer OKI Nyomtatószalon, Zárda u. ó. A számítógépes kellékek és kiegészítők árából 5% • Elektrotrade Vas-müszaki Diszkontáruház, Fonógyári út 8. A fogyasztói árból 3% • ELSZO, Televízió-, videó-, rádiószerviz, Bartók tér 5. T.: 62/326-333 5% Hűtő-, klímaszerviz, Fekete sas u. 28. t : 62/314-108. 4% Háztartásigép szerviz, Attila u. 16., t : 62/311-928 4% Villanyszerelés és neonjavítás, Moszkvai krt. 15„ t.: 62/323-67710% Motortekercselés, Moszkvai krt 15. t.: 62/323-638 8*/. Biztonságtechnikai mérés, Moszkvai krt. 15., t.: 62/312-106 1 0% • Euró Dimenzió Műszaki Üzlet, Szeged-Tápé, Budai Nagy A. u. (piactér.) Az üzlet teljes árukészletére 2% • Hifi Ok, Kereskedelmi Vállalkozás, Török u 8. Tel./fax: 323-414, 60/383-252. Akciós termékek árából további 2% • Komfort Műszaki Center, Bartók tér 9. A teljes árukészletére 2% • Körúti vas-müszaki Hobby Bt., Berlini krt. 15. Tel.: 323-694 Szerszámokra és barkácscikkekre 5% • Monitor, Brüsszeli krt. 2. Tel.: 323-670. Hifi-és CDlemezszaküzlet, CD-lemezek árából 5% • Sharp Márkabolt és Szerviz, Mars tér 15. Műszaki cikkekre 3% • Trendex Szalon és Szerviz, SONY és PANASONIC Márkakereskedés, Mérey u. 17. Tel.: 323-366. Szórakoztatóelektronika és telekommunikáció, híradástechnikai cikkek 2% MÓRAHALOM • Elektromos Szaküzlet, István király u. 2/A. Műszaki cikkekre 4% e<ev.«»ertelőf,zetöv4 ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA * JÁTÉKUNK HETI NYEREMÉNYE: Audioton fülhallgató AWQ \IMVMajándéka! a VIDEOVOX ÜZLETEI MEGTALÁLHATÓK: Szeged, Takaréktár u. 5. Tel.: 62/31 3-948 Szeged, Petőfi S. sgt. 40. Tel.: 62/326-227 Nyerte: Török László Szeged-Tápé Budai N. A. u. 97. Kártyaszáma: 5 000 202 Az Osztrák-Magyar étterem (Szeged, Sóhordó u. 18.) kétszemélyre szóló vacsora meghívását nyerte: - ^. Faragó Is tván né J jf| Ópusztaszer, Árpád u. 13. Kártyaszám: 1 230 126 • BÚTOR. LAKBERENDEZÉS SZEGED • Art Modul Belvárosi Bútorszalon, Kis Menyhért u. 3 Az aktuális akcióba nem tartozó árukészletre 5% • Átrium Plusz Skandináv Lakberendezési Áruház, Szeged, Csongrádi sgt. 15. Tel.: 322-703. Teljes árukészletre 5% • Castello Hun Kft., Mars tér Jő" pavilon Tel.: 62/321-389, 421-368 A teljes árukészletre 5% • Diego Szönyegcentrum (Fix Pont Diszkont), Dorozsmai út 14. Tel 314-588/129. Teljes árukészletre 3% • Domus Bútoráruház, Dugonics tér 8-9. T.: 326-911 2% • Eglo-Lux világítástechnikai szaküzlet, Szeged, Brüsszeli krt. 12.5% • ER-SPAN barkácsbolt, Szeged, Kálmány L. u. 21. A teljes árukészlet 3% • Fix Pont Diszkont, Dorozsmai út 14. Szőnyeg, PVC, textília, műanyag áruk, lakástextília 3% • Frei Kft. Bútor Szalon, Nemes lakács u és Moszkvai krt. sarkán 6% Fürdőszobaszalon, Kálvária sgt. 102. 5% • Kapu Diszkont, Tompái kapu út 4 Üveg-, porcelán-, műanyag áruk 7% • Möbel-Ludwig, Mars tér „C" pavilon. A teljes árukészletre 3% • National Bútorstúdió, Fekete sas u. 25. A teljes árukészletre 3% • NeGa Világítástechnikai Stúdió, Kölcsey u. 2. Világítótestek készpénzzel történő vásárlása esetén 3% • Szolid Lakásfelszerelés és ajándéküzlet, Kiskundorozsma, Dorozsmai út-Adél köz 1. A teljes készletre 6% • Ticotex Lakástextil, Osztravszky u. 26/B. T.: 313-508. A teljes árukészletből 2% • Tusi fürdőszobai elemes bútorok és kiegészítők szaküzlete, Kossuth L sgt 99. Tel.: 325-934. Teljes árukészlethői 2% BORDÁNY • Joker Bútorbolt, Kossuth u. 69. Tel.: 06-60/352-860. A teljes készletből2% SÁNDORFALVA • Bútor, lakberendezés, Sándorfalva, piactér, Ady E. u., kiegészílőés kisbútorholt. A teljes árukészlet 3% RUHÁZAT, CIPŐ. DIVATÁRU. TEXTIL SZEGED • Amira, Mérey u. 7. Felsőruházat, cipő és fehérnemű 5% • Anna By Demetrios, Tisza L krt. 39 Menyasszonyiruha-kölcsönző 5% • Árkád Textilház, Bartók térzsinagóga átjáró. Az üzlet teljes árukészletére 7% • Baba Centrum, Mars tér-Mérey u. sarok Tel.: 323-366. Teljes árukészletből 3% • Baby Markét, Etelka sor 12. garázs. A teljes árukészletre 5% • Divatcentrum,-Széchenyi lér 15. Active sportruházati termékek árából 5% • Erfo-Nett Textilruházati bolt, patvolat, Bécsi krt. 37-39. Vásárlás, szolgáltatás 3% • Gréta és Jelena, Petőfi S. sgt 25. Feb/Sruházat és fehérnemű 5% • Griff férfi és női divatáruüzlet. Szent Gellért u. 2. Teljes árukészletből 5% • Gomb Bazár, Csongrádi sgt. Ó9/B. A szabászati kellékeket • Holland Akciós Ház, Bartók tér 9 (Zsinagógánál) Tel : 314-610 Az üzlet teljes árukészletére 5% • Jókai utcai üzletház, Jókai u. 6 T.: 317-115 Női és férfi felsőruházatból 3% • Lasszó Farmerbolt, Mikszáth u. 13. T.: 315-209 A teljes készletre 3% • The Junior's Jeans, Mikszáth K. u. 21. T.: 327-011. Gyermek farmer-ruházat árából 8% • Wanted Farmerbolt, Mikszáth K. u. 21. Levi's-termékek és bőrruházat árából 5% KISTELEK • Anna menyasszonyiruhakölcsönző, Kistelek, Molnár J. 45/B Tel.: 62/364 591 (a sportpályánál). Minden kölcsönzött ruha árából 5% • Méteráru-rövidáru, Bocskai u. 2. A teljes árukészlete 5% KISZOMBOR • Madeira üzletház. Nagyszent miklósi u. 7. A teljes árukészletre S% SÁNDORFALVA naayker. áron értékesítő szaküzlet teljes árukészletére 5% Tel Mini és Miki gyermekruházat. 251 -724. Tolbuhin u. 27/A 5% Nyereményüket átvehetik a Sajtóházban. Szeged. Stefánia 10., csütörtök 8-16 óráig, a terjesztési csoportnál. Felhívjuk figyelmüket,a pénztárosokkal előre közöljék, hogy Önök klubkártyával vásárolnak.