Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-25 / 172. szám
KEDD, 1995. JÚL. 25. BELÜGYEINK 3 zgyűiés • Csikai Miklós móriagat vont Minden forintért küzd az ágazat A nemzetgazdaság stabilizációja lehetetlen az agrárágazat rendbetétele nélkül. Az ágazat csökkenő teljesítménye évente csaknem 1 milliárd dolláros folyó fizetésimérleg-romlást okozott, ami tovább rontotta az egész nemzetgazdaság egyensúlyi állapotát. Ezt Mészáros Gyula, a Magyar Agrárkamara fótitkára jelentette ki hétfőn a köztestületi érdekképviseleti szervezet közgyűlésén Budapesten, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. Az agrárkamara három fontos célkitűzést tart megvalósítandónak azért, hogy az agrárágazat elnyelje az őt megillető helyet a nemzetgazdaságban. Mészáros Gyula kitért rá: a szakértők azzal számolnak, hogy az ezredfordulóig a hazai fogyasztás visszaáll az 1980-as évek végén kialakult szintre. Ez a mezőgazdaság dinamikus fejlődését feltételezi, hiszen a termelésbővülésnek évente 3,5-4 százalékos mértékén alapul. * Csikai Miklós, az agrárkamara elnöke, mérleget vonva a szervezet néhány hónapos működéséről, pozitívumként emelte ki, hogy a köztestületi agrárkamara partnerévé vált az agrárkormányzatnak és több olyan feladat ellátását is megkapta attól, amit eddig az állami szervezetek intéztek. Példaként említette a gazdajegyzői - korábbi falugazdászi - hálózat működtetését. Lakos László földművelésügyi miniszter mindenekelőtt azt emelte ki, hogy az agrárium szerepe hazánkban jelentősebb, mint a fejlett ipari országokban. Ezért azt ennek megfelelően kell kezelni. A miniszter szerint a cél: exportorientált biztonságos hazai ellátást nyújtó mezőgazdaság megteremtése, amely az ágazatban dolgozóknak tisztességes és kiszámítható jövedelmet biztosít. A kormányzat ebbe az irányba kíván elmozdulni. Ennek eredményeként kap többlettámogatást az ágazat a pótköltségvetésből, mintegy 4 milliárd forintot és ugyancsak a termelők helyzetének javítása a cél azzal az 55 millió dolláros EBRD-hitellel is, amelyre az állam vállal garanciát. Elismerte ugyanakkor, hogy az agrártörvénykezés elmaradt a kívánalmaktól, viszont úgy ítélte meg, hogy ez pótolható lesz a még ebben az évben a parlament elé kerülő törvénycsomagokkal. A jövő évi támogatási lehetőségekről elhangzott, hogy minden egyes forintért meg kell küzdenie az ágazatnak, Lakos László ehhez kérte a jelenlévő agrárszakemberek hathatós támogatását. Lakos László újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Bokros-csomagból hiányzó 12 milliárd forint pótlása a dolgok eddigi állása szerint nem érinti a mezőgazdaság pénzügyi forrásait. Pozitív jelnek tartotta, hogy az idei év első felében 9 százalékkal növekedett az ágazat kivitele és némileg mérséklődött annak importja. így reálisnak vélte, hogy az év végére az ágazat mintegy 2,6 milliárd dolláros exportárbevételt érjen el és növelje némiképp pozitív szaldóját is. Csehországban kilencedikek... Magyarország a 9. legjelentősebb befektető Csehországban, ahol a külföldiek eddig milliárd dollárt fordítottak beruházásra. Az első számú külföldi befektető Németország, ahonnét 1,263 milliárd dollár (36,4 százalék) tőke áramlott Csehországba. 707 millió dollárral (20,4 százalékkal) az Egyesült Államok a második, majd Franciaország következik 427 millió dollárral (12,3 százalék). További sorrend: Ausztria (244 millió dollár/7 százalék), Belgium (205 millió dollár/5,9 százalék), Svájc (150 millió dollár/4,3 százalék), Olaszország (100,4 millió dollár/2,9 százalék), Hollandia. A rpagyarok által befektetett töke nagyságát és a magyarok részesedését nem ismertették. Szlovákiában a békéért Magyar vezetésű, többnemzetiségű katonai ellenőrcsoport ellenőrzést hajt végre Szlovákiában az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés végrehajtását illetően július 25-28. között. A HM sajtóirodájának tájékoztatása szerint a feladat végrehajtásakor a szerződés szerint harckocsik és tüzérségi eszközök megsemmisítését ellenőrzik. A NATO „Partnerség a békéért" kezdményezés, valamint a szerződés szellemének megfelelően az ellenőrcsoportban bolgár, holland és román vendégellenőrök tevékenykednek. A gázárak fölnőnek az égig Ft/m3 S222322222;8;;£!83 S3SS3S3333f&8:8:8: 1995 • Privatizáció előtt áll az energiaszektor, ám vevőt addig nem nagyon lehet rá találni, ameddig az állam mondja meg, mennyibe kerül egy köbméter. Előbb vagy utóbb tehát piacosítani kell a gáz árát, ami önköltséget és valamiféle elvárható nyereséget is tartalmaz majd. Más dolog persze, hogy mi az önköltség, pontosabban ebből mennyi az indokolt a meglehetősen hosszú ideje monopolhelyzetet élvező, szinte piacon kívüli szereplőként viselkedő óriáscégeknél. A kilátások nem túl biztatóak, a jelenlegi tizenkét forintos gázár igen rövid időn belül megduplázódhat, nem beszélve a lakossági fogyasztóknak mindenképpen fizetendő áfáról. A jehogy már a fagyi visszanyaljon! Így szól elszántan a derék családapa magában. Elmehetnek a sunyiba ezek a közvéleménykutatók! Nem akarok a nagy átlag lenni. Ha törik, ha szakad, akkor is nyaralunk. Punktum! És tuti. Főleg: dafke! A felmérések szerint ezen a nyáron a kétgyermekes családok közül csupán minden negyedik engedheti meg magának, hogy kimozduljon otthonról, felelőtlenül, nagy levegőt szippantson és ellazítsa magát. Ez az arány bizony siralmas. Nem csoda, ha az emberek háborognak. A keményebbek, konokabbak erőn felül is vállalják a vakációzást. Dafke, nyaralunk! Ha ezt kijelenti, ingoványos talajra téved a dolgozó. Mert gyermekei - a gazdasági rendszerváltást ügyesen kihasználó, menő vállalkozó apukával bíró osztálytársaik élménybeszámolóiból kiindulva - magasra helyezik a mércét. „Krisztián apja tök jó dzsetszkit vett, azzal hasítják a horvát Adriát!" Na, ez nem mén, kisfiam, szól a családfő. Reggel hatkor apuka első a sorban. Az „ejbíszlben". Húsz deka parizer, vajkrém, fél kenyér. Fél dinnye, kétliteres kóla. Két sör, az olcsóbbikból! (Csak semmi flanc, elég, ha a gyereknek elég!) Szendvicsek elkészítve, pia behűtve. Indulás a strandra! Micsoda? Jégkrém? Palacsinta? Felejtsétek el! Hotdog? Megbolondultál? Attól skorbutot lehet kapni! A dinnye nagyon drága, nem azért jöttünk, hogy... Gyerekem, neked fogalmad nincs, mibe kerül ma egy nyaralás! Amikor én ennyi idős voltam, akkor reggel az úttörőtáborban a zászlófelvonás után sima zsíroskenyeret kaptunk és egy kumma szót sem szóltunk. És milyen jó volt. Te meg itten csak mondod! Vedd tudomásul, nem azért jöttünk, hogy szórjuk a pénzt. Nyaralunk. Dafke... (A • Szeptemberben árverezik a határőríngatianokat Vegyen egy Jó őrsöt! Az előkészületek befejeztével augusztusban hirdeti meg a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet azt a 40 volt határőr-ingatlant, amelyek értékesítésével a közelmúltban bízták meg. Az egykori őrsök 13 megyében találhatók. A KVSZ szakemberei elvégezték az értékesítési akciók előkészítéséhez szükséges munkákat és jelenleg regionális értekezleteket tartanak az érdekelteknek. Ezeken a szerintük potenciális vásárlónak számító önkormányzatokat és befektetőket tájékoztatják a vásárlási lehetőség részleteiről. Az eladás semmiképpen sem lesz könnyű, hiszen a határőrsöket a lakóingatlanok nélkül kínálják fel eladásra. A kormány döntése alapján a KVSZ-nek haladéktalanul mindent meg kell tennie az ingatlanok értékesítésére, illetve hasznosítására, azonban, ha ez sikertelenül zárulna, akkor azokat közcélra kell bocsátani. llJJlfiJíiliülil Kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya büntetőeljárást indított Hanuder István 27 éves, Csikász Csaba 21 éves, Herceg Zsolt 32 éves kazincbarcikai, valamint Ördög Zoltán 23 éves miskolci és Molnár Tamás 23 éves hajdúböszörményi lakos ellen. A gyanúsítottak több mint 400 darab amfetamin tartalmú kábítószertablettát kívántak forgalomba hozni, amikor rendőrkézre kerültek. A társaság négy tagját július 21-én, pénteken Miskolcon, a Pesti úti MOL benzinkútnál, egy szervezett akció során fogta el a rendőrség, ötödik társukat ugyanott egy nappal később. Sajtóinformációk szerint az „árujukat" elsősorban fiatalok körében értékesítő kábítószer nepperek már korábban a rendőrség látókörébe kerültek. Az ügyfél rabolt Ügyfélként érdeklődött az óbudai Lajos utca 68. szám alatt lévő takarékszövetkezetben egy férfi hétfőn délután. Majd az ott dolgozókat egy pisztolynak látszó tárggyal a teakonyhába kényszeritette. Ezután az eltulajdonított mintegy 2,5 millió forinttal eltávozott. A rendőrség nagy erővel folytatja a nyomozást a tettes kézrekerítésére. • Játékautomaták: csak legálisan Kalózok, figyelem! Közzétették a Magyar Közlöny 62. számában a szerencsejáték törvény módosításához kapcsolódó miniszteri rendeleteket, a végrehajtás részletes szabályaival. A módosítások a Bokros-csomag részét képezik. A számsorsjátékokat a jövőben csak 100 százalékban állami tulajdonú társaság, illetve költségvetési szerv, míg a többi sorsolásos játékot többségi állami tulajdonú cég szervezheti. Utóbbit a pénzügyminiszter konceszszióba is adhatja. A pénznyerő automatáknak ezentúl - a tétek és nyeremények meghatározásával - két típusát különböztetik meg. Az I. kategóriában korlátlan tét mellett akár kétszázszoros nyeremény is kifizethető, de ilyen gép ezentúl is csak játékkaszinóban játékhelyenként 100 ezer forintért - engedélyezhető. A II. kategóriában legfeljebb 100 forintos téttel, maximum 2500 forintos nyeremény érhető el és ezek a gépek vendéglátóhelyeken is 50 ezer forint engedélyezési díj kifizetésével - felállfthatók. A jövőben játékautomata csak a Szerencsejáték Felügyelet matricájával ellátva üzemeltethető. A pénznyerővagy játékautomatát illegálisan működtető intézmények vezetőit - az eddigi kevésbé hatékony szankciók helyett a működési engedélyük bevonásával büntethetik. A meglévő engedélyek még lejártukig érvényesek, míg a játékgépeket ez év végéig kell a Szerencsejáték Felügyeletnél bejelenteni. • Sikeres végtagműtétek után Jobban van a Trabant vezetője Lauer Tamásné állapota kielégítőnek mondható, bár eszmélete még mindig nem tért vissza, azonban mind határozottabban reagál a környezetéből őt érő ingerekre. Tudatállapotának javulása alapján számítani lehet arra, hogy napokon belül kapcsolatot lehet teremteni vele tájékoztatta a sajtót dr. Kocsis Attila, a miskolci Szentpéteri kapui kórház baleseti sebészetének ügyeletes orvosa. A 20 éves fiatalasszonyon hétfőn két végtagműtétet hajtottak végre: véglegesen ellátták Lauerné jobb kézfeji és bal alkari törését. A műtétek jól sikerUltek. Mint ismeretes Lauerné férjével és 17 éves unokahúgával egy héttel ezelőtt Trabantját vezetve haladt, a 35-ös úton, amikor a Parlament elnöke, Gál Zoltán gépkocsiját felvezető' rendőrmotorossal ütközött, s a haleset következetében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. • Olyan nagy számú idegenforgalmi szakember még nem látogatott Szegedre és Ópusztaszerre, mint a közel 300 főt megmozgató pénteki Matur dzsemborin. Idegenforgalmi irodák első emberei, szálloda és panziótulajdonosok, étteremvezetők, szakírók, idegenforgalmi nevezetességgel rendelkező települések polgármesterei győződhettek meg saját szemükkel arról, mit kínál a messziről jött vendégnek az ország déli csücske. Az első országos idegenforgalmi dzsemborit a Magyar Turisztikai Egyesület (Matur) rendezte. A turisztika helyzetéről, a térség esélyeiről kérdeztük dr. Lengyel Márton egyetemi tanárt, a Matur elnökét. • Miért fontos a turizmus? A rendszerváltás után született, idegenforgalmi szakembereket tömörítő civil szervezet nevével is erre helyezi a hangsúlyt. - A Matur azért alakult, hogy a turizmus fontosságát elismertesse. Régi heppem, hogy az idegenforgalom szakkifejezés helyett inkább a turizmust használjuk. A németből fordított „idegenKÉRDÉS A Matur elnökéhez Idegenforgalom=turizmus forgalom" kifejezés: rossz. Mert benne foglaltatik az „idegen" szó, ami egy elvetendő szemléletre utal. Helyesebb belföldi és nemzetközi turizmusról beszélni, illetve a magyar lakosság szempontjából ki- és beutazásról. A turizmus a világgazdaság egyik vezető ágazata. Több mint 3 trillió dollár az éves forgalma. Ez a világtermék 10 százaléka. Ennek fele a szakma által hozzáadott érték. A másik fele pedig más szektoroktól átvett áru és szolgáltatás. A nemzetközi turizmus bevétele a múlt évben 324 milliárd dollár volt. Ez a világexport 7, a szolgáltatások exportjának 25 százaléka. Ez az ágazat teremtette a legtöbb munkahelyet, az adóbevételek 7 százalékát adta. Az új beruházások 6-7 százaléka a turizmusba irányul. Tehát a turizmus rendkívül fontos gazdasági tényező és dinamikusan nő. Ma már nem luxuscikk, hanem az életminőség eleme. • Magyarországon mégis pang a piac: csökken a vendégforgalom a Balatonnál és Szegeden. „Tiltsuk be a turizmust!" - mondta kétségbeesésében Ön egy tanácskozáson. E lehetőséget végiggondolva kiderül, mennyire összenőtt az életünkkel a turizmus. Mitől függ, hogy jó vagy rossz a hatása a turizmusnak? - Ha spontánul, ellenőrizetlenül burjánzik a turizmus, akkor általában a negatív hatásai érvényesülDr. Lengyel Márton nek. Ezt tapasztaljuk '90 óta Magyarországon. Mert a turizmussal jön a kábítószer, az AIDS, a bűnözés. Ha tudatos a fejlesztés, akkor eliminálódnak a negatívumok, s a pozitív hatások érvényesülnek. Ugyanis tervezni keli, szabad piaci gazdaságban különösen. • A Matur azért harcol, hogy a világtapasztalatokra építve jó tervek szülessenek. Csongrád megyében idegenforgalmi koncepció készült. A dzsemborin pedig bemutattak egy lehetséges programot. Milyennek ítéli Ön e régió idegenforgalmi lehetőségeit? - Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark: világszínvonal. Ez üdítő és örvendetes tény. A szomszédban háború dúl, ami elriasztja a vendégeket a térségtől. De ettől függetlenül is sok gonddal küzd a régió. A vízháztartásra, a szárazságra, a mezőgazdasági piacok elvesztésére gondolok. E súlyos katasztrófa elhárításáért készült az Alföldprogram, és a Tisza-terv. Az elképzelések három pillére: a természetvédelem, a mezőgazdaság és a turizmus. A gazdaság élénkítése mellett a másik probléma, hogy a magyar kulturkörön kívülről érkezőnek hogyan lehet érdekessé tenni az itteni látnivalókat. Az első lépés: a Budapest-Balaton vonalon utazók számára is ismertté tenni. A második: a gyógyvizek jelentette adottságot eladni. Ehhez jól szervezett programok, színvonalas prospektusok szükségesek. Professzionális munka kell ahhoz, hogy az itteni értékeket jó közlekedéssel, szállás és étkezési lehetőségekkel a világ számára is fogyasztható termékké formáljuk. Ú. I.