Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-15 / 164. szám

* UŰBaBBSMSSL 1995. JULIUS 15., SZOMBAT Munkái számos szegedi kiállítás és tádat mellett külföldön is (ide egy hosszú felsorolás kínálkozna) szerepeltek. Legutóbb Kyotóban a Nemzetközi Ipari és Kereskedelmi Minisztérium által meghirdetett IV. Japán Textil- és Papírtervező Versenyen Az én kertem, A természet virágai I-II. című papírképei a legrangosabb díjat kapták, az Aranyérmet. J V • Holdisten i Rítus » Találtam egy joghurtos poharat" Sejtelmes sejbeni formacsatlakozások -Számítottál, vagy legalább gonáoltál az Aranyéremre? - Tavaly Ezüstérmes lettem ugyanezen a pályázaton. Gondoltam, a tisztesség úgy kívánja, hogy az idén is induljak, persze hatalmas mezőnyben A föld legkülönbözőbb pontjáról érkeztek ide pályamunkák. És ha a mezőny nagyságát nézzük (több száz pályázó és ezernél is több pályamű), nem éppen reménykeltő. De inkább magamban bíztam, hogy tudok olyan munkát beküldeni, ami a világ képzőművészei számára is kihívást jelentő nemzetközi zsűri előtt megállja a helyét. Megállta. - A versenyre pap ír képeket küldtél, de kisplasztikák és festmények is születnek a műhelyedben. Hogyan kapcsolódik össze ez a bárom különböző műforma? - Számomra teljességgel összefonódik e három, mert ugyanazt a problémát próbálom megoldani, csakhogy a kisplasztikánál a teret is használhatom. Igazán erős kötés a kisplasztikák és a papírképek között van, akár formailag, akár technikailag, hiszen itt nem teszek különbséget szintetikus és természetes anyag között, a formacsatlakozás eggyé gyúrja ezeket, és bár nem csinálok figurális munkákat, mégis idoljelleget vesznek fel. Ilyen értelemben a festmények egy kicsit „kilógnak". - Főként a kisplasztikáidnál, ágynevezett talált tárgyakkal dolgozol Amikor rábukkansz egy tárgyra, hogyan alakul tovább a „viszonyotok "? - Ez úgy működik, hogy miután rátalálok akár egy rozsdás vasdarabra, egy eldobott, mindenki más számára talán értéktelen, de formailag érdekes anyagra, vagy éppen egy szép fogaskerékre, kancsóvégre, addig forgatom, gondolkodom vele, mígnem úgymond lelke lesz, s akkor lassan láthatóvá válik számomra, hogy hol és hogyan tudom felhasználni. Tehát egészen más eljárással dolgozom, mint mondjuk a szobrászok: r A Sejben Lajos képzőművész. Kisplasztikái papirké pel festményei azt mutatják, bogy a képzőművészet egész területén ki akarja magát próbálni mindig tárgyának legmegfelelőbb formáját keresi és tegyük hozzá - találja. Nehéz és fölösleges próbálkozás lenne őt bárhová is besorolni vagy valamilyen iskolából eredeztetni műveit. Valami ilyesmit jelent akkor a szuveneritds. Bármibe is fogjon, az mindig erősen sejbeni lesz: misztikus, egyszerűen tiszta, plusz még ami a saját „recept" titka. Ezt a titkot fel lehet fedezni de feltárni? K J nem eltüntetem a kőről, a talált tárgyról a fölösleget, hanem addig formázom, illesztem, míg meg nem találja a maga helyét. És ebben talán az egyik legfontosabb elvem, hogy minél egyszerűbb formával, formakapcsolatokkal tudjam megoldani a már a tárgyban hordozott problémát. Talán furcsán hangzik, de sokszor a legbanálisabb megoldások vezetnek eredményre. Az embernek az a tulajdonsága, hogy az általa megformált tárgyat egyedivé teheti, ez ad némi biztosítékot arra, hogy azt a tárgy- vagy formakompozíciót utána nem lehet reprodukálni. Mert itt egy talált tárgy egy másik talált tárggyal találkozik és ennek a véletlennek a valószínűsége nagyon-nagyon kicsi. Ugyanakkor a reprodukálhatatlanságnak ez a faF ka akkora és olyan szabadságérzetet ad, amely nélkül dolgozni sem tudnék. — A tárgyak a megtalálás pillanatában, gondolom, meglehetősen konkrétak, ugyanakkor az elkészült művek absztrakt térben mozognak. Hogyan találsz átmenetet konkrét és absztrakt között? - Átlényegítem a tárgyakat. Nem foglalkozom a tárgyak konkrét, valóságos tartalmával. Számomra a tárgy már a megtalálás pillanatában mértani elemmé válik, formává testesül. Én csak abban a közegben tudom elképzelni, amivel összekapcsolom, amivel egységbe hozom. Egymás mellett fekszenek a tárgyak az asztalomon és addig illesztgetem, ragasztom őket, míg össze nem állnak, de ha nem jön össze, nincs baj, újra, másképpen meg lehet próbálni. Igazából akkor van csak nagy baj - és jön az apátia ha valami nagyon jól sikerült. Ilyenkor mindig attól tartok, hogy ennél jobbat már nem tudok csinálni; ez egy időre visszavet, mert elég gyorsan be is bizonyosodik, hogy valóban nem tudok jobbat. Nincs más hátra: várok, hogy újra egészében értelmezhessem a dolgokat. De talán a legszerencsésebb, ha egy időre áttérek a papírképekre, a festményekre, mert bár hasonló elképzeléseim vannak itt is, de más az anyag, mások a dimenziók, máshogyan lehet megszólítani az anyagot. Gyakorlatilag nagyon szűk mezsgyén mozgok, mégis sokszor a papírképeknél kapok választ arra, amit a kisplasztikáknál hiába kerestem - és viszont. —A válaszok elég egyértelműek. De hogyan teszel fel magadnak egy kérdést, gondolom, nem nyelvileg? — Ezt úgy kell elképzelni, mint egy matematikai megoldóképletet. Van benne, mondjuk, két ismeretlen, amelyeket úgy próbálok behelyettesíteni, hogy a legkülönösebb végeredményt kapjam. Tehát először mindig valami apró jel vagy forma mint ismeretlen - tűnik föl, ami izgalomba hozza a fantáziámat - a képletet. Például nem rég az utcán találtam egy szétnyitott joghurtos poharat, ami erősen hasonlított egy inka fej két szemére. Hazahoztam, megtisztítottam, beágyaztam egy papírképbe, de direktsége és a nagy kontúrok miatt nem tetszett, kivettem, nélküle újra áztattam a papírt, a doboz sziluettje maradt, és ez lett a megoldás. Azaz a hétköznapi életből kapok tárgyakat, jeleket, amelyeket aztán a képzőművészet nyelvén kell feldolgoznom. — Miért a keleti vagy éppen az inka kultúra formavilága foglalkoztat, mint sem más kultúráké? - A keleti kultúra formavilágában - talán éppen ősisége miatt - a tiszta formák és az egyszerű jelek dominálnak. Szerintem minden emberben - ha tudomást vesz róla, ha nem - él a vágy, hogy a formákat letisztítsa, egyszerűsítse. Nálam állandóan működik az egyszerűsítés igénye; ha még valamit le lehet venni arról a tárgyról úgy, hogy eredeti jelentése megmaradjon, akkor azt le kell venni, és le is veszem. A forma vágyaim és -igényem leginkább a keleti kultúrával harmonizálnak. — De, tegyük fel valahol meglátsz egy összetett, bonyolult formát, amit akár méreténél fogva sem kezelhetsz talált tárgyként, akkor ez számodra milyen szellemiséget hordoz? - A totalitás élményét mindig a részletező felbontás adja. Ha mondjuk megnézzük fölülről egy város látképét, az szép és sok mindenről beszél, de az én munkáimba ennek a képfelületnek csak egy töredékét, méghozzá azt a töredékét építem be, ami még onnan visszadhatja az egészet. Ha például külföldön vagyok, mindig teleobjektíwel fotózok, mindig a lehető legkisebb izgalmas részre kattintok. így aztán a részletezésre való hajlam is ugyanoda vezet, a totalitáshoz. Frázis ugyan, de vallom, hogy többet ér egy gazdag részlet, mint egy semmitmondó egész. — Munkáidban - amelyek nem egy hagyományos képzőművész-felfogást mutatnak - jól láthatók a tendenciák. Hogyan fogalmazható meg az a legközelebbi kihívás, ami a legjobban inspirál? - Szeretném megtalálni azt az egységet, amelyben a különböző jellegű képzőművészeti munkák egymás mellett léteznek. Festő szakon vagyok nyilvántartva, ugyanakkor kisplasztikákat, grafikákat is készítek, és ez bennem ambivalens érzéseket szül. Mert hát akkor mi vagyok? Tulajdonképpen egyik se. Nem is erről szól a világ, ilyen már nincsen, hogy ez vagy az lenne az emiper. Az én felfogásomban a képzőművészet kerek egész, ami egyfajta szemléletnek, tárgyhasználatnak és cselekvésnek a kivetülése. Európában már reneszánszát éli a fluxusmüvészet, irodalma van, neves művészei, hagyományai, nálunk viszont csak most kezd lábra kapni; Szegeden meg egyenesen istenkáromlás. Ehhez a fajta művészethez nem csak adó, vevő is kell. Mi még egylóre ott tartunk, hogy a művészetek egymásba való átjárását próbáljuk - ha egyáltalán próbáljuk - megszokni. Például ha lenne pénzem és eszközöm, akkor lehet, hogy a mostani munkáimat átvinném a videomúvészetbe: úgy fotóznám a földet, az eget vagy a fákat, hogy ekvivalens képeket kapjak. Tehát a videóművészetben is megvan a munkáimnak, az elgondolásaimnak megfelelő szint. Nagyon remélem, hogy eljön az az idő itt is, amikor az eszközöket szabadon használhatjuk, anélkül, hogy azok eluralkodnának rajtunk, szabadon, mint egy darab fát vagy szőlőkötöző háncsot. Podmaniczky Szilárd Kocsmai filozófia ...A víztói még a vas is megrozsdásodik. Képzeld el, micsoda károkat okoz a gyomorban... ...A beszéd megkülönböztet bennünket az állatoktól. Minél több ökörséget mondasz, annál kevésbé hasonlítasz egy csigához... ...Semmi nem pótolja egy anya szeretetét. Még akkor is, ha egész nap ver... ...Láttam a pápát, ahogy megcsókolt egy AIDS-est. Egész elment a kedvem attól, hogy pápákkal csókolózzam... ...Nincs rumod? Szólhattál volna, mielőtt kikértem a kávémat... ...Süketnek lenni a Holdon egyáltalán nem zavaró, hiszen ott senki nem zajong. Ha az amik nem tudnak mit kezdeni a Holddal, küldjük oda a süketeket... ...Vagy megiszod, vagy nem, de csinálj valamit!... ...Kénytelenek vagyunk két kézzel inni, mert nincs négy kezünk... ...Nem szeretnék földkörüli utazást tenni. Amikor körbeér az ember, akkor rájön, hogy ezentúl nincs hol töltenie a szabadságát... ...Nem szeretek az uszodában fürdeni, mindenki azt nézi, belefúlladsz-e, vagy sem? ...Egy festmény olyasvalami, amit egy szöggel akasztunk a falra. Rembrandt tehát semmit nem ér szögek nélkül... ...Megjátszottam a feleségem, az anyósom és a lányom születési dátumát a lottón. Persze, egyetlen szám sem jött ki. Én még ilyen hülye családot nem láttam... ...Nem tudom, hogyan éghet a Nap? A világűrben nincs is oxigén... ...Te elküldenéd a lányodat tanulni Gabonba? Nem? Na látod: ezért van minden jobb kollégium Svájcban... ...Vihar esetén nem szabad fa alá állni, mert ez ugyanolyan mint a kutyákkal... Ha kimutatod, hogy félsz, az felidegesíti a villámot... (Imre Mátyás saját fülű gyűjtéséből) - Nem félsz, hogy egy atomreaktor mellett laksz? - Félni? Mitől? - Hát... Például az újságíróktól... ...Lehet, hogy a fűnyíróm idegesíti a szomszédokat, de azoknak is van egy... ...Senki felett nem mondhatsz ítéletet, kivéve persze, ha bíró vagy... ...Ha külföldre mégy, ne egyél meg semmit, ha nincs megmosva... ...Amikor valakit ürhajósjelöltnek választanak, utána már nem megy ugyanabba a büfébe... ...A falusi élet nagyon hasznos a gyerekeknek: megnézhetik az állatokat, amelyeket megeszünk... ...Amikor csuklasz, az azt jelenti, hogy valaki beszél rólad. A süketeket tehát sohasem emlegetik... ...A flamingóknak óriási a nemi szervük, csak a tollaktól nem látjuk rendesen... ...Vakációról sohasem küldök levelezőlapot, mert a postások elolvashatják, hogy rossz idő van, és ez nem rájuk tartozik... ...Megnéztük azt a szobát, ahol IV. Henrik született, jó magas plafonja volt... Főleg egy csecsemőnek... ...Ha el is kapják egy nap a Loch Ness-i szörnyet, akkor sem tudnák cirkuszban mutogatni... Túl sok víz kellene hozzá... ...Ha tovább esik a börze, péntekre valóságos fekete csütörtök lesz... ...A füstölt lazac biztos tele van nikotinnal... ...Nem tudom, mit csinálnék, ha szembetalálkoznék egy oroszlánnal, de biztos nem kiabálnám, „Oroszlán! Oroszlán!", az olyan hülyeség... ...Két darab százast találtam egy busz ülése alatt. Hiába, a valóság sokszor felülmúlja a képzeletet... Kovács Zoltán Szomorú vasárnap Hófehérke egyedül tökölte ezt a víkendet is, nem talált már el senki az erdő közepéig a hétpróbás halálfejes kommandó kivételével Nem volt pardon, sem nem volt már pirulás: a bét harcos, felgyújtva az erdőt, a füsttengerből kirontó élőlényekkel válogatás nélkül ugyanúgy báni el Hétfő reggel aztán nehéz volt az ébredés, Hófehérke lassan csoszogott a mohos kávájú kúthoz, odaérve nagy ívben fölébajolt, de az már tele volt üszkös szomszédokkal Meddig mehet ez így? teszi fel a költőit, az persze nem válaszol, debát magamnak sem mertem soha bevallani semmit, vallja be magának, ettől megint szomorú lesz és várni kezdi a víkendet Százszorszép, suttogja egy törpe bulla fülébe. Darvasi László Asszonyállat Mert nam az férfinek két végpontja vagyon. Egyiknek felől Isten, másiknak felől asszonyállata. Ámde asszonyállatnak csak egy végpontja vagyon! Ennek felől az férfi, másfelől, úgymond, mind az magát kénálló lágy edén, beszívandó szőke ég az a fürtös kék csöcse, gömbelég dir-dur fara, publikány szekszamontdja, húskapuja, biiskapuja, búskapu... ámde ezeken túl is, hogy azmi szép, avagy baec vir, item, bic foemina, jaj, mégsem leszek nő, mert azt nem lehet befejezni!