Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-11 / 160. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1995. JÚL. 11. Agrár felsóokatási intézmények A felvételi ponthalár megállapításkor 3 tényezőt vesznek figyelembe a felsőoktatási intézmények: a jelentkezők szárnál. az elért eredményeket, valamint a felvételi irányszámot. Azt a jelentkezőt, illetve átjelentkező!, aki a meghatározott ponthatárt elérte, fel kell venni, aki alatta van. nem lehet felvenni. A döntés ellen csak jogszabálysértés esetén lehet fellebbezni a felsőoktatási intézmények vezetőinél. Pontszámát minden felvételiző ismeri, (gy a közölt táblázat alapján tudhatja, hogy felvették, vagy sem. Fontos tudni, hogy az egyes intézmények (szakok) ponthatárai az eltérő pontszámítási rendszerek miatt egymással nem mindig hasonlíthatók össze. Erről bővebb információk a Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban találhatok. Az agráregyetemek vezetői 56 ponthatárt határoztak meg. közöttük 23 egyetemi szakokra, 33 főiskolai szakokra vonatkozik. Az. egyetemi ponthatárok 35 százaléka magasabb, 50 százaléka alacsonyabb az elmúlt évinél. Az egyetemi karokra idén 5 százalékkal, a főiskolaiakra 16 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly. Az egyetemi ponthatárok Debrecenben, az Állatorvostudományi Egyetemen és a Pannon Agrártudományi Egyetem (PATE) mosonmagyaróvári és kaposvári karain általában emelkedtek, a Kertészeli Egyetemen és a PATE keszthelyi karán csökkentek az 1994. évihez viszonyítva. A főiskolai ponthalárok 30 százaléka emelkedett. 60 százaléka csökkent. 10 százaléka azonos a tavalyihoz képest. Felsőoktatási intézmény Nappali Levelező kar, szak tagozat Távoktatási tagozat Allatorvnstudománvi Egyetem állatorvos doktor 101 alkalmazott zoológus 100 Debreceni Agrártudományi Egyetem Felsőoktatási intézmény kar, szak Nappali tagozat Mczőgazdaságtudományi Kar (Debrecen) 106 Állattenyésztési Főiskola Kar (Hódmezővásárh.) 105 80 Mezőgazdasági Víz-és Környezetgazd. Kar (Szarvas) környezetgazdálkodási agrármérnök 92 növénytermesztési mérnök 92 85+ meliorációs mérnök 92 (•üdüllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar agrármérnök környezetgazdálkodási agrármérnök Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar mezőgazdasági gépészmérnök páncélos és gépjármű mérnöktiszti kommunikációtechnikai mérnök (főisk. szak) 112 117 90/75 százalék 90/75 százalék 84/70+ százalék Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar gazdasági agrármérnök 118 munkavállalási tanácsadó 107 szakoktatói (főiskolai szak) 92 Mezőgazdasági Főiskolai Kar Gyöngyös gazdasági mérnök 113 mezőgazdasági mérnök 104 Mcz.őgazd. Gépészüzemmérnöki Főiskolai Kar (Mezőtúr) Mezőgazdasági Főiskolai kar (Nyíregyháza) mezőgazdasági gépészmérnök repülőmérnöki mezőgazdasági mérnök 89/74 százalék 92/77 százalék 82 101/84 százalék Levelező Távoktatási tagozat Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kereskedelmi és Vállalkozási Ákadémia 82 82 Vezető és Továbbképző Intézet agrármenedzser szak 41,3 Pannon Agrártudományi Egyetem Gcorgikon Mezőgazdaságtudományi Kar (Keszthely) agrármérnök gazdasági agrármérnök agrárkémikus agrármérnök Mezőgazdaságtudományi Kar (Mosonmagyaróvár) általános agrármérnöki j>azdasági agrármérnöki Állattenyésztési Kar (Kaposvár) agrármérnök állattenyésztő mérnök (főisk. szint) 92+ 96 96+ 108 111 103 103 Erdészeti és Faipari Egyetem 100 86 Erdőmérnöki Kar 84/70 erdőmérnöki, erdőmérnöki százalék és mérnök tanári 105 környezetmérnöki. környezetmérnöki és mérnök tanári l(H) vadgazda mérnöki (főiskolai szint) 98 Faipari Mérnöki Kar egy etemi szakok 84 faipari mérnöki (főiskolai szint) 80 műszaki szakoktatói 64 Földmérési és Földrendezői FK (Székesfehérv.) 94 80 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Kar KM) élelmiszeripari mérnök 95 90 élelmiszertcelin. mérnök (főisk. szint) 85 Kertészeti Kar 102 78/65 Tájépítészeti-, védelmi és fejlesztési Kar 99 százalék Élelmiszeripari Főiskolai Kar (Szeged) élelmiszerteehnológus mérnök 102 ++ élelmiszeripari gépészmérnök 85 ++ 78/65 élelmiszeripari vállalkozó-menedzser 109 ++ százalék Kertészeti Főiskolai Kar (Kecskemét 96 + 78/65 százalék + Pótátjelenlkezés meghirdetése várható. ++ Egyetemi-főiskolai képzés. Czirok Nikolett július 9-én, 17 óra 5 perckor született, 3660 grammal. Édesanyja Csarnai Beatrix, édesapja Czirok Sándor (Szeged). Tóth Aranka július 9-én, 21 óra 55 perckor, 3450 grammal született. Édesanyja Morvay Aranka, édesapja Tóth István (Sándorfalva). Halász Nikolett Renáta július 10-én, 7 óra 45 perckor született, 2860 grammal. Édesanyja Szakács Katalin, édesapja Halász József (Szeged). Keller Viktor július 8-án, 16 óra 35 perckor, 2500 grammal született. Édesanyja Márta Mariann, édesapja Keller Sándor (Szeged). Molnár Ildikó július 9-én, 0 óra 45 perckor született, 3300 grammal. Édesanyja Megyesi Ildikó, édesapja Molnár József (Szeged). Vida-Szűcs Viktor július 9-én, 23 óra 50 perckor, 3650 grammal született. Édesanyja Füzes Tünde, édesapja Vida-Szűcs Tibor (Szeged). Szívből gratulálunk! • P. Sz., magyar állampolgárságú hölgy igen fáradtan érkezett július 8-án éjjel Lökösházára, a Dacia nemzetközi gyorsvonattal. A Törökországból megtérő túrista túl volt a román ellenőrzésen. a kürtösi procedúrán, s még a magyar vámosokkal kellett rendezni a formaságokat. Ez esetben azonban a hölgy számára igen kellemetlenre sikerült a találkozás. Hátizsákjának merevítő fémszerkezetéből ugyanis egy kis bőr táska került elő, mely újabb csomagokat tartalmazott. A tesztelés után kiderült, hogy a szállítmány bizony heroin, összesen négy kiló és 9 gramm mennyiségben. Az árut. a hölgyet és az ügyet a további Heioin a csőben eljárás lefolytatására a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság kapta meg. Ezzel az esettel már ötre szaporodott az idei kábítószerfelderítések száma, s a magyar-román határszakasz valamennyi vámhivatala elmondhatja magáról: ők is fogtak kábszerkereskedőt. Kevésbé örömteli azonban, hogy az eddig lefoglalt, összesen 337,493 kilogrammnyi drogmennyiség közelíti a tavalyi össztermést. A. L. „Apu! Bele akarok menni a krokodil szájába!" - nyivákolja egy kisgyerek, pár lépésre a Vidám Park bejáratától. A család szemmel láthatóan arra, a krokodilszájat imitáló kapu felé tart, tehát a kisfiút nem fenyegeti a visszautasítás veszélye. A közelben ácsorgó újságíró rögtön levonja a következtetést: a tizennégy éven aluliak számára a Vidám Park még mindig vonzó program egy nyári délutánon. m Jelentés a krokodil szájából Egy ember is ember a Vidám Parkban Hogy gyermekeiket nem nadrágszíjjal kergetik a szülők a Vidám Park felé, az első bölcs megállapítás a szórakoztató centrummal kapcsolatban. A második pedig az, hogy nyáron érdemes menni, mert ilyen melegben kisebb a nyüzsgés, jobban hozzá lehet férni a különböző szerkezetekhez. A Vidám Parkban alapelv: egy ember kedvéért is be kell indítani a gépeket. Ez így történik azon a kánikulai napon is, amikor fotós kollégámmal körbesétálunk a parkban. Az alkalmazottak nem morognak, eleget tesznek a legkülönfélébb kívánságoknak. Hiába, már a Vidám Park is a piacról él... A park régi lakói, a pávák sem hiányoznak a leltárból. Unottan sétálgatnak, egyikmásik hagyja magát megsimogatni. Még fel lehet fedezni a június végi Rockfesztivál nyomait, mert áll a színpad, a zenekarok pódiuma. A kisvonaton éppen egymaga ücsörög egy négyéves forma gyerek. A szerkentyű körbejár, átmegy a kis alagút alatt, rója a köröket. A jegykezelő udvariasan megkérdezi a közelben üldögélő anyukát: - Nem fél a gyerek? Gyorsabb fokozatra kapcsolhatom? Bólintás a válasz, és a kisvonat máris „száguldani" kezd. A kisvasút valószínűleg a Katona gyerekek egyik kedvence, mert több kört mennek. Katona Tímea 12, az ikrek, Gábor és Róbert 7 évesek. A nagymama, Hallai Ferencné vigyáz rájuk. A Katona gyermekek a kisvasúton. Állítólag mindenki a mozdonyban akar ülni (Fotók: Karnok Csaba) • Milyen gyakran jön ki a család a Vidám Parkba? - kérdezem a nagymamát. - Nem túl sűrűn, mert kevés a nyugdíj - válaszolja. - Most ezen a héten nálam voltak a gyerekek, a lányom ugyanis vizsgára készült. Hétközben a Stefániára jártunk, ott nagyon jó a játszótér, majd a Palánkba fagyizni, de beígértem a Vidám Parkot is. Délben gyorsan megebédeltünk, aztán indultunk. • Meddig maradnak? - Amíg a kicsik meg nem unják. Ezer forintért vettem jegyeket, egy darabig kitartanak. Sajnos, nagyon drága minden. Megtudom, hogy 20 forintos jegyeket lehet váltani, van, ahol egyszer húsz, van, ahol kétszer húsz egy menet ára. A kisóriáskerék és a kisvasút a legdrágább: 80 forintba kerülnek. Hogy mindenütt, így a Vidám Parkban is nagy a drágaság, arra Jáhni Lászlóné, egy másik nagymama erősít rá. (Úgy látszik, a nyáron a nagymamák az ügyeletesek.) - Nehezményezem, hogy 50-ről 80 forintra emelték az árakat - panaszolja Jáhniné, aki nem lakik messze a szórakoztató centrumtól. Érzékenyen érint a dolog, mert egy szezonban többször is kijövünk. De hacsak lehet, a kertbe vesszük az irányt. • Melyik játék a legnépszerűbb? - Az unokám, Zsolti, akivel most itt vagyok, a kisvasutat szereti a legjobban. Különben két unokám van, amikor mind a kettővel egyszerre jövök ki, sokkal nehezebb a dolgom. Nemcsak kicsiket látni a Vidám Parkban, rendszeres látogatók a tinik is. Őket a biliárd teremben, fedett helyen és nagy-nagy sötétben lehet megtalálni. Legalábbis, amikor az ember a vakító napsütésből bemegy a „pincébe", percekig csak áll egyhelyben és próbálja kivenni a tárgyak körvonalait. Itt diszkrét zene szól, mindenféle üdítőket lehet inni. valamint a játékautomaták gombjait nyomogatni. Ezen a nyári délutánon üres a bowlingpálya, ellenben sűrű a tömeg az automaták körül. Az előttük ülők valamennyien fiúk és boszorkányos gyorsasággal, valamint hozzáértéssel nyomogatják a gombokat. Vélhetően hallhattak már valamit a személyiségi jogokról, mert nem nyilatkoznak, kilétüket tehát homály fedi. Annyit azért kiböknek miközben egy másodpercre sem veszik le a szemüket a képernyőről -, hogy hetedikesek, nyolcadikosok, s rendszeresen itt költik el a zsebpénzüket. Egyszerre 40 forintot kell bedobni a gépbe. Amelynek a képernyőjén különböző figurák - történelmi alakok éppúgy, mint űrlények - kegyetlenül pofozzák egymást. A Vidám Park reggel tíztől este tízig tart nyitva - ez újabb jele a piacgazdaságnak. Á múlt rendszerben ugyanis azt vallottuk, kisgyereknek este ágyban a helye. Most viszont ki-ki maga döntheti el, mikor fekteti le a gyermekét. - Ez a nyitvatartás azért jó - mondja az egyik alkalmazott -, mert aki mondjuk 6-ig az uszodában van, utána bejöhet, ha kedve tartja. Különben inkább az esti órákban nagy a forgalom, napközben strandolnak az emberek. A kijárat felé közelítve észreveszem azt a családot, amelyikkel egyszerre léptünk be, úgy másfél órája. - Gyerünk haza, apátoknak nincs több pénze - így a családfő. - Kár. De azért így is jó volt - mondja a gyermek egy nagyot sóhajtva. Fekete Kláia (dm PROGRAMAJÁNLAT AZ IFJÚSÁGIHAZBAN holnap VAKÁCIÓ AKCIÓ: 10 órakor: Hamupipőke című film vetítése; 16 órakor: ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Szokol Márta. ma és holnap: Eike Berg „Small Souls" (Kis lelkek) című kiállítása MA VAKÁCIÓ AKCIÓ: 10 órától játékos szorobán az odesszai fiókkönyvtárban; Vidám vakáció címmel a Pesti Meseszínkör előadását tekinthetik meg az érdeklődők, szintén 10 órától, a Napsugár táborban. SIKETEK ÉS NAGYOTHALLÓK FIGYELMÉBE! Megbeszélést tartanak a nyári programokkal kapcsolatban a Bartók tér 4. szám alatti klubhelyiségben, a hivatalos időben. INGYENES JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT működik 14-16 óráig az Ifjúsági Irodában (Arany J u. 7., tel.: 310-310); ugyanott az Alba óra foglalkozása 16 órakor kezdődik. HOLNAP VAKÁCIÓ AKCIÓ: 9 -12 óráig KUKKANTÓ. Kirándulás a Szegedi Repülőtérre. Indulás a gyermekház elől 9 órakor; 10 órakor játékos illemtan vetélkedő a Napsugár táborban; 10 órakor: Kalandfilm videóról az Odesszai fiókkönyvtárban. AZ AMIGA KLUBBAN (Arany J. u. 7.) 17 órakor a REXX programozási nyelv. AZ AURA TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 14.) 18.30 órától Az analitikus elme és a standard memóraibankok címmel Boros Imre klubvezető tart előadást. DIXIELAND KONCERT 19 órakor a Dugunics téren. Joe Murányi (USA), Molnár Gyula klarinétpárbaja. Közreműködik: a Szeged ALL Stars Band, a Tantusz Művelődési Ház szervezésében. A SAJTÓHÁZ KLUBJÁBAN Szaniszló János Hawaiiban készült felvételeiből látható kiállítás. AUTÓVEZETÉS! í! • •BODfiMOU 30% elméleti kedvezménnyel! Tanfolyam indul július 18-án, 16 órakor a Gábor Dénes Szakközépiskolában, Mars tér 14. Gyorsan, részletre! [ 1 •BODfiMOU Jelentkezni lehet: ltodó Autósiskola, Mars tér 20. Nyitva: 9-17-ig T.: 325-083 Szeged, Maros u. 1. Tel.: 62/314-644, 480-580. > * raegf^™-^^. * ^tó SZ\f**° KRÉTA, KORFU, RODOSZ 5-40% kedvezmény a teljes szezonban a szállásaink árából! IBIZA, 7. 13., I hét repülővel, szállodában 25% kedvezménnyel! PARALIA, OLYMPIA, BEACH, NEI PORI, 1 hét luxusbusszal, apartmanban már 14 000 Ft-tól. EGY FANTASZTIKUS LEHETŐSÉG AZ EUROTOURSNÁL, ha bármely, augusztus 21. után induló nyaralóprogramunkra július 23-lg befizet, 10% kedvezményt kap. Pályázat! Ipari Kft. pályázat útján keres: gépészmérnököt, (termelési irányítónak) építészt, (lehet technikus is) általános ügyintézőt, (középfokú végzettség, kereskedelmi jártasság) általános adminisztrátort. Jelentkezés július 20-ig levélben "Építőipar" jeligére Cím: Giraffe Bt. 6721. Szeged, Juhász Gy. u 36/B.