Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-10 / 186. szám
CSÜTÖRTÖK, 1995. AUG. 10. A VÁROS 5 Tán nem véletlenül időzítették a Népjóléti Minisztérium illetve a kormány rendeletének megjelentetését a nyár közepére. Ez idő tájt ugyanis a lehető legkevesebben böngészik a Magyar Közlönyt, hiszen munkáltatók és munkavállalók, főnökök és beosztottak javarésze éves rendes szabadságát tölti. mAtb kivonul... Az üzemorvos is vállalkozik Élek a gyanúval, hogy csak a legérintettebbck. az üzemorvosok olvasták, sokszorosították, tanulmányozták át alaposan a közlöny 60. és 63. számában napvilágot látott kormány- illetve népjóléti miniszteri rendeletet a foglalkozás-egészségügyi szolgálat további létének hogyanjáról. Mindenesetre a még meglevő gyárak, újonnan alakult kis- és nagyüzemek, kft.-k vezetőinek nem hagytak sok időt, hogy eldöntsék, mit is válasszanak a felkínált lehetőségek közül. Merthogy az eddig teljes egészében a tb által finanszírozott üzemegészségügyi szolgálatot magyarán az üzemorvosi rendelőket - szeptember elsejétől a munkáltatóknak kell fenntartaniuk, azaz minden ezzel járó költség a gyárat, üzemet, kft.-t terheli. Az elsőként létrejött szegedi üzemorvosi vállalkozás, a Mediteam képviselője, dr. Tornyai Éva, is úgy látja, a munkáltatók számára valóban kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy eldöntsék: vagy -fenntartanak saját üzemorvosi rendelőt és saját üzemorvost, aminek és akinek költségeit természetesen ők fedezik, vagy szerződést kötnek vállalkozásra jogosult üzemorvossal, aki ellátja az illető munkahely üzemorvosi teendőit, ugyancsak a vállalat költségén. Más választás nincs, vagy az egyik, vagy a másik lehetőséget köteles a munkáltató megragadni, hiszen a rendelet értelmében valamilyen formában biztosítania kell munkásai, dolgozói egészségügyi ellátását. A munkáltatóknak amellett, hogy választaniuk kell a két üzemorvoslási lehetőség között, szeptember 30-ig jelenteniük kell a helyi tisztiorvosi szolgálatnak a munkavállalói létszámot és a cégnél végzett munka nehézségi fokát. A súlyossági foktól függ ugyanis a fejkvóta összege, ami 3200 forinttól 6500 forintig teljed. Gyors számítások szerint, egy - a veszélyességi fokot tekintve - B kategóriába tartozó, 1000 főt foglalkoztató cég 5 millió forintot köteles fizetni az üzemorvoslásért, míg egy 100 fős munkahely 500 ezer forint költséget számolhat évente e szolgáltatásért. Egyelőre azonban még sokan a rendeletet sem ismerik, nemhogy a számításokkal foglalkoznának. A nagy megdöbbenés még várat magára, ha már nem is sokáig. Kalocsai Katalin • Először a tankönyveket vettük meg. A lista hosszú, a végösszeg közel 3 ezer forint. A következő hónap a tanszereké. A szülői értekezleten átvett lista alapján, a kedvezményes vásárlási akciót kivárva léptünk a papírboltba. Válogattunk a jó és jobb, az olcsó és a drágább füzetek, festékek, iskolatáskák között. Az első osztályos indító csomagért és a táskáért nagyjából 6 ezer forintot fizettünk. Még hátravan a tornacucc és a tisztasági csomag összeállítása. Az egyenleg: általános iskola, első osztály = 10 ezer forint. Itt az augusztus, a tanszervásárlás hónapja. - Ez a harmadik olyan nyár, amikor az egyéni vásárlóknak is nagyker áron adjuk a tanszert - hallom Kiss Adriennétől, az Andreas Kft. egyik ügyvezetőjétől. - Jönnek is a családok, sok a visszatérő kuncsaft. Azért vállalják a hosszabb utazást, mert kiszámolták: 20-30 százalékkal kevesebbet fizetnek, mint egy belvárosi boltban. Még a Cserepes sori piacnál is olcsóbbak vagyunk, ráadásul itt a táskától a radírgumiig minden beszerezhető. Akció indul! - Aki ügyes és körültekintő, olcspbban vásárolhat a külvárosi nagykereskedelmi raktáráruházakban. Aki ráérős, az kényelmesen, de drágábban szerezheti be csemetéje iskolai füzeteit, ceruzáit és tollait - ad tanácsot a gyakorlott anyuka, az ismerősöm, akinek három gyereke iskolás. - A szezon eltolódik. Mfg 3-4 éve már június végén, július elején vásároltak, addig most az augusztusi fizetés Tanszer, te drága! Ugyan, ki gondol még a sulira? (Fotó: Schmidt Andrea) után kezdenek tanszerre költeni az emberek - összegzi tapasztalatait Kovács Zoltán, a Barát Papír Bt. egyik tulajdonosa. - Halogatják a vásárlást, amíg csak lehet, mert a családi költségvetésben egyre kevesebb a beiskolázásra fordítható pénz. Egyre többen csak a legszükségesebb dolgokat teszik a kosárba: egy-egy darab vízfestéket, nem festékkészletet, füzetcsomag helyett egy-egy irkát kérnek. Mi így érezzük meg a reálbércsökkenést. Az elsős szülő lelkesebb, korábban vásárol, és az eladók szakismeretére hagyatkozik. Nem (gy a gyakorlatot szerzett „ iskolás anyuka ". Aki saját tapasztalataira szorítkozik, nem mindent egy boltban vesz meg-figyeli áz akciókat. Azt is tudja: szezonárral dolgoznak a kereskedők, s nem mindegy, a 10 százalékos kedvezményt a május óta tartott, vagy a tanévkezdéshez közeledve általában 20-30 százalékkal megemelt árból adják. A sokat látott anya összehasonlítja az áru melletti cédulán látható számokat. Például az egyik belvárosi papírbolt akciós, és egy raktáráruház nagykereskedelmi árajánlatát. Az eredmény a következő: A/5-ös füzet 30, illetve 23 forint, A/4-es füzet 60, illetve 48 forint, spirál füzet 160, illetve 144 forint, iskolatáska 1800-3000, illetve 1850-2100forint. - Nehezen indul a szezon. Szerintem augusztus 10. és szeptember 10. közé szorul mondja Fődi Lajosné, a Csepeli PIÉRT helyi képviselője. - Egy átlagos, 5 ezer forint fölött vásárló család 15002000 forintot is megspórolhat. Azt tapasztalom, ilyenkor nemcsak tanszert, hanem egyéb papírárut is itt szereznek be. A szülők többnyire a gyerekekkel együtt jönnek. A Kárász utcai bolt kirakata előtt nézelődő fiú, Csinos Róbert maga vásárolja meg füzeteit. Nem úgy a Patyi-gyerekek, akik édesanyjukkal együtt járnak üzletről üzletre. - Oda megyek tanszert venni, ahol tudom, megfelelő a választék. Az akciókat is figyelem. Szerintem nem érdemes kimozdulni a Belvárosból, mert itt jobban felszereltek az üzletek - állítja Patyiné Boda Margit, aki a másik oldal szemszögéből is véleményt mondhat, lévén tanárnő. • Mikor kell tanszert venni? - A mi iskolatitkárunk már májusban kedvezményes füzetvásárt rendez. A nagyfiam iskolájában viszont majd csak szeptemberben mondják meg a szaktanárok, hogy az adott tárgyhoz milyen füzetet szerezzünk be. Én júniustól szeptember közepéig folyamatosan vásárolok a 8-os és a 3-os fiamnak. így megoszlanak a költségek. Ma két boltban voltunk, de nem kaptunk meg mindent. Iskolatáskát keresünk, de ami jó minőségű, az rettentő drága. Együtt játjuk a boltokat, mert a pénztárcán kívül a gyerekek ízlését is figyelembe kell venni vásárláskor. • Pedagógusként milyen tanszerekre esküszik? - Tanárként nem szoktam különleges dolgokat vásároltatni tanítványaim szüleivel. Nem az ár vagy a külcsín, hanem az a fő szempont, hogy a tanszer megfeleljen a célnak. - Már a nyolcadik nyarat tölti tanszervadászattal. Mi a tapasztalata? - Ez idő alatt csillagászati árak alakultak ki. Ha az ember lánya kitartó, azaz legalább három hónapon át üzletről üzletre jár, akkor nincs hiánycikk, s a családi kasszát sem meríti ki az iskolakezdés. Djszaszi Ilona © KÖZÉLETI NAPLÓ SZEGED, STEFANIA 10., SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IG! DélmaqyarorszAo MA JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged, Eszperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig. Dr. Hajdú István ad felvilgosítást a munkavállalók, munkanélküliek, pályakezdők és nyugdíjasok részéHOLNAP A BÚVÁR TÓ partjának és környékének rendbetétele érdekében Szemők Árpád, a körzet önkormányzati képviselője és környezetvédelmi szakemberek kezdeményezésére társadalmi munkára hívják az újrókusi lakókat, 16-18 óráig. • Úgy tartják, az igazi ünnepnek fénye van - valamiféle bennsőséges sugárzású: egy-egy összetartozó közösség emelkedett, meghitt hangulatait kifejező. Nem hideg, rideg, hivalkodó, kápráztató fényszórás, hanem valamiféle családias sugárzás illik hozzá: olyan, aminek részese lehet minden ünneplő. Szegeden - úgy tűnik - egyre jobban tudjuk, érezzük ezt. Ezért is lesz az idén is fényszórás augusztus 20 jeles ünnepén. A Tiszán, hogy egészen Szegedhez illő legyen. Alkalmazkodó a helyi sajátosságokhoz helybeli szponzoroktól (és nem közpénzekből) támogatott (mint Tüzes parádé a vízen a „központi görögtűz" Budapesten). Szegediek által szegedieknek szervezett látványosság. A Papagáj Markét, azaz Hajdú László finanszírozásában, Bácskai Tamás pirotechnikájával, a MAHART szervezte víziparádéval. A víziparádéra - mint azt Zsiga Attilától, a MAHART egyik helyi vezetőjétől, a fő szervezőtől megtudtuk most toborozzák a résztvevőket. Szeretnék, ha a tavalyi 62-nél több motorcsónak tükröztetné égő fáklyákkal, lampionokkal az ünnep fényét a Tisza vizén, örömére 70-80 ezer partra seregié szegedi embernek. A motorosokat a hajóállomásra várják augusztus 20-án este 8 órára, onnan lecsorognak a Boszorkány szigetre, ahol alakzatba rendeződnek, s égő fáklyákkal, színes lámpákkal indulnak felfelé a folyón, mögöttük az Óbuda hajóval és a pirotecnikát hozó Szentes motorossal. Színpompás vízi felvonulást fognak „celebrálni", mint tavaly is tették. A látványosság biztonságos is lesz. Zsiga Attila szerint a szervezők mindent megtesznek ezért. Mert úgy vélik, hogy a hajósok ennyivel tartoznak az őket segítő városnak és a szegedi polgároknak. A vízen saját zsebből parádéznak a motorosok. A MAHART hajó természetesen ingyen szállítja a Papagáj Markét szponzorálta tűzijátékot. S míg nézem majd, arról fogok ábrándozni, hogy jövőre talán megszervezi valaki az evezős csónakosok, a szegedi kajakozok, kenuzók parádézását is a város főutcájára, a Tiszára augusztus 20-án estére. Szép lenne... Szabó Magdolna • Változások a szegedi iskolákban A pályakezdők a nagy vesztesek A gyereklétszám évek óta tartó csökkenését az iskolák idén a túlóraszám csökkentésével, a határozott időre szóló kinevezések lejártával és helyenként az idősebb pedagógusok nyugdíjazásával kezelni tudták. Egzisztenciális feszültség csak néhány intézményben van jelen, ahol 1-2 álláshely forog kockán, illetve az idei tanévben készítik majd elő két általános iskola - a Záporkerti és a Felsővárosi - összevonását az utóbbi épületében. Az 1995/96-os tanévre az önkormányzati oktatási-nevelési intézmények vizsgálatát a Közoktatási és Közművelődési Iroda végezte el és terjesztette a közgyűlés elé. Eszerint a szegedi óvodák adatai a tavalyihoz képest jórészt váltqzatlanok, sőt a Tisza-parti Óvodában 2 csoporttal _több indul majd. Egyedül" Tápén csökken 1Milyen változások várhatóak a szegedi iskolákban, hol indul több osztály a nagyobb érdeklődés, illetve kevesebb a gyereklétszám csökkenése miatt, és nem utolsósorban mi lesz a változások következménye a pedagógusok álláshelyeire nézve? Az év elején még nyitott kérdésekre immár ismert a válasz: az 1995/96-os tanévben - hacsak tanév közben a közoktatást nem éri kormányzáti sokkintézkedés - Szeged iskolai helyzete viszonylag nyugodt marad. • Karóra. A 325-784-es telefonszámon, jutalom ellenében, jelentkezzen az a megtaláló, aki a keddi napon egy fekete bőrszfjas karórát talált. Az óra felhúzójánál egy kék kő található. • Fűnyfrás. Lapunkat többen megkeresték már azok közül, akik a tarjáni Víztorony téren laknak. Olvasóink azért panaszkodtak, mert ezen a területen állandóan füvet nyírnak, s még az egyik soron végig sem érnek, máris kezdik élőiről. Ezért a lakók nem tudnak pihenni, de egyébként is értelmetlennek találják ezt a buzgó fűnyírást. Az illetékes hatóságoktól megtudtuk, hogy a fűnyírást ezen a területen alvállalkozásban működtetik, s az alvállalkozók feladata, hogy ha tfz centimétert elér a fű maCSÖRÖG A l(((<f>))))))}) WLESTEL Közérdekű problémáikkal, észrevételeikkel kapcsolatban ügyeletes munkatársunk. Arató László várja hívásaikat munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14-től 15 óráig. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. gassága, akkor nyílják le azt. Ellenkező esetben csak a kézi fűnyírásra lesz lehetőség, ez azonban rendkívül költséges. Lapunk érdeklődésére a Környezetgazdálkodási Kht. tájékoztatott, hogy a Víztorony téren a nyári idényben már nem lesz több fűnyírás, (gy a lakókat nem fogja zavarni a gépek zaja. • Tolvajok. Csobánczy Ferenc az „elveszett" pénztárcákkal kapcsolatban kereste meg lapunkat, s kifejtette, szerinte a bukszák jó része a zsebtolvajok zsákmánya lesz. Ő is találkozott már olyan „hölgyekkel", akik őt közrevéve a hátsó zsebében kutattak s a pénzétől akarták megszabadítani. A villamos peronján folytatott rövid tusakodás után a tettestársakat ugyan leleplezte, de pénzét már nem tudta visszaszerezni. Olvasónk felhívja a figyelmet arra, hogy ez a zsebes társaság nagyobb létszámmal működhet a városban, s jó lesz óvakodni tőlük. • Kutya-ügy. Kispéter Jánosné Mihálytelekről, a Petőfi u. 24. sz. alól kérte segítségünket, mert szombaton délután 4 és 5 óra között elveszett hároméves, nőstény német juhásza, mely vemhes is. 450 nm-es mobil iroda konténer egyben, vagy külön is eladó. Telefon: 361-422. TKEJinQOKJEMS «ta|iniii«íii. 31. NYÁRI VÁSÁR 15%-os engedmény nyári gyermekruhákra gyei a csoportok száma, nyugdíjazás és üres álláshely be nem töltésével azonban senkit nem kell elbocsátani. Az osztályok számának csökkenése leginkább az általános iskolákat érinti majd. Szeptembertől eggyel kevesebb osztály indul a Dugonics András, a Fő fasori, a Felsővárosi, a Hunyadi János, és a Jerney János általános iskolákban, kettővel csökken a Makkosházi, a Tatján IV. számú, a Kodály téri, és a Záporkerti általános iskolák osztályainak száma. Az ezzel járó státuscsökkentések egzisztenciális probjémát a Dugonics András Általános Iskolában (1 álláshely), a Fő fasoriban (2 álláshely) és a Makkosháziban (3 álláshely) okoz, a többi álláshely megszűntetését a már említett módokon oldották meg. Érdekes, hogy a két összevonásra ítélt iskola között együttműködés kezdődött az álláshelyek tekintetében: a Záporkerti Általános Iskola két pedagógusa Felsővároson kapott munkát. Az általános iskolák közül többen - A Kolozsvári téri, a Napos úti, az Arany János - a kis osztálylétszámok miatt a csoportbontások számának jelentősebb csökkentését választották, amit nyugdíjazással vagy túlóracsökkentéssel oldottak meg. A szülők igénye alapján eggyel nő a Móra Ferenc Általános Iskola osztályainak száma, és ugyanilyen növekedés van a Kossuth Lajos és a Gutenberg János általános iskolák napközis csoportjainál. A Csongor téri Általános Iskola és Gimnázium osztálymozgásban „nullszaldós" lett: eggyel nőtt a gimnáziumi, míg eggyel csökkent az általános iskolai osztályok száma. A középiskolák közül a Csonka János Műszaki Szakközépiskola és a Fodor József Élelmiszeripari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola eggyel, míg a Déri Miksa Ipari Szakközépiskola kettővel több osztályt indít. Csökkenés van a Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskolában (1 osztály), a Textilipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában (2 osztály), a Móra Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában (2 osztály), valamint a 624es sz. Ipari Szakmunkásképző Iskolában, ahol 5 osztállyal kevesebb indul, mint tavaly. Összességében a városban 12 általános iskolai osztállyal, 3 napközis csoporttal és 7 közép- és szakiskolai osztállyal lesz kevesebb. Ez összesen 25 pedagógusi álláshely elvesztésének felel meg, melynek felét idén még túlóracsökkentéssel sikerült kompenzálni. Más városokhoz képest nyugodtabb tanévet kezdhetnek tehát a szegedi iskolák, bár tény, a folyamatnak nagy vesztesei is vannak: a pályakezdő és munkát nem találó pedagógusok. P.l.