Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-27 / 174. szám
-r CSÜTÖRTÖK 1995. JÚL. 27. 1 MAI DM HOROSZKÓP m KOS: Ma mindem rózsaszínűnek lát, a tegnapi kalandos nap hangulatát még ma is drzi. Nem ismer akadályokat, még vacsorát is főz. Önre is vár egy kellemes meglepetés. "V" BIKA: Minden rendben van Ön körül, a munkahelyén, hivatása terén. Magánélete nem annyira kiegyensúlyozott, erre kellene még egy kis energiát fordítania. 2E IKREK: Akár vakációzik. akár munkahelyén tesz-vesz. ez a nap teljesen jellegtelen. Ön mégsem találja annak, képes az étet minden pillanatát élvezni. Igaza van. Azért ne költekezzék túlságosan, kicsit szabad. n^Tl RAK: Felelőtlen kijelenL_—l lésével veszélyes helyzetbe sodorta önmagát. Megtanulhatná már végre, hogy mikor mit mond, és természetesen az sem mindegy, hogy kinek. s\ OROSZLÁN: TŰI sokféle és nagy mennyiségű munkát vállalt el csak azért, hogy minél több pénzre tegyen szert. Próbálja meg beérni kevesebbel, hogy több szabadideje maradjon családjára és saját magára is. np SZŰZ: Most megkapja azt, amire annyira várt már, s mégsen örül neki igazán. Vajon mi az oka ennek, gondolkodjék el ezen. A probléma gyökerei mélyebben vannak, fedje fel őket. MERLEG: Tökéletes, sikeres napnak néz elébe, de csak akkor, ha nem hagyja magát félrevezetni Vegye észre, hogy merre kell haladni, merre van a helyes irány. SKORPIÓ: Elege van abból, hogy mindig kedni vébe jáijon valakinek. Most saját álmai valóra váltásán fog fáradozni. Ez a nem túl szimpatikus magatartása miatt egy-két ember megharagszik Önre. 7 " NYILAS: Nem szeretne megmaradni ezen a szinten. Mindig is többre vágyott. Mindent megtesz azért, hogy elképzeléseit valóra váltsa. Ha sikerül, lelkivilága is teljesen rendbe jön. ~7 BAK: Remek formában van. Agya kitűnően műkö: dik, rendszerez, összegez, számon kér. Mindenre hajszálpontosan fog ^emlékezni, üzlettársait lefegyverzi ezzel. Tartson szünetet s hallgasson a szívére is. VÍZÖNTŐ: úgy éli meg gondjait, hogy kudarcnak könyveli el# múlt napokat. Túloz és rémeket lát. Nem ennyire veszélyes a helyzet. Vonuljon el egy kicsit, titkos erőforrásokat fedezhet fel. [X] HALAK: A tegnapi si• ' keres nap meghozta munkakedvét. Úgy dolgozik, hogy munkatársainak is feltűnik. Ne is hallgasson oda megjegyzéseikre, szeretnének ők is ennyi energiával rendelkezni. SZ & R ELEKTRONIK TV-, VIDEOSZERVIZ Televíziója, videója rossz, gyorsan, szakszerűen, garanciával javítjuk! Ingyenes kiszállás! A hirdetés felmutatója 10% kedvezményben részesül. NONSTOP HIBABEJELENTÉS Kukovecz Nana u. 21. T.: 477-909, 06-30-458-063 • W 50 IFA • L 60 IFA • Barkas KELNI KFT. Multicar • ZUK • NYSA Szeged, • Skoda Liaz 9 Robur 9 Avia 9 Kossuth L. sgt. 113. UAZ alkatrészek nagy választéka! Tel.: 62/473-740 PIK - PONT KFT. Szeged, Roosevelt tér 5. Tel.: 62/319-849. Mozi KORZÓ: Maugli, a dzsungel fia. Színes, m. b. amerikai kalandfilm. Kezdés: délután fél 4. Vírus. Színes, amerikai film. Kezdés: háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Vírus. Szines, amerikai film. Kezdés: délután 3. negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi) Örökmozgó - Szegedi Filmmúzeum: Síró játék. Szfnes angol film. Kezdés: este 8 órakor. FÁKLYA: Kék ég. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 5 és este negyed 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Almodovar: Kika. Színes, spanyol film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. KERT MOZI: Edda-koncert. AUTÓSMOZI (Bcm-Hattyas utca): A pokol angyala. Színes, m. b. amerikai film. Kezdés: este 9 órakor. KISKŐRÖSSY HALÁSZCSÁRDA: Féktelenül. Színes, m. b., amerikai akciófilm. Kezdés: este 10 órakor. VÁSÁRHELY: Mire jók a rosszfiúk. Amerikai film. Kezdés: délután fél 4. háromnegyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: Rosszcsont beforr. Színes, m. b. amerikai filmvígjáték. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor ÉJSZAKAI: Zaklatás. Szfnes, amerikai film. Kezdés: este 10 órakor. CSONGRÁD: Camilla. Színes, kanadai film. Kezdés: este 7 órakor. MAGYAR TV TV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Határtól határig. 6.00 Nap-kelte. 9.00 TÍZÓRAI. Benne: Htrek.9.05 MOBILTELEFON BUTIK NOKIA, MOTOROLA, ERICSSON, BOSCH MOBILTELEFONOK, tartozékok, kiegészítők, bőrtokok. ŰZING, HELYSZÍNI ÜGYINTÉZÉSSEL Huckleberry Finn és barátai. Amerikai filmsorozat. 26/17. rész: A feketehimlő (ism.). 930 TÍZÓRAI. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Civil világ. 10.50 Játék. 11.00 Hírek. 11.30 Derűs percek. 12.00 Déli harangszó. 13.45 SZÜNIDŐRE: - Mesék hetedhét országból. Angol rajzfilmsorozat. Koi és a kóladiók. Dot. Ausztrál filmsorozat. Dot és a koala.15.20 Mit ér az ember, ha vidéki...? 15.35 Népzenei-összeállítás. 16.00 Htrek. 16.05 Kormányváró. 16.30 A kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat. 170/158. rész. 17.05 Körkép. 17.50 Az utódok reménysége. A zsidó hitközségek műsora. 18.15 Üzlet. 18.30 KÉPJÁTÉK. Műveltségi vetélkedő. 19.00 Gyereksarok. 19.13 Múzsa. 19.30 Hfradó. 20.03 Telesport. 20.15 Kisváros, 20/20. rész: Túszszedés. 20.55 Senki földje. Magyar-francia-lengyel film (1993) 2235 Hitel, Világ. Stádium.23.25 Ifjúsági Atlétikai Európa Bajnokság.23.45 BBC-Híradó. 0.05 Képújság. TV 2 16.45 Képújság. 16.55 Repeta. Benne: 16.55 Rejtjelek. 13/5. rész: Tekintélykövetés (ism.). 17.30 Szemünk fénye a gyermek. 12/2. rész: Az elsó év a legnehezebb (ism.). 18.00 A körzeti stúdiók műsora. 18.50 Kriminális. 19.25 Kojak. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. 20.20 Ezredforduló. 20.50 Környezetünk hírei. 20.55 Egy nap... Daszpod Béla filmsorozat. 8/5. rész: Egy nap a porszfvóügynök életéből. 21.20 Civil kurázsi - különkiadás. 21.45 Híradó. 22.00 Objektív. 22.35 Dante: Pokol. Hetedik ének. Angol filmetűd. 22.45 LA SEPT. Ebéd a szabadban. Francia film (1959) (ism.). DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 14.00 Lapozó. 14.15 Emlékképek - régi MŰSOR 11 híradók. 1430 Helikon. 15.00 A Noszty fiú esete Tóth Marival. Magyar film. 16.20 A Rajkó zenekar játszik. 16.40 Horgásztanya. 17.00 Héléne és a fiúk. Francia tévéfilmsorozat. 17.30 Pumukli kalandjai. 18.00 Híradó. 18.15 A kapitány. Francia kalandfilm. 20.00 Váltó. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 A szurámi vár legendája. Grúz film. 22.35 A II. világháború. Angol dokumentumfilm. 23.35 Király László: Az elfelejtett hadsereg. HBO 16.30 Tapsi Hapsi és vendégei. 17.00 Alf. Amerikai vígjátéksorozat. 17.30 Libabőr. Amerikai vígjáték. 19.10 Falcon Crest. Amerikai sorozat. 20.00 Az éjszaka hevében. Amerikai akciófilm. 21.35 Rám csaj még nem volt ilyen hatással. Magyar film. 23.00 Gyilkos bábu. Amerikai akciófilm. 0.05 Fonó kalandok. VTV SZEGED 0.00 Képújság. 18.00 Ricsaj. Könnyűzenei műsor. 18.20 Képújság. 19.43 HTV-30 film: Rajzfilmösszeállítás (ism.). 20.00 Paletta: Szegedi Szabadtéri Játékok. Kulturális magazin (ism.). 20.30 HTV-30 film: Meztelen diplomata. Magyar bűnügyi vígjáték. 22.01 Képújság. TELIN 6-18 Képújság. 7.05, 17.05 Autómánia. 7.30, 17.30 Utazási irodák ajánlatai. 1730 Komplex reklámjáték. 18.00 Nyitott Stúdió. 19.00 Szfv TV: 19.10 Gyermekmozi. 19.30 Prima torna. 20.00 Különjárat. 20.30 Pénzvilág. 21.00 Maximális erő. Amerikai film. VTV VÁSÁRHELY 17.00 Képújság. 19.00 Szív Tv 2. 19.10 Gyermekmozi. 21.00 Maximális erő. Amerikai film. 23.00 Képújság. SZŐREGIKÁBELTÉVÉ 19.00 Szív Tv. Benne: 19.10 Gyermekmozi. 1930 Príma torna. 20.00 Különjárat. 20.30 Pénzvilág. 21.00 Testvérharc. Amerikai film. TKTV 1 7.30 Képújság. 8.00 ATV csütörtök (ism.). 18.30 Képújság. 19.00 ATV csütörtök. TKTV 2 8.00 Szfv TV (ism.). MŰHOLD EUROSPORT 8.30 Aerobic. 9.30 Body Building. 10.30 Motorsport. Magazin. 11.00 Forma-I - magazin. 11.30 Tenisz ATP. Magazin. 12.00 Tenisz. Közvetítés Amszterdamból. 18.30 Ralikrossz EB Írországból. 19.30 Eurosport-hírek. 20.00 Atlétika - IAAF Barcelonában. 22.00 Pankráció. 23.00 Ökölvívás. 24.00 Golf - Dutch Open Hilversumban. 1.00 Eurosport-hlrek. DSF 8.30 Játékok játéka. 9.00 Motorsport. 10.00 Német tornászbajnokság. 11.00 Talkshow. 12.00 Ötös akció. 13.00 Csodálatos sportok. 15.00 Motorsport. 17.00 Ötös akció. 18.00 Csodálatos sportok. 19.55 Sportriport. 20.00 A nagyvilág sportja. 22.00 Golf. 22.55 Sportriport. 23.00 Labdarúgás a világból. 23.30 Gillette. Magazin. 24.00 Golf. 1.10 Ökölvívás. 2.05 Gilette. Magazin. SUPER CHANNEL 6.00 Htrek. 6.15 Piacgazdaság. 6.30 Üzleti bennfentes. 7.00 Mai témák. 9.00 Super-shop. 10.00 Európai pénzkerék. 14.00 Amerikai pénzkerék. 17.30 Financial Times. 18.00 Mai témák. 19.00 Hírek. 19.30 Életmódmagazin. 20.00 X-press szórakozás. 20.30 NBC-hirmagazin. 21.30 Gazdasági magazin. 22.00 Hírek. 22.30 Jay Leno-show. 23.30 Talkshow. 24.00 Financial Times. 0.20 Piacgazdaság. 0.30 Hírek. 1.00 Életmódmagazin. 1.30 Jay Leno-show. 2.30 Egyenesen előre! SAT1 5.30 Németország ma reggel. 7.30 Reggeli a SAT 1-gyel. 9.30 Jó formában. 10.00 Chicago Hope Kórház. Amerikai sorozat (ism.). 11.00 Klipp-klapp klub. Sorozat. 11.30 Szomszédok. 12.00 Kaliforniai nap alatt. Amerikai sorozat. 13.00 Falcon Crest. Amerikai sorozat. 14.00 Cagney és Lecey- Amerikai sorozat. 15.00 Űrszekerek. Amerikai sci-fi. 16.00 Baywach. Amerikai sorozat. Környezetszennyezők. 17.00 Kockáztass! 17.30 Regionális műsorok. 18.00 Mindent vagy semmit. Vetélkedő. 19.00 Hírek/Sporthírek. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Wolf körzete. Krimisorozat. 21.15 Schreinemakers tiszteletlen magazinja. 23.15 A borzalom rémálma 2. Amerikai film. - 2. rész. 1.00 Ismétlések. RTL 5.30 RTL-hfrek. 5.35 Rajzfilmek. 7.00 Reggeli magazin. 7.35 Egymás közt. 8.05 Vészhelyzet. 9.00 Borzasztó kedves család. Amerikai sorozat. 9.30 Cheers bár. Amerikai sorozat. 10.00 Gazdag és szép. Amerikai sorozat. 10.30 Hétköznapjaink. Amerikai sorozat. 11.00 Forró nyeremény. Játék. 11.30 Családi párbaj. Játék. 12.00 Déli magazin. 12.30 A Springfield-sztori. Amerikai sorozat. 13.15 Kalifornia klán. Amerikai sorozat. 14.05 Gyilkosság a hobbija. Amerikai krimisorzat. 15.00 Ilona Christen. Beszélgetés. 16.00 Hans Meiser. Beszélgetés. 17.00 Játék. 17.30 Egymás közt. Sorozat. 18.00 Gazdag és szép. 18 J0 Sztármagazin. 18.45 Hfradó. 19.10 Robbanékony. Magazin. 19.40 Jó idők, rossz idők. Német sorozat. 20.15 A fogadós. Német színmű. 20.45 Corinna. Német sorozat. 21.15 Péter és Pál. Sorozat. 22.15 Baleseti sebészet. Német sorozat. 23.15 Koschwitz-show. 24.00 RTL Éjféli htrek. 0.30 Ismétlések. PRO 7 5.30 Arabella talkshow-ja. 6.20 Taff. 6.40 Alf. 7.05 Tiny Toon kalandjai. 7.25 Rózsaszín párduc. 7.50 Flintstone család. 8.15 Bonanza. 9.15 Mannix. Amerikai sorozat. 10.10 Roseanne. 10.40 Ketten a sárga pokolban. Német-olasz akciófilm. 12.15 Szívtől szívig. Amerikai krimisorozat. 13.10 Rendőrnő. Amerikai sorozat. Sivatagi show. 14.10 Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 15.10 San Francisco utcáin. Amerikai sorozat. 16.05 L. A. Law. Amerikai sorozat. 17.05 Tiny Toon kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. 17.30 Popeye. Rajzfilm. 17.35 Rózaszfn párduc. Rajzfilm. 18.00 Flintstone család. Amerikai rajzfilm. 18.30 Alf. Amerikai sorozat. 19.00 Roseanne. Amerikai sorozat. Panasz panasz hátán. 19.30 Taff- Napi magazin. 19.55 Hírek. 20.15 Űrvadászok. Amerikai sci-fi. 22.00 A síremlék. 0.15 Ismétlések. RÁDIÓ KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. Sport. 5.40 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 7.00 Krónika. 8.30 Mindennapi tudomány. 8.40 Paragrafus - Jogálom. 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05 Napközben (ÉLŐ). 11.05 A Rock Színház együttesének zenésjáték-felvételeiből. 11.35 Bethlen Miklós élete leírása magától (9. rész). 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? (ÉLŐ). 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Halmos László egyházi kórusműveiből. 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.55 Első közlés. 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Cégér. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendörséghez. 16.25 Életem. 17.05 "Magyarországról jövök..." 18.00 F.sti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Ex libris G. G . 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Három szólamban. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Adófószerkesztöi szabad sáv (ism.). 23.05 Lemezritkaságok. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 18.30 Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor Szegedről. 19.00 Román nyelvű nemzetiségi műsor Szegedről. 19.30 Német nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 20.00 Horvát nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 20.30 Szerb nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.10 Helykereső. 8.25 Rivaldafényben. 9.10 HÁLÓ. 9.15 Sok hűhó. 10.00 Zene - szó - Fodor Jánossal (ÉLŐ). 11.52 Gordiusz plusz. Öt perc tudomány. 12.00 Nótaparádé. 13.10 "Háló". 13.15 Örökzöld filmmelódiák. 13.45 Kettőtől - ötig. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Htrek. 17.05 "Háló". 17.15 Mágnes. 18.00 Észkerék. 18.30 Blues. 19.03 Jazzlista. 19.30 Hangképek a nyíregyházi atlétikai Európa-bajnokságról, tudósítás az öttusa világbajnokságról és a budapesti nemzetközi vízilabda tornáról. 20.00 A Colosseum együttes összes lemeze - 10/1. rész 21.10 "Háló" - publicisztika. 21.15 Kabaré. 22.15 Sok hűhó. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 "Háló" - Lélek tréning. 23.15 Korzó. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 6.00 Hírek. 6.45 Könyvjelző. 7.15 Kulturális lapszemle. 8.00 Hírek. Időjárás. 9.05 Pódium. 10.05 Rádiószínház. 11.00 Aida. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.25 James Galway fuvolázik. 14.05 Lefelé a Dunán. 15.00 Évszázadok mesterműveiből. 16.00 Hírek. 16.05 Peter Schreier 60 éves. 16.35 Rézfúvós muzsika. 17.00 Zenélő városaink. 17.50 Népzenekutatók műhelyében. 18.05 Csavlek Etelka énekel, Modrián József hegedül, Rádi Ildikó gordonkázik. Szentpéteri Gabriella zongorázik. 19.05 Reneszánsz motettákból. 19.20 Erkel:. Dózsa György. 20.12 Pilinszky János: Naplók, töredékek. 22.00 Hírek. 22.05 A zene üzenete. 22.20 Napjaink zenéje. 23.29 Katedra. 24.00 Hírek. 0.05 Éjszakai jazz-klub. RÁDIÓ 88 A ROYAL BÚTORBOLT, Szeged, Bakay Nándor u. 22. szám alatt profilváltás előtt NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL értékesíti az alábbi bútorokat: + irodabútorok + konyhák + szekrénysorok + ülőgarnitúrák 4* és egyéb kisbútorok ROfAL Várjuk kedves vásárlóinkat! Telefon: 62/311-421 MeroatoU DISZKONT Szeged, Kenyérgyári út 2. Tel./fax: 62/322-555 "N Nyitva: H-P: 9-17-ig, Szo.: 8-12-ig MERIAN OROSHAZA Finom Szárnyas Különlegességek Rt. KÖZÖS AKCIÓ! ö árengedmény az alábbi termékekre |úliu« 1 7-3 O-ig Baromfikrém szárnyasmájjal 30-48 gr Baromfikrém libamájjal 30-48 gr Kolbászkrém 30-48-75 gr Libamájpüré 30-48 gr Libamájpástétom 30-48 gr A lakosságot a diszkontáruházban, a viszonteladókat, felhasználókat a nagykereskedelmi raktárban szolgáljuk la*. Telin TV mai műsora: 18.00 óra NYITOTT STÚDIÓ. Családi magazin. Polgármesteri gondok, örömök... Oláh Attila szabómester ötletei. Az MNB az államháztartásról. Dreher az olimpiáért. Autós bevásárlóközpont Makkosházán. Játékok, nyeremények HÜTÖ-, MOSÓGÉP, TV, VIDEÓ szerviz ELEKTROMOHT-UIX Bt. Helyszíni javítás, ingyenes kiszállás, garancia. 62/431-838 a 95,4 MHz-en 6.30-tól 8 óráig félóránként, 19-ig óránként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 421253,421-353. 6.00 Jó reggelt Szeged! Lapszemle, naptár, horoszkóp, recept, piaci árak. Szerk. mv.: Vass Imre. 10.05 Délidőben Tóth Róbert műsora. 14.05 Kívánságműsor. 15.05 Dj: Maki. 17.05 Migrén és egyéb agyrémek. Szerk. mv.: Sövény Tibor. 21.00-22.00 A Német-Magyar Konzultációs Központ német és angol játéka. Zenei szerkesztők: Tóth András, Maki. SZEGED RÁDIÓ 5.55-9.00 Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor, szerkesztő: Zanali Zsófia. A tartalomból: 5.55 Műsorismertetés, időjárásjelentés és útinform. 6.00 Reggeli Krónika /Kossuth/. 6.15 Csak a nyilvánosság volna az igazi büntetés - tisztiorvosi ellenőrzések Csongrád megyében. 6.25 Lapszemle az országos lapokból. 6.30 Hírek, tudósítások, meteor, programajánlat, lapszemle. 6.45 Reggeli párbeszéd: gyermekbűnözés. 7.00 Reggeli Krónika /Kossuth/. 7.15 Nem az épület a funkció a fontos: Bölcsőde a masszázsszalon helyén. A magyar nyelv védelmében: interjú Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspökkel. 7.25 Lapszemle az országos lapokból. 7.30 Hírek, tudósítások, lapszemle, körzeti időjárásjelentés. 7.45 Nyomdatörténeti kiállítás Gyomaendrődön. 8.00 Hírek, időjárás, útinform. 8.10 Szülészképzés Kecskeméten. Az első cigány aratás Sükösdön, 9.00 Műsorzárás. 13.00 Regionális szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30-12.00 Regionális román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00-18.00: Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor a szegedi 94,9 MHz-en. DEUTSCHE WELLE —Deutsche LJ i ow Welle - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, gazdaság, politika és társadalom. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. A NE ROHANJON! Éjjel-nappal számíthat ránk! ROSSÓ Élelmiszerbolt, Mars tér 17. Ny.: 0-24 óráig. mihnhmhmm Szegeden a lap! ÜÉLMAGYARORSZÁG Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHI J. ATTILA, SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNYJÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: M1CHAEL RZESNITZEK és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLAV1CS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető MÁRTA IRÉN hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281, titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460 rfax is), sportrovat: 481-730. hirdetéstitkárság: 311-810, hirdetésfelvétel: 318-009, 320-230 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: (iyimesiné dr. Fitsedv Sarolta), a Délhfr Rt. iügyvezető igazgató: Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. [;'• Előfizetési dlj egy hónapra 530 FL ISSN 0I33-025X Mai lapszámunkat szerkesztette: Sandi István