Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-15 / 164. szám

* UŰBaBBSMSSL 1995. JULIUS 15., SZOMBAT Munkái számos szegedi kiállítás és tádat mellett külföldön is (ide egy hosszú felsorolás kínálkozna) szerepeltek. Legutóbb Kyotóban a Nemzetközi Ipari és Kereskedelmi Minisztérium által meghirdetett IV. Japán Textil- és Papírtervező Versenyen Az én kertem, A természet virágai I-II. című papírképei a legrangosabb díjat kapták, az Aranyérmet. J V • Holdisten i Rítus » Találtam egy joghurtos poharat" Sejtelmes sejbeni formacsatlakozások -Számítottál, vagy leg­alább gonáoltál az Arany­éremre? - Tavaly Ezüstérmes lettem ugyanezen a pályázaton. Gon­doltam, a tisztesség úgy kívánja, hogy az idén is induljak, persze hatalmas mezőnyben A föld legkülönbözőbb pontjáról ér­keztek ide pályamunkák. És ha a mezőny nagyságát nézzük (több száz pályázó és ezernél is több pályamű), nem éppen re­ménykeltő. De inkább magam­ban bíztam, hogy tudok olyan munkát beküldeni, ami a világ képzőművészei számára is kihí­vást jelentő nemzetközi zsűri előtt megállja a helyét. Megáll­ta. - A versenyre pap ír képe­ket küldtél, de kisplaszti­kák és festmények is szü­letnek a műhelyedben. Ho­gyan kapcsolódik össze ez a bárom különböző műforma? - Számomra teljességgel összefonódik e három, mert ugyanazt a problémát próbálom megoldani, csakhogy a kisp­lasztikánál a teret is használha­tom. Igazán erős kötés a kisp­lasztikák és a papírképek kö­zött van, akár formailag, akár technikailag, hiszen itt nem te­szek különbséget szintetikus és természetes anyag között, a for­macsatlakozás eggyé gyúrja ezeket, és bár nem csinálok fi­gurális munkákat, mégis idol­jelleget vesznek fel. Ilyen érte­lemben a festmények egy kicsit „kilógnak". - Főként a kisplasztikáid­nál, ágynevezett talált tár­gyakkal dolgozol Amikor rábukkansz egy tárgyra, hogyan alakul tovább a „viszonyotok "? - Ez úgy működik, hogy mi­után rátalálok akár egy rozsdás vasdarabra, egy eldobott, min­denki más számára talán érték­telen, de formailag érdekes anyagra, vagy éppen egy szép fogaskerékre, kancsóvégre, ad­dig forgatom, gondolkodom ve­le, mígnem úgymond lelke lesz, s akkor lassan láthatóvá válik számomra, hogy hol és hogyan tudom felhasználni. Tehát egé­szen más eljárással dolgozom, mint mondjuk a szobrászok: r A Sejben Lajos képzőművész. Kisplasztikái papirké pel festményei azt mutatják, bogy a képzőművészet egész területén ki akarja magát próbálni mindig tár­gyának legmegfelelőbb formáját keresi és tegyük hoz­zá - találja. Nehéz és fölösleges próbálkozás lenne őt bárhová is besorolni vagy valamilyen iskolából ere­deztetni műveit. Valami ilyesmit jelent akkor a szuve­neritds. Bármibe is fogjon, az mindig erősen sejbeni lesz: misztikus, egyszerűen tiszta, plusz még ami a sa­ját „recept" titka. Ezt a titkot fel lehet fedezni de feltár­ni? K J nem eltüntetem a kőről, a talált tárgyról a fölösleget, hanem ad­dig formázom, illesztem, míg meg nem találja a maga helyét. És ebben talán az egyik legfon­tosabb elvem, hogy minél egy­szerűbb formával, formakapcso­latokkal tudjam megoldani a már a tárgyban hordozott prob­lémát. Talán furcsán hangzik, de sokszor a legbanálisabb megoldások vezetnek ered­ményre. Az embernek az a tu­lajdonsága, hogy az általa meg­formált tárgyat egyedivé teheti, ez ad némi biztosítékot arra, hogy azt a tárgy- vagy forma­kompozíciót utána nem lehet reprodukálni. Mert itt egy talált tárgy egy másik talált tárggyal találkozik és ennek a véletlen­nek a valószínűsége nagyon-na­gyon kicsi. Ugyanakkor a rep­rodukálhatatlanságnak ez a faF ka akkora és olyan szabadsá­gérzetet ad, amely nélkül dol­gozni sem tudnék. — A tárgyak a megtalálás pillanatában, gondolom, meglehetősen konkrétak, ugyanakkor az elkészült művek absztrakt térben mozognak. Hogyan találsz átmenetet konkrét és absztrakt között? - Átlényegítem a tárgyakat. Nem foglalkozom a tárgyak konkrét, valóságos tartalmával. Számomra a tárgy már a megta­lálás pillanatában mértani elem­mé válik, formává testesül. Én csak abban a közegben tudom elképzelni, amivel összekapcso­lom, amivel egységbe hozom. Egymás mellett fekszenek a tár­gyak az asztalomon és addig il­lesztgetem, ragasztom őket, míg össze nem állnak, de ha nem jön össze, nincs baj, újra, más­képpen meg lehet próbálni. Igazából akkor van csak nagy baj - és jön az apátia ha va­lami nagyon jól sikerült. Ilyen­kor mindig attól tartok, hogy ennél jobbat már nem tudok csinálni; ez egy időre visszavet, mert elég gyorsan be is bizo­nyosodik, hogy valóban nem tudok jobbat. Nincs más hátra: várok, hogy újra egészében ér­telmezhessem a dolgokat. De talán a legszerencsésebb, ha egy időre áttérek a papírképek­re, a festményekre, mert bár ha­sonló elképzeléseim vannak itt is, de más az anyag, mások a dimenziók, máshogyan lehet megszólítani az anyagot. Gya­korlatilag nagyon szűk mezs­gyén mozgok, mégis sokszor a papírképeknél kapok választ arra, amit a kisplasztikáknál hi­ába kerestem - és viszont. —A válaszok elég egyértel­műek. De hogyan teszel fel magadnak egy kérdést, gondolom, nem nyelvileg? — Ezt úgy kell elképzelni, mint egy matematikai megoldó­képletet. Van benne, mondjuk, két ismeretlen, amelyeket úgy próbálok behelyettesíteni, hogy a legkülönösebb végeredményt kapjam. Tehát először mindig valami apró jel vagy forma ­mint ismeretlen - tűnik föl, ami izgalomba hozza a fantáziámat - a képletet. Például nem rég az utcán találtam egy szétnyitott joghurtos poharat, ami erősen hasonlított egy inka fej két sze­mére. Hazahoztam, megtisztítot­tam, beágyaztam egy papírkép­be, de direktsége és a nagy kontúrok miatt nem tetszett, ki­vettem, nélküle újra áztattam a papírt, a doboz sziluettje ma­radt, és ez lett a megoldás. Az­az a hétköznapi életből kapok tárgyakat, jeleket, amelyeket az­tán a képzőművészet nyelvén kell feldolgoznom. — Miért a keleti vagy ép­pen az inka kultúra for­mavilága foglalkoztat, mint sem más kultúráké? - A keleti kultúra formavilá­gában - talán éppen ősisége miatt - a tiszta formák és az egyszerű jelek dominálnak. Sze­rintem minden emberben - ha tudomást vesz róla, ha nem - él a vágy, hogy a formákat letisz­títsa, egyszerűsítse. Nálam ál­landóan működik az egyszerű­sítés igénye; ha még valamit le lehet venni arról a tárgyról úgy, hogy eredeti jelentése megma­radjon, akkor azt le kell venni, és le is veszem. A forma vágya­im és -igényem leginkább a ke­leti kultúrával harmonizálnak. — De, tegyük fel valahol meglátsz egy összetett, bo­nyolult formát, amit akár méreténél fogva sem ke­zelhetsz talált tárgyként, akkor ez számodra mi­lyen szellemiséget hordoz? - A totalitás élményét mindig a részletező felbontás adja. Ha mondjuk megnézzük fölülről egy város látképét, az szép és sok mindenről beszél, de az én munkáimba ennek a képfelület­nek csak egy töredékét, még­hozzá azt a töredékét építem be, ami még onnan visszadhatja az egészet. Ha például külföl­dön vagyok, mindig teleobjek­tíwel fotózok, mindig a lehető legkisebb izgalmas részre kat­tintok. így aztán a részletezésre való hajlam is ugyanoda vezet, a totalitáshoz. Frázis ugyan, de vallom, hogy többet ér egy gaz­dag részlet, mint egy semmit­mondó egész. — Munkáidban - amelyek nem egy hagyományos képzőművész-felfogást mutatnak - jól láthatók a tendenciák. Hogyan fogal­mazható meg az a legkö­zelebbi kihívás, ami a leg­jobban inspirál? - Szeretném megtalálni azt az egységet, amelyben a külön­böző jellegű képzőművészeti munkák egymás mellett létez­nek. Festő szakon vagyok nyil­vántartva, ugyanakkor kisplasz­tikákat, grafikákat is készítek, és ez bennem ambivalens érzé­seket szül. Mert hát akkor mi vagyok? Tulajdonképpen egyik se. Nem is erről szól a világ, ilyen már nincsen, hogy ez vagy az lenne az emiper. Az én felfogásomban a képzőművé­szet kerek egész, ami egyfajta szemléletnek, tárgyhasználatnak és cselekvésnek a kivetülése. Európában már reneszánszát éli a fluxusmüvészet, irodalma van, neves művészei, hagyomá­nyai, nálunk viszont csak most kezd lábra kapni; Szegeden meg egyenesen istenkáromlás. Ehhez a fajta művészethez nem csak adó, vevő is kell. Mi még egylóre ott tartunk, hogy a mű­vészetek egymásba való átjárá­sát próbáljuk - ha egyáltalán próbáljuk - megszokni. Például ha lenne pénzem és eszközöm, akkor lehet, hogy a mostani munkáimat átvinném a video­múvészetbe: úgy fotóznám a földet, az eget vagy a fákat, hogy ekvivalens képeket kap­jak. Tehát a videóművészetben is megvan a munkáimnak, az elgondolásaimnak megfelelő szint. Nagyon remélem, hogy eljön az az idő itt is, amikor az eszközöket szabadon használ­hatjuk, anélkül, hogy azok el­uralkodnának rajtunk, szaba­don, mint egy darab fát vagy szőlőkötöző háncsot. Podmaniczky Szilárd Kocsmai filozófia ...A víztói még a vas is meg­rozsdásodik. Képzeld el, micso­da károkat okoz a gyomorban... ...A beszéd megkülönböztet bennünket az állatoktól. Minél több ökörséget mondasz, annál kevésbé hasonlítasz egy csigá­hoz... ...Semmi nem pótolja egy anya szeretetét. Még akkor is, ha egész nap ver... ...Láttam a pápát, ahogy meg­csókolt egy AIDS-est. Egész el­ment a kedvem attól, hogy pá­pákkal csókolózzam... ...Nincs rumod? Szólhattál vol­na, mielőtt kikértem a kávémat... ...Süketnek lenni a Holdon egyáltalán nem zavaró, hiszen ott senki nem zajong. Ha az amik nem tudnak mit kezdeni a Holddal, küldjük oda a sükete­ket... ...Vagy megiszod, vagy nem, de csinálj valamit!... ...Kénytelenek vagyunk két kézzel inni, mert nincs négy ke­zünk... ...Nem szeretnék földkörüli utazást tenni. Amikor körbeér az ember, akkor rájön, hogy ezen­túl nincs hol töltenie a szabadsá­gát... ...Nem szeretek az uszodában fürdeni, mindenki azt nézi, bele­fúlladsz-e, vagy sem? ...Egy festmény olyasvalami, amit egy szöggel akasztunk a fal­ra. Rembrandt tehát semmit nem ér szögek nélkül... ...Megjátszottam a feleségem, az anyósom és a lányom születé­si dátumát a lottón. Persze, egyetlen szám sem jött ki. Én még ilyen hülye családot nem láttam... ...Nem tudom, hogyan éghet a Nap? A világűrben nincs is oxi­gén... ...Te elküldenéd a lányodat ta­nulni Gabonba? Nem? Na látod: ezért van minden jobb kollégium Svájcban... ...Vihar esetén nem szabad fa alá állni, mert ez ugyanolyan mint a kutyákkal... Ha kimuta­tod, hogy félsz, az felidegesíti a villámot... (Imre Mátyás saját fülű gyűjtéséből) - Nem félsz, hogy egy atom­reaktor mellett laksz? - Félni? Mitől? - Hát... Például az újságírók­tól... ...Lehet, hogy a fűnyíróm ide­gesíti a szomszédokat, de azok­nak is van egy... ...Senki felett nem mondhatsz ítéletet, kivéve persze, ha bíró vagy... ...Ha külföldre mégy, ne egyél meg semmit, ha nincs megmos­va... ...Amikor valakit ürhajósjelölt­nek választanak, utána már nem megy ugyanabba a büfébe... ...A falusi élet nagyon hasznos a gyerekeknek: megnézhetik az állatokat, amelyeket meg­eszünk... ...Amikor csuklasz, az azt je­lenti, hogy valaki beszél rólad. A süketeket tehát sohasem emlege­tik... ...A flamingóknak óriási a ne­mi szervük, csak a tollaktól nem látjuk rendesen... ...Vakációról sohasem küldök levelezőlapot, mert a postások elolvashatják, hogy rossz idő van, és ez nem rájuk tartozik... ...Megnéztük azt a szobát, ahol IV. Henrik született, jó ma­gas plafonja volt... Főleg egy csecsemőnek... ...Ha el is kapják egy nap a Loch Ness-i szörnyet, akkor sem tudnák cirkuszban mutogatni... Túl sok víz kellene hozzá... ...Ha tovább esik a börze, péntekre valóságos fekete csü­törtök lesz... ...A füstölt lazac biztos tele van nikotinnal... ...Nem tudom, mit csinálnék, ha szembetalálkoznék egy orosz­lánnal, de biztos nem kiabálnám, „Oroszlán! Oroszlán!", az olyan hülyeség... ...Két darab százast találtam egy busz ülése alatt. Hiába, a va­lóság sokszor felülmúlja a kép­zeletet... Kovács Zoltán Szomorú vasárnap Hófehérke egyedül tökölte ezt a víkendet is, nem talált már el senki az erdő közepéig ­a hétpróbás halálfejes kommandó kivételével Nem volt pardon, sem nem volt már pirulás: a bét harcos, felgyújtva az erdőt, a füsttengerből kirontó élőlényekkel válogatás nélkül ugyanúgy báni el Hétfő reggel aztán nehéz volt az ébredés, Hófehérke lassan csoszogott a mohos kávájú kúthoz, odaérve nagy ívben fölébajolt, de az már tele volt üszkös szomszédokkal Meddig mehet ez így? teszi fel a költőit, az persze nem válaszol, debát magamnak sem mertem soha bevallani semmit, vallja be magának, ettől megint szomorú lesz és várni kezdi a víkendet Százszorszép, suttogja egy törpe bulla fülébe. Darvasi László Asszonyállat Mert nam az férfinek két végpontja vagyon. Egyiknek felől Isten, másiknak felől asszonyállata. Ámde asszonyállatnak csak egy végpontja vagyon! Ennek felől az férfi, másfelől, úgymond, mind az magát kénálló lágy edén, beszívandó szőke ég az a fürtös kék csöcse, gömbelég dir-dur fara, publikány szekszamontdja, húskapuja, biiskapuja, búskapu... ámde ezeken túl is, hogy azmi szép, avagy baec vir, item, bic foemina, jaj, mégsem leszek nő, mert azt nem lehet befejezni!

Next

/
Thumbnails
Contents