Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-18 / 166. szám
KEDD, 1995. JÚL. 18. SPORT 11 • Nincs még végleges keret Norvég igazgató, pesti edző az SZVSE-nél Szabó Imre (baloldalt) és Balogh Kálmán nehéz feladat előtt. (Fotó: Nagy László) • Kick-box Ismét szólíthatunk Fiiéért Színvonalas kick-box versenynek ad otthont július 22én (szombaton) 18 órai kezdettel az újszegedi Sportcsarnok. A rendezvény csúcspontja a kilenc menetesre tervezett Filó Andor - Gergely Imre összecsapás lesz - tudtuk meg a hétfő délelőtti, szegedi Forrás Hotelben tartott sajtótájékoztatón Német Ferenctől, a verseny egyik főrendezőjétől. A tét nagy, hiszen a gyóze• Több ezer embernek szereztek felejthetetlen élményt a hét végén megrendezet! zsombói lovasnapok résztvevői. Takács Jenő, a Szegedi Szabadidő Lovasklub tagja elégedett lehet, hiszen immár hetedszer nagyszerűen sikerült minden. A közép kategóriájú versenyben, ahol szinte az egész ország nevesített klubja indult mintegy 150 lóval, nem volt szünet, megállás. A Dózsa-dűlő mintegy kéthektárnyi területén, Utyatinszki József lovaspálya-épftó mester kitűnően készítette el a majdnem 300 méter hosszúságú, 13 akadállyal nehezített versenypályáját a résztvevőknek. A nap is hétágra sütött, mikor a pontgyűjtő versenyben a díjugratók nyeregbe szálltak. A színpompás akadályt legyőző programot Almási András csikósbemutatója (Csikéria) szakította meg egyedülálló produkciójával, hiszen a ló és lovasa olyannyira közel kerültek egymáshoz - pompás idomári készségnek köszönhetően -, ami már rohanó életünkben elképzelhetetlen. A vastaps méltán szólt mindkettőjüknak. Az első nap további emlékképéhez Bessenyei Ferenc, kétszeres Kossuth-díjas, kiváló drámai alakftásáról híres szfnmű(Folytatás az 1. oldalróL) A bajnokság ezzel még nem ért véget, hiszen a verseny egyben a 2. világbajnoki válogató is volt. A hétfői nap a vitás kérdéseket volt hivatott eldönteni. Szerencsére ebben az Olajbányász két kiválósága, Kajner Gyula és Páger Zoltán is érdekelve volt. Mivel az első válogatót K II. 200 m-en a szegedi egység nyerte, a másodikat viszont az MTK-s Gyulay Zsolt és Bártfai Krisztián, fgy hétfőn 13 órakor újfent vízre szállt a két duó. A tét nem volt kicsi, hiKánikula Kapa Deszken • VVMlVII Deszken az idei nyáron újra megrendezik a Kánikula Kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornát, amely minden esztendőben nagy sikernek örvend a résztvevők és a közönség körében. A mérkőzéseket július 21-22-23-án a deszki Alkotmány stadionban, a füves pályán tartják. Nevezni lehet a deszki „Jóbarát" nevű csárdában Kócsó Zoltán üzletvezetőnéljúlius 19-ig. A tornával kapcsolatos bővebb felvilágosítást is itt kapnak az érdeklődők. lemnek nem csak presztízsértéke van - 150 ezer forint üti a nyertes markát. Szintén nagy csatának ígérkezik a szegedi utcai harcosok nehézsúlyú kategóriájában diadalmaskodó Kosztopulosz Alex és Kunkli Tivadar mérkőzése. A mintegy kétórás rendezvényen fellép a szegedi Nagymihály Zoltán és a kétszeres vb-bronzos Molnár Csaba, de lesz még ezenkívül női és gyermek kick-box mérkőzés is, valamint láthatjuk az LGT-s Somló Tamást is - igaz ó nem sportolóként, hanem zenészként fogja szórakoztatni a nagyérdeműt. A rendezvény főszponzorai: Benz-Oil, Homár-Oil, Bounty pub, Best Centrum, Pálfi László vállalkozó. szen a győztes páros automatikusan megváltotta a Duisburgban augusztus 16-20. között rendezendő világbajnokságra a repülőjegyet. Ennyi felvezetés után számoljon be a történtekről a szegediek részéről Páger Zoltán. - Örömünket nem lehet szavakban kifejezni! - üvöltött bele a telefonba Zoli. Képzeld el, simán vertük Gyuzsóékat. Jól kijött a lépés, végig remekül siklott a hajó. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy délelőtt ellenfeleink már • Talán a hajdani slágernek, vagy a nyolcéves hagyománynak köszönhetően idén különösen sok szegedi vállalta az ultramaratoni futás megpróbáltatásait a Stefánián. A 24 órások élmezőnyében három helyi versenyző volt, és a negyedik, Kószó Ádám is a bűvös 100 kilométer fölé került. A 12 órások között az igazi show-t a két lelkes játékvezető, Serfőző Zsolt és Hegyi Péter szolgáltatta. A jegyzőkönyvben még a versenyt feladni kényszerült Győri Ferencet is megelőzték. A leg-ekre terelve a szót, a női 24 órás győztes, Farkas Valéria csupán 15 kilométerrel maradt el a transz-amerikás Sipos Istvántól. Lehet, hogy Szegeden a női nem az erősebb? Ilz atléták mái 'Sta készülnek Ma, 16 órakor a JATE jogi karának dékáni hivatalában tartja kibővített elnökségi ülését a Csongrád Megyei Atlétikai Szövetség. Az összejövetelen többek között napirendre kerül a sportág 1996-os, millecentenáriumi rendezvényeinek terve, különös tekintettel a 40. szegedi maratonira. mentek egy K II. 500 m-es „szétlövést". Gyulay itt szerzett valami sérülést. Nem tudom, mi lett volna, ha Zsolt teljesen egészségesen áll ki ellenünk, de egy dolog biztos: most bombaformában voltunk Gyuszival. De nem csak K II. 200 m-en állunk rajthoz Duisburgban, úgy fest a helyzet, a K IV. 200 m-en is biztos helyünk van a hajóban. Amire még nagyon büszkék vagyunk, hogy a vidékiek közül csak nekünk sikerült kivívnunk a világbajnoki csapattagságot. • A vb-ig hátralévő programotok hogyan alakul? - Most egy hét aktív pihenőt tartunk. Ezután három hétre leköltözünk a világbajnoki csapat edzőtáborába, Dunavarsányba. Sz. L. A váltók között az algyőiek külön csapatot indítottak, hiszen ők nem szegediek. Sőt, a Minipack Kft. a szponzorálás mellett a futást is „bevállalta". A szabadkai stafétában indult el a nagy futás legfiatalabb résztvevője, Jánosi Tibor, aki most töltötte be 10. életévét. Ehhez képest igazán jól bírja az éjszakázást, meg a futást. A verseny anyagi háttere idén kicsit megbillent, két hét alatt kellett új támogatókat keresni. Ezért külön köszönet illeti: az Elszo-t, a Pepsi-Colát, a DAB söröket forgalmazó Euró Trade Bt.-t, a Z(s)eppelin Utazási Irodát, a Discos Tourst, a Minipack Kft.• Mint ismeretes, augusztus 13-án útjára indul a bőrgolyó a labdarúgó NB II-ben. Jelen állás szerint Szeged városában ismét láthatnak a drukkerek az SZVSE jóvoltából másodosztályú találkozókat. Ez biztosnak látszik, az viszont nem, hogy majdan mely játékosok fogják alkotni a húszas keretet. Edző ellenben már van. Pontosabban edzői páros. Még pontosabban: az SZVSE-nél Balogh Kálmán lett a szakmai igazgató, Szabó Imre pedig az edző. Hogy kik ők? Nos, Balogh úr (54 éves) Norvégiában élő hazánkfia, aki immár majd' negyven éve él az északi országban. Mérnökember, s mellette labdarúgó edzőket oktatott az egyáltalán nem könnyű mesterségre. Gyakorlatilag ő felel mindenért, ami foci ügyben történik a Vasutasnál. Szabó Imre (49 éves), mint technikai vezető lett ismert ember. Korábban a felnőtt válogatottnál dolgozott ebben a szerepkörben, mosMegállapodás (I.) A Hódmezővásárhelyi Labdarúgó Club működtetésre átadja a labdarúgó szakosztályt a Hódmezővásárhelyi Vívó Futball Clubnak. Az NB Il-es bajnokság hátralévő öt mérkőzés lebonyolításán az anyagi feltételeket a Hódmezővásárhelyi Vívó Futball Club biztosítja. Az NB Il-es csapat a bajnokság befejezéséig a HLCWest Radial néven szerepel a bajnokságban. A tételes leltár szerinti átadásra jogtanácsos ellenjegyzésével legkésőbb 1995. június 25-ig fog megtörténni. A Hódmezővásárhelyi Labdarúgó Club feliratú bélyegző a bajnokság befejezéséig lesz használható. Érvényességéhez a régi és új klub ügyvezető elnökének aláírása szükséges. Hódmezővásárhely, 1995. május 23. Rostás Gyula Szabó László HLC HVFC ügyvezető elnök ügyvezető elnök Megállapodás (H.) Amely létrejött egyrészről a Szegedi VSE (Szeged, Kossuth L. sgt. 74/C, képviselő: Halász Antal ügyvezető, továbbiakban Szegedi VSE), másrészről a HLC (Hódmezővásárhely, Stadion u. 1.) képviselő: Rostás t, a Számadó Kft.-t, az Éliker Rt.-t, az ST Glasst, a SZE-MA Téglagyártó Kft.-t, a Danone-t, az Ónix Kft.-t, a T&D Háztartásigépszervizt, a Mahart Utazási Irodát, a Tisza Füszértet, a Délker Kft.-t, az IBUSZ helyi irodáját, a Miki Marketet, a Dobó Csemegét, az Audio Nagykert, a Koffer Utazási Irodát, a Démász Rt. Land Rover Márkakereskedést, a Bácstej termékei forgalmazó Tedi BT.-t, a Környezetgazdálkodási Kft.-t, a Lila ABC-t, a Pontosidő Kft.-t, a Standby Fénymásoló Szervizt, a La flor virágküldő szolgálatot és nem utolsósorban az SZVSE tájfutóit és atlétáit, tanság az olimpiai csapatnál tölt be hasonló pozíciót. De természetesen a TF-en szerzett szakmai diploma tulajdonosa, ezt a tudást pedig hat évig a Honvéd utánpótGyula elnök, továbbiakban HLC között, az alábbi helyen és napon, az alábbi feltételek mellett. 1. A felek megállapodnak abban, hogy a HLC az NB H. férfi labdarúgó szakosztályát átadja a Szegedi VSE részére. 2. A Szegedi VSE átadja a HLC részére az NB III. férfi labdarúgó szakosztályát. 3. A felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodást a Szegedi VSE érvényesíti az MLSZ felé. Jelen megállapodást a felek elolvasás, és értelmezés után mint ügyleti akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag aláírták. Szeged, 1995. július 04. Halász Antal Rostás Gyula SZVSE HLC ügyvezető elnök ügyvezető elnök akik a versenyzők mellett vállalták körszámlálóként az egész napos gyűrődést. További szegedi eredmények: 12 óra (20.) Czimer Szabolcs 105,932 km, (24.) Kertész László 98,776 km, (26.) Aranyi László 93,640 km, (30.) Piskolti László 79,508 km, (31.) Kálmán Gábor 78,619 km, (35.) Serfőző Zsolt 64,428 km, (36.) Hegyi Péter 63,189 km, (37.) Molnár László 54,524 km, (38.) Győri Ferenc 53,285 km. 24 óra (6.) Nagy Sándor 153,447 km, (14.) Kószó Ádám 118,135 km. 12 óra váltó (6.) Minipack Kft. (Schreiter. Bite, Fuszenecker, Vőneki) 141,796 km. lás edzőjeként alkalmazta. Ami mindkettőjükben közös, s tulajdonképpen ezért is lehetnek az SZVSE irányítói, hogy mindketten régi barátuknak vallhatják Rumpf Megállapodás (III.) Mely létrejött egyrészről a HLC West-Radial Sportegyesület (HLC) Hmvhely, Szabadság tér 66. (városi Stadion), másrészről: Hódmezővásárhelyi Vívó FC Sportegyesület (HVFC) Hmvhely, Szent István u. 1. között, az alábbiak szerint: 1. Felek ezennel megállapodnak abban, hogy figyelemmel a közöttük 1995. május 23-án létrejött megállapodásra, a HLC ezennel a mai napon átadja a Labdarúgó Szakosztályát a HVFC részére. 2. A HVFC ezennel a mai napon a HLC Labdarúgó Szakosztályát átveszi. 3. Felek rögzítik, hogy az átadás-átvétel magában foglalja a HLC Labdarúgó Szakosztálynak minden jogát, tehát az átadás-átvétel teljes jogkörrel történik, így László szakosztály-menedzsert. Egy dolog biztos: a két szakember óriási „fába" vágta a fejszét. Már a keretkijelöléskor is adódhat nehézség, hát még a bajnoki szereplésnél. Hiszen még minden képlékeny. A tegnapi edzésen több mint harminc játékos jelent meg. A zöm természetesen az SZVSEből és a Szeged FC-ből érkezett. Neveket még nem érdemes írni, hiszen a két szakmai főnök pár napig még mustrálgatja a labdarúgókat, a hét végén, vagy a jövő hét elején születik végső döntés. Ez jó is lesz, hiszen az idő rendkívül sürget. Augusztus 13-án (mindjárt itt lesz!) Egerben mondja fel az első leckét az SZVSE. Sz. L. vonatkozik a HLC minden korosztályban minden csapat által megszerzett jogra. 4. Felek rögzítik, hogy az átadás tárgyát képezi továbbá a HLC összes felszerelési tárgyai is, melyre vonatkozóan a felek külön leltárt készítenek. 5. Felek megállapodnak abban, hogy a HLC tulajdonát képező autóbuszt a HLC az 1995-96-os szezonban önköltséges alapon, ami magában foglalja az üzemanyag és sofőr díját, a HVFC rendelkezésére bocsátja. 6. A játékosok játékengedélyének az átadása tárgyában az MLSZ átigazolási szabályzata az irányadó. 7. Felek kijelentik, hogy jelen megállapodás kapcsán egymással elszámoltak, egymással szemben követelésük nincsen. Felek a megállapodást helybenhagyólag aláírták. Hódmezővásárhely, 1995. július 5. Rostás Gyula Szabó László HLC HVFC ügyvezető elnök ügyvezető elnök Kíváncsiak voltunk ezek után az MLSZ véleményére. Czékus Lajost, a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkárhelyettesét sikerült utolérnünk, aki a következőképpen „értékelt": - Átnéztem az ügyben az MLSZ részére átadott minden dokumentumot. Ezt kielemezve kijelenthetem: nincs semmi akadálya annak, hogy az NB II-ben való indulási jog Szegedre kerüljön. A nagy múltú SZVSE-nek sok sikert kívánok a másodosztályú bajnokságban. Totónyeiemények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 28. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 659 ezer 733 forint; 13 találatos szelvény 43 darab, nyereményük egyenként 58 ezer 861 forint; 12 találatos szelvény 1175 darab, nyereményük egyenként 1841 forint; 11 találatos szelvény 12 ezer 621 darab, nyereményük egyenként 457 forint. A 10 találatos szelvények nyereményösszege nem érte el a 100 forintot, így a Részvételi Szabályzat szerint a nyereményösszeg a 11 találatosok közijtt került felosztásra. A góltotón 4 találatos nem volt, a következő hétre átvitt nyereményösszeg 393 ezer 466 forint. 3 találatos 1 darab, nyereménye 89 ezer 441 forint. • Zsombói iovasnapok Egy élménnyel gazdagabban vész látogatása járult hozzá. Aki nem tudná, annak leírhatom: színházművészetünk élő legendája (76 éves) kitűnő lovas szakember, aki maga is rendelkezik versenylovakkal, s futtatja azokat. A délutáni 40 Celsius-fokos hőséget lovasfoci csata zárta, melyet egy váratlanul érkezett zivatar szakított félbe, de ezért senki sem reklamált, hiszen azt követően a lovasbálon minden résztvevő pótolhatta a gömbérzékén vesztett presztízsét. Vasárnap aztán beindult a „lovi" nagyüzem, hiszen a versenyszámok ritmusosan követték egymást. Eredmények: Pontgyűjtő díjugratás, 90-130 cm-en: 1. Zsidó Csaba (Békéscsaba Cavello LK„ Teri nevű lovával, 1260 pont). 2. Solti Oresztés (Zwak Óbester LK. Irisch John nevű lovával, 1250 pont). 3. Szekeres Ágota (Hódmezővásárhely, Aranyági Ménes LK., Jerikó nevű lovával, 1130 pont.) Kettes fogatok akadályhajtása (12+1 krossz akadályon). 1. Molnár Zsolt (Hmvhelyi Gazdasági Egyesület, 108 mp. Zoli + Ferkó nevű lovával). 2. Martók Sándor (Szegedi Szabadidő Lovasklub 109 mp. Tombolás + Zoli nevű lovával). 3. Kecskeméti László (Hmvhelyi Gazdasági Egyesület, 110 mp. Remény + Szultán nevű lovával). Staféta díjugratás (800 méteres pályahosszon). 1. Oravecz György, Gyalai Bálint (Hmvhelyi Bercsényi LK. 87,47 mp. (Razman + Lajos nevű lovával). 2. Takács Edit, Takács Éva (Szegedi Szabadidő LK. 97,66 mp. Csapódás, Rambó nevű lovával). 3. Szekeres Ágota, Fodor Gábor (Határőr Dózsa Kiskunhalas, 98,22 mp. Jerikó, Dicső levű lovával). Bokor Béla Két szegedi arany a zárónapon MMMMMMMMMMMMMMMMi m Eldőlni látszik az NB Il-es vita Czékus zöld utat adott a Vasutasnak! Régi mániám" Azt gondoljuk, cikkünk címe önmagáért beszél. Az MLSZ fó'titkárhelyettese egyértelműen az SZVSE, illetve Rostás Gyula, a HLC ügyvezetője mellett tört lándzsát. De erről majd kicsit később. Gondoljuk, a HLC kontra HVFC vitában nem minden esetben láttak tisztán a szurkolók. Nem értették, ki, mikor, miiyen alapon adhatott, vehetett át jogokat, kötelezettségeket. Bevalljuk, jó pár esetben mi is csak a vállunkat vonogattuk, mert egymásnak ellentmondó híresztelések kerültek napvilágra. „Mindent az újságolvasóért" elvet követve, beszereztünk a labdarúgó NB Il-es jogvitáról minden létező Írásos megállapodást. Ezeket most ország-világ elé tárjuk, de kommentárt nem fűzünk hozzá. Ki-ki vérmérséklete, s hovatartozása alapján foglaljon állást.